agyonfirkált és túlírt cetli, feketealapon fekete, noteszlapocska kIárának köszönettel és szeretettel is
Az időnek vasfoga nincsen. Hogy lenne idő, talán, azt nem is a konstruált szerkezeteink, az órák mérik ki (-> képzetes [emberi] idő)
Hangyalétből szemlélve az emberiidő vánszorog, az az úristen viszont, akit a chaszid írásmagyarázó anekdotból ismerhetünk, a szemtelenül fiatal kölyökarc, ha letekint, néki a kontinensek mozgálása úszikálás és a Himalája gyűrődik föl hirtelen, mit az abrosz, Csomo Anyácska tekintetében pedig a nap járása villózás.
अशोक -nem vagyok képes elkülönböztetni, ez egyik kedvenc királyom neve lenne vagy egy Hyundai Atos minőségbiztosítási tanusítványán valami szó.
Az időnek van szaga, az ember nagytömbökben találhat akár templomokban, fönt a karzaton, kétujjnyi porréteg a párkányok láthatatlanfelén. Krúdy Gyula [festő]állványokon mászkált ezért az élményért. A legfölső karzatot 120 éve nem használják, oda hordták föl az előző tarka virágokkal templom pingált padjait, ujjnyi porréteg mindenütt, egykor ilyen téglákból volt a lenti padozat is. A porszagot időszagának téveszthetem, holott ellenkezően: elfedi azt! A hívek a kapájokat-kaszájokat, ahogy letámasztották mindenhajnalon a mezőkre indulván ima előtt, 50 év alatt a szerszámnyelekkel a négyujjnyi vakolatot a téglafalakig leverték, sőt, már a tégla is kopott –majd az egészet a modernidőkben levakolták. Költői a kép, az idő vasfoga váj horonyszerűen bele a templomfalába majd képzavar: az idő vasfoga levakolta azt. Az idő vasfoga leáztatta az oromzatot nem, haenm nincsen olyan molekulaalakzat ma már, aki bádogosnak merészelhetné nevezni magát a tubusból nyomható szilikonok és szurokszerűségek korában 10 évig állékony oromzatvédő bádogozást sem képes készíteni, bár állékony lemez talán még lenne hozzá. De a vakolat új[molekulaegységzet] a régiben, nem az a minőség, nem olyan állékony, falazóhabarcsot sem tudnak már affélét a maimesterek. Kőművesnek mondjuk, de a csákányhoz hasonlatos kőmíves szerszáma már nincs, sem követ sem téglát nem kell faragnia. Nem hajszálnyi, hanem centiméteres a tűrés ma már. Ha nem vakolják a templomlábazatot újra, ma már több, mint aranyira szélesedtt volna a kapák-kaszák nyévégeinek nyoma a falon, mert egyre magasabb nemzedékek váltották egymást és ezeknek tehát egyre hosszabb szerszámnyélre is volt szüksége. Hát a villanyfűnyírót, a villany nyírógépet hogy támasztaná a villanyél helyére. A villanyírógép mely fölösleges molekulaegyesülés. Nem az idő nikkelszamovárja, hanem egy másik molekulaegyesítés húzott el fölötte.
Elhangzik az és még van, aki merész leírni: Shakespeare-t vagy Mozartot [műveiket] megette az idő vasfoga.
Van egy patika Székesfehérvárott, a Fekete Sas, múzeuma ez egy régvolt patika bútorzatának, a hölgy finoman jelezi a betérőknek, hogy fizetni kéne a megtekintés-ért, ami számomra elsősorban az idő szaga élvezete, csak orr is kell ahhoz. Sokakat visszarettent, már mennek is, amikor kiderül a számukra:
-ja, ez nem patika
-nem patika, de fizetni kell a megtekintéséért
Számomra elsősorban nyelviproblémát (élvezetet) jelentett a patika megtekintése, az asztalosok nyelvezetét megérteni, mit hogyan oldottak meg, szerszámaik milyenek voltak hozzá, hogya készítették elő a fát, mennyi időt [=molekulamozgást ] szántak arra, hogy a fa alkalmas legyen hosszúideig megőrizni azt a molekulaszerkezetét, ami a formát elhordozza. Mért nem jelentett nekik problémát a forma, a felülnézetben jellegzetesen barokk... az ívelt fiókok... Beszéltem asztalossal, akinek lövellete nincsen arról, mi a kézi falc és fazongyalu.
A füleket ette meg az idő vasfoga avagy a nyelvből a szavakat ki. Aztán még Shakespeare esetében, ha az archaizmusok megvannak (Arany János elképzelése egy sohasemvolt magyar nyelvről, ha töretlen marad Magyaroszág fejlődése és ameriká-t nem fedezik föl , s Törökmagyaroszág sem emészti máighatóan, akkor talán lehetett volna ilyen a nyelvünk a XVI-XVII. Sz fordulóján, mint amit most állítólag az idő vasfoga megevett és ezért újra kell fordítani. Csak szemre sem különbözik, nem annyira archaikus Shakespeare nyelve, mint Pázmány Péteré, de az angolszász gyerek egy mukkot se ért Shakespeare-ból és akkor a gondolatok aforizmatikus-de poeticai!- betömörítése a drámacselekmény [!!!] szövegébe már végképpen fölfoghatatlan. Viszont tökéletesek az angolszöveg fordításai: az angol gyerekek Shakespeare-hez való viszonyát fordítják le hibátlanul magyarra az indokláshoz, miszerint Arany kisérlete nem jó és maimagyarra KELL lefordítani Shakespeare-t, mert valakinek ez szakterülete, melója és fizetést kap ezért, futja talán belőle egy gimnazistafiúval egy naxos-i biotúrista vakációra.
Szinte látni, ahogy a kópé Mozart (Süßkindl Wolfili) félrefordítja a fejét slágerdallamkák rögtönzöttkomolyzenei műveibe belekompilálása közben. Kategorizálós analogizálós korunkban nehéz elképzelnünk, hogy az idő vasfoga nem Mozart (zenéjé)t ette meg, hanem csupán már affinitásunk nincsen ahhoz, nem értjük, csingilingi táncitánci. Jól emlékszem, amidőn még én is terjesztettem a hülyeséget afelől, hogy Mozart semmiben nem vitte előrébb a zenét.
Különös instrumentumokat evett meg az idő vasfoga –van Mozartnak vízzeltöltvén hangolt üvegpoharakra írt műve is.
Van egy igen giccses un „neoklasszikus” zenemű, az amerikaiak egyik büszkesége , talán ez az, amit még viszonylag „tömegek” képesek végigülni áhítattal is akár. Ellenpontként Leonard Bernstein műveit állítanám, mozarti léptékkel is mérhető végső-kétségbeesett kisérlet arra, hogy egyszerre legyen valami könnyű-és nehézzene. Állítólag nem lehet ízlésről vitatkozni, de nem is ízlés kérdése ez.
Ha jól sejtem, a fizika(tudomány) maiállása szerint idő nincsen is, a tér/mozgás folyamat egy emberi-illuzórikus „felvétele” valami optikai képzet csalja belénkj az idő érzetét, aki évszakok öcvezetében él, annak számára hőmérséklet, a nappalifény változásai is, de óra és naptár nélküli népek korérzete relatív, az agg azt sem tudja, hány éves, ahogy telt, úgy múlott rajta az idő, gondolja magát már 120 évesnek még 88 esztendőt megélten.
Nem az első idei első cseresznye változik, csak kezdjük az íze széjjelömlését szánkban már nem annyira, bocsánat ezért a mondatért, revelálni. Egybefolynak az évek, egyre gyorsabban telnek, mennyi harmincas bassza el az életét szószerint azzal, hogy még a huszasévei léptéke szerint gondolja telni az idejét [ki!] negyvenig. A szülő, amikor a lomba szórja annyi év halogatás után a gyereke gyerekkori játékait, hipp-hopp, a kis Vuk, hiszen ez most volt nemrég, tavalyérzet gyötri, húsz év hogyelröpült, cserebogár, sárga csere Bogárhátú, amoit a szerviz adott neki használatra addig, amíg
Wolfsburgból meg nem érkeztek a gyár konstrüktőr-szerelői megnézni, mi van ezzel az új „korszerű” karburátorral, amivel kevesebbet kéne fogyasztania az „elavult” boxermotornak [Kerpen, BRD (NSZK), 1974]. Törő nemsoká majd halálraissza magát vagy már el is temettük, hiszen tavaly táncolt még, Szűcs Judith nyakán a bőr, istenem, Bíró Ica, ahogy elnéz okkult elpicsásodásán valami ősnői türelemmel és a pinanyalókutyáját gyerekem-ként aposztrofálja. Hiszen még a sajátidőnkben lemérhetjük, nem az
Idő vasfoga ette meg Bíró Icát, a testét molekulamozgások alakultak úgy, haladván a zárttérben, nyíltak-csukódtak e láncok s történetük nem idő múlása, csak a mozgás változása. A fiatal tanuló a Wolfsburgi gyárban látta a K-70-eseket legördülni, ma lassan nyugdíjaskorú lesz a Phaeton gyártótornyában, ez mind mozgás, a trend, az egész világot bemozogják alkatrészek, a motor nyers alutömbjét Mexikóban öntik, hozzá a vezérűszíj kerekeit Mexikóban és a magyaroszági Győr városában, ahol végszereleik, még nem biztos, hogy mindegyikről tudható az, hogy Audi-ba kerülnek-e, Skodába vagy a VW Phaeton-ba. Az audizó takony aposztrofátumot nem az idő vasfoga ette meg, A Cigány egyre több hajhagymájában szűnt meg végleg a molekulamozgás, kevesebb a haja és most az a sláger, hogyan palástolja fodrásza a kopaszságát, ami őszes is, megint a molekulák, már „elfelejtenek” egy-egy mozgásfázist, nem kapcsolódnak az eredeti konstrukció szerint. A Cigány-ban latolgatják, mennyi cigánymolekula van, ki az apját, ki az anyját tippeli meg, pl molekurálisan is összerendezhetőek ezek a lények, elsősorban az MSZP és a Jobbik híveit basztatja szűntelen a gondolat, mennyire is cigány ez az egykor audizó takony. Más pártok, pl kedvenc jógyerekpártunk embereinek molekuláit szemre a kérdés, mennyi cigánymolekula van a kishitlerben , hidegen hagyja, de ha lenne cigánymolekulától írtózó zsigerimozgásmérő, állítom, meglepődnénk, egy jógyerekkoponya anyagcsereellátásában főbb szerepet játszó bélrendszer a cigányoktól való tikos, valóságos és belső undor meg félelem miatt mecsoda akaratlanmozgásokat is végezhet. Itt jegyzem meg, hogy a jógyerekek 712 pontja (387-ik punctus) alapján cigánymolekula nincsen, ők amúgfy is amerikai négerek eseteiből szőnének analógiákat a cigánykérdés megoldásához, csak azt nem tudom, hogy a néger-polgárjogi-mozgalom kezdeteiből mért nem keresgélnek (és akkor a nemtalálásból talán konklúziót azaz molekulákat képezhetnének azirályban, hogy tán mégse gettó egy cigánytelep, hanem vami más. Persze ha nincsen cigánymolekula, akkor azt is nehéz elképzelni, hogy a kasztrendszer a Hosszú Út során miként rögzülhetett vagy az egyik cigány néptörzs miért kirekesztőbb a másik cigánynéptörzzsel szemben… Hogy anyelvcsere, az ősi kulturúra mikuláinak molekulái is lemaradtak a Hosszú Útban, de legeslegbelül meg teljesen ép molekulaháózatok maradtak meg az egy-ég alatt ezernép (4444 nép) korszakáből, amidön egy mai magyar megye földrajziléptékén egymásba messődően hat királyság 112 népe élt s beszélt gyökeiben is különböző 27 nyelvet. (Mintahogy lehet babonaságként beállítani a kasztrendszer elemeit, de a dalitmolekula dalimolekula marad és a tanítónak minden egyes dalitot nemzedékeken át külön-külön és újrakezdve kell meggyőznie arról, hogy a dalitság nem eleveelrendeltetés, nem molekulamozgássorozatláncolat, hanem belénevelődés, sújkolás és köpülése a t6udatnak, közösségileg és ha a dalitot kiemelem a közösséggből, akkor nem éri molekulamozgáshatás és tehát nem is lesz dalit, hanem a kombojok közt komboj, de egy olyan komboj, aki nem képes megemészteni a tehéntejet, mert ahhoz nem termelődik olyan enzimje, mert a népének sem…
A felejtés sem idő kérdése, nyilvánvalóan adathordozó izék kopnak el, ezekre szavunk nincsen, a tudomány mai állása szeint molekulaméretben bizonyos adatrögzítés nem elképzelhetó, bármekkora is egy DNS lánc, egyelőre a maimércék és léptékek szerint valahogy nehezen jön össze, mi a csírája egy DNS láncolatban annak, hogy valakiben egy 30 nemzedékkel ezelőtti őse tudatmolekulája éled meg és egészen kivehető attitüddé növekszik, mennyi marhaság is ez egyrakáson annaki is, aki még olvasni képes. Mozgást mozgó csak közeg által közvetíthet, a semmi nem űr, ha nem űr van, hanem semmi azon semmi sem hatolhat át, nemhogy valami is.
A Mozart-ot vagy Shakespeare-t alkotó molekulák társulása véges volt, fejlődés után hanyatlás következett. Műveik jegyzése szintén csakis mozgás, molekulál alkotása, egyes molekulák bizonyos molekurális szerkezeten „megtapadnak” legyenek ezek kéziratok és fóliók, a fóliót a mai korszerű (és fejlett, pl okos) ember nem érti, mert nem használja, torzulatában, a portfólióban talán. Két alapvető iskola van (de a szellemi is molekurális alapú, biológiai adatrögzítés) az egyik szerint el nem képzelhetjük a kortárs Mozart-ot vagy Shakespeare-t, ami az ő korukban volt az őkorukbanvolt, ezért mi, ezenmolekulák, ezenmolekurális fizikairend szerint (annak megfelelésben) interpretáljuk a műveiket. A konvenciók szerint megengedett Shakespearrel ez és neem annyira engedett meg Mozarttal. Mozart vicces fickó lehetett (rezgetik ezt bennem azok a molekulák, amiknek a dóga ez) hiszen sok-sok Mozartot nagypofával lenéző kortársat lttunk, nekiül rengő pofaszalonnával, jó penok szajkózása mellett fikázván Mozartot, aztán kiderül, hogy a „könnyű kis darab” virtuoso és technikailag nehezebb, mint az fülre (molekulamozgás) gondolná. És akkor ez még egy, megintbocsánat, affiniatív ember (brrr).
A kép keletkeztése is molekuláris mozgásfolyamat a párhuzamosmozgások vagy váéletlenek vagy nem, ha többirályú, nemközeli forrás kelt ugyanazon mozgásláncolatot, az emberbnen egy érzés 8ami nem tudomás!) kél, miszerint ez mennyire érdekes, többforrás ugyanazt kelti és támasztja alá, időérzetet, ha megnézem ma, tapintván (molekula-a-molekult) a patikafiókot, akkor lehet egy elKÉPzelésem Mozart szekreterjének egy fiókjáról, ha jártam olyan lakásban, amit soseért takarító vegyszer, kissé zsír és fokhagymaszagú (a Föld gázköpenye molekulái között mozognak molekulák) rosszultakarított (retkes) szellőzetlen, füstös (nem szelel a kémény- molekulák gátolják molekulák mozgását, pl hasonlóak) AKKOR illúzióm támadhat, mindjárt jön egy pulykatojásképű puhány kis emberke ritkás vöröses hajjal, jaj olyan osztrák, bor és fokhagymaszzgot lehellve, mondjamazt, szapu-ért kiáltó ingben egy zsírpecsétes kottaförmedvénnyel, már öltözik is, a zenekarban az iparosok, akik kb úgy álltak hozzá mesterségükhöz, mint ma kőművesek vagy útkaparók, oda se rántottak, majd jön a hülye a zongorához és kb rögtönzés lesz a vége, mint szokott nem tudhatjuk a mű végét sohamár, ugyanis a második előadásra Mozart rendesen is pótolta, főleg emlékezetből, a partitúra végét, aztán ráadásul ezt még „tisztázták” is, ami végképpen és végérvényesen elvett, a legyen ez a molekurális mozgás itt, a feeling-jéből egy rögtönzöttvégű (ámde megrendelésre GYÁRTOTT) Mozart műnek, a herceg fizetett, mint egy katonatiszt (1888-1999 között jellemző molekularezgés) hiszen tulajdonkléppen ezt a hanyag kópéságot el is várták Mozarttól már, pletykaszerűen terjedt el, mennyire hanyag, a zenészek egy része útálkozva pukkasztott arcot, ma már csak jazz vagy rockzenészek rendelkeznek ennyi intuícióval, nemlétezőt testesítsenek meg a molekulák mozgására bízott moilekulákkal, mozgatván a levegő molekulát, amik sohamár-sohamár nem fognak úgy mozogni, mint a Mozart mű első előadásán (annál is inkább, mert amikor a herceg és barátai is eljátszották a már „befejezett mű” ominózus (bocsánat) végét, kiderült, hogy az nem annyira jó, mént a rögtönzésben összeszélhalamola-kalamoláskodott.