2012.02.18. 03:38
politikaiintelligencia
Neeem, természetesen nem arról lesz itt szó, hogy továbbra is rángatnám az istrángot. Leteszem a fegyvert, megbuktam, annyira nincsen igazam Vitánkban Hannibalnak, Kikoránkellnek. Steinmann grófnőnek az összes nickjével van igaza, minden úgy van tehát, ahogyaz azt az úúússág ííírjaa. Hogy szaladnak a fák, amik a szelet okozzák, követi az éccakaivonatot a Holdvilág!! Le fogom venni (és vázlatba rakni) a pol'pancs jellegű bejegyzéseimet. Most azonban még utoljára egy kollázs a kommentjeimben már fejtegetettekből:
A politika egyik lényege pedig az, hogy viharról beszélek, hogy szélcsöndet arathassak. Vagy ellenkezően: rámutatok az embereknek a fákra: azok csinálják a szelet. És akkor ingyen ki is vágják nekem az emberek a fákat, meg a szél is szabadabban fut a síkon az én hasznomra.
Avagyis a parasztok ismerik a vízimalmom és tudják, hogy kerekét mindenidőkben bőséges víz hajtja -ismerik a népi kifejezést, a malmára-hajtja-a-vizet -et. Csak éépen nem látják a hegyoldali erdők rejtekébenn a vízkormányzókat, akik nyárvízben a kis erecskéket terelő deszkalapokat igazítják a folyások mentén annyira, hogy mindig az én malmom tápláló patakjába fussanak. A mónár ismeretes, a vízkormányzó aligha. És azt se tudják, hogy a vízi avagy szélmolnárságban a mesterség lényege nem a mónárság, hanem az ácsolás és famívesség tudománya meg veleszületett mérnöki intelligencia. Átlátni a szerkezetet és fölismerni a működés mechanizmusát messzeföldi, már kész malmokban.
Elmondtam az egyik fő politikai alapműveltet lényegét, amire egy analfabéta falusi pógármester is képes, nem csak Zseniális Ferenc a Sokatérő : Az ellenzéke javaslatait nem lesöpri, hanem egyenként az ellenzéke csomóponti embereinek (főleg az értelmiseggeknek) az ötleteit [látszólag] behasználja, de legalábbis beszél róluk. És az emberi hiúság természetéből adódóan az az értelmisegg, akinek "saját ötlete" beépülni látszik a pógármesteri bógrómmba-ja, az elkezd megenyhülni a pógármester irányában, és egy de-azonban azonnal talál benne pozitívumot. Hátha még egy kis pénzmagot is lök neki... Vagy felveszi a szőkehalyára és barbie-pofijára leérettségizett lyányát A Hivatal-ba.
Nem csak politikaiműveltség, hanem politikaiintelligencia is létezik, és nem zárható ki az, hogy az analfabéta és enyhén gyépéalany törzsfő többre megy a politikaiintelligenciájával, mint a tanárember a politológiai másoddiplomájával [politikaiműveltségével].
Illusztráció: Teljesen közhelyes jelenet, az egykor bécsi taxiként dógozó tízéves négyszemű fekete Merci AMG-nek álcázva bekunkorodik a pógármesteri hivatal elé. A pógármester kinéz a nagy murvasercegésre osz' odaszól Jóskapista barátainak, rokonainak meg üzletfeleinek [részvénytársasági igazgatótanácsi ülés :D ] hogy:
"Dikmá' heee, megin okospestijek gyüttek a bolón'paraszt fejit átbaszni " Mely súlyos előítéletességre is vall ez, de figyeljük csak tovább" Finomöltözékű, halkbeszédű, ártatlan jópofi gyermekarcú fiatalemberek kopognak be illedelmesen. A kimérősparfüm-gőzzel fixxxált fokhagymáskóbász és zsírszalonnaszag kocsonyaként remegteti az iroda lég'jét. Szó bennszakad. Amelyik sógorban már több a tőőtés, az a szája elé kapja a kezét, nehogy elröhögvén magát rontsa a mísor-t.. Az ármányőttönyös elegant csak a levegőt veszi a mondókája kezdő névelőjéhez, amikor a törzsfőnők máris kiveszi a szájából a mondanivalót.
"Ááá, az elsőkörben néccázmillát fektetnének a fördőnkbe-je, de amúgy egy mirjádoss koncórcijomot képviselnek ugyi? Ára van az ajtó, viszonlátásra!"
Snitt: A fekete Merci bevág a Pötyi Mami-féle maszekbérzinkúthoz és az ármányöltönyösök kiszállnak az autóból, hogy több aprót tudjanak összegereblyézni zsebeikből az 1000 Ft-os tankoláshoz a következő faluig.
25 komment
Címkék: politika mélymagyar magyar történet paracsizmaváltás alföldimentalitás helyiszintek cigányigazság iskolapélda alkalmazkodóképességrenevelés politikaiintelligencia
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.02.18. 07:12:17
te mondd, és mi van, ha nem csak a pénzzel csaltak, hanem nem is pestiek voltak, azt is csak úgy mondták, és öt faluval arrébbról jöttek igazából?:))
Ja, és az azt írja az újság. Mondd, te honnan tájékozodsz? Mert engem állandóan lebaszol, hogy úúújásgból, de te mégis, honnan? és ha azt írja...linkelek neked egy pompi kis cikkcsit (nem beszélek ám így, csak a pestinőről szóló előítéleted támogatom alá) amiben az akadémikusok levele van. Akkor most az akadémikusok is hülyék, csak te vagy okos?:D
Steinmann grófnő · http://holgyekorome.blog.hu/ 2012.02.18. 07:15:10
tessék, a cikk
de biztos ott is csupa hülye van, mind Luuujza, te okosabb vagy az MTA összes bizottságánál
amúgy meg, kár hisztikézni, hogy majd te kitörlöd,(vázlatba rakod) ilyesmi, ez semmi másra nem jó, csak hogy mindenki látja, preklimaxos vagy
magyar-magyar szótár 2012.02.18. 08:28:29
Megint arról van szó, hogy csak a végeredményről értesülünk. Nézd, ismered a statisztikai lekérdezés tudományát. Mennyire sikamlós terület. Vannak hirhedt lekérdezések, amiknek csak az EREDMÉNÉT tudhatjuk, a kétválasztós-terelgetős (igen-nem-es) sunyi kérdéseket nem közli az "elfogulatlan szakember" Soha nem is lehetett egy pilanatra sem kétséges, hogy ezeket a szellemielitünk, a vezető tudományoskar, a vezetó professzorok, jugoszlávtudósok (de a brit tudóskollégák is tááájékozottak ám : DD ) nem akarják. Erről szól a mai bejegyzésem, ez a lényege, hogy egy analfabéta törzsfőnök politkusabban képes bánni az értelmiségi ellenzékével, mint ezek. Azonal megváltozik egy faluban a tanarakból és helységkalapácsaiból álló elenzék véleménye, ha LÁTSZÓLAG hallgatnak is a javaslataikra, be is építenek az ötleteikből meg nemmellékesen egy kis sozsót is csengetnek le nekik.
Tetszett volna ezeknek is, fejszenyélfaragáshoz ot volt a minta. Pár akadémikust meghallgattak volna (még a sajátoldali gazdaságembereiket is magukra morcosították, mert csak amikor már nagybajvolt, akkor és ingyen kérték a véleményüket) lökni kelett volna valami tanácsadóipénzt (a miből is??? ) ki kellett volna kérni a véleményüet és behasználni a javaslataikból, egyből jobb leen a megitélés. Ez megint a régi fűrészelés, csak ismételni tudom magam: a 2/3 az nem helyettesít politikai és politkaikommunikációs alapműveleteket.
magyar-magyar szótár 2012.02.18. 08:32:25
Arról is szó volt már, hogy bajcsányék semmimást nem csináltak országosnagyságban, mint amiben azelőtt nagy rutinra tettek szert. Sőt, a mi OTP-nk jobb, mert éberebb [volt], mint maga az ájemeff. A Wallis nem tudta úgy átbaszni az OTP-t, mint ahogy Bajcsányék megvezették az Ájemeffet.
Az egész méretbeli cucc, ezt is elmondtam már, van olyan tehetséges kisteherautósofőr utánfutós gyakorlattal, aki egyből elboldogul igazikamionnal is, főleg, ha nem kell tolatni.
magyar-magyar szótár 2012.02.18. 08:33:36
PesszimPista 2012.02.19. 21:15:30
Más: Dudi! Aztafránya kibaszott mindenit! Már megint te vagy a hülye. (Persze csakis egyedül!)
magyar-magyar szótár 2012.02.20. 02:58:57
Pl hogy ha Csősz Elek, az ismert aótós médiamókus szövegét olvasom. Tudom azt Csőszről, hogy ÉRT az autókhoz és tisztában van alapfogalmakkal.
És elkezdi nekem a Suzuki Ignist következetesen procc terepjáró -ként cimkézni. Akkor nem feltételezhetem azt, hogy formai analógiák alapján (hasmagasság, kinézet.. valamint az, hogy rendelhető 4x4-ben azaz összkerékmeghajtással is) BENÉZTE az Ignis-t terepjárónak, hanem rosszindulatot feltételezek róla, habár akár jó szándékkal is hazudhat.
Az a problémá nekem abban, ha tudós szakkifejezést publicisztikai céllal tudatosan félreértelmezve (ezesetbe uszítás céljából) használ, hogy mi lesz így a tényleg-rezsimekel. Ez mindig zavart, ha az Alcsúti Törpe Hitler vagy ha a Cigány Napóleon. Tudom, hogy te is most elkezdel berzenkedni, mert a te hamvas jókislányos lelked nem szenedheti a HosszúNév-ből a Cigány-ozást. (Ugye ez egy mazsolázható hosszúnév, kiki kedvére...)
Ha fellapozom a Nagy Hannibal Szotár-at ami alapművem nekem, akkor ott ez áll a rezsim címszónál:
a rezsim - az rezsim.
Tehát a grenadírmars az nem erőspistás gulyás, ami kétszercsíp. Ha nem akarom, hogy az emberek grenadírmarsot zabájjanak be, akkor nem hujjogatom őket, hogy majd a seggüklyukát is széjjelcsípi. Hanem akkor a grenadírmarsot grenadírmarsnak nevezem és azt MUTATOM meg hogy a grenadírmarsban mi a rossz. (bár paprika LEHET benne)
Valamint: Kis János is felelős abban, hogy ide jutottunk. Kis János felelős a 22 év-ben. Konkrétan felelős az SZDSZ széjjelbaszódásáért és amikor, pont akkor, amikor már nagy baj volt, elegantan lelépett azzal, hogy bocsika, de ő filozófus. (Most meg publicista?)
kikoránkell 2012.02.20. 08:19:47
magyar-magyar szótár 2012.02.20. 08:26:03
magyar-magyar szótár 2012.02.20. 08:31:39
magyar-magyar szótár 2012.02.20. 08:32:58
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.02.20. 09:54:13
kár, hogy nem olvastad tovább
(tudom, hogy tovább olvastad)
csak arra reagálni nem passzol a ...mibe is
így egy elegáns és tipische politkomm megoldással - szavakon lovaglás - vélsz reagálni
ez nem válasz (bár reakció)
egyébként a rezsim szó eredeti jelentésével mi a bajod? - mert az, hogy ma pejoratív értelemben használják, nem ad felmentést a cikk tovább nem olvasásásra
* * *
Kis János pont mikori (és milyen) lelépése más téma
a rencerváltást (jóoldalon) természetesen nem politikusok csinálták
nem az az érdekes, ki mikor hogy lépett le
hanem az az érdekes kérdés, hogy ki maradt/lett mégis politikus
és milyen
(nem orbánozok)
magyar-magyar szótár 2012.02.21. 01:58:16
Namost ezt a szavazóbázist nem véééletlenül... nem a hosszúharcalat, nem Orbán a szalámiszeletelővel (sőt Fodor! Sőt Ungár!) hanem ők maguk, a kurvára akosa az eőjjj! de fenköltek, a mindenkinél okoskábbak (Kis mint Okoska Törp) kisebbítették meg. Ezt is agyonszajkóztam már: Beszopta mind, Dr Antall köre, a "kisgazdák", minmd mind..és persze az SZDSZ is, hogy az MSZP megbukott. Valamint lenézték az MSZP-seket büdös barna nejlonzoknis bunkóknak. (Erre mindig Berecz Jánost szoktam kiemelni gyönyerő példaként, őt még a derék jóoldali újságírótársadalmunk is büdösbunkóként ábrázolta, de vajjhh melyik jóoldalinknak volt még oly szép könyvtára, mint neki olvasottan!!)
Szóval érted: Tele vót okossal az EKA akkor tetszett nekem is a sok nagyképű, beképzelt petőiváni pofa, ahogy nyakdagaszt, fej hátra, a foga közül pekhi ki a nagyokosságokat önelégülten. Rajongtam ezekért az arcokért. Hogy hűdemegaszongyák a "gőgös rosszoldalikormánynak!" ...ugye tápláló apámfaszáiból ezt a hülyeséget ettem be (-> "Dr Antall egy óvónőt kúr" kb ez volt a nívó...)
És akkotr az derült ki, hogy ez a soksok egyébként voltemeszpés és politikát is TANULT ember politikaiintelligencia hijján volt. Hogy csak a pofája volt nagy, a kaszája hozzá semmi! Hogy úgy, akkor és ott csinált akármelyikből is majmot az MSZP közepes napszámossa, amikor csak akart. És vegyük hozzá a sajtó támogatását!
Ez ugyanaz, mint amit ti beszoptatok Uj Péterről, hogy hűddelazza meg netokrata.. álítom, politikailag semmilyenoldalinak tartja nemegy jógyerek meg indexiánus. Holott mintapéldánya a kommiszárius népszabósnak. Csak ugye nem olvastok vagy csak keveset, papíron. (Bár on-nyál is meg van Uj simapuublicisztikai munkássága). Ezzel a Rövid Történet-ben eljutotunk 2000-2001-ig.
Én, mint politikaiintelligens, számítotam arram, ami az MSZP terve is volt: HA sikerül nyerniük, likvidálják (politikaipalettáról) mind a balfaszokat, főleg a maradék SZDSZ-t (ezt is sokszor elmondtam: 2000 előtt inkább viszolyogtak és undorodtak a FIDESZ-től, de az SZDSZ-t gyűlölték. A FIDESZ-re szüksége is volt az MSZP-nek valamennyire, de akik útban voltak nekik, az az SZDSZ volt. Mármint a régi-eredetiSZDSZ, az igazi. Ugye megint a sokkallennebbi motívumok: az SZDSZ-es EKÁ-sok nagypofájúsága sértette őket a leginkább, ugye "műűűvelten" baszogatták őket körbe elegantan...
2000-ben fordult elő először az, hogy valami nem jött be az MSZP-nek... meg a jóoldali királycsinálós újságírásnak. 2000 volt az az év, amikor még a politikaintelligensekben is az érzelmek fejűlhaladtanak az ÉSZ-en. Az agyvérzsír túllforrta a józaneszet. Ekkor kezdődtek el az olyanfajta sunmyigecista manipulációk, amiket Dr Vásárhelyi Mária tevékenységében tudnék szépen kimutatni, a sunyin terelgetős célzatoslekérdezések áltárgyilagos és pszeudotudományos "feldolgozása" (belenyomkodása az eredményeknek az előre elkészített klisékbe) Ugyanúgy, ahogy ma egy jobb Ft-árfolyam-os hétre rá nyugodtan be lehet írni valami jó kis árulkodást aóvvónénijéknél, hátha baszódik valami azzal a Ft-árfolyammal.. ugyabnúgy a 2000-2001-re beérő fél(negyed...) reformok, a monetárisfegyelem ( A FIDESZ nem azt csinálta, amit beszéltm, azaz politikai műveletet hajtott végre: szájjal baszogatta a Bokrosi Reformok-at.. kézzel meg csinálták tovább...)
Arra az esetre, ha 2002-ben az MSZP nyer, bármekkoraszázalékkal, az MSZP végsőverzióját lehetett prognosztizálni. Politikaipragmatizmusban, merő politikaintelligenciában, politikaiprofizmusban fogott össze ugyanis egymással antagonisztikusan [-> történelemóra!] ellentétes irányzatok csokra. Alig várták már, hogy beadják a "válóper"-t. Egymás szájszagát se bírták. Az MSZP önmagában egy egész politikaipalettát a balközép(balbal: Krauszék)-tól a CENTRUM-on át a mérsékeltjobbig (hagyomásnyos nyugateurópai szociáldemokrácia, sőt, keresztényszocialisták) kiadtask VOLNA. Ha a Jó Pasi Miniszterelnök nem bassza el a renomét. Jó lenne tudni, ki is lehetett az a titokzatos Gyurcsányi, aki kavarta a háttérben a szart és.. végülis bemártódott még a jóoldali sajtó csücske is. (ha ugye elfogadjuk azt, hogy összesen két jobber prominens miatt az egész jobbioldali is érintett: jógyereknyilvántításban ez ál a tévesen Kulcsárról elnevezett ügyről, hogy "mindkét oldal érintett, inkább a jóoldal") És megint az Ész Kombájnjai baszták el a legjobban, A Tanár Úr, Vitányi köre. Ők találták ki Gyurcsányt. És Vitányi egyszerre akart belül, az MSZP-n belül is rendet tenni, a tolvaj lopnokokat kivágni a picsába Máthé-B...[hogyhíjják, a malacképű]-Puch vonalat, korrupciómentesíteni az MSZP-t] és odakünn is megragadni a hatalmat. És... az Öreg Csepettó megfaragta a Pinokkijó-ját. És Pinokkijó mindent megtanult a tanítóitól. Mondhatni: Ha valaki elvégezné at a munkát Gyurcsány Összes Műveiben [beszédek I-LVX. kötet]amit Csuhai István elvégzet Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című ciklusában, akkor lényegében a magyar szellemi elit minden tagjától találnánk szó szerinti vagy torzított formájú idézetet.
Szeretné most a tisztelt jóoldalon persze mindenki bűnbakra kenni, a FIDESZ-re csak, meg egy kreatúőrára, egy jóoldali-politikai termékre, a nácikártyázás eredményére, a Jobikra kenni ezt a gennyedt mocsarat, amiben fuldoklunk. Pedig ez a gennyedt mocsár nem a begyepesedett magyarparaszt, nem a szélkakas, mindenüvé szavazó póletárr sajátbűne, nem a nép csinálta, hanem a szellemi elitünk és főleg a jóoldal. A jóoldal kezében volt (és VAN!!) minden, a pénzek, a paripák s fegyverek. Lehet önáltatni simicskázással, de mérlegfőkönyvileg a párszázmilliócskás fideszbojárság elmehet a vidékikurvannyába, jabba. A Derék Had kaszálásaihoz képest. Sziveskedik a jóoldalisajtó kiegalizálni legalább ("mindkétoldal érintett.. hát persze!!, csak nem mindegy, hogy 10%-ot vett ki, amivel még a beruházás kivitelezhetó, vagy 40%-ot, amiből már csak "M6-os ótópálya" lehet... azaz vár a szarból, a szarra alapozva... EZ az amivel a jóoldalon alig mer valaki is szembenézni. Az óvodások.. az nem az óvodástársadalom tüköre, hanem az óvónóké! Picsa óvónőknél ilyen lesz az aóvvoda! Büdös az aóvvónénijéknek MOST az aóvvoda? Ők csinálták! Ők voltak picsák, ők cigiztek a "játék kezdeményezése" címszó alatt, ők nézték el, hogy a dadusok a lét mérik ki és a húst hazalopják a kondérokból meg a hypót meg a budipapírt, meg jójátékokat selejteztek haza és rosszakat hagytak még egy körre jaó lesz! alapon!
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.02.21. 10:04:20
részleteiben nem, de az egésszel még egyet is értek kb
az van, hogy a "másikoldalt" amennyire átfogóan látod, annyira valahogy mégsem látod a sajátoldaladat
* * * * * * * *
"VAN!!"
Simicska und köreit alulbecsülöd, erősen
(ahogy Gyurcsány und co-t meg túl, már hogy gazdaságilag)
valamint pl Csányit melyikoldalhoz veszed?
?!?
stb
* * * * * * * *
"ŐK":
az eredetitőkefelhalmozást NEM 2002-ben a komcsitolvajok alatt kezdték az ügyesek
ez nem úgy van, hogy a komcsiügyes lop, a nemkomcsiügyes nem lop, hanem úgy, hogy az ügyesazlop
és ha kell komcsi, ha kell nemkomcsi
ez az egyik gerenda, amit nem vagyol hajlandó észrevenni
(a másik az politkomm és politkult és ilyenek, de ebbe most tényleg menjünk bele)
magyar-magyar szótár 2012.02.23. 02:47:35
Nemhogy a nagy, de a közepstőkénket sem úgy érdekli a politika, ahogyan azt a korrupt és fasszopó geci újságíróink beállítják. tehát hogy fideszmilliárdos meg ilyesmi. Mindigis arra mutattam rá, hogy Gyurnaiék NEM elsődlegesen politikusok, gyurnaiék nem politikai céllal jöttek az ő számukra maga a politika is (amiben hyperintelligensek eszköz. Arra mutattam rá, hogy a netoktratív spekulalista az nem klasszikuskapitalista. Szélest a fideszhez KÖTIK.. ez kommunikációssáv. Széles a vállalatát nem fideszbirodalomnak építette, a menedzsment a leggyönyerőbben apjafaszáza cigánykúnnyázza OV-t !
De egészen le mélyre, az utolsó autópályalap-locsolós IFÁS al-al-al-al-al-al-alvállakozóig mindenki szarin a politikára vastagon vagy a magánvéleménye a politikaivéleménye, ami az üzletbe nem játszik. Ez az alapja annak, hogy az újságírók kitalálták a titkos összeesküvést az MSZP és a FIDESZ között. Mert odalent az életben
ahogy az LMP is szavazott már a JObbikkal
mindenre van példa.
Ismétlés: a korrupcióról is összesen ez jön le a magyar óriás, közepes kistőkésnek és a kis pöcsvállalkozóükának is, hogy a jóoldalnak 40%-t ezeknek meg 105-ot kellett leadni és 10%-ot ki lehet gazdálkodni, de 40%-ot már nem.
Nem a politika különbözteti el Leisztingert Csányitól.
Hogymondjam, ez a kizsákmányolózás meg kapitalistázás ez jóléti városikörnyezetben tenyész a 180-220ezer ft-os havijövedelmi polgári sávban.
Ott tartunk, hogy a havi 40-90ezer ft-os jövedemisávban már térdenállva könyörögnek az emberek a kizsákmányolásért. Bánja az ő faszuk, hogy mennyire zsákmányolják ki őket
ugye Csányinál az irigység: mirrjádoss.
Tessék, tedd le a figurákat magadelé és latolgasd, hogy mikor marad több az országból, ha Csányi van siok vagy Leisztinger van sok.
megmutattam : netokratív spekulalistáink úgy képzelték: annyira szar az egész aA Struktúra meg az ország is, hogy nem kell a kenegetéssel maszatolással foglalkozni, vigyük amit érünk, mert amit nem viszünk, azt elbaszák nélkülünk, oszt gyön majd a zónijó és újrastruktúrál.
át nem gyön, mertközben a világtörténelemben más történt.
A tőkében érzelmek nem játszhatnak szerepet. A XX. században végig ezt látjuk: még Ki Ir Szen-nek is szálítottak. Tegtnapi bulvárhír volt a phenjani Piramis továbbépítése. Üzleti alapon a tőkés a kurva anyját is megbassza. Nem tekint a politikára.
Azt a mi újságíróink hazudozzák, hogy a tőke oldalogja a politikát, egy faszt. A politika oldalogja a tőkét, mert a kommunikációhoz pénz kell.
A valódizöldmozgalmainknak nem volt pénze a politikaikommunikációra. A kreatúrának az álzöldeknek, a csinálmánynak, a netokratív néppártnak ott volt az amerikaiak pénze. Idehaza bevásárolták magukat liberálisoknak, mig az EP-ben mint zöldpárt forgatjájk magukat. Idehaza nem merészelnek zöldpártként forogni, egyrészt a bunkónép miatt másrészt meg.. ugye.. itt vannak zöldmmotzgalmak, csak pénzük nincs ennek a reklámozására.
Kérdezed, hogy mért nem basztatom egy kicsit Orbánékat is. Nem velem van a hiba a te ingerköüzsöbödet (ugye a pöcegödör, nácik junta, rezsim szavak használata miatt) már nem éri föl az én kritikám. Pedig az én kritikám ütősebb. Én nem a felépítményeikben, hanem az alapjaikban, nem a lózungokban (hogy most azt KELLETT hazudniuk, hogy hazakűtték az Ájemeffet... de szerinted hazakűdték, őszintén? szerinted "elmentek"??)
Enyhén gunyorosan, mint gyagyással beszélsz velem, lekonteozod, ha mondok valamit.. de a sima gyári kommunikációs lózungokat lobogtatod, amiket készen vehetni az indexlidliben, efféle a Csányizás is.
Azt is hiába szajkózom: itt kettő vagy már több rossz közül kel KELL választani. Az kommunikációs hamisbeállítás, hogy jó és rossz közül LEHET választani.
Alapvetően a kérdés: Európa vagy USA.
Azt is meg kel kérdeznünk: Ki az únt gátú ócskaföld, kik az elmaradottak. Kik a korszerűsödésre nemhajlandóak, a csököttek.
A politikában nem játszhatnak szerepet érzelmek, tehát egy olyan verziót is meg kell vizsgálni, amiben az idén az USÁ-nak sikerül Európát agyonbasznia (maga alá gyűrnie). (-> bezzeg a cseszlovákok!)
Mókás pl a "rendes" szlovák miniszterelnökasszony esete. rendes vót, becsületes vót.. naoszt jaó sokra is ment vele!
Az időviszonyokkal is baj van, a 12 éves gyerek széjjelveri dühkitörésében a laptopját, mert nem tőt le 22 mp alatt. Minden azonnalkell. Feriék szerint minden rendben, minden a magaútján el meg szét is basztak mindent, elloptak amit tudtak és ti meg is ettétek, hogy Eltolcsy a hibás, ferencéknek van türelme nemhogy 2014-ig, de 2018-ig is várni. De a maiember már idegösszerioppanást kap, ha négyen állnak a teszkóplnztárban.
Az elmúlt 4 -5 hónap arról szól, hogy a jóoldali politikaimegfelelő (profi, szép, illatos, tehetséges, kedvesarcú, nekem is kamón!) újságírótársadalomnak arra se volt idege, hogy egyáltalán valami faszbúkizáció keretében legalább beszopatási (elhitethető) ellenzéke fölálljon Orbánéknak, már agyonbaszták őket, amivel mit is értek el?
magyar-magyar szótár 2012.02.23. 02:53:12
Önmagában a MTV m1-en , mint szemléltzető kisállaton meg lehet vizsgálni. az m1 összes szálkája ki van szűrve, de a jóoldalisajtó tevekaravánjai meg nem.
Simicskából a legeslegvadabb jógyerekfantázia nem tud felfújni egy negyed Leisztingert sem.
Erről Kikoránkellel is vitatkoztunk a szaros 400 milla kapcsán. Ezt bekönyelitek BRUTTÓ valamelyik fideszmilliárdos zsebébe, pedig eleve a 400 millából futnia kell a z augusztus 20-i tűzijáték 250 millájának (ez takarékos spórtűzijáték) Nem kellek én ehhez, hogy a szálkát a gerendával te magad összelatold.
És bevallom, nekem oszt egymindegy, ha te gerendának AKARSZ jaj annyira a lelkiegészségedért szálkát látni.
Egyébként meg a gerenda bele se fér a levesbe.
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.02.23. 14:14:10
ha gazdaság:
a japcsik szarban, sőt a nagynépi kína is érzi már az amcsi-eu válaságot
nemtom
pol: eu - bürokrácia
vagy
usa - nagypofa
de egyik sincs
nemtom
"Az elmúlt 4 -5 hónap arról szól, hogy a jóoldali politikaimegfelelő (profi, szép, illatos, tehetséges, kedvesarcú, nekem is kamón!) újságírótársadalomnak arra se volt idege, hogy egyáltalán valami faszbúkizáció keretében legalább beszopatási (elhitethető) ellenzéke fölálljon Orbánéknak, már agyonbaszták őket, amivel mit is értek el?"
Ez a legnagyobb vitánk jelenleg
Ti. hogy nem a sajtó baszta szét a zorbánkormány renoméját
és nem is a zelmúltnyóccév
és még csak nem is válság
mindegyik tett hozzá persze, de legnagyobbat ők maguk ütik magukon
mióta ...2002 óta biztos, de inkább korábbtól
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.02.23. 14:16:59
a leisztinger vs simicska dolog érdekes is lehetne
melyik mit, mikor, hogy, mennyit, stb
(pont erre írtam, hogy a lopkomci, nemlopnemkomcsit a minap)
de van csányink...
Frick László Emlékzenekar 2012.02.24. 04:17:17
Egyszerűen... a számkör..érzéssel van a baj, hogy még a magadfajta műűvelt és okos jó [külön!!!] gyermekek (tehát nem jógyereke, hanem a jó [hosszúszünet] gyermek is nehezen boldogul a milliárdos számkörrel. Ugy kb százmilliós számkörig képes az átlagember a plénzt elképzelni. Én azonban , minmt gyógypedagógus, ilyen darálóaódalli viták során pézekkel szoktam, a Lada Niva motorháztetejére kibaszva a pézeket, szemléltetni, hogy miost akotr a 600 az töb vagy kevesebb a 3,5 nél. Úgyértve, hogy 600 millió és 3500 millió. Így már azért világosabb.
Leisztinger EGYIK (a százközül) működése a jóoldali, politikailagmegbízható , korrekt, nempöcegödör jógyerek Figyelő c. hetilapban van leírva, én már anyit szajkóztam.
Simicska, mint spekuláns elmehet a bakelitházas, fatengelyes tranzisztoros COCOPM-listás elavult telefaxxxomba a szaros kis .. ráadásul másodkézi trükkjeivel. Minden simicskázásban legalább 2-3 éves spät van. Semmi újat nem tudott a faszi kitalálni. Nagyon is jellemző a Kaya Ibrahim-ozás, ugye most már majd 4 éve lesz, hogy Mester Ákoson kívül már mindenki tudja, kicsoda Kaya Ibrahim (benne vót a tévébeee)
De különben falusi szintern is így megy, ugye a téesz hajjakengyei, akik széjjelopták a szövetkezeti vagyont (500 Ft-os tagjegyekkel!) a tagság vagyonát, simicskázzák az egyik gépészeti brigádvezetőt, ai alakított magának pár mezítlábas billencs IFÁ-t meg MTZ-t. Csak a kishalak akadnak a hálóra.
Ez olyan, mint a NyuPé fosztogatás, 2003. óta nemigen fizegetik be az épenakztuális kormányok a részüket, de ugye bevallani ezek vallották be nyiltan is.
Ugye, ha a szakács rendszeresen beleveri a levesbe, az nem akkora baj, mintha a fáma azt járja, hogy beleköpöt. Csak ne tudjuk. Amit nemtudunk (tehát hogy hányszázszoros a méretkülönbség Leisztinger és Simicska között) az nem baj.
Frick László Emlékzenekar 2012.02.24. 04:29:26
Kínáról megegyezzhetünk abban, hogy nagyjából a nagysemmit tudjuk Kínáról, pl ez egy vágyálom, hogy Kína most szorul az USA miatt. A kínaitőkét kivonták az USÁ-ból és most otthon jelentkezik. Ki hogy SZERETNÉ látni. Érzelmek a tudós pofák mögött. Ellenkezően, nagyon is úgy néz ki, hogy a vissza (haza) áramló tőke, a mesterségesen leszabályozott, de feszülő piaciigények ellehetetlenítik a kínai növekedésimutató további egyjegyűvé lehamisításait.
A sajtó régesrég személyesen, tehát zsigerből gyűlöli a fidexxeket még audizó takony korukból. Sajtóberkekben svédasztaloknál a legalpáribb cigány apjafaszázásokat.. na jó ma már a kis szemét takonygeci legföljebb a huszonnyolcéveséves 26évesÁlomTitkár[helyettes]re alkalmaztatik. Nem egyszerűen politikaiküzdelemről van szó (tehát úgyértve, hogy a szocialista jókormányok nyomták a zsét a jóoldaliaknak, ezek meg nemnyomják) Hanem egyszerűen zsigeri útálatról minimum. Egészen nyakon aluli érzelmek a döntőek ebben. ég ez se annyira érdekes. A gond nem az újságíró érzelmeivel van, hanem a szereptévesztéssel. Az, hogy ha itt ki-ki a zsigeriállapotainak megfelelően őrjöng (lásd Vecámék pöcegödrözését) az egy dolog, ez "blogoszféra" A tudósítások elmaradásával és szelekciójával van baj, tehát a Rajnai Attila féle tevékenységgel, azzal, hogy el is hiszik azt, amit az efféle stréberek összekompiláltak. Ez már a történelemben hagy úgy nyomot, hogy torzan, hamis adatokkal, kihagyásokkal kerülnek a "történelem lapjaira" az események. Azaz úgy jár jelentörténelmünk (a 24 év) mint ahogy Ötvenhat vagy 1848-49 járt. vagy az ismert Kossuth -kép, ami tök hamis és kb annyira reál, mit a Petőfiről készült festmények. Már aki 20 éves volt 56-ban, 76 éves, még pár év és emlékezésre jóformán képtelen szenilis lesz.
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.02.28. 10:10:58
no erről nekem hírtv, mnno, újabban m1 ugrik be elsőre...
"zsigeri útálat"
ez megint szálka a
beszélgess egy erősen nemzeti 'értelmiségi' budai töritanárral (és abba ne is menjünk bele, honna a villa) pl a 'komcsikról'
az ő 28 éves államtitkár fia nem viszont gyűlölködik (max bloggerkánt, ugye..:)
de 0 szakmai hozzáértéssel nyúlja le a nagy zsét a közszolgban, és végrehajt minden faszságot, majd tovább ejtőernyőzik, miközben az érdemi munkát végzőket ész nélkültizedelik
28 évesen egy gerinctelen, agyatlan, csöpögő nyálú mameluk - a sikerese fidesznyik mintaképe
és ez első kézből való infó, nem az indexen olvastam
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.02.28. 10:12:54
"mi is a baj a Csányival"
meséltem neked konkrét ügyet
ha gondolod, emailben elküldöm újra