A motívumok alacsonyabban vannak. Nem! - még annál is lennebb

Ja,azt még nemmondtam el az index-a-lap-nál ennyire zseniálisan lezajlott létszámracionalizáció kapcsán,mit jelent számomra az index?-hát a magyar [internetes]újságírás fenegyerekeit.

Egy Stumpf István nevú szomorkás öregembernek viszont a szituációról az egerek ugrottak be.

Próbált hasonlatot eszkábálni ahhoz a meséhez,amivel Bodolai magyarázta, hogyan volt képes a FIDESZ érintés nélkül is,non touch széjjelverni az index szerkesztőségét.

Ebben a szótárban az alapinditék szómagyarázati, etimológiai,a néhai magyarok pásztornép voltakés a széjjelverésről ezeknek a régi magyaronak az ellenségeikbüdös nagypofája melléaz is beugorhatott,ahogy a nyájjalkellett bánni,főleg a lábasjószággal, koratavasszal ostorvágáskor össze és kiverni a gulyát alegelőre, novemberbenpedig széjjelverni a gulyát a félintenzív tartásban,kit-kit az istállójába.

Azóta már köszöni is az index szerkesztősége, egy,a Az Index A Konszern-en belüla fő Indamédia vállalat szempontjából olcsó és praktikus kis szerkesztőség kerekedett,éppen a minap hőbörgött az egyikük egy aljas jobbos vádra,dzsaszta bizony ezeka régi indexesekésmégrégebbiek

a múltpénteki lapszám címlaptündére egyenesen Sixx volt

 

Szóval Stumpf meséjében az épület egyik emeletén macskák laknak,aztán a következő rétegben az egérkék,akik Stumpf számára az index-a-lap. Majd erre a gonosz FIDESZ, egyben tehát a politikaikommunikáció ezek szerint hűdeveszélyes macskái,főleg az olyanártatlan egérkékre nézve,mint szegény indexesek,a nagypofájú, arrogáns, a 100évvel ezelőtti cinikus,semmibenhívű,fergeteges stílusúszovjet-orosz bolsevikújságírás fenegyerekeit meg Hunter S.Thomsont egyszerre idézőek ----

 

tessék áttallózni a Mit jelent számunkra az index c.brand-fényezést,a Fénykorszak

 

Amikor olyan nevek fémjelezték az indexet,akikből 2012. után a Hátrahagyott Légióban akkor maradtak hárman,ha Ághassi-t is beleszámoloma fenegyerekek közé...

 

Tehát Stumpf nagyjából a Bodolai-féle mesét költi át,amiszerint a gonosz FIDESZ-nek az egerek emelete fölé is macskákat kellett költöztetnie és akkor a szegény egérkék maguktól is elmenekültek...

 

Nem tudom,  hogy szegény öreg Stumpf Istvánnak a milliós bérű budai villájában milyen macskái és vannak-e,de az én büdösparaszti, tű'el-heggyel össze rendetlen disznószaros portámonmacskák is bő'el vannak éspersze egerek.meg patkányok.

Van egy tudományos alaposságú könyvem macskákról, abban a házimacskákról 8 oldal ésa többi macskákról még 240 oldal. 408 képpel. Sok-sokérdekes tudományos felfedezést taglal ez a könyv,mint pl hogy a perzsa cicus de genetice nem tud bolháslenni,a macskológia még nem találkozott bolhás perzsa cicával.Ezek szerint a macskológusok nem látogatnak macskamenhelyeket. Más fajmacskákkal  kapcsolatban azt szögezik le, hogy ezekamacskák nemesznek egeret, csak rásemozdulnak,legföüljebb egeret utánzójátékegerekre azért,mert azok csak az ember számára jelképezik az egeret az ember látásának sajátos,az ember tudatában keletkezése miatt. A macska a macskaboltban vásárolt műegeret műszálas szőrmehulladék csinálmánynak tartja és nem becsüli többre egy spárgagombolyagnál.

A macska ugyanis nem dől be a látszatnak,

mint az index hívői a minap, amidőnszétszopatták az agyukat  Bodolaiék

képalkotásában a szaglása is részt vesz.

 

Nagyon szép Stumpf és Bodolai meséje a szegény megíjesztett és maguktól menekülő kis egérkékről

 

akik persze a 4 hétenát tartó brand-fényezésben a fenegyerekekvoltak mások szerint is...

Leskovics  gitáros annyira szerette volna letenni a blattját a politikaimegfelelőség oltárára,hogy egyenesen olyan tírt,ami alapján az derült ki,  vagy 8-10 éve már rá se néz arra a számítógépén, ami a kezdőlapja 20 éve: Az indexre.

Több,mint 77 szép mese született az indexről a  mostani létszámracionalizáció álcázására, ezen mesék legtöbbje az Index-A-Lap-ot 2000 óta tartó folyamatosságnak és egyenletesértéknek tudja beállítani és ezek szerint vagy 206518 ember nemnagyon olvasgatta már az elmúlt 15 évben az indexet, ha ezeket a költeményeket elhiszi.

Azt az indexet ugyanis,ami az Index-A-Lap alapértékét beállította és a magyar internetes újságírás mércéjének egyben. Az az index,ami egyedülálló,megismételhetetlen, piaci egyeduralomra törö és a többi,a többi volt, nos az

az index fenegyerekekmunkája volt és nem egérkéké. Annak az index-a-lapnak a vállalati küldetésmondata ez volt:

Gecinek lenni mindenestül!

Sok olyan leleményt és találmányt használ Orbán médiája 2012. óta, amiről nagyon sokan azt hiszik, hogy az Index-A-Lap találta föl.

Van olyan,puszta félműveltségből és tanulatlanságból az Index-A-Lap-hoz kötött találmány,amit viszont Orbán médiájának emberei nem képesek lemásolni azért,mert egyszerűen nincsennek hozzá képességeik.Szerintem még végtagjaik sem.

 

Ilyen pl a digitális stílus,amikor a szövegfelszín elmegy valamilyen látszat irányba,a fantáziátlan nagyon buták kedvéért: ahogy Tibi atya tud nemzetikereszténykonzervatívnak és jobboldalinaklátszani,közben pedig és valójában ő pontosan ellenkezően, Tibi atya Kocsis atya nagyon gyönge teszkógazdaságos változata és utánzása.Koppintása.

A Hátrahagyott Légió-ban Dezső András, Haász János képviselte a régieket és egyre több söröspalacklábú, csüngőshasú és kufferseggűháziasszony szivárgott be a szerkesztőségbe,akik nagyon szépen,ahogy csak jókislányokképesek az emlékkönyveikbe vajpapíron Disney-figurákat kopírozni,kissé képesek voltak  idézni a 2012. előtti index stilisztikai gyönyöreit

 

tudtak olyant,amit az orbán média munkásai is letudtak koppintani az Index-A-Lap-tól,mint a hazug cím, hamis beugrató és az igazat aztán elrejteni a talán ha megnyitpottfőszöveg utolsó harmada elejére.

Csak az a digitális stílus,a többrétűség,a szövegfelszín irányával 180-fokban ellentétesen haladó kettős beszédre nem voltak már képesek.

 

Ennek a kettősbeszédnek a csúcsa az a 2012-esindexes három nap volt,amikor a szerkesztőség három napig fidesznyik harsány címek alá fidesznyik beugratókat parodizált,majd a főszöveget megírták,ami kb annyira volt fideszes,mint Tibi atya katolikus vagy Kocsis atya. Vagy vicces.

És bevették.Megveszekedett index-hívők és rajongókálltak neki, nem azt mondom, hogy némelyiknikk nemvolt gyanusan belsős, Dohánygyár-szagú, mindenesetre az index népefikázta a szerkesztőséget, hogy orbán láncoskutyái lettek,fideszbagázs és ezek.

Nem tudom, hogy lehetünk-e  focicsapatra valónyian azok,akik rendszeres olvasói is az indexnek és tudunk is annyira olvasni,hogy felismerjük,a 2012. ótaműködő index kb a faszt volt az az index, aminek most a mesterséges cirkusz környékén "kontinuitíve" fényeztették az egységsugarú elhívőikkel.Na jó,minden 48-ik visszaemlékezés fikázásvolt, tibiatyaszerűen saját gyártású.

 

vagyis Stumpfnak meg Bodolainak majdnem igaza is lehetne, ha lenne épület és annak emeletei, a FIDESZ tehetségtelen vagy max közepes újságíróit én inkább kényelmes disznókhoz hasonlítanám, akik a tyúkot is inkább csapzott tollú dög formájában ennék,hogy ne kelljen annyit mozogni önállóan... Természetesen az egérkéknek joga lehetne félni a disznóktól...

...azonban az index-a-lap saját gyártásúfényképes dokumentációin valami máslátszik:

A kisérőszöveg szerintmost pedig azt fogjuk látni, hogy a jórendőr szerepében Dull Szabolcs mennyire küzd a könnyeivel, aztán pedig a szerkesztőséget, ahogy egy emberként kiáll akirúgott akibaszott főszerkesztő mögé...

 

Fogja az ember a tekintetét erről a képrőlés felemeli,természetesen a történelmi tapasztalatai és olvasmányélményei alapján lökődnek az ég felé öklök és NO PASARAN! kiáltások, dac, harsogás és falanx-szerűségek jelennekmeg a karizmokkal.

Erre a következő képeken elkellsírnunk magunkat,mert lányos pityergéssel egymás nyakába-szakállába síró 30-as kisfiúkat látunk. Azok a lányok,akik genetikailag aztán tényleg is pinások,állva sírnak, megkövült tekintettel.

Nem kell összeszednem magam hozzá, csupán egy szövegszerkesztőben legalább 16p betűmérettel, helyesírás ellenőrző program bekapcsolásával egy vadiújúj,1600 Ft-os billentyűzet segítségével írnom, és akkor akármikor írokúgy,mint az index fénykorában egy közepesképességűakkori indexes a futottak még rovatból, töltelékgyártó

 

tehátképes vagyok elképzelni,mi lett volna, ha én vagyok a FIDESZ által kibaszott szerkesztőségben.És Bodolai velem is leül a titoktartásit aláíratmi. Hol a toll,azonnal alá is írom a titoktartási szerződést,amit persze,mert a FIDESZ-ről van szó és mit nekema FIDESZ, baszok majd betartani. Majd következik a forgatókönyvben az,amikora Jó Rendőr elkezd ott pityorogni, hogy a Rossz rendőrkibaszta a főszerkesztői székből.

Nem csinálok semmit. Még cipőfűzőm sebzett zsinórját sem pengetem,mint lanton néma húrt,mert nyáron jézusszandálban járok. Vagy vietnámi rabszolgapapucsban vagy gumicsizmában.

 

Mindenki megy egyemberként a "kibaszott főszerkesztő" után?

Én maradok,ugyanisén nem egérke vagyok

 

és nem gyáva nyúl sem

 

Én ugyanis,most olvastam az újságban,aminek dolgozom, hogy: fenegyerek vagyok.

Márpedig fenegyerek nem megy.

Fenegyerek marad és ír.

A magyar újságírás fenegyerekeinek névkönyvéből:

Ady Endre,Krúdy Gyula,Kosztolányi Dezső,Karinthy Frigyes, Bálint NemaGazda György, Reich Jenő, József Attila, Tersánszky J.Jenő, Örkény István riporter, Sánta Ferenc, Zám Tibor, Pünkösti Árpád, Váncsa István, Megyesi Gusztáv, Dr Kovács Zoltán jogász,matematikus, Frick László, Frickné Molnár Erzsébet, BoBe glosszista, Tóta Wé Árpád, Bede Márton,SzilyLászló, Winkler Róbert, Tamás Bence Gáspár,

ugye, ne soroljam tovább?

 

 

Pityognak ott a rívó-pityogók, huzigálják le a hashájaikra a New Yorker butikos felsőiket, tojógalambként totyorognak egymásnyakábva borulásközben, én azonban ülve maradok,kinyújtóztatom a lábam,és mivel Szily László helyéről is felálltak,ahol írt és alkotott,amíg jobb megélhetést nem talált azt hazudva, hogy őt is a FIDESZ baszta ki a szerkikéből,tehát akor Szily László helyéreülökle és ott maradok.

nepszopatasszilytabla.jpg

Mivel meséről van szó,egy semmi lesz majd a mefisztó arcú gonosz FIDESZ-intendánsnak bejönni.

Adja ki az instrukciókat a lapszámról, ez tényleg meseszerű,mert mi a fasznak kéne a szerkesztőségbe bejárni azóta, hogy az újságírás is könnyű,otthonról végezhető internetes munka lett,de mindegy.

Dramaturgiailag annyira szép ez a gonosz fidesznyik intendáns a hájaspuffadt vízihullaarcával,ami egy vidéki oligarcha vadászvacsoráin fényesedett,mint a Bayer Zsóté.

És akkor elkezd diktálni, Soros Gonosz Terve (fogom a putyinosokat meg a büdösruszkiztatókat és kicserélem a neveket) Megállíjjuk Brüsszelot! -a gazdaság talpraállításának a sikerei,a Testvéri Lengyelország ÖsszesMűvei,a Nemzeti Keresztény Értékek a Magyar Kulturában, Vesszeny Trijanyony, Gyönnek a Migrácsok Ez Veszélyes (majd a románozással ukránozással csinálok valamit)

Fenegyerek ugyanis nem menekülőre fogja, hanem ellenállásra.

gondoltam, szólok, na.

Arról most kegyeleti okokból hallgatni fogok, hogy az Egyemberként Távozó Szerkesztőség tagjai hogyan szivárogtak [volna már] másnap vissza és akiket felírt Bodolai, hogy majd a létszámracionalizáció után is maradnak,azokkal újragombolták a mellényt.

Külön köszönet illeti Haász János  és Dezső András fenegyereket,akik egy hónapig ideiglenesen maradnak az átállás gördülékennyé tételéért.

 

"A valóság szegényház"

/Kosztolányi Dezső/

Macska nem eszik gyáva nyulat sem.

Gyáva nyúlból sem lesz szalonna.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr116187360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serény Vélemény 2020.09.03. 08:38:48

A helyzet az, hogy mezei irodai munkások milliói kattintanak reggel nyolc órakor az index.hu-ra, és futják át a címlapot addig, amíg a leveleik letöltődnek. Utána nap közben, amikor van néhány percük, ugyancsak bele-bele néznek, és ha találnak valami érdekeset, akkor átfutják. Ha az nem túl hosszú, nem túl bonyolult összefüggéseket tartalmaz, nem nagyon kell rá odafigyelni, mert ha túl hosszú, akkor már csak a címekre jut idő.
Egyébként meg a normálisak nem olvasnak el egy indexes címlapos cikket arról mondjuk, hogy "milyen monitort érdemes választani home-office-ra"?,
index.hu/techtud/2020/06/22/monitor_otthoni_munka_karanten_termekteszt/

mert világos hogy ez nem egy cikk, hanem egy félmarha leírja a saját szubjektív vérlázító hülyeségeit. kb fél nap alatt össze lehet dobni egy ilyen szart, ami a felszínes és zsírhülye olvasónak úgy tűnhet, mintha volna is benne valami, de aki írta, annak fogalma sincs nagyjából semmiről. De a lényeg az a butaság szintje: nem az, hogy valaki tud valamit, és ezt a tudását szeretné megosztani vagy pénzért vagy jószívűségből, hanem van egy zsír buta réteg, aki egyben abszolút nem kíváncsi a saját zsír butaságán kívüli realitásra, és ezt a zsír butaságot csak féligképzett ugyancsak zsírbuta emberek képesek kielégíteni.

Frick László Intézet 2020.09.03. 11:28:02

@Serény Vélemény: Én kurvajólés gyorsan olvasok,de nekem a Dull-féle index szövegtengerétkb 18 órába került volna elolvasni,közben azonban nőtt ésapadt, tehát soha nem értem volna utólmagam.
Ehhez képest í címlapot olvasták.
Nem fogomkiszámolni,de amai címlap kb a negyede a tavaszvég szokásosnak, Vagy harmada?
És ennyi is teljesen elég,senki nem nyitja meg a cikkeket vagy alig páran.

Akkor mirefizetni 120 embert, ha megcsinálja kevesebbért 47?

Frick László Intézet 2020.09.03. 11:29:34

@Serény Vélemény: Leggyorsabban a napi kiadottakkal akkor végzel, ha a hvg-online-t nézed meg. Azza végetéla 444-el is. Valaki a hvg alatt elkezdte nekem magyarázni, hogy a jvg inkább az aljanépet, a 444meg a white-agyúakat célozza,szerintemez sem igaz.

Serény Vélemény 2020.09.04. 11:35:17

@Frick László Intézet: Nem az a lényeg, hogy elolvasd, hanem hogy minden réteg, minden potenciálisféliganalfabéta olvasó pontosan a szájába kapjon egy olyan információhalmazt, amiből nem jön rá, hogy
1) ő maga hülye,
2) a világ bonyolultabb, mint képzelte,
3) az újság 'író' csak átverte.
Pl a kedvencem, amikor reggel egy hír fut néhány órán keresztül egy címmel, aztán délután megint más címmel, és aztán estére ugyancsak más lesz a címe.

Frick László Intézet 2020.09.05. 03:56:51

@Serény Vélemény: Elgúnyolódgattamitt a gyáva nyúlindexeseken,akik fenegyerekként adatták előmagukat a harmincas éveikre szenilis híveikkel,amikor egyszercsakmegvilágosodott bennem: Hiszen...ezek az emberek nemjutnak túla csavaron.Nemértik a szövegekmögöttesét.Színén vesznekmindent. Akólás csipszcafatokat sugárban röhögik aköcsög kanadaiakon,akiketmég lára SzúszPerk is fikáz. Ezeknek az embereknek elég beültetni Semjén Zsoltot,a FIDESZ - KDNP seggarc-zsírhülye stüszivadászát intendánsnak az idexbeésakkorvisszahívhatom Szily Lászlót, Bede Mártont, hogy lapos gellerekkel és digitális mandinereket adva a szövegnekúgy írják a kötelező fideszpropot, hogy alulmeg visszavág.

Ezek az olvasókmár nem fejtikmeg a digitális szövegeket,azthiszik,hogy Tibi atya ténylegpap,mivelélő papot egyébként már nemlátni, egy 10000-es településeen 47-en mennek a vasárnapi misére,miközben az aktív-tejelő gyüliketagok száma 483,a jahovák meg 208-an vannak.Még a metodisták is aktívabbak abban a városkában,mint a katolikusoknak,akikneka kormány iskolát adott, van katolikus iskola,be is terelnek hetente 300 iskolást az akolba,akik néznekki a fejükbőléselhatározzák,higy bármik is lesznek,de katolikosok?- a faszt, azt.

Holélekén.
Melykikontinensen.
süti beállítások módosítása