szemléltető czikkely a FOS szisztem témaburjánához

 

Az emberek többsége abban a tévhitben él, hogy legalább az elképzelése jó.
 
Utazásbuzi is vagyok és jó előre elképzelem a tájat, az embereket, ha ismeretlenbe megyek, aztán vagy bejön az elképzelésem vagy ne. Mióta vannak az elképzeléseimen javító eszközök, pl a Mindenhatoooo "Earth" fantáziátlannevű "szolgáltatása" , meg Youtube meg Index Nyanyus ongo nevű fiókcége, azóta azt is hihetném, hogy az elképzeléseim egyre reálisabbak lesznek, aztán kiderül, hogy nem. Egyszerűen arra, hogy az angol mekkora egy türhő, tapló, zsírbunkó nép, az embernek akkor sem lehet elképzelése, ha már egy hetet szenvedett olyan helyen, ahová normális szigeten az őslakosok nemkevés ravaszsággal szegregálják ezt a csürhét. Tehát a következő alkalommal már előítéleteim vannak az angol túristák eránt és megpróbálok angoltúristamentes helyet "előrekitalálni" azon a szigeten és vagy bejön vagy nem, de az elképzeléseim továbbra is alulmúlják a sörgözös és fényesdélben grenadírmarsokkal végigokádott, pirosspecsennyéresűtt hóttkoki valóságot az angol túristákról. Valamint mióta edizony feltaná'ta a quad-ot, azóta angoltúristamentes szeglete nem lehet egyetlen görög szigetnek sem... Annyiban talán vígasztal az angoltúristák tahósága, hogy korábbi elképzeléseimbe a magyar túristánál ostobább , tahóbb és bunkóbb nem fért bele...
 
 
 
A  buszból a különbözőkorú nők látják a parkolókban s útszélen körömlakkszárogató kurvákat, mondanak VALAMIT a szájukkal és KÖZBEN pedig van egy elképzelésük, miközben ezek a nők munkaidőben leginkább pisiléskor (hólyaghurutjuk van nyáron is) tolják le(vagy húzzák félre a) bugyit. És ha tevékenykednek, kizárólag-kizárólag óvszerbe bújtatott szerven és természetesen amit ők szaxinak mondanak, az leginkább rumbatök rázáshoz hasonlítható. Sok nőnek elképzelése sincs arról, hogy sok-sok nő fejében legalább egyszer felködlik a kurvaélet parfőmösen igéző és jóléttel kecsegtető homálya. Igézetként, mint könnyű pénzkereset.
 
 
 
Beugrik egy elképzelés, ha azt mondom szocialista, fideszes jobbikos, jobbos vagy balos. A valóságban azonban a jobbikosok között túl sok a [megtévesztett] jóember és a fideszesek körül? -bocsjav: ban/ben!-  meglepően sok újabban az ócskatetű. Na, hol voltak ezek az emberek tavalyelőtt. A szocialisták között. MINDENFÉLÉK az emberek, de erről elképzelésük sem lehet, mert minden-de minden kommunikációsforrás a leegyszerűsítésbe tol és ehhez vektoriálisan hozzáadódik az alap emberi attitüd, ami nem bonyolító, hanem leegyszerűsítő.  
 
Amikor harc van és buzdítás, akkor NEM elképzelések alapján szed szemen a szakember, NEM-NEM!! neki nem  elképzelései vannak a befolyásolandó szegmensről, hanem konkrét tudomása. Így persze, amikor a hazudozása után hazamegy és megborotválkozik, nem a saját tükörképét hányja le, hanem elképzeli a sok barmot, mint szopta be az ügyes uszítását arról, hogy Kínában gyerekmunka van. Jószándékú hazudozás ez, valahogy fel kellett korbácsolnia a punnyatag barmokban a felháborodást, ugye...
 
Most nagyon-nagyon sok jógyerekben és még néhány jó gyermekben is, azért, mert egy elképzelései szerint hitelesen lehetmás-ember mondta, az az elképzelés él Kínáról, hogy ott felháborítóan jellemző a gyerekmunka. Természetesen az nem elképzelés, hanem tény, hogy bármilyen állítást igazoló információk guglizhatóak elő a netről. Tóta W Árpád elképzelése szerint józan parasztész pedig nincsen, így nem fér bele az ő kolosszális kopnyájába az a tény, hogy Kínában általános az egyke, a két gyerek [detto, mint Magyarországon] már felelőtlen fialás számba megy. Ahol sok a gyerek, mint a pelyva, számolatlan, az India és gyerekmunka az Indiai gazdasági boom egyik titka. Elképzelésem szerint pl FREE TIBET! pólók alaptextilei  készülnek indiai gyerekmunkában. Az ingyenosztogatós reklámpólókat kell a legóccsóbb-ból szitázni, ugye... Természetesen készülhetnének gyerekmunkaellen tíítagózzó pólók, pl Kínában évi 358 napos munkaévben 14 órás forgóműszakos munkanapokon a legolcsóbb (barna kínai, azaz dél-kelet- és közép kínai)asszonymunkában. Elképzelésem ez és pl szeretném, ha téves lenne.
 
Svédországban és NSZK-ban közforgalomban van egy - egy (azaz külön svéd és külön egy német) "riportfilm", olyan hadaskrisztinás-TV2Naplós tényekből szemenszedvén hazudozós és kocholmányos fajta, amit a német és svéd  túristaipar  rendelt meg nem egy elképzelés, hanem tényszerű tudomások alapján. Mert elképzelés alapján nem kerülhetőek ki a tények, de ha tudom, hol a tény, akkor nem esek hasra benne. Ölik a cigányokat Magyarországon, ez igaz. Egy másik tény is igaz, miszerint többszázezer  ember nappirettegésben él cigányoktól, akik néha, azért leginkább véletlenül, pl elesik a nyanya és beüti a fejét, meg is ölnek pártucattal, fosztogatnak kiüldöznek a házából-lakásából, hogy elfoglalják, romapopot bömböltetnek aggok ablaka alatt 1000 watt zeneiteljesítménnyel és már akkor kezdik el széjjelhordani a javaikat, amikor még meg se gebedtek. Pénzért (ha rávinne a klélek) tudnék  készíteni olyan riportfilmet, amibe hadaskrisztinás tényszerűséggel csupacsupa ilyent szemenszednék ki, mind-mind igaz is lenne egyébként és utána mérlegen a valóság, 20 cigányhalálra 200 magyarhalál. Szépen kihagynám a tények közül  azt, hogy a cigányoktól üldözött  meghatóan édes ősz, elesett és totyogi 80-84 éves házaspár 40 éve meg orgazda volt és abból zsírosodott meg, hogy cigányokat lopni küldött hobbykertekbe.
 
A svéd és német riportnak álcázott ellenprop' filmekben tényként közlik, hogy Magyarországon megtámadják, megölik és kirabolják a túristákat, az egyik reptérről beszélnek és mintha Retek/Excsiga hiradóját látnánk, ugynazzal a megoldással egy másik (nem használatos) ruszkirepülőtér képeit vágják be. Tényleg öltek meg német papíros, ámde egyébként román házaspárt, akik nemmellesleg drogot ésvagy embert csempésztek és ez az ügy valami leszámolás féle lehetett. Ez tényhalmaz azonban kimarad a propfilmekből, ügyesen... Tényleg tetű egy nagy rakással sok magyar vendéglátós, Budapesten főleg az alvilág pénzmosodái, amelyekben tökmindegy mi a bevétl és az üzletvezetéssel jutalmazott maffiózócsicska csak rutinból vágatja meg a "pincér"-rekkel a kuncsaftot.. E filmek alapján elKÉPZELése támad a nézőknek és akiknek nincsen egyéb tudomása, azokban élni is fog ez az elképzelés. Tízezerszámra érzi jól magát, rendesen, évek óta itt él, építkezik többtízezer német esetleg benelux államok báéli vagy osztrák, mert neki jó itt, de páran otthon is tetvek voltak , hát még itt, és persze a riporterek véééletlenül szemenszedés közben őket találták meg...
 
Pl én az El a Kezekkel Tibettől mozgalom híve vagyok az elképzelés nélkül arról, hogy a Tibetről való vetítésekből mennyit készítenek olyan csendesamerikaiak, akik aztán tisztakörmű, sterilizált szőrtelen kezeiket rátéve  koszovóizálnák Tibetet. Lehetetlen ebben a kommunikációs miskulanciában eligazodni, pl aki a YT-tól tibetan music-ot kér, az elginkább valami műanyag,plasztik giccses szintetizátoros fost kap, talán az énekben van valami. Azt mondja a masszőr, hogy ő most tibeti zenére fog relaxálni engemet, olyan ideges leszek a fos-zenétől, hogy kikapcsoltatom s mondom: "Tibet hangjai "(a csöndre) 
 
A magyar feminista mozgalomnak elképzelése van a magyar kurvák életéről és ebbe az elképzelésbe sokminden nem fér bele, ugyanis előfeltevések alapján csak azokat az információkat kezelik tényszerűen, amik az elképzelésükbe vágnak. Így pl a prostitúcióó nem kényszerítésalapú, hanem önkéntes (dalolós) ágazatait nem érintik a csapásirányok. Nem tudják pl, fingjuk sincs [itt ez a kifejezés nem a szellentésre utal, hanem az elképzelés hiányára –a szerk. hajatép.] hogy a szolgáltatások iránt érdeklődő fejlettnyugati nőtársak egyfajta piaca a zsenge cigánylányoknak és a 18 év alatti magyar (cigány) élőhúsexport MARKáns részét képezik ezek a nők. A kereskedelem interneten folyik. A magyar feminimopicsoidoknál tehát kizárólag a férfiakra mérendő büntetőcsapások szerepelnek az elképzelsében úgy, hogy az ipar a férfiak agyonbüntetése után felszámolódik (Ugyanezen  irályú tévelképzelések jellemzik a pedofília elleni küzdelem ágazatát is, ki kell herélni a pedofil-beteg   férfiakat vagy fizikaicce vagy kemikáliásan, és ez a kasztráció véget vet a pedofiliának. Így persze a pedofil nők békésen hawájzzhatnak. Mert ők nem férnek a feminimopicsoidok elképzeléseibe.
 
A relativisták elképzelése szerint a világ tévképzetek kaliedoszkópja, ami már a megmutatás-tól bemozdul, képtelenség ugyanazt a képet közvetíteni, de ugyanők a vitában, amikor arra szorulnak, akkor persze a világ megismerhetőségét és egyetlen (pl 112 fényév hosszú) mondatban való leírhatóságát feltételezik. Szép ez az elképzelés, de amikor erre az a válaszom, hogy az a nyilvánvalóan ember [azaz 3413 fős munkaközösség] akinek meglesz ez a képlet vagy mondat egyben maga   istenné is lesz abban a pillanatban, ha esetleg addig nem is lett volna isten, akkor gőze sincsen, nemhogy elképzelpése, mi ez a baromság, amit itt (vagyis: ott) böfögök.
 
A becsületes álompolgárnak van egy elképzelése a polgármeseterk életéről. A francia álompolgár szerint a polgármester egy disznó, jól megtaperolja a titkárnőjét és jókat zabál a városka (mielőtt az olvasóm a magyar városka fogalomból elképzelné: egyutcás kis falu) rendezvényein, egy tökfilkó. Ellenben a magyar álompolgár elképzelésével, aki a munkahelyéről nem megy haza anélkül, hogy hasznosanyag után ne nézne, ami a táskájába befér vagy a platón elsummantható vagy a kerítésen át tudja dobni, stb. Így tehát ő azt képzeli, hogy a polgármester mielőtt hazamegy, azelőtt kinyitja a páncélszekrényt és egy köteg pénzt kivesz. Fejlettóniós polgárnak elképzelése sincsen arról, mért előzné ugyan meg az üzemi hasznosanyaggyűjtés a sihtát. Pl amikor idetelepül a multi, ebből az elkpépzeléséből indul ki és a dógozók egy szempillantás alatt széjjellopnak mindent és akkor a multi elképzelése szembesül a magyarvalósággal, persz a dógozók hazzafelé ölükben a majdjólesz valamire-ktől duzzadó degesz táskákkal arról beszélnek, hogy az elképzelésük szerint ilyen-és ilyen párt meg a politikusai lopnak.
 
Amikor a fejlett becsületeseurópai a lusta görögöt elképzeli, akkor vagy egy aligfűtött szobácskában takarók alatt heverésző alakot képzel el esős szürke januárban, vagy ha még soha nem járt Görögországban, akkor pálmafák alatt látja a nagy melegben jégbehűtött importhitelből vett importitalt kortyolván, egy hitelből jólélő kb hungarian alakú kövér tohonyát, aki helyett őneki dolgoznia kell.
 
Az egodeista társadalom is, mint egyébként a világ, paradoxonon függ. A szubjetumok egyenként világközepének érzik magukat és ezt az elképzelést először táplálja majd kihasználja a marketing, a főbb üzenetek egyik lényege mindig a CSAK NEKED KIZÁRÓLAG A KÉNYEZTETÉSEDRE MERT TE [ÖN] MEGÉRDEMLI –amúgy a komplexmarketing tervezés felől teklintvén viszont elkülönböztethetetlen masszába nyomják a terméket bele. Csak Önnek_ az arctalan barmpok nyájába, abba, bele, a sok hülyének! A terméknek van egy elképzelt és egy gyakorlatifunkciója. Mint autóbuzi, szemléltethetném a SUV-okkal. Vagy az álsportkocsikkal. Vagy az emblémafejlesztés anomáliáival, miminden más-és-más tapad ugyanazon termék átcsomagolt és emblémázásban különböző termékeihez.
 
Vegyük az olasz-t. Még mindig a kínai, mint termék a gagyi koppintott hamisított áltermék  szinonimje is. Holott a letöbb újnontan is hulladék  iparcikket Olaszország ontja, legalábbis a Made in Italy felirat ezt az elképzelésem támasztaná alá, ha egyébként véletlenül nem esnék hasra naponta a tényben, miszerint az álolasz termékek, mint sok „kínai” textilipari termék is nem messzebb, mint Romániában illetve Erdélyben és a Részeken készül. De már -és milyen hirtelen- ez se igaz, már a román (aka olasz) termék minősége is ugrásszerűen javul... Poen: a legtöbb jó román termék pl székely.
 
Az ember azt képzelné, hogy az Egyetlen Ész Pártja ebben is más lehet és nem elképzeléseket táplál, hanem elképzeléseket tényekkel tény-képekkel zúz széjjel. Ha eddig a politika a butának nézésről szól, akkor nem elképzelései alapján befolyásolható butáknak néz bennünket, hanem MÁS-t alkalmaz. A korábbi Egyetlen Ész Pártja főbaja is ez volt, hogy hülyének nézte a társadalmt an block, persze kivéve a hülyék úniójából saját magukat, pedig amint a történet vége mutatja, az MSZP őket is hülyének nézte és keserű ezt bevallani, de: sikerrel.
Az emberek Magyarországot ismerik és ezalapján az az elképzelésük Kínáról, hogy az is,  ha egy birodalom bár, de ország. Ilyen esetekben azzal próbálok lazítani az elképzelésen, hogy Európát képzeljék el s Kínát úgy, hogy az egy Mega-Európa, kissé nagyobb különbségekkel és párszázzal több világ egymásba metszésében. Ha valami „stabil”-at szeretnék mutatni Kínában akkor az: A Gyermek. A gyermek az egyik központja a kínai családnak és mivel a szabadságjogokat általánosan tiporja a rendszer, beleszólnak ebbe is és ha valaki jót akar magának, egykét akar, egy gyermeket. Na innen aztán az elképzelésére bízom az olvasóimnak és pl az Egyetlen Ész Pártja híveinek, hogy ezt az egyszemgyermeket engedik-e 12 órás gyerekmunkára vagy nem. Van persze elképzelésem arról is, hogy ha egycsapásra a szabadságjogok elárasztanák Kínát, a szabadgyermekvállalási  babyboomnak milyen következményei lennének akkor is, ha a szabad autóvásárlás joga bizony jócskán ritkítaná a babbucilihadakat is az ovik-isik környékén ---

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr673023706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

budai zöld 2011.06.29. 09:04:49

Az elképzelés civilizációs vívmány, és kialakulása a modern korban gyorsult fel igazán.
Párszáz éve az emberiség többségének elképzelése sem volt arról, hogy milyen a világ azon része, amit nem ismer. Párezer éve meg méginkább. (Nemcsoda, hogy vallással voltak kénytelenek helyettesíteni a fejlettmodern elképzelést. Mint olyat.)

Írtak arról okosok, már jó pár évtizede, hogy az igazán fejlett társadalmakban az elképzelések már bőven kikerültek az emberi ellenőrzés alól: az Elképzelés már rég saját magát generálja, és arra törekszik, hogy minél kevesebb valódi ismeretünk, tudásunk és kapcsolatunk legyen, és minél több Elképzelésünk helyette, mert így még több erőforrást (időt, munkát, fogyasztást) tudunk az Elképzelés generálásába belefektetni.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.06.29. 10:57:56

te tibetizenés masszázsra jársz? :))

de komolyra fordítva, az elképzelésról
tegnap hallottam, hoyg a 30 feletti nők egyharmadának nincs gyereke, ami persze, szörnyű arányszám (gondolom, ebből 1-2 százalék lehet, akinek nem jön össze, akárhogy is szeretne, a többi önkéntes nemvállalás)
ez azt az elképzelést mutatja, hogy a nők milyen kényelmes picsák, nem akarnak gyereket
és a 30 körüli pasik? nem két ember kell a gyerekhez? kizárólag a női önzés miatt nincsenek babák?

magyar-magyar szótár 2011.06.29. 13:01:19

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Kis marokkal nagyon egyszerűen lehet sokat fogni, meg kell válogatni, kit pécéz az ember. Pl sokkal nagyobb marokkal lehetett volna a fidexxekeket bírálni a kínaiak miatt... csak a jógyerekek, mert feszt alábecsülik a magyar nép felfogóképességét, inkább mellémarkoltak (megint a zsigerekre akartak hatni ugye). Nem lenne a markommal semmi baj, ha Sch. prominensurat és Az Egyetlen Ész pártját nememlítem... hm.. ezt meg is fontolom, kimessem onnan... Nadehát én is megérem a pénzem, mert azért nem tudtam kihagyni Sch. úr mellényúlását, mert zsigerekre akartam hatni... hm-hm...

magyar-magyar szótár 2011.06.29. 13:09:48

@Budai Hella: A pasiknál más a helyzet. Szerintem a ma alakuló koraiférfiaknál eleve ritka, aki strandra fürdőkádat tervez. Éppen pár éve indult a szexuálisforradalom, egy jobbképeségű budapesti fiatalember 15 és 22 éves kora között úgy 100 nőt végigbasz, onnantól már szerintem őnéki ilyenje, hogy kibbabuccili meg kakispelenka ILLAT meg hasonlók nem járnak a fejében, majd valamikor 40 éves kora után, főleg, ha jólszituált. A zöldgadigányos fiúk (tehát akik szinglik és csajozás helyett pornóznak meg maszturbálna) annyira anyu szoiknyájához ragadnak, hogy ugyebár kényelmi okokból sem.. egyre kevésbé kompromisszumképes.
Aztán a praktikum, ha van havi 120ezer fixxem és anyuéknál lakom, mind magamra költöm, sz kényelmes. Nem vállat von ma már egy 33 éves férfi arra hogy "és a gyerek" hanem szörnyűlködik. Aztán a piálás is impotenssé tesz, egy szingli anyuéknál élő piás.. örül, ha hetente egyszer feláll neki.
Ez egy olyan társadalmigond, aminek még mellénézni se merészel senki.

Mewgvetjük és kinevetjük a p'ját pizzuzni a szomszédvárosba fuvaroztató tenyerestalpas 8de emo) parasztlyányt, de még legalább őbenne van valami ősi palifogó attitüd, pl az ELKÉPZELÉSEIBE belefér akár egy gyerek is! De amikor már megszüli azt az egyet, még egyet? Tuiltakozik: Nem disznó ő, hogy fialjon!

Az az ELKÉPZELÉS alakul ki az egy-két gyerekes csaláédban felnövő gyerekben, hogy 4-5-6 gyerek az ELVISELHETETLEN FOJTOGATÓÜ tömeg. És nem jut neki fahéjas kukoricapehely. "Legyen egy gyerekem, de annak mindent megadok!" És ezt el is hiszi!

Steinmann Lujza 2011.06.29. 15:38:50

@magyar-magyar szótár: de látod ezzel van a baj, az elképzeléssel, mert azt írod, kényelmes, meg szörnyülködik - és el sem tudja képzelni, hogy van élet a gyerek (sőt gyerekeK után is)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.06.29. 18:20:03

@magyar-magyar szótár: "Legyen egy gyerekem, de annak mindent megadok!"

Ez a szüleink generációja (is)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.06.29. 18:21:52

@magyar-magyar szótár: arra is gondoltam, hogy nagyon benne van a szöveg a mainapban, kontextuális időben s teblogban... hát ilyen értelemben

Steinmann Lujza 2011.06.29. 19:09:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd: igen,ez inkább a idősebb generáció
most inkább a fiatal vagyok még hozzá, vagy most nem lehet a karrierem miatt, vagy nem telik rá, stb a panelduma

budai zöld 2011.06.29. 22:13:43

@Steinmann grófnő:
Harminc alatt: sok (= 3) gyereket szeretnék, de persze még soká
Koraharmincas: "most inkább a fiatal vagyok még hozzá, vagy most nem lehet a karrierem miatt, vagy nem telik rá"
Koraközépharmincas: húha mostmár azért kéne gyerek, de kéne hozzá olyan pasi akivel be merem vállalni
Középharmincas: mióta próbálkozunk de nem akar összejönni (kutatásaim szerint nem 1-2%, pláne nem azok, akiknek rámegy pár év a próbálkozásra)
Későközépharmincas: na végre összejött

És innen két szálon megy tovább a sztori, vagy bevállalják és összejön mégegy, vagy nem vállalják (munka miatt, pénz miatt, vagy mert már eggyel is túl sok a stressz, kudarcélmény, életvitelváltozás) --> na és ilyenkor szokott jönni az egy gyereknek mindent megadni önigazoló/lelkiismeretnyugtató szöveg.

Így lett az egykor tök természetes gyerekcsinálásból és nevelésből gyerekvállalás, egy egyre teljesíthetetlenebbül felelősségteljes, vállalhatatlanul kockázatos, pénz és időigényes teher.

budai zöld 2011.06.29. 22:17:52

@magyar-magyar szótár: (jólszituált polgári) háromgyerekes ismerős visszatérő élménye a sok megbotránkozó/lenéző/értetlen tekintet és félig elejtett megjegyzés arra vonatkozóan, hogy nagycsaládos/felelőtlen/nem tudnak vigyázni/mint a nyulak, stb.

magyar-magyar szótár 2011.06.30. 07:54:16

@A Hannibal Lektűr-attitűd: kellenek a múlékony dolgok. Is. Hol van már az idei hó, pl a sajtószabadságért való tüntik, Ma a szakszervezetivezetők itt hirigelik a majmokat, mert nincs többé állami apanázs és a szakszervezetidíjakból kéne kisütni a mindennapi bevetőt. Ha szabad lenne a sajtó, megírmá EZT a mellékes-lényeget is. Miből fog telni N.N. szaksz. vezérnek a másfélmillás fizetésére...

magyar-magyar szótár 2011.06.30. 07:57:32

@Steinmann grófnő: Akinek sok gyereke van lesz valamennyi onokája. Ha megéri, dédonokája. Lehet-e azt érzékelteni, mit érez egy 87 éves nő, amikor a ritkanagy családi ünnepen hozzák, hozzák a székeket a kik is, most ez unoka, dédunoka vagy ott az a csecsemő már ükunoka? -meg kéne nézni a képeket, össze... ez milyen érzés.

magyar-magyar szótár 2011.06.30. 08:00:11

@budai zöld: És akkor jön Sík tanár úr és a cégével kispekuláltatja, hogy egy gyerek ennyi-mennyibe, pl másfél millióba van évente.

budai zöld 2011.06.30. 12:38:04

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @magyar-magyar szótár:
Egyik ismerős nettó jelenértéket számolt a gyerekekre, és csak félig poénból, ki is jött neki, hogy sose hozza be az árát. Azóta egyébként már "nagycsaládos".
Másik ismerős egészen komolyan vezeti a költségeket perinatális kortól kezdve, hogy majd érettségi után jól a pofájukba vághassa a büdös kölyköknek.

Steinmann Lujza 2011.06.30. 13:58:16

@budai zöld: remélem, az alternatív költség / elveszett haszonnal is számol
micsoda emberek vannak:D

Azt hogy kalkulálja bele, ha nem lenne gyereke, akkor előbb-utóbb találna valami rohadtul költséges és nevetséges hobbit, hogy kitöltse az idejét, szóval ennek a költségét meg le kell vonni
nem olyan egyszerű ám a közgazdasági modellezés

budai zöld 2011.06.30. 16:37:18

@Steinmann grófnő:
Szerintem alternatív költséggel nem számolt, mert annnyira méltányos a gyerekkel.
Egyébként nem is egyértelmű, hogy mondjuk ha a gyerekem taníttatására költöm, amit el is ihattam volna, akkor igazából mekkora veszteség ér a gyerek miatt. ;-)

Költséges és nevetséges hobbit meg gyerek mellett is tud találni az ember, a különbség talán annyi, hogy gyerek mellett talán csak pár évvel később.
De van, aki éppen a gyerek (= apucira jutó kevesebb figyelem miatt) miatt menekül hamarabb golfba, siklóernyőzésbe, vagy csak simán italba, félrecsajozásba vagy pedig munkaalkoholizmusba (jól fizetett menedzser kategóriában sok példát látok, az iroda biztos és barátságos környezetébe menekül az otthoni stressz és felelősség elől).

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.07.06. 01:47:25

angolturista: otthon nincs velük nagy baj, de ha kiszabadulnak a szigetről, átmennek fizikailag gyarmatosóba, levadásszák, kivágják, hazaviszik, beleszarnak, otthagyják. az amerikai ezzel szemben kultúrmissziónak éli meg az ő látogatását.

gyerekmunka: van kínában gyerekmunka. magyarországon is van. minket is vittek gyerekmunkára, teljesen legálisan. az egyke gyerek meg csak a városi, felvilágosult munkásproletárok között volt elterjedt (különben nem volt ovi meg nyugdíj, dehát viéken meg sehogyse volt, úgyhogy ott lehetett több gyerek), de a párt épp felülvizsgálni igyekszik az álláspontját.

pedofília: ne feledkezzünk meg a gyereküket eladó szülőkről se, akiket hamarosan alkotmányos és szentséges védelem fog illetni, akármennyire is basszák el.

egodeizmus: olaj. korábban is voltak egodeisták, csak kevesen, mert kevesen engedhették meg maguknak, aztán hirtelen ránkszakadt 300 millió év napenergiája hordozható formában, míg előtte mindíg másfél-két évnyi állt csak rendelkezésre.

magyar-magyar szótár 2011.07.06. 07:19:02

@bs395: ánem, de most már nincs itt időm, lásd, amit levéltárosnak írtam a királyokról való vitánnkban, Gidában a pedant (mooooxissta) királyfogalom a féjúúdális gizságmámnnyolókok népelnyomókok zabálóss kövérekek

Még azt se tudjuk, a király attitüdje mi (volt). Elképzeli a téeszparaszt, ha ő elnök lenne (és aztán sok téeszparaszt elnök lett, benne is vót könyékig Icukába rögtön!) de sok téeszelnök meg más volt.

A kurvákat is elképzelik a szakma tortájának 3-4 szeletéből és még van vagy 12 egyéb (méretű)szelet.

Asóka király mennyi királyságot egyesített és akkor ehhez elképzeljük a mi királyság fogalmunkat.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.07.06. 13:10:23

@magyar-magyar szótár:
a királyok attitűdjéről a marxista történelemírás (aminek annyi köze marxhoz, hogy róla nevezték el valamiért) előttről is sokat tudunk, mégpedig azért, mert a királyok leíratták a tetteiket (kit öltek meg, kit dugtak meg, és miért volt mindebben igazuk).
később, amikor a nemesség nekiállt levelezni, akkor még azt is megtudtuk, miért nem volt igazuk.
a király is csak ember, s mint olyan, gyarló: voltak jó királyok, és voltak csapnivalóak, de a romantikának hála minden rossz akkor kezdődött, amikor az egyiket a nép ölette meg, nem egy trónkövetelő.

magyar-magyar szótár 2011.07.08. 06:42:38

@bs395: Az nincs meg a maikor emberének, amikor Henri IV. ballag el a Louvre földszintjén, maiszóval inkubátorház mellett, műhelytelen iparosok kaptak itt lehetőséget és kajabálnak ki, hát izé, elég durva tréfákat a kis tökömbőré-nek (volt vagy 156 cm alacsony...) , az sincs meg, ahogy a csatavesztes V.Károly császár előtt elvonuló seregek otromba trágár nóütázással piszkálják a császit a hülyesége miatt, amiért bukott a csata.
Azt tudjuk, hogy Clintont leszopta Lewinsky, de sokmindent meg nemtudunk.

Néha kiderül, hogy egy kéviselő a jobbágyaim-ként definiálja a körzete szavazóit, de sok másegyebet meg nem tudunk. Pedig itt történik az ólyunk előtt. Pl egy kifejezett Goebbels-paródiát ad elő és megtapsolják, mint szociáldemokratát.

magyar-magyar szótár 2011.07.08. 06:43:54

@bs395: A maaxistát elfelejtettem rö nélkül két a-val írni? Akkor legyen mookszista...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.07.09. 08:52:18

@magyar-magyar szótár:
vagy ahogy ix. károly a iv. henrik békítő esküvőjén kitört összecsapásokban az ablakból lövöldözött a protestánsokra.
mert nem tanítják. mert nem szeretnék - egyik oldalon se - ha embernek látnák a hamis mítoszok hőseit.

magyar-magyar szótár 2011.07.11. 06:22:22

@bs395: Ez a lövöldözés ma is simán végbemenne, ha nem lennének gátlások. IX. Károly korában a földesúr a jobbágyát agyonverhette mérgében. Ma simán gépágyúval is lövetné legszivesebben a neki nem tetszöő ostoba zsírtömeget a mai politikus is, benne van simán az idulat...

Az se biztos, hogy törvényhozgatgatás közben bizonyos politikusok nem a IX. Károly szórakozottságával "lövöldöznek bele" többszörösössze-és áttételezettségben a társadalomba, pl abban a tévedésben, hogy a zsírtraktorosgazda az a cigány pártjának szavazóbázissa.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.07.11. 06:34:34

@magyar-magyar szótár:
a géppuskát (nem az autómata gépkarabélyt, amit ma előszeretettel hívnak géppuskának) emlékzetem szerint először a szabadság és lehetőségek fölsjén vetették be, sztrájkolók ellen, valamikor a 19-20. századok fordulóján.
ix. károly iv. henrik vallási megbékélést elősegíteni hivatott esküvőjén lövöldözött a tömegre (bár nem ő kezdte, hanem az egyik kegyeltje állt bosszút apjáért, aztán elszabadult a paranoia)

magyar-magyar szótár 2011.07.11. 06:42:54

@bs395: Gyilkosság történetében olvasom, írástudó értelmisegg félig agyonüti majd zsákbahúzván kegyelemdöféssel megöli a feleségét majd azzal a lendülettel odaül a számítógéphez és internetezik párórácskát.

Látom: szokásos szituáció, az egyikpálya áll, mert a másikpályán egy kavicsszállító ladikján egyméteresre összenyomódott egy kamion fülkéje, annyi a sztori, hogy a kavicsos "büntiből" befékezett a kamion elé, csak a csávó mással volt elfoglalva és így, ahelyett, hogy a kavicsos eredetitervei szerint lefejelte volna a szélvédőt, akkorát satufékez, nemfékezve belerongyolt a ladik szóróéláébe:hátuljába és vagdalthús lett belőle. A kavicsos persze egy másik verziót adott elő a rendőröknek, annyira meg sem rendülve.. még eljátszani se akart megrendülést, közben csepegett a fülkéből a vagdalthús leve, mert a tűzoltóknak is tanakodniuk kellett, hogy kezdjenek a fülkeroncs széjjelvágásához.

Lehet, hogy az paranoia, ha az ember nem ragad ásót és vágja széjjel a fejét annak, aki felidegesííjjette...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.07.11. 06:51:41

@magyar-magyar szótár:
a paranoia azért szakadt el akkor párizsban, mert a folyamatos felekezeti alapú (na persze) háborúskodás közepette annyi árulás és hátbaszúrás történt (vagy történhetett volna, ami még rosszabb, ugye), hogy mindenki egymás halálát kívánta. a házasság volt hivatott az egymás halálát kívánást visszaszorítani, de volt, aki nem bírt magával, és onnantól ment minden szépen a maga útján.

magyar-magyar szótár 2011.07.13. 02:58:51

@bs395: Nehézkes elképzelnünk két századdal a Felhomályosulás kiteljesedése után a XVI. század emberének vallási viszonyait, pedig egyébként roppant egyszerű közösnevező is található erre, amiben a két fél (mert a mi korunkban több ne legyen, hogy pl hat fős kerekasztal 12 szempontból vizgsálja, tehát csakis úgy vizsgálhatjuk, hogy vallásos=zsírbuta,, ateista=okos ügyesgyerek) Abban azonban a zsírbuta református teológushallgató és a nagyon okos Brendel Mátyás is megállapodhat, hogy a XVI. században a vallás mint olyan politikaifőszerepet játszott és pl egy herceg, gróf vagy szántóvető paraszt úgy volt reformáta avagy pápista, ahogy ma egy-egy pógárunk pl szocialista (és cicjiliaista) Annyit mindenki sejt, hogy a XYZZ párt szimpicsekkjei között vannak mkarrierXYZZisták és meggyőződésesek és ez minőségileg a meggyőződés felé az alsóbbnéprétegek irányában stabil meggyőződés. Tehát gondolok arra hogy a Becsületes MSZP 2006-os [regionális] választási központja hemzsegett a lokáálisvállalkozóktól, mozdulni nem lehetett, 2010-ben még a párt prominensei is távolmaradtak és nehogy nem volt, ki megegye a szenyákat, de megkenni se... Viszont feltűnően sokan voltak a Tschajagh-aus-Rötzschoegei Varnyúfőző Versenyen, hirtelen a délceg regionálisfőváros minden jelentősebb vállalkozója varnyúlevest kívánt az ínyén szanaszéjjel ömölni.

Mit tudnk. Pl korunkban is Henri IV-t hugenottaként emlegették, holott vallásitürelmes s tkp felekezetnélküli volt, Szent Bertalan éjszakáján 40 testőre gyűrűjében baszott egész éjjel.

Rákócziról (II. Francois Ragotsky) már még mindig azt is hallani, hogy rfeformáta volt, holott a Zrínyi hagyományoknak megfelelően egy igen ritka nézetet képvislekt, a vallásitürelmes katholikáét. Nagyon érdeke, hogy ezeket a korailiberálisokat korunkemberei igyekeznek begyomoszolni valahová. Add9ig kényelmes a szemlélet, hogyaszondja sok pápa valójában 8a korpusz) lelketlen (és vallástalan, hitetlen gyalázatos sátánfajzat is volt)

Én azonban, ha ezeket a vallási (soktízezer emberéletet követelő) csetepatékat tekintem, akkor kb ugyanúgy, mint ma, gazdaságiérdekkülönbségeket látok, aminek egyoik bizonyítéka az, hogy máig pl a fideszes fődbirtokos vállvetve küzd a maszopossal a spekulánsok ellen.
És innen izgalmas, ha egy Haza és Haladás Alapítvány álnevű pártcsíra feje spekuláns jókisfiú arc.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.07.16. 00:54:26

@magyar-magyar szótár:
henrik katolikus volt, protestáns nevelésben, aztán még váltott egy párszor. meg is ölték. mennyire, de mennyire más, ha egy szerzetes öli meg a királyt, mintha egy ateista!

magyar-magyar szótár 2011.07.17. 04:41:02

@bs395: Egy királyt havonta akartak megölni, jókirályt kissé sűrűbben. Szerintem Henri veszte az volt, hogy félelmet nem ismert, annyiszor nézett már szembe orvgyilkosokkal is. Sokszor-sokszor volt addig szerencséje. "Páternálista" felekezetekfölötti (azokon kívüli) attitűdje lett a veszte. Ism.: Korunkban nehéz elképzelni a királyt, aki a szokáos egyszerű szutykos öltözetében (a három ingje egyikáben) sétálgat lazzán kfelé a Louvre-ból az ott működő "inkubátor"ház műhelyei előtt, ahonnan szurka-piszka évődve kajabálnak ki (az egyébként hálás) mesterek olyan durva tréfákat, amiket a nagy parodustán Gávölgyi János civilben (pedig csak a humorharoldság királya ő) el nem szenvedhetne, de sok bloggiális jógyerek is besérülne. Kb 4792 alkalommal úszta meg Henri IV. egyszer be kellett, hogy csússzon a kés.

Persze a zattejistákókkok szivesen kapaszkodnak ilyenkor abba, hogy az orvgyilkos szerzetes lett vóna. A kor tele volt olyan papokkal, akik kb annyira voltak vallásosak, mit Bajnai Gordon országgazdaságajavító reformer. Sz9intén ism.: A vallás politikaitényező volt, a felezetei küzdelem oka szintén politikai (és nem eszmei) minden valamirevaló, haladást fel is mutató) azaz arról nem pusztán csak beszélő uralkodó felekezetekfölötti volt a gyakorlatában. Énh ugyan csak másodkéz-harmadkéz ismerem Henri IV. történetét, de élből cáfolom ezt a baromságot, miszerint "váltott egy párszor" Eeleve ő maga nem vette komolyan a váltást (szintén ism.: ezt te is tudod, hogy az "ominőz" kijelentést a miséről Guise tette...)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.07.17. 23:26:35

@magyar-magyar szótár:
a vallás ma is politikai kategória, és ma is tele van az egyház meg a hívők tábora karrieristákkal, akik kvalitatíve semmivel se jobbak, mint a kívül ragadtak. a német henrik pl. megverette a pápát.

magyar-magyar szótár 2011.07.18. 04:30:34

@bs395: Szép ez a hivatkozás, amikor XIX. századi attitüdben rázzák paisaikat a jógyerekek. De hol van a [egy] maiegyháznak akkora hatalma (mármint politikai)... A muzulmánoknál egyház ugyan nincsen, de azért ott még (Salman Rushdie esete) néha belepancsol a bátor ember a vérlecsóba. Gondolj bele, Voltaire-nek volt mitől rettegnie (mondjuk a holtteteme sorsán való aggódás nevetséges)
Azonban a mi jógyerekeink paisrázása önkéntes/önkéntelen figyelemelterelés is. Nézzük csak a konkréthelyzetet: A HIT gyüli a jógyerekektől azt csinál, amit akar, inkább védi a jyógyereksajtó a gyülike tevékenységét "jótékony" hallgatással.

Valóban undorító is az, ahogy pl a Boldog KW emlékét is gyalázza egy pár koncra mohó katolikus egyházi tisztségviselő. Ettől függetlenül a nagyságrendek ezerszeresek, a jógyerekek támogatta spekulalisták kb ezerszeres harácsot vesznek és ez még nem is baj, hiszen ez egy "műfaj".. a speciálisan magyar spekulalista azonban egymilliárdot pocsékol meg , hogy az 50 milláját kivegye. Ugyanaz figyelhető meg ebben is, mint a deviza vagy auóhitelbotrányban, a fundarókaizmus, az számít, az idén mit markolok, majd én megúszom és más bukik meg [divatkifejezéssel: dől be].
Ma nincsen akkora lényege, messze nincsen, az egyházaknak, ahogy azt a Tóta féle jógyerekek kocholják.

Éppen a Murdoch botrány kapcsán tegnap a brit illetékes figyelmeztetett a példára: nem szabad szűk kis médiacsapatnak ekkora hatalmat hagyni
és hagy idézzem tanítómat, Tokfalvit, mert itt véletlenül igaz a mondása:
a méret nem számít (mármint a médiapiaci méret) Nem azt fájlalom, hogy a médiajógyerekek a jobbersajtót lapátrateszik, azt fájlalom, hogy a jóoldalon is elrohasztják a káposztáját a maradékkecskéknek. Ugyanaz t9örténik, mint az emberijogvédelmi piacon: a TASZ lefojtja a helsinki Bizottságot, mert ők a haverek, tehát ők a "hírérték" És ez SZOROSAn ide tartozik: Az egyházaknak nemigen osztanak lapot a mai politikában, kb olyan periféria, mint kisebbség vagy különcség.
Aztán: hol van nálunk olyan misérejárás és "kattaólikkus" avagy "réformáta" népmozgalom a muisérejárásban, mint csak Ausztriában is? Nálunk a zattejjista broboganda újabb s újabb gyimelcsei MOST érnek még csak be, különböző vetemények...

Ha megnézed a magadfajta ateista harcosokat: hány pap jut rád, netenlógó korszakomban összesen egy teológussal találkoztam, aki vette a fártdságot és a "kisujjával" tucatjával verte le a zattejjistákokokat műveletlen ostobaságaikkal,. de aztán visszavonult: nem volt többé ideje efféle szalmacséplésre.

Ma már fordul a kocka: a felhomályosulás idején az ateisták képviselték a Haladást és a Műveltséget, de a mai zattejjisták neolit bunkójak, tök sötét, kb a számítógépes játákok szintjén tartott történelmi ismeretekkel, hát akkor a teológiaiak? A bibliát is olcsó kopírható kigyűjtésekből ismerik, de Az Egész-et nem.

Pedig Pál apostoltól politológiát is tanulhatni.

magyar-magyar szótár 2011.07.18. 04:36:16

@bs395: A karrierizmus alapvető féreg áélősködő emberi alapattitüd, kontraszelekcióra támaszkodó sunyi nyomulás, a Közepesek Diadala. Az egyház (ami a jógyerekszótárban a katolikusokj an block Józsinénivel bezáróan) fajsúlya országonkint változik, pl Lengyelorstzágban mindig volt valódi tömege is, még a szocializmusban is. Magyarországon meg nem. Spanyolországban akkora politikaitényező volt a katolikusegyház, hogy ma tömege összezuhanván "negatívba" ment árt, az ottani jógyerekség a kaszáját törli bvele kattólikuss lobogókba, ami fikjázást nálunk csak a matulista muilliomosok egykori diák direktmoráljukba révedve engedcsikélnek meg maguknak, az ott alapjárati totális sajtóhangnem. A zattejista kifakadás amiért nálunk Tóta seggét nyalják a jógyerekek, mennyire bátor, az a Legkatolikusabb Országban a buszon felirat, kb mint a "Kapaszkoggyá má mer elesee!"
süti beállítások módosítása