Caius Julius is cézár volt, meg Caligula is -csak szólok!

- Mit csinálsz te kiccsibe?

-Ugyanazt, mint a naccsibe csak kicsibe

/börtönnóta/

popcézár –Avagy Erdős Péter anyja nem kurva volt, hanem zsidó varrónő, a Cigány Püfölő Gárda viszont például Cigány Püfölő Gárda is és kész.

Hát bi’ony keedvees jógyerekek, ez megint csak egy sor a sárkányfogveteményben, kapáljátok csak! Amúgy is a szokásos magyar túlság: ugyanis Dr Erdős nem volt cézár. Hogymondjam, ő a magyar popzene és sajnos ebbe beletartozott az LGT-től Nyugatra is minden, tehát nem csak a foszene, de a jó, az  igazi is, Dr Erdős menedzselése alá tartozott. Ez egy ilyen időszak volt a cucjuailizmusban, míg pl a jólétiség látszatát a nyugdíjalap eltapsolásából is fényezték, aközben ennyire nyugatias dolgokat is bevetettek, mint a marketing. Demján Sándor egy ÁFÉSZ marketingeseként kezdte.

  Erdős Peti ugyanúgy a bori lágersor-ba jutott, egy húsz kilométeres hegyifolyóvölgyben legalább hat-hét lágerben voltak foglyok. Erdős Péternek kicsi, ám jelentős szerep jutott a mai túlságokban forradalomként beállított 1956-os tervezett és irányított anarchia főbb kéthetében. (Mert amúgy a fóradalom a Rajk temetéstől úgy márciusig tartott, majd félévig…)

Sokan sokat nyilatkoztak Dr Erdősről, ezek közül számomra a legreálisabbak Nagy Ferenc költő és tánczenei előadóművész, a Magyar Frenk Czápa (kicsi, kesernyés, de a miénk ! ) mondatai. Ezerkilencszáznyolcvanvalahányban, vagyis többszázéve a Mozgó Világnak nyilatkozott Feri és ő az, aki Dr Erdős verziójában az Aczéli Éra kulturmenedzselési szisztemáját íly gyönyerően szillogizálta, igyekszem fejből ugyan, de nagyjából jól idézni.

 

Lesz lemez, ha a zene jó, nekem tetszik és a tándalbizotság átengedi.

Lesz lemez, ha a zene rossz, de nekem tetszik és a táncdalbizottság átengedi.

Lehet lemez, ha a zene jó, de nekem nem tetszik, ám a táncdalbizottág átengedi.

Nem lesz lemez, ha a zene jó, de nekem nem tetszik és a táncdalbizottság nem engedi át.

Nem lesz lemez, ha a zene rossz, nekem se tetszik és a tándalbizottság sem engedi át.

 

Kellett szopatni az énekescsajjal, engednie kellett magát, nyalatni-tűrni egy rémesen vén, majdnem ötven éves gusztustalan pofával, kellett  alakoskodni, kis kompromisszumokat kötni, de alapvetően, aki bírta a gyűrődést, az előbb-utóbb valamilyen lemezhez juthatott. Mert máma az egyébként nyilvánvalóan üzleti alapon, licenszötletből, de már gebinbe kiadott megasztárikszfaktorban a tehetség számít és nem a kis kompromisszumok  meg egy rakás kameramögötti szempont? Nem volt nyilvánvaló az előző friderikuszmegá'ban a csalás és most a birkanép nem ugyanúgy béééégetve nyomkorássza neki a fizetősesemeseket? - De. És azért ne bassza már meg a kurvaég: vessük már össze Dr Erdős és Friderikusz formátumát.

Van tovább is persze, mert ahogy 1973-ban sem, úgy ma sem jelent semmit még az, ha van lemez, mert azt nem biztos, hogy aztán terjesztik is. És máma mi kell az előrejutáshoz, szopás, nyalás, sok szerencse, mégtöbb pénz, meg valamilyen menedzser. Vannak máma is megható történetek, pl amikor én meglátam Szabó Mariannt, egyből benyaltam, hogy outsider, pedig nem, és azt ein blick azonnal láttam, hogy alkoholista, megint egy ember, akinek nem kéne ennyit innia*, szegény Feri bá' apja helyett apja, megpróbálja kihozni belőle, amit tud, szép nagy bociszemei, nyalom, édesek a csajnak, de hiába, piás és kész és ez lesz története alaplényege. És lehet majd Gesztire fogni, mekkora és hány G volt, de a nagyonfájó, nagyonszúrós, nagyonkellemetlen igazság az, hogy Dr Erdős sem zúzott szét minden karriert, HANEM voltak emberitényezők, gyöngeségek, pia, tripper, a pénz, egyszerűbb volt kimenni vendéglátózni  -aztán mindent ráfogni Dr Erdősre. Barta Tamás is kiment strandra fürdőkádnak, úgy, ahogy Barta idehaza énekelt meg gitározott, úgy szinte senki, Kelifornyában meg  egy névtelen megyei egyetemen a fasorban sem, a pálya szélén a tűző napon törökülésben is kettő...  Ha Barta kivárja türelemmel, még egy szezonban pitliben hordja is föl a tűzifát a pincéből a negyedikre, átér... 

És itt álljunk meg egy szóra. Méghozzá ott álljunk meg, abban a pillanatban, amikor Aczél kiesett a hatalmából vagy Dr Erdős meghalt. Mert a menedzserek és főemberek, az irodalmi élet, a filmélet, a zene, de még a komolyzene menedzsmentje is minek képzelte magát, mi akart oly annyira lenni? Bizony, az egy nagy Aczél avagy Dr Erdős nyomába sok-sok kis erdőske, a pomogácsok, a különböző műfajok marosánjai és szinetárjai, a fimeseknél majd efes megmondja, kicsodák ésígytovább kéltek.

Csak míg Aczél nyíltan Aczél volt, Dr Erdős kerek perec megmondta, hogy nem erre baszik a magyar, hanem, addig a sok kis törpinkó caligulácsek , akik utánuk jötek, bizony mind a mentéjök boglárjait csavargálák, mint az Báthory Esvány az Hatvani Országyűlésben a könyveivel küszködvén, hogy á, dehogy, ő csak egy tanárember, nincsen is őneki hatalma, ő is zenész, polbites volt, csak egy szerénke menedzser, aki hokedliről eszi a tojásosnokedlit szusival, mennyire emberi egy arca van, neki csak D-Kadetre telik, milyen esendő ő, ó, hatalom, az nem is az övé, ő csak egy szerény napszámosa a műfajnak. Ámdebizonycsakhogyellenben, ha a zene nekik nem tetszett, akkor nem lett lemez, ha jó lett, és ha nem lett lemez, csak papíron és a fizikaipiacra ki se került, azért a kritikát csak megíratták róla, meg került alibipéldány egy pár budapesti  boltba, ésígytovább. Egysíkúbb máma a  pálya, nem ismeretes olyan kateg, hogy jó-de nekem nem tetszik. Mára odáig züllött a helyzet, hogy a legjobb barátaim-olvasóim kérdezik tőle, hogyan tarthatsz valamit jónak, ha neked nem tetszik és ha tégedet útál valaki, hogyan szeretheted.  Sokkal-sokkal primitívenn (primkóbb) szilogizmusokba vannak püfölve a mai szabályok. Aki apu tejel a versenyt gebinbe vévő menedzsernek, az nyer. Már a szépségversenyek területi döntőjén nem a  versenyzők szépsége számít, hanem az, hogy apu tud-e tejelni. Azzal megy oda a menedzser: "Na, apuka, lehet készíteni a zsét, 300 rongy, megnyeri a kislány a versenyt" 

 

Dr Erdős és Aczél távoztával kiderült, hogy nem ők voltak A Rendszer, hanem A Rendszer-ben voltak ők, és nem örökségük az, ami van, hanem egyszerűen a rendszer ilyen és kész, van egy szisztem, ami szerint a kontraszelekció működik, egy Arany Középszar, ami lehet, hogy hígabb, lehet, hogy zöldesebb, mint ami Bezzeg Amerikában van, de a milyénk, mi kakiljuk magunk alá, mitőlünk ilyen, mi akarunk a hátsó tapétaajtó felől bejutni, mi nyaljuk ki a titkárnőjét, hogy felül lehessünk a névsorban, a mi vokalista lányunkkal szopatjuk le, rendezünk neki jachtkirándulást a Tisza-tóra és szvingerpartit a ráckevei halásztanyánkon, mert egyszerűen egy melegszívű, forró, száraztenyerű, nagyokat evőivó nyugat-ázsiai nép vagyunk, a kazakok előretolt helyőrsége, a mongol nép testvéri jóbarátja, szemből szivesen fogajuk a hitetlent és hátulról meg ledöfjük, mert ilyenek voltunk, vadak és a faszomtzuggyamik, na!

 

Frank Zappa nem a Bezzegamerikai Nagy Feró volt. Egy cézár-ja volt a maga műfajának, a hippi külső egy igazi zseni és egy számító kupori & szívósan napi 16 órákat gályázó kispolgár  kétlelkét fogta egybe. Zappa parvenü, felkapaszkodott csávó volt, az egyik zseniális tulajdonsága az, hogy maga köré a zenekarba mindig jobbakat válogatott. A szlájdgitárosa jobban tudott, mint ő maga  -csak még Steve Vai-ből is hiányzott az az apróság, ami Zappát az egyébként átlagos gitártechnikai képességeivel mégis fölé emelte, gazdájává, mentorává, nagy tanítójává avanzsálta.  Zappa a pénzt úgy s még úgyabbul osztota el, mint Little Richard -és mégsem züllött kisszerű emberré. Zappa sokkal jobb gitáros nem tudott lenni az adottságaival, de ami tanulható, biflázható, abban mindig képezte magát, a legjobb hangmérnök volt, szimfonikus felvételeknél kérték tanácsát és amikor a digitális korszakban hirtelen kezdett mellékes lenni a mikrofonok mennyisége meg távolsága, akkor a kompjutertechnikát tanulta nmeg,  és pl a Synclaviert is. Mára már megcsemellettem a bezzegamerikanizmustól, de az tény, hogy Bezzegisztánban a tudás számít, a mi turkus nyugat-ázsiaias, kazahosan mogyorókkos világunkban pedig a tehetség hátrány, bemész a törpéhez, megmutatod, hogy mit tudsz, többet, mint ő, akkor kicsinál. És ebbe a képletbe keverhetsz bele annyi kapitalizmust, amennyit csak akarsz, fejudáliss marad...  

 

És Feri bácsi is beült zsűritagot játszani egy csalós műsorba, ahol elhazudják a verseny látszatát, miközben egészen más szempontok döntenek, hazaküldik a tinilányt mert bebaszott szerdán és összehányta a padlószőnyeget és félnek […]ka/ke csalággyátú’ és csak akkor olvashatod le a pofájáról a cigányokról való valódivéleményét, ha leveszed a hangod. És annak lesz igaza, akinek sok pénze van, aki gebinbe nem csak a műsort veszi meg, de direkt megfizet egy véle látszólag opponáló fasz pöcsöt, aki a zsűri [itt közönség –zenészleng] etetésére pár csipkelődő megjegyzést tesz a licenc-bérlőre.

 Például Geszti Pétert egészes sokáig, az ARC jógyerekképző kiállítások ellenére is alapvetően jó srácnak gondoltam, amíg ezt a kis caligulácsek pofiját meg nem ismertem. Kicsi a bors, de ha nagyobb, azzal nem biztos, hogy erősebb lesz...

 

Volt egyébként példa jómenedzselésre, amikor Novák Péter mentor is volt, könyékig is ledógozta a kétkezét és csűdig a lábait és jóvoltából kiderült, lehet ilyen képlet is, hogy Megasztár + Quimby= népsiker.

És ha megkérdezné valaki, kinek a vacsoraasztala sarkához (avagy a gyerekasztalhoz) ülénék szivesebben, egy zsebrevágható öcsipöcs  aczél 12.0-val,egy erdősPé 7.00-val, vagy az időbuszal vissza és akkor az igaziakkal, akkor azt mondom, nem, akkor mégiscsak százszor inkább az igazi eredeti Aczél-lalhttp://static.168ora.hu/db/00/C5/a-1987-d000080C5b2a0b0b7a831.jpg vagy az igazi Erdős Dr-ral ülök le egyasztalhoz, mint a miskakancsó bocigecó változataikkal.

 

 

 

 

http://www.blikk.hu/data/cikk/68/66/81/cikk_686681/d0003FDC8c09c6c886d9a.jpg

 

önReklám: Jó régen írtam egy papírdrámát, amiben Vitray és Aczél meg Dr Erdős alakját gyúrtam egybe Dr Tanner alakjában, pl itt olvasható minta 

*FZ

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr862406956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cat Walk 2010.11.01. 08:14:08

Akkor sokkal kevesebb pénz volt benne, mint most.
Nem nagyon nézem én ezeket a műsorokat, de gondolom recept szerint van kisgyerek, meg dögös pasi stb, comedia dell' arte, és forgatókönyv.

Cat Walk 2010.11.01. 08:15:16

viszont erről jut eszembe, mostanában nem nagyon vagy te sem címlapon, megromlott Bogival a kapcsolat? :)))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.01. 10:00:57

A CpG-t annak idején személyesen ismertem, pontosabban inkább csak a Güzüt, de a lényeg, hogy nem cigánypüfölőbanda volt az, ez már csak később keletkezett urbanlegend. Comeon Punk Group. Ilyen prózai neve volt a csapatnak... Persze, később aztán, amikor sok oktondi kérdezgette őket, hogy minek a rövidítése a cépégé, már minden baromságot kitaláltak, főleg a Bőr, mert az egy nagy paréj volt azért.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.01. 10:08:55

Hát, a filmeseknél hosszú a lista...:D

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.01. 10:18:35

Aczél azért egy művelt ember volt, aki azért nem annyira pofára tiltott, hanem szigorúan ideológiai alapon. Erdőss dr. pedig azért pofára ment. A Szopsz, vagy gyalog mész-vicc mintájára. A Cpg kurvaanyádozása sem politikai természetű dolog volt eredendően, Erdőshöz bevittek egy hallgathatatlan minőségű demót, amiből még a szöveget sem lehetett érteni, csak valami ordítozást. Erdős kapásból utálta a suttyó punkokat. Ekkor még azt sem tudta, hogy olyanokat énekelnek, hogy Áll egy ifjú élmunkás a téren, kommunista szombatra megy éppen, satöbbi. Aztán, amikor bement a Hungarotonba ez a néhány szakadt szegedi punk, hogy akkor most mikor csináljuk a lemezünket, Erdős elküldte őket a halál faszába. Erre Güzüék mérgesek lettek, ebből lett az Erdős Péter kurva anyád című sláger. Ez a cigányozás már a korabeli sajtó barmolása volt, akik a Magyar Ifjúságban összemosták a valóban neonáci skinhead MosOI-t a CpGvel.

I_Isti 2010.11.01. 21:02:03

Máté Péter:
Csak az álom nem elég... CD

Ár: 3301 Ft
3550 Ft
Kedvezmény: 7%

Ugyanott:
Ákos
A katona imája CD+DVD

Ár: 4641 Ft
4990 Ft
Kedvezmény: 7%

Szóval?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.02. 00:36:57

na nem és nem

erdős nem volt kaliber

csak egy nagyhatalmú házmesterke

főbűne pedig még csak nem is a cenzorsága volt, hanem hogy rühellte az egész beatrockpopstbzenét

- - - - -

a 'megvette a zakárki a megaszart a lányának ajiba' meg atól még, hogy akár igaz is lehetne, baromság:

- hiszen legtöbbször egyből lehet látni, ki nyerő és marad nyeretlen kétéves

- és a zixfaktor és a megasztár nem kimittud és nem tehetséggondozó elsősorban, hanem televíziós sóműsor
és ha sikeres, jó sok pénzt hoz
többet

- és nincs az a gazdag de hülye ember, aki sokszor annyit kifizetne fű alatt sóműsornyerésre, mint amennyinek a töredékéből a fiacskája-lányocskája sikeres popsztár lehet lemezekkel, klipekkel stb

?

Frick László Emlékzenekar 2010.11.02. 01:59:56

@Cat Walk:Sokkal kevesebb pénz?. Élsport, élművészet tett lehetővé olymértékű vagyonosodást... III. osztályú haknizó nótaénekesek laktak lakótelepen középiskolai tanárok életnívóján. Egyénileg jól "be' lehetett választani" az embereben az ilyen sztorik ragadnak meg, hogy Radics Béla ül a szobakonyhában s várja, hogy eljöjjenek érte, de az egyik piálásba belevivője, Demjén Rózsi piros BMW-vel vitte autózni a zsenge postaforgalmis és egyéb szakközépiskolás csajokat. Milliomosok, ma pedig Milliárdosok vannak a popszakmában -mármint előadók. A Poptarisznyának 40ezer Ft volt a payolatarifája a 80-as évek közepe táján. Átjött egy bécsi Onkel.. és vackorbaharapott képet vágott a Typ3 VW-jével, mert itt Pesten mindenféle felsőbbkategóriás autók villogtak. Zóran-nak 1967 körül fecskefarkú Mercedese volt. Nagy Feró a Rózsadombról járt ricsézni, két Mercijük volt, egy fehér SLK meg egy... már elfelejtettem, sima 123-as? .. az is fehér. Olyan zenekaroknak, minmt a Kati és a Kerekperec vót mit önteni, kakajót a mazyoláskalácsra.

Frick László Emlékzenekar 2010.11.02. 02:08:38

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
Hülye mindig van, százezer sms nem nagy cucc. Lutri az, csak úgy vidékiparaszt maóggyára felgyümni a Navvárosra tízmilljókkal, hogy a lyánybú sztárt csinálok, a pé'z még nem minden.

Igen-uge, ezt a leházmesterezést én is hallottam foszenészektű. Meg Aczélt is mindenféle tetűnek lehordani. Meg a pógármestert. Meg a féneket, meg a fémén ökköt meg a zintendánst. Meg "fhűddekövér volt". De a cézárokat a környezetük is tette. Caligula 1-2 éves kisfiúkat kért játszani a fürdőmenedencéjébe, de valakik oda is vitték és másvalakik meg begyűjtötték neki.

Alkati kérdés is az előrejutás, ha nekem a pofám olyan, hogy az undor vonaglik rajta, ha a Cézár (mackónadrágban, két hkedlin, az egyiken ül, a másikon a tojásosgaluska zöldsalátával) elé járulhatok. Én ráadásul olyan iiskolába jártam, ahol főtárgy volt az érvényesülés, az édes jópofi, a könnyűlépttel a tartott bakra lépni, majd a vállra, végül a feje tetejére s AZTÁN leköpni. Erdőst általában olyanok szidalmazták, akik rögtön egy nagy csulával mondtak neki aggyonistenyt. Fölydes Hobo Lyacika biztos nem az egyébként köziosmerten nemszerény arcát tolta be talicskán, amikor alibiállást kért és kapott tőle.

Frick László Emlékzenekar 2010.11.02. 02:14:17

@I_Isti: Ákos ugye e z e k közé tartozik, de említhettél volna jófiút is.
Élő sztár többet kebelez... a megfejtés: Máthé Péter CD-je után vesznek pofátlanabb marzsot, örököseinek szinte semmi nem jut belőle ahoz képest.

Szerintem az a jazz kiadó az igazűán ganyé, aki szemrebbenés nélkül tujda azt mondani, hogy egy Pat Metheny CD-ből 263-at adtak el Budapesten.

Máthé Péter, míg élt, pl a rockfronton gúny tárgya volt, mindennek elhordták.

Ákos, amikor tényleg koppincs foszenét csinált a Bonanza Banzai-ban , még nem tartozott látványosan e z e k közé, DE már akkor is volt indexes stílusú gecizés, MÉGSE nem kapott annyi jizz-t, mint máma, amikor nem sokkal, két fokkal, de jobb a zenéje.

Frick László Emlékzenekar 2010.11.02. 02:17:40

@A Hannibal Lektűr-attitűd: A fiának vette meg és kész. Úgy tudom, te magassfokú értelmiségi vagy, aki ilyen fost, mint Megasztár nem néz, akkor honnan is honnan is tudnád, mi a különbség egy Novák Péter-es Megasztár meg egy Friderikusz féle Megasztár-nak látszó sóműsor között?
Pedig téged, mint zenészt érdekelhetnek, hogy a Novákos Megasztáron olyan zenekar volt, ami aztán tudott, tényleg, most meg olyan van, hogy harmadosztályú sakálvokállyányok hajtépés közben átkozzák a másikat, hogy kisérjen egy ilyen tégedet meg a házmester apádkaszáját!

A házmesterért külön számolunk, tekintetesúr!

magyar-magyar szótár 2010.11.02. 05:51:52

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Hanni, a szórást nagyjából a bloghús címlapmarketinggel tudnám szemléltetni.
Ha Török Elemez és Vigyorog Gábor simán alapít egy blogot, oda se figyelnek rá, nem nyomatják, nem lesz szinte automata címlapkiajánlós az indexen, akkor elsummad napi 200-300 kattintással.
Pl egy belső sávosság szinte semmit nem emel a kattintásszámon és ilyen a popzene is.

Ha húsz újságírókölyök indít egy újságblogot, fasstseérdekli, de egy kis kommenteléssel adhatnak neki némi súlyt. De ha írnak egy jó kis orbángecizést, az máma nagyon tutti, nézd meg, a piroslapok meg Michael Knight alulmúlja a Magyar hírlapot ócskaságában, de napi kiajánlottak, lényegében bármelyszarjuk kikerül, csak fikázon.

Vagyis ha a húsz újságírókölyök nem foglalkozik a hédlánnyal, akkor elmehet kukába a napi öngenerált 100 mű(ön)látogatásával..

Nem érted meg, Király Viktor apjának mért érte meg a pártízmillió befektetés. A magyar piac kicsinységéről nyavalyognak állandóan de egy projetje geszti Péternek a RAPulok ben milliárdos tétel volt, milliárdközeli pénzeket vesznek be egyesek, mint ahogy a "mindenkiegyenlő" bloghún, akit nyomatnak, az ezer katogást vesz be és akit nem, az lehet igaziújsáígíró, kaphat belsőcímlapsávosságiot (automatáűán naponta húszor ugrik fökl a belsőcímklapra) nem emgy semire. Pwersze a népszerűség is bejátszik meg minden. És persze olyan is van, hogy egy paraszt 30 miliót elpocsékol és mégse nem viszi a lyánya semmire se. Mert vannak szabályok meg törvények. A Megasztárban a "verseny" annyira komoly, mint a Mónika sóban a töörténet. Ez alapvetően műsor, amit átdramatizálnak. Ráadásul a hároomszor préselt törköly cukrosvizezése és még abból is már a második préslet.

magyar-magyar szótár 2010.11.02. 05:55:30

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Vannak halvány különbségek, az ikszfaktórrban van egy kevés (annyira nem komoly, mint Nováké volt a Megasztárban) tehetséggondozás, aFridosztár2-ben meg nincs, senki szinte semmi többet nem fejlődik, mint amit a tehetsége a kétségtelenül jobb (mit is csinált Djodjevity Sztyévó tavaly? ) kürülmények között enntömege folytán
a Gesztifaktorban (azért Geszti mégsem egy Fridi---) van tehetséggondozás.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.02. 10:47:10

@Frick László Emlékzenekar:
Neki pl hiszek (Menyhárt Jenő, URH, Európa Kiadó):
"Nagyon okos ember volt, jó humora volt, és imádta a csajokat - mondja róla Menyhárt Jenő, aki ragaszkodott a magázódáshoz, noha Erdős mindenkivel tegeződött. - Nem értettem, és ma sem értek egyet a tevékenysége egy jelentős részével (bár szerintem ő sem értett egyet vele, de jól tudta, hogy miért nevezték ki erre a posztra, és mit várnak tőle), de nem volt az a véresszájú cenzor, akinek általában hitték. Ettől persze még sok kárt okozott. Mint ahogy bárki más tette volna, aki elvállalta volna azt a beosztást. A pop- és a rockzene szinte egyáltalán nem érdekelte, politikai ambíciói voltak, és az történt vele, mint sok mással is az idő tájt: kinevezték egy állásba, és ezzel egyben félretették."

mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=6991

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.02. 10:51:17

@Frick László Emlékzenekar: Ákos új lemezét letöltött...* öö kölcsönkértem:) és meghallgattam

asszem írok róla

*: volt ugye ez a torrentbotrányocska

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.02. 11:00:35

@magyar-magyar szótár: aki sokat akar keresni ittmaon zenéléssel, az nem árembíben de mégcsak nem is nyálpopban utazik

még ma is a lagzitechno meg a diszkóhakni hozzák a sok pénzet

a még annál is többet meg pl a bereczky-szinetár álompár

nyáron kerengett egy lista, ki mennyiért megy plébelkkelni fél órácskára

szinetárék félmillája után a második asszem a mctekkno volt 300 körül
fél órácska pléjbekkért

nem túl erős hétvégén is összejöhet 1-2 milla

ehhöz hány cédét kellene eladni?

vagy hány rendes koncertet tartani?

- - -

a másik meg a jogdíjak, de ez nem posztméret:
kb 4 milliárd osztódik évente szét, max 1000 "zenész" között

basszákmeg bróditól presszeren át ákosig mind
geszti is

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.02. 11:41:48

@Frick László Emlékzenekar: Máthé Péter örökösei az énekes halála óta több száz millió forintot kaszáltak jogdíjakból. Bemondta az RTL, a XX-század vonatkozó műsorába, az örökösök saját szájából. Metényi Petit nem tudom ki vesz, én még azt a 263-at is erősen sokallom. Unalom a köbön. Ákos nem zenész, hanem politikus, emellett egy ritka undorító kis patkány.

A Poptarisznya 40ezeres tarifájához képest Bétót egyáltalán nem él nagy lábon, hanem inkább egy tök átlagos pesti bérházban. Viszont van sok lemeze, de ez van másnak is.

Egyébként ez az állandó más zsebében turkálás ez annyira szánalmas, hogy azt elmondani nem tudom. tessék úgy énekelni, mint Rózsi, meg annyiszor nyilvánosan hülyét csinálni magadból, mint a Feró, és tessék annyi pénzt keresni... Mit kell ezen annyit nyavalyogni?

Vagy tessék szépen hülyére inni magatokat és jól megdögleni, mint ahogy azt Béla is tette.

Mindamellett, Szinetár Dóráék félmillás gázsiját összevetni Bunyós Pityuval, az annyira övön aluli suttyóság, hogy ezzel legfeljebb a Bérkocsis utcában nyerhetsz meccset.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.02. 11:43:58

@efes: Most mondjam akkor, hogy Fischer Iván előadásonként 6 millióért vezényel az Operában, FIZETÉSÉN FELÜL?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.02. 12:07:39

@efes:

ittmost tényleg ne menjünk bele, de olvass el pár cd matrica/memóriakártya vs artisjus cikket

nem a szerzői jogdíjjal van baj önmagában, hanem ahogy ezzel visszaélnek

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.02. 12:09:24

@efes: "Szinetár Dóráék félmillás gázsiját összevetni Bunyós Pityuval, az annyira övön aluli suttyóság,"

miért is? bléjbek ez is meg azis, basszákmeg

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.02. 14:19:04

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szinetár Dóráék nem pléjbekkelnek. De ha meg igen, mit érdekel téged? ha van aki kifizeti ezért a fél millát, téged az miért érdekel? Irigy-e vagy? Pléjbekeled te is a hajmásipétert, és te is kérj fél millát, ne ergyáskodjál már. Legfeljebb nem kapsz (mert nem tudod úgy elénekelni, hogy azoknak tessen.) Ez egy ilyen egyszerű, de kurva kemény szakma. Bunyós Pityu nem tudja elénekelni, de nála meg az az érdekes, hogy mégis fizetnek a produkcióért. Azt kell megnézni, hogy miért fizet a néző, nem azt, amit lenyomnak a torkán.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.02. 14:22:36

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nem, ilyennel alter-szalon-jazzel legfeljebb Amszterdamban vagy Párizsban kereshetsz néhány eurót. De Presserék és Bródyék sem ilyet írtak...:D

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.02. 15:21:43

@efes: a haknimilliókat csak megjegyeztem

a jogdíjmilliárd ami felháborít

miért nem arra reagálsz?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.02. 19:54:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Az elosztással van baj, az, hogy 1000 ft-ből valami 120 jut a zenésznek, az a baj. A játszási jogdíjak egyértelműek, akit sokan játszanak, az sokat kap (bár itt is ugyanaz, a jogvédők középvezetői cserélgetik az autóikat belőle inkább). Persze, ki az akit sokat játszanak? :) A most porbelamtikus Petőfi rádió is Péterfy Bori, Heaven Street Seven meg az Anima Sound System és utódszervezetei. Azért ide is nehezen férne be az Easycarma.

Amúgy a ti zenétek tipikus kocsma-, illetve inkább kávéházzene. Ilyen zene Stan Getz brazil lemezei óta nem volt slágerlistán, és nem is nagyon lesz. Itt nálunk biztosan nem. Tudom, minek pofázok bele, de aki ilyen zenét játszik, annak tudnia kell, hogy ebből megélni sem, nemhogy meggazdagodni nem fog. Aki ma (és gyanítom, mindenkor) zenéből akar megélni, annak bizony kurválkodnia kell. Még akkor is, ha kvázi zseni az illető. Persze, Kurtág mondjuk nem halt éhen, sokak számára érdekes módon, és azért nem is kurválkodott. De itt van gyerekkori cimbim, az Ágoston Béla, na neki van vagy 14 db saját zenekara, népi rutyutyutól a free jazz-hiphopig, és épp hogy eltartja a családot. Plusz még vendégzenél is egy csomó helyen.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.02. 23:12:25

@efes:
félreértesz

örömmel vagok műkedvelő (ha tetszik, amatőr=nem ebből élő), mert így leszarhatom a kritikusokat, a kiadókat, a közönséget:) stb

(Nekem Gyárfás Pisti gitáros az Ágoston Bélám)

de az artiszjusznak a kuannyát

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.03. 09:30:09

@A Hannibal Lektűr-attitűd: akkor nincs vita: az artisjusnak a kuannyát, meg a többi effélének is: Jeszenszky pajtás, ASVA & Co.. Mellesleg, a ti zenétekből jobb helyen azért szolidan meg is lehet élni.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.03. 09:31:02

@efes: de erről is az ún. szerzői jogvédők tehetnek, hogy itt nem.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.03. 10:21:52

@efes: "Amerikából ma bejön a zene... persze, csak a közönség nem jön be hozzá"

Hogy Frank, the Great ismert dalát idézzem:)

magyar-magyar szótár 2010.11.04. 03:34:59

@efes: Sőt, B. Tótnak még D-Kadett-je volt a 80-as évek legvégén is (erre futotta neki,... mint ahogy az umbuldakorszakban sok umbuldátor visszafogott a külsőségekben... Ismertem egy Libatömettető Istenkirályt, nem mert 1600-as Ladánál jobbat vásárolni... sátortertős kockaházban lakott ésatöbbi.. de amikor elfáradt, kiküldette a libásasszonyt a kocsijához, behozatott a csomagtartóból párüveg pezsgőt, lavórt kért és pezsgőben áztata a lábát, néha a gombák ellen beledűtött párüveg Lánchíd gonnyagot. Az Édes Élet-nek néha egészen egyszerű, nem látványos dógai vótak.

magyar-magyar szótár 2010.11.04. 03:38:08

@efes: Gőnyörgött, gőnyörgött neki a libásasszony, húzzad mán kifelé, nem szedek gyóccert, öregasszony [38 éves] vagyok mán, de ő aszonta, hogy ő josztán nem szokta kihúzni időnek előtte... Úgyhogy ennek az asszonynak is a vakarík-ja az apjára hasonlított, a papírszerinti ugye hóka vweresses szeplős ember, az IStenkirály meg mokány kreol feketeszemű ember vót. És hát a lyány[a] is küsded mongol fajta. Nem az a kétméteres veresses. És hány ilyen gyerekekt petyegtetett el a császárságában. Közben még a cseszkó kombináltbútort se merte lecserélni, tengervíz sem érte testét soha.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.04. 12:03:41

@magyar-magyar szótár: Egyes aluliskolázott, de öntörvényű népeknél ez így is van. Józan paraszti okai vannak, ami nem látszik, az nincs a külvilágnak. Persze, mindenki susogja, hogy milliók vannak ott a dunyha alatt, plusz még tízmilliók a budi mellett elásva egy bőröndben, de erről bizonyságot nem tud senki. Az ilyennek amúgy tényleg, minek a pénz?

B.Tóth azért nem ilyen. Nyálas, korrupt fasz, de hogy semmivel nem él ma a nagy magyar átlag fölött, az is biztos.

budai zöld 2010.11.05. 13:51:42

@magyar-magyar szótár:
Húha, ez az egész nagyon arra emlékeztet, amikor a Csepregi művésznő nyolcvansokban nyilatkozta (mondjuk a Vitray tóksójában, hogy még teljesebb legyen az összkép), hogy a Péter benne van a világ tíz legokosabb emberében.

Szerintem Erdős P. legalább annyira nem a magyar popcézárok Buxtehudéje, mint amennyire Geszti, Fridi, mittomén nem az ő utánzata.
Mindannyian kontraszelektált kis nímandok (nyilván némi intelligenciával, műveltséggel és rátermettséggel), akik egy dinasztikus kontraszelekcióra épülő rendszerben döntnöki pozícióba jutottak.
Nem pedig szuperintelligens főgonoszok, csak opportunista hivatalnokok, akik szeretnek és tudnak élni.
És az is csak a véletlen műve, hogy ki volt előbb és ki később.
süti beállítások módosítása