Azt majd mi megmondjuk,mitől náci a nácizenekar,mik az ismérvek & stigmák.

Hú, de rossz ez. Az új Lovasi András lemez, Tűzijáték délben a címe, és szívem szerint itt ki is tenném a pontot. Rossz és kész. Aki lovasista, annak biztosan jó, vagy legalább az életmű része, voltaképpen mindegy, hogy milyen, mert ő írta, énekli, kilométerkő a ki tudja, hová vezető úton. Csak azért nem hagyom abba, mert közben mintha mégis több volna egy rossz lemeznél, néhány búvalbélelt, elmotyogott dalnál, hogy jaj, nem történik már velünk semmi, botladozunk a halál felé, és ami még megihlet, az a gyermekkor, ovi, isi. Szerintem rossz szerep, de el lehet játszani, festett haj és játékállat a kezünkben.
Mondanám azt is, hogy egyszer vagy középkorú, nincs okod kihagyni ezt az életszakaszt, vagy épp most jönni rá az átmenetiségre, nem átmenetibb, mint bármelyik másik év, de most épp azt érzem, hogy nem az akarással van a baj. Lehet, hogy nincs mit tenni, itt érünk el a popdalok határáig, bizonyos dolgokat nem lehet megfogalmazni gitáron és rozsdás hangon, cserben hagynak a rímek, póz lesz minden félbemaradt mozdulat, rossz lesz a lemez. Hú, de rossz.

faygeci.jpg

Fáy Geci "kritika" helyett csekkolja politikai megfelelőségét,2019.febr 23.

Simára borotvált fejrőlmajd mi tudjuk, bőrfej-e. A náci autókat is megismerjük, akkor a barmokat?

Nem írjuk le,ennyit,aki nemképes fejben megjegyezni, az majd jólmegtudja, mit érdemel az,aki nácizenekar után a szinpadra lép. Ügyesebbek a napjára is ügyelnek a fesztiválnak.

Többes szám elsőszemélyt használunk,deha erre egy idő után kibakkan belőled egy "ti", attólkirekesztő leszel, ipiapacs,lebuktál.

Magyar, magyarok, Erdély, Kárpátok, fenyők, anyám konyhája, apám lóháton, egy vér, vérből vagyunk..a véreink, az Kárpátia, az csak fasiszta fos.

Wagner Hitler kedvence volt, nácizene.

Aki ezek kormánypénzéhez ér, felveszi, az annyit is ér: kapható. Ilyen kontextusban az ezek pénzét nem nevezzük közpénznek és akkor a Tűrés kategóriája az, ha FIDESZ-falunapon [hzenész szleng: valamilyen nem annyira rangos vidéki fellépés települési rendezvényen -kivátel2019.október 13-tóla Szabad Városok,azok rendezvényei innentől nem falunap] fellép.

 

Riport előtt nem árt érdeklődni,ha pl FIDESZ-falunapon fellépett a Quimby és Lovasi [Kiscsillag vagy a Tűzijáték délben vagy a Semmi konferencia előadása tájol]   is akkor először érdeklődjünk, hogy a két idült alkoholista közül melyik a veszélyes a váratlan dühroham kategóriában.Egyértelműen Kiss Tibor az, aki nem akkora birka, hogy szépen mindent eltűrjön visszavágás nélkül és azt higgye, velünk érdemes vitatkozni. Kiss Tibitől még az is előfordulhat, hogy jól pofánbasz,külöben is Lovasira van kiadva a gecizési engedély.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr2315468790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása