Oly korban élünk -és egyre, ó egyre, 1-ről 1-re s nem 2-re…– ami korban kreatívnak lenni bűn. A kreatívot már csírájában ölik le, még pocaklakó korában pocaklakóblogot ír róla az  őt  pedig kreatívvá nevelni  jaj, annyira akaró anyci.

 

A kreatívok olyanok, mint a kakukkfiókák, előszöris gyorsan más kreatívokat akarnak kinyírni, hogy a piacon egyedül maradjanak. Amikor már egyedül vannak a piacon, arra törekednek, hogy gondolattalanságra késztessék az embereket. A gondolkodó ember ugyanis elkezd agyalni, hogy akkor ő ezalapján hogyan is díszítené pl a gyerekszobát és akkor nem vásárolja meg a kreatív cégének a termékét. Az egyetemek nagysorozatban ontják a kreatívokat és ezeknek az embereknek kezdeni kell valamit magukkal, mégse mehetnek el epretszedni tán! A kreatvitás   látszatában emitt a látszatot zsezsegteti és akkor a picsa szülő nem veszi észre, hogy felnőtteknek való bálnagigakövületváza van amott, amiből a szárazkóróágak arra valóak hogy azokba a játszadozó gyermek ágyneműje beleakadjon, ámde jól mutat KÉPILEG. Még le is fényképezik a halmozottan hátrányos gyermeket, a tipikusan értelmiseggi picsaszülők leánykájának szeme körül a kötelező barna karikák az alváshiányról és a korai mindenttudás lelkiterheiről árulkodnak, csak másik jelmez kéne neki a pizsike helyett, hogy jól adja a gyermekszínház szipadán a Twist Oliver egyik mellékszerepét a lelencből.

Boldogságot árasztó falmatricák

2012.05.10. 14:41 felhasznalo

Szeretem azokat, akik képesek a legzavarosabb időkben is pozitívan gondolkodni és meglátni az apró, rejtőző szépséget a mindennapokban. Lehet, hogy ez nyálas dolog részemről, de szerintem elképesztő teljesítmény ez. A spanyol Chispum nevű cég már mottójában is felvállalja ezt a szemléletet, és ezzel egy perc alatt belopták magukat a szívembe.

https://m.blog.hu/gy/gyermekszoba/image/chispum6.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A kreatív emberrel az a baj, hogy túl sokat gondolkodik és ez kihat a vásárlói döntéseire. Márpedig a vásárló ne gondokodjon, ugorjon.

 

https://m.blog.hu/gy/gyermekszoba/image/2012_04/df02.jpg

 

kreatívgyerekszobabútor

 

 

 

 

A dekreativizáció korai lepusztítószakaszában először arról szoktatták le az embereket, hogy a szükségleteiket maguk állítsák elő. Mára a fejlődés odáig jutott, hogy egy egyszerű faéket nem képes magának előállítani az, aki valahol olvasta és azóta szivesen használja a bölcs szóképet az egyszerűség kifejezésére, olyan jól hangzik!

 

Rögtön már a kretaív szó akusztikája is azt sugallja, hogy a kreatív ember egyedi és utánozhatatlan zseni, aki a semmiből valamit teremt. Ennekmegfelelően a dekreatív picsatársadalom kitenyésztésében a fő azt a hamis illúziót táplálni, hogy a gyermekünk majd egy kurvára kreatív lesz, ha pénzért megvásárolunk neki valami elsőpillantásra is már kurvára kreatívnak látszó, in praktice lófasz, semmitérő dizánnytárgyat.

 

Nem arról van szó, hogy kedvenc blogomban a gyerekszoba blogban szarok a látványtervezési képillúziók, amiket bemutatnak és amelyeknél némelyik esetben reményt ad az, hogy fizikicce nem is léteznek csak fejlett-számítógépes-grafikailag. Ó, bár szarok lennének! A szardizájn még negyedszázada azt jelentette, hogy ugyan a konkrét dizánnytermék szar, de lehet belőle valami, megtermékenyíti a sorozatgyártott termék formavilágát.   Nem akkora firlefanc lesz rajta, csak egy sorozatgyártható, de végülis a kivitelezhetetlen a kivitelezés során egy valamiben előrevivő formaimegoldást is kapott vagy legalább jó ránézni.

 

Ahogy az ember nő, növekszik szélesednek ismeretei, belelát a tárgyakba, látja a polimereket, a csapágyazást, az áttételezést, a nyáklapot, a szisztemet, hogy rudazatos-e vagy spirálos , egyre kevesebb a titok, tehát egyre kevesebbet képes egy adott tárgyba látni. Bele.

 

Az a bajom ezekkel a netokratikus kreatívokkal, hogy a képzeletviláguk már annyira szegény, nem képesek elképzelni, hogy egy gyermek kreatívabb, mint ők. Nem ismerik föl, hogy a számukra vizuáliscuki retró a gyermek szemében értelmetlen rémunalom.  Hogy varázsosabb lenne a rajzoláshoz bötekezű anyu pálcikaembere a falon, mint a dizánnynéni gyárilag lebutított "gyeremekiképivilág" hamisítványos matricája, hogy a hordozó kasírt látja a gyerek a falon és nem a picsafelnőtt számára talán bájos figurát.

 

Ugyanis a gyerek kreatívnak előszöris születik s aztán majd fejlődik is még. Természettörvényi axióma, hogy az ellenhatás csak erősíti a hatást vagy beledöglik a kis kreatív vagy mégkreatívabb lesz a kreatívellenes környezetben. Míg a kreatívitásra szorítás egyre dekreatívabbá teszi. Ha maga építi a babaházát leginkább jelképesen, rámondás alapján, fog egy kartonlapot és az az egyik fal, akkor így fejlődik a kreativitása, ha veszek neki egy digitális hétmérföldes mikrochipes műmadárdalos kész házat, ami kurvára dizányos is, akkor beleül és elkezd nézni, mit csináljon, hiszen a házikó 1200 USD-ért mindent megcsinál helyette.

 

Tipikusan a fejéből kitekintőt hülyepicsának néző dizájmunka  ez a "háromkerekű tricikli". Nem gyermekeknek készült, hanem picsa felnőtteknek, akik nem emlékeznek már a háromkerekű biciklizésre. "Retró" is, a múlt század korai áramvonalas járműveit igézi. Lássuk csak, a kerekek túl behemótak nagy az ellenállásuk, nehéz hajtani, bár egyébként nem is lehet, mert a rendes bicikliről szerzett pedál leér a talajra... Nehéz vele manőverezni is, túl esetlen. Veszélyes is , a gyermekre is és más gyermekere de még a picsa felnőttre is, aki a dizánnyfelszínt benyalva ezer jurót adott ezért a csillámló turháért. Nem mondom, hogy rosszul mutatna például lakásmagazinok alapján összekopizott giccses nejlonmézeskalácsbanya picsalakásban szobadísznek kitűnő, rátenni valami edényt és virágot ültetni bele .

 

 

Egy biztos: ha a gyereknek megvásárolok egy színre, az első látszatra hűdedizánnyosan kreatív tárgyat, attól még nem lesz kreatív. Ja és attól, hogy Nagy Arc-ot nevelek egy gyerekből, nem következik, hogy felnőttnek is kellően nagy arc lesz és főleg nem következik az, hogy zseni ésvagy kreatív lesz- de ez már egy következő témakörre mutató gondolat...

 

Én kreatív gyereknek születtem, egész életemben kreatív voltam. Tengernyi szülő, főleg értelmiseggek, szeretnének kreatívot a gyerekükből és úgy képzelik, hogy a kreatív gyerek élete egy zászlósmenet tapsikoló dadusokkal és óvónénikkel, a kis mócártól, hunyadimatyikától jehuudimenuhinkától magát a revelációban összekakiló néniktőlbácsiktól…  nem!

 

A korai LEGO-kockakészlet olyan jóminőségű műanyagból készült és annyira egyszerű, hogy az unoka is örökölheti a nagypapától és a családi kertészetiásatások során előkerült ősdarab illeszkedik a vadiújhoz is. Ezért a LEGO fejlesztőmérnökei a Mindenható Nagyobb Fogyás érdekében azt a parancsot kapták , hogy a gyermekiképzeletet  és kreativitást elszegényítő, egyrekevésbé variálhatóság  felé fejlesszék a terméket, eszébe ne jusson annak a kölöknek valami másfélét is kirakni, mint amit doboz fotója mutat.

http://30.media.tumblr.com/tumblr_m0ndwjPCEo1rqpa8po1_500.jpg

 

 

A kreatív emberrel, különösen a magyar kreatívval csak a baj van már a szülészeten is. Nemhogy az óvodában. A tanítóim legszivesebben agyonvágtak volna a Marabu kályha piszkavasával, amikor felálltam és elkezdtem okoskodni, mit olvastam a témában a Fiúk évkönyve 1962-es kiadásában. Vagy a Révai lexikonban vagy a Népszabadságban.

 

Sorstársamat, a kreatív gyermeket már messziről fölismerem, ő az, aki egy fakockával eljátszogat féldélutánokat úgy, hogy a fakocka versenyautó, hegyfúrómozdony, zűrhajó és egy magányos kis bambiőzike is a vadonban, ugyanaz a fakocka, órákon át. Környezete megrémül az ilyen gyerektől valami baj van vele, komplet hülye, idióta. A kreatívtervezők gyűlölik az ilyen kölyköt és ha lenne annyi eszük, hogy rájöjjenek, mire lehet még a répaszedő ásót használni, azzal hasgatnák széjjel az ilyen ellenség fejét.  Ráadásul igen gyakori, hogy a kreatív gyermek ügyetlen valamiben pl fiú létére leánykamód kifordított csuklóval üti társát és a pofája helyett vállcsúcson vagy az  előre eldobott  röggel  a hátamegetti ablakot veri be és nem képes fáramászni.Tündéri a picsafelnőttek azontörekvése, hogy valamiféle "kreativitást" minélkorábban megpróbálnak kiszedni a kölökből vagy belemagyarázni, el nem képzelhetik, hogy egy kis korunk albrektdürerkája 11 évesen egyest kaphasson rajzból.

 

A dekreatív látszatdizány lényege a látszat lenyalatása és a gondolkodás ösztönének is a lepusztítása: Annyira hatódjon meg a büdös ostobaparaszt  a kurvajó formavilágától a tárgynak, hogy ne kezdjen el olyasmin gondolkodni, hogyan bassza szét a gyerek rajta a bokáját, mennyire lehetetlen a sorozatgyártásba vonása vagy ki a terembura képes adni egy gyerekbútorért másfél milliót. Egyáltalán ne gondolkodjon csak nyalja le a látszatot, és aki esetleg hangosan elkezdene erről a csillámpónifaszmetál vizuális turháról hangosan gondolkodni, hát az legyen okvetetlenkedő hülye.

 

Valamikor a múlt század 80-as éveiben pl az autógyártásban dolgozó kreatívok azt a parancsot kapták a főnökeiktől, hogy találjanak ki valamit, mert a Csináldmagad! mozgalom már odáig hat,   egyes emberek házilag szervizelik és javítják az autóikat, legóznak váltókat motorokkal meg kuplungoznak az udvaron és hasonlók. És a szervízhálózat munkanélkül teng. Erre a kreatívok kitalálták, hogy egy csomó vezetéket meg vákuumcsövet fölterveznek a felszínre majd ezt a kavalkádot letakarják egy műanyaglappal, amitől a motortér rendezettnek is látszik, meg nem lehet észrevenni, ha leesett egy vákuumcső és ezért hagy ki a gyújtás és áll le az autó a lámpánál. Pár éve még a büdösparaszt kreatív úrvezető kiugrott a lámpánál, föl a motorháztetőt, helyére a leesett vákuumcsövet és tűzz, ma már trélert hív a paraszt és FIZET majd a szervízben fölveszik a munkát és valami JÓ NAGY munkát állapítanak meg és a paraszt FIZET.

Nagyjából ez a szisztem mindenben.  

A minap írtam arról, mennyire tetszik nekem, amikor a kertészeti nagyáruházban a sok picsa értelmiségi megkérdezi, hol a szerszámosztály és azonbelül a szerszámnyelek osztálya és ott elkezdi nézni a különböző hosszúságú esztergált rudakat, mi minek a nyele, betűzi ki a cimkékről. Képes megvenni lapátnyélnek egy vastagabb gereblyenyelet azért, mert az a cimkéje szerint lapátnyél, akkor biztos igaz. Lényegében különböző vastagságú és leginkább arra alkalmatlan fából esztergált SZÉP nyeleket lehet kapni a szerszámosztályokon. Pl a lapátnyél meg a villanyél az nem egyenes. Hanem görbe. Az  igaziban ráadásul két görbület is van.

 

Ha azt mondom paraszt azt a mai értelmisegg nemhogy a kreatívval nem rendeli össze, de a nemkreatív ugrik be neki, az ostoba.

Holott a paraszt ment a tüskeerdő mellett, fölnézett az ágakbogak közé és akkor a sűrűsokmindenben egy faág részlete mint potenciális villanyél kezdet el világolni neki. Vagy lapátnyél vagy ásónyél vagy kasza szarvának való  vagy furunak furdancsnak való. Számomra hihetelen, de 1500 Ft-ért lehet ültetőfurdancsot vásárolni kertészeti árudában. Ahol van kert, ott talán ágak is és nincsen olya ág-bog, amiben ne lenne benne vagy hat furdancsnak való. És korunk embere nem látja meg az ültetőfurdancsot az ágakbogak között és elmegy és 1500 Ft-ot ad, egy pestországi órabér, Lyukmagyarországban 3 órányi bér, ennyit fizet egy palántázó furkóért.

A kreatív kiváló problémamegoldóképességű, azaz intelligens ember, aki ráadásul meglehetősen szabad képzeletmezőkkel is rendelkezik. Mívelni lehet egy elmét -ezt tévesztik össze a kreatívvá fejlesztéssel. A kreativitást lehet fejleszteni -de nem úgy, hogy a kreatívelme helyett leszünk kreatívok vagy protézisekkel gyöngítjük le.

Och mely sok igenművelt ember jár pórul azért iskolázatlan cigányokkal, mert nem képes megérteni, hogy a nyers intelligencia többre vihet, mint a sok-sok iskola elvégzésével összemagolt un "műűveltség"[elemek!]. A cigány ép ősi ösztöneivel keresztüllát a képmutató szájávaltoleráncson, megérzi a jóillatspréje alól a félelem és iszonyat bűzét és nyersintelligenciájával pedig úgy átbahharahhaházza a palánkon, mint egy zacskó szaharint... .

Ha túl sokat látunk valamiből, keveset leszünk már képesek még elképzelni arról. [Afrika] Ha valami robbanászerűen fejlődik, akkor az, amit tudunk, lehet elavult. [Kína]

 

Ki tudja elképzelni az utazók leírása  alapján egy szegényesebb képivilágban  az óhatatlanul is gazdagabb fantáziájú XVIII. századi emberek hogyan képzeltek el egy elefántot, ami korunkemberének szinte ikonikusan, piktogramszerűen egysémájú képzet.  


A dekreatív blogokból, pl a gyerekszoba blogból számomra az jön le [árad], hogy a dizánnyereket nem is érdekli a gyermeki elme és képzelet, a gyermeki kreativitás. Ők a felnőtteknek dógoznak, őket kívánnák beszopatni. És ahogy elnézem, nemkevés sikerrel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr404501773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyon_buta 2012.05.11. 12:35:39

gyakorló szülőként minden szavaddal egyetértek, nagyon tetszett

2012.05.11. 13:40:22

Az asszony pár százazsért vett ültetőfurdancsot. Régebben volt itt erdő, csak kivágatta a fidexes polgármester - nahja, pont ezért ne ők lennének a hibásak ...
Mondjuk én akkor se hoztam volna el a helyében, ha fizettek volna érte.

Szopatás megy, parasztlevevés. Kratívkodás, szabaccságharc, azt közbe meg lófütty sincs.

kikoránkell 2012.05.11. 14:47:58

Igaz is meg nem is. Mert jópár "kreatívtól" hallottam tucatjával olyan sztorikat, amelyekben a megrendelő(gyártó) körömszakadtáig ragaszkodik a saját ostobaparaszt elképzeléséhez, a negyvenedik áttervezés és huszadik el nem fogadott prezentáció után a kreatív föladja, elvégre meg kell élni, legalább fizet a büdösbunkaja.

Volt egy Peugeotom valaha, a gyertyák a tűzfal felől voltak kiszedhetők, persze, csakis célszerszámmal. Megemeltem a kalapom és többet francia kocsira rá se néztem.

B. Hella 2012.05.11. 15:28:01

annyi kiegészítésem lenne csak, hogy a gyerek általában inkább a játék dobozával, meg botokkal, kavicsokkal, stb szeret játszani, nem hiszem, hogy különösebben kiemelkedőnek kell ehhez lennie
tartok tőle a nemkreativitás inkább konformizmus, mert nehéz elmagyarázni, hogy...mint ahogy nem gondolom, hogy különösebben bármire jók lennének a blogjaim, de mégis csak kevés ismerősömnek mutatom meg, mert a többség úgysem értené, minek valami, ami semmire sem jó, és semmi haszna, azon túl, hogy én találom ki
ja, és mégegy
persze, a városi dekreatív, mert nem vág botot magának az Andrássy úton:)))

egy stilisztikai megjegyezés: remek, hogy ilyen postjaid vannak mostanában, de a picsa szót elég lenne egy poston belül egyszer használni.

budai zöld 2012.05.11. 15:38:14

@kikoránkell:
Amikor a cikkben éppen azt olvastam, hogy a netokratikus kreatívoknak mennyire szegényes a képzeletvilága,

...akkor éppen a kreatívos sztori ügyféloldali fordítottja ugrott be, amikor megrendelőként adok egy pontos briefet, amire nekem nincs "kreatív" prekoncepcióm, haenm kifejezetten igénylem a kreatív megoldást. A "kreatív" ügynökség nem érti a briefet és egyáltalán nem kreatív, hanem (1) rám akar sózni valamit a polcról (2) el akar adni nekem valami közepesnél gyengébb összeizzadott megoldást, ami nyilvánvalóan utánérzése valami egyéb "kreatívnak" (3) a gyenge javaslat mellé tesz két még gyengébbet, hogy legyen miből választanom (4) húzza az időt, hogy muszáj legyen a hozott anyagból választani, ne tudjam már visszadobni.

budai zöld 2012.05.11. 15:44:55

"dizánnyereket nem is érdekli a gyermeki elme és képzelet, a gyermeki kreativitás. Ők a felnőtteknek dógoznak, őket kívánnák beszopatni."

Egyébként ez még mindig sokkal korrektebb marketingstratégia, mint amikor direktben a gyereket hülyítik, hogy addig ordítson, amíg anyuapu megveszi a gyerekszemmagasságban kihelyezett, gyerektévén reklámozott spídermanos cukkerkát.

FaParazsa 2012.05.11. 16:04:43

Lehet rám csúnyán nézni, de szerintem az se jó, ha a gyerek csak kaviccsal meg fakockával játszik. Látja a barátai szuper játékait és irigykedik. Például LEGO-ból (alapkészlet) hiába épít Halálcsillagot, ha csak Ő látja Halálcsillagnak. Akkor már az oviban a másik kölyöknek sokkal jobb, mert neki van igazi LEGO X-wingje igazi R2D2-val meg igazi Skywalkerrel és az sokkal jobb mint egy béna felismerhetetlen halálcsillag amiben pedig annyi sok kreativitás van.

Hella B. 2012.05.11. 16:32:20

@FaParazsa: senki sem néz csúnyán
én csak arról beszéltem, hogy hiába kaptak a gyerekeim egy csomó marhaságot ajándékba, végül mindig találtam egy rakás botot, kavicsot, szemétből visszalopott papírdobozt az ágyuk alatt, amivel játszottak. Az bolti cuccok közül a legot szerették, azzal egy időben minden nap játszottak.Amúgy, bár vehettünk volna, nem vettünk nekik ilyen marhaságokat, mint halálcsillag, mert bármilyen furcsa, nem irigykedtek a többi ovisra. Nem, nem vagyunk valami elvetemült szütyős, bőrsarus, waldorfiskolás szülők, mégis ilyenek lettek, ki tudja hogy. Talán látták, hogy anyu meg apu csőrét sem bassza az ismerősök új autója, inkább elmentek helyette étterembe kajálni egy jót, vagy fürdőbe:)

kikoránkell 2012.05.11. 20:08:16

@Hella B.: enyhén off, de a mi waldorfiskolánkban egy fia szütyős, bőrsarus elvetemült szülő sincs, ellenben isznak mint a gödény és kefélnek mint a kiniglinyúl. Tán meg kéne vonni a névhasználat jogát.

FilcTroll 2012.05.11. 21:59:37

@Sobri Jóska (régebben pap): a kulturális kreatívokat vki nagyon létre szeretné hozni, de nagyon nem jön össze a mozgalom. Én valami zeitgeistiánus világösszeesküvésre gyanakszom.

Az én tapasztalatom egyébként az, hogy a reklámszakma kreatívjai viccesen nem értenek semmihez. Nem tudnak pl. zenét írni, de azért gőgösen instruálják az alvállalkozó zeneszerzőt, hogy milyen legyen a zongorahang. Ugyanez grafikával, filmmel is megy. Közben az ügyfél felé végig a rettegéssel átitatott, nyájas kommunikáció folyik; szerencse, hogy a témáért felelős emberek ott szintén tök fogalmatlanok.

Azt hihetnénk, hogy nincs izgalmasabb, lázadóbb csapat a reklámipari kreatívokénál, pedig csupa ötlettelen, beszart kispolgár a megrendelői oldal éppúgy, mint az ügynökségi. De a bevétel nagy úr, keményen szelektál. Igazi alkotókra a reklámiparban valóban nincs szükség.

magyar-magyar szótár 2012.05.12. 04:37:48

@nagyjoco: Ne búsulj, majd jön az LMP-s pógármester és be-visszaülteti, az LMP-sek nagyok a gerillakertészkedésben, bár képleg eddig nekem csak az ültetések vannak, meg, hogy aztán a gerillakertekkel meg gerillafákkal mi lett, azt is jó lenne látni.

magyar-magyar szótár 2012.05.12. 04:54:58

@kikoránkell: Vannak alapok, amikről nem a kreatívok tehetnek.
Egymástól függetlenül a frankolatin és a japán autóépítés alapszabálya az, hogy a motortervezést nem érdekli a karosszériaterv. Tehát pl egy motorfelület a beépítéskor gyakorlatlag megközelíthetetlenné-szerelhetetlenné válik. Ékszíjcsere 15 perc, az ékszíjhoz való hozzáférés 3-4 óra. Így abban az esetben, amiben a Saab cimkével készülő GM termékbe [2000-2009]garanciális időn belelül beleszaladt a 150ezer km [német piacon, főnöki vagy orvosautóba egy év alatt 120-150ezer km beleszalad] akkor a vezérműlánc-cseréhez ki kell szerelni az autóból a motort, azután majd csak ikszelik a műveletet a szervízkönyvben.
Japán autót ma legföljebb a Kaszpi-tótól Keletre, de vlagyivosztoktól mindenféleképpen csakis Nyugatra képesek szerelni. A japáni japán szervizekben van pénz arra, hogy a QWERT -alakú 16-os racsniscsillagkulcsért magyarpénzben adjanak 47000 Ft-ot, viszont a Nyolc Éves Szabály miatt szinte egy autó sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy használni is kelljen.

A fracia autóépítésben 4-5 évvel ezelőttig az volt a szabály, hogy az autónak a szalonban kell eladnia magát a hülyepicsának nézett vevőnek, látványra és a kényelemre köszörülvén. Hivatásos gépkocsivezető ezért, ha beleült a szalonban egy Peugeot/Citroen (PSA) autó ülésébe, sziszegve ugrott ki, mi ez a szar, ez nem autóülés, ebben az ő dereka 30 km után leszakad! De a picsa vásárló még feszengtette is a popsijátz a "kényelmes"n (gerincrongáló) fosülésben, behh édes-kényelmes!
A frankolatin autók úgy 70000-1500000 km-ig használhatóak, utána kuka.A fő rejtély, amit meg nem értek, nem az, hogy egy sofőr lába alat is, kb 150ezernél kuplungot kell cserélni,. hanem azt nem értem, hogy a világmárjka tárcsa-szerkezet-kinyomócsapágy ellenére, ugyanez a gyártó hasonnló kinézetű, ugyanolyan anyagú kuplungja más autóban sofőrláb alatt 250-350ezret megy el (elsőkészlet) a Peugeot-ban Citroenben 150-et. És a másodikkészlet kb 60ezret. csak arra tudok gyanakodni, hogy ez gyári tervezés, tehát a motor-váltó konstrüktőrök eszeltek ki valamit, ami speciálisan szétizéli a kuplungot. Természetesen ilyenkor mindig megszólal 347 PSA-autómániákusból az az egy, akinek majdnem 200ezerig bírta az elsőkészlet-kuplungja...

magyar-magyar szótár 2012.05.12. 04:57:13

@B. Hella: Sőt, meg kéne már írni rendesen a picsa szóczikkelyt, hetvenhétszer leírva a picsa szót megvilágítva a teremtő őspicsa és a pusztító világfaló nejlonpicsa közötti különbségeket.

magyar-magyar szótár 2012.05.12. 05:05:24

@FaParazsa: Véletlenül sikerült beletrafálnia egy olyan csávóba, aki az ipart a még kerekek nélküli és kétszínű LEGO alapkészlettel kezdte és az abban a korban a Halácsillagnak -számítót mégis kirakta és mindenki felismerte, hogy az az [-> piktogramtervezés]. A LEGO-bóé [most az alapkészletről beszélek] jóformán minden ki-térpiktogramizálható. Már a későbbi készletekből a gyereket sokminden csábítja, beépíteni egy negyedüvegezett kamionajtót vagy forgózsámolyt, minél több ilyet épít be, annál kevésbé térpiktogramikus azaz bviszi el a felnemismerésbe a néző (egyreszegényebb) vizuálfantáziáját. El lehet menni a skáklán odáig, hogy ha a megszólalásighű Haklálcsillagról leesik egy semmimásra nem használhatóvariálható darab, már nem felismerhető és "nem jó".

Szintén voltszerencsém traktort építeni az elsősorozatú kerékből és a minisorozat minikerekéből. Aztán a minisorozatban lehetett picidoboz kész-traktort is vásárolni, egyszer megépítette az ember és máris megúnta.

magyar-magyar szótár 2012.05.12. 05:13:33

@Hella B.: Megint a szokásos vitafordulat, fölkapok valamit az asztalról szemléltetésre bevillantani és te megmagyarázod, hogy az nemisigaz, nemvégtermék. nem, hanem SEGÉDESZKÖZ (=> szemléltető hasonlat) tehát kár azon rugózni, hogy törvénybe fektethető e az, hogy a kocka kiváltja a mecsbokszot, nem. vagy hogy akkor legyen kötelező CSAK kavicsokat meg CSAK KOCKÁKAt osztogatni és tologattatni a gyerekel, mert ha a spontán-ból program lesz, az egyben le is öli a működést. Az iskolaipar nagysoroztban játrt így, hogy a tanító-zseni-hez köthető fogást kanonizálta. A MAkarenkoi Pofon-t nem lehet kanonizálni a pedagógusképzésben, mert hogy nézne ki az, ha te a kis édes öklöcskéddel levernéd a 18 éves bűnöző sátánfiókát mint vakapoharat.
Gondolom, a Romankovics házaspár a kitalálgatós tippelgetős anglosaxo olvasástnítási módszerével elboldogult olyan kölkök között, mint én is, akik az iskolapadban megjátszották a szótagolvaolvasást és irultakpirultak a kitüntetéstől, hogy tantónéni először engedte meg nekik a nemszótagolva lvasást közben meg némaértően már kiolvastam egy egész könyvet otthon elbújva... Csak Romankovicsékm arcát elfelejtették beleverni abba, hogy másiskolák és másgyerekek meg más tanítzsenik is vannak, akik ugyanazt másképp de mégis zseniálisan látják, pl azt, hogy a módszerűk és a magyar nyelv összegyeztethetetlen. Ez olyan, mint a magyar búza és a francia malomgép. A franciabúzához a francia malomgép pompás a franciabúzával, a magyarbúzából viszont csak pocsékol.
Összefoglalva tehát: hasonlanak jó volt a kocka, de ha pedagügyi álomtitkár vagyok kihúzom a tervezetből.

magyar-magyar szótár 2012.05.12. 05:20:30

@kikoránkell: A magyarwaldorf iskola pont olyan, mint a magyarkrisnaiskola meg a magyarbanán meg a Magyar Suzuki meg a magyar Májkrém Dzsekszon. Volt anno Magyar Pestalozzi iskola is. A magyarsváb pl a tschirkepoprikooscht preferálja és a dabasi magyarszlovák hiába beszéli folyékonyan az ükapái nyelvét nem lehetne jól visszatagozni a nové zámki ős-szlovákság kebelébe bele. Mint ahogy az öreg Türer Michael nevű testvére hiába ment föl az ősi Vaterlandba, Hómbúrkába Nímötgyulából, ott a Michael ter Unkoor nevet kapta.

magyar-magyar szótár 2012.05.12. 05:24:59

@B. Hella: Budapest egy vadon. Még a belváros is. A közeledben lévő posta faltövén a fal és az aszfalt zugáában három éve humuszálódó, humuszkelesztésre a legkivállóbb humusz van, magyar bioboltban nem kapod meg, van ugyan ólomtartalma a kipufogók kormából, de ennek elméleti jelentősége van, a gyakorlatban egy kbméter mulcsot megkelszt (elindítja a folyamatot a bennelakozó mikroorganizmusok által.
Sőt, ha az ember az albertfalvi vegyész-pálya mellett sétál, nemcsak 1983-as évjáratú 730-as BMW-be való középső kartámaszt találhat, hanem jó villanyélnek valót is.

Kabalco 2012.05.12. 13:42:19

Elszorult szívvel olvasom soraid. Megboldogult gyerekkorom jut eszembe, akkor még talán kreatív voltam a magam módján, azóta ez a vonásom folyamatosan halványul, talán már ki is hunyt. Ha jól emlékszem, mindig valami újszerű dolgon agyaltam, ami még addig nem volt, legtöbbször meglévő dolgokat próbáltam kombinálni, például az elektronikát a LEGOval (akkor még nem volt olyan) vagy a homokozással(!). Néha egészen új megoldások születtek, formabontó „játékaim” voltak, melyeket szüleim nem sokra értékeltek, konkrétan mindent levacakoztak. Már megint mi ez a gyagyaság? – kérdezték. Anyám, hányszor megkaptam ezt! (…Tőled) Miért nem csinálok valami HASZNOSat? – hangzott el száz(+/-30)szor.
Talán a kreativitás sem múlik el teljesen, legalábbis nem olyan gyorsan. Ma is vannak ötleteim, amik meg is maradnak ötlet szintjén. Régebben bátrabb voltam, és nekivágtam a megvalósításnak, ma már nem. Nemrég egy ötletemért valaki más Angliában sok pénzzel járó elismerést (díjat) kapott, persze ő mérnök volt, meg is tudta csinálni. Hát ez van.

Kicsit (nem kicsit, nagyon) szomorú vagyok, hogy mivé lesz a világ. Az „elpicsásodás” egészen jól megfigyelhető. Az emberek hétköznapi gondjaik megoldásához kérnek segítséget, sőt, egy egész sor szolgáltatást. Katasztrófa!

Példa:
Miközben e sorokat pötyögtem be, áthívott a szomszédasszony, hogy segítsek már neki. Minden kérlelésem ellenére kivágatott velem egy gyönyörű, életerős, kb. 4m magas ezüstfenyőt (fél életem adnám érte), mert nem lehet tőle nézni a tányéros picsatévét, pedig csak egy méternyit kellett volna odébb tenni az antennát! Megtettem bár, de sírni lett volna kedvem.

PuhaMoha 2012.05.12. 18:18:10

Gondolkoztam kicsit ezen a LEGO dolgon, és segítséget is kértem, mégpedig a leghozzáértőbb szakemberektől: Néztem a gyerekeimet, ahogy játszanak.

Nincs sok LEGO-juk, de akad közte olyan is, amihez kis összeszerelési füzetet adtak, és csak egy dolgot lehet belőle kirakni, akad olyan, amihez a füzet is úgy készült, hogy 3 in 1, hogy lehet eből kisebb vagy nagyobb teherautót is kirakni, ha a tűzoltóautó már unalmas, és mert én gyerekkoromban csak szomszédgyerekeknél LEGO-zhattam, hát a sajátjaimnak vettem pár retro kiadású készletet is. az egyikben még lapos elemek sincsenek, csak 2x2 és 2x4 nagykockák, a másikban már vannak 1x1 től 2x12 ig nagykockák, és ugyanilyen méretben laposak is, a harmadikban pedig már vannak "alap" kerekek, lámpák, ablaküvegek, és ferdén vágott darabok, amiket mi "háztető"nek illetve "csónakorr"nak hívtunk.

Szóval a gyerekeim együtt használják a régit és a modernet is, és lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem az is kreativitás, ha a gyári autóajtót lepkeszárnynak használja a lányom, vagy ha az autókerék levétele után a tengelyből ágyucső lesz a fiam kezei közt. Persze ez egy egész más dolog, mint egyen kockákból építkezni, de szerintem az is kreativitás, és az is fantázia, ha egy olyan dologról derül ki, hogy sokmindenre használható, ami a gyártó szándéka szerint csak egy dologra lenne jó. A kreativitás megjelenhet az alkotásban, a létrehozás folyamatában is (ha kocka van, minden van) és a változtatás, a megmásítás folyamatában is.
Régi viccet előrángatva: Kreativnak tekintem én az amerikai ipart is, (feldobom csavar, leesik traktor, feldobom csavar, leesik hajó, feldobom csavar, leesik űrhajó) és a szovjet ipart is (feldobom csavar, leesik tank, feldobom kavics, leesik tank, feldobom semmi(szemét) leesik tank)

És a gyerekek azt játszák, hogy feldobom vasgolyó, leesik traktor, feldobom traktor, leesik jedi-kard, feldobom jedikard, leesik cápa, feldobom cápa, leesik lovagvár, feldobom lovagvár, lesik T-rex, fel se dobom, mégis inkább vonat.

magyar-magyar szótár 2012.05.13. 05:56:57

@PuhaMoha: Mindenesetre, ha egy gyermekes lakásban LEGO-t látok, súlyos utóítéleteim erősödnek a szülőkről :)
És természetesen ha LEGO-hoz jutok, ma is azonnal építgetni kezdek...

2012.05.24. 13:09:49

Mostanában a legújabb őrület az apró mágnesgolyócskákból álló építőjáték. Kb. három éve vettem egy pár csomaggal és azóta sem untam meg:

www.youtube.com/results?search_query=bucky+balls
süti beállítások módosítása