xolo, xoló – a joló ellentettje. Ksz-szel és hosszú óval kéne írni a magyar kszoló-t, de őt a bosszankodás élteti, hagy szenvedjen csak, különben pedig a kszolóba is belekötne, mért nem írom szép magyarul, pl szomorútojásnak.

A szomorútojás tkp búvalbaszott. Éri a bú, a bánat és csak szaporodik föl benne, ha alkoholista, akkor erre innia kell és persze így a szenvedélybetegség hívóreflexe a búhoz, a bánathoz hasonlatos érzeményekkel keríti megint a piálásba, bele, amitől persze aztán rosszul érzi magát és amire persze megintcsak innia kell.

Pedig egyébként nőiváltozatában a baszattatást sohase is élvezte, egyáltalán az örömtelen életében, ha vannak gyermekei, azok okozhatnak némi örömöt és hát persze ezért azt a sok nyűgöt, szenvedést, büdösséget és izzadást, amivel AZ A DOLOG jár, amiből a gyerek több, mint valószínű lesz, valamennyire érdemes is elszenvedni.

A xoló élete két rossz, az elviselhetetlen száraztavainak túlnedves partjai, a végtelen szenvedés sivataga fölötti ingalengés, az, amiről egyesek, mint boldogságról beszélnek, ebben az ingamozgásban egy megállíthatatlan pillanat, ennyi se kéne, mert ezek a röpkeségek is csak fokozzák a végtelen szenvedést.

Süt a nap, túl meleg lesz megint, de addig is vakít, minek, borult az ég, már megint, biztos esni fog és ennek is éppen most kell így lennie, amikor pedig a napsütés kellene. Télen a fagymentes, nyirkos, latyakos idő rosszabb, mint a fagy, ha fagy, minden síkos és rettenetes, ha hull a hó, azt söprögetni kell és csak a baj van vele. Nincsen tavasz, rögtön a nyár jön, bezzeg a régi szép időkben, az Ötvenes Évek elején március 15-én mezítláb jártunk és a kisfiúk rövid nadrágban, a lányok szoknyácskában és térdzokniban kirándultak a budai hegyekben. Vagy pedig hóvihar van, mint tavaly is, teljesen megbolondult a világ.

A legnagyobb magyar költő, a mai magyar nyelv atyja, Petőfi Sándor is egy xoló volt és a szó tótawé-i értelmében köcsög ráadásul, hiszen szüntelenül a nemzeti sorskérdések foglalkoztatták. Más, jolóbb nemzetek költői örülnek, ha az ő szeptemberükben, augusztus végén vagy novemberben még nyílnak a völgyben a kerti virágok, de ez a Petőfi az Indian Summer arany verőfényét sem volt képes élvezni, feszt a bérci tetőkre sandított, amiket hó takart. Csak egy xoló képes a mézesheteiben is özvegyi fátyolról meg sírról diskurálni a menyecskelázban égő feleségével.

http://www.danubius-energy.com/_uploads/images/coltau-romania-1-mwp.jpg Bérci Tetők -today kép forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr865888501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frick László Intézet 2014.04.10. 14:18:17

@Dinamuki: Nem figyeltél arra, amivel érvelsz: Éppen azért lehetett hallgatni József Attiláról, mert "nem volt médiavisszhangja" De 'underground'-ban futott, pl a nagyon fiatal, még lányalakú Gobbi Hilda és Major Tomi is rendszeresen szavalta verseit.

...hátöööö azért pl Krúdy dúskált az "1 ilyen asszonyok"-ban, miközben Satanella, aközben a titikzatos janika (akit Majmunka néven is ismerünk [-> Huszárik] ) Ady is dúskált az ilyen nőkben. Móricz kettőt használt el az "egy igaz asszonyok" közül (kíméletlenül messi is magát ezügyben is)

Petőfi fiatal kölyök volt, ezt mindig elfelejtjük. A 21 éves Petőfi... szionta Rimbaudhoz hasonló kamasz-zseni volt Petőfi és roppant nagytudású (egyébként JA is...) Nyilván a 17.. a 18 éves Petőfi még nem annyira kész és érett, mint Rimbaud, nadehát dudvák között volt ő ananász... Beleborzongok abba, hogy ez a nyers, bugris (és: anyja-apja nem beszélt jól ill szépen magyarul) kölyök mennyire kolosszális-nagy értelemmel mérte föl, hogy Csokonai munkáját kell folytatni. Még szép, hogy egy későkamasz (sokkal kevesebb szexuálistapasztalattal, mint Rimbaud) oly szépen ír a szerelemről.

A másik meg: tudatos költőkről beszélünk, Háy fogalmaz jól erről, a versbéli szerelmes, a mátka a nő, nem húsvér, normális hollószínhaj költőfeleség nem kezd el tányérokat hajigálni egy versbéli szőkeség miatt. JA esetében az Óda "múzsáját" szokás felhozni, maga JA se nézte sokba azt a nemkülönösebben jó nő luvnyát, akit megdurrantott Lillafüreden, az Óda viszont gyönyörű. Mellékdalostól, bár JA röhincselt a vonaton...

A színészeknek vannak titkaik, ahopgy jól fel tudunk olvasni egy szép mesét a gyerekeinknek, miközben oda se figyelünk, úgy a színész is... mindenki agyonhatja magát, úgy olvas föl verset és azt se TUDJA mit (vagyis nem figyel

ne legyen ez dezilluzionáló, de a konyha nem konyha, a pipa sem pipa és a fordulat---

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.04.10. 17:57:01

@Frick László Intézet: nem vitatkozom ezzel, mivel gondolom, az emberek 99%-a osztja a nézeted, hogy a testi szerelem igazibb vagy előrébb való, mint a lelki kapcsolat, én viszont teljesen biztos vagyok az utóbbi elsőbbségében, és annál nagyobb öröm, ha felfedezem költőknél (nem csak Petőfinél). Mivel láthatólag távol áll tőled a téma, sztem nem is nagyon kell tovább feszegetni :-)

Frick László Intézet 2014.04.11. 03:45:57

@Dinamuki: Petőfi pompás bordalokat is írt bornemisszaként. Szoktam egyébként érvelni Szabó Lőrinc költészetével és Szabó Lőrinc korpuszával (tehát az emberrel, aki a költő volt).

A másik: pompásakat beszélgetünk itt a blogomban szinte mindenkivel. SZERINTEM igen kevés az ilyen jó tartalmasan is beszélgetős blog, mint az enyém, még akkor is, ha újjabban magamra maradtam, mint ugye orbánfasszopó és bármit mondanék, azt támadni kel, hiszen orbánfasszopó mondja és ha 1-.et sikerül alaptalannak bizonyítani, akkior ez a mai netokratív vitastílusban egyenlő a mindentöbbi tehát hazugság -gal, ugye @vészmadár (pica pica): @A Hannibal Lektűr-attitűd: @ripők:

Kibeszélem tehát egy igen mély, belső, személyes lelkititkomat, gyakran esem szerelembe, teljesen reménytelen, egyoldalú szerelembe például, sőt, szerintem az ilyen, a semmi viszonzást csak nem is remélő, nemhogy nem elváró szerelem a legtisztább.

Mindazonáltal ez ALAP a lírában, a lirai szív nemszív, a lirai Nagy Ő egyébként kis és K ésígytovább. A verstörténet nemegyenlő a prózai elbeszélő A Történet-tel (a story of -fal) Tekintsük csak Balassi Bálint költészetét, ésígytovább. De mondom: Korunk Kosztolányija, Háy János is beszélt (= írt) erről vagy tíz éve már, fontosat. Kosztolányi ugyan megírta a híres Ilonát, de Ilona viszont, mielőtt a cseléd mosásba állt, átnézte az ura gatyáinak elekjét, nem rúzsos-e valamelyik és azokat maga mosta elő, nehogy a cseléd meglássa.

Viszont pl a Fancsikó és Pinta esetében Dr Esterházy és fiai történetét is olvassuk. Ahogy erre eléggé nyiltan utalt György, a Péter művei egy része lényegében az öreg Dr Mátyás művei. Is.

De pl Weöres Sándornak még a Psyché-je is nem próza, hanem poetica, például Psyché Amy is.

A magyar költészetben vannak olyan érdekességek is, mint Ady Endre un publicisztikaiküöltészete, versformájú publicisztikák vagy Tandori költészetében vannak "prózai napló"-k is. A forma vers, de tartalmilag naplópróza, tehát mindkjettő úgy vehető szó szerint, tehát Ady poublicisztikaiverse vagy Tandori mapinaplózóverse, ahogy egyébként líra szó szerint nem lehetne...

Adyt mai doctus-aink halálra fikázzák "gyönge verselményei" mián, egyszerűen csak azért, mert tudós létükre nem jó fach-ból "veszik elő" Ady bizonyos verseit. Mert annak, viszont, amik VALÓIKBAN Ady ezen versei, páratlanul jók! És betűtakarékosak.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.04.11. 05:56:38

@Frick László Intézet: A blog beszélgetős stílusa nagyon jó, viszont "@vészmadár (pica pica): @A Hannibal Lektűr-attitűd: @ripők:"-nek igaza van abban, hogy néha nem figyelsz oda, amit neked írnak, de őket vádolod ezzel + a többi kritikának is van alapja, nyugodj meg! Természetesen nem bántásból írják.

Nem csak a beteljesületlen szerelem lehet tiszta, hanem a beteljesült is (nőknek ez vszínű könnyeben megy, mint nekünk), és mint mondtam, ez lehet a legnagyobb erőforrás és lendület az élethez és a mélyebb megértéséhez. Erről Novalis pl. szépeket ír:
(www.glissementsdeterrain.net/pdfs/novalis--heinrich-von-ofterdingen.pdf)

Petőfinél a bordalok a népszerűséghez kellettek, vagyis a tehetsége megmutatásához, persze, amit a lánykákról írt, annak egy része is velószínűleg csak téma (ezért nem bírom az Etelkás verseit se), másik része meg igazi.

Frick László Intézet 2014.04.12. 03:46:40

@Dinamuki: a kommented elsőrészére.
Fölösleges köröket vágok át. Barátaim és testvéreim ill húgomöcsém egyik állandó tammtammja az, hogy mért nem én is a jóoldal Nagy Tartályába verek csapot és folyatom azt, ami a jóoldal csapjaiból foly'. Ha én is ugyanazt írnám, amit a jóoldal "tisztaforrásai" okádanak, akkor semmi baj nem lenne velem és taláén el is lehetne olbvasni ELŐSZÖRIS amit én írok. itt azonban az a baj, hogy a magyar-magyar szótár [Dudi] eljutot oda, hogy bármit is ír, azt azonnal meg kell cáfolni észbevétel nélkül. tehát te itt már a következmnényekre mutatsz rá.

Én teljesen fölösleges beszédnek tartom azt, amit a barátaim és testvéreim követelnektőlem. Például nem látom semmi értelmét a "mai súlyos órában" dumálni a választási csalásról, a határontúli szavazatokról stb. SZERINTEM a jóoildal szempontjából EZZEL semmire se menni. Azzal kell foglalkozni, hogyan fordulhatott elő az, hogy felállhatott az Összefosás Kara és azt, bár látvalátván esélytelen volt, az un "szabad magyar sajtó" teljes mellbedobással támogatta. hogyan fordulhatott elő az, hogy egy Bajnainak a Magyar Szellemi Jóoldal legfényesebb prominensei magánlakásban KÖNYÖRÖGTEK???
Hogyan fordulhat elő az, hogy Schiffert lehet ma (úgy értem, máma, ápr12-én) nem éreteni, sőt, ahogy a MaNcs-ban, még támadni is???
Hogyan foirdulhat az elő, hogy Fodor Gábor mondhat olyant, hpogy ő A Liberális a parlamentben, amikor mindenki tudja, hogyan került oda , másrészt lófaszt, harmadrészt: bár a liberális a legeslegritkább politikusféle, azért ne bassza már meg a jósiten Fodort ezért a beképzeltségért, annyi százezerFt-om legyen, ahány liberális van MÉG Foidoron kívül a parlamentben, megvehetném magamnak azt a kis lakóbuszt, amiről álmodozom. (Persze használt'ban)

Marie Walewska 2014.04.12. 08:41:06

@Frick László Intézet: értem én, mit mondasz, de meggyőzőbb lenne, ha pl. Ferit meg az indexet nem hívnád a "liblingjeimnek" miközben pontosan tudod, hoygh az elempére szavaztam. Meggyőzőbb lenne, hogy te tényleg csak jót akarsz, ha nem írnál olyanokat, hogy "kinyalhatjuk eltölcs seggét" miközben szakadunk le gazdaságilag a térség régióitól. Meggyőzőbb lenne, hogy te igazából egy valódi lib. csapatot szeretnél a hatalomban látni, ha nem írnád, hogy "megcsókolhatnám Rózsika lába nyomát". És akkor is meggyőzőbb lenne, hogy te mit is akarsz igazán, ha VÉGRE EGYSZER feltennél egy összefoglaló cikket, amiből kiderülne, mit is gondolsz EZEKRŐL, belevéve Ovit, Rózsit, az összes barmot, a kékcédulás választási rendszerűket a barom határontúli agymosottakkal, a békemenetekkel, Bájerzsoltival és a nerrel, a pedkarral, aminek R. néni lesz a főnöke, Áder kishugával, aki a klikk főnöke lesz, a felcsúti gázszerelővel, simicskával..stb. MAJD ha látok EGY (és nem több, EGY ) ilyen elemző cikket az elmúlt négy évről, ami nem arról szól, hogy mit csinált az ellenzék, hanem arról, mint csinált a kormány, akkor majd elhiszem, hogy te mit is akarsz igazából Nem kell több cikk, elég egy összefoglaló. És ne mondd azt, hoyg százszor megírtad. EGY összefoglaló elemzést tegyél fel, ami nem az indexról, a 444-ről vagy Feriről szól, hanem kizárólag a kormány MUNKÁJÁT (nem kommunikációját, hanem a tényleges cselekedeteit) értékeli, amolyan lezárásaként az elmúlt 4 évnek.

Marie Walewska 2014.04.12. 08:46:34

ja és OFFO de GYŐZELEM GYŐZELEM

444.hu/2014/04/11/az-elle-levette-a-duro-dora-interjut/

én is írtam nekik levelet

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.04.12. 12:03:49

@Frick László Intézet: ok, ha nálad a fölösleges körök azok, hogy elolvasom a másik kommentjét, meggondolom, hogy jól értettem-e és aztán arra válaszolok, akkor ezeket néha tényleg átvágod... de ha valaki ezt szóvá teszi (millió példa van rá, bocs, nincs kedvem visszakeresni), akkor nem kötözködni akar, csak javítani az egyébként jó blogodon..

politikusokról: tegnap a két EU Bizottsági elnökjelölt vitáját néztem, és hát... ez a Schulz annyira önelégült fickó, hogy néha már komikus volt... szóval vicces volt látni, ahogy egy idő után a két csini riporternő is az öreg róka Junckerrel szimpatizál, aki egyébként szintén nem mondott sok érdemlegeset sajnos...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.04.12. 21:41:13

... egyébként ez természetesen nem csak rád vonatkozik, hanem mindenkire, mindenki azt hiszi, hogy neki van igaza (rechthaberisch, mondja a német), és nagyon el akarja mondani a magáét, miközben a másik mondókája igazából nem érdekli - mindenki ilyen, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan emberrel találkoztam a "való életben", aki nem kéjelgett saját intellektusában, és egyúttal valóban nyitott volt a másik mondandója felé..

Frick László Intézet 2014.04.13. 02:12:14

@Dinamuki: Szerintem nálam egy igen-igen lényeges motívum az, hogy nem hiszem, hogy nekem VAN [=enyém] és IGAZam. Többnyire két eset fordul elő, vagy olyanRA mutatok RÁ, ami akkor is fennáll, ha kilüvöm magamat a Telihóóóódon át a Göncöl Szekerén keresztül a Zűrbe. Más esetekben pedig SZERINTEM vagy VÉLEMÉNYEM szerint van úgy. Szinte állandóan arra mutatok rá, hogy a néző pontja, ahol áll, befolyásolja a látványt. Más telihassal nézni valamit és más éhesen, más gyomorfájdalmakkal és más 32 egészséges foggal és más fogfájósan. Pl ha Európai Szocialista vagyok, akkor ugye, ha az EU parlamentbéli szocialista frakciótársamról kell beszélnem, nem fogok a magánvéleményemmel jönni arról, hogy SZERINTEM mekkora egy szocialista lehet ez a k'k'k'éjerópai.

SZERINTEM nálam igen fontos az a kategória, miszerint. "Jó -de nekem nem tetszik." "Kolosszális, úttörő, zseniális, fontos -de nekem nem tetszik." Az itt folyó vitákban nem én vagyok az -szerintem-. aki valamit azért, mert neki nem tetszik, máris szarnak, vacaknak, rossznak gondol, de pláne: hirdet. Ha pl nemKÉPES meghallgatni egy zenét, akkor az a zene máris rossz is. Vacak és hasonló minősítések.

Kérlek, mutass a blogbarátink közül még valakit, aki ilyen fokon önkritikus mint én, ennyit vont vissza, mint én. Jaj ne, ennyit ne, pl sokaknál elég, ha egyetlen esetet is találsz.

van nálam ilyen kategória, mint "Vacak, de nekem tetszik" "Csúnya -de szerintem finom"

A másik: mindenki ugye a "saját véleményé"-vel jön, az ő fejéből kinézve, nekem viszont néha 3-4-5 emberrel "szemben" is kell tar @Marie Walewska: tanom a "frontom". Pont a grófnő egyik támadására felejtettem el efes blogbarátunkat idézni, amikoris Piszkos Fred-hez hasonlított engem, aki "mindenkivel szemben, egyedül".

Szoktam ezt a szituációt az óvodaihoz is hasonítani,amikor ugyanis azt állítom, hogy az óvoda óta egy tapodtatot nem jut az ember előre, sőt, rosszabb lesz. Már a 4-5 éves gyermek egy "kis politikus" aki zseniálisan is képes kavarni, pl a hülye picsa óvónéniket meg dadusokat megvezetni. Az óvodai viszonyok is ilyenek, mint itt a blogban (jógyerekek és jó gyermekek, rosszgyerekek, meg a "hűjje hemüge" aki kilóg a sorból.

A blogok zömének van egy "vállalati üzenete" jelmondata, vállalása, célja, koncepciója, mittomén és aztán pedig a gyakorlatban oldalbafütyüli[k] a blogtulajok, tesznek rá, pont ellenkezően szembemennek vele, etc.
ideföl az van írva: amit nem akarnátok látni.

Minden további nélkül baszogat egy kézilabdacsapatra való Jó & Igaz blogbarátunk azért engemet, mert nem ismétlem el azokat a cuccosokat, amik a Nagy Tartály nyolc "különböző" csapjából minden nap és kb szószerint ugyanúgy folyik. Még linkelik is nekem, nekem van egy saját érvem és ők pedig fogják és kiszúrják a szemem egy tömegbefolyásolás céljából készült gyári termékkel, ez egy ÁLTALÁNOS minden napi szituáció itt.

De a baj velem van.

Van is velem baj, ezt is elismerem, pl öregszem, feledékeny és szenilis vagyok, a legtöbbőtökkel szemben már egy másik korszakomat élem, egy következőt. Nyilván másképpen gondolkodik a szerelemről egy olyan még fiatal, potens csávó, mint vészmadár, aki (hozzám képest, höhö dúskál a nőkben és nem kopott még el a ceruzája a csíkos gatyájában).

Hanni néni sokakat megtéveszthet, mert a dumája alapján olyan embernek tűnhet, aki még nem volt ivarérett a Kádár rendszer utolsó évtizedében. Ugye, ez engem külön "vérlázít" amikor Hanni adja a a nénit és az olyan naívát, aki tényleg is, már életkoránál fogva is, alkalmas bajcsányista mesebeszédek benyalására pl a Félelem és Rettegés éveiről, közben olyan emberről van szó, aki leszolgálta a 18 hónapját a Magyar Néphadseregben és ott tehát olyan politikai képzésben részesült, ami politikai képzésben már nem részesült egy 1977-ben született, tehát Tóta W-vel egyidős fazon. Vagyis egyfajta naivitás természetes és elfogadható Tóta W-től és a Czeizel Bébi-ktől (ide tartozik a teljes Matula banda is) és még tkp Uj Petitől is elfogadható.

Néha egy-egy nemzedék között az emberiség történetéhez képest mikronnyi nano-ban mérhető a korszakhatár, pl ha valaki az USA Nyugati partján 1937-ben született, akkor szörfös szörfedelik és bár drogos is, de másképpen drogos, mint aki 1940-ben született és tehát már freak hippi. Miközben az öreg beatnikek "szellemi átkötés" úgy, hogy lényegében a szörfedelikek ki is maradnak.

Ez tagadom, hogy én kéjelegnék a saját intellektusomban és zárt vagyok más intellektusok felé -de legalábbis azt nyugodtan kizárhatom, hogy a társaságunkban pont én lennék az, akire ez a minősítés leginkább illik. Megnéznék én egy másik ilyen metsző önminősítést, mint az enyém, a társaságunkból.

Szerintem a mai hangulatokhoz, "végórák"-hoz, a netorácia állásához, a társadalmi iszonyokhoz, a blogoszférához képest ebben a blogban szinte páratlanul sokféle nézet "ahhoz képest" ősidők óta fér össze. csak egyet mutatok az un "független és szabadgondolkodó" blogok közül, az überokos,de a skizó hűjjét tettető Varánusz

Frick László Intézet 2014.04.13. 02:41:57

@Marie Walewska: azaz írjam azt, ami a Nagy Tartály nyolc csapjából ugyanúgy folyik. Ezt már többször megmutattam, hogy a Médiaháborús Szépidókhöz képest ma kis költséggel, mint a drogelosztás is, folyik a leosztás, sokkal hihetőbb, mint ha Egy Nagy Leosztóból ömlik.

Egyrészt nem szakadunk lefelé a régió többi országától. Pedig pl nekünk nincsen olyan Nagy Barátunk, mint Romániának a mediterrano-latino országok, ahová a románok 2010 előtt is kitántoroghattak (pl másfél millió román cigány csak Olaszországba ás milliós nagyságban eperszedők Spanyolországba, akik persze talicskázták hazafelé a jurókat.. Önmagában csak a buszos személyszállítás a NY-Eu viszonylatban ipari méretű, Nagyváradon és környékén annyi a buszos cég, mint a Nagy Magyar Alföldön. )

Részletkérdéseken lehet vitatkozni, de SZERINTEM fontosabb az, hogy ezeknek köszönhetően 2010. szeptemberében úgy 200-300 iskola nem zárt be és azóta is működik. Közöttük megyei vagy városi hírű intézmények.

Írtam ezekről eleget és ütősöket is, de ti a gyűlöletnek olyan fokán álltok, akkora méregadagokhoz vagytok szokva, hogy pl ha annyit írok Orbánról, hogy rossz HR-es, azt már nem is érzékelitek, mert ott kezdődik az érzékelésetek, mint , idézem Hannit és kikoránkelt: buta fasz.

Vissatélrve a régiós adatokra, Romániában még csak most fog neki az Ájemef... Szlovákia is még lefelé tart a lejtőn, a mesés Szlováéniáról ne is beszéljünk, Horvátország se matyóhímzéses falvédője a régiónak. Szokás pl bezzegLengyel-ezni, mert egyébként a "Térség Valutái" csokrában a Forintot a Zlotyval együtt szokás baszni a pénzpacon.
Nos, Bezzeglengyelországgal is a jóoldali sajtónk hol összevet, hol meg ha nem jól jönne ki, akkor hallgat. és ilyenek a te "egzakt statisztiko pü-i adataid" is, ha akarom vemhes, ha nemakarom, nemvemhes, én a statisztikát KÖVETKEZETESEN és pl Krug bácsival egybehangzóan áltudománynak állítom, a KSH-t amióta ismerjük egymást, tehát A Nyolc Év Ártatlan keze alatt is, megbízhatatlannnak, pontatlannak, a magyar KUTATHATATLAN , a magyarnak évszázadok óta hazudnia KELL amikor a terméseredményekről meg a tyúkjai számáról és hány fül a nyája, kérdezik.

Te azt akarod olvasni, hogy ezek kommunisták és Orbán= Kádár. Én meg arra mutatok rá, hogy ez még csak politikaikommunikáció, amire úgy látszik Orbán szórakozásból és CSAKAZÉRTIS rá szokott játszani. "Ha szerintetek komcsi vagyok, akkor nesztek!"

Fölhívom a figyelmed e blog vállalati jelmondatára, miszerint az folyik itt, amit nem akarnátok látni, te azt követeled tőlem, amit látni akarsz. ÁÉllandóan a szokásos nőiérveléssel jössz.
ÉN: A mai lányok csupocsont és háj, malachasúak, nem csinosak
Lányos Anya( mint megsemmnisítő érvet, vagy mint a Felnémeti Kovács a pörölyét, forgatja:) Az ÉN LÁNYAIM mind fel tudják venni az én lánykori Wrangler-eimet!
Hát ez sajnos nem érv.

Vitatkozunk (a nem erről, de most álcázok: :D ) a pékműhelyekről és én azt állítom, hogy nem lehet kapni rozsos kenyeret, mert e püékségek zömében malátával festett búzakenyeret árulnak rozsos cimkével. Ugyanis a legtöbb pékségben már kevés a szakember, automata süti a kenyeret és előre bekevert lisztekkel dolgoznak, nem is lenne képes bekeverni rozskenyeret, megvesznek előre bekevert cuccokat és így persze a malátával festett ál-félrozsosat. Erre te mivel érvelsz: "Van itt az utcánkban egy pék, a rozskenyere rozsból van, még orosz feketekenyeret is árul."+ [-> Egy Budai úrhölgy" Hát ne haragudj, de hogy a faszomba ne lenne a Ti Utcátokban olyan pék! Mégf szép, hogy OTT olyan van!!!
Ez a szín Márja Antojanyettizmó!

Szintémn álcázott példák, hogy csak Zsófi, te meg én értsük:
Zsófi állítja: Padlássöprés a Viharsarokban, ezek söprik. Juj, felháborodok, hiszen Zsófi mondja ezt, utána se nézek, ugya a padlás söprés, egyrészt a padon fönt van a búza, másrészt még a helyét is fölsöprik, ne maradjon egy szem és viszoik a beadásba. A hatóságok.

Majd, miután megírtam a bejegyzést, utána is nézek, hogy ez igaz-e. és kiderül, hogy MINDÖSSZE az történt, hogy ezek egy Cégéres Ügyeletes Barma hozzájutván bizonyos PÜ-i keretekhez, egy sperűsporozatot bocsátott ki, eléggé botrányos seprűkkel, de ennyitől még padlássöprés nem lesz.
Másik eset: "Rekvirálnak és fosztogatnakj a Galgamenti termelőszövetkezetekben ezek különítményesei: elvitték a kombájnunkat! Én meg BENYALOM! Azt mondom, ha ilyen van KI KELL ÍRNI.. de már óvatos vfagyok és felhívom a Galgamenti Vidróczki Termelőszövetkezet egyik tagját, hogy is van ezzel a kombájnnal, mit mutatnak a kombájn papírjai. hát nem azt mutatják, hogy a kombájn TULAJDONJOGILAG nem is a Vidróczki téeszé??, DEDEDE! ezt mutatják, hogy csak ott volt felejtve a Vidróczki téesznél és ennek következtében bvár a Vidróczki TSZ használta a kombájt, de egyébként a Galgamenti Termnelóőszövetkezetek Kombattója a tulajdonosa a kombájnnak. Tehát az, hogy a galgamenti termelőszövetkezetek felügyeleti Szerve elvitette a kombájt ez NEM REKVIRÁLÁS! Erre: a galgamenti téesztag besérül, mert a hűjje állatt mert kérdezni

Frick László Intézet 2014.04.13. 02:53:48

@Marie Walewska: Azt írja egy fazon, hogy öngyilkos lett az örvos barátja, egy panaszáradatba csomagolva, így, ebben a kontextudsban úgy tűnhet, hogy ezek győzelme miatt lett öngyilkos és ezt érvként használja. Utánanézek az esetnek és pl az derül ki, hogy a fickó gyógyíthatatlan beteg volt és ezr lett önygi vagy aélkoholista 8ami lényegében ugyanez) és azért. USZÍTÁSNAK nem rossz, de senki ne nézzen utána, mert akkor egy DISZNÓ hogy merészel? BENYALNI szabad, kérdezni GECISÉG:

elmondanám neked, hogy Ötvenhat egyik motorja ilyen volt.

Most, az Összeomlás előttoi napokban történt velem, hogy szakmailag csevegtünk egy szaktárssal és azt állította, hogy őt megkereste ezek egy tisztségviselője és felszólította, hogy a műhelyét dekorálja ki ezek emberének reklámanyagaival. Véletlenül azonban uismerem a tisztségviselőt és azt is, akinek őt ezek szerint fel KELLETT keresnie. ÉS ezzel szórakoznia. Namost az illetőnek arra nincsen ideje, hogy egészségügyi okokból a rfaszát legalább hetente egyszer kiverje. (Spontán magömléseiről na.) Rámutatok arra, hogy ez FIZIKAILAG is lehetetelne, mert a csávó egy bizonyos tevékenysége közepette erre már nem tud ráérni, hogy sorbalátogasson mestereket és sze,mélyesen buzdítsa őket palgátolásra. Tudtam, hogy tkp ő most egy szokásos emberi gyarlóságba esett (ez tömeges volt 1956-ban is) de úgy tettem, mintha hihető lenne az eset, de ha VOLT ott valaki, akkor az provokatőr lehetett csak. Honnan tudta volna a szaki, hogy én véletlenül tudom, hogy ez így nem történhetett meg. Hacsak nem kettő van a fasziból.

Egyszerűen a szaki azért hazudta ezt nekem, mert szent meggyőződése van és a szent cél ezt a kis tóóóódítást.. szentesítette.

És innen kanyarodjunk vissza a malátával festett "félrozsos" kenyerekre. EGY EST ha karaoid érv, ha meg nemakarod, nem számít. A szaki BIZONYÍTHATÓAN vagy hazudott vagy egyszerűen egy provokátor áldozata lett, egy eset, DE EZ ÍGY NEKED nem bizonyít semmit. De ha 27 budapesti pékműhelyben a rozsos kenyér valahányszázalékban rozslisztből is készül, akkor nem igaz az, hogy 897 pékműhelyben meg malátával festett az álrozs kenyér.

Marie Walewska 2014.04.13. 08:23:11

@Frick László Intézet: Nem tudom, tanultál-e logikát valaha. Ahogy írod, az nem érv, hogy nálunk "belbuda kiemelt övezet"-ben van egy jó pékség. És az sem érv, hogy a gyerekeimnek jó az alakja.
Ez igaz.
Csakhogy, az sem érv, hogy MINDENHOL malátával színezik, mert az igaz, hogy SOKHELYÜTT, amit TE ismresz, malátával színezik. Az ország pékségeinek ismerheted a 0,001 ezrelékét.
A fiatal lányokból látsz egy kis szeletet, de mondd, hány olyan, valóban "jobb családból" való kiscsajt láttál már bikiniben, aki sportol, edzőterembe jár. A vita azon szokott menni, hogy én látok egy szeletet, és mondom, VAN ilyen szelet IS. Tudom, hogy van másféle, de az, hogy MINDEGYIK, amit te mondasz, már nem lehet igaz, mert van kivétel. Te is látsz egy szeletet, és azt mondod MINDENHOl így van. Érted már a logikai bukfenced? Az én szeletem : kivétel. A te szeleted: lefedi a 100%-ot, szerinted.

Marie Walewska 2014.04.13. 08:26:51

@Frick László Intézet: az esetek. Mondok valamit. Szerinted nem igaz, elkezdesz nyomozgatni, és ismerve téged én nem adok meg több infot, mert nem akarom itt kiírva látni. Innen fogva, az hamis, hazudok. Tehát, idézek egy levélből, te azt szeretnéd, hogy lefotózva küldjem át, amiben látszik a feladót és a címzett is névvel, intézménnyel email címmel. Én ezt megtagadom - akkor hazudok, én találtam ki az egészet. Telefonos interjún sem adok meg további részleteket, TEHÁT hazudok.
TE leírsz dolgokat, ha valaki kérdezi, honnan tudod, hát, te azt a könnyező pálma mögül...de ne kérdezzünk többet.
Érted ezt a logikai bukfenced is?

Marie Walewska 2014.04.13. 08:31:13

@Frick László Intézet: Aztán, hogy amit nem akarnánk látni. PONTOSAN tisztában vagyok vele, hogy MINDEN médiacsővet szűrővel kell kezelni. Csakhogy, bizonyos dolgok bizonyos csöveken SOHA nem jutnak át. PL. Rogi ingatlanügyei NEM jutnak át az állami csöveken. Kishantos NEM jut át az állami csöveken, és az sem, hogy a Várbazárban lényegében egy lépcsőt :D adott át ez a seggfej, már újra bezárt, építési terület, annyi volt kész. Az, hoyg a klikk nem megtakarítást hoz, hanem pénznyelő, az sem jut át az állami csöveken. TEHÁT nyilván sok cső felől tájékozódunk.
És amit nem akarnánk látni: NEM szavaztam azokra, akik szerinted a lieblingjeim. Innen fogva tökfölösleg itt egy betűt is pazarolni rájuk. Szerintem Hanni sem rájuk szavazott.

Marie Walewska 2014.04.13. 08:33:29

@Frick László Intézet: Hogy miért kérem, hogy írj egy elemzést. Az egész blog hitelesnek tűnne, ha végre bemutatnád, nem nertárs vagy és nem ovifan, és nem ezért basztatod állandóan az ellenzéket, hanem jobbítási szándékkal. Mellesleg, terítsük a kártyákat. Én az elempére szavaztam. És te?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.04.13. 09:54:34

@Frick László Intézet: ez dicséretes lehetne, hogy rámutatsz a nézőpont egyoldalúságára, akkor, ha az általad felvetett másik nézőpont nem lenne sokszor (nem mindig!) még egyoldalúbb vagy irrelevánsabb. Példák:
trafikmutyi: ha vki ezzel jött, az volt a "másikszempont", hogy végre a gumicsizmás igaziparasztok is kapnak földet, ami azért (bocsánat) hülyeség, mert az egész virtcsaft bizonyítottan, nyilvánvalóan POLITIKAI alapon ment, a KOMPETENCIA szempont mellőzésével, sokszor ellenében. És erre millió példát találni a neten, akik tényleg utánanéztek.
Másik téma: a fenti Petőfis kérdés: arra a szempontra, hogy milyen valódi, találó Petőfi szerelmi lírája, azt veted fel, hogy ugyan már, fiatal volt, tapasztalatlan, ami pont olyan (bocsánat) olcsó és felszínes érv, mint "bbjnick"-é, aki közli, hogy Petőfi és Arany már csak azért se lehettek igazi barátok, mert ritkán találkoztak. Meg kell nézni Szendrey Júlia idősebb kori arcképét, hogy mivé sorvadt a második férje mellett ((akinek mellesleg nagy pornókép gyűjteménye volt, és egyébként se tisztelte úgy a nőket)), és fel kell tenni a kérdést, hogy az "álmodozó" Petőfi mellett is ilyenné vált volna, aki tisztelte benne a nőt és az egyéniségét, vagy legalább részben megmarad virágszálnak.
Másik téma: arra, hogy a Fidesz "primitivizálja" a közbeszédet, az volt a "másikszempont", hogy 1. dehát úgyse veszi senki komolyan 2. a jóóldal mérnem csinál jobb közbeszédet ... most ugye 1. ez egész egyszerűen egy csomó emberre nem igaz, én is ismerek olyan jól szituált, sikeres, okos, szép, jövőreménysége stb. polgári családot, akiknek hétvégi programja Orbán gyűlésekre járni és isszák a szavát, és ez egyáltalán nem elszigetelt dolog... 2. többek közt azért, mert O. fütyül rájuk..
mindegy, millió ilyen példa van még, amikor a "rámutatásod" a szempont szubjektivitására igazából sokkal szubjektívabb és (bocsánat, de) hajánál fogva előrángatott..

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.04.13. 09:57:19

@Dinamuki: na, trafikmutyi = földmutyit akartam írni...

kikoránkel 2014.04.13. 18:38:27

@Frick László Intézet:

"én a statisztikát KÖVETKEZETESEN és pl Krug bácsival egybehangzóan áltudománynak állítom,"

Viszontakkor?

"Vissatélrve a régiós adatokra, Romániában még csak most fog neki az Ájemef... Szlovákia is még lefelé tart a lejtőn,..."

Az áltudomány régiós adatai?!
Vagy?
Reggeli első vizelet, éhomra?

"Egyrészt nem szakadunk lefelé a régió többi országától."

Másrészt?
Másrészt meg igen, de azt írják le a gyűlölködők! LOL

Frick László Intézet 2014.04.14. 02:33:31

@Marie Walewska: A Hír TV a minap Az Ártatlanarcú Csakazértis! szónoklatával zárta egyik hírműsorát ÉS MINDEN előzetes/utólagos KOMMENTÁR vagy megszerkesztettség, pl bánóandráskodás nélkül

Frick László Intézet 2014.04.14. 02:46:29

@kikoránkel: Most lyukrafutottál, ez is volt a célom, ugyanis miközben a statisztikai adatok szerint Románia lejtőn van, aközben a 44-es úton tegnap olyan 23ó23p körül 50 román kamionra esett egy magyar teherautó, mintha egy végtelen tehervonat húzna ésígytovább, egyre több a román ú
ri kocaautós, nyithatótetejő kétéves Pözső vajbőr belsővel balfaszoskodik cikázó hontársai között, az éjszakai országúton negyedóránként kettessével a Convoi Exeptionel -szállítmányok, valamilyen totálnehézipari gyártású óriásberendezés 30-50 tonnáűs alkatrésze, pl külszínibányagépek vájókanalainak egyik illetve másikfele Brailából.
De számodra hasonlóan elkeserítőeket írhatnék pl a magyar foglalkoztatásiadatokról is, ami a te májacskádnak összesen annyi, hogy ezek álfoglalkoztatnak a közhasznú' kereteiben. A magyarországi munkaerőkereslet már a kínálat -bár meglehetősen feneketlen és masszív- iszapjában kutakodik. Pl a 35 év alatti korcsoportokban a nőimunkaerőkínálat metszésében nem találni olyat, aki hajlandó hetente 3 napnál többet dolgozni és pl a funkcionális analfabétzmus (ami ugyebár egy 30 évesnél aligha a Négy Év Büdöskeze alatt alapozódott meg...) nyűgözi, nehézkes találni oilyan betanítottmunkást, aki a konténer kisérőetikettjét ki képes tölten és pl fejben szoroz vagy oszt.. a szrzás6osztás műveleteit összeadás-kivonáss-al kisérlik, illetve saccperkábé kerekítenek (ha tilos bevinni telefont, márpedig a proletáriátus faszbúkfüggősége miatt a telefonok bevutelét a szalagokhoz tiltják) ...statisztikotoddományilag aztán ezt az iszapot elég nehéz is átvilágítani
Mit is ír erről a Bloomberg?

Frick László Intézet 2014.04.14. 02:49:42

@Dinamuki: Bocs, megint rád nem jutott időm, érdemi válaszra de gyorsan, mit írtam petőfi szerelmilírájáról, egyrészt Háy tanításával intettem, miszerint micsoda "a szerelem2 vagy pl "a szerelmes" (a ~ tárgya) a versben (JA Ódájával is példálózutam ) Petőfi nagyon-nagyon tudatos költő volt, a szerelmi lírája is ide tartozik. És a bor témájú verseivel is példálóztam ehhez (Petőfi egyszerűen úgy volt bornemissza, hogy nem is birta inni...)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.04.14. 07:28:33

@Frick László Intézet: szvsz megint elkerülte a figyelmed, hogy erre már reagáltam, sebaj, business as usual :-)

Frick László Intézet 2014.04.14. 07:38:14

@kikoránkel: Itt már közöttünk nem is az Ész viadala zajlik, hanem valamiféle szemenszedett & körmönfont kommunikációscselvetésekkel operálsz KIFELÉ , nem az érdekel téged, mit beszélek, hanem az, hogy valamibe úgy tudj belekötni takarékosan, hogy amiatt aztán bármimás is, amit beszélek, hülyeségnek legyen beállítható és még ekkor sem az a lényeges a számodra, hogy wuuu, ettől hülye lettem, hanem "ütötté' egyet valakin, akinek Óbbány a zótárképpe".

Namost vegyük az alkémia állását a XV. században. Ma már tudjuk, ahogy az alkémia (alkímia stb) mint olyan, áltudomány. Viszont mintegy mellékesben és tudatlanul az alkémikusok megalapozták a kémiatudományt. Kijelenthetem tehát, hogy az alkémia áltudomány, majd beszélhetek arról, hogy a sav vagy a lúg mar illetve beszélhetek arról, hogy bizonyos anyagok, ha azokat savba vetem, odalesznek, ha lúgba, akkor meg nem. És ezt az alkémikusok is állították 600 éve is már.

tehát ha azt mondom, hogy a statisztika áltudomány és úgy hülyeség, ahogy van, attól még bogarászhatok statisztikai évkönyvet vagy hivatkozhatom adatokra, ez pl országfüggő, ha Magyarországon a KSH szerint a sertések száma 3679721 db volt ["tavaly"] akkor nyugodtan a hasamra üthetek és simán beszélhetek 4,5 -usq 5 millió sertésről, de pl a születések/halálozások adatai már nagyjából használhatóak. Aztán persze ugyanazokból az adatokból ki mit süt ki, főleg úgy, ahogy te is tudóskodol, pl májból, epéből s egyéb zsigereidből is nekigyümve. Pl a te móccerodat alkalmazván mondtál egy nagydarab agyvérzsírtolulásos maszturbatív ostobaságot, miszerint Orbán buta fasz. Ha tehát ez ostobaság volt a részedről akkor a te móccereddel innentől kezdve bármi, amit mondasz, szintén ostoba agyvérzsírtoluslásos maszturbináció.

Tudod, eleinte (amikor még a politika annyira nem bugyborékoltatta a zsigereidet) olyan... értelmesfélének mutatkoztál, de a színvonalad egyre és egyre a fórumozósbetegséged tüneteitől göcsörtös...

Frick László Intézet 2014.04.14. 07:40:43

@Dinamuki: Arany és Petőfi barátsága. Érzékeny művészek efféle barátságaiból jó sokat ismerünk, nem kell az életben legföljebb párszor találkozniuk, néhény mondatot vagy levelet váltaniuk és örökbarátok. Sőt Arany TUDATOSAN képvislete is Petőfit. És folytatta munkáját.

Szendrey Júliáról nemsokat tudunk, nagyon útálták a Szeptember végén beteljesítése miatt is. Hogy mitől sorvadt.. jaj

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.14. 10:10:10

@Marie Walewska: nem tudok amúgy a tartalmasra fellépni a kódommal, meg nem is akarom ott ezt erőltetni, de itt megkérdezem, mert tényleg nem értem, ez mennyiben győzelem, mi felett is, és miért is jó? Még máshogy, részben annak tükrében, hogy példéul családtagommal beszélgetve, aki egyébként legtündérebb aranyos ember a világon, önzetlen és mindenét mindenkinek odaadja, kiderül hogy jobbik-szavazó, azzal a kicsit bocsánatkérő mondattal, hogy "ugyan kicsit szélsőségesek nekem, de", és ez a baj, hogy úgy látom, még mindig azzal vagy elfoglalva, hogy a Jobbik náci párt, ami szemantika kérdése, ugyanakkor vedd észre, ha CSAk egy náci párt volna, akkor a támogatottsága lenne 5-7%, amennyi a náci pártoké... És hogy nem ennyi, az azért van, mert NEM vagy nem csak náci párt, mert az "arca" már rég nem az, hogy ők nácik. Viszont iszonyatosan sok olyan kérdést vetnek fel, amit a nekem szimpatikus liberális oldal (tudod, hogy én is LMP-re szavaztam amúgy) azzal akar elintézni, hogy ez a probléma nem is létezik. Náciként nem lenne 20%-uk. Pont azért van, mert bár van egy csomó agyahalott gyűlölködő rajongójuk, az 5% náci, de emellett a párt tagjainak nagy része NEM ostoba. És nagyon kevés azzal tenni ellenük, hogy ráolvassuk, hogy fúj ez mocskos náci. ez nem működik.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.14. 13:54:42

@vészmadár (pica pica): tartalmas a túrót, oda se amúgy, pont ma akartam ránézni, hanem a hölgyekörömére, nah.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.14. 13:59:02

@Frick László Intézet: ez kicsit sánta, mert ha áltudomány, És véletlenül néha ráhibázik, akkor is mi van? Semmi, mivel áltudománysága miatt annak eldöntése, mikor téved és mikor van véletlenül igaza, maximum egy valódi tudomány igazolásai által volna lehetséges. Innentől meg az van, hogy áltudomány, de ha nekem tetszik, azért használom az adatait, ha meg valaki engem szorít sarokba egy statisztikával, akkor egyből áltudomány. Olyan ez is, mint a linkelése bárminek, az is csak kétféle lehet: buta, félreinformált, megvezetett, talpnyaló, ostoba bérírnok/nyalnok/kommentelő tévedésen alapuló okfejtése VAGy a te igazadat alátámasztó hiteles cikk. Más nincs, hehe.

Marie Walewska 2014.04.14. 17:20:55

@vészmadár (pica pica): noltévén át tudsz belépni
Pont ez bennük a veszélyes, hogy legalizáljuk őket. Tehát egy csomó nem ostoba (???) jószándékú (???) szavazójuk is van szerinted, őket hogy a fenébe nem zavarja Pörzse, Gyöngyösi, az Adj gázt és a magyar élet menete, a hatvankilencvármegye mozgalom, a gyűléseiken üvöltöző félnácinak maszkírozott majmok, stb. És honnan tudod megmondani, melyik a jobbik IGAZI arca? A "normálisabbak" vagy az előbb említett férgek? Kiknek igazából a pártja? Ha nem AZÉ az 5% -é (honnan tudod, hoyg 5%?) miért nem hajtják el őket a picsába a rendezvényekről, a párt környékéről, a frakciójukból? Azért mert SZERVES részei a dolognak. Te már nem emlékezhetsz a Charlie angyalai filmre. Mármint az eredetire- volt benne dögös vörös, szolid barna és szőke barbibaba nyomozónő. Hogy minden pasinak meglegyen az öröme. Egyszerű piacszegmentáció. Hidd el, a jobbiknak a lényege az, ami szerinted csak marginális. Csak tudják, hogy azzal nem fogható meg kilencszázezer szavazó. Ha beülsz egy hamburgeres gyorsétterembe, attól, mert kávé, meg saláta is van, attól az még egy hamburgeres kajálda.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.14. 19:36:03

@Marie Walewska: "Hogy nem zavarja Pörzse, Gyöngyösi..."

Amiért városi fiatalok is szavaznak az MSZP-re, aminek a törzsbázisa a 60 fölötti, csirtkafarhát-érzékeny kisnyugdíjastömeg.

Marie Walewska 2014.04.14. 20:17:41

@vészmadár (pica pica): látod, pont itt kezdődnek a gondok, hogy egy olyan tanult, és értelmes ember mint te, még te sem tudsz különbséget tenni a csirkefarhát érzékenység cikisége és a jobbik pusztító ideológiája között.
Csak tudod, a csirkefarhát érzékenységbe még nem haltak bele milliók, ellenben a nácizmusba igen.

Marie Walewska 2014.04.14. 20:29:47

@vészmadár (pica pica): egyébként, ha megnézed az eredeti cikkemen is micsoda kommentvihar söpör végig, érdekes, de egyesek milyen lelkesen és elszántan védik a védhetetlent. Na, pont ettől veszélyes a náci-kártya, ahogy Dudi mondja. A szellem kiszabadult, és irányíthatatlanná vált, mivel SZALONKÉPESSÉ tették, sokan, sorban, lelkes kibicek, félrenézők és még az olyan értelmes emberek is, mint te, akik szerint a csirkefarhátas kisnyugdíjas = gójmotorosok adj gázt rendezvénye

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.15. 09:54:25

@Marie Walewska: ne csúsztass. Nem a tettek közé teszek egyenlőséget, hanem a lelki folyamatok közé, amelyen keresztül az emberek elfogadják, hogy a párt, amely megszólítja őket, RÉSZBEN olyan személyeket is megszólít, akik neki nem szimpatikusak. tudom, hogy te ezt nem érted, és én ezt elfogadom, de te meg fogadd el, hogy az emberek nagy része számára a zsidókérdés tök érdektelen, mert nem érinti őket. ellenben a semlegesek egy igen jelentős része nagyon unja már a téma állandó napirenden tartását. Kb. ugyanaz, mint hogy én is az adóm 1%-át egy kutyamenhelynek adtam, a facebookon követtem őket, de amikor már agresszíven és minden nap a koszlott kutyás képeikkel bombáztak ÉS eljutottak oda, hogy mindenki primitív, irtani való féreg, aki nem tart kutyát, befejeztem velük a kapcsolatot. És ráadásul a Jobbiknál a zsidókérdés inkább csak "engedméyn2 a kemény mag elvárásainak, hogy azért őket is megtartsák, a fő vonal a cigánykérdés. Amivel kapcsolatban MINDENKI más egyelőre ott tart, hogy nincs is ilyen kérdés. Nah, ez hoz nekik 20%-ot.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.15. 10:01:42

@Marie Walewska: még egyszerűbben: az én elméletem az, hogy SEMMI nem tett annyit az antiszemitizmus elterjedéséért és növekvő népszerűségéért, mint az agresszív cionizmus. Bármilyen szörnyű volt a holokauszt, el kell fogadni, hogy azoknak, akiket nem érint vagy nem érintett, nem ez a napi legfontosabb témájuk. Nyilván minden ép ember érzi a dolog szörnyűségét, a személyes érintettségtől függetlenül is, ahogy érezzük egy szökőárnál is a személyes érintettség nélkül is a tragédia mélységét. De NEM várhatja el senki, hogy úgy éljükk meg, mintha személyes érintettségünk lenne. Márpedig pl. a holokauszt kapcsán pont ezt várnák el, és ez sokakból erős dacot vált ki. Nyilván könnyű összemosni a határt az antiszemita és az anticionista között, és a Jobbik erre rá is játszik, de a legtöbb, általad buta, antiszemita nácinak gondolt rajongó inkább anticionista. Ahogy én pl. antifeminista vagyok, amit nem szeretek, ha összemosnak a hímsovinisztával, én csak azt mondom, hogy nem tetszik, hogy egyenlőség címszó alatt most a másik oldalt akarjuk kiváltságossá tenni.

Marie Walewska 2014.04.15. 14:47:53

@vészmadár (pica pica): Van egy párt, ami tökjó igazságokat feszeget, pl. hogy mennyi a kutyaszar a fővárosban, meg túl sok a könytári pótdíj, ha egy hónapnál többet késel, és az éjszakai 901-es busz menetrendjén is igazítani kéne. Ja, meg szeretnék listázni a vidéki városokban működő 35 alatti, zeneileg képzett mérnöktanárokat. A bajok egyik fő forrása, hogy a vidéki városokban működő, 35 alatti zenélő mérnöktanárok túl agresszívan nyomulnak, időnként együtt isznak, ünnepelnek, kirándulnak. Meg grillpartyt is szoktak tartani, ami mégis csak felháborító. A pártra sokan szavaznak, mert utálnak kutyaszarba lépni, és nem vidéken élő 35 alatti zeneileg is képzett mérnöktanárok, tehát magasról leszarják, hogy a párt ki akarja csinálni őket, a fórumain rendszeresen ellenük beszél, provokálja őket. A párt legutóbbi rendezvényét ezeknek a mérnöktanároknak a zenei próbatermébe szervezte, ami ellen fel mertek szólalni a kis mocskok, holott úgy kéne ezt lejátszani, mint nagyapáink idejében, amikor egyszerűen összegyűjtötték ezeket a zenélő kis rohadékokat, skarlát betűt varrtak a ruhájukra, és zsupsz bele a Dunába. Én erre a pártra fogok szavazni, mert utálok kutyaszarba lépni, és nekem célszerűbb lenne, ha 10 perccel később jönne az éjszakai járat. Probléma vele? Ja, és van rokonom is, aki tök rendes ember, leszarja, hogy ki mérnöktanár és tud-e szakszin játszani, ő nem az, tehát hagyják vele békén, kurvára unalmas már a sírásukat hallgatni folyton, hogy sérti meg fenyegeti őket ez a párt. Ez csak rájuk tartozik, oldják meg, aki meg akar, az csak nyugodtan szavazzon rájuk, elvégre a kutyaszar kérdést tényleg meg kéne oldani már.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.15. 14:58:44

@Marie Walewska: Ha a te hasonlatodnál maradunk: a 35 alatti mérnöktanárok nem váráják el, hogy mindenki más is úgy tekintsen a szaxofonra, mint a 35 alatti zenekedvelő mérnöktanárok. Érzem én a sértettséget, és értem, mert TE érintett vagy. De te meg nem érted azt, hogy a zsidó holokauszttal kapcsolatban valami olyan személyes elkötelezettséget várnak el, amit semmi mással kapcsolatban nem, ha amúgy nem vagy érintett. De mint írtam is, a zsidó téma a Jobbikban is marginális, sokkal erősebb a cigány téma. Főleg azért, mert zsidókat alig-alig ismer egy átlag ember (leginkább fogalma sincs róla, mert nem érdekli, ki az és ki nem), egyes térségekben viszont a cigánysággal együtt él, és napi problémáik vannak az együttéléssel.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.15. 15:35:18

@Marie Walewska: az a baj, hogy engem akarsz meggyőzni, akit nem kell, miközben azt akarom elmagyarázni, hogy MIÉRT ilyen erős a Jobbik. Azt mondtad, nem érted, de hiába mondom el, mert nem is akarod megérteni, és alapvetéseket nem fogadsz el, a személyes érintettség okán. Így például alapvetés az, hidd el nekem, hogy a nem budapesti-belvárosi értelmiségi kb. 9,3 millió embert a zsidó kérdés egyszerűen nem érdekli. Ha egyáltalán VALAMIT gondol erről, akkor legfeljebb azt, hogy innen is, onnan is hall ezt-azt, de nem érinti. Ők nem érzik a náciveszélyt, mert nem is ismernek olyat, aki ellen a náci uszul. Ezért is használja például gond nélkül a zsidó szót olyan értelemben, hogy zsugori pl. ne zsidózz = ne irigykedj, és nem néz előtte körül, mert úgy tudja, a zsidó az valami jól látható izé, akiket a nácik utálnak, de ő olyat nem ismer. Ha ezt megértetted, a szónak abban az értelmében, hogy elfogadod, hogy így van, ha nem is tetszik, és a megértési folyamatod kiindulása lesz, akkor máris sokkal könnyebben megértheted, miért szavaztak 20%-nyian a Jobbikra, és miért butaság azt hinni, hogy ez most akkor 20% náci (20% náci sztem a náci Németországban nem volt, esetleg Ausztriában). Hogy bármennyire gúnyolódsz a "tök kedves ember" megjegyzésemen, akkor konkretizáljuk: anyukám a legkedvesebb ember a világon, mindenét szó szerint odaadná az utolsó cigányasszonynak, és ő mondta, hogy kicsit ugyan szélsőséges néha, de... És itt kell elgondolkodni, hogy akkor valamit mégis csak eltalált a Jobbik, van a programjában, a szavaiban, a céljaiban olyasmi, amivel jólelkű, értelmes, gondolkodó embereket is meg tud szólítani. És igen, nyilván tett jelzéseket a kemény antiszemita magnak is, mert azt az 5%-ot sem akarja elveszíteni és mert azok a leghangosabbak. De mint mondtam, SOK kérdésben az egyetlen párt, amelyik egyáltalán felveti, hogy létezik a probléma. Bokroséknál olvastam még valami kis tervet a cigányság felzárkóztatásáról, a szokásos dolgokat, de amúgy másoknál mit? És megint egy alapvetés: a cigányság és a többség társadalom viszonya zűrös. EZ megint alapvetés. Ki mit akar ezzel kezdeni? A legtöbben semmit. Itt a gond, ezzel, meg a szalon-eu-szkepticizmussal ((ami megint azon alapul, hogy az átlag ember nem érzi, hogy neki most több van a zsebében, hogy eu-tagok vagyunk) már meg is van az a 20%. És van egy rossz hírem: már nem sokat kell finomodnia a Jobbiknak, hogy majdnem bárki számára vállalható párt legyen. Meg is fogja lépni, ha még nő 10-12%-ot, meglépi, hogy ledobja magáról a szélsőségeseket, és ott fog állni egy jobboldali párt, konzervatív értékrenddel, munkalapú társadalommal, családközpontúsággal, azzal a szándékkal, hogy a magyar dolgozók érdekeit képviselje keményen az unióban, stb-stb. Csupa olyan dolog, ami ugyan nem feltétlenül az én szám íze szerint való, de nem kirívó és nem hágja át a demokrácia kereteit. Az sem véletlen, hogy a Jobbikról már most is szakadnak le a szélsőségek, azok, akik szerint a párt túlságosan megalkuvó lett. És amikor reagálsz erre, ha reagálsz, ne feledd, ENGEM nem kell semmiről meggyőznöd, én nem vagyok Jobbik szavazó, és nem is leszek valószínűleg, de talán jobban értem és kevésbé lep meg, mitől kaptak 20%-ot.

Marie Walewska 2014.04.15. 15:57:18

@vészmadár (pica pica): ne hegyezzük már ki a zsidókra. Engem pont úgy irritál, ahogy a melegekről beszélnek, holott nyilvánvaló, nem vagyok érintett a témában. Nem érdemes tovább vitatnunk a kérdést, mert mint kiderült, a kedves rokon nem egy távoli évente egyszer látott nagybácsi. És innen fogva te vagy érintett a jobbikos témában, nem én. Nyilvánvalóan nem várom el, hogy ne úgy lásd a jobbik nem szélsőséges szavazóit, ahogy látnád, ha nem szavazott volna rá Anyukád. Egyet azért próbálj megérteni. Az 5% szélsőséges a VAlódi Arc, a többi szavazó a megvezetett tömeg. Pörzse, Hegedűs, Gyöngyösi, stb nem mellékszál, hanem kemény mag. Dójika a maxmara ruciban nem más, mint egy trójai faló - fiatal, FEHÉR, és kétgyerekes családanyag. A reklámarc. Mint Andie Mcdowell kiphotosoppolva a loreál reklámon. Egy ötvenes nő, aki nem ráncos a mi krémünktől. Egy fiatal csinos kétgyerekes nő, akin nem érzed a nácik lábszagú csizmabűzét.

Marie Walewska 2014.04.15. 15:59:37

@vészmadár (pica pica): Ismrede a klasszikus marketinges viccet? Meghal a fószer, azt mondják, választhat, a pokolra vagy a mennybe akar jutni, és megnézheti előtte. A menny elég uncsi helynek tűnik, a pokolban villoznak a fények, jó nők, pia, zene, stb. Oda kéri magát, és két percen belül egy üstben találja magát, mellette pedig egy rémpofa patás ördög. A fószer reklamál, hogy nem ezt mutatták. Mire az ördög: az a marketingosztály bemutatója volt.

Marie Walewska 2014.04.15. 16:01:23

@vészmadár (pica pica): szóval, nem kétlem, hogy anyukád végtelenül jó ember, de megtévesztették a kisvizslákkal, Dórikával, és a fess és rendpárti vonával. De attól még ez nem más, mint a marketingosztály bemutatója.

Marie Walewska 2014.04.15. 16:09:57

@vészmadár (pica pica): akkor a rendpártisággal. A rend minden szavazónál azt jelenti, aki rendpárti, hogy a MÁSIK embernek akarja beosztani, az hogy éljen.

Marie Walewska 2014.04.15. 16:24:30

@vészmadár (pica pica): miután kiderült, hoyg ki a "rokon jobbikos szavazó" nyilván nem fogok semmi sértőt mondani, és itt nagyjából be is fellegzett annak, hogy normálisan beszélni tudjunk a kérdésről, udvariaskodás nélkül.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.15. 16:29:00

@Marie Walewska: én is tudom, te miért kötődsz a témához, mégis el tudom mondani a véleményem. Arról nem is beszélve, hogy anyu attól nem lesz rosszabb, mert te azt hiszed róla az alapján, hogy én azt mondom, Jobbik-szavazó. Ahogy én sem vagyok jobb ember attól, hogy az LMP-re szavaztam. A reláció ugye ugyanaz.

Frick László Intézet 2014.04.15. 23:32:44

@Marie Walewska: Az emberek szeretik és igénylik, kívánják a rendet. Elvárják -ha pl egyébként ők maguk rendetzlenek is. te is rendpárti vagy. Alapvető igénye az embernek a redszeresség -a gyermeknevelés alapja. Te is rendpárti vagy. A rumli káosz. A rend ÁTLÁTHATÓ, TISZTA [helyzet]. A magyar politikában mindenki rendet ígér, a rendre apellál, csak pl úgy adódott, hogy maga a szó tiltott, így egyenesen kimondani. Tkp úgy van vele a társadalom, mint a nők a fasszal, ha egy nőt KÉRDEZEL akkor az6t állítja, hogy őtet a fasz nem érdekli, teljesen indifferens, sose szokta érdekelni a fasz milyensége (pláne: mekkorasága) és nem nézeget faszokat, stb. Na, valahogy így vannak a jóoldaliak a renddel, ez a szó rajta van a tiltólistán, pl cigányoznia se szabad egy jóoldalinak vagy pl gyűlölködnie sem. Így kénytelen mellébeszélni, szinonim kifejezéseket keresni. Azért az embernek, ha fasza van és némileg figyelmes, egy idő után feltűnik, hogy a nők rendszeresen lepillantanak a bal zsebe tájára, de rákérdezni nem szabad.

Az USA a világ legliberálisabb államszövetsége, akkora rend van ott, hogy csak na, pl Európában csak Svájcban tartják úgy be a sebeségkorlátozást. Szoktam is inrteni mindenkit az amerikai rendőrök példáival, az amerikai rend alapja az amerikai rendőr, aki nem lacafaszázik, ha rendetlenségbe ütközik. Bezzeg Putyiniában a rendőrök!

Azt figyeltem meg, hogy a legnagyobb faszoknak van a legbájosabb, üde-aranyos odaadó tünde kis feleségük, klasszikus anyaszerepben. A nők ösztönösen vonzódnak a rendhez, pl a nők írásképe is RENDesebb, mint a férfiaké. Rendet is jobban, szebben, ügyesebben, de főleg gyorsabban raknak.

Az LMP pl az állami földek bérbeadása körül szeretne rendet, mégpedig olyan rendet, ami nekik tetszik. RENDes emebrek is az LMP-sek, hiszen pl valamirevaló RENDes ember ezért is szavazott rájuk -nem? Téged is nagyon RENDesnek ismerlek, takarosnak.

Frick László Intézet 2014.04.15. 23:38:20

@vészmadár (pica pica): Én azut látom, hogy a Jobbik gyönge. Pl nálunk idelent elsősorban az aljanép, a csürhe proletár alkoholista választja a jobbikot, főleg a cigányellenesek és meg is nézheted, mindenütt feszült a cigány-helyzet, a cigány-magyar viszony, ahol a Jobbik kimagaslik. Gyönge, gyáva, sunyi emberek, aljasok mind. vannak jómódú jobbikosok is, ők is gyávák, aljasok. A proletár LEFELÉ tert a lejtőn -sok cigány pedig ugyanazon a lejtőn fölfelé kapaszkodik. A Jobbik mindeben a könnyű kitörést, a legkönnyebben áttörhető pontot keresi, a legóccsób megoldásokat (=igéreteket) hirdeti. Ha valaki pénzbe átszámítja, akkor a legtöbbe kerülőek, hát még társadalmilag.

Az emberek még mindig érzelmek szerint döntenek -tehát az LMP szavazói akkor is, ha pl te racionális döntést hoztál, de pl a grófnő szívbélit hozott.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.16. 12:04:05

@Frick László Intézet:
"Én azut látom, hogy a Jobbik gyönge. "

nem az volt még néhány hete, hogy majd nézünk, mekkorát nyer a jobbik?

(nem kötekedni akarok)

egyébként meg nem gyönge, sajnálatos, de érthető okokból (szegénység, kilátástalanság ilyesmik)

bár itt nálunk idefent nem csak az "aljanép" választotta őket

ez meg még sajnálatosabb

Marie Walewska 2014.04.16. 21:35:38

@vészmadár (pica pica): @Frick László Intézet:

..Az emberek még mindig érzelmek szerint döntenek -tehát az LMP szavazói akkor is, ha pl te racionális döntést hoztál, de pl a grófnő szívbélit hozott. ....
elvégre Vészmadár egy pompás hím példány, az eszével szavaz, ugye, ellenben a grófnő csak egy egyszerű kis tojó, fogalma nincs a politikáról, hát Sch. egy snájdig szimpatikus fiatalember, azért rá szavazott.
és természetesen Dudi meg nem egy macsó fasz, nem ám.

Amúgy, ha már, gyere csak elő a farbával Dudi, TE kire szavaztál. Mert ugye, jobbikra biztos nem, ballikra biztos nem, feltételezni sem merem, hogy Sztalin elvtársra, mert TE ugye tisztán látod a hibáit.

kikoránkel 2014.04.17. 13:57:38

@Marie Walewska:

Nem értelek Marie, mért problémázol ezen, csak a szokásos játszizás a szavakkal, ha akarom vemhes, stb.

Miért ne szavazna bárki érzelmi alapon, ha egyszer azt látja, hogy a szakterülete legfőbb irányítója egy autoriter, hozzánemértő, szervilis ostoba picsa, akinek a feje beszorult egy még autoriterebb buta fasz seggébe?
És országos kitenkintésben ez még úgyabbul látszik.
Miért ne válthatna ki érzelmeket a sok baromság?
Megfogalmazás kérdése, hogy ez most érzelmi alap vagy a közösség szempontjából indokolt döntés. Tyúk vagy tojás.

Az se szégyen, ha dudi -tegyük fel- egzisztenciális okokból ovit választja.
A jó egzisztencia kellemes érzelmeket indukál, ki vonhatja hát felelősségre a döntéséért?

Egyébként meg, attól még, hogy látja a hibáit és mégis ovit választotta, pont úgy járt el mint akármelyikünk: a kisebb rosszra szavazott.
Kinek, mi a rossz.

Különben is, dudi fatornyosában a jobbik lenyomott mindenkit, tehát simán érthető lenne, ha azokra szavaz akik nagyobb eséllyel állhatják útját a nácikoknak!

A "tojó"-ért elimerésem! :D

Frick László Intézet 2014.04.18. 05:46:57

@Marie Walewska: @kikoránkel:
Én, lévén tehát büdösparaszt, tehát a büdösparaszt ravaszságával azokra szavaztam, akik nem csak BESZÉLTEK a magyar mezőgazdaságról, mint egynémely amúgy cukkíni szénalapátolók, hane,m TUDTAK TENNI, tehát aszerint. De pl ha Szolnokon a Tsizaparti Gimnázoiumban lehetnék tanár, akkor pl azokra szavaztam vpolna, akik MIATT az alma mater-em 2010 szeptemberében csak kinyithatott és azóta is fennmaradt.

Természtesen ha én vagyok a grófnő, akkor a kibaszott Rózsika ellen szavazok, ha pedig annyira tévedhetetlen, fejlődésnélküli (ugyanis eleve így kifejlődvén gyött evilágra, sose revidiált és mindigis már nagyon jól tudta) valamint a Bloomberg is lenne az egyik fő forrásom, akkor pl Bajnaira szavaznék, sőt könyörögnék bajnainak, ne hezitáljon már, hanem folytassa a jóítást.

Egyébként ha lenne itt előttem egy ENTER gomb... ha már ENNYIRE kiványcsaik vagytok///illl jaj de tudjátok is, tehát ha lenne itt előttem egy ENTER gomb, aminek segítségével 2010-re visszamenőleg a bajcsányizmust töretlenné tehetném, tehát egy OKOSABB nép 2010-ben is a jóoldalra szavaz 8egyszeráűen, akik Kálmán Olga művésznőnek is megfelelnének meg Závada Pálnak is)

Én nem vagyoik olyan szomorútojás, mint ti. Én kedvelem a tréfákat és szerintem a legeslegjobb tréfa lenne már 2010-re visszamenőleg is egy Bajnai kormány. Ismétlem: töretlen bajcsányizmus, esetleg azért Mágenheim fdoktorral meg egy kis 4K jellegű naródnyiksággal kombináltan.

Nagyoön fontos mozzanat a nyugdíjpénztárak esete. tehát az egykori "SZDSZ" egyik utolsó nagy húzása volt a Bajnai-Oszkó féle manyupi tervezet keresztülhúzása, EZT eleve én ezzel az ENTER gombbal megakadályoznám, tehát már 2010 előtti időkre is visszahatnék.

A Töretlen bajcsányizmusnak sok-sok haszna közé tartozna a termőföldingatlanok szabadforgalmazhatósága.

Húú, egészen kedvet kaptam a tyúkhúsra -nemhiába ti vagytok a fő inspirátoraim!!!
Az mennyire izgalmas lehetne, ha a bajcsáűnyista un "piaci liberalizáció" is töretlenül folytatódhatott volna.

Nembeszélve a IV-es metróról, ha maradt vpolna minden úgy, ahogy jó volt,. akkor ma pl a IV-es metró jolóság lenne, kúl és jurópéer, nem ilyen szaros kis féletzermilliárdos költségvetéssel, hanem rendesen A Demszky Izmus Útján föl egy rendes ezermilliárdos ktgv-ig bezáróan!

természtesen az én ENTER gombom Demszkyt hagyja meg polgármesternek 2010-ben is!
Dojó tréfa lenne! Ez leginkább, amit tiszta szivemből kívánnék a Fényesfővárosnak, hogy Demszky apónak 77 évesen úgy kelljen könyörögnie a Fényesfőváros fejlett népének, hogy engedjék már el végre nyugdíjba, majd Horváth Csaba bácsi folytatja helyette.

Kevés dolog van,. amiben ne értenék egyet Idvezítő ferenccel, de ez az egyik. Ferenccel ellentétben én szerintem megérdemli ez a nép, hogy Ferenc és Gordon tanítsák a jóra, a szépre és igazra. Én Kálmán Olga kielégült, orgazmusok*tól simis bájosan mosolygó pofiját szeretném látni a képernyőn, nem ezt a vackorbaharapott fanyalgót.

*természtesen nem vaginális és nem clitortialis orgazmusokról beszélek, hanem lelki-szellemi kielégültségről

Frick László Intézet 2014.04.18. 05:52:19

@kikoránkel: Azon mekkorát élveznél, ha tudnád, hogy a Jobbik pl a magyar proletáriátusnak is köszönhetően menetel és nem csak a szőlpővidéki jobbmódú pógárok szavaznak a Jobbikra a cigányellenes dimáik miatt, hanem a magyar proletár is. Györnyörűek a jelenetek, amikben a hóttrészegen, fogatlanul tántorgó magyar proletár a hétszám nemmosott [gyak.: le sem vetett...] gönceiben ágál a büdöscinyok ellen őtetet megmentő Jobbikért! Az ilyen jelenetek rögzítéséhez persze a joló videóújságíróknak Gödöllőn vagy Monorierdőn is túl érvényes jogosítvánnyal kéne rendelkezniük -és persze sponzorral is, aki a tetemes benzoinköltséget (usg 10ezer Ft) kifizeti

Marie Walewska 2014.04.18. 08:19:34

@Frick László Intézet: akkor NEKED kötelező megtanulni ezt :d

kozszolgalat.kormany.hu/bekoszono-2014-aprilis
elvégre ERRE szavaztál
ÉN ajánlottam NEKED már többször, hogy játsszunk. Tehát, máris írhatod a cikket, Ovi 25 éves uralkodása.
2035 április, lenge tavaszi szél, a 3500 stadion országa, CSAK állami tévéadást lehet fogni az országban, és csak állami kiadó adhat ki bármilyen könyvet. A tanárok táborokban laknak, szigorú napirend szerint kell élniük, wc-re is csak lehúzós chipkártyával mehetnek ki. Mécs Imre szerencsére már nem él, börtönben halt meg amúgy, kordonbontásért. A tulajdonviszonyok az országban: 40% állami tulajdon, 60% pedig lényegében 4 család kezében van (föld, üzletek, gyárak, stb) Soroljam, melyik négy család, vagy megy magától is?

Marie Walewska 2014.04.18. 08:26:11

@Frick László Intézet: na most Rózsika. Tudom, a seggét kéne nyalnom, annyi mindent köszönhetek neki. Tavaszi szünet előtti iskolanapok, az egyik kolléga a faszát lógatja a tanáriban, addig trükközött, amig egyik programra sem írta fel magát szervezőnek. A többi kolléga ezerrel szórakoztatja a gyerekeket, ahogy egy ilyen napon szokás. Lógatós kolléga imádja Rózsika rendszerét, eddig sem csinált lófaszt sem, most sem, de most pont annyit keres, mint a többi, mert ugye, ez az új fizetési kategóriák rendszere :D
Tankönyv: az iskolának többezer kötetes könyvtára van tankönyvekből, a gyerekek (a nem ingyenesek is) tudtak eddig kölcsönözni. MOst ezek elvileg NEM tankönyvek, ki kéne vágni a picsába a többezer könyvet, és minden gyerekkel megvetetni a R. néni féle újat, amiben a hold menstruál.

Frick László Intézet 2014.04.20. 05:50:19

@Marie Walewska: Pedig ódesokkal jobb volt az a tankönyvrendszer, amiben a Dojó Kiadó ügynökei megkenték Ilonkabácsit, hogy az ő iskolájában főleg az ő tankönyveik kerüljenek aztán jóformán használatlanul majd a szemétbe meg a kazánokba. Azt kívánom neked, hogy szilvásgombócból annyi darabot egyél meg együltőhelyedben, ahány % tankönyv, munkáltatótankönyv és munkafüzet lényegében szűzen került tűzre vagy szemétre (ez legalább 25 gombóc, de inkább tart a 30 felé :D)

Hány ilyen iskola van szerinted, ahol tankönyvet könytárából is lehet kölcsönözni? És: ugyan mi a telefaxxxomnak kéne régi tankönyvből is kivágni példányokat? Ugyan, miért ne lehetne meghagyni emlékbe, mutatóba?

Ez a hisztérikus szöveged sép példa arra, hogy az önképükben magasabb szellemiségű jóoldalinál a MUTATOTT értelem alatt az érzelmizóna nemkülönb a "buta és befolyásolható büdösnépekénél" Ha egy ilyen hisztit a feriánus Joli nyanya vág le (különösen a Mécs Imrés szakasz pompie) , azon nem csudálkozom, de hogy egy állítólag liberális, magasfokú budai úrinő??

A hisztériád többi része történelmietlen és politikai nonszensz.

Frick László Intézet 2014.04.20. 07:27:33

@ripők: Írjad, kisfiam, de tudod, hogy nem szabad másolni! Vagy pl azt is tudod, hogy a politika az nem [a] történelem

amúgy különben ismeretségünk történetében ez volt a legjobban sikerült vicced :D , úúúúúúúúnevettem, XD !44!!444!4!

Marie Walewska 2014.04.20. 07:37:01

@ripők: @Frick László Intézet:

Beköszönő? Megírom!
úgy nevettem? Dudi, most akkor ezen nevetni vagy sírni kell?
kozszolgalat.kormany.hu/bekoszono-2014-aprilis
Nem, és ez nem egy bolond szőrsapós néni a tömegből, ez a Felelős Picsa, akit odaültettek, mint legalkalmasabb. Ilyenek fognak engem, mint tanár minősíteni.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.04.20. 07:37:04

@Frick László Intézet: Ha ironizálsz, akkor rohaggyá meg, máskülönben én tényleg nevettem! Néha meglepem magam a bennem rejlő mélységekkel.

Sztá' írogatol mostanában valamit?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.04.20. 07:39:43

@Marie Walewska: A világ leszarja, hogy mit gondolunk róla. És akkor már inkább mosolyogj hozzá.

Marie Walewska 2014.04.20. 07:43:54

@ripők: gyakorlatilag az utóbbi időben kerülöm a tévét, híroldalakat, az történt, amit Dudi mondott, elundorítottak a politikától. Néha beleszaladok egy ilyenbe, amit valamelyik ismerősöm kitesz. HOgy is mondta annak idején Antal doktor? Lebuktam, hogy kibekkeljem ezeket. Ha fiatalabb lennék, már rég elhúztam volna a picsába innen.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.04.20. 07:47:40

@Marie Walewska: Dehát nem a világ vége. Sőt, nyugdíjas tanárnőként most itt itt maradnék a helyedben.

Marie Walewska 2014.04.20. 07:50:26

@ripők: nyugdíjasként én is maradnék :D
Így, állami alkalmazottként elég szarul érzem magam, nyakamban a H.petrókkal, mint illetékes elvtárs.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.04.20. 07:53:09

@Marie Walewska: Én is voltam 8 évig közszolga és egy kommer tette pokollá a végét. Csak tedd a dolgod, legjobb tudásod szerint, aztán lesz, ami lesz.

Marie Walewska 2014.04.20. 07:57:20

@ripők: A dolog most nem ilyen egyszerű. Ott van pl. a minősítési rendszer. Ha pályán akarok (?) maradni, akkor portfóliót kell írnom, ami kb. 200-300 munkaóra, tökfölösleg, hazugság, és amit egy ilyen kiválasztott Hpetro fog elbírálni. Szeretném én ezt?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.04.20. 07:59:46

@Marie Walewska: 300 munkaóra alatt egy Dzsondírt össze lehet csavarozni, nebassza mán meg a világ. Egyébként meg ott az egész nyáriszünet! :)

Marie Walewska 2014.04.20. 08:02:03

@ripők: naponta szaladunk bele valami baromságba, tankönyvrendelést a szülőkkel aláiratni, van rá egy nap. Ja, hogy ők 5 napot adtak, de az illetékes elfelejtette, hogy közben van a szünet és húsvét, tehát a jövő kedd nem jó határidő, így ténylegesen 1 nap volt. Aztán, KÖTELEZŐ kivonulás a gyerekekkel XX rendezvényre (levélben jött az utasítás) mert személyesen ott lesz ovi, és legyen ünnepló tömeg. Én még voltam a kádár korban iskolás, már a végén ott sem voltak ilyen dolgok.

Marie Walewska 2014.04.20. 08:03:07

@ripők: Nyilván meg tudnám írni. De ez az egész pont arról, szól, hogy lehet porig alázni embereket. Mert meg lehet írni, de minek?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2014.04.20. 08:06:49

@Marie Walewska: Nem irigyellek, komolyan. Hányok ettől a bandától és ezt csak a leisztingerezéssel lehet csillapítani.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.20. 08:34:34

@Marie Walewska: ez így nem igaz, rendelni tankönyvnek csak a listából rendelhetsz de a könyvtár bármilyen könyvet vehet ha van pénze, és azokat továbbra is használhatjátok tankönyvként, ha van annyi, hogy mindenkinek adsz az osztályban . Amúgy majdnem mindenki ezt fogja csinálni, miután a mozaikos könyvek nem kerültek rá a listára. Persze ez gondolom fenntartója válogatja, de nálunk ez simán megy, a fenntartó azt mondta, könyvtári beszerzéssel fogjuk megoldani.

Marie Walewska 2014.04.20. 08:46:28

@vészmadár (pica pica): és ha nincs pénze a könyvtárnak? Mert honnan is lenne....nálunk ilyesmire a fenntartó nem ad. Általában soha semmire nem ad.

Marie Walewska 2014.04.20. 08:48:34

@vészmadár (pica pica): amúgy mennyire tartod normális dolognak, hogy amit AMÚGY használnának, pont azt nem lehet rendelni?

Frick László Intézet 2014.04.21. 05:50:58

@Marie Walewska: Ezt a rinyálást! -nem szégyelled magad? Én kilenc nagyon kemény évet húztam le a Tényleg Is Kádár Rendszerben, ebből közszolgálatban hét és fél évet, másfelet pedig a Magyar Néphadseregben. (Úgy tudom, nem sokkal vagyok ÖREGEBB nálad... pl amikor kopirnyó stüszivadász voltam az MN-ben, nálad fiatalabb öregek szopatták VOLNA szét az agyam)
Igaz, hogy az éjraópeerség elúrhodásával, a jajdemárfejlettség, az adózásifegyelem, a piaciliberalizáció, a pornográfia és az internet elterjedésével a tömegbefolyásoltság nőtt, az egyéniszabadság foka csökkent 1981-hez képest , de azért ne basszon már telibe hattalyiga kammajmot az Úristeny, hogy egy, a Kádár rendszerben ivaréretté vált homosapiens BESZARJON valamiféle formális rózsikaizmustól.

A Kádári Diktatúrában vettem egy zsírúj román ARO platós kisteherautót és háztartási tüzelőolajjal tankolván maszekfuvaroztam, ma már, ebben a teljes-szabadságban ugyan ezt nem tehetném meg, de pl a 444.hu kinyomozta, hogy mért bukott meg ezen a választáson a jóoldal: Ugyanis titkos kapcsolat létezik Mesterházy Attila és Habony Árpád között. És mernék egy fogadást ajánlani, hogy ezért a felfedezésért a 444.hu szorgos kis kollektívája egyelőre nem kerül koncentrációs táborba.

És még egy jókívánság: annyiszor száz Ft legyen az évesbevételed 2015. május 1-ig bezáródóan, ahányszor kartársaid HASZNÁLNI fogják az iskolád könyvtárát.
És ne legyen több orgazmusod az elkövetkezendő évben, ahányszor kartársaid szépirodalmi könyvet vesznek kikkezükbe az elkövetkezendő 12 hónapban.

Frick László Intézet 2014.04.21. 05:57:33

@Marie Walewska: Bazdmeg, voltál te már EBBEN az életben porig alázva ? helyesbítek, esettel, ilyennel találkoztál már? Szerintem még a porról sem egészen egzaktak az információid, nemhogy a megalázásról, mint olyanról.
Szerintem ez a rinyálás és uszító jajongás, amit itt előadsz, vezetett ebbe a politikai scheißenkulimais-ba, ami most van.
Tkp anno csak ezért szerettem volna, ha lányoknak is bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Elismerem, relatíve lehet tragédia, ha valaki nem elég kecsöpöt kap a hotdogjába.

Az a véleményem, aki beszarik a rózsikaizmustól, az meg is érdemli. De aztán adja vissza a diplomáját és menjen el polcfeltöltőnek az Ósonba

Frick László Intézet 2014.04.21. 06:17:54

@Marie Walewska: Megpróbáltam áttekinteni az általam ismert munkaféléket, terüeteket gazdasági ágazatokat, van-e olyan SZABAD és FÜGGETLEN még egy mint MA a pedagógus pálya. Ha csak a szűzen hagyott tankönyvi oldalak arányát vesszük és persze nem a kamionvezetéssel fogom összevetni (fasza is lenne, ha a kamionos a fel/lerakók 30%-át egy lazzza gondolattal fölöslegesnek is ítélhetné, meg még le se bukhatna sose)De pl a Szabad Vállalkozások sávjában egy baromfitenyésztő vállalkozónak lehetne akkora szakmaiszabadsága. Vagy vegyük az alapkészségek közül az algebraiakat, egy tanítónő olyan fogorvos székébe ülne be, akinek a szakmai alapműveletekben a készségszintje megegyezik pl az 5. osztályba FÖLENGEDETT nebulója pl számtani ~vel
Jó, seperjük el ezeket és hagyjuk meg Magyar Bálintot és az üdvkormányzást és így tekintsük.

Vagy pl BKV sofőrök úgy tekintenének a menetrendre és a járat körére, mint pedagógusok a tanmenetre és tankönyvekre/munkafüzetekre

Frick László Intézet 2014.04.21. 08:06:04

@vészmadár (pica pica): @ripők: @Marie Walewska: ajánlott olvasmányok

cink.hu/igen-az-oroszoktol-felnek-na-de-miert-1565278228

A sajtóelnyomás, a Zsdanovi Terror, Szily egyelőre nem kap 10 év Szibériát, viszont politikai okokból csak a második turnusban kapott belépőt I. Orbán [var.: Orbánhamen Fárao] Ramszesz Nitrátos Pácsó (var.: Pancho) Közpénzekből Épült [bizonyítás a szövegben!!44!4!] Arénájába
cink.hu/sosem-latott-fotok-i-orban-ramszesz-felcsuti-piramisab-1564320842

Marie Walewska 2014.04.21. 08:25:18

@Frick László Intézet: tévedsz, a bajok ott kezdődnek, hogy szerinted a rendszerváltás után 20 -25 évvel később ELFOGADHATÓ a rózsikaizmus, a szervilisségre építő államfelépítés, és a személyi kultusz.
Húú juj micsoda demokrácia, Szilyt nem csukják le, azt a rohadt életbe. Pedig szerinted MEGÉRDEMELNÉ :D HOgy is írta itt Kikoránkel? Kellenek az ilyen tisztánlátó, okos emberek a ner-be, legyen aki elfogultság nélkül csókolgatja az oltárképet. Hogy szilyt nem csukják le...és OVIt hogy a faszban nem csukják le, hogy épített magának a kert végébe egy ilyen stadiont az én pénzemből? Még Berlusconinak is közmunkázni kell, legalább nyiratnánk vele büntetésből a füvet a stadionjában.

Marie Walewska 2014.04.21. 08:35:47

@Frick László Intézet: vs.hu/maffia-miatt-ismet-elmaradt-calabriai-husveti-kormenet-0421?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss

Bezzeg nálunk az első sorban van ülőhelyük a templomban, sőt körmeneten:D
Az istenadta nép meg, aki áll az út szélén, ilyenkor nem azt mondja, hogy dícsértessék, meg feltámadt és hasonlókat, hanem rikoltoz, hogy OVIIIII, meg szeretünk Oviiiii. Nem olvastam, LÁTTAM, személyesen. De szerinted EZ is teljesen normális. Sőt, a rózsikaizmus, meg az egész személyi kultuszos szennyi is normális, ami itt van, mert mégis csak gumicsizmás az a szent ember.

Marie Walewska 2014.04.21. 08:52:43

@Frick László Intézet: tessék, és miután belinkeltem neked itt a maffiát, találtam egy mégremekebb cikket
nepszava.com/2014/04/velemeny/bartus-laszlo-rendort-kerunk-felcsutra.html

azt a kurva fűthetőbőrüléses stadiont az én pénzemből, meg Ripők pénzéből meg a többiekéből építették. És nem azért mert nekem, vagy kikoránkelnek, vagy a focizni vágyó fiataloknak szüksége volt rá, kizárólag, mert Ovi így szerette volna. És ez szerinted normális, ez csak egy ki rózsikaizmus. Érdekes, de azok, akik bőszen elhajtották közpénzlopás miatt az előző garnitúrát, élén kókadtjanival meg ferivel, mintha mind agymosottá váltak volna, AZ ugye lopás volt (nem azt mondták Feri...stb). Ez meg rendben van. EZT magyarázd meg nekem, hogy ahogy együtt szidtuk kókadtjanit, most miért is nem picsázzuk együtt ovit? EZ miért nem baj? EZT miért nyeled be szó nélkül, és még engem baszol le, hogy ne siránkozzam, ez nem baj. MIÉRT nem baj, hogy Ovi lopja a közpénzt? A gumicsizma miatt?

Marie Walewska 2014.04.21. 08:59:49

@Frick László Intézet: bár, azt hiszem, itt én vagyok a legnagyobb hülye, mert mindig azt hiszem, hogy lehet veled még értelmesen beszélni, holott évek óta nem vagy más, mint egy beszopatott békemenetes hívő. Szép húsvétot, minden jót. A társaság miatt majd még időnként visszanézek, jó olvasgatni Ripők, kikoránkel és Nagyjocó hozzászólásait.
De azt hiszem, Dudinak fölösleges egyetlen sort is begépelnem hozzászólásként.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.23. 12:19:55

@Frick László Intézet: amellett, hogy sok dologban ÖNMAGÁBAN igazad van (a pálya szabadságáról, és főleg a nevezett rendszer viszonylag nem túl nehéz megkerülhetőségéről), egyvalamit elfelejtesz, és ez nagyon nagy baj, mert azt jelenti, elveszítetted a józan mértéket valamiért: nem az a kérdés, vagy nem CSAK az, hogy működtethető-e a rendszer, hogy én meg tudom-e az új rendszerben őrizni a pedagógusi szabadságomat azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan tanítok (erre szükség van, didaktikai okokból), mert erre nyilvánvalóan az a válasz, hogy többnyire meg, hanem az a kérdés, elfogadható-e egy olyan rendszer, ahol nekem pedagógusként TRÜKKÖZVE kell elérnem azt, ami az oktatási rendszer alapvető sajátossága kellene, hogy legyen. Tehát még egyszer: azért, mert kijátszható, még nem jelenti, hogy bele kell nyugodni. Azért, mert TÖBBNYIRE viszonylag ép elmével túl lehetett élni a sorkatonaságot, viszonylag kevés lelki sebbel (bár ebben sem vagyok biztos, alkoholizmus, ugye), még nem jelenti, hogy a sorkatonai szolgálat egy jó rendszer.

kikoránkel 2014.04.23. 14:02:46

@Marie Walewska:
Na tessék, csak megkaptad:
"Szerintem ez a rinyálás és uszító jajongás, amit itt előadsz, vezetett ebbe a politikai scheißenkulimais-ba, ami most van. "
LoLácska:D

És milyen tökéletesen pászol heki tanárúr okfejtéséhez!

"azért, bakker, mert hogy Orbán mit csinál, mit csinálhat: hát pont a szavak, titkok őrzői (jóoldali értelmiség) a felelősek."

Te Marie(najó,Ti Marie-k) összeírtatok-sírtatok mindenfélét, ettől Ovi úgy megzavarodott, hogy eccsomó hülyét nevezett ki miniszternek.

El kéne fogadnod végre, Te vagy az ellenség!
"Ezek" nem akarják, hogy te komfortosan érezd magad, mert azzal csak a saját lehetőségeiket szűkítenék és az nekik nem jó.
Nem vagy jó alattvaló, kérdezel, rinyálsz, véleményed van. Legalább is ezt hiszed, mert nem figyelsz dudira, pedig ő kimondta!
Marie, te uszítasz! :D

Marie Walewska 2014.04.24. 07:09:49

@kikoránkel: Igazad van. Pofát befog, nem kérdez, nem hőbörög, szépen békemetel és nézi a tévében azt a sok pompás embert a stadionavatón. Ja, meg trükköz, hogy normálisan el tudja látni a feladatát, és közben kezet csókol Rózsikának, igaz, vele már a nagyfőnök is elégedetlen volt, és picsán rúgta. Kiváncsi vagyok, hogy eddig ugye, dícsérni kellett volna, most, hogy el lett hajtva a fenébe, mikor lesz itt Dudinál is kiretusálva utólag a képekről. Mert ugye, ha 4 évig ő volt az államtitkár,akkor JÓ amit csinál, elvégre a főnök nem tévedhet. Most, hogy fenékbe rúgták, most akkor visszafelé átírjuk a történelmet, ahogy Oviéknál szokás? :D

Frick László Intézet 2014.04.24. 17:56:37

@Marie Walewska: @kikoránkel: Szerintem meg éppen ez volta a baj. Kedenceitektől összesen annyi telt az orbántalanításra, hogy bassza szájba Rózsikát orbán, cigány kurvannyát Orbánnak, elatta Óbány Púgyinnak az ószágot. Kb ennyi. Azaz: beszéd, beszéd és beszéd. Nincsen, amit ne lehetne mondani Orbánról, holnap Büdös Cigány pólókon fogom forgalmazni Orbánnak a Varánuszból kikopérozott képét és Basszátok Szájba Rózsikát 444/index játékot telepítek föl a blogomba és semmi bajom se lesz ettől.
Viszont Orbánnak meg Rózsikának se.

Sőt.

Kurvára égő volt a rezsőcsoki, de kb azzal egyenértékű ez a verbális basztatás is, amit ti is műveltek és ami tkp az egyetlen élvezetetetek.

De tenni mit ???44!!??!44!?? Pl az annyira okos kikoránkel úrtól megújulóenergiaügyben egy épkézláb mondatot nem hallottam még az atomreaktor cucc basztatásán kívül.
Hogy pl egy messze nem annyira gazdag, mint Bezzegtájcsland, viszont a témában 40 év lemaradással még csak küszködni se kezdő országban, jól figyeljetek, nagy betűvel írom
MIT AZ ISTEN FASZÁT KÉNE gyorsanGYORSAN kezdeni, amire telik is a pízbű?
mert UGATÁS
az van minden oldalon.

Közben meg az idő szépen folyik.

El.

Frick László Intézet 2014.04.24. 17:59:06

@Marie Walewska: @kikoránkel: Mostanában a majmok életét tanulmányozom.
És azt kell látnom, hogy az emberiség nem sok tapodtattal jutott előrébb, pl ti hasonlatosak vagytok a baszásirigy majmokhoz, baszik bódogot bódogtalant Uborkaorrú Rojattsegg Majumm Apó és tik meg rikácsoltok, hogy kunnyáját, kunnyáját.

De TENNI?

TENNI moit?
Ugatás az van, de
TENNI???

Marie Walewska 2014.04.24. 19:37:12

@Frick László Intézet: tenni? igen, ÉN tettem, mert elmentem szavazni. Ha minden pállottseggű felemelte volna a fenekét, és elmegy és ikszel, akkor most Ovi mehetne el a fenébe. Ha jól tudom, TE ovira szavaztál, tehát te is tettél valamit ENNEK a rendszernek az életbentartáséért, Rózsikástúl, Ovistúl, stadionostúl, mindenestül. Az ellenzék hangját persze lehet majomrikácsoláshoz hasonlítani,roppant elegáns, valóban az ország szavazóiak 56%-t lemajomrikácsolózni. Tekintettel arra, hoyg oviék 44%-t kaptak, csak ez nála 2/3-t ér. Tehát lehet engem is, meg kikoránkelt és az ellenzéki sajtót is basztatni, majomnak nevezni, elvégre a szavazók 44%-nak büszke tudatában ez NEKED jár. A többi meg rohadjon meg, igaz?

kikoránkel 2014.04.25. 11:49:04

@Frick László Intézet:

Bizony, ennek a nyomorút ellenzéknek erre futotta, aminek fényében teljesen röhejes az emútt négyévi picsoid hisztériázásod a hazaáruló bajnairól, aki amerikából kapja a dollármilliókat, meg a szabadsajtóalapítvány meg a puch-féle elrejtett pénzek meg a tökömtuggya. :D

Azé kíváncsi lennék, mennyivel kéne nyerjen a fidesz, hogy ne remegjen a kezed, mikor ráklikkolsz a 444-re?

Továbbá, annyit tudok az atom/megújuló energiáról, amennyit te is tudhatnál, ha nem a fantáziádra bíznád magad ez ügyben.

Az meg, hogy mit kéne tenni "gyorsanGyorsan" hamis kérdésfeltevés, mert atomerőmű-ügyben semmilyen időkényszerben nincs Mo, bőven lenne idő megtenni mindazt, amit egy tisztességes kormánynak meg kellene tenni.
Nade, a fijjug csak azt beszállítói 20%-ot látják a szerződésből és ezért igencsak megéri becsicskulni putyinnak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.25. 12:08:22

@kikoránkel: az energiastratégia jelenleg ugye 3 irányt jelöl ki:

1. Atomenergia
2. geotermikus energia
3. szénbányászat újraindítása és tisztaszén-technológiás erőművek.

Na most, ez utóbbi nekem komlói szakiskolai igazgatóhelyettesként ugye örvendetes, újra van vájár képzés, mi dolgozhattuk ki a programját, és úgy tűnik, ténylegesen is nyílnak azért lassan itt-ott bányák. Ugyanakkor nem látom, hogy ez a 3 együtt pl. hogy fér meg. többek között mert a tervezett Paksi bővítéssel az átmeneti időszakban (amíg a régi blokkok MÉG mennek, az újak meg MÁR) várhatóan a villamosenergia-igény szinte teljes egészét atommal fedezni lehet, de utána is a 60-70%-át (főleg, hogy úgy tűnik, csökken az energiaszükségletünk). Na most, mire kellenek majd akkor a tisztaszén-erőművek? Meg a geotermikusak? Legfeljebb arra, hogy

1. exportáljunk villamos energiát
2. legyen egy külföldtől kvázi független villamosenergia-termelési rendszerünk.

Meg persze ott van az is, hogy a szén szerintem nem is elsősorban a villamosenergia-termelésben lehet jelentős, hanem a jelenleg kőolajon alapuló vegyiparban kaphat nagyobb szerepet az eddiginél.

Mindenesetre azzal mélyen egyetértek, hogy nemigen látni tanulmányokat, és érthetetlen, hogy amikor nincs időkényszer, mert nem égető ez a bővítés, akkor mi a túróért kell ennyire sietni?

kikoránkel 2014.04.25. 14:13:07

@vészmadár (pica pica):
Teljesen logikus amit írsz, de én -mint hivatásos kötekedő- hozzátenném azt is, hogy pl a Mo-on emberes mennyiségű lignit van. A Mátrai Hőerőmű évi 10-20 milliárdnyi osztalékot fizet.
Az MVM többségi tulajdont akar szerezni benne.
Innentől már nem is kell elrugaszkodott képzelet.

Viszont, hadd kérdezzelek, milyen infód van arról, hogy mely bányák újranyitását
tervezik?
Alapvégzettségem szerint geológus vagyok, bár már régen nem a szakmában dolgozom,annyit azért tudok, hogy az uccsó mélyművelésű bányát még idén bezárják. Tehát, hol fognak ezek a friss vájárok dolgozni?
Vagy csak annyit képeznétek amennyi a felszíniek természetes utánpótlása lenne?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.25. 16:31:58

@kikoránkel: Márkushegyről beszélünk ugye, meg fogja kapni a hosszabbítást valószínűleg. HA nem, akkor is hat év alatt fokozatosan szűnik meg a termelés. A Mecsekben Vasas külfejtés elvileg hamarosan, Máza-Dél pedig 2020-ig indul. Farkaslyuk most is üzemel. Ha nem csak szénben gondolkodunk, akkor úgy tudom, Recsk is megnyitásra kész. Én persze nem látok bele részletekbe, tehát lehet, hogy ebből semmi nem valósul meg.

Frick László Intézet 2014.04.27. 07:12:31

@kikoránkel: Dojó lesz már nemsokára, amikoris a teljes magyar papírsajtótermés is goglizható lesz és elő lehett seggszájgépezni ezerkilencszázkilencvenkevésből(némi bezegNSZK-zással spékelvén, aholis a barnaszénermőművek) a jajgatást arról, hogy mennyire felelőtlen a magyar bányászat felszámolása és pl egy felhagyott mélybánya az nem olyan, mint egy lelakatolt lakatosüzem, hogy leflexezzük a lakatot, nyomás pókhálózni, áram alá és rajt

Frick László Intézet 2014.04.27. 07:15:41

@kikoránkel: A mátrai hőerőművet a fejlettnémetek mátrai szálbükk rönkjeivel fűtötték, mint "biomasszával" ugye.. eléggé olcsón úgy irtatták a bükk szálerdőket, hogy csak sávokra ázsiaikorrumpáltattak ki engedélyeket, aztán a völgyet átseprő viharok a meghagyott sávokban összevissza dűűtötték a fákat és azokat így aztán kényszer' kellett vágni. Tényleg valami ázsiai beszivárgőlevegő okozhatja, hogy a jujdejuropéerek már idekerülvén mennyire mongoloidassan illeszkednek be...

kikoránkel 2014.04.27. 10:31:53

@Frick László Intézet:

"A mátrai hőerőművet a fejlettnémetek mátrai szálbükk rönkjeivel fűtötték, mint "biomasszával" ugye."

Ugye!
Mikor? Mennyi ideig? Mennyi fát használtak erre? Most is bükkel fűtenek?

Adalékok a tényfeltárásodhoz.
1. A biomassza az erőmű fűtési igényének a 10%-a körül van.
2. Magyarország összes bükkerdeje nem lenne elég az erőmű 1 évi termeléséhez.
3. Évtizedek óta nő a magyarországi erdőterület.
4. A bükkösök területe is.
5. Fogalmad sincs, hogy jutott az erőműbe bükkfa, de konteo nélkül szarul éreznéd magad.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2014.04.29. 10:15:06

@kikoránkel:
na de te agymosott vagy
(te IS)
beszopod a jolókat
(vagy az én vagyok? néha keverem)
ergo hülyeséget írsz
(mert csak)
ami nem igaz
(mert agymosott, beszopott stb)
mert csak
(nincs egy eredeti gondolatod, csak kopipaszte)
nézd történelmi távlatból
(de nekűggy linket)
ugye!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.29. 13:18:58

@kikoránkel: most azt hallottam, hogy működik bánya Bakonyoszlopon is, meghívtak oda, de sztem az ott bauxit lehet, nem?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.29. 13:23:38

@A Hannibal Lektűr-attitűd: egyébként ilyen beszélgetéseket mostanság lépten-nyomon le lehet folytatni, minap energiaitalok ügyében olvasgatok egy diskurzust, aszonygya a gyerek, hogy "Ezért 60 év Magyarországon az átlagéletkor"

Mondom, az átlagéletkor amúgy 42 év, amire ő gondol, az a születéskor várható élettartam, de az meg jelenleg 73 és 78,4 év (férfi-nő)

Azt mondja, jól van, kössél bele minden APRÓSÁGBA!

Mondom ember, az, hogy egy hivatkozott adatnak a MEGNEVEZÉSÉT sem tudod, az egy dolog, bár a beszélgetéseket megnehezíti. De itt konkrétan 15-20 évet lehazudtál egy adatból, hogy a te elméletedet bizonyítsa.

Erre még agresszívabban a válasz az, hogy IGENIS márpedig van összefüggés a táplálkozás és az életkor között.

Mondom ez nem kétséges, de ettől még nem kreált adatokkal kellene ezt alátámasztani.

Ez egy kiragadott szemelvény amúgy arról, miért is nem lehet megvitatni dolgokat.

kikoránkel 2014.04.29. 15:46:25

@vészmadár (pica pica):
Van ott egy picike barnaszénbánya, évi 20-25ezer tonna, hát ahhoz tán 50 dolgozó se kell, vájár meg ha kettő, már amennyire képben vagyok, elég sok mindentől függ, de a kitermelhető vagyon talán 8-10 évre elég.
Kíváncsi vagyok, neked mit mondanak majd.
süti beállítások módosítása