2018.06.05. 13:29
A győztesek -avagy akik a történelemkönyveket írják
-szeretettel Dinamukinak
A ma reggeli írásom szemléltetésére ezt:
Tehát a történelemkönyvek azt is elárulják nekünk, hogy valójában kik a máig is győztesek.
1957-ben a móókszisták, egészen pontosan a mókszisták egymás ellen kélő kombattói közül is Kádár Jánosék győztek. Ők hamisították meg a történelemkönyveket, amikből máig az sül le, hogy ők győzhettek.
Pedig a mai történelemkönyvek helyenkint Kádárék hamisításainak az inverzeit költik 1956-ról.
Kádár a Szuszlovval való 1956. június 8 (-9?)-i 8-12 órás megbeszélésén lehet, hogy már előre is fölvázoltak pár passzust a majdani történelemkönyvekhez. Aztán, amikor végre sikerült kiprovokálni a forradalmat -a Rajk-temetéssel ezt nem sikerült- , akkor szerintem a hóttifaszisták nyulai annyira nem ugrabugriztak ki a bokraikból, mint azt Kádár és Szuszlov elképzelték. Mindszenty bíboros sem egészen azt a beszédet mondta el, amit pedig t r t a l m i l a g aztán belehamisítottak a móókszista történelemkönyvekbe, de sebaj, csak a Mindszenty beszéd szövegét kellett nembetenni apróbetűsen sem a történelemkönyvekbe és akkor az emberek bevették a róla való interpretációkat. (Nagyjából így járt Dr Antall politikaiamatőr, balfasz és nemtolvaj kormánya és kormányzása is.)
Ma tehát 1956-ról a mókszista hazudozás inverzei szerepelnek a történelemkönyvekben és ennek a győztesek, Kádárék, ha élnének, ugyanúgy örülnének, hiszen számukra az is lényeges volt a móókszista hamisításokban, hogy a forradalom baloldali, sőt [euro]kommunista jellege ne tűnjön ki.
Nemrég jelent meg magyarul a Gabriel Garcia Összes' és abban Márquez riportjai, benne az először magyarul a MaNcs-ban 2009-ben megjelent az 1957. augusztusi magyar riportja, igen tanulságos. Márquez valami ( a kisérőitól származó) fordítói hiba miatt következetesen a vidéki (Bp-től 150 km) látogatásához helynévnek Újpestet írja, a szöveggondozók Kisújszállást alítanak [=vélnek] az Új-ból, szerintem viszont valószínűleg inkább Mezőtúron járhatott. Nem is ez a lényeg, hanem a kommunista idegenszem kritikája, ahogy a győztesek Magyarországáról ír egy kommunista és ahogy a találkozásig szerinte nem annyira kommunista Kádár-ról vélekedik és Hruscsovról és a szovjetkommunistákról. Vagyis a győztesekről így kiderül, hogy nem is győztesek és nem csak az övék a történelemkönyv megírásának a lehetősége. Akik 20 évesek voltak 1956-ban, tehát még nem egészen felnőttek és mértékadóak, azok is már tanúként 82 évesen lehet, hogy a hamut mamunak motyogják--- .
Sőt, Kádárék örülnének, ha már annyi nyulai a hóttifaszistákoknak a gyakorlatban nem ugráltak ki a bokrokból, de a "szalonjobboldal" mégis valahára kisajátítja magának 1956-ot... és ezzel igazolja annak "jobboldali fasisztoid eredetét". Ráadásul a mai szalonjobboldalt a szájjalliberálisaink és fasszal se baloldalijaink is szivesen nácizták meg fasisztázták -egészen a Jobbik ideológiai fölfejlődéséig és szalonképessé válásáig [Márki-Zay ajánlásával :D ] .
4 komment
Címkék: politika történelem
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Myzza N. Trop 2018.06.06. 08:11:59
Myzza N. Trop 2018.06.06. 08:15:57
Frick László Intézet 2018.06.06. 13:37:04
Horthy újratemetése már történelem. Nem rendeztek neki kormánytemetést és ez gyakorlat a nemzetközi politikában, még az angol királynő is tud úgy elmenni temetésre vagy más szertartásra, hogy... szóval... nem a Királyság Intézménye képviseletében. Ha egyszer nem kormánytemetése volt Horthynak, akkor sem volt az, ha egyébként az egész kormány minden tagja is odament.
Bocsáss meg, de egyszerűen ez a Horthy cucc annyira nem tud engem izgatni. Nem Horthy az egyetlen egyébként, aki soha nem fog a helyére kerülni a magyar történelemben és ha azt tekintem, hogy sem Kossuth-ot, sem Kádárt nem a helyén tárgyalják
sem Hunyadi Mátyást
sem II. Rákóczi ferencet de az egész kurucrebelliót vagy az 1514-es parasztvircsaftot...
Mi már sokat nem tudunk tenni a történelemkönyvekbe írt Horthy-val.
Sokak májának és zúzájának jólesett Horthyra kenni mindent.
Elsütöttem már az anekdotát, miszerint mi lenne, ha az időbusz utasai 1888-ban Braunauban a kis Dolfili koponyáját még ahogy az anyja pinájából kibűjt, vér-iszamosan széjjelloccsantják, a derék nácivadászokat mivel fogadnák a visszaérkező időbusznál-
A medve és a történeloem nem játék. Természetesen az indexnél se akkora hülyék, hogy ne tudnának egy kormány hivatalos állami [kormány]temetése és egy olyan temetés között tudományos különbséget tenni, amin kormánytagok vannak jelen. A Körte színház színésznője Kobak Aranka meghal. A Körte szinház nem temeti, hiszen nyugdíja előtt két évet töltött ott as művésznő, viszont az Alma szinház, ahol 40 évet játszott, nem tekinti halottjának, nem rendezi a temetést. Azonban Kobak Aranka temetésén ott a direktor és a színészek többsége. Ez azonban még mindig nem jelenti azt, hogy Alma színház Kobak Arankát a sajáthalottjának tekintve eltemette.
Tavaly meghalt Húgyos Kálmán bá és a pógármesterünk elment a temetésére meg még volt ott két képviselő, mindazonáltal Húgyost az élettársa temettette el komenyistapappal, mert a gyerekei nem voltak hajlandóak beszálnio. Ott vót a pógármester és természetesen az ellenségei szerint a falu temette el húgyost.
Szerintem nem. Szerinted?