kitették a szűrét
 annak a legénynek
 akit nem szivesen láttak háztűznézőben. Régi paraszti hagyomány szerint a puhatólózás imígyen történt: A legény ellátogatott a leány szüleihez, akik a konyhában fogadták. A legény a semmitmondó üres beszélgetés, esetleg udvarias (nem tettleges) marasztalások után távozóra fogva azonban a szűrét nem véletlenségből felejtette a karosládán. Másnap arra járván a ház előtt benézett, és ha a kútágason látta felakasztva a szűrét, vagyis kitették, csak éppen csöndben belépett érte s ha látta valaki, csak a fejével, tekintetével intett, miért gyütt, nem is kellett szabadkozás vagy más beszéd. Ellenben, ha nem látta a szűrét, bekopogott a konyhaajtón, s ha a fogasról adták ki a szűrét, ez azt jelentette, hogy a leány kezéről (és hozomány vagyonáról) való puhatolózásokról való komolyabb emberbeszédre is szivesen látják. Sőt, akár a legényfogó kőttes kalács kelő tésztájának illata is üzenhetett a lyány véleménye felől (avagyis az anyósjelölt furfángoskodott…)  

9 komment

Címkék: paraszt

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr692751989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.03.19. 09:30:34

bizonyos értelemben jó falun születni, példul enmagamnak az efféle kulturális háttérinformáció a szűrös mondás eredetéről az anyatejjel ivódott belém, szval nem újdonat ez, jóleső érzés nagyjó ismeret kisgazdájának lenni, hej:)

Cat Walk 2011.03.19. 14:59:33

@vészmadár (pica pica): ezt én is tudtam, pedig a neonfényes fővárosunk belvárosában születtem:))

magyar-magyar szótár 2011.03.20. 03:18:58

@vészmadár (pica pica): Mivel én alföldi & cselédmentalitású (vált.: hajdúmentalitású) büdösparaszti származék valék, hát persze én az anyatejjel Németh Lehel slágereit, giccses magyarnótákat, szíttam magamba, a koromban a vidéki büdösparasztság foltonkint már annyira felkapaszkodék, hogy Berva mopedet s Panni robogókat kaptak bérmálkozási ajándékul a kulákgyerekek (aki értett is a motorokhoz, pedállos Simsont vásárolt) Bács-Kiskunban volt olyan parasztporta, ami előtt három fekete M21-es Volga állt, a három gyeröknek ugye... igazságosan 1-1. A mi vidékünk olyan vilajet volt, ahol a szpáhik is azt hazudták, hogy az ótót nyerték a betétkönyvön... Nem pedig a pénzforgalmi jutalékon vevék.

magyar-magyar szótár 2011.03.20. 03:20:26

@Cat Walk: És a magasfokú budapestiértelmiség meg a vidéki vén réjakcijós banda 8Horthy-korszakban érett gimnáziumi tanarak pl) mutogattak Kós Károly albumokat (meg rejtegettek...)

Cat Walk 2011.03.20. 13:34:28

@magyar-magyar szótár: kár, hogy itt nincs valami hétvégi rovat itt a blogban, a dolgozó jobbágyok ilyenkor érnének rá olvasgatni, mikor Dudi is pihen.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.03.20. 23:25:10

Az udvarol szónak is van valami eredete nem? Miből eredhet?

magyar-magyar szótár 2011.03.21. 06:31:49

@hajdul: Hát, gondolom, ebbűl is, amirűl ideföl írtam volt. A házba [szobába] is bejárós legény már komolyabb, mint udvarló. Köztes állapot, amikoris a gangon kínálják hellyel.
Cigányoknál máig megfigyelhető, a magyaroktól átvett szokás, miszerint a szegényebb legény, aki gazdagabb lyányt udavrol, apósáéknak segédkezéssel igyekszik bizonyítani érdemességét, fát hord és vág, vizet anyósnak mosásra (ami pedig egyébként a 7-8 esztendős nők feladata.. némelyik 27 kg-s lyány úgy húzza a 20 literes kannát a sáros járón...)

Azon vidékeken, ahol dupla a locsolkódás, (tehát a lányok is locsolnak) évi-egy lehetőség is a lánynak a kiszemelt legény udvarára behatolván a locsolással is ingerkedvén "jelt" adni a fogadásihajlamra...

magyar-magyar szótár 2011.03.21. 06:33:32

@Cat Walk: nono. A Vasárnap még a Dohánygyárban is úrnapja, a címlaptündér is lustizhat (bár most a jól időzített műbalhé miatt nagyobb mozgalmak keletkeztek) Dudi egyébként dógozott, csak úgy szólok mán...
süti beállítások módosítása