A mai nap nyálcsobogtatója a nőimagazin kategóriában a 14 éves Darja,akit a 10éves pasija "ejtett teherbe" stb.

Ebben az országban hús, vér & bundáskenyérszagban, élő emberekközött,lent a társadalomban un társadalomkutató nagy szociografikus anamnézist utoljára 2005-ben zártak le. [-> Ferge Zsuzsa, Az Ország Tanárnője] 

Nos, 

2005-ben született vagy 100 olyan Tizenötéves Asszony, aki ma már anya. Biztos van közöttük olyan, aki már a második gyermekét várja.

Annyi bibircsók nyőjön minden címlaptündér zsírpofájára, akik un "hírportáloknak" dolgoznak, ahány 13-14 éves nő szüli meg az idén, Magyarországon, az első gyermekét. Politikai jóoldali elvileg kisfiú  techetpéter-alakú "újságírók" szilvásgombócból egyenek meg annyit,de együltő helyükben ám!

De nem erről akartam ma írni, hanem az iskolai szegregációról.

szopjatokleazindexesgeciket.jpg

Séma:

Cigányfalu -a gceiújságírók jártak benne.a felbecsülhetetlen értékű videoriport felbecsülhetetlenül nagy része,a használható anyag több,mint 90%-a indexen,egy időben szociológus kérhetett kódot és megnézhette azokat a videókat,amiket a Dr B.ügyvédbárói csaalád nem tiltott le.

Ebből a cigányfaluból az iskolások harmadát a szüleik elhordják más iskolákba azzal, hogy ők nem járatják cigányok közé a [cigány] gyerekeiket.

Legalább 20 gyereket külön-külön családonként ótókkal egy kisvárosba hordják naponta el iskolába,mert a szomszéd "magyar faluban" túl sok a cigány az iskolákban.

Az iskolás korúak 70%-a cigány a "magyar faluban".

megérkezik az iskolásokkal a busz a cigányfaluból, majd megy tovább, más iskolásokkal teli,mert, sokan meg a "magyar faluban" azért nem járatják a gyereküket iskolába, ugyanis túl sok a cigány. Természetesen a busz utasainak legalább a harmada olyan cigány,akiknek a szülei nem szeretnék, ha a gyerekük "annyi cigány közt tanú'na".

Esti kérdés.Ki a fasz akadályozza a bátorújságírókat, hogy visszalátogassanak a faluba, ami körül nagy médiapalávert vertek és még 2014-ben emlékeztek a nevére.. bár a térképet, azt elnézték,melyik falu van vele szemben a túlsóparton...

Ki a gecim akadályozza a bátor tényfeltárókat a húhaamár fosnyomozókkal  , hogy lejöjjenek a valóságba magyar dárjákat,meg cigány iskolás gyerekeket riportozni? Még politikai-alkalmastéma is akadna,pl az iskolák egyháziasítása témakörében...

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr4715988296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása