2018.09.10. 11:36
robotok
Jógyerek olvasóim a Magyar Hanter Sz. Tomzon nyomán azt hiszik mindig, hogy betépve írok, valamit szedek vagy az elgurult és elvonási tüneteim miatt bepályinkáztam. 1010 kommentet kaptam azzal a guminyomdával, amiben "érdeklődnek" mit szedek és kérnek is, hátha tudnának olyan jól írni, mint én. Aki végig képes még olvasni az alábbi szöveggyűjteményt, a legvégén meggyőződhet, hogy a legkristálytisztábban XIX. századi hyperpozitivista hóttreál a XX. század végetnemérni akaró alkonyából túltesz minden százéves avangár legkokósabb szűrreáljánál is. Jóéjszakát.
robotdízsé :meglévő zenéket konzerv mixekkel feldob és ebből a semmiből világhírre tör, unalmában idült alkoholista lesz huszonévei elején, de aztán ezt is megunja és öngyilkos lesz.
NINCS VÉGE !
robotsíremlék Ma már korszerű, jövőbevezető formában szabadulnak meg az egykék is a szeniorkori végelgyöngülésükben már szinte biohulladéknak számító szüleik tetemétől, há rájukírnak az Öregeket Tervszerűen Megsemmisítő Intézetből a sajnálkozás kopipasztájával. A hamvakkal lesz, ami lesz, de ugye a szüleik, lévén öregek, egy rakás olyan ismerőssel rendelkeznek, akik valahogy a hamvaknál a valamijüket még lerónák, ráadásul időnként újra is. Ezért lehetséges VIRTULIS SÍREMLÉKET befizetni nekik okos IT-s fejlesztőknél. Mindenki leróhatja ezen a fészbúkplatformon a kegyeletét vagy bármijét, természetesen moderáció is van, valamint az adminjogokat a befizető kapja meg. Hamarosan pedig egy vállakozás majd megszerzi az urnákból a lényegében foszfor összegyűjtésének a jogát s a gusztustalan hamvak helyett a fizikaiurnákat műanyagliszttel fogják kitölteni. Mind az urnákat, mind a port biológiailag lebomló újrahasznosított műtojáshéjporból fogják készíteni, mire a megrendelő is megy a robotlecsóba, a "hamvak" az "urnával" már a lakásporatkák ellen rendszeresített nano robotpókok martalékai lesznek.
lángmentes krematórium BIOKREMATÓRIUM, basszátok meg!
AZT HISZITEK, MEGINT HÜLYÉSKEDEK, MI ?4!4!?!4!?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Wildhunt 2018.09.10. 12:20:39
Frick László Intézet 2018.09.10. 15:22:07
köszönöm
arnyekveto 2018.09.10. 20:24:08
arxiv.org/pdf/1806.00746.pdf
Harci/tömegoszlató drón(raj): önállóan repülésre képes, távolról emberölésre képes fegyverzettel felszerelt, személyzet és irányítás nélküli repülő (egy vagy több ezer) robot. Képességei között a hatótávolságát is elhomályosítja pár egyéb tulajdonsága, pld az éjjellátás, a hőkamerás látás, kémiai szenzorok, színképelemzés, az arcfelismerés, az állandó műholdas kapcsolat személyiségelemző és profilozó alrendszerekkel, időjárási-geoloógiai-kőzettani-növénytani-állattani-embertani-stb alrendszerekkel. Erre jön rá mint segédmodul az állandó kapcsolat a világ legnagyobb közösségi adatbázisaiból 2001 óta felépített posztolás-mintázati-mátrix-szal. Pld 10 másodperccel előre reagálás a "kanmajom" (tehát nonfiguratívan tetovált, kopasz férfi, szájszervén ethanol-kipárolgással, de nem izompólóban) viselkedési formái terepen éjjel, sáros talajon, középsúlyozott határértéknöveléssel mert: gyalogosan Robur blokkot szed szét csákánnyal. Illetve ugyanez ha izompóló is van rajta, de akkor a kockázati hiszterézis 1.0 helyett 0.8-ra értékelődik az algoritmus szerint, bár itt a szocio-antropológia algoritmus (melynek súlyozott döntési joga van) talán el is vérzik hiszen 1970-2020 között nem kutatott területről van szó, így a szoftver nem tudja eldönteni hogy lomizott izompóló-e vagy nem. Mert ha vásárolt a póló akkor a szatyorban található 2 literes palackban lötyögő benzin módosítja a célszemély következő lépését. Míg ha burgenlandi lomiból származik a zöld-persil-göböket tartalmazó textilszálak és a szatyron látható kopott Auchan felirat mivolta növeli az alany csalitosba rejtőzési együtthatóját... legalábbis a drónraj szerint.
Egy kiszemelt célszemély vajon mit tesz a következő 24 órában egy tizenhétmilliárd emberes minta alapján? Testtartás és arckifejezéselemzés, anyagcsereelemzés távolról, illetve közösségimédiás megosztásai alapján. Pld cicakép posztolás hajlamosít padlógázas száguldásra akár UAZ terepjáróval is, nagy kockázatvállalással, míg cserepsenövény posztolás hajlamosít vidéki kistelepülésre menekülésre ezt röviden megelőző löncshúskonzerv-készlet felhalmozással?
itcafe.hu/hir/nyomtatobarat/dron_ai_mi_zavargas.html
Eye in the Sky: Real-time Drone Surveillance System (DSS) for Violent
Individuals Identification using ScatterNet Hybrid Deep Learning Network tanulmány:
arxiv.org/pdf/1806.00746.pdf
Frick László Intézet 2018.09.11. 05:00:15
2010-re a robotszülés annyira elterjed, a kismamák úgy egysztetnek majd időpontot a szülészükkel, mint a fodrászokkal, befekszemenek a szlékbe, lágyan összehűmják műszempilláikat is mire kinyitják szépen, a gyerek csírátlanítva, beoltva enzimekkel és hormonokkal várja a műtejcsikét, a hangszórókból nosztalgikus oátozást adnak be a XX. század-ból.
A gyermekük születésén félőrülten boldog kispapák lábkalimpa róbertgidastílusban nem a kisma lába közé fekszenek be a rubintos gátsebben gyönyörködni, hanem az algasvarrat lassan felszívódó varratszálait bibézik könnyek között, mint életük egyik legszebb látványát.
Így a kismama, amikor a jövőbevezető családformában az orgazmustnyújtó társával dugatja magát 6 hét múlva a liftben, a kontírozócsaj tucsakolva a dildoval nem fog ott fújolni, hogy a szülés tönkretette a kismama puncija szépségét örökre.
Mindezekből látni, hogy a Reagan még ha akarna se, tudna olyan jobb lenni, mint Trump.
Seggfejnek sem.