Nem vagyok egy fenegyerek.Büdös népem egyik alapmondása:

A farkasokkal kell üvölteni.

feneatya.jpeg

Családon belöl:

"Lökj a veszett kutyának egy falatot."

Számomra mégsem életszerű az Index-A-Lap 4-ik vágásának a története.

A történetben van két fenegyerek, Dezső András és Haász Jónos,a Hátrahagyott Légió. Ők fenegyerekek.

Az ilyeneket neveztük a gimiben jó alkalmazkodóképességűeknek.

Éjjel átszöktek pinázni a lánykollégiumba, esténként rejszversenyekben külön mennyiségi valamint minőség és távlövési győzteseket hirdettek, szidták a Szovjetúniót és a kommunistákat és mindenből a fogkrémtől a Marlboro cigarettáig csak a nyugati imporot részestítték előőnyben.De voltak a délelőtti órák,meg délután a szilencium szünetei és az alkalmazokodó képesség  tanárai átfogták barátságosaan ezeknek a fiúknak a vállait,kócos kis ördögökét, a rosszcsontok,az alkalmazkodóképesség  tanárnői még jesszusoltak is,milyenek már,istenem,diákok, viszont politikailag megfelelőek és jótanulók,ezekből lesz valami.


A sztori egyik lényeges figurája a FIDESZ rémunalmát és fenyegetését megtestesítő Vaszily,annyira fenyegető ez az alak,hogy a felnőtt,sőt,nagymamakorú Hanni néni,aki nem szól hozzám,hozzám (is) szólt ezügyben.

 

Vaszily FIDESZ-közeli vállalkozó,mégpedig attól FIDESZ-közelihogy a TV2 FIDESZ telvízióban 50%-os tulajdonos.

Mutassak példát 100%-os tulajdonlásra? John Lennon és neje Yoko Ono krisnásokként soha nemittak volna tejet, valamint tejgyárat is tulajdonoltak. 1975-ben kétféleképpen is lehetett ezt a tényt értékelni, ha hivatásos tejivó voltam,akkor a tejnemivők fenyegetik a tejipart, ha tejnemivó vagyok és útálom John Lennont,akkor rákiabálom John Lennonra, hogy köpönyegforgató opportunista, aki békét prédikál és megissza szegény állatok tejét.

Akkoriban,amikor az a hintési fázis volt,amiben csomóponti embereknek,akik továbbadják majd az információt további 11 embernek és azok egyenként 11-nekésígytovább:Jön a FIDESZ, bele az indexbe.

Kicsit furcsa volt nekem,mert ezzel a Hanni nénivel élő.egyenes adásban láttuk a kaszásmókusos (nagyon pici ízléses,nagyjából körpecsétméretű kaszásmókusról van szó) sárgapólós olyan aranyos gyerekeket, ahogy mint sztahanovisták esztergapadra,dőltekráDoranskyékra,amikor gyakorolták a nyomást.

 

Jó, akkorsortörés,alcím:

Néhány mondat a nyomás gyakorlásáról

 

-ez pedig már ,amit most mutatok olyan pillanat volt,ami nyolcszemközti,maga Hanni látta,ahogy a politikától való halálfélelmeiben a milliárdos többszázmillióját egyszerűen két kézzel dobálja, csak vigyék ezek az olyan aranyosak.

Nagyon sokpénzről van szó,annakidején,amikor annak az évada volt, de súlyos félév késéssel szerettünk volna egy független tartalomszolgáltatómagazint,megkerestünk egy többszázmilliomost, ősnetokratát, akinek a vallása tiltja, 10000 Ft-nél többől csinálni 10milliót. Háromágú favillával forgatta a luxuslakása alatt a teremgarázsban a százmilliókat kp, és elnevette magát,amikor a Wallis tuning történetét ismertettük hitetlenkedve, azzal, hogy való az és igaz,többszáz millióegy ilyen projekt,nevezzük vasaknak.

Semmi gond,meg lehet ma csinálni egy tartalom- és hírgyárat 30-40millióból, ha a diktatúra ellen küzd,akkor direkt a diktatúrák elleni közdelemre való adóDollárokból két kézen-közön lehet szerezni további 30-40 milliót az azonnali ktg kategóriába.

 

Mint vállalkozó, genetikailag vagyok vállalkozó,őseim 30 nemzedéknél több óta vállalkozók,vállakozó alakú anyajeggyel születtem és az óvodában nem a jógyerek volta jelem,mint Uj Petikének, hanema vállalkozó.Útáltak is,mint a szart,mert a vállalkozóosztályidegen,kizsákmányoló,a bőrealatt is pénz van az ilyennekMagyarországon és rohadjon a zsírjába ahhoz,hogy a becsületes szegényembernek a G-AstrájábólH-Astrjája lehessen csakúgy kényelmesen,alkalmazottként,aki után az alkalmazója fizeti a terheket,mertőnemadózik lehetőleg, csakamikorkommentel és kifogásolja az ő adója elköltéseit.

Alapvetően nem tudok abban hinni,hogy ma már nagyobb iroda kellene,mint az a lakás,amit a 444 adminisztrációjának bérelnek,kell egy fizikai kiterjedésű ingatlan,amikor a támogató civilszervezetek képviselői 4-12 évente megnézik,hogy mireköltik el az amerikai adófizetők pénzét,   vagy lenne esetleg egy olyan hirdető,aki barna műbőr diplomatatáskában készpénzben (kis nejlonszatyorkákba tekergetve 10millánként  ) hozza a hirdetési díjat,meg a könyvelésnek. Teszemazt a Retek Klub Házon Kívül c. stábja készít egy ingyenreklámot (amit ugyanaz a civilszerv ezet finanszíroz egyébként,hiszen egy ilyen riportnak csak a forgatókönyve 34507 Ft-ba kerül és kb rámegy egy egész nap a forgatásra, egy az előkészületekre éskettő az utómunkálatokra.)

Tehát ha én mégakkora hülye-naív-ártatlan és de főleg a hasamon jelentősúszógumikkal , a söröspalack lábaimon a frisslábszőrborotválás pörsenéseivel,cicanadrágban,de elől a tevepatámat gazdagon sallangozó avangár   blúzomon, lelkesen írogató könyvelő kislány  lennék a 34-47 éves kategóriából,otthon várna a kutyuskám,mikor viszen már le szaratni meg pisálni a Szív utcába.. Akkor elhinném, hogy 67millió303ezer517 Ft-ból

meg lehet csinálni az ellenindexet.

Dezső András mindenesetre a HVG-hez igazolt.Haászról egyelőre na. Számomra ez DezsőAndrás jó ízléséről is tanuskodik, nem csak az anyagi számítási hajlamairól. .

Köszönöm a figyelmet...

Ja,ésmég a Columbo-i Dramaturgia jegyében csak annyit, hogy

akár születhettem volna fenegyereknek is

eddig simán eljutottam szeptember 3-án délután 16ó48 p-ig.

16 ó 48 p-kor egyszercsak nemfigyeltemoda eléggé és leesett:

Azon gúnyolódtam addig az óra-perc-ig, hogy

ha én fenegyerek vagyokés indexes,engem sem Bodolaiék a titoktartási aláírásakor,Sem Haász sem senkimás  nem tudott volna rávenni arra, hogy egy olyan sunyi, jellegzetesen sokszínű és unalmasan aljas figura,

 

mint Dull,ilyenekkel volt tele az óvoda,amikor óvodás voltam, nekik volta a jelük a lyóka,a falykasz,a bályánka,a labda,a puska, a kétágyú keresztezett csövekkel,a ruszki vörös csillag,a Négy páncélos és a kutya,Ivanhoe pajzsa és Tamara az Orion űrhajóból.az összes iskoláim,a laktanyák és a munkahelyeim teli voltak ezekekkel a jó alkalmazkodóképességű emberekkel... Én bizony nemálltam volna fel, hanem maradok, ha fenegyerek vagyok az indexnél.

Kijelentem Bodolainak, hogy mivel maradok, az a legtermészetesebb, hogy ne is részletezze, hagyjuk már a faszba, felnőtt ember vagyok, hol kell aláírni a titoktartásit és húzzon a vérbe.

Én ugyanis tisztában vagyok a szövegalkotási képességeimmel,Tibi atya kutyafasza hozzám képest.

Aztán 16ó 48 perckor a vérmegfagyott bennem a felismeréstől:pont Tibi atyával kapcsolatnban esett le:Mit akarok én. Közben a disznók a szokásuk szerint gyakorolták a nyomást az akol deszkáira, ha ki akarnak törni, egy semmi az nekik,de nemakarnakkitörni,viszont azt hiszik, hogy én ijedtemben szoktam nekik moslékot,majd a váju két végébe nagy kupac száraz abrakot is tölteni.

Rendben,hogy megérkezik az index-a-laphoz a FIDESZ intendánsa. Összehív bennünket, hogy gyorsan írjunk hat migrácsosat, öt Soros Gonosz Terve ez Veszélyes-t,dicsőítsük a stadjonnyokat meg a zsarnokság egyéb súlyos, a néplelkek kútjait megmérgező agitációs propagandaszövegeit, fölnézek,mint a hucut fiúk,akik a Tibi atya szövegeket írják és előre röhögök a sok barmon,akikmajd jólelhiszik, hogy én a bort iszós,de nemzeti keresztény tartalmakat prédikáló Ray Ban szemüveges Tibifater lehetek.

Megcsinálom a csavart,simán és bármikormegírokolyan digitális szövegeket,amiket ebben az országban 1949. óta írnak.

Szabó Lőrinc költő írt egy ilyen digitális szöveget,amit mindenkiúgy értett,ahogy akart,a fasiszták köszöntötték őt a kombattóban,amikor meg az Igazoló Bizottság előtt kellett hazudoznia a legjobb barátjának IllyésGyulának és tanítványánakKeresztury Dezsőnek,akkor azt mondta, hogy ő csak a korszituációt rögzítette és egy jelenséget ábrázolt,ami a Vezér.

A fenegyerek a FIDESZ intendánsának rémunalma alatt megkapja a feladatát,írjon egy migrácsosat keresztme megpaszománytozva a kividdalkapcsolatoss féelelmkeltéssel,ilyenkor a fenegyerek egy picit oldalra fordítja a fejét, rózsásnyelve hegyecskéjével,mimindent nemlátottmár a nyelvének csak a hegyecskéje is,megnedvesíti az ajakait,Kosztolányi Dezsőotthon fotóztatta azb ilyen arcát,na,pl ő aztán egy fenegyerek  volt velőig egy szerkesztőségben,aholegy légtérben és ugyanazok az emberek írták az ellenzéki és a kormányoldali egy-egy külön-külön újságot. Nem előre dőlök,mertnemkell koncentrálnom,figyelni csak félig, rutinbólírok egy annyira migrácsosat pontosan,mint amennyire Tibi atya katolikus pap.  Aki szereti a pinát meg a piát.

 

Csakhogy 2020-at írunk,a funkcionális analfabétizus tombol, és az emberek színén veszik Tibi atyát, annyit, hogy Tibi atya egy tipikus katolikus pap.

 

Nem,Kocsis atyát nem tudják,ki a fasz volt. RáadásulKocsis atya sokkal régebben volt az,mint amikor a FIDESZ elkezdte a nyomását gyakorolni az indexre és tudtommalennek a gyakorlásnak azóta semlett vége, tehát 2020-ban a FIDESZ arra az indexre gyakorolja a nyomását,amire pedig már 2012. óta gyakorolja. Ez aztán a zsarnokság, a gyakorlással. Húha.

És a Demokrácia és Dilemma intézet egy intézetnek képzelik el,amelyiknek van irodája,sőt, folyosóval irodák,abban munkatársak,akik a közös WC-be székelni is járnak.

A Demokrácia és Dilemmapont annyira volt intézet,mint ma a Frick László-ról elnevezett Intézet.

Olyan emberekközött élünk,akiknek simán ellehet adni azt, hogy az az Orbán,aki Aszad és Mubarak valamint Kádár és a Varacskos Maradona,Lukasenka is és lényegében ,mint Putyin meg Erdogán.

 

Egyszer egy lány annyira bátor volt,hogy jelentősen elhízott testére csipkés miniruhát vett, az anyukája nem tanította meg,miniruhában egy nagyon kövér combú lánynak hogyan kéne leülnie, ha eleve foöl sekéne vennie ilyent, jött egy bbarom,akinek annyi esze se volt a fényképezéshez, hogy a vaku bevilágíthat olyan területeket,amiketőa szemével nemlát, és így a fotóapparát rögzített egy képet,amin a lány szoknyája alatt fehérháromszögben alány combközepe,ami egyébként a szoknyábólis kilátszott,a szalonnákkal összeért.

Az esetet azzal adták el, hogy ez a barom seggfej aláfényképezett egy rendezvényen a Bátor Lány szoknyájának.

 

Nem.Egy ilyen országban már  Tibi atya is bonyolult. Írni? Olvasni is túl bonyolult.

A nyáron ügyesen és jelentős politikai haszonszerzés mellett létszámracionalizált index napi termelése akkora szövegtenger volt, hogy egy jóképességű olvasó reggel 8-tól délután 16 óráig ebédszünet nélkül nem dolgozza fel,miközben a kínálat kétszer meg is újult (azaz dagadt a napi szövegtenger) . Ha csak a címlapot görgettem le és a hazug címeket a csalafinta tibiatyásan beugratós felütésekkel,beugratókkal olvastam el, az volt annyi,amennyi idő nekem a papír Népszabadság átolvasásához kellett (ami Népszabadságot kivéreztetett Orbán,ahelyett, hogyy pénzt adott volna az életbentartásához,azaz nyomást gyakorolt volna rá, hogy azt írja,amit ő akarna, hogy írjon,szemben azzal,amit a "független Népszabadság" írt).

 

Tehát az indexnél a létszámracionalizáció mellett terjedelmiracionalizáció is történt, azaz az eddig naponta el nem olvasott 1millió717ezer847 karaktert lecsökkentették a kétharmadával és ezentúl már csak harmadannyi szöveget fognak teljesen hiábavalóan megírni,úgysem olvassa senki.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr5116192832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása