2020.12.09. 09:44
A Gráci Beteg
"A netokráciában nem az információ megszerzése emel hatalomba, hanem a megosztása."
Abban az órában és az alatt a cikk alatt,ami alól örökre és IP-címre tiltottak ki a HVG kommentoszlopaiból
a Gráci Beteg tüntetőnevű nikk és egy náci nikk maradhatott
-nem ez a bajom.
Már az sem volt bajom,amikor négyszer tiltottak ki a 444 alól, pedig egyszer sem szegtem meg úgy a kommentelés szabályait, ahogy a dédelgetett náci gyűlöletkeltő zsidózó nikkek reggeltől estig és naponta.
Az ElsőKétharmad hírére az volt a véleményem, hogy Orbán jobb, ha bele sem fog. Kérjen elnézést és menjen el Új Zélandra szőlőt bányászni. Ezen alapvetés ellenére régi blogbarátaim szerint orbánfasszopó vagyok meg szőrsapós vonuló fideszbirka.
-ezzel sincsen semmilyen bajom.
Azért tiltottak ki a HVG alól,mert meg mertem kérdezni, hogy a dagadtra piált zsírpofájú niemand-stróman "mészáros" helyett, aki tényleg nem is közszereplő, Oroszi Babette sztájjalbátor "újságírónő" miért nem a Pintér Börtönmosodák, Konfekció, Szájmaszkok és Halastavak ZRt tulajdonosának szegezte húdebátran a kérdést, mert őkelme ugyanis közszereplő, sőt akkora közszereplő, hogy még a 444 sem merészeli minden évben baszogatni csak egyszer is és ha négyévente egyszer basszák, akkor is csak Szily, ő is mert túl sokat drogozván a súlykot elvetni sem találja a tabletezőkerevetjén... Mit tudhat ez az ember, hogy még az Ellenzéket is sakkban tartja.
Mutattam, hogy a netokráciában egy fél délután leaks-ek erős megosztókról való sugárzásával Orbánt meg lehet buktatni
- és ez sem a bajom, Bukjon.
Az nyilvánvaló, hogy azt nem Magyarországon döntik el, Orbán lehet-e. Erre például azt szoktam MUTATni, hogy nem 50%-os támogatottsággal dicsőség kormányozni Magyarországon.A kunszt ott kezdődik, amikor az embert a saját politikai oldalán, az Összefogás-ban benne,amit kovácsolt, a 93% rühelli,mint a gennyes kelést.És a csávesz mégis igazgatni és kormányozni tudja ezt az Összefogást, ami ennyire útálja
-és még ez sem a bajom.
Azt majd külföldön döntik el, meddig legyen Orbán és melyik legyen az a fél délután, amikor Orbán megbukik
-és még ez sem a bajom,még ez is Orbán baja vagy pl az Orbáncentrikus Világképet nyögő Orbánba belebetegedetteknek a baja.
Nekem az a bajom, hogy abban a k ü l f ö l d b e n ahonnan Orbánt leaks-ekkel egy fél délután, ha az számukra szükséges lenne,megbuktatnák, nem is akarják egyelőre megbuktatni.
Részeredmények vannak :D - ezzel az üzenet-jellegű szándékosan,de azért közvetlenülmellé-lövéssel:
viszont finanszíroznak embereket,akik bár meg szeretnék buktatni Orbánt, de ez a k ü l f ö l d egyelőreúgy látja, hogy Orbán szükséges a számukra. Orbán is kell nekikmeg az orbánellenesek és az is szükséges a számukra,amit Orbán csinál,de azért finanszírozzák az Orbán elleneseket, bár egyébként azok leginkább semmit sem csinálnak a diktatúrára hivatkozva, hogy az akkora, meg náci is, hogy ha neki is fognának, úgysem lehetne véghez vinni,akkor meg nem is fognak neki, de a Dollár-támogatásokat a nem végzet nekifogásukra évente szépen felélik.
Na, ez nekem a bajom, ugyanis ezt, az ilyen féle tevékenységet nevezik a szarból foskavarásnak.
[ami pedig nemengedi, hogy a szarral az legyen,ami természtesen kéne,hogy legyen a szarral:komposztálódjon]
39 komment
Címkék: háttérhatalom netokrácia paracsizmaváltás népszopatás iskolapélda gyűlöletmarketing Rákosi Hitler Kádár Sztálin Mussolini orbánfasszopó amerikaidemokrácia OrbáncentrikusVilágkép foskavarás Audizó Takony Orbán 34 neve oikor Geci Varacskos Maradona oirópaiértékpolitika Alcsúti Csüngőshasú Cigány Takony Vidéki Takony Gráci Beteg Vidéki Takony Geci Gömbösgyula Potrohás Geci szőlőbánya
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Serény Vélemény 2020.12.09. 10:28:46
Azt még a HHHavastól hallottam 10-11 körül, hogy mielőtt a fidesz a békemenetet megszervezte volna, már készen álltak arra, hogy Viktort iziben lecseréljék.
Csakhogy a békemenet azt mutatta, - szó szerinti tömegtámogatottságot - hogy ezt nem tudják fájtalommentesen megoldani.
Ami nem azt jelenti, hogy amiatt aggódtak volna, hogy a magyarok esetleg széjjel- meg agyonverik egymást, mert az nem érdekli _ezeket_ - hanem azt, hogy az okos elemzőik azt mondták, hogy az a felálló görbe, ami Viktor miatt _esetleg_ vízszintesbe fordul, a Viktor megbuherálása által viszont biztos lekonyul. A görbe pedig a mo-i befektetések várható értékét/hozamát mutatta...
És nagyjából ennyi.
Amy Steinmann 2020.12.09. 14:55:25
esetleg valami visszajelzés?
Frick László Intézet 2020.12.10. 06:28:42
Ismered azt amesterérvedet Grófnöm, hogy amit te A Szabad A Város-nak abban a konglomerátumában,amit jársz,nemlátsz,akkor az nincsen.
Nos... az én falumban kb annyi a temetés,mint szokott ilyenkor,persze ez nem téveszt meg,merta temetésekaránya fordított a császározással:A császároztató rétegeknélszokás méga múltbavezetőun "temetés" szokása,azok a rétegek,akinéla szülésmég elvult pinásszülés,a temetésmár tökéletesen kiment a divatból,a hamvakat sem hozzákmár ela vállalkozótól, csak aproletáriátus felsőbb rétegeinél szokásannyit a temetési segélyből áldozni.
Én azonban szeretek a valóságbólkiindulni, ezért a temetőcsőszt (aki a hullaszállítónkat is vezeti a faluban) rendszeresen koznultálok, az őszlengjében betegnek nevezika halottat, tehát ha tálkozunk,megkérdezem, hogy nőtt-ea betegforgalom ...illetve azt is meg szoktam kérdezni,hogy a cégeknél,ahováa betegeket szállítja[égetni el] nagyobb-e a forgalom és őszerinte (egyáltalán,semmiféle hírt nemfogyaszt) nem nőttmeg a várakozási idő a cégeknél sem.
ebbőltudokkiindulni..
Te, grófnő! Számodra nem feltűnőígy a XXI.századelsőötöde elmúltával,amikorproletároknak jobb a kamerája az okoseszközében,mint a Barátokközt stábjánakésa hiradóknakúgy kellmesterségesen lebutítaniukabeküldött laakosságifelvételekminőségét... hoyKÉPRIPOR FILMES BESZÁMOLÓ
Egy országúton egy autómotorházteteje menet közben nem tud anélkülfelnyílni, hogy ne legyen kis szines az országosmédiában,dea hullahegyekről csak beszéltek? Számodra ez nemérdekes?
Vannak bátran (elváltoztatott hangon)megnyilatkozókórházidolgozókésmentősök
de..ezek annyira szegény emberek,hogy nem teliknekikegy 10000 Ft-os proletárokostelefonra filmre venni hullahegyeket?
Amy Steinmann 2020.12.10. 07:44:03
Arról írtad, hogy HUHOGTATÁS, ami ez a nemzetközi statisztika
covid19.healthdata.org/hungary?view=total-deaths&tab=trend
és sajnos látszik, hogy szó szerint bejött, semmiféle fotó nem kell, ott vannak a kormány hivatalos közlései
tényleg a picsába mész el
Frick László Intézet 2020.12.10. 07:59:06
Négyszer annyi halálosáldozatotmutat ez a grafikon,mint egy névtelen-sima bármelyik éviinfluenzajárvány szövődményesáldozatai úgy
hogy beszéljünkmár akkorpl arról, hogy UGYANEZ a vállalkozásmit mutat Svédország adatairólés ez az érvem akár téged is támogathat.
Annyit mondtam, hogy amit tudunk,az nagyjábóla semmi.
Amásik,amit állítottam,az az,amitlátni kéne,ha igaz lehetne a huhogtatásod.
Ésmég azt semmondtam, hogy nemláthatnánk,azt mondtam:
csudálatos, hogy a mai technikamellett nemlátjukaképi valóságotmelléannak,amit te is huhogsz.
ne baszd már,hogy a bezzegelt grafikon az a te igazadat BIZONYÍTANÁ
Részleteiben:Amagyar egészségügyben plóóóóriásinagyonagyonnagynagynagyságrendekkelkevesebb az áldozat ARÁNYOSAN mint Itáliában egy igen egyszerűésmég láthatóokbólis:
amagyar egészségügy dolgozói alkalmazzák azokat a védőeszközöket,amiket aaz olaszoka kiemelkedőenmagas eüdolgozói halálozásLLENÉRE sem.
orbángyűlöletedben durvulsz itt,mint egy részeges piacikofa a múlt század hatvanas éveiben, nem szégyelled magad?
Amy Steinmann 2020.12.10. 08:18:37
De befejeztem, tényleg lezártam a vitát, mert attól, hogy te segghülye vagy egy stat adatsor értelmezéséhez, nem velem kéne ordítozni, hogy orbángyűlölő.
Segghülye vagy sajnos, tényleg.
Olaszországban laknak 60 millióan, nálunk kevesebb, mint 10 millióan. Ha itt van nálunk napi 180 áldozat, az olaszoknál mekkora az a szám, amire azt mondom, hogy itt rosszabbak az adatok?
A fiúk súghatnak, Heki vagy SV szerintem ki tudja számolni.
Na, mentem, mint írtam, ehhez sem időm, sem kedvem, hogy hülyeségekről vitázzak, ahol az a végső érved mindig, hogy orbánygyűlölő vagyok.
Frick László Intézet 2020.12.10. 08:29:52
Annyit mondtam, hogy ha nálunk is lennének csakközelítően olyan esetek,mint Olaszországban,akor szerintem azokat a lakosság ugyanúgy,mint Olaszországban teszi,felvennéés bedobná az információáramlásba.
Azt kérdeztem tőled,hogy nálunk hol vannak a képinformációk a huhogtatáshoz:
Annyit állítok hogy a statisztika áltudomány és természetesen most is az.
Ami nem statisztika,pl az a tény, hogy Svédországban 80 éven felüli beteget COVIDDAL felvenni TILOS a kórházakban:ott dögöljön,ahol gondolja. Most azzalmár nemis fárasztommagam, hogy egy Úúúságolvasó Lúúúja számára könnyen össszeszedhető SvédKörképalapján árulja elnekem, hogy plSvédország statisztikai adatai..érnek e... 2ojrocentet,nem azokat a súlyos ojróezreket,amit feleslegességükben azért konkrétan áram formájában ezekre elpocsékolnak.
Európa szégyene az,ami itt folyik a járványbanés ezen szégyenletességek egyik kitüremkedése a "statisztikai adatok"
Sok szó esikmost a morálról,szeretném azt tőledmost hallani,mennyiben erkölcsös kb hányévesakapitány szerű adatok felhasználásával gyűlöletbetegségben vágykiélni.
Frick László Intézet 2020.12.10. 08:33:59
SZRINTEM
semmit nemkellettvolna felodaniMagyarország egyénieskedő,az Ónijós Átlagtóleltérőszigorításaiban.
Valamiért azonban Magyarországmájustől EU kompatibilitást mutatott és az,amit szeptemberrőlhuhogsz, már csaak a fecsegőfelszín,mert a Hallgatag Mélyben hömpölygöttminden úgy,ahogy Egységesen Oirópában szépen hömpölygött a pl osztrák túristaipar ízlése szerint.
Igen,jólmondod,nemkellett volna orbánnak.. te a végévelhuhogtatsz, szerintemmeg ki sem engedni senkit Horvátországba, nemhogy a végén a szezonnak vissza.
Unorthodoxnak kellett volna maradni,ennyi.
Demondom: számodra a járvány csak ürügy,alényeg a gyűlöletbetegséged,amin,ezt mármióta mutatom: megdögölhet orbán,az sem fog már rajtad a hátralévőéletben segíteni.
Amy Steinmann 2020.12.10. 08:34:32
Volt egy projekció, amire te azt mondtad, huhogtatás.
Az operatív törzs az elmúlt két hétben pont olyan adatokat közölt, amit két hónapja ez a huhogtatás előre vetített.
Örjönghetsz, de azzal csak egyre jobban nyilvánvalóvá teszed, hogy segghülye vagy.
Tehát projekció - és operítív törzs adatai egybeesnek.
Örjöngesz még kicsit ezen?
Serény Vélemény 2020.12.10. 09:32:10
Olaszországban laknak 60 millióan, nálunk kevesebb, mint 10 millióan. Ha itt van nálunk napi 180 áldozat, az olaszoknál mekkora az a szám, amire azt mondom, hogy itt rosszabbak az adatok?"
Látom értesz mindenhez is!
Olyan ez, mint amikor magasfrekvenciásan visítanak "a nők", hogy ők Magyarországon elnyomott kisebbség, holott ezer férfira pont 1087 nő jut, vagyis több nő van, mint férfi, nem kevesebb...
A kevésbé hozzáértők meg egyszerűen beírják a gugliba, hogy "népmozgalom ksh"
és kb ezt a találatot kapják:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnt001c.html
Itt kikeresik azt az adatsort, hogy "halálozások száma".
Ez 2019-ben pont 129 603.
Ha elmúltál általános iskolás, akkor egy egyszerű osztással, miszerint
egyszázhuszonkilencezer-hatszázhárom-ban a háromszázhatvanöt, nagyon hamar nagyon élesen bevillan, hogy eeez bizony 350 és 360 közötti szám.
Ami azt jelenti, hogy ennyien haltak meg tavaly átlagosan naponta.
Ez a szám emelkedett meg, de nem lehet tudni, hogy akik covidban meghaltak, azok mondjuk napi 180-an - közül hányan haltak volna meg covid nélkül is.
(Szerintem a ez is borzasztóan, rettenetesen sok, csak éppen nem nemzethalál. A második isonzói csata harmadik szuronyrohamában néhány óra alatt esett el vagy nyolcezer magyar baka, na aaaz nemzethalál volt.)
A halálozások napi darabszáma, ha mindenkit beleszámolunk, akkor 180/360 =50%-kal nőtt. Ez a pandémia komoly hatását mutatja.
Ugyanezt italy-ra vonatkozóan kiszámolni kb kis bűvészkedéssel, de így lehet:
www.macrotrends.net/countries/ITA/italy/death-rate
Ebből kiszámolod először az éves össz halálozást, aztán ebből a napi halálozást, ( ami kb 1750 -1760 körülire jön ki, és megnézed, hogy a covid rovására írt tegnapi, vagy valamelyik nemrégi nap 500-635 körüli értéke ennek hány százaléka, és kiderül, hogy ha a napi adatokat nézzük, akkor ott 30-40%-kal nőtt a napi halálozás, nálunk meg 50%-kal, a pandémmia kábé csúcspontján.
És most jön a lényeg: igen, a magyar adatok ennyiben rosszabbak.
De ha azt is megnézzük, hogy a magyar lakosság kb 0,06%-a halt meg koronavírus által okozott betegség következtében, ugyanez az olasz lakosságnál 0,1% (!) akkor szerintem nincs okunk annyira panaszkodni...
Frick László Intézet 2020.12.10. 09:36:51
Van még egy módszer,mégpedig egy jónagy tesztelés,amihez arányosítjuka halálosáldozatokat és az is Orbán megbuktatására alkalmasolyan adatotprodukál,ami viszont nemlenne adat, ha valaki péklapáttalmájusban agyonbaszta a potrohást,lásd a Szabad A Város [nemkovid,hanem más-ágazati] statisztikáit.
Frick László Intézet 2020.12.10. 09:41:27
Van a legendamiszerint A Szabad A Város tartja elalakosságot és ha nem vesszük azt figyelembe, hogy a Budapesti Székhelyű Cégek hány %-a valójában mást nem is csinál Budapesten,mint tejel egy székhelykamuirodának,akkor ez tényleg egy hálás adat.
Más.
Dmográfia:
nem szabad a cigánylakosságot a magyartólelkülönítve kezelni,különben is a kedvenc tiszta-cigánylakosságú falumban a KSH adatok szerint 17 cigány él.
Vagyis ha nem statisztikázzukkülön a cigányokat,akkor is lehet egy trendet képezni,meg akkor egy másik trend alakulna ki,amiben a cigánylakosság aránya exponenciálisan nő,mikjözben a szaporodási rátája 3-4között van,míg a magyarlakosság az fogy,de ha különveszem,akkor egy más trend fog kialakulni,mert így viszont a fogyásmegtorpan valahol8,5 milliónálés onnan már inkább emelkedik,különösen így, hogy a magyar proletárok a cigányokkalkeveredvén oda satisztikázhatóak demográfiailag is a 2fölötti vegyesházassági rátájukkal.
Folytassam?
Frick László Intézet 2020.12.10. 09:44:13
Serény Vélemény 2020.12.10. 10:17:22
Csak nincs ilyen szám... valahogy nem jön össze.
Amy Steinmann 2020.12.11. 16:25:04
: most olvastam, hogy az OPNI-t átalakítják iskolának.
A szokásos lopási mechanizmus, KÖZPÉNT, több milliárdot beletömnek, majd valami átveszi egy NER alapítvány, és drága magániskola lesz a pici NER gyerekeknek, hogy ne kelljen a plebs közé járni.
Ja, és a köznevelési törvény meg NAT se vonatkozik rá, mert alapítványi iskola (értsd, te meg én összedobtuk rá az adónkat, ami aztán elvesztette közpénz jellegét), szóval az lesz, ami miatt az AKG-nak vagy 10 éve akarják kitörni a nyakát.
Se az egészben a legviccesebb, és megint visítva röhög, megkérdezik Rühellke gyerekétől, hogy és te hová jársz iskolába? Hát a LIPÓTRA
:D
Amy Steinmann 2020.12.11. 16:26:48
A közpénz elvesztés jelleg csak a LIPI-re vonatkozik
Frick László Intézet 2020.12.12. 05:21:41
Amy Steinmann 2020.12.12. 08:39:18
És én, aki bevallottam ellenzéki szavazó vagyok, nem is próbálom ideológizálni vagy védeni ezeket a dolgokat.
Ellenben, mint tudjuk, te vagy MR. 3.változat, sem ellenzék, sem potrohás, de érdekes módon NEM tudsz röhögni a LIpótra tervezett iskolán. Aki úgy hápog, mint a kacsa, és úgy megy mint a kacsa, és úgy néz ki, mint egy kacsa, az KACSA. Te szoktad mondani.
SZŐRSAPKÁS!
KURVÁK!!!
Frick László Intézet 2020.12.12. 10:08:44
Van kérdésed?
Frick László Intézet 2020.12.12. 10:11:29
Te nem tudtad,hogy ha ezek:
-valamit,amibármit csinálnakaz nevetséges
-ha nem csinálják az is
-ha csináljáklopás
-ha nem csinálják meg mimmehalunkolás?
Most komolyan, szerinted van bármi,amit ezek csinálhatnak egyáltalán vagy nem?
Ezek az,mint amikor Melani Tramp karácsonyidíszit,minden szarok.
Amy Steinmann 2020.12.12. 10:24:41
De másrészt vicces, hová jársz, a lipótra :D Ki a tököm szeretné a lipórta járarni a gyereket? :DDD
Itt BP ez egy kultikus épület, sárga ház, lipi, stb...olyan erős az asszociáció, hogy nem lehet elvonatkoztatni.
Ha valaki futóbolondot lát valahol (lásd pl DSZ szélsőjobbos futóbolond) akkor csak legyint, azért van,mert Feri bezáratta a lipótot...városi szleng, stb
MINDEN fővárosi ismerősöm szerint viccesEz kb olyan, mint kb tízezer helyen lehet a városban rétest kapni, de ha azt mondom, rétes, akkor a többségnek a normafai réteszabálás jut eszébe. Közösségi élmények, emlékek.
NEKED nem vicces mert FAN vagy és vidéki vagy. És valószínűleg a gummicsizmás rohamosztag is ebbe szaladt most bele, nem tudják,milyen erős szimbólum a lipi a fővárosiaknak. Feri záratta be :D
Hiba volt szükség lenne rá :D
FÉlreértetted mit mondott Melánia. NEM a diszek szarok, hanem azt mondta, hogy iszonyú sokat melózik vele, hogy milyen legyen, de igazából mindenki szarik a karácsonyra.
Hogy nem éri meg a befektetett munkát, mert nem ez érdekli az embereket.
rossz fordítás, szövegértelmezés
Nem szarok a díszek, az emberek szarnak rá, milyenek a díszek
Amy Steinmann 2020.12.12. 10:28:26
edition.cnn.com/2020/10/01/politics/melania-trump-tapes/index.html
....The tapes were played exclusively on CNN's "Anderson Cooper 360" on Thursday night and were recorded by Wolkoff after she left the White House.
"I'm working ... my a** off on the Christmas stuff, that you know, who gives a f*** about the Christmas stuff and decorations? But I need to do it, right?"..
szóval, hogy a faszt érdekel a karácsonyi dekor...ő beszélt erről
nem azt mondja,hogy szarnak tartják a díszeit
Serény Vélemény 2020.12.12. 10:33:29
Vagyis nem mindegy?
Van az egész magyar társadalom szempontjából kb néhány igazán lényeges kérdés.
Ez pont nem az.
Amy Steinmann 2020.12.12. 10:36:51
@Frick László Intézet: szóval lipiból lehet majd nemzetközi éreccségi
a CEU meg pusztoljon a picsába
magyarnarancs.hu/belpol/kozpenzbol-lesz-elitgimnazium-lipotmezon-234267
De te persze, nem vagy fideszes.
Amy Steinmann 2020.12.12. 10:44:03
1. Ha orbán tárgylja trianont, akkor ...(kubatov)
2. A fidesz szavazóbázisából az értelmiségi támogatók olvadtak le az utóbbi pár hónapban, jelentős százalékban
úgy tűnik, nincs az a mennyiségű krumli és adókedvezmény, amivel egy olvasni és írni tudó ember hajlandó lenyelni az utóbbi hónapok történéseit
ízlelgesd Kubatov mondását, ha látni akarod a Rákosi féle személyi kultuszos jövődet
melengesd kicsit
tedd a krumplid mellé
megéri?
Serény Vélemény 2020.12.12. 11:24:17
hu.euronews.com/2020/11/17/a-magyarok-nem-kernek-a-koronavirus-elleni-vedooltasbol
Ugyanakkor hallatszik a magas frekvenciás visítás amiatt, mert elfogyott az influenza védőoltás.
Valahogy a valóságot mintha valami furcsa szövet takarná, és mintha csak a körvonalak látszanának át ezen a furcsa hol vastagabb, hol vékonyabb szöveten...
Ugyanis a magyarok vagy oltásellenesek, és nem oltatják magukat, vagy hip-hopp elfogy az influenza védőoltás.
A kettő együtt valahogy nem megy.
Kivéve, ha szóban mindenki azt mondja, hog áááééén nem oltatnám be magam sose, közben már az első 10ezerben regisztrált...
Szorgalmas Gyémánt 2020.12.12. 14:00:53
Serény Vélemény 2020.12.12. 14:45:40
Az újságíró nem a hatalom fake-je és ellensúlya, hanem médium, aki a politikai történéseket esetleg némi lényegkiemeléssel közvetíti a politikacsinálóktól a köznép felé.
Az elnök felesége nem egy 'intézmény' aki beleugat a politikába, hanem egy elnök felesége, aki teméntelen szabadidejében csinál valami közjót, mer' az cuki. (Ezt pl. sem Obama neje, sem a Billi neje nem így csinálta, hanem beleszóltak rendesen férjük viselt dolgaiba. És ez feszültséget is okozott az usábeliek között. A magyarországi gender agymosást meg törvényileg előkészítette és a törvényt elfogadtatta Dorbev Klára, á la 2009-ben.)
és így tovább...
Régen az angolszász-amerikai újságírásnak volt egy olyan vonása, hogy nem közölt erkölcsi és semmilyen értékítéletet egy adott hír kapcsán. Na ez elmúlt, most már az erkölcsi ítélet és stempli, amivel el lehet látni bárkit és bármit, teszi hírértékké az egész habverést, ami abszolút fontosságtalan dolgoknak is kijár manapság.
Frick László Intézet 2020.12.13. 05:53:46
te elhiszed, hogy 100,a válsztási szándékáról beszélni hajlandó emberbőltöbb,mint ötven arra is fog szavazni,akit a szájával pedig MOND?
Tudom,hogy hiheteéen lesz a számodra,de az emberek.. hajlamosak valójáan mást csinálni,mint amit pedig tesznek.
Gondolom,mint nő, gyakran meg tudsz ütközni női WC-k állapotain.Nos,előa Závecz Research-ot éskérdezzükmeg a WC-folyosón a nőibőlkitódulónőket, hogy micsináltaka fülkemagányban.
Mutattam már neked errőlafülkemagányról, hogy annak a valószínűásége, hogy a kanca-fej-felvágva,a többi más nőre ajakfityesztve lenézőbüszke nő a csizmái sarkait hussssszááárossan kurcogtatván elvonuló, na az fosta le andráskereszt alakban a fülke hátsófalát.És ha őt kérdezi a Závecz,akkor mit mond a Závecznek.
Frick László Intézet 2020.12.13. 05:56:45
CEU témában az volta véleményem, hogy alegóriásibban nagyhülyeséga CEU-ról csak beszélni is,nemhogy "bántani". Azt mondtam,100 CEU-t és ezret. Sőt,azt, hogy nálunk is legyen máramerikaiszisztémájúfizetősegyetem,amin nemlehet megbukni, ha egy diál nem abszolvál egy félévet, akkor a SvédMóccer-relmég folytatja a tanulmányait. Az amerikai mccerlényege, hogy a vizsgakörülmények ártalmasak a diákérzékeny lelkére, valamint az elégségesnélne kaphasson rosszabb vizsgajegyet.Ezt támogattam én, azon túl, hogy a CEU-t.
Frick László Intézet 2020.12.13. 05:57:13
Amy Steinmann 2020.12.13. 09:02:16
Légyszíves SV és SZGY és hasonló kommentelőket is megróni, mikor rikoltoznak, hogy MOSLÉKKOALÍCIÓ.
Végül is, nem az idültalkoholista Bájer-bencsik sajótkulubban vagyunk.
És még a színvonalról, hogy lehet egy olyan blogban színvonalasan kommentelni, ahol a bloggazda elutasít bármilyen tényadatot, közlést, felmérést, azok hülye majomseggek, ő ezt TUDJA és MUTATJA
miközben olyan színten mozog, hogy " a francia mind picsa"
miközben életében nem járt ott, nincsenek fr. ismerősei, egyetlen szót sem beszél franciául, és egyáltalán, egy 60 milliós országról beszélünk, de a bloggazda szerint mind picsa, és kész.
ÉS akkor jöjjön Heki, és legyen szíves írásos értékelést adni rajtam kívül is a többiekről, SV-ről, SZGY_ról, és magáról a bloggazdáról, aki szerint Závecz meg a teljes KSH egy segg, de ő otthon megálmodja az adatokat, és MUTATJA is.
Serény Vélemény 2020.12.13. 09:12:43
Amikor a bölcsibe akarta adni a gyerekét, elsőre fölvették, mert
egy: falubeli,
kettő: papírja volt a feleségének, hogy minimálbéren éhezik.
És egyébként ő szokta volt használni az egyik mercit, meg a sportkocsit.
Ja és a férje cégében könyvel.
Kezded érteni?
Amy Steinmann 2020.12.13. 09:35:41
Kellemes ünnepeket.
Serény Vélemény 2020.12.13. 09:42:08
És egyébként a falubeli alkeszek 10 ezret kérnek el a kertje felásásáért.
Egyébként meg olyan fűszerpaprikát vettünk tőle, hogy olyat soha, semmikor, sehol, semennyiért nem lehet kapni.
És ő egy szegényözvegyasszony.
Serény Vélemény 2020.12.13. 09:45:42
Frick László Intézet 2020.12.14. 06:40:55
De pl az is nagyon aranyos,az elán,ahogy nekiálltak a fidesztolvajokat szabadkerületenként elszámoltatni és azóta is. Az is aranyos, hogy vagy abba halunk bele hogy nincsen eléglélegeztetőgép, vagy belefulladunk a túlsok lélegeztetőgépbe,aztán halenne is elég lélegeztetőgép,de nincs,aki kezelje,a statisztikatudományi ötletekrőlne is beszéljünk,amit ha a svédek csinálnak,akkor fejlett, haorbánék,akkor viszontmimmehalúúnkkk.
Magyarázdmár meg, hogy ha szabad a Cigány Gráci beteg HitlerKádárnak varacskosMAradonánaklenni,akkor egy koalamiért ne lehetne pl moslék.
Pééldáulsertéstenyésztés szempontjábóltöbb iskola létezika hízlalásban egyesek szerinta szárazat külön ésmelléa nedveset,egy más iskola szerint viszont iszapszerűséget kellkészíteni,amiben vannak szilárdabbak,depla döglött tyúk, az szigorúan főve.Mások szerint a sertésewredeti erdei táplálkozásformái a bio,tehát a főtt döglött tyúkot csakúgy hajítsuk be.
Míg az Európai Úni szerint nem szabad akucukákat emberiételmaradékokkaletetni,deplszabad őket olyan mérgekkel,amiksegítségével csapvízzelfújódnak fel,viszontmire20-30kiló csapvizet felvesz a szervezetük,addigra ettőlaméregtőla beleik szétmaródnak,viszont állatkínzás,az csak a náci szaporodás kényszerítő Orbanisztánban lehetséges.Mert ha a holland sertéshúsgyár kényszervágja a bele szétmart holland iparisertést,az EURONORM,mint ahogy NSZK-ban euronorm az a céklaszínű méreg,amivel festik a szalámiféléket.Magyar húsiparosnak TILOS ilyennel festenie a termékét,viszont aLidl/TESCOstb ALDInak szabad ilyen pirosszaláminaklátszó tárgyakat behozniés te is,amikormegnézted az interneten a Lidlárakat, bezzegeltél,hogy milyen olcsóak NSZK-ban is. De azértmégsem tántorogtál ki nyóckeres munkaerőkölcsönzők szervezésében havi 2200 €-ért üveget mosni bezzegnémet üvegmosóba.
Szorgalmas Gyémánt 2020.12.14. 12:55:41
888.hu/wp-content/uploads/2020/10/gyurcsanyvadaikrumplitoszt.jpg