A magyar ostoba "jobboldaliak" egyik legborzasztóbb hülyesége szerint [imperialista nagyhatalom neve] tűzzel -vassal terjeszti a liberalizmust.

A liberális, az afféle, mint a gyönge virágszál. A liberális nem lehet etalon, mihelyst ilyenbe testesítenék fegyverként forgatván avagy csak mérnökként is méricskélvén, már a behasználtságtól is elveszítené liberálisságát.

A liberális viszonyfogalom. Attól függ. Afféle, mint a decibel - a háttér és a környezet is meghatározza.

Azt hiszem, Buddha tanai is hasonlóak. Mihelyst izmussá dogmázzák, megsemmisülnek.

Ezért nincsen liberalizmus. A liberálishoz az ~izmus tagot csak közelíteni is lehetetlen, Taszítják egymást. A liberális, az nem ista/pistaság.

Zsoldért nincsen liberális. A liberális nem "Utánam, srácok!" -alapú, az a maóizmus. Nem véletlen, hogy a legtöbb magyar szájjalliberális tettető valójában inkább posztmaóista. Olyan liberális nincsen, akit egy nagyhatalom szolgálatai a nagyhatalom államalakulatának adófizetői és adómegkerülő pénzeiből pénzelnek azért, hogy más kontinensek más egei alatt pl ott a "Nyitott társadalom" móresét tanítsák. Miféle nyitott társadalom is lehetne azt, amit csÖndesamerikánus tItkosszolgálati diverziók kereteiben terjesztenek.

Olyan liberális nincsen, aki odamegy a szerinte fejletlenekhez és elkezdi osztani őket, mint a répát. Az vagy az egykori Kádár-magyar Néphadsereg politikai tisztje, téeszkasznár vagy havashenrik. Vagy Uj Péter.

A tudatlan taplótahó, krokogyélus és antilopbőr cipőkből is gumicsizmabűzt árasztó magyar jobbos az, aki a ballibsizéseivel még sziveskedik is a szájjalliberálisoknak meg fasszal se baloldaliaknak a liberális hamis látszatfényébe galvánozódni. A jógyerekek csak megjátszák bosszankodásukat, valójában egyik fő céljuk egy kis libsizést kiprovokálni a bundáskenyérszagú jobbos türhőkből.

Igazából, ha valaki ártani szeretne ennek a véleménynáci elitista maóista bandának, nem föllibsizé őket, hanem leleplezné őket abban, hogy még köszönőviszonyban se nincsenek semmivel, ami liberális.

Például az Egyesült Államok nem liberális nagyhatalom, nem a liberalizmust terjeszti (még azt sem...), nem érdekelt a nyitott társadalmakban. Tehát azok a "civil szervezetek" akik elfogadják az USA szolgálatainak csöndesamerikánus célzatú anyagi támogatásait, nemhogy nem liberálisak, de egyenesen egy nixoniánus-mcnamariánus reakciósjobboldali imperialista trupp szekértolói. A magyar szájjalliberálisok szivesen teszik a fejüket arra, hogy ők a legkorszerűbben haladó innovatív úttörők: Nos az USA kül-és hadipolitikáhja Dabljú Bush óta a nixoniánus mocsár legrohadmányosabb bugyraiban feredéz.

A magyar jobbosok a liberalizmus ellen szélmalomharcot folytatnak. A liberalizmus nonszensz. Azok pedig, akik a mélymagyar 'iszonyok közepette a szájukkal liberálisnak mondják magukat, nemhogy gyöngülnének az ostoba jobbosok "harcától" de összesen e rámondásoktól tűnhetnek liberálisnak.

Ma Magyarországon liberális nyomokban sincsen, liberális értelmiségi még tettető szájjalliberális maóista vagy csöndesamerikánus forrásokban sem kap szót. A politika a valóság elhazudozása, a politikai kommunikáció pedig a politika elhazudozása. Nincsen  Magyarországon olyan sajtóbrigád, médiaműhely, internetes portál, hírgyár, ami ne politikai propagandában bértrollkodna. Senkit nem érdekel a dolog maga, minden szajkó- és csatornamunkás csak a történet, személy eset politikai hasznát keresi, azt, hogyan lehetne politikai kommunikációra, azaz hazudozásra behasználni, elkoptatni, lekurvítani, alázni és fikázni.

A liberális szabadgondolkodó. Kötetlenül gondolkodik nem kötelezi el magát, még saját magával is vitába száll, dialektikusan gondolkodik, nem hisz a dogmákban, elveti az eleve elrendeltetést. A liberális nem helyezi magát a többi ember fölé, nem elitista, nem bolsevik, nem irt tűzzel vassal, nem kampányol, nem bértollnok. Azt könnyű megmondani a liberálisról, ő mi nem.

Liberális sajtóorgánumban belső viták vannak. Liberális orgánum cikkei nem kiszámítható veretűek. Liberális orgánum nem püföl csasztuska rímeket. Liberális orgánumban nem lépnek Eszterre és nem tolonganak ezért estére a rétesért. Az nem liberális orgánum, ahol mindenki csak nagy Á-t mond vagy csak B-t vagy csak Z-t. Liberális orgánum dolgozójának szabad egyéni saját véleményének lennie, ennek hangot adhat és ha tizenöt munkatárs folyamatosan nyalja Hosszúkatinka ánuszát, őneki szabad pthfeőjj-t mondani és attól még nem lesz az ellenség bérence. Ilyen szabadgondolkodó  orgánum nincsen Magyarországon, tehát liberális orgánum (médiatermék) nincsen Magyarországon.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr1812014274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

111352123othonijelszó 2016.12.02. 05:34:09

Nagyon távoliak ezek a gondolatok a politikai képviselet nélkül maradott apátlanul-anyátlanul-médiátlanul kallódó magyar "jógyerekek" számára, hanem inkább gyakorlati életbe átültethető tanácsokat kéne adni, hogy hogyan kezeljék pl. ezt a lassankint a világot elemésztő gonoszságot. Egyébként sokan értjük az amerikai machinációk súlyát amik a mi drága Európánkra is úgy nehezednek, de nem reális elvárni hogy a világ legújabbkori helyezkedésében a mi kis debil Európánkon kívül még egy szereplő, főleg ha az egyik legnagyobb, ugyanígy tátsa csak a száját. Őszintén szólva nem hülyeség úgy okoskodni hogy igen rossz kombinációja az egy térségnek, ha gazdaságilag ágaskodik benne a tetterő, de politikailag-katonailag meg egy infantilis csicska, mindezt úgy, hogy a ruszkik ott vannak a hátukban. Az önérdek semmiképpen nem maradhatott ki a számításból, de a lerohasztásunkban megvolt a globális biztonságot érintő logika is, ami ilyen Putinokkal a képben már inkább tűnik objektív fogalomnak mint bullshitnek. Egyébként lehet hogy sok mindenben már nem jófiúk az amik, de azért bizonyos alapok eléggé jófiús monolitokból vannak ott kirakva náluk, amiket őszintén képes vagyok elirigyelni néhanapján. Igazából hogy Európa halálra van ítélve, ebben benne vagyunk mind vastagon európaiak, mert valamilyen föderalizmusra már régen felhívott minket az evolúció, legalább a legminimálisabb kényszerek és kompromisszumok mellett amik ennek az európai szarkupacnak látszólagos kormányozhatóságát biztosítanák. Ahol nem két tucatnál is több, egymás nyelvét sem beszélő törzsfőnök izzadja ki fáradságos munkával azt, ami szövetségi kormányoknak ujjgyakorlat. És ennél ugye mennyivel bonyolultabb és lassabb az európai döntéshozatal, te atya ég! Ez aztán baromi versenyképes felállás mondhatom. És aki lemarad, az kimarad, vagy legalábbis így képzelem én az európai projekt sorsát. Még egyszer annyit kérnék, hogy legyen legalább időszakosan megjelenő olyan bejegyzésforma is amiben Az Magyar Jó és Igaz Gyerekek kaphatnának ízelítőt a liberális katekizmusból hogy teszem azt például arra a fogós kérdésre hogy hogy ne bassza fel az agyát a magyar jógyerek amikor belefut egy leépült gonoszemberformába, és miért kell véleményszámba venni egy ilyennek a mondandóját amikor nyilvánvalóan csak boldogan élősködik ezen szép szabadságon és amikor már csak rajta fog múlani a dolog fel is zabálja desszertnek ezt a vívmányt.

Frick László Intézet 2016.12.02. 06:46:03

@111352123othonijelszó: Lényegében egyetértünk -pl ezzel itt:
Egyébként lehet hogy sok mindenben már nem jófiúk az amik, de azért bizonyos alapok eléggé jófiús monolitokból vannak ott kirakva náluk, amiket őszintén képes vagyok elirigyelni néhanapján.

A motívumok sokkal alacsonyabban vannak. Nem használnám a gonoszság kifejezést. Már csak azért sem, mert a nyállal és mutatóujjacskáikkal liberálisok imádják ha a jobbosok huhognak. zó nincsen itt gonoszságról. A hírgyárak egyre gyöngébb képességű, egyre olcsóbb picsákat ültetnek a billentyűzetekhez, egyre vacakabb kurválkodással csábítanának egy-egy "cikk" megnyitására. Főcímek és figyelemfelhívásmarketing. Egyre nagyobb dózisokban a blikkesedés. A fészbúkon ugyanez megy, a szöveget értelmezni nem is kell, szmályliszerű impulzusok kerengenek, a cél a megosztás. A huhogók ebből valamiféle összeesküvést meg gonoszságot láétnak ki, pedig unalmas silányság.

A szarkavarás kezelhetetlen entrópikus küszöböt ért el. Tervek és prezentációk, de ezekről a valóságban már lehetetlen a visszacsatolás. A szíriai háború jól mutatja ezt: Aszad véres diktátor és az USÁ-nak olyan szövetségese van, ahol a nők alávetettebbek, mint a "fundamentalista" Iránban. A nyaraló iráni házaspár nőtagja sortban, trikóban,, leresztett hajjal cigizik az iráni kávézóban és kacarász a szaúdi páron, amelyiknek a férfitagja kosarascuccban (tehát szarva vastagon a muzulmán férfiak öltözködési előírásaira) a legszigorúbban eketeleplezett feleség előtt két lépéssel követeli a szeparét, de legalább spanyolfalat. Az USA utolsó értelmes elnöke nem tudta megvétózni a szövetséges Szaúdi-Arábia monumentális beperelését a 2001/9/11 áldozatait képviselő ügyvédi kombattó elöl. A válság már önmagát gerjeszti s gócaiban bármit tesznek, növeli a bajt.

A magyar Jók és Igazak,a nyállalliberális stréber jógyerekek teljesen csukottak, zártak. Egy időben a 444.hu kommentoszlopaiban feredéztem, Kot kodus jógyerekkel értékes vitát folytattunk nagyon tanulságos.

A liberális nyitott ember, mély érdeklődés jellemzi -a magyar szájjalliberálisok nem is titkolják, hogy úgy tekintenek az emberekre, mint a plázabutikokba "eladó"-nak felvett lányok a pult mögül: "Jaj be ne gyere bazmeg, nehogy elkezgyé itt nekem nézelődni kurvaanyád"

Még a szépdőkben, a magyar blogoszféra hajnalán Para K. Imre jógyerek pályázaton nyert támogatást videoriportblogra és abban egyenesen kiírta, annyira útálja az embereket, a lakásban marad leeresztett redőnyök mögött és sörözik.

Azaz miközben a magyar nyállalliberális stréber fennen hirdeti hogy ő a leghaladóbb, mindenki ajjas és buta hozzáképest és majd ő megmondja a tuttit, aközben az attitüdje megegyezik azon 18-37 éves kislányokéval, akik elhelyezkednek a kereskedelem különböző területein bolti eladók, de útájják a vevőket...

A maimagyar újságírás krémje dolgozik a 444.hu-bAN , és a legnagyobb élvezetük, ha megszopathatják az olvasót. Bede Márton a legkattogásínséges napon "provokatív" írással generál a kommentoszlopkban kommentvihart és sokkal különbnek hiszi magát Fakinszlut Hajnalkánál, aki a stratlapok címlaptündére és minden nap kilencszer szövi a "durva!2 figyelemfelhívót valami beugratócímbe...

Civilben nem gonoszak ám ezek az emberkék, hanem cukik. Egész nap burtya gályában vereti a jógyerekgecit és egy ősi blogoszférás trükkel aztán cukiságokat ejt el magáról, hogy ő Dosztojevszkijt olvas [E-könyvet visz magával a hosszúútra] és efélék. Egy ilyen nyálancot szoktam jellemezni ezzel a húzásával: Nagyutazásán, amit csöndesamerikánus szervezet is finanszírozott, egy fikázásra kijelölt ország két legszörnyűbb helyéről adott riportot, egyébként a fikázáson semmi, viszont egyhónapos magánpihenőjét ebben az országban töltötte.

Negyedszázada már a papírsajtó nagyemberei sem olvastak semmit. Még a saját lapjukat sem. Kedvenc sztorim abból az időből: K. Ferenc megrendelt egy lekúrást XAXX fiatalíróról. A "kritikus" azonban nem figyelt oda munka közben és véletlenül rendes kritikát írt hideggel, meleggel egyaránt. K. meg leadta a kéziratot. Jöttek aztán a telefonok Magyarország legliberálisabb Hűdefejlett Szerkesztőségébe. "Mi ez, arról volt szó, hogy a nagypofájú kis gecit leszúrjátok miheztartásra!" Ekkor K. Ferenc a már megjelent kritikát elolvasta és elhívta a szerzőt, hogy most nagyot csalódott benne és ezentúl nem kap melót. Ez a kis anekdota tehát még nem ezekben a félanalfabéta időkben puruttyant...

Honnan gondolja, hogy a Magyar Szellemi Élcsapat fejlett jógyereke bármit is, főleg ilyen zagyvaságokat, amiket én írnék, elolvasna? Annyival szoktak kifizetni farce komment fikanickjükön, hogy "Mit szedsz haver? én is akarok abból, amit te tolsz" és hasonló "szellemességek" .
Az is a baj, hogy az "indexes stílus"-t spanyolviasz-szerűen a 2000-es évek (és a Matula Magazin) találmányának hiszik. Holott az 1905-1921-es évek szovjet-orosz bolsevik újságírói tökösebben csinálták már.

2016.12.03. 18:07:11

Jelent még valamit ez a szó? Úgy járt, mint a béke meg a szabadság az előző rendszerben.
A liberális a mai sajtóban aa működésképtelen szinonimája. Kicseréled a liberálist működésképtelenre, és értelmet nyer a cikk.

Frick László Intézet 2016.12.05. 10:05:25

@nagyjoco: Beszélgettünk már erről. Attól, hogy a tömegember szókészletéből kihullik valami, nem érti már, attól még a fogalom, tárgy, élő/élettelen egyéb ésopedig létezhet, sőt. Pél a hypermarketek zöldség-gyüm9ölcs osztály vezetőio összesen négyféle almanevbet ismernek. Amikor beérkezik a lengyel íztelen vagy gumikutya ízű alma, ránéz és exhas mond valamit, ha pirosas az alma, akkor pl idaredet gondopl és azt ír rá. Ettől függetlenül még mindig termesztenek Magyarországon ( Ha Kovács kertész és Ambrus Lajos író/esszéista almáskertjeit nem veszem figyelembe) úgy 30-40 féle almát Magyarországon.

Tehát attól, hogy önképük szerint "liberális" orgánumokban a liberális-ról annyit tudnak kb,, mint egy TESCO gyümölcsosztály vezető az almanevekről, attól még van fontos alma. Vagy Arany pármin is.

2016.12.05. 10:26:34

@Frick László Intézet: Mikor volt a magyar tömegember szókincsében valaha is ez a szó,az szdsz értelemzésén kivül ki tanította meg neki?

2016.12.05. 11:06:47

@Frick László Intézet: Magyarázó példa. Vegyünk egy régiszoci göcsös gyárimunkást, olyan igazit. 1992-ben megmondták neki, hogy haladás van, és jól ki is rúgták. 1994-ben hallott először a liberális oktatást, liberális
önkormányzat és hasonló csodákról, ami annyit jelentett neki, hogy most már nem csak a munka világa, hanem a gyerek iskolája meg az üögyintézés és szarrá van kúrva. Mivel továbbra is kellően buta maradt ahhotz, hogy a világot a saját tapasztalatai alpján a valóságból kiindulva szemlélje, nem pedig katedrák és elméleti levezétések fejlett világából, a megállapítása, miszerint ami liberális, az szar,egyre érvényesebb lett.
De hozhatnám a bocskaikerti szőlőkultúra lepusztulását is példaként, ahol közelték a fejlettokosok butaemberekkel , hogy az EU liberális világában az ő szőlőiknek már nem jut hely. Ez a haladás iránya, szarmaradiak, akik nem tapsolnak ehhez. Idősebbek mormogtak valamit arról, hogy talán nem azoknak a fejletteknek kellene megmondani ezt, akik életükben egy metszőollót nem fogtak a kezkbe, még idősebbeknek eszükbe jutottak az agitátorok vörös világa (és a sok jó, amit hozott az ott élőknek), de aztán elfelejtődtek ezek a hangok. Ami maradt, az a napról napra nagyobb lepusztultság.
Ennek a tömegmebernek ezt jelentette a mindennapjaiban a liberalizmus, és köszöni szépen, nem kér belőle.

Frick László Intézet 2016.12.07. 11:03:22

@nagyjoco: A szőlőben van az a bizonyos "kurvasok pééééz" amit korunk picsaembere jaj annyira áhít. Csak ahhoz a kurvasok pénzhez... sok munka és gürcölés kell.
A proletárok reggeltől (ami olyan 8-10 óra körül hasad) estig (ami hajnali 3-4 ó körül száll le) csak számolnak és számolnak. Szerintem a közmagyarból a legtöbbet a proletár számol. Pl ha meg akarom tudni, mennyiből lehet a legóccsobban félokos telefonnal internetezni és telefonálni, akkor kizárólag a magyar proletárhoz érdemes fordulnom. Rengeteg köültségtakarékos dolgot tudnak. Pl bár mélyszegények és elesettek, a kertjüket nem művelik, mert kiszámolták, hogy drága. Olcsóbb megvenni a boltban a zöldséget-gyümölcsöt, de főleg a kompírt. Tanulni sem éri meg. Vagy pl ott van a hegesztés, kis betanulással havi 200-300ezret kereshet az ember, de nem éri meg, mert az első hat hónapban az ember napi 12-13 órát van távol a családtól ésugye a betanulás időszakában nem fizetnek, csak 150000 -et és ha azt elosztod 12-vel, meg még akkor az asszonynak csomagolnia is kell kaját. Drága a paradicsom, a zalahús, a zsömle, kell bele egy kis salátalevél is. Akkor a cigi... Meg minden, nem éri meg. A főzés is bajos, egy csomómindent nem éri meg főzni, de sütni valami kalácsot, azt főleg nem éri meg. 70 Ft az élesztő, 200 az liszt, tojás is kell, 100 Ft ára cukor is, a kakaó is drága és az asszonynak legalább egy órát kell vele bajlódni, az 1200 Ft-os órabér, hozzáadod a belevalókat, akkor jobban megéri a bolti műsütemény 1650-ért.

2016.12.07. 11:15:01

@Frick László Intézet: Aha. Én azokról az emberekről beszéltem, akik még tudják, hogy néz ki egy kacoslásra alkalmas metszolló (én nem tartozik közéjük.)

Frick László Intézet 2016.12.07. 12:39:33

@nagyjoco: A mi szőlönk,, pedig 93 féle tőke volt, leginkább kézzel kacsolható volt... vagy késsel. Az ollócsattingtatás időigényes rá. Egyébként a szőlőmunkához már én is egy nyomorék picsaember vagyok, az őseimhez képest. Nemhogy 600 quadrátot nem tudnék bekapálni egy nap, de két sort se belőle...

2016.12.07. 13:30:43

@Frick László Intézet: nekem túlélő szőlőm volt, túlélte a metszéseimet, amin én lepődtem mega legjobban.

Frick László Intézet 2016.12.08. 05:48:52

@nagyjoco: A direkttermő szőlők mindent kibirnak. Addig,, amig nem készül belőlük bor [-> noah] addig semmi baj :D
süti beállítások módosítása