Nem a matek, nem az atomfizika, és még csak nem is a statisztika áltudománya az,aminek a nemtanításával egy népséget idiótizmusban lehet tartani,a legsötétebb butaságban.

A földrajz és a történelem nemtudása tart igazán sötétségben egy nemzetet.

Barack Obama az első netokrata és az utolsó értelmes elnöke volt az Amerikai Egyesült Államoknak.

 

Mondhatni: az utolsó maximum.:D

godblessamerica.jpg

 

Ez a Barack Obama tegnap autoriternek nevezte az Egyesült Államok első netokrata idióta bohócelnökét,a képen kívüli outsider és fajsúlytalan Hurrikánfrizurás Segglyukarcot.

 

Akkora egy autoriter volt ez a vénidióta,hogy bármilyen rendeletét vagy csak ötletét is slapaj újságíróktól egy állam valamelyik bírójáig vagy tagállami kongresszusok is meg tudták baszni. Kedvencem az,amikor elment egy pofonért Hanoiba. És külön kedvenceim azok az amerikaiak,akik máig azt hiszik, hogy a Hanoi Pofon csak a Segglyukarcú vén  idiótának szó't :D és nem Amerika 20 éve töretlen nixonizmusa szaladt bele

honeyhoneybooney.gif

Trump egy kurva bádoglemezzel nem pótolhatta ki a Clinton-Obama MexikóiHatárkerítést,amit viszont a nyakába tudtak hazudni, hogy ő miatta van.:D  Ez aztán a Komedi Centrál! :XD MUCHACHOS!

"Amerika készen áll arra,hogy újra átvegye a Világ vezetését!"

/Joe Biden,az USA megválasztott elnöke/

remunalom.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr6416383868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szorgalmas Gyémánt 2021.01.11. 08:35:51

Hát akkor jövő héten megbukik Orbán. Ahogy tizenegy éve minden héten.

2021.01.11. 09:03:21

@Szorgalmas Gyémánt: amíg óccsóért szereljük az autókat, és évi 400 óra túlmunkát is teljesen szabályosan el lehet rendelni, továbbá lehet 36 hónapos munkaidőkeretet is megállapítnai, addig powered by Angela néni, a potrohás marad.

2021.01.11. 09:05:11

@Szorgalmas Gyémánt: továbbá, amíg szintén óccsóért itt működik az exxon meg ibm stb SSC-je addig is marad a potrohás

2021.01.11. 09:08:05

@Szorgalmas Gyémánt: és amíg Brüsszelben lehet a renitest miatt bizottságosdit meg jelentésírósat játszani, addig is marad a potrohás, mert szükség van valakire, aki miatt ülésezni lehet, meg munkacsoportozni

Serény Vélemény 2021.01.11. 09:33:27

@Freud Sissy: Ugye, ha csak az újságból tájékozódsz akkor ez szembejön meglepiként: hataratkelo.blog.hu/2021/01/09/kizsakmanyolas_nemet_modra?ajanlo=1

[ez itt a reklám helye]
Ha viszont Dudit olvasod, akkor annyira nem is meglepetés...

Serény Vélemény 2021.01.11. 09:35:03

@Freud Sissy: Az pedig már nem is meglepő, hogy a kommentszekció azonnal el is kezdi a németeket seggnyalni, és mentegetni...

Frick László Intézet 2021.01.11. 09:38:51

@Freud Sissy: A potrohásra,mint hasznos idiótára van szükség.Nem vagy te ennyire butuska,mint ahogy előadod. Csinálj szúszperkiánus papírtépeteket,majd az ilyen képletből veddki OirópaLegnagyobb Baját Orbán Viktortmeg a fasisztákat, Szalvínit is.

Na ugye.

Ha nincs ez a problémaa fasisztákkal,akkor jut ideje valakinekmegkérdezni, hogy sikerült az Egységes Oirópai Járványstratégiaplkülönös tekintettel arra, hogy miért kellett a még le se ztajlódott Második Hullámra rányitni Angilalibóla Harmadikhullámot csak azért,mert amárnem is ónijós tag angolok rinyáltak a zárásokmiatt.

Tessék.

Folytasd.
Vedd márki a képletből ezt a legnagyobb mimmehalúnGG problemát az Orbánt és tekintsd már nélküle, hogy ha nincs Orbán,akkor már ugye nemmimmehalunk.

De menjekmár tovább és vegyek már kimindenkit a Világ Ellenségei Képéből.Akikugye vagy fasiszták vagy komonisták. Meg Orbán ugyanaz mint Bolzanáró és Aszad meg Erdogán.

Természetesen Szarkót,azt ültessékle két és félévre,mertKadhafivalalkotott bűnszövetkezetet :D

Frick László Intézet 2021.01.11. 09:40:48

@Freud Sissy: marad a potrohás...ésmarad persze Erdogán is,mint abban a térségben az USA főszövetségese és végrehajtója.

Amerika készen álla Világ vezetésére JóBiden szerint.Aranyoskám,mutasdmármeg, hogy ez az új,illatos,tisztakezűjóamerikaivezetésmikor nyitott vitát arról, hogy a Világ szeretné-e, hogy Amerika vezesse.

bár én azt se tudtam, hogy eddig is nemAmerika vezette a világot (ez biztos valami belpiacos dumája volt Bidennek)

2021.01.11. 09:49:52

@Serény Vélemény: hűha. Még csak soha nem is hallottam a határátkelő blogról :D
És cipőt kötni is tudok egyedül, képzeld.

@Frick László Intézet: továbbra is várom a linket, ha nem az újságból, akkor honnan lehet tájékozódni a világ eseményeiről.

Frick László Intézet 2021.01.11. 09:58:32

@Freud Sissy: Bocsássmeg,de az csak amatőr költői portálokon a ZÁRT fészbúkcsoportokban megplokkultakközösségeiben számít érvnek, ha valaki valamiről még csaknemis hallott, bár csinálja meg hirdeti de ha nem hallott róla,akkor nincs is,mert nemírta az újság,amelyik..

Most az, hogy te nemolvastála kitántorogtatáspropagandasávjában termelővállalkozásokkészítményeiből,ettől függetlenül az ilyen blogokban külföldre munkaerőt kölcsönző nyóckeres cégek hirdettek.Miközben civiltámogatásért ispályáztak.És a fogadásokon dicsekednek, hogy részeltek az antifasiszta küzdelemben.

Serény Vélemény 2021.01.11. 10:00:04

@Freud Sissy: Nem az a lényeg, hogy hallottál-e akármiről is, hanem az, hogy EZ AZ EU. A rabszolgamunka, a kelet-európaiak korlátlan kizsákmányolása, az emberkereskedelem és így tovább.

A csodálatos, a fantasztikus az ÉRTÉKKÖZÖSSÉG.
EZEK a németek.
EZ a valódi arca az egésznek!

Frick László Intézet 2021.01.11. 10:07:14

@Freud Sissy: @Serény Vélemény: A grófnő Hanni néni "elfordulásával" szokta bizonyítani,mekkora egy ócska orbánfasszopó vagyok-megvan?

napost az utolsóbejegyzés,amit Hanni néni kedvére vettemle, bemutatta a Német Gazdasági Csodaalapját:Egy Magyarországon nemhogy készregyártott, de vevő-kiszerelésbe csomagolttermék,amit a német GDP-be könyveltek be ésilyenmilljó van,pl az autógyártásban,pl az készre szerelt Audikis ilyenek. Azzal viszikki Ingolstadtba Győrbőlaz Audikat,hogy ott még szerelnek rajtuk,tehátnincsenekkészen.

Intézményesített hazugság?

Akkor itt van pla jogbiztonság,aminekkereteiben Franciaország több,mint 10éven átmegteheti azt,amit más tagállamlegföljebb ha 3évig.

A BREXIT meglett,de ha az angolok rinyálnak valamit a Zónijóenged,még ha azzal a Harmadik Hullámot is nyitja meg.

Na, errekellaz orbán,hogy az emberekneknelegyen rá energiájuk az ilyesmitmégészre venni,hiszen Sissy sem észleli.Mert az esze minden kapacitását a potrohás kötile.

Frick László Intézet 2021.01.11. 10:10:38

@Freud Sissy: Fajiállampllgár heti 30órát dolgozik Szabad Szerdával 3300-ért,amásodosztályúnemigazi tagállami sohamármeg heti 70 órát dolgozik 1 szabad nappal havi 2200 -ért.Ez a csoda alapja, ne haragudj,de:bazdmeg.

Kis változások vannak,a migráns buli próbajárataimiatt annyi albán özönlötte ela német építőipart, hogy a lengyelektől átvették. (nem az államokrólbeszélek,hanema népről,mert az albánok egészen pontosan koszovóiak)

Nem sok magyar csicskázik már a németépítőiparban,de azok mind albánoknak. A szálakat pedig a Példásan Integrált Deutschtürkök tartják a kezükben.Na,és..biztos van pár német a maffiában,de őket a Deutschtürk sem láthatja.

2021.01.11. 11:59:11

@Serény Vélemény: na most, tudod, aki kimegy, azt nem eladják oda hentesnek vagy pultosnak, vagy csomagolni, vagy öregotthonba melózni,hanem önként kimegy.
És mivel útlevél nélkül járható az EU, már olyan sincs, hogy beszedik az útlevelét, és nem tud hazajönni. Szóval, ha nem éri meg, vagy olyan szarul érzi magát, akkor keres egy telekocsit, beleül, és fél nap alatt itthon van.

Serény Vélemény 2021.01.11. 12:01:56

@Freud Sissy: Vannak még hibák elvtársak, de a Szovjetúnió bölcs vezetésének köszönhetően a szocializmus épül, szépül és virágzik!

2021.01.11. 12:06:24

@Serény Vélemény: ez egy unalmas közhelypuffogtatás.
Érdemben nem reagáltál a felvetésemre.
Mint mondtam, tele olyanokkal a pofakönyv, mint te vagy Dudi.
Érvek: "és ezt te honnan tudod"
"hát te aztán nem vagy túl okos"
"te tényleg komolyan gondolod ezt a hülyeséget" satöbbi satöbbi...
Na, megkezdem rendes éves szabadságomat. Jó hosszú lesz, ki kell pihenni benneteket :D
Ez a mai "fizetett színészek" (többezer) vitte a pálmát :D
Jó beszélgetést.

Serény Vélemény 2021.01.11. 12:09:59

@Freud Sissy: Mert érdemben nem lehet reagálni rá egyrészt, másrészt meg pont TE nem reagáltál rá érdemben, hanem negligáltad!

Amikor az általad érzékelni vélt valóság helyett a tényleges valóság szembejön az utcán.

Serény Vélemény 2021.01.11. 12:29:42

@Freud Sissy: "Akkor hazajön."

A bruttó száznegyven-kétszáz helyetti bruttó hetvenbe.

De jó ötlet!

Szorgalmas Gyémánt 2021.01.11. 13:19:13

@Freud Sissy: Azért illene a világ legfejlettebb értékközésségének biztosítani a megfelelő munkakörülményeket. Mégiscsak Németországról van szó, nem Bangladesről.

Szorgalmas Gyémánt 2021.01.11. 13:26:34

@Freud Sissy: Ha valakinek nem tetszik a sok túlóra, otthagyja a céget. Ahogy az IBM SSC-ben görnyedő magyar-történelem szakos végzettségű dolgozók is mehetnek máshová, oda, ahol jobban megfizetik a minden kétséget kizáróan igen magas értékteremtő képességeiket.

Szorgalmas Gyémánt 2021.01.11. 14:53:32

@Freud Sissy: szövegértés problémák az SSc válaszkommentemmel kapcsolatban.

Frick László Intézet 2021.01.12. 06:14:49

@Freud Sissy: És haza is jött.Sőt,amagadfajta statisztika-hívő okkultaknakazt iskiszámították, hogy egy kitántorgósohamár átlag 6 évet tántorog kint,de aztán hazahozza a mesés jövedelmét a szarisztáni szarárszínvonalon elkölteni.

De tovább is van,mertplAngilaliban vagy Merkeloniában rájöttekerre ésmegpróbálják adolgozni,akár Dreckig vagy Schwerig Dzschobra is hajlandómásodosztályúnemigazitagállamiakat adósságcsapdába fogni:Az utcánállva lehet felkapdosni 10000 Font vagy € gyorshitelt.

Az a jellemző,hogy "örökre" azok maradnbakkint akik valamiért NEM TUDNAK hazajönni,mert pl nem törlesztették ki a gyorshiteleiket.

A szaros kis falumba sohamár az első kanyarban Audi A4-ésmagasabb osztállyal jön haza, nagyjábólamerikai a hangul heted az autót.

Frick László Intézet 2021.01.12. 06:17:50

@Freud Sissy: Olyanokkal biztosan nincs teli a fészbúk,mint én,olyanokkal azonban "zárt fészbúkcsoportszám",mint te. Az őjóvoltukbólvolttele a sajtóaz ezekáltalamúlt héten kibaszott nyírségi iskolaigazgatóvalamagyar sajtó 2012-és 2019között. Ami azt jelenti, hogylegalább 300 iskolaigazgatót basztakki ezek,néha voltak bakik,mert Rózsika baszta ki,holott már Palkovics volt,meg hasonlók.

Pl a magadfajta terjeszi azt a műsorszámot, hogy mennyi tanárral van kevcesebb,ami kurvajót mutat, ha "vvvééééééletlenül" elfelejtjük, hogy évről-évre mennyivel kevesebb az iskolás

Frick László Intézet 2021.01.12. 06:25:59

@Freud Sissy: Önként megy ki.Ki tud önként és aztán önállóankimenni?- aki tudja a nyelvet.

Namost betanított hentesként fédisznókat forgatni vagy ágytálazni vagy átpelenkázni nemkellnyelvtudás.Fiatal ambíciózus cigányainkplminden nyelvtudás nélkül öregeznek Németországban,rendes,lepapírozott eltartási szerződésekhez segítik hozzáőket a nyóckeres dópeman éskörtisz alakúak.

Őksem tudjáka nyelvet,akiknek munkaerőkölcsönzőcégeik hordják ki aproletárokat,a legújabb biznicc a német vagy belga gyerkenevelésitámogatás és családi pótlék.

és tudod,mi a körtiszek titka?-az, hogy pénzértBÁRMNI kapható, nem csak szopik dópeman faszt a diáklány,de ha már benne van,akkor a nyelvtudásátis bérbe adja a körtisz alakúnak,de ugyanígy nem csak csicska tolmácsaik vannakakörtiszeknek, hanem nemzetközijogosítványos csicskaügyvédeik is,meg mindenféle csicska emberük és akkor elismétlem:Még csicska indexeseik is,akik aaz amúgy is nemzetközi trendet is szolgálják az álblogjaikkal.

Emlékeztetlek a mondásomra:

"Amotívumoksokkalalacsonyabban vannak.Nem! - még annál is alacsonyabban!"

Te nem hiszed el,amit idefölírtam és ennéla valóságannyivaldurvább, hogy rózsaszín álmodózó leányka vagyok én ahhoz...

Néha a "jéghegy csúcsa" kibukik,pla ravasz osztrákokrájöttek, hogy az Unkoorzigeunerek-kel csakpapíron van kint a család és a valóságban ingáznaka családipótlékból tankolván az autóikat. Ezért jellegzetes osztrák ravaszsággalkitalálták, hogy minden sohamárnak a hazai árszínvonalhoz igazítva adjáka családipótlékot ésééééééééérdekesen nekik,mármint az osztrákoknak nemaz jöttki, hogy a magyar árszínvonal szarabb az osztráknál:D

Frick László Intézet 2021.01.12. 06:33:38

@Freud Sissy: Nevetséges vagy ezzelalinket kérek! -kel.magyarországmég hagyján,mertittnincsen cenzúra.DeNémetországbólloinket vendégmunkásokról, nemigazitagállami foglalkoztatottakról,Deutschtürkökről?

Autóbuziként érdekelpla dízel csereprogram. Akkora a cenzúra, hogy egy német vadzöld egy II-es Golfon tudja szemléltetni,mi folyt azelőtt. Azelőtt derékban vágtákkettéakivont autókat,de ezeket az albánok (koszovóialbánok)összeszedtékés összehegeszteték.

Úgyhogy most innen-onnan vagdalnakki "sarkokat" meg részeket. Delink nincsen.

Pont alegrázósabb dolgokrólnincsenlink

de te fészbúkos vagy,tehátha

MERÉSZELNÉD

ahogy a RetekKlub "hiradósai" meg tudnak találni nekik szükséges témákat

ha temégliberálislennél,akkorlennélannyira merész, hogy a fészbúkróltemagad...össze tudnál szedni egészebb képeket azoknál,amikkelaz agyadat mossák.

Pl a sohamárokról is.

Ismétlés:amagyar sohamár sokmindenben eltér a romántól.Az egyikmagyar sohamár a másikmagyar sohamár farkasa.

egy román Ft-ban számolva 15000-bőlbuszozik haza Romániába,amagyar 500 km-relrövidebb utat a munkatársának 50000 Ft-ot fizetve tesz meg.

Igen, így van,rájöttél,nincsen annyi esze, hogy repűlővel(most békeidőről,2019-ről beszélek)jöjjön haza 6000-ért.

én, ha sohamár lennék,minden hazalátogatásomon kb 1000 €-t keresnék tisztán,haza mindig egykisbuszal/kistejwerautóvaljönnék,telilomival,vissza meg repülővel.

Variáció: Oda-vissza kisbusszalés a balfaszokon 3000 €-t keresnék egy fordával,plusz utánfutó.
süti beállítások módosítása