"Magyarország eltávolodik a Nyugat-tól és végképpen a perifériára kerül."

/Berend T.Iván, született 1930-ban, akadémikus"

 amikormegkepbenvolt.jpg

Volt egyszer, hol nem volt a kapitalizmus,aminek a fénykorában a Világ duális berendezkedésű volt,a Fejlett és bezzeg Nyugat és a felzárkózó Kelet.

Illetve Magyarország esetében ez ennyire nem volt egyszerű, hiszen az akkori Ónijó Keletre feküdt tőlünk,a Szovjet, ahol egy műszálas kurva román ing vagy pedig az Ikarusz 250-es Nyugati-ba számított.

A maradék égtájak meg nyilván: Fent  inkább A Nyugat és a Lent meg inkább a Harmadik Világ és a fejlődőek.

Sanyinéninek Käferevoltésabban nyugati import BOSCH az akkumulátor,a karórája persze  Schaffhausen,a fia Hi-Fi tornya Panasonic ,a farmernadrágja vörös cimkésLevi'sés neki nemvoltak annyira égőselejt lemezei,mint holmi indiai Dumdummeg Yugoton egyszerhasználatosak,amiket azonnalkazettásmagnóra kellettátvenni,mert a 3.lejátszástólugrált a tűa barázdákon által. Természetesen Sanyinéni gyerekének a magnója ITT és abban a magnókazetta Scotch.

Berend T.Iván meg benne volt párszor a tévében és pártunk meg kórmánunk konzervatívabb tagjai szerint nyugatiasan huligán bitliszfrizurával,meg hát szakállas is volt,ami szintén a Nyugat-majmolás-ba számított.

A netokratív néphülyítéskapacitása véges,a napi Eszterre-lépés elvonja afigyelmet a Világ"periferiális" dolgairól,pl MINDEKÖZBEN Chile ipari-és gazdasági robbanáskövetkeztében ipari borgyártását aaz ügyesmarketinggel kombinálván felhozta Ausztrália volumenére.

Az európai munka annyira éééééértééééékes lett, hogy nem rentábilis megfizetni.

 

Beszélték azt is, hogy Nyugaton, Amerikában van valamiféle számítógép hálózat,amit ARPANET-nek hívnak és telefonvonalakon keresztül távoli számítógépek képesek egymással kommunikálni.

Az amerikai General Motors a német imázsú "Opel" emblémát eladta az "Opel" halálospiaci ellenségének, "francia" PSA-konszernnek. Az európai KÖZGAZDASÁGTAN , demég a tanulatlan józan paraszt sem találna érveket arra,ahogy a PSA szétbombázza a "német" Opelt.Miközben hagyományos reklámokban a "németminőség" kampánnyal röhögteti az autóbuzikat :D

Sanyinéni feszt ostorozott bennünket az iskolában nyugatmániás Nyugat-majmolóknak, hadonászott a kezével,mi pedig figyeltük a Schaffhausen kristály üvegének a villózását,természetesen Sanyinéni zakója,ingje, is nyugati import volt.

Az Európai Közgazdsaágtan édeskis plüssmacikája a bezzeg német gazdaság,az un "német termékek" meghatározó márkái csak papíron és statisztikailag,meg államgazdásgkönyvelésileg "készülnek" Németországban.Németország Európában alegkirívóbban csal a "nemzeti termékei"-velkapcsolatban és ez már történelem is, valamint aKínai gazdasági Csuda egyik alapja [-> jürgenek]. Külföldön nemhogy 100% készregyártott,de vevőicsomagolt terméket könyvelnek be "Deutsche Ergezeugnis"-ként ebben a tipikus bezzegországban.

 

Ha egy reklámot felcimkéznek NÉMET MINŐSÉG!-nek, az kurvajsteny, hogy nem német terméké. [-> ikeaizmus]

 

Egy ideje viszont netokrácia van,majd ha lesz rá idő,a tudomány  utoléri majd először magát,aztán meg az akkor éppen aktuális jelenkort,jut arra idő, hogy a közgazdaságtan új tudományos kifejezéseket tagozzon be a globális spekulalizmussal és világgazdasággal kapcsolatban.

MERKEL Panaszolják amerikai barátaink,hogy Önök nem tartják be az orosz embargót,sőt,a Skoda emblémájukat az orosz piacra pozicionálják!

V.A.G. MENEDZSER  Och Tante! Nix mußen nekünk Oirópában gyártani a Skodákat,már szereli is a  kínai divíziónk a Skodákat, ha nagyon érzékeny lenne az amerikai szövetséges, gyártathatunkmi Kínában is Skodákat a ruszkiknak :D

MERKEL Megtenne egy szivességet nekem?

V:A:G:MENEDZSER  Nem. Nincsen nekünk időnk ilyen baromságokra,mint a jellegzetesen XX.századi embargópolitika. Ha javasolhatom:

Telefonáltasson rá Brandt-tal Nixonra!

harommilliomodikkinaiskoda.jpg

Berend T.Iván bácsi elmúlt már 90 éves, hátha van valami fiatal,taknyos 70 éves tanítványa,aki finomcélogatásokkalkörbemagyarázza neki,hogy a LO'réal Paris-ban a Paris csak afféle díszítmény és egyébként a globális világcégközpontja ismeg a fővolumen Kínában van és Pirópa csupán periferiálispiacnak számít,mivel Európának a kozmetikaipiacon még csak a harmadik hely semjutKína és Dél-Koreameg Japán alatt. Lent.

 

Húúúúú! Mi lesz a büdösruszkikkal, ha A Nyugat nem vesz tőlük büdösruszki gázt!

Akkor eladják Kínának.

Egyelőre a világjárvány tapasztalatai eléggéfrissek, az majd mnégpárév alatt tisztázódik, hogy lehetséges-e annállennebb,mint amit Európa,deabban is főleg az EurópaiÚniópicsaemberi bohoctréfáivala világnevetségéremutat, csak 1 egészen frisspélda:

Miszter Bén népe un "tudósai" már 2020.novemberében jósokat tudtak aLondoni Gyors Mutációról és jellegzetesen nem csináltak semmit.Majd nagyhirtelen nyilvánosságra hozták ésmiután kialakult apánikmeg a határlezárások CSAK AZUTÁN kezdték kitalálni, hogyan kéne a kamionokat zsilipelni Dover-nél.

 

Most , a járvány  idején akarantén és a zárlatok,a disztribúció akadályai miatt érdekes dolgok derültekki,pl februárban még csak lappangott a járvány az Amerikai Egyesült Államokban,viszont leállt a gyógyszeripar,mert kiderült,hogy a zárlat alattálló fejletlen és komonista Büdöskínában készülnek az alapanyagai.

Tegnap pedig az volta hír, hogy a rohatt Tramp miatt kell szenvednie az amerikai autóiparnak,mert a mocsok puccsista áálatt leállítatta büdöskínai, tehátfejletlen-ócskavacak büdöscsip-imporot,más forrásból pedig a bezzegamerikai autóipar nem tudja beszerezni a csipeket,pl a Másik Tehát Nem büdös Kína, Taiwan képtelen győzni kapacitással.

 

Azt már mutattam, hogy a sajtónyelven "Volkswagen" és "német" vállalat termékei a Világ négy kontinensén készült alkatrészekből szerelődnek össze és a Kínai Divizió volumene már jócskán meghaladja az európait.

 

Kínában fuvaroztak 20 tonnával terhelhető és 650 km-es hatótávolságúelektromos kamionokkal,amidőn Bezzeg NyugatonBezzeg Németországban  elkezdtekkisérletezgetni a Mercedeskínai divíziójátólszármazódokumentumokkalaz elektromos kamionfejlesztésben.AKeletNyugatjaJapán Mitsubishi-je pedig 10 tonna össsztömegű ésmásfél tonnávalmég terhelhető is elektromos tehrautó prototipusával kisérletezget.

Szintén a járványynak köszönhetően alakultki egy mókás börleszksorozat a Hong Kong-i repülőtéren.

Hong Kong a Világ heroin, fegyver, leány -és hamisított gyógyszervegyészetének a központja, azaz nema büdöskomonista Kína,ezért olyan hűdedemokráciabástyájamár  Hong Kong-i kínai nagyvállalkozások,amiknek vannak jókínai kapcsolatai,akínaimaszkokat,védőfelszereléseketéslélegeztető gépeket Hong Kongba szállítottákés jelentős felárakkaladták el olyan fejlett & Bezzeg Nyugatiaknak,akik felelősebbek voltak annál,seminthogy ganyusan büdöskommunista kínai területen várroljákmeg 20-30%-kalolcsóbban ugyanazt.

Jó,jó,fejlett a NYugat,deamikor a Hong Kong-i reptéren ami oirópai fejlettnyugati okosbarátainkmegegyeztekahongkong-i székhelyűkínaikereskedőkkel, hogy a kínai felszereléseket a 40%-os felárralrepcsire pakolhatják,jöttek a mégfejlettebb mertmégnyugatibb és attóla hűdemárdemokratikus amerikai barátainkésmég ráigértek 20%-ot ésakkor a kínai védőfelszerelést hongkongi bárcákkalamerikai fejlettebbrepülőgépekre pakolták át. Azt nem tudom, hogy a kínai humor szakmaiságában mennyire gatyarohasztóan volt ez vicces  vagy csak összepisálták magukat.

"Kínai árut venni? -EZ VESZÉLYES!"

/prof. Dr-Dr Habil.Bede Márton akadémikus/

 

Mutathatnám éppen az 5 G esetét is,sikerüt a kínai 5G-t Ericson-[kínai tulajdonú]"Nokia" cimkével díszítve eurpainak eladni drágábban,ezúton is gratulálok.

 

2021-et írunk és szerintem különösebben sok értelme beszélni a Világ felosztásáról ma már nincsen. Ami Nyugat volt,az jelenleg Kelet vagy Dél. Ami jellegzetesen kommunista volt,plsietni az embernek, ha jót akar magánakés politikai seggnyalásokkalblattolni a politikai megfelelőségét,az TODAY és azon belülis az USA. Sztalin hatévenkénti tisztogatási korszakaiban nemvolt annyira szánalmasmindenkipolitikai igazodása az aktuálishoz,mint ma "Biden" eseteiben. Szovjet típusú politikaistréberség az amerikai idiótizmussal keverve.

 

Be lehetne példáulvezetni Magyarországon a Nyugati Családi Pótlékotmeg a Nyugati Nyugdíjakat és akkor azok a globális világcégek,akik nemhogy nem nemzetiek, tehát pl a Volkswagen Összvolumenének nem tudom, hogy az ismert könyvelési meg statisztika-hamisítási trükkökkeliskijön-e 30% európai volumen-je...

A magyar faszbúkújságírásnakmég nemsikerülta faszbúkonmegtalálnia azoknak amagyar proletároknak a tízezreit,akiket az elmúltévekben körtisz meg dópeman alakúnyóckeresmunkaerőkölcsönző vállalkozók Belgiumba és Németországba fuvaroztak a Nyugati Családi Pótlék bizniccébe. Két hétmunka NYugaton,egy hét hawájjidehaza,majd félév után egy összegben a Nyugati Családi Pótlékot felvenni. Vajjon, ha egy Boros Krisztina arcú médiapicsa megkérdez egy ilyen proletárt,szerintemennyire fejlet az ennyireoiropeéeéerállammár,amit így lelehet venni, szerintem az ostoba köcsög és az átverhető balfasz kifejezéseket használja,természetesen röhögve.

 

Valamicske-'icske bezzegosztrák fejlettmintabarátainkkalkapcsolatban bukottki,ugyanis az osztrákok rájöttek hogy a magyar cigánynépség csak papíron tartja maga melletta családjátés a valóságbaan ingáznakakétországközött,ezért Fejlett Nyugatisztánban egyedülállódiszkriminációban minden fejletlenisztáninaak az ottaniárszínvonalhoz korrigálva fizették a családipótlékot.Úgy látszik,nemolvassák az osztrákokaPortfólió Pont HuhÚÚÚ-t meg a HVG-tésígy azt hiszik,hogy a magyar árszínvonalalacsonyabb az osztráknálés ezért fele-.har,adával fizetnénekkevesebb családipótlkot a magyar,tehát jellegzetesen csalóknak.

 

Egy Globális Spekulalista Vilgácég nem hogy a "nemzete" érdekeit, de még a kontinense érdekeit is leszarja. Vagy nem,hanem még a szarát is szánja és inkább értékesíti harmadik piacon. Nemhogy Nyugatot nem ismer, de még Fent-et meg Lent-et sem.

Az egy  dolog, hogy a 91 éves Iván bácsi közgazdasági ismeretei valahol leragadtak a múlt század 90-es éveiben, amikor Magyarországon viharos gyorsasággal építették ki a vezetékes telefonhálózatot  és egy Uj Péter nevű ügyes diák ARPANET modell-lel verte át az egyetemi tanárait, hogy az INTERNET modell lehetne.

Az pedig egy másik dolog, hogy a Bezzeg Nyugati Swietelsky ötév alatt képesmegépíteni egy olyan vasútszakaszt, amit egyilyesmiben apiacvéhénkullogókínai vasútépítőcég három hónapalatt. Viszont Orbán úgy tud hibás lenni,mintha a Népszabadság szerint 1971-ben.

Itt, az elmaradott Keleten Komlós János"Lúúúújzáááá"-ja azújságokpropagandavilágábanélő,egy újságnak bármit elhívő hülyepicsájának az archetipusa volt,még az agitációs-éspropaganda szakma segédmunkásainak is nyíltan ki volt szabad röhögniük.

2021-resikerült odáig süllyednünk, hogy ha nem hiszem el,amiről azt írta az újság, akkor vége a politikai renomémnak,és mint valami  Rákosi Korszakban sietve kell adnom az agyatlan idiótát a birkákkal üvöltvén. Legalábbis itt, BezzegNYugaton és felzárkózottan.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr5116392830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frick László Intézet 2021.01.18. 08:31:46

@Mata Hariette: Ez egy teljesen felesleges erőlködés volt a részedről,mert ha 2003-és 2009.között betartják a Demokratikus Európai nagyrutin-t,akkornemlesz egyszer semapotrohásnakkétharmada,és ha apotrohásnak 65%-a van,az kevesebb,mintGyurcsánynakvolta 49,5%.

Teccett volna ne! -éreted :D

Frick László Intézet 2021.01.18. 08:34:00

@Mata Hariette: Ez egy következményeknélküli ország,aholdemokratikusan nemellenőrizhetőértelmiségiek csinálják is apolitikát,mint véleményformálók,de nem tudjákannyira elbaszni,hogy mégne ők basztassák a pedig leszavazható ésleválthatópolitikusokat.

Az iundex vagy a TÁRKI vagy a HVG vagy bárki bármit hazudozhatott,nem lett következménye,de azértpontők következménynélküliországoztak.

Frick László Intézet 2021.01.18. 09:14:02

@Mata Hariette: Ez a baj, hogy ilyenkor kifarolsz. Ez a legkönnyebb, ha kellemetlen a válasz,akkor nózini. te "internet népe" teee :D
Egyszer tudnád felülhaladni az "Internet Népe" mértékét...

Wildhunt 2021.01.18. 09:22:55

@Mata Hariette: nem lehetsz ennyire hülye. Katalin nem lenne butább, de a knowhow nem lenne itt. Érted?

Serény Vélemény 2021.01.18. 09:26:17

@Mata Hariette: "Karikó a periférián született, majd elment a Centrumba...és közel áll a nobel díjhoz. És nem azért, mert ott okosabb lett."

A tipikus szelektív ténykezelés!

Helyesebben: elment a Centrumba, és ott évtizedekig volt a centrum perifériáján.

ÉS a tudományos életben elért sikerét elsősorban annak köszönhette, hogy a centrumban van pénz olyan kutatásokra is, amelyek szabadalmai csak 10-15 év elteltével fognak érni is valamit. (Akkor viszont a tulaj keres rajta néhány százmillió dollárt néhány nap, vagy hét, vagy hónap alatt.)

"A potrohás KIVÁLÓ érzékkel ismerte fel, hogy a centrum-periféria viszonyok pár év alatt nem számolhatóak fel"

Nem-nem, ez a féltudású értelmiségiek önbecsapása a saját _hülyeségük_ miatt!

ELEVE úgy épül fel a rendszer, hogy soha ne lehessen utolérni a CENTRUMOT, mert ahhoz olyan dolog kellene: tőke, mégpedig sok, amit a periféria nem képes és ha akarna se tudna produkálni. (És amikor a potorhás mégis megpróbálja, akkor a hülye agymosott """értelmiségi""" barmok azonnal ki is nyírják, mert nem képesek a VALÓSÁGOT értelmezni.)
A centrum attól centrum, hogy ott van tőke, a periféria meg attól periféria, hogy nincs.

ÉS nem azt mondtam, hogy H herceg _is_ odajárt, hanem hogy emiatt lett jtac. Az hogy "elit" katonailag azt jelenti, hogy olyan dolgokra képes, amire az átlag katona nem. a JTAC meg ott van az első vonalban az elit katonákkal, és még jogosult is bombázást, rakétacsapást, vagy helikopteres támadást irányítani és elrendelni. Az átlag katona maximium ilyet csak _kérhet_.

Szorgalmas Gyémánt 2021.01.18. 09:28:53

@Mata Hariette: "Egy normális centrum országban tök természetes, hogy a főnökök váltják egymást a pártok és az ország élén."

Hja. Merkel is milyen sűrűn átadta tök természetesen a kancellári posztot másnak. Stoiber is rohant átadni a bajor miniszterelnöki posztot másnak, csak közben eltelt 14 év. Thatcher szinét nagyon készült átandi a hatalmat , húsz éven át.

Mert centrum.

Serény Vélemény 2021.01.18. 09:29:20

@Mata Hariette: A társadalmi viszonyokban meg tényleg azt akarod, hogy Hollandiához hasonlóan törvényes legyen a prostitúció?
Meg a drogfogyasztás?

Frick László Intézet 2021.01.18. 09:47:45

@Szorgalmas Gyémánt: @Mata Hariette: Ajárvány esetei bizonyítják,mennyire ostoba a hasonélítgatás a hamis párhuzamok eröltetésével és az egységesítés. Még egy országra is nehéz uniformizálni bármit, nemhogy valamit, ami Hollandiában bevált uniformizálni.

Hari egyszerűen csak mnásolja a Sajtó & Internet Népe süket trükkjeit a kiragadott párhuzamokkal.

Egy ország a társadalmaival egy bonyolult és komplex rendszer,bárholelkezdem fabrikálni meg egy elemet hozzáeröltetni más országeleméhez párhuzamba..azzalóhatatlanul is húzok-nyúzok meg figyelmen kívülhagyok és nem veszek számításba tényeket.

Hollandiában bevett szokás az, hogy nemmennek elorvoshoz, csak felhívják, 100 orvosbólpedig békeidőben 97 nagyon csúnya hisztit csinál, ha telefonon akarom "rendeltetni" hogy merészelem ésminek nézemőt.

Aztán a társadalmak egészségi állapota.

A magyar társadalom ma sehol nem tart a zöldtudatosságban a mondjuk 1978-as nyugat-német társadalomhoz képest.
míg sok tekintetben a magyar még nem akkora nyálfazék és tejbetök ostoba (de azértbeképzelt...)picsaember,mint a német.

Hogyan lehetne uniformizálni bármit csakúgy ÍrottMalasztos Bogromm szerűjen?

Amikor az Internet Népe vagy az újságíróink hamis párhuzamokat eröltetnek, a témaMÁS.Ugyan a szüveg a mezőgazdaságot vagy a környezetvédelmet vagy Budapest közlekedését tárgyalja a színén,de tartalmilag arról van szó, hogy a geci rohaggyon má meg.

Dr.Koós Alajos 2021.01.18. 11:04:04

@Mata Hariette:

Karikó a 80-as években ment el Magyarországról, abból az akadémiai kutatóhálózatból, amihez jaj nehogy hozzányúljon Orbán. Amiben, ugyanúgy mint minden más intézményben és vállalatnál a 80-as években már nem számított a politikai megfelelőség, csak a magas szintű szakmaiság, már ha lehet hinni a független szabadsajtó és a mértékadó értelmiség által mindig is hangsúlyozott korszakleírásnak. Ebből a magas szintű szakmaiságból ment el Karikó.

Serény Vélemény 2021.01.18. 11:08:19

@Frick László Intézet: “ A magyar társadalom ma sehol nem tart a zöldtudatosságban”

Viszont fele annyi kommunális hulladékot termel, mint a fejlettzöldek.

Köszi. :)

Frick László Intézet 2021.01.18. 13:02:33

@Mata Hariette: @Dr.Koós Alajos:
A magyar orvosemigrációnál is mutattam ezt a tényt,a magyar orvos nem a pénz miatt tántorog ki külföldre, hanem egyszerűen képtelen elviselni a feudalizmust.

A Vészhelyzetet nem birta nézni semmilyen magyar orvos sem.Nem birták a "feudálisok" és nem birták a népi demokratikusok sem..meg a polgáriak sem.

Sokmindenértlehet a Vészhelyzetet (demég inkább a többi kórházsorozatot bírálni) egy azonban tény:Bezzegisztánban az orvos nemhogy lehet felelős,dekell is fefelősnek lennie.
Nálunk viszont a kórházakban a legtöbb esetben mindent az orvosbáró visz.

Én akkor sokaltam be, amikoregy 44 éves orvost nem engedett műteni az orvosbáró sztár azzal, hogy még taknyos fiatal,várjon a sorára.

Van csicskáztatás ésmegaláztatás,mint az egyetemi kollégiumokban,a fiatalkezdőknek beavatások Bezzegisztánban is

de nincsen ez a feudalizmus,mint nálunk.

Az orvosok vagy a tudósaink a pompgácsokmiatt mennek el. Karikó is a pompgácsokmiatt ment el és még a művészeti életünk is tele van pomogácsokkal.

És mondok egy vérfagyasztót az SZFE hisztériáról:

Vidnyánszky egy pomogács és a politikai palávert verők meg a másik fajta pomogácsok.

És közöttük elsikkadtak a gyerekek érdekei,mert mindennél többet ért "basznbi orbánon" és az a látszat,amit ez a cirkusz Nyugaton keltett, az a kétfilléres kis politikai hasznocska.

Hiszen ..pont a magyar filmművészet meg az irodalom igazi hősei a pomogácsok ELLENÉRE is alkotni voltak képesek.

Pont az Akadémia meg a magyar felsőoktatás van telis-tele olyan haszonleső pomogácsokkal,akikre ránézni sem engedték orbánékat.

Dr.Koós Alajos 2021.01.27. 06:54:07

www.tagesschau.de/wirtschaft/weltwirtschaft-globalisierung-europa-deutschland-101.html

Prognos-Studie
Westen verliert wirtschaftliche Dominanz

Die Verschiebung der ökonomischen Kräfteverhältnisse von West nach Ost könne neue Spielregeln für den internationalen wirtschaftlichen Austausch bedeuten. "Deglobalisierung ist zunehmend eine realistische Gefahr und führt weltweit zu Wohlstandsverlusten", betonte Bossardt.

Sollte Europa sich einem US-dominierten Block anschließen, könnten damit nach der Prognos-Schätzung 22 Prozent der Exporte und 30 Prozent der Importe verloren gehen. Eine Annäherung an China und größere Distanz zu den Vereinigten Staaten würde die europäischen Exporte um geschätzt 18 Prozent schrumpfen lassen.

Und sollte sich die EU als dritte Option für eine Art Blockfreiheit entscheiden und zwischen China und den USA als eigenständige Kraft auftreten, könnten geschätzt immer noch 12 Prozent der Ausfuhren verloren gehen. "Eine Deglobalisierung wäre fatal für die hiesige Wirtschaft", sagte Studienautor Michael Böhmer bei der Online-Veranstaltung.

Frick László Intézet 2021.01.27. 07:10:17

@Dr.Koós Alajos: Szocialista barátaimnak 2002. ótamondogatom,hogy GYurcsánynem-felismeréseafféle,mint asofőrésa fogazata viszonya.Soksofőrelhanyagolja a kérdést,aztán 55éves korában félfoga marad ésmásfélmilliómegcsináltatni.

Nos..az USA esete is ez.Számtalan szövetségese meg barátja van az USÁ-nakés...ha van valóban jóakarója az USÁ-nak,az egy 2021-es naptárat ajándékoz az aktuális vezetésének.

Szólnikellnekik..ésOirópaminélkésőbbre halasztja ezt,annáltöbbelköti be,szólnikéne,hogy vége,nem kellez már

vége a duális berendezkedésnekmeg a JóésRossz harcának,ellenségképjártássalnemlehet kilábalni a válságból... Amerika az amerikaiakéésvan mármivelfoglalkozniuk,foglalkozzanaka saját bajaikkaladdig,amíg.. talánkezelhetőek.

Most úgy látom,hogy tettek helyett még mindig kommunikációs trükkökkel próbálkoznak és ez a mostani,Biden körüli Bident eladó kommunikáció még XX.századi propagandában is a II.vh előtti korszakot idézi.

Maguk az amerikai cégek tojnak a kínai ellenségképre..meg a többire is,még a büdösruszkiztatásra is.

És globalizmust tanulni nem New Yorkba küldöm a gyerekem,hanem Szingapúrba.

Ez van.

Frick László Intézet 2021.01.27. 07:33:03

@Dr.Koós Alajos: AKína ellenes propagandának vannak a tudatlanságból,a sima tapló-tahóságból,műveletlenségből adódó,tehát tkp elnézhető alapokai.

A gond akkor kezdődik,amikoregy olyan csomópontiember,mint Bede Márton jelentki egy akkora baromságot,amirőlpedig őis tudja, hogy uszítóhazudozás.

Mutattam ezt akkor,amikor P. Gelygőjógyerekkét riportjában is Thaiföld ellen uszított a szokásosan,ésegyébként pedig a pihenőjét a nagy térségbeli riportkörútján Thaiföldön vette ki.Egyszerűen élettelössze nemegyeztethető a számomra az, hogy Bede Márton akkora sültökörlegyen, hogyKína ellen ostobasággaluszítson.

Természetesen"a világ attólfél,hogy Kína gyarmatosítja"..ami gyilkosan ostoba ebben a sávban az,hogy márelőfordult gyarmatosításimintákra tudnak csakgondolni, valamilyen imperialista,kapitalista imperialista vagy szovjettípusúimperialista gyarmatosításra.

Más eszükbe sem tud jutni,egy harmadik vagy negyedik,pláne n-edik módozata a gyarmatosításnak.

Egy-egy adag Kína,Oroszország és az USA egyéb ellenségképeinekfikázása-adagjha után következneka jószövegek a globalizmusrólmeg a diverzitásról.

Ehhez mekkora tudatlan gőg kell,nemészrevenni a megsemmisítő ellentmondást...
süti beállítások módosítása