2010.12.17. 06:10
magyar
[fenehorizont vendégposztja e végtelen czikkelyhez]
[...]ezredéves örökségek. Tíz évszázad alatt kialakult 'normák', viselkedésmódok egyenesági következményei. Beteges, ámde nagyon erős önbizalomhiányból és kisebbrendűségi komplexusból fejlődtek szépen kiirthatalan, zsigeri megfelelési kényszerré, és túlbuzgó bizonyításvággyá, amivel mindannyian rendelkezünk.
ez a megfelelési kényszer abból az önbizalomhiányból összepakolt, szlávok, és a már akkor bezzegnyugat által körülölelt, speciális, kárpát-medencei mikroklíma alatt felállított üstben kezdett rotyogni, még sokszázéve.
a magyar korrupt ember (földesúr, 'oligarcha', bármilyenoldali politikus, cégtulajdonos, üzemvezető, tsz-főnök stb.) ebből a bizonyítási kényszerből fakadóan basz át mindenkit, akit éppen tud, és ezért visz mindent azonnal, amit lát. Ha a küldetés végrehajtva, akkor a szegény, legbelül elismerésre vágyó, irigységgel átszőtt kis lelke a kielégülés érzetét küldi az agyának, és elhiszi, mekkora óriási, eszetlen nagy, élelmes király is ő a többi, eltaposni való kis pondró között.
ebből a megfelelési kényszerből eredeztethető minden!
a megfelelés-kényszerrel terhelt ember nem élni akar, hanem győzni. Ha győztesnek érzi magát, akkor a 'győzelméhez' vezető út által okozott külső hatásokat visszaigazolásként fogja fel arra a prekoncepciójára, hogy ő jobb, mint bárki más - és ilyen prekoncepciói csakis a megfelelési-kényszeres embernek vannak!
...plusz az ilyen fajta ember önző, és végletekig menően irigy, de mint a szar, ezért egyáltalán nem közösségi-típus. nem akar ő semmilyen közösség része lenni, ezért ha különleges receptoraival egyszerre lépést érzékel már akkor, amikor jóformán meg se történt - legyen ez az egyszerre lépés bármilyen célból, akár hasznosból is - ő akkor kitörni akar. mit kitörni...kigázolni! át, mindenkin, hogy aztán visszafordulva röhöghessen rajtuk. nehogymár a sok barom mondja meg neki, NEKI, hogy mi a dörgés.
emiatt Magyarországon minden fogalom, tulajdonság értelme kicsit más.
ami önbizalomnak látszik, az a megfelelési kényszerből eredő kivagyiság.
a magyarnak nincsenek barátai, csupán hasonlóan frusztrált társai, akik megfelelési kényszerükből fakadó kivagyiságukra a többiektől érkező visszaigazolást hasonló dolgokban látják.
- a megfelelési-kényszeres magyar felvonuló buzi nem elfogadtatni akarja magát, nem azon agyalni, hogyan lehetne az elutasítást mérsékelni, hanem odabaszni a népnek másságát, hogy aztán háboroghasson, ha pár hasonló hülye megdobálja. Neki ez a visszaigazolás arra, hogy ő olyan kurvára felvilágosult.
-a kivagyi magyar progresszív nem haladni akar (alapból a progresszió pozitív előjelű dolog!!), hanem dagonyázni abban a felháborodásban, amit az okoz, amit ő progresszív viselkedésnek hisz, és ami valójában a zsigeri elutasítása MINDENNEK, amit egyszerre többen, akár közösségként az emberek viszonylag régóta csinálnak. szarik ő abba bele, hogy az jó volt-e, amit csináltak eddig, és az hasznos-e, amit ő újításként javasol. lényeg az idegesítés, figyelemfelkeltés, a többi ostoba agyának felbaszása és a reakciókból a zabálni vágyó kivagyiság jóllakatása.
- a kivagyi magyar 'szélsőjobboldali'...na, ezt hagyjuk. Szarnak ők az árpádsávra, de még trianonra is. trianon miatt azé’ rinyálnak, hogy a megfelelési kényszer esetleges kudarcából fakadó frusztráltságuknak alibit találva dühösek legyenek valakikre...bárkire.
- a megfelelési kényszeres magyar alkotó nem azért alkot, mert lelki deformációinak eredményét meg szeretné mutatni másnak. Ő a közönségénél akar jó lenni. neki az számít, már az első lerakott ecsetvonás/forgatókönyv-ötlet/zeneszám első hangjegye vagy bármi előtt, hogy vajon milyen reakciókat fog kiváltani az ő műve, és a vélt reakciókhoz igazítja azt, tudattalanul. Észre sem veszi.
vagy utánoz, az a biztos. akkor még véletlenül sem lehetnek a reakciók kiszámíthatatlanok.
- a kivagyi magyar milliárdos a 12. milliárdja után is még csak spájzol, spájzol, spájzol, mer’ neki az jár. Ő azt jogosan veszi el a barmoktól, ha már azok olyan gyökerek, hogy hagyják. és lelkiismeret-furdalás nélkül teszi ezt - vagy legalábbis nagyon mélyen rejtve van a lelkiismerete, még maga előtt is. sőt! szent meggyőződése, hogy még igaz úton is jár. ő csak ügyes, ellenben a többivel, azzal.
- a bármilyenoldali, kivagyi ember, aki politikusnak áll, semennyire nem akar egy közösségért dolgozni, csakis, kizárólag saját magáért, mer ő a király, a többi meg úgyis mind barom.
- a [j]eccerű és nem korrupt magyar embernek, akit végleg legyőzött a saját megfelelési kényszere, nem marad mása, mint a saját sértettsége, irigysége. Irigy mindenkire, aki megfelelő körülmények közé születik, vagy vette a fáradságot, és végig szopta-nyalta-taposta az utat addig, amíg megfelelő körülményeket alakított ki magának. de még arra is irígy, akinek nálánál nem sokkal többje van, esetleg kevesebbje, de boldogabb. irígy az egész világra.
és ez az ember nagyon szomorú is tud ám lenni. Hiába próbálkozik ő, senki le se szarja, egyedül van bánatával, mint a kibaszott kisujja. Hiába várja a külvilágtól azokat a pozitív visszaigazolásokat, amiket magában kéne kialakítania, ámde saját megfelelési kényszere miatt nem tudja, úcccse [gy]önnek. Az összes barom kapja be a faszát...sose fog változni semmi, akármit tesz is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
budai zöld 2010.12.17. 17:02:05
Büszke vagyok, hogy jelen lehettem a keletkezésénél.
"- Doesn't it make you proud to be Scottish?
- It's SHITE being Scottish! We're the lowest of the low. The scum of the fucking Earth! The most wretched, miserable, servile, pathetic trash that was ever shat into civilization. Some hate the English. I don't. They're just wankers. We, on the other hand, are COLONIZED by wankers. Can't even find a decent culture to be colonized BY. We're ruled by effete assholes. It's a SHITE state of affairs to be in, Tommy, and ALL the fresh air in the world won't make any fucking difference!"
PesszimPista 2010.12.17. 20:37:51
és megint csak :-DDDDDDDD
Naggyon jó! (Az írás is . . csak fel ne vágjuk az ereinket!)
Minden jót mindenkinek!
PP
Ps.: Azért olvasgatok még, csak hát a hajtás . . .
jónévez 2010.12.17. 21:42:17
Jó-jó, tudok én magamon/magunkon nevetni, csak az vicces is legyen már.
Komolynak venni (feltételesen): a magát liberálisnak hívő egyre unalmasabb (de az unalmas szöveg előbb-utóbb idegesítővé válik, ha sokat ismétlik) monológja, aki közben mégcsak nem is ismer magára...
De ha már eljátszottam a gondolattal, hogy komolyan veszem ezt a fércművet: 1., Magyar: az én felfogásom szerint a magyar nem (nemcsak) ilyen. Ezt minden nemzetiségre rátolható (rá is tolják önjelölt jópofák).
2., Liberalizmus: nem a nem-liberális kiközösítése, leszólása, hanem a mindenki szabadságának (és főleg: önbecsülésének)tiszteletben tartása, bizony a nem liberálisoké is.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.17. 22:55:51
jónévez 2010.12.18. 02:36:20
De ha csak ennyire tellik: egy magát liberálisnak valló ember azon gondolkodjon el, hogy az ál-liberálisokat nem kéne hagyni, hogy csalódott, kisemmizett (anyagilag és lelkileg egyaránt) emberek tömegeit termeljék ki a maguk szabadságának kizárólagossá tételével, és akkor nincs, aki Dunába-lőjön, vagy komenizáljon.
Mert ha nincs tömeg a szélsőséges mögött, akkor kárt sem tud csinálni.
magyar-magyar szótár 2010.12.18. 05:41:10
Igen-igen, én is szeretném azt hinni, hogy nem magyar sajátosság ez, hanem "mindenmásnépeccsinájja" .
A jógyerekes megfelelésii és jóviselkedési vágyban normává züllött a liberális, ami nem állandó, nem lehet lekötni (-> köbevésni). Anélkül lehetett it a liberális normák (meg normarendszer) kifejezéseket használni, hogy a brancsból valaki fölállt vóna egy nebassza meg a jaó kurvisteny!-nyel...
A liberális viszonyt fejez ki "viszonyszám" ez a pont, ahol egyetértünk.
Szomjúhzza is a magyar a liberálist, erről szól története, meg a móresről, nagyon sokááig kapta a pofájába a "bunkaja" a mórest, mire megtanulta.
Bonyolult kérdések ezek, hogyan áll a neomaóista a liberálisok élére hogy fékezvén ne maradjon a keskenyösvényen egy se meg a természetes (nem kép-mutató) liberálisaink közül. Hogyan vesz részt a "liberális" a reakciós erők reformmozgalom élére állásának reklámozásában és amikor már látható a főcél, ti hogy (utalok a Rimbaud versre, az Éljen a császár kiáltásokkal való győzelemaratásra) az Éljenek a reformok a reformok -de közben nemcselekedni, nehogy reformok legyenek. (Mert a reform az, ami a vizesnyolcasnak a tűzőnap heve...) ésígytovább, kicsiny történeteink.
Sokszor mutattam á Arany Nagyidai cigányok -jára, ez lehet, Önnek új, ha még nem járt itt. Naés a nagyidai cigányok "liberalizmusunk" története is. Természetesen sok eredendően liberális (rugalmas, mozgékony, időnkénmt ennmagát felülvizsgáló) szemléletű magából kiindulvást értetlen ezügyben.
budai zöld 2010.12.18. 09:02:03
Én is a "magyarok nemcsak ilyenek" ellenérvvel próbálkoztam.
De most hogy poszt lett, szerintem kár a túlzásokat, egyszerűsítéseket, toposzokat számon kérni, mert ez innentől nem társadalomtudomány, hanem irodalom.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.18. 09:53:58
jónévez 2010.12.18. 16:12:44
Cak bizony mai kamuliberálisaink ezt úgy értelmezik: az ő szabadságjogaik és érvényesülésük érdekében szegénységben és lelki nyomás alatt tarthatnak tömegeket.
Ők kapartatják másokkal a gesztenyéjük, miközben álságosan azt hangoztatják, mindenki előtt ott a lehetőség.
Hát, a minimálbéren tartott (anyagi ellehetetlenítés), és a "hülyemagyar"/"nyilasivadék"/"utolsócsatlós"/"irigymagyar"/"eleverosszabbtehetségtelenebbnálunk" jelzőkkel bombázott (lelkében is megalázott) tömeg szeme előtt egyre inkább nem látszik lehetőség.
Ez nem szabadság, ez arrogáns terror. Erre a múlt században is az volt a tömeg válasza: hozzácsapódott szélsőségekhez, és terrort alkalmazott ő is, amiben (szokás szerint) mégcsak nem is az kapott ki, aki megérdemelte volna, hanem felcímkézett csoportok. Ez-é a cél?
Nem-é arra kéne törekedni, hogy minimálisra csökkenjen az elégedetlenek száma, hogy ne gondolkodjon elégedetlenségében bosszún, hogy a lehetőségek láthatóbbak legyenek számukra, mint az akadályaik?
Nem kell kikaparni a gesztenyét másnak, csak láttatni kell vele, hogy amit kikapar ő, abból nem nyúl le túl nagy arányban a tűz önjelölt gazdája.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.18. 16:28:00
A rendszer fel van találva, csak alkalmazni kéne már végre.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.12.18. 16:31:44
I_Isti 2010.12.18. 20:24:57
A magyar álom az, hogy munka, tehetség, szorgalom nélkül is meg lehet élni. Na ez nem igaz, föl kéne ébredni a magyar álomból, és akkor kiderülne az az ősi igazság, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék, meg az is, hogy nyomtató ökörnek ne kösd föl a száját, amikor nyomtat!
jónévez 2010.12.18. 21:10:45
A munkáltatója mond neki ilyen hülyeséget, és úgy kénytelen tenni, mintha hinné, mintha nem tanult volna számtant az általános iskolában, mintha nem tudná, hogy a több akkor is több, ha több adó levonása után érkezik meg. Kénytelen úgy tenni, mert néhol csak ez van.
"A magyar álom az, hogy munka, tehetség, szorgalom nélkül is meg lehet élni."-írod. Hát ezt a baromságot kikérem magamnak. Én (magyar) arra vagyok büszke, amit a munkámmal értem el, kár, hogy keveset, de evvan. Sohasem hittem/hittük azt, amit mondasz, az csak gőgös kinyilatkoztatás.
Néha télleg szét kéne nézni magyarországon is, nem csak görögbe meg spanyolba, némi nehézségekkel ugyan, de magyarul is meg lehet tanulni, szóba állni a magyar emberekkel, nem csak a Mercedes-ből osztani az eszet.
magyar-magyar szótár 2010.12.19. 06:55:50
Többezer magyar hentes dolgozik ónijósterületen (pwerrsze szabálytalanul, leginkább 12óráznak) egyszerű oknál fogva, a bontósmészárosnak félnapon át 10-30 kg-kat kell dobálnia.
Nagyon keresettek a szorgalmas magyar hegesztők, akik "robot" színvonalon varrnak szakember el nem különbözteti a robot varratát az emberétől. Autóipari dógozóink is ismertek. Az esztergomi Suzukiban a világ autóipara krémje -habja-teteje szintű a minőségbiztosítás, aminek alapja a dolgozói állomány.
1956-ban az akkori fényes ifjúság, a legtehetségesebb 17-23 évesek léptek le, jó ötlet volt ugyan Kádár és Szuszlov részéről kiugratni mind a reakciósnyulakat a bokorból, de százezer emigráns fiatal politikaisemleges volt , annak a vágásnak az "aljanépe" is volt olyan munkaerő, mint az átlagamerikai.
A heőjjderuttyútyús, árcalyányhajass alaméniomgerófos magyr demagógia szólamai közprédán vabnnak, de van egy magyar highfej értelmiseggi, magya újságírói körökből, szellemi nagyjaink urbanlegendjeiből leszűrődő urban-demagógia, ami patópálos ejráérünkarraméges mittoménkiknek leszólja a magyart. tele vagyunk Esti Kornélokkal, de pl Esterházy Péternek vagy Kertész Imrének (a vén borisszáról beszélek, nem a zseniális fiatalemberről, aki a Sorstalanságot szőtte és még az életben idelent) fingja nincs a magyarról, de nyilatkoznak azért szépen. Alig van olyan írónk, aki Kosztolányi vagy Móricz olthatatlan érdeklődésével gázol történetek, figurák, arcok iránt. Jó lecke volt, hogy szegény részeges deprimált Tarr Sándor a 70-es évekből származó befőttjeiből élt meg fénykorában is.
namost ez az értelmiségidemagógia is bizony nagyon magyar. Mélyen magyar. És ugyanúgy pécéznivaló, mint a "bunkó jobbosoké" Persze nem úgy kéne pécézni, ahogy a bunkó jobbosok pécézik...