csak egyet pécéznék, kifejezetten Hannibal testvérem kérésére. A "vitánk" ugyanis a szokásos vonalak mentén puruttyál, ő szépen felmondja a jóoldali kommunikáció által föltárt sokféle minden rossz-at ezekről és az a panasza, hogy én viszont nem vagyok képes ezekre egy rosszat se mondani nem mintha nem mondtam vóna már ezekre annyi rosszaat, hogy akár el is jöhetne értem a TEH , TECS vagy TÖCS vagy minek híjják...  

 

Ugyanis a jóoldali kommunikáció egyik legcukibb gyakorlata, hogy csak nagyon kevés valódi hibáját pécézi ezeknek. A sakkban ugyanis a profi sakkozó nem egy kibic, hogy a rossz húzásaira figyelmeztesse a pocsékan sakkozót.

 

Nos, ezek sok-sok valóbani hibája közül inkább egy mulatságosat pécézek. De olyat, amit azért ismert sémákból könnyű megérteni és felismerni. Köztudomású panasz a jógyerekblogokban, hogy bármely szép téma megadás- teszemazt szarszagú vére [ezek]nek meg ilyesmi- ott őrjöngenek a bunkójobbos nickek (akik especielle & LIVE! akár lehetnek a korpuszukban jólnevelt jóoldaliak is...)

 

Számomra a legröhejesebb ostobasága ezeknek a következő mondatukban szublimálódoik ki.

"Az a jó, hagy őrjöngjenek, úgy jaó a komenyista, ha jidegess!"

 

Vagyis ezek abban a tévedésben vannak, hogy a látszat alapján valóban is idegesek lesznek "a kommunisták" attól a sok balfaszságtól, fejetlen kipkedéstől-kapkodástól, amit megfelelő kommunikációs szelekcióval [megosztással] akár széjjelbaszásként is lehet (és lehet!) ábrázolni.

 

Valamint ugye nem kommunisták [-> kutyából lehet  virsli, szalonnából nem lesz disznó] és az idegességet elég rosszul játszák meg, nem attól gülled ki ugyanis a szemük, hanem a visszafojtott röhögéstől. Nadehát elég rosszul is adná ki magát, ha hahotázva jujjogatnának ennek a köztársaságnak a kikukázásáért és új köztársaság (4.0) kikiáltásáért.

 

bonus track: Ez akkora bááboci naívság, hogy nem is kommentálom:

 

"Addig a jaó, amíg az ellenzék ennyire megosztott!"

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr133362446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steinmann Lujza 2011.11.08. 16:40:42

na, ez kb, olyan, mint amikor a szövőnők írtak Rákosi et-nak, hogy hallottuk ám, túl sokáig fenn tetszik maradni éjjelente dógozni, és az nagy hiba:D

spájdernecc 2011.11.08. 17:05:06

a FIDESZ, kb megalakulása óta két dologban változatlanul pocsék.
Káderpolitika és kommunikáció

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.11.08. 17:06:28

bbjnickfika túl könnyű házifeladat neked:)

de amit ezek az evával csinálnak
vagy a kerényi-projekt

itt nemtucc nyócévezni, ilyen ki nem kényszerített hibákat a leeegokosssabbsakkozó sem tud kiprovokálni

és jellemző, hogy megfelelőoldali blogger, újságíró, sőt új elemként már a megfelelőoldali politikusok is gáznak érzik

spájdernecc 2011.11.08. 17:12:25

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
az eva jó példa
igazából annak éri meg, akinek viszonylag kevés az anyagköltsége a bevételéhez képest, magyarul zömében az eszét használja.
hát érdemes pont a gondolkodó réteget felbosszantani?
a nagy stratégiai játszmában alapvető taktikai hibákat ejtenek

Elijah_Baley 2011.11.08. 20:04:40

addig jaó, míg mindenki ennyire megosztott, addig se köll bármit adni az embereknek, majd jól eltorzsalkodnak egymással :)

I_Isti 2011.11.08. 21:32:29

@De gustibusaut bene, aut nihil: A zembereknek a zállam ne aggyon semmit. Viszont ne is vegyen el.

Yörük Macarlar 2011.11.08. 23:23:28

@Steinmann grófnő:

Végül méges örvösi Nóbelprájszot kaptál, hogy örülne Frici neki, az osztálytársad: a Karinthy...

Csak kicsinyést későn....

Yörük Macarlar 2011.11.08. 23:48:42

@spájdernecc:

Mert te aztán érted ezeket és ÖSMÉRED a FIDESZT, MI??!

A FIDESZ az ORBÁNVIKTOR+KÖVÉRLACA!

Kicsit Bayerzsoca es.

A többi EZEK FÜGGVÉNYE.

magyar-magyar szótár 2011.11.09. 02:23:35

@Steinmann grófnő: nem olyan. Az a Népszabi volt a jókormányzás alatt.

magyar-magyar szótár 2011.11.09. 02:25:58

@spájdernecc: Ez is nagyon igaz. A FIDESZ régen, még amikor liberális párt volt, olyan ma az LMP-nél tapasztalható bájosan kecses dolgokkal gyött föl, még 90 éves tanítónénik is magukhoz hozatták a szavazóurnát ezért... hogy olyanokra szavazhassanhak, akik már csak életkoruknál fogva is valamennyire mentesek a... de azóta bizonny hajak hullottak.. és ami azzal jár, az ész, az ész bizony az okoshajakkal együtt...

magyar-magyar szótár 2011.11.09. 02:28:05

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
>>ha megszűnik az EVA, azzal oda lesz az ál -és kényszervállalkozások melegágya is<< /egy jóoldali oráuklum
opmi.hu/PHP-3/Elemzesek/download_utolso_esely_060520.php

magyar-magyar szótár 2011.11.09. 02:29:27

@De gustibusaut bene, aut nihil: Ez a "megosztottság"-i elképzelés tökre egy mai FIDESZ-es főségi gondoélat. Mondhatnám azt is erre, megosztott a telefaXXXom, az!

magyar-magyar szótár 2011.11.09. 02:32:15

@Yörük Macarlar: Nem tudom el se képzelni, mitűl gyött most föl a hava künd-nek. Pláne ama régi kücük kis versikérűl, hát annyian se olvasták azt, min egy víídám kis faszbúkismerettséggi kör. Hát Keloidka hogy kerül ide? hajánál fogva berángatva habteste (ami asztrál is egyben) Megint túlteng benned a tesztoszteron, hogy hamisan vádolva engem őrjengesz?

magyar-magyar szótár 2011.11.09. 02:34:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ha megnézed a karaoglu által bedobott nevek körét, máris kirajzolódik a hergelési irányból, merről nyúl a kéz (ti. a jóoldalról :D )

magyar-magyar szótár 2011.11.09. 02:54:49

@Yörük Macarlar: Azt azért kifejthetnéd, de próbáld meg pár szóban csupanagybetű nélkül is jól hallom a hangod, hogyan tudnálak én tégedet magad-magadnál is jobban lejáratni. Mármint úgy értem, hogy az általad konstruált nick face-edet. Vegyük pl egy egységnek az ominőz versikét, te pl akárkit, akit csak szottyan neked agyvérzsírtolulásodban 10x-22x nagyságokban olcsón sértegetel, hiszen ők nem tudják a nicktulajdonos-valódineved.

spájdernecc 2011.11.09. 05:20:04

@Yörük Macarlar:
lófaszt nem tudsz rólam Kükndü
és ez így jó

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.11.09. 09:35:16

@magyar-magyar szótár: ott egy koncepció, részeként tervezték megszüntetni

és nem két hónap alatt

jó műveled az indexizmust

Yörük Macarlar 2011.11.09. 12:08:28

@spájdernecc:

De nem is kell nekem tunnyi semmitse, mert én INTUITÍV VAGYOK, mint azállat,

vagyis mán le vagyol káderolva, te bús, balga balfasz...

Yörük Macarlar 2011.11.09. 12:10:58

@magyar-magyar szótár:

Írtam valamit a Mandineren.

Erre TÉ kéccer rékérdezel, hogy "te vagy akkor valaki?"

"Te voltál akkor valaki?"

BAZDMEG, MINDIG VAGYOK VALAKI; ÉRTED, MER EMBER VAGYOK, MÉG HA ELVEIM VANNAK IS - ami néktek NINCSEN!

magyar-magyar szótár 2011.11.09. 12:50:22

@Yörük Macarlar: Nekem próbálod bemagyarázni, Magyarország egyetlen igazi kündüológjának, hogy [egy] ember van az összes nicked mögött? Te Góg & Magóg fija, tee! Nincsen az a kétszercsomagolt titkos írásod, amit ne tudnék magyarból magyarra fordítani.
Ösmered azt a mondást, ami a mai magyar politikai életben járja, pl az alpáriass anyázás helyett ezt szokták mondani nagyemberfeleségeknek. "Töeaa, töeaa, te Anikó, tee, hogyazzazzazza: rajongjon érted a Kündü!"
Régen volt az a "rajzoljon körbe a Doszpot Péter" ehelyett rosszoldali butajobber körökben ez járja ma: "Ó, hogy írna hozzád dicshimnuszt a Karahun!"

Yörük Macarlar 2011.11.09. 16:09:18

@magyar-magyar szótár:

Ez az általam hűtelenül elhagyott büdösbunkóczi Blogtéren lehet így.

RomBold! (törölt) 2011.11.09. 16:32:41

@Yörük Macarlar: Blogtér?
Múltidő. Onnan már a trollok is kihaltak, a droidok is leálltak.

Viszont az onnan megszökött népek fakebookon, blogspoton, flickeren poseren viszik tovább a régiek fényét. Minap valaki Hantert idézett nekem, de hallottam már bajlát is, és vannak akiket látok is...
Érdekes viszont, hogy az ormánság pitbulljának a téren mekkora csahos önfényező hangja volt, amióta a teret otthagytam, egy betűt sem hallottam felőle.
A blogter már nincs is. Hulla, amit lassan már a bomlás gőzei sem mozgatnak.

Steinmann Lujza 2011.11.09. 18:44:07

@RomBold!: igen, de ez már sajnos nem a régi :((
azóta is gondolkodom, hol nyissak blogot, mióta onnan leléptem, de nem találtam olyan oldalt, ami tetszene

RomBold! (törölt) 2011.11.09. 19:06:55

@Steinmann grófnő: Facebook
Van olyan, hogy jegyzetek, na oda lehet hosszabb, és szebben szerkesztett írásokat tenni, és megosztani.
Beállíthatod akár külön minden jegyzetnél, hogy ezt most mindenki lássa, és mindenki hozzá tudjon szólni.
És jelölj ismerősnek minden hülyét
A fontosakat meg tedd bele a barátok csoportba

De ez csak egy megoldás.

Nekem bőven elég egy fapados blogspot alap is.

Esetleg bloghu, és beállítod úgy, hogy olvasni lehet, komment nyista, és kipakolsz egy facebook csoport csatlakozz gombot, és megmogyorózod, hogy kommentelni csak a facebookon lehet

ne keress olyan szolgáltatót, ami neked tetszik!

dolgozz azzal, ami van!

Steinmann Lujza 2011.11.09. 19:15:43

@RomBold!: köszönöm a tippeket, de hogy őszinte legyek, egyik sem vonz
a téren pont az volt a jó, hogy nem a saját ismerőseidnek nyomtad a cikkeket, hanem minden kikerült az étlapra, és abból válogathatott mindenki
szerintem ezek süketszobák a blogterhez képest, pl. a blogspoton vagy a blogponthun hol látod a többiek blogját? sehol, oda jutsz el, akit ismersz, azzal meg akár levélben is megoszthatná az ember az élményeit

RomBold! (törölt) 2011.11.09. 19:27:39

Jajj, a primadonna jobban áll neked mint a naiva...

Követés, Rss, Google reader, dolgozz azzal, ami van!

Megoldható az is, hogy sokan olvassanak, és megoldható az is, hogy sok embert olvass

Már ha időd engedi...

Én kósza bácsi bloghus oldaláról járok át Biedermann kisasszony blogspotos oldalára...

RomBold! (törölt) 2011.11.09. 19:29:38

vagy könyörögd be magad egy kész felületre! Írj a kurucon, azt sokan olvassák! :D

Steinmann Lujza 2011.11.09. 19:43:58

@RomBold!: na, látod pont erről beszélek, hogy a téren ott volt az étlap, és aki akart az elolvasott, akit akartál, azt elolvastad
nem az én stílusom, hogy tukmáljam magam rss és hasonlókkal, bár fogalmam sincs, pontosan mi az
ja, és azt sem tudom, ki a biderman, életemben nem hallottam róla, na, de tényleg nem akarok itt nyavalyogni, legyen az én kényes ízlésem problémája, hogy nekem nem tetszenek ezek az oldalak, ja mégegy, a követés meg egyéb csak annál működik, aki már rátalált ehgy blogra, nem? tehát képzeld el, most mondjuk nyitok itt a zindekszen egy blogot. Ki a fene tudna róla egyáltalán,hogy létezik mondjuk Török Zsófi barátnőmön kívül, akinek elcsacsognám. De azon kívül?

magyar-magyar szótár 2011.11.10. 03:40:49

@Steinmann grófnő: Ezt kifogásoltam még blogteres korunkban, hogy a bloghún:
-eleve úgy van kitalálva a működés, hogy csak Bogin keresztül kaphatsz zseblámpafényt is a barom, aki kattogást termel nekik. Namost egy címlapos-ság a blogteren eredményezett 600-800 [talán Bajlánál pl 4000] olvasást. A bloghú belsőcímlaposság eredménye SEMMI. A Frick 'Zenekar csókos lett egyből és automata felpattanó-t kapott és az addig napi 20-30 olvasása így egyből napi 20-30 olvasásra növekedett. Szokltam tesztelni állandó belső címlaposokat, 1-2 komment. (nagyon sokszor maga a portfólióblogger tesz arra vastagon, hogy emelje a kattogászámát! nem is válaszol egy kommentre se) azaz a BELSŐcmlaposság. tüöltelék és statisztikailag CSAKIS KIZÁRÓLAG az index-ről pattantó kiajánlósor ér valamit:
és most figyelj! Amit itt látsz a belsőcímlapon kiajánlósort, az szépen "el van csúszva" az indexcímlapi kiajáőnlótól -és nem véletlenül Az aktuális agitprop-ba vágót úgy állítják be, hogy első legyen a friss címlapon és maradjon fönt (legutpolsónak) még a frissülten is. [jógyerekműveletek címszó]

RomBold! (törölt) 2011.11.10. 06:02:08

@magyar-magyar szótár: koszablog.blog.hu

De nem ér bántani az öreg fényképészt!
Egyrészt úgyis kitilt, meg radíroz, másrészt meg akkor is emberből van, ha elsőre csak egy cenzor vagy egy megmondóember látszik belőle.

magyar-magyar szótár 2011.11.10. 07:20:15

@RomBold!: A Hemingway-kötetemet küldtem a betegágyához. Kihúztam az Oltár Polc-ról azt a Jack Londont is, amiben Az élet szerelme (Lenin kedvenc London-novellája) benne van, de azért annyira mégse szeretem az öreget.
süti beállítások módosítása