2018.10.30. 05:58
magángép
"Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj"
/Dr Radnóczi Miklós középiskolai tanár verséből/
Fejezet a Nyomorultak -avagy az agyfelbaszás alapú kommunikáció rövid története c. esszéregényből:
Nekem tetszik a Vajna Tímea jelenség:
1. Timike a látens cigánygyűlölet új céltáblája Győzike után [minta: ha ugye Soros-plakátok, mint antiszemitizmus bizonyítékai]
2. Lényegében a Jók és Igazak a feminimopicsoid civilmozgalmárnőknek köszönhetik Timikét,íme a menet:
A cigány kultúrának és népszokásoknak tökéletesen megfelelő közös italozás, nemiaktus és marakodás, hajciba és tettlegességek, majd újabb aktus után a féltékeny Timike,aki a szokásos nőiattitüdben el is akarta téríteni "az új picsától" Damut,meg ki is baszni vele egy életre, feljelentette expasiját. A mozgalmárnők lecsaptak Timikére, de a bírósági szakasz közepére már rájöttek, hogy Timike megszopatta őket rendesen és tényleg csak cigány folklóreset történt, aminek szoros melléklete Timike tettetett bőgései és az, hogy a kisujjával nyálaz magának álzokogás közben "könnyeket". De úgy voltak vele a mozgalmárnők, hogy [SÍP!]!4!!!44, a lényeg a mozgalom Ügye,legyen precedens és médianyilvánossága a Hős Mozgalmárnőknek.
Vajna apó megsajnálta és felkarolta Timikét. Meghívatta házibulikba, megkörnyékezte és.
Itt jegyzem meg, hogy Vajna,amikor először felbukkant a médiában, még jelentős zsidó művészértelmiségi volt, akit antiszemita kirohanásokkal fenyegetett a magyar faszista jobboldal. Kern András barátja, sok haladó jóoldali barátja is volt Vajna 20-25 éve még.
Vajna bácsi kipróbálta a cigánypinát és rádöbbent, hogy a szóbeszédekből minden igaz. [Én ezt, mondjuk annyira nem értem,a négerpina ugyanolyan archaikusan egészséges, zaftos és fogós-erős izomzatú, jelentős pecekkel, vagy romongróul kisfasszal.] Amúgy is kúlmeg pank volt Timikét felkarolni.
És pukkasztani vele.
Lábjegyzet: Nincsen ma az a 10-12 éves cigány nő, aki cigány urat szeretne kifogni magának. A legtöbb fiatal cigány nő bármilyen, de magyar férjet szeretne. A férjnek ő parancsol, míg a zura csak neki. A magyar férj rendszerint iparos -azaz elvégez ház körül munkákat és az autóját maga mossa, takarítja, míg a cigány ura hozzá nem nyúlna az ótójához takarítási céllal, ez is asszonymunka lett. Valami mgyar gyerek férjül fogásában tehát a cigány fiatalnő a kiemelkedését és felzárkózását, a sorsának a maga kezébe vevését látja. Családtervezésben pedig a maximum 3, esetleg ritkán a 4 gyermek a célja. A cigány ura viszont a segélyekért szülő gépnek nézné le. Ezek a feltörekvő ön-emancipálós cigány nők csak nem is gondolnak császároztatással a terhüktől megszaabadulni, egyrészt azért is, mert vaginálisan könnyebben szülnek, másrészt meg számukra egy napnál tovább a világ éss a vajúdás akár pár órás küzdelmei szerintük nem akkora kibaszás, mint a császározás után kínlódni az összeszabdalt hasakkal. van még a maimagyar korszerűnőnek az elképzelése arról, hogy a pinás-szülés tönkreteheti a puncija [látványá]t -ezt az attitüdöt a modern, feltörekvő mai cigány nő egyáltalán nem is érti és nem csak azért, mert nem éri gátmetszés (vagy spontán berepedés otthonszüléskor). Egyes konzervatívabb [bocsánat: natívabb] cigánytörzseknél az ura sem láthatja a cigányasszonya pináját soha. Sőt,őneki magának se nincsen pinanézegetős kistükörje,mint mondjuk egy haladó, fejlett és magas hygiénés fokú magyar nőnek. Meg sokl fiatal cigány anyaa azt tapasztalja, hogy a szülése után az apuka annyira odavan, sirdogál,meghatódik, gyönyörködik a dedben és kb ugyanúgy az apaiösztön megható könnyei öntik el a hemüjét, ha meglátja a pináját, amivel már szült pedig.
Aztán a magánrepülőgép,mint gumifogalom,
ha Orbán valakinek a hűbéri rendszeréből a magángépén utazik, akkor az az ő magángépe, ha a hadsereg gépén utazik, az is a magángépe, sőt, ha egy kibaszott Orbán nevű csak utazik a hadsereg gépén, az is magángép lesz. Abban a cikkben,amin ezen kell háborogni, van egy Orbánt leleplező fotó,amin Orbán a müncheni menetrendszerű gépen áll a civilbátor ridikülből rettegve fotózó felé fordulva
Orbán a müncheni menetrendszerűn.A 444-pont-hu civilbátor olvasója alkotása
Ehhez egy anekdota: A forrás: Vidéki kisváros képviselőtestületének haladó, jóoldali tagja. Ez az ember bemegy húgyozni egy autópálya hugyaldájába, belép és nincsen a hugyaldában más, mint az Orbán Junta egyik minisztere, éppen nagyban csövel. A civilbátor haladóképviselő egy kis bensőséges magánjelenet kereteiben retteg, mikor viszi már el a TEK. "Tessék csak nyugodtan pisilni, nincs itt senki más rajtam kívül, szabad attól pisilni, hogy egy miniszter is pisil." Valami ilyesmit nyögött a húgyozó fasisztaállat. Erre.. a civilbátornak már nagyon kellett, csak odaállt ő is hugyálni.
namost Timike viszont TÉNYLEG egy amúgy is filmesdollármilliomos csávó magángépén ült.
Ez a fotó Garancsi vagy faszomtuggya fideszhűbéres magángépében ábrázolja a közkeletűen Alcsúti Csüngőshasú Cigány Kádár Rákosi Hitler Sztálint:
Legalább láttunk egy valóban magángépet.
Magángép: Mága Zoltán elektromoshegedűművész USA-béli producere az ottani szokásoknak megfelelően magángépet bérelt a művésznek. Mit se sejtve a PR-team lefotózta Mága elektromoshegedűművészt egy ilyen gép ajtajában. Az addig a cigány Mága elektromoshegedűművésszel való barátkozással demonstráló komolyzeneművészek zömében feltámadt a rendes, az a tapló, az az Arany János által A nagyidai cigányokban is szépen megföstött magyaririgység és elkezdték Mága Zoltán elektromoshegedűművészt blamálni Asztírta Az Úság Lúújzaaa modorban,hogy nem tuggya már huntart, magángépen repkedteti magát. (És ez is elmegy a látens cigánygyűlölet kategóriájában is).Addig hjó volt Mága Zoltán elektromoshegedűművész, amíg az extragázsikat utalgatta jelentősművészeknek a komolyzenei-és operaéletből. De amikor lúúújzaaa-szerűen aaszt-olvastak az újságban a magángépezésről, akkor először reagáltak, majd későbben sem gondolkodtak, viszont azóta is büszkék magukra.
Hangulat -Mága Zoltán elektromoshegedűművész stábja egy bérelt gépen
agyfelbaszás alapú kommunikáció: Az agyfelbaszás alapú kommunikációt a magyar hivatalos politikaikommunikációba Gyurcsány Ferenc vezette be. A korai szakaszban, sportminiszter korában még a Hülyének Tetteés fogásai közé tartozott -> táncolós videó. 2005-ben az index vállalat Wallis [MSZP-Bajnai tunning] fejlesztése után az agyfelbaszás.Ez a blog igen sokat vizsgálta ezt a művészeti ágat. De genetice a gyökerei a Matula Magazin -ba vezetnek. Emitt pedig Hunter S.Thomson-hoz nyúlnak át.
Úgy gondolják most az LMP-ben felbaszni a Vidéki Cigány agyát, reakcióként a FIDESz Demeter Márta imázsát önkéntelenül építő baromságaira, hogy jutalomból, amiért figyelmetlen volt, Demeter Mártát társelnökké tették meg abban az LMP-ben, ami nemkevés egységsugarú gyűlöletbeteg szerint a FIDESZ fiókszervezete. :D
A FIDESZ úgy nagyjából 2012-ben Habony Árpád kókányolt, kopírozott, gyakran csupán szánalmas és nyomorult másolásaival lépett föl az iparággá züllött ágazatban.
tpikusan habony-nyomorú agyfelbaszási kisérlet, ami tonnaszám nyomta a muníciót a jógyerekek agyatlan mémgyárainak
17 komment
Címkék: kisfasz cigányország nyomorultak cigánypina magángép cigányélet agyfelbaszás magyaririgység agyfelbaszás alapú kommunikáció látens cigánygyűlölet timikézés Lúúújzaaa Országa pëcek
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Myzza N. Trop 2018.10.30. 08:45:07
Nézd meg az utóbbi idők kommunikációs maszlagjait, szaros pelenka, timike cicája, és egy teljes hoax, rühellke szüléséhez a magánszoba megszerzése...tudom,hogy nehezen tudsz gondolkozni már a főnök seggébe betolt kis fejeddel, de próbálkozz...ezek a hírek NŐKNEK szólnak
azoknak, akiknek fingjuk nincs a politikáról, talán nem is szavaznak, viszont azt érti, hogy amíg ő reggel hévezik, timike a magángépen löttyeszti a használt picsáját
Egyszerűen az ellenzéknél szereztek egy ilyen habony féle csávót a kommunikációhoz, és kész. De ez már csak nem tilos, ugye?
Myzza N. Trop 2018.10.30. 08:47:56
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2018.10.30. 09:20:03
Myzza N. Trop 2018.10.30. 09:26:38
2018.10.30. 09:39:32
Ez az agyfelbaszás alapú kommunikáció is úgy fog járni, mmint a horror meg a popup hirdetések mérete, olyan magasra tolják a tűrésküszöböt, hogy senkinek az agya nem baszódik már fel.
Lassan már Trump is kevés agyakat felbaszni, pedig neki elég jól ment szerencsére.
Myzza N. Trop 2018.10.30. 09:53:52
Kiváló illusztráció arra, hogy a frusztrált vidéki fehér férfi faszkalap nem úgy szavaz, hogy jólét legyen, meg jogbiztonság, meg jó oktatás, egészségügy, stb, hanem arra szavaz, hogy ki tudja a városi liPsik agyát felbaszni. Mindegy mibe kerül, csak baszodjon fel az agyuk. A többi nem számít :D Gyönyörű pár vagytok Dudival :D
2018.10.30. 11:01:47
Myzza N. Trop 2018.10.30. 12:11:13
Egy kezdő tanár a garantált bérminimumot kapja. JÓLÉT :DDDDD
100 évi fizetés egy gyenge garzonlakás Budapesten. JÓLÉT :DDD
Myzza N. Trop 2018.10.30. 12:12:26
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2018.10.30. 12:24:04
2018.10.30. 15:46:14
Burgermeister 2018.10.30. 18:54:22
Frick László Intézet 2018.11.07. 07:06:24
Frick László Intézet 2018.11.07. 07:07:16
Frick László Intézet 2018.11.07. 07:10:55
A proletár, amikor megkérdezik, mi a jövedelme, a kimutathatót mondja és.. a dúsgazdag vállalkozó is és az orvos is. A kórházi nővért, ha megkérdezed, akkor még mindig a 2013-as havijövedelmét mondja neked.
Lúúújza, egy olyan országban beszélgetünk, ahol a közeli barátnőd hamarabb fog vallani neked a maszturbálási szokásairól,mint az igazi, tényleges jövedelméről.
Másrészt viszont a proletár nem is igényli az átlagfizetést: Mint mutattam, napi 10000 igéretére kel föl az ágyából dolgozni menni, viszont a munkahelyen számolja és amikor elérte a napi 3500 Ft keresetet, leül... de legkésőbben 7000 Ft magasságában. De ha 7000 Ft-ot eltesz kedden, szerdán nem megy be dolgozni.
Frick László Intézet 2018.11.07. 07:13:15
Frick László Intézet 2018.11.07. 07:18:10
100 évet Märchen vagy Wonderlandban kell dolgoznia a Kitántóóórgóóó magyarnak.
Egy Kitántóóórgóóó!! orvos megkapja a szaros 3000 Fontját.
Egy kis, falusi körzeti orvos az induláskor a praxisához kap az Állam-tól 20.000.000 Ft-ot, a polgármester ad neki a falu pénzéből kp 30.000.000 Ft-ot. A kártyapénz 2 millió/hó (e ktg 1,2 milla, tehát marad az orvosnak havi 800000 ebből) valamint a falutól kap tisztán zsebbe 3 milliót. lakást, autót bármit. Gyűjtésemben : az orvos azt kérte, hogy konkrétan nyalják ki a seggét: este 3 rányi nyelvezte a végbelét.
Plusz a paraszolvencia 1 millió és a természetbeni juttatások, valamint legalább két teljes hétvége szabad.
És nincs orvos egy ilyen körzetbe