"A statisztika szerint egy mai 13-14 éves lánynak háromféle szüleje lehet. Egy, aki tudja, hogy a lánya bedzsinázva szexel és piázik, egy, aki nem tud róla és a harmadik, aki nem akar tudni ilyenekről."

/egy tanseg a szoctanszékről/

https://m.blog.hu/ma/mandiner/image/0806/nagy_csalad.jpg

nagycsalád - 1.sok gyerek , buta fejben született romantikus elképzelés /Walter Melone szerint/ 2. rakásra fialt kaszroly gyerek /gyermektelen házaspár, a szomszédban négy kisgyermek, vagyon nemvagyon, cigány nemcigány, egyremegy úúútájja és kész/ 3. Rakásra ellett gyerek /Szanyi Tibor -ő tudja jól : az ember nem fialó,hanem ellő állatfajta/ 4. Népességi aktívum alapja, a szülőpár 3 vagy több gyermeket hagy maga után, a szaporodási ráta 2.0 fölött, pl 2,1, mint Bezzegfranciaországban-persze attól függ, hogy ez az aktívum a jövő társadalmának aktív vagy már 18-65 éves kora között is az aktív lakossági szegmensek  eltartandó passzív póletárrjátuss

 A nagycsalád témája "Orbán adóreformja" miatt bakkant fölt, és szar, mert Orbán találta ki". Lehetne pl egy macicsel, kisülhetne, hogy egy másikfajta adóreform szerint pl a siokgyerkeseknek dolgozniuk se kellene, az lenne a munka, hogy sok a gyerek és minéltöbbgyerekre annásitöbbpénzt kapnának és ez se lenne jó. Amúgy különben nem feltétlenül a sok gyerekre kéne rárongyolni, hanem arra, hogy a XX. századi számtanból, miszerint kevés alkalmi munka  + némi segély + sok családipótlék [mindig több] < az elérhető átlagbérnél, ami szemben a statisztikaival úgy nettó 90 körül van. Valahogy ki kéne zökkenteni a XXI. századi póletárr matematikust. És reménykedni se ártana, hátha pár év múlva mégis lehet többet keresni...  Éshogy érdemes-e vacakolni vagy nem azzal, hogyan lehetne ezt a képletet, amit a rencervátás vakkapitalizmusa tanált ki, miszerint olcsóbb a leszakadórétegeket segélyezni, mint munkahelyteremtéssel még rontani az infláción, valahogy eltörölni--- Ha nem lenne Orbán a képletben, talán a jóoldali megfelelően jógyerek észosztónk esetleg még gondolkodásra is vetemednének ezügyben, most azonban a kampf ennél fontosabb, háthe ezzel sikerül ezeket megbuktatni ezeket. (Megsúgom nem, sőt, így a piacbővítés sem lesz lehetséges, összekovácsolásnak viszont nem rossz, ugye mi nem ezek vagyunk, ezek a kirekesztőek, bennünket viszont egységbe forraszt az, hogy ezek az egyetlen igazság letéteményesének hiszik magukat szemben velünk, akik nem győzünk rámutatni ezek hazugságaira, hogy kiderülhessen végre az igazság, ami  indig az, amit mi mondunk és ami egyszerűen oppozózó azzal szemben, amit ezek álítanak, legyen az bármi, ésígytovább ésígytovább ésígytovább)

 

Konklúzió: Walter Melone [blog írója] az ország egyik legokosabb jógyereke, tehát legyen úgy, ne legyen sok gyerek, mondjuk az én elavult telefaXXXom se bánja, hogy 2040-ben az akkori 9,5 millió magyar hányszázaléka aktív meg passzív és ugyan miért és majd a passzívakat ki tartja el, meg ki fogy, fogy-e a magyar, meg ilyesmi, az majd legyen az akkori magyar akkori gyűlöletének vagy mittudoménmicsodájának ürügye vagy tárgya vagy trágyája, bánom is én. Tüllem osztán járhatnak a gyerek után kiadott államipízek úgy, ahogy eddig, darabszámra kérdezés meg utánajárás nélkül, aki a statisztikákon űl málén, oszt les ki a fejibű, az ússe tuggya, mennyibe van egy gyerek, kinek másfél millióba, kinek meg tisztán háromszázezret hoz havonta, ha elég sok csalággya van.

 a ló elszaladása:

"Napjában talán százszor is, akár akarom, akár nem, fel kell sorolnom a testvéreim nevét, így, kor szerint. Dóra, Margit, Gyula, Erzsi, Arany, Jenő, Ilka, Károly, Vilma, Endre. // Én Ilka vagyok. Jó mélyen, a középen túl, inkább a vége felé. Saját nevem is mindig mondom a maga helyén, másképpen összezagyválnám" /Kosztolányiné életregényéből/

Egyszerűen ma már nem csak a közembernek nincsen fogalma sem a nagy családról, de rendezvényszervezőknek, épülettervezőknek sem. Sík Endre legújabb komolytalan, bár provokatív tréfáján, ti. azon, mennyibe kerül ma Magyarországon egy gyermek [éves eltartása] még jógyerekek is kiakadtak, akkora légbőlkapott és valóságtól elrugaszkodott baromság. Ki gyerek egy év alatt 500ezret termel az eltartójának, ki meg 5 milliójába kerül a szülejének. Mellékesen:Vannak, akik nyugdíjasokat tartanak ólban disznó helyett és ezek az emberek havi 40-50 ezer Ft-ot is termelnek a "gazdának". Míg más nyugdíjas meg 70ezer Ft nyugdíjból nem jön ki (mert a statisztikai évkönyvben nincs adat arról, mennyit ad ebből havonta a gyerekeknek meg onokáknak, csak a pénztárgépeknél derülnek ki, mennyi bombaital is fogy, amiről pl a nammami assetuggya, micsuda...)

Ez a baja ennek az országnak, hogy Északról az LMP határolja meg a magasan művelt értelmiségünk éjrópér fejlettudata, demokrácia és szabadságváágy, miközben pl csak az önkormányzati választásokon a legutóbb még afgán viszonyok szerintis kelet-tálib   dolgok estek meg, olyasmik, amikhez egy -egy magyar társadalomszociológusnak vagy tudós statisztikus-nak halovány fingja se nincsen, nemhogy megközelítő fogalma. Van képünk Kelemen Annácska pinája fodrairól, de a statisztikus a szerinte igaz számok alapján képtelen odafönt az íróasztalánál kisütni, a szerinte "Legszegényebb Falu" vásárlóereje hol és hogyan mutatkozik. Így persze , ezekkel az áltudományos módszerekkel, hazug számokkal sose találhatni meg a legszegényebb falut.

 

Ebben az országban bármit kiagyalnak, vagy a kiagyalója nincsen képben vagy a sajtómunkás, aki tálalja. Az is baj, hogy minden át van politizálva, méghozzá ízlés (ó szájízek, ó zsigerek!) szerint. A politikusnak a dóga az, hogy átpolitizáljon és a sajtómunkásnak meg éppen ellenkezően a hírt magát, a történetet magát kéne megmutatni, de nem, nagyjából a taxisblokádtól a vörösiszapárig arról szól a magyar sajtó története, hogy a magyar sajtó munkása személy szerint, ő maga, kit utál, kinek a seggét áll érdekében nyalni, ki fizeti őt, milyenek a zsigerei, milyen lábbal kelt, stb.

https://m.blog.hu/ma/mandiner/image/1006/nagy_csalad.jpg

Egy nagy családban mások a gyereknevelés költségei, de honnan lenne erről elképzelése is -paraszti józanész, az ugye nemcsakhogy nincsen, de nem is tudományos a logikája, ugye?

 

Volt egy nagyon-nagyon rövid, egynemzedéknyi viszonylag polgári kor, amikor a földművesnek is nagy családja volt, a sok munkáskéz miatt ugye, meg a nagypolgárnak is nagy családja volt. Már nem volt olyan nagy a csecsemőhalandóság, de még a jólét se fokozódottt egodeizmusban. Az egyik legpompásabb életkép erről a korról Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona életregénye, a Burokban születtem. A mai kor embere szinte nem is érti, a szülöket nemcsakhogy magázták, de... a mai ember számára értehetetlen nagy távolságot tartottak a szülők a gyerkeketől ÁMDEMIKÖZBENPEDIGCSAKHOGY az apa, akiből Ilonkáék egy, a dolgozó szoba ablakánál az íróasztalnál ülő sziluettet ismertek jóformán, egy mord embert, aki épp csak odavakkant nekik... de ennek az embernek az élete ez volt, semmi más: a vállalata jövője ami a gyerekei jövője. A családja jövője. Fogadtak egy cselédet - és így a vidéki Magyarországot engedték be a lakásba. Máma meg az otthonszülés mozgalmának titkos, nemkibeszélt ámde jelentős mellékmotívuma az, hogy a magosanfejlettudatú hughfej értelmiségi szülőpár nem képes megszenvedhetni azt a pár napos érintkezést a plebsz-szel a szülészeten!  Bezzegamerikáztak még egy éve a magyar "lusta kismamákon" akik nem akarnak a gyerek mellől elmenni melózni -ez megint a képben nem levés: Lövése nem volt a highfej jógyereknek se a bölcsödei helyzetről, se a vidéki munkaerőpiacról, se  arról, hogy bezzegamerikában egy kizárólag másololómunkára képes milf  a munkahelyén magyarpénzben 800ezret keres és ebből telik neki mexikói assznyt fogani cselédnek havi 300ért. Simán lehetett egy éve baszogatni lustaságuk miatt a magyar kismamákat és nem állt föl élőlánc a magyar kismamák igazságtalan baszogatása elleni tiltakozásul.  És: Miért is miért is nem lehet az anyja kebelén, ölében, térdén öt éves koráig a gyermek, ha egyébként meg a svéd modell szerint pelenkába, abba szarhat ötévesen?? Most akkor melyik a menő?? Otthonszülni menő, meg másfélévesen bölcsibe adni is menő ?? -  akkor melyik a rizsa? Azért szülöm nemgyári köürülmények között, hogy aztán másfél éves korában gyárba adjam ki?? Csakhogy mert bezzegamerikában is??

Sztori. Magyarország egyik legveszélyesebb bűnözője ifjú korában egy akkor meglehetősen népszerű műfajban alapozta meg vagyonát. Forgalmi engedély nélküli, biztosítással nem rendelkező, más autóról származó rendszámmal ékes és kölcsönkért autóval kisebb koccanást provokált ki, majd a beszart vétlentől a kocsi javítására a kocsi piaci értékének kb a háromszorosát próbálta kizsarolni, persze az autót nem javíttatta meg, de néha még fölkereste a vétlent kisebb összeg beszedése céljából. Már aztán királycsávó korában az alárendelt útvonalon tépve belterületen kb 100km/h a beláthatatlan kereszteződésen is keresztül, összeütközött egy autóval, ami szarrá tört, az övének meg behorpadt a sárvédője. A  szarrá tört autó tulaja fejét vakarászva, mint a tojó galamb, járkálta körbe az autót, amikor, pár perc múlva, a királycsávó nagy családja, a testvéreinek 60%-a azok házastársai, azok nagy családjából a testvérek kisebb hányada, aztán néhány sógor és unokatestvérek A Nagy Anya ésígytovább, mintegy 40 személy a helyszínre érkezett biciklikkel és autókkal és arra próbálták rábeszélni a kártszenvedett csávót, hogy törülje szemét száját, takarítsa el ezt a fostalyigát (=a roncsot) az útból és ha szólni mer a rendőröknek, annyi lesz, meg egy bambi. (A Nagy Anya még lánykorában ivott bambit.) Namost a csávónak van összesen egy testvére, sógora azonban már nincsen az unokatestvéreivel meg temetéseken szokott találkozni, mind a hárommal, odabiccentenek egymásnak messziről. Úgyhogy a csávó törölte szemét száját, hazaszállíttatta a roncsot és örült, hogy élt. Esti kérdés: Sík Endre szerint a számok nem hazudnak - ide írjam a történethez tartozó statisztikai adatokat a cimkékkel?

maszek: Az én családom nullás. Életemszerelmével egy-egy magot támasztottunk magunk helyett. Az egyik magzottunk már megaszonta a jövőjét, őnéki gyereke nem lesz, mert arra pénzt kell költeni. A másik szerint az ötlet is annyira szörnyű, hogy ő még ebbe se megy bele. A történet persze még itt nem zárul, lehet akár hat unokánk is. Az ismerősi körben vannak a mai viszonyok szerint nagynak számító családok, pl három gyerek, kilátásban se nincsen házasság, a szülő házában élnek, mert így a legolcsóbb és jövedelmüket mind magukra,  (az egyik drogra meg piára költheti). A másik családban több a gyerek, meg a drogos és a piás. A harmadikban a nem túl nagy fogyásra adhat reményt, hogy a részeges drogos fiút egy cigánylány akarja kifogni magának magyar ember gyanánt, viszont ezek a cigánylányok éppen azért akarnak mindenáron magyar férjet, még  ha rongy semmirevaló is, hogy ne kelljen szülniük kettőnél, na jó, háromnál többet. Réges-réges-régi haveromnak Az Igazmondó Sosehazudó Statisztikai Adatok szerint hat gyereke van hat anyától, vagyis a jóhangzású neve miatt a rabszolgatartója a nevére íratta az alkalmazottai gyerekeit, részben tréfából is, papíron él ez a régi-régi-régi haverom, Az Igazmondó Statisztikai Számok alapján legalábbis, egyébként ki nem tudja, valahol elásták a hulláját vagy eladták rabszolgának a Kiskunságba (és azóta ott rothad a teteme valami akácosban, ha a kutyák  elő nem ásták, mennyi történet, te jó ég!) . Ha három, akkor már pozitív, a két szülő, habár négy magot támasztott, de a négy magból mondjuk három kél, akkor már pozitív a ráta. De egyébként az apai nagyszüleim unokatestvéri köre 70 főből állt és mi, a 3. generáció nem vagyunk egy tucatnyian. Egy-egy magot támasztottunk magunk helyet és még ez is sok, statisztikai számadatoknak meg társadalmi elvárásoknak kell megfelelnünk, van egy mércénk, ami szerint kellett gondoskodnunk a gyerekeinkről és ennyi tellett, hiába matekozta volna ki nekünk valaki azt, hogy többgyerek nem erányosan több költség, hanem görbe, a költségek elkezdenek lapulni , ráadásul a nagyobb gyermekek bizonyos szülői feladatokat is ellátnak, hely van, mai ember fejébe nem fér bele, pl a cocpoltházas bulik idejében tudósok igaz (nem hazug!) számok alapján számították ki, hány tagú családnak mekkora ház kell, ez volt a buli alapja, mert a család viszont nem igényelte a három fürdőszobát, ami az igazszámos  statisztika szerint kéne egy ekkora családnak, meg a hét szobát se igényelték, de még a konyhát, a hallt és az étkezőt se, sesemmit, hanem két szoba közül eladták a közfalat is, a kívelrű nagy házban egy szoba putrit laktak be, nem volt igényük melegpadlóra, jaztat is eladták és kész. És nem látogatta meg őket a Mohácsi Erzsébet se más polgárjogi harcos és nem magyarázta el nekik, hogy testvérek, ez nem jó így, ha már egybe kaptatok ingyír-potyán egy nagy házat, legalább 3 szobát meg egy fürdőszobát tartsatok.

 Statisztikai szempontból a falumban nem változott semmi, a lakosság alig fogyott, viszont az emberek szerint a pógármester teletelepítette a falut cigányokkal, amikor én iskolás voltam még staisztikailag ki lehettt gyűjteni, 10%-a volt cigány a falu lakosságának, most pedig senki se tud statisztikai adatot, de szemre jó sokan vannak, már töbször majdnem meglincseltettem magam becseűűűlettes ősmagyar emberekkel, amikor arra mutattam rá, honnan lene magyar a faluban, ha pl egy Czeizel-nemzedékes (1976-81-es babyboom, az utolsó...) általános iskolai osztály 30 évesei vannak ugye 24-en, a 24 nek van 20 gyereke az alábbi megoszlásban: a 3 cigánynak van 13 gyereke és a 21 magyarnak 8. A cigánygyerekek között vannak 13-14 éves lányok, akik hamarosan szülik az elsőt. Azaz nem a büdös pógármester a felelős, hanem egyszerűen nem születik annyi magyar, ahány cigány gyerek. Véletlenül megtudtam, hogy Horthy Miklós kormányzóúr egykori birtokán a főfaluban pl 67% a cigánygyerekek aránya az iskolában, mely büszke is lenne a Főméltóságú úr. Mindezzel nem cigányozni akarok, sőt, ellenkezően. Illetve bánom is én, pl a falumban cigánnyalóként vagyok közismert.

 

A cigány gyerekek is magyar gyerekek, az én szemeben meg főleg! Viszont a cigány osztálytársaimmal, ha találkozom, panaszolják a cigányok sokaságát. Kevdencem az az felsőbbkasztbéli, indiai hercegnő külsejű brahman-leszármazott, akinek az apja gyárimunkás volt egész életében, minden gyerekét, a nagy családot, a sokaságot tisztességgel fölnevelte,  a testvérek (a magyarok mai szokásaival szemben) régi magyar szokás szerint segítik egymást, egymás házát kalákában építették, újították, nos ez a nő is a cigányok sokaságát panaszolta nekem s aztán együtt nevettünk, hogy is van ez, végül kisült, hogy a[z én jegyzeteim szerint] shudrák-kal van baja, a céltalanokkal, akiknek gyerekei  elkutyítják a gyerekeit (a kettőt) és elcsalják a  középiskolából rosszalkodni. Csupa-csupa olyan izgalmas kérdés, amit gondosan kerül az országosmédia és a megélhetésicigány pógárjogiharcosság.. Csupa-csupa izgalom, a magyarság kisebbségbe fog kerülni ebben az országrészben és a cigány többség melyik része lesz befolyásos,   mely kasztok, mely klánok fognak mintát adni. Ha fiatal cigánnyal beszélek, nem akar nagy családot, sok gyereket, főleg a lányok nem, a lányok mindig mást akarnak, de több nemzedékben láttam már, mire is jut ez: az anyja sorsa ellen lázadó 12 éves felnőtt cigány nő 15 éves asszony korában már anyja sorsát éli újra.

A tágabb ismeretségi körben van egy konzervatívkőkeresztény mintacsalád, legalábbis annak indult, a jólkereső szülők társadalmi kötelességüknek érezték, mert jó módjuk van, öt magot támasztani maguk helyett, a szakmájában regionális sztárnak szíámító asszonynak csak meg se huppant a karrierje a sok gyerektől, tartottak pesztrát, vallásosan nevelték a gyerekeiket, aztán az ötből egy slut, egy szimpla milf szingli meg két drogos piás felvilágosult értelmisegg lett, van összesen tehát az egy lány, akikre hatottak valamennyire a minták, meg a vallás meg a keresztény mialófasz és ő szült négy gyereket, a két mag helyett lett négy mag végülis kézenközön...  vagyis annyi küszködés, lemondás (más ember az ő szakmájukban örül, ha nem hall gyereksírást, ha végre hazamehet) mégis nagy nehezen.. megérte? Mi a lópikula cintányérnak ugyan, ha bizonyos éppen aktuális napipolitikai célból és érdekből ezt az eredményt le kell szarni és ki kell kukázni. 

 

Különben pedig: Az ember a gyermekét úgy annak a 15 éves korától szemléli, előállhat ötletekkel, tehet javaslatot, megverheti, mint a lovat, zsarolhatja, kényszerítheti, adhat neki havifizetést tanulásért, tűzhet ki célokat meg minden, de egyébként úgyis az lesz, ami lesz, ami történni fog vele, az történik, nincsen  a szülő kezében minta, forma, se kiszámíthatóság se semmi, esteleg pénz lehet a kezemben, azt adhatom, a többihez kuss, egy emberöltő alatt a tudomány maiállásának huszonnégy verziója megy kukába, csak fűtésreformot négyet értem meg és két településirendezési reformot. Az embereknek egy-egy életfilozófiájukat is úgy kell kidobálniuk, mint a telefonjaikat, ha valaki ragaszkodik a telefonjához vagy a win98SE-jéhez, az egy idő után elmehet a jó kurvannyába is. Teszemazt, ha 1988-93 között SZDSZ-es voltam és leragadtam annál, ami 1988-ban vagy 93-ban liberalizmusba számított az észosztók szerint Magyarországon, akkor ma mehetek a levesbe a 200 éves Kőszeg Feri bá' mellé, húzhatom magamra a fedőt, érezhetem magam Nokia 3210-esnek, de ne húzzam le magam a klotyón, mert környezetszennyező vagyok.  

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr792399502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cat Walk 2010.10.26. 22:30:39

"...az otthonszülés mozgalmának titkos, nemkibeszélt ámde jelentős mellékmotívuma az, hogy a magosanfejlettudatú hughfej értelmiségi szülőpár nem képes megszenvedhetni azt a pár napos érintkezést a plebsz-szel a szülészeten!.."
már megbocsáss, de ez egy marhaság, ha valakinek ez lenne a problémája, napi párezer forintért van különszoba, vagy aki akar saját felelősségére miért ne mehetne haza szülés másnapján?

I_Isti 2010.10.27. 05:31:04

@Cat Walk: Mostanában már hazaküldik a kismamákat a szülés utáni második napon a jobb kórházakból.

magyar-magyar szótár 2010.10.27. 06:23:52

@I_Isti: Jó, de addig is együtt kell lennie a fejlettudatú kimammucilikának pl mindenféle büdös suksükölő póletárasszonyokal, akik a büdöscigis lehelletükkel fertőzik a leget meg ilyesmi. Néha megfordulok az üllőii úti SOTE szüllészet alagsorában, ahol magastudatú, olykor már műűűvészi kimmamucilikák borzadó arcocskáit kell látnom, ugye ott kell ülniuk az UH-ra várván a mindenféle plebszek között. Ehhez szöveg nem is kell, csak fényképező. 8-10 nyóckeres plebszre jut egy magastudatú fejlettkimmammucili. Ugye, más az alterség, ha rajzfilmről meg népzenéről van szó és csak a szájáéval kell sterilkörnyezetben csinálnia az embernek, de bizony egylevegőszívás közben adódnak ám nehézségek szinte ellentétbe kerül az ember fejlettudata a zsigereivel.

magyar-magyar szótár 2010.10.27. 06:26:46

@Cat Walk: Igen, ez a különszoba is fel szokot bukkanni, a különszobában van egy titkos szekrény, annak az aljában egy duplafedeű fiók, amit ha kinyitsz, benne a cetli, miszerint más módja nincen annak, hogy a bábák a jogos pénzükhöz jussanak, csak az otthonszülés. Megint a képben nem levés, ugyanis, ha A Mozgalom beteljesedik, akkor bizony a bábáknak nem csak olyan otthonokban kellene szüleszteniük, ahol akora kádak vannak, amiben a szülő nő együtt lubickol a kippapucilikával, hanem olyan házak is vanna, ahol budi se nincsen, nemhogy WC meg folyóvíz.

I_Isti 2010.10.27. 09:18:23

Egy Szent Imre kórház szülészetén egész más az arány... :)
Ott pl lájtos 10k Huf-ért lehet külön szobát kérni, és még számlát is adnak szépen (egészségpénztári egyéni számláról aztán lehet fizetni.)
Egyébiránt az ok-okozati összefüggés nem stimmel, amit írsz, a "fejlettudatúak" nem akarnak keveredni a proletariátussal, az tény, de nem emiatt virágzik az otthonszülészetes izémizé.

magyar-magyar szótár 2010.10.27. 13:17:40

@I_Isti: Nem-nem! -ez csak egy titkos motívum, amiről nem beszélnek. Ha kördiagramon ábrázolnám, akkor a torta javát a bábáknak az az egyébként jogos igénye satírozza alvadvérvörösre , hogy nekik is kéne valami lóvé, ehhez kell egy pár elhivatott ember (az eszelős, az más...) akinek a farvizében előre lehet törni és hát kétségtelen, hogy jólelkek is kardoskodnak érte. Én pl az otthoni fogorvoslás híve lennék, mert stresszel a fogorvosi rendelő. Sok-sok kis igazság van, meg mindenféle érdekek, nézőpontok. Az ol egy kurvára kegyetlen nagyigazság, hogy a Születés Házának megtette volna egy nem annyira jól kinéző romantiko-eklektiko-szecesszív mézeskalácsbanyaház de harmadannyiba kerülő betonkocka is Kispest-külsőn úgy, hogy mondjuk lenne benne egy olyan életmentő szett, ami egy mentő rohamkocsiban is van. És akkor nem kell a kispapának az utcán mentőt stoppolnia ha baj van. Meg lehetne pl nem mindig A Város -ban gondolkodni és elképzelni azt, hogy vidéken mely nehézségekbe ütközik mentőt hívni.

A történet, amitől nem tudunk leszakadni, arról is szól, hogy aki megbabonáz valakit, az tudja is gyorsan észretéríteni és kórházba irányítani.

I_Isti 2010.10.28. 08:25:03

@magyar-magyar szótár: Jó, neked ez a mániád, én meg tudom, hogy a drága jó szülászorvosok nem fognak lemondani csak úgy évi 3-4-5-6 millió forintnyi hálapénzről (tax free). Egy normál szülészeten egy normál orvos szerepe egy normál szülésnél annyi, hogy elérhető. Minden más automatikusan működik. Amikor Horváth Ágikáék megpróbálták az otthonszülés törvényes szabályozását megalkotni, a végén már olyan übermondvacsinált indokokkal kekeckedett velük a "szakma", hogy "nem lehet az otthon született gyereket normálisan anyakönyvezni". És egyéb ilyen baromságok. A szülőszobában, _nincs_ életmentő felszerelés, egy jól felszerelt kórházban se. Ugyanis nincs rá szükség. Ha véletlenül a szülészorvos annyira béna, hogy nem veszi észre időben a problémát - ami azért is cakkos, mert ott van a szülésznő is, aki ugyanúgy észrevehetné, akkor csak szimplán áttolják a műtőbe a szülő nőt, és jöhet a császár. Ennyi. Ha megfelelő kenőccsel kenegette a bába anyucit, akkor még varrni se kell. Egyébként meg a szülésznőknek is adnak az anyucik lóvét, ugyanis sokkal többet tesznek értük, mint az orvos.

magyar-magyar szótár 2010.10.29. 06:07:53

@I_Isti: Nem tudom már, mit írtam a főszövegben, de ha jólemlékszuem, azt, hogy a jó orvos erről ismerszik meg, wei-wu-wei szemléli a szülést. Sőt, a mégjobb, a tudomány tanára le is oszt a parájából. Paradox, de pont a fejlettudatű & műűűveltkismmammucilika akar otthon szülni, aki szokott valamit adni a bábának is. Adnak a kórháziszülésbe beletörődő "bunkók" is pl kávét, a bába másodunokatesvére sógora keresztfia is hány már a sok omniától meg konyakmeggyektől.

Isti, az írásom arról szól, hogy boldogok, akik a fogukkal AKARJÁK törni a diót, de azért legyen a közelben fogorvos, mert ma már azért annyian nem képesek még 32 egészséges óvott (gondosan és jólmosott) fogukkal diót törni, mert még a fogazat erősségéhez más (a civilizáció kikoptatta) dógok is hozzájárulnak.

A szülés azon kevés természetesefolyamatok közé tartozik, amik még úgy-ahyogy az Úristeny kezében vannak, de azért a puskaport nem árt szárazon tartani.
Épésszel, tehát ha nincsen a kismamában demonizálva a kórház, meg lehet győzni szavakkal arról, hogy Igen igen, azt mondtam, hogy a kórház lelkifertő, ott mindenki ordasfarkas és melyszép az otthonszülés DE AZ ÖN ESETÉBEN kórházba kell menni.. Nem csak a lyókát kell tudni megszelídíteni, de ha valakit be tudtam hülyíteni, AKKOR tudjam is észheztéríteni ha muszáj vagy menjek a kurvanyámba, ez van.

Nincsen igaza azoknak, akik az otthonszülés ügyét Geréb eszelősségével varrják össze, de azoknak sem, akik démonizálják a kórháziszülést úgy, hogy atán már ők maguk se képesek lebeszélni a beszűkült tudatú, a kórházi szülés gondolatától pszichotikus rohamba esett áldozatukat. Evvan sajnos, nem én találtam ki.

A sámán nem csak el de visszagarázsolni is tud.
A kuruzsló meg nem, az csak kurúzsolni tud, de visszafelé már nem megy neki...

magyar-magyar szótár 2010.10.29. 06:13:17

@I_Isti: Az orvos sámán is. A kuruzsló nem orvos, nem sámán, ha hat szakvizsgája is van, mert a szakvizsgához csak segg kell, ami nem zsibbad bele az ülvemagolásba. A sámán tud valamit, amihez a többieknek szava nincsen, tehát szavakkal nem sokra megy, néha bűbjoplnia is kell. De magához is téríteni! ha muszáj!

A kismama, a szülő nő nem beteg, ha egyébként a magyar népnyelvben a lebetegedett is az eufemiája a szülés-gyerekágyi szakasznak.

Geréb bűne az, hogy a saját szent ideáját is legyalázza.. csak félig képes a hivatására, csak belebeszélni az emberekbe, de kibeszélni, ha muszáj, alig...

Ez afféle, mint a rocksztárság. van rocksztár, aki tud járdalni az utcán emberek között.. Bergendy István 1982-ben lement az őt megdobáló csövesek közé a fellépése utaán és nemhogy nem verték agyon, de sírva kértek elnézést tőle. Vagy John Lennon néhány példáját is említhetném, amikor a megveszekedettet leszerelte. Sajnos ott, a Dakota háznál -dilim szerint tudvántudva- rosszul döntött.
süti beállítások módosítása