Szijjártó Péter vasárnap este a "győzelmi beszéd"-ében -hogy ezek mit tudtak most megnyerni, azt hagyjuk, mástészta-

az újabb magyar ostobizmus Csimborázó-ját valósította meg. csak szajkózta és szajkózta, méghozzá olyan hangsúlyozással, mintha hülyegyerekek lennénk, hogyaszongya-ja

A Nemzeti Ügyek Kormánya...

Anyánk az index címfaragó jógyerekei így ismerik a tréfát még vörösiszap ügyben is, ha rúgni lehet a büdös kétharmadokokon. Olvasd és röhögj te is!

Na, nézzünk akkor egyetlen (1) nemzeti ügyet, az ajkai timföldgyártási melléktermék-hulladék veszélyes zagytárolójának helyzetét. Nagyjából a júniusi özönvizes esőzések óta még a gagyitelevíziók kvázihiradói is azt hujujújjogták a dunántúli jelentésekben, hogy ez az ajkai zagytározó kiöntéssel fenyeget. Még a mmagamfajta büdös vidéki gumicsimás paraszt Lyukmagyarországnak a kellős közepében is tudott erről a veszélyről. Tudom, hogy minden fillér számít és a nincsből nehéz lett volna a fennforgó nemzeti ügyre előhorgászolni 100-150 milliót, amibe talán egy ideiglenes kármegelőzés került volna, de most a vörös lúgos áradat hét falut sújt.. és milliárdos károkkal...

 

1752

Hívd ezt a számot  : 250 Ft-tal támogatod a vörösiszap-ár károsultjait! 

 

 

 

1749  a 



Vöröskereszt'



számlájára

 

Azt tudjuk, hogy a Nemzeti Ügyek Kormánya úgy tekinti,. hogy az "önkormányzati választás"-okon, aholis a szavazóknak szerintem esze ágában nem állt az ország ügye, mindenki legfőképpen a helyi ügyeivel volt elfoglalva, ki legyen a pógármester, szavazzon e az íhesëkre vagy hagyja meg az eddigi tóvajokat.. meg effélék. Szóval Szíjjártónak azt adták ki, szajkózza el vagy hússzor,   Nemzeti Ügyek Kormánya... a Nemzeti Ügyek Kormánya eddigi tetteit értékelte a nép Nemzeti Ügyek Kormánya Nemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek Kormánya Nemzeti Ügyek Kormánya... a Nemzeti Ügyek Kormánya eddigi tetteit értékelte a nép Nemzeti Ügyek Kormánya Nemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya...Nemzeti Ügyek Kormánya... a Nemzeti Ügyek Kormánya eddigi tetteit értékelte a nép Nemzeti Ügyek Kormánya Nemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya...Nemzeti Ügyek Kormánya... a Nemzeti Ügyek Kormánya eddigi tetteit értékelte a nép Nemzeti Ügyek Kormánya Nemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya...Nemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek KormányaNemzeti Ügyek Kormánya... Nemzeti Ügyek Kormánya meghogy a Nemzeti Ügyek Kormánya eddigi tetteit értékelte a nép.

 

Még jóindulatú vagyok, ha azt mondom, hogy ez a kormánynak látszó tárgy (valójában Kamarilla)  semmit se csinált azon kívül, hogy próbált fogást találni  a mihezkezdéshez...

 

Szóval : Ímé egy nemzeti ügy, ami le se lett  szarva egész nyáron, lehet, egy kis szikkadt szar összéb fogta volna a gátat... és ősz elején és ide jutott ez az piszlicsáré, aprócska nemzeti Ügy:

 

Orosz József fotója

 

kép nélkül: derékig sőt mellközépig vörös emberek : addig ért nekik az iszap

az ártól a szántóföld közepére kisodort autó

lakások mindenek tele vörös iszappal -egy asszony könyékig tűrt ruhaujjak, puszta kézzel evezi bele az árokba a maró , lúgos vörös iszapot...

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr652345634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.10.05. 17:00:03

Már megjelent a "gyurcsányahibás" vonal is, sokak megelégedésére.Azon túl,hogy segíteni kell az önhibájukon kívül kárt szenvedett társainkon,szerintem kell néhány nap a valódi okok kiderítésére.Már ha ezek egyáltalán kideríthetők...(egyes hírek szerint a tározó tíz éve létesült)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.05. 20:41:54

Én azon röhögtem, amikor az volt a hír: a miniszterelnök UTASÍTÁSÁRA Devecserre érkezett a belügyminiszter, a miniszterelnök UTASÍTÁSÁRA a környezetvédelmi miniszter is a helyszínre érkezett. Urunk királyunk intézkedett és megoldotta a mentést.

Egy demokráciában, ha a miniszterelnöknek utasítania kell a belügyminisztert, hogy személyesen intézkedjen egy katasztrófánál, az egyet ér egy lemondólevéllel. Ha a környezetvédelmi minisztert utasítani kell, hogy jelen legyen egy környezeti katasztrófánál, az szintén lemondó levelet kíván. Alkalmatlanság. Mi lesz még itt, te jóisten! :D Szórakoztató négy évünk lesz, vagy még annyi se...:D

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.05. 20:43:49

Ja, és szeretem látni azt a sok derék magyart fekete mellényben és piros-fehér csíkos kendővel a nyakukban, amint legények a gáton, Devecserben is.

I_Isti 2010.10.05. 22:25:43

@efes: valamint ez már elég nagy probléma ahhoz, hogy akár a miniszterelnök úr is fogja magát, és személyesen leruccanjon körülnézni, és buzdítani a károsultakat...

Intizar 2010.10.06. 01:57:16

Má nem annyira jófej dolog ez... lassan

budai zöld 2010.10.06. 09:57:20

Azért zorbánahibásba se menjünk át túlzottan. Lényeg, hogy elég sokan hozzájárultak a katasztrófához. Remélem, nem lesz a környék marsbéli táj, az iszap maradék 95%-a bent marad a tározóban, és talán lesz valami objektív vizsgálat, ami megmutatja, hogy kinek mire kellett volna odafigyelni + levon pár tanulságot, ami alkalmazható lesz más kockázatos ipari tevékenységek esetén is (van egy pár).

Amúgy én maradok a vöröskeresztes 1749-nél, az a kétszáz forint el is jut oda, ahova kell.

Az 1752-ről:
vastagbor.blog.hu/2010/06/04/hivasonkent_50_ft_a_t_mobile_nak

1 7777 4 4 9999
1 7 4 4 9 9
1 7 4444 9999
1 7 4 9
1 7 4 9999

budai zöld 2010.10.06. 09:59:15

Hmmm, nem kedvez az ascii-artnak, hogy a blogmotor kiveszi a dupla/tripla szóközöket.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.06. 14:30:33

@budai zöld: Mikirályunk természetesen nem hibás, miniszterei is csak az ajrópai, demokratikus kánon szerint bakiztak, amikor az első hírre, feladatuk teljes tudatában nem húzta le Devecserre soványdisznóvágtában, és magának a dolgok tengerében gázló királyunknak kellett személyesen intézkednie. Erre jön még ez a ragyabunkó, aki azt mondja: (Nem mar? fürdjön meg ő (mármint a vörösiszaptároló főnöke) ebben a vörös sárban!) Na, ilyet kultúrember nem mond, legfeljebb ha vastagarcbőrű blogger-gyökér.

Ami viszont fontos, hogy ez a veszély nem csak itt veszély, vannak még igen komoly katasztrófalehetőséggel bíró ipari létesítmények itthon, de külföldön is.

Aztán meg itt van az, amirő, ma ciki beszélni: az alumíniumipar azért elég sok embernek biztosított munkát, megélhetést a Bakonyban, nyilván egyeseknek kiválót, másoknak szegényesebbet, megint mások pedig már régen is szívtak miatta. De ami a lényeg: sokan ebből éltek. Csak szólok.

magyar-magyar szótár 2010.10.07. 06:34:20

@efes: @méhészborz: A Bakonyról még az jut eszembe, hogy Szegény Feri, akinek persze semmi köze az ügyhöz, azzal fizetett volna a MOTIM-ért, hogy cserébe elhelyezi a veszélyeshulladékát. Nos Szegény feri hozzá is látott a bakonyban, természetvédelmi területen, de a galád környezetvédelmi hatóság nem engedte.. Így szegény azóta se tudta kiegyenlíteni a MOTIM "vételárát" viszont a veszélyes hulladék ott ketyeg Mosonmagyaróvárott, viszont nem 12 millió köbméter, csak 8.

niklas 2010.10.07. 09:53:10

@efes:
A dolgot mindíg magát nézd! Az, hogy mi a bunkóság, mindíg a körülmények mutatják meg. A másik ember szájában turkálni, belenyulni bunkóság, kivéve, ha fogorvos vagy.
Bunkóság azt, mondani, hogy a vörös iszap nem veszélyes anyag, ha több mint száz embert kezelnek marási sérülésekkel, viszont szerintem nem bunkóság erre azt válaszolni, hogy fürödjön meg benne, aki szerint nem veszélyes. Még nagyobb bunkóság bagatellizálni, ha négy ember bizonyítottan meghalt, hatot még keresnek, másfél település lakhatatlanná vált, a Marcal folyó felső szakaszán az állatvilág nagyrészt kipusztult, és az is, ha minderről csak a feloszlatott, a két választás után teljesen jelentéktelenné vált és egyébként a napi történésekben már egyáltalán nem szereplő Magyar Gárda jut valakinek eszébe.

Tisztelettel:

Takács Miklós

Fenehorizont 667 2010.10.07. 11:00:26

@efes:
ja, sokat szórtakozhatsz majd. szerény becslésem szerint legalább 23567-szer fogod még leírni különbőző fórumokon, hogy mikirályunk, és rokon jelentésű jelzőit.
tökjó lesz: lehet dagonyázni az évtizedek alatt navajonkik a faszomok által felhalmozott szarban, röhögve fröcskölni mikirályunkra, és ártatlanul kérdezni, hogy mééénem csinál semmit??
csuda egy móka 'ellenzékinek' lenni.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.07. 11:59:05

@niklas: Tisztelt Takács Miklós. A vörös iszap nem veszélyes anyag, csak csúnya. Ami veszélyes, az az erősen lúgos víz, ami beborítja - ezt mondják azok, akik értenek hozzá. Azon kívül, ha te nem tetted volna szóvá más szájában turkálást, bölcs maradtál volna. De, hogy gyakorlatilag te is szájakban turkálsz, holott nyilván nem vagy fogorvos, nem vagy különb Deáknénak vásznánál. Dugába dőlés van. Szó sincs bagatellizálásról, ne extrapolálj, ha kérhetem, mert még mérges is leszek.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.07. 12:03:01

@fenehorizont: Ahogy nézem, még annál is többször fogom leírni. Nem mellesleg, mikirályunk is alaposan benne van abban az általad felvázolt mennyiségű szarnak összehordásában. Úgyhogy, maradok örök ellenzékben és kisebbségben. Te pedig nyalhatod királyod talpát, hogy egyszer legalább jóllakhass...:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.07. 12:06:01

@magyar-magyar szótár: A környezetszennyező hűtlen kezelőket a pártatlan magyar bíróság nyilván el fogja ítélni. Ferit, vagy akárkit. Ha nem, az a bíróság és az ügyészség sara.

2010.10.07. 17:50:14

@efes: Ez kéne, de legalább hasonló!
Van? .....Nincs!

Fenehorizont 667 2010.10.07. 18:23:39

@efes:
örök ellenzék...már vártam. gondoltam is, hogy beírom, a válaszodban biztosan lesz valami olyan utalás, amiből az jön le az ecceri olvasónak, hogy te tulajdonképpen csak azért ragadod ki ilyen nagy elánnal az elmúlt 62 évből orbán viktor páréves balfaszkodását, mert te ilyen örök ellenzéki típus vagy velünk, orbán-talpnyalókkal szemben.

csak aztat tudnám, hogy ez a sok örök ellenzéki, ezek az orbán-kormányról is csak szuverén véleményt mondók, mint te, hun a rákos faszban voltak az elmúlt évtizedekben? vagy csak az elmúlt 8 évet nézve: hun volt ez a sok-sok ellenzéki, szuverén vélemény?
(mer a gyurcsánytakaroggyosokról köztudott volt, hogy azok nem szuverének, hanem fideszbérencek, vagy náczik.)

legalább vallanád be, hogy utálod a zorbánkirályt, mert...mer utálod, és kész! és tökmindegy, micsinál, te ellenezni fogod úgyis.
közölnéd, hogy igenis az orbán kormány 4 év 5 hónapja felér a másikok 58 évével, mer felér, és punktum!
ez sokkal szimpibb, mint ez a csiganyálas ál-függetlenkedés.

baszki, szerencsétlen orbán az elmúlt ciklusa alatt alig tudott összekotorni a 4. év végére a meglévő hegyomlásnyi fostól markánsan elkülöníthető, egy-két cipőoldalnyi csirkeszart, mán mehetett is a levesbe vissza. ezt valahogy nem veszi be a nagy hasonlítgatásban az örök ellenzéki agyad.
legalább az éveket számolhatnád...

Fenehorizont 667 2010.10.07. 18:39:14

@efes:
szerencsére a szuverén véleménymondók és időszakosan örök ellenzékiek számára azé akad még reménysugár, hogy megszabaduljanak a gonosz királytól :)

pl ez ni:

index.hu/belfold/2010/10/07/forradalmi_szimbolikaval_szervezkedik_gyurcsany/

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.07. 19:14:29

@fenehorizont: Attól, hogy Vikit kritizálom, kritizáltam Ferit is, ha hülye volt. Már pedig volt. Megyót is, ha emlékszel rá, bár nem hiszem, hogy odáig terjed memóriád kapacitása. Sőt, még Gyula bácsit is, bár neki azért még volt sármja. Vikit és a Fideszt megalakulása óta utálom, mert ismerem őket, és tudom, milyenek. De várom, hogy valami jót tegyenek. Húsz év alatt nem sikerült. Én tehetek róla? Szerintem meg inkább a hozzád hasonló seggfejek, akik ismét hatalomra segítették ezt a balfasz bagázst, a jól kiszámítható, ám lényegesen tehetségesebb maffiózókkal szemben. Gordonnal semmi bajom nem volt, amíg kormányfő volt, rendben volt minden. Pontosabban, nála volt legjobban rendben minden. na, szép álmokat.

budai zöld 2010.10.07. 20:54:51

Szerintem is egy kicsit izé az a céges/tudományos álláspont, miszerint "a vörösiszap nem szennyez, az csak úgy ott van".
Majd amikor kiszárad, és az emberek belélegzik, akkor is csak úgy "ott lesz" a tüdejükben.
Majd amikor beszivárog a talajba, azután is csak úgy "ott lesz" a táplálékláncban.

De legalább a marcali lazac pirosabb lesz az alaszkainál (majd ha betelepítik).

budai zöld 2010.10.07. 21:00:43

@magyar-magyar szótár:
Aszta, az egész interneten nincsenek ekkora piros betűk, lelógnak a monitorról.

magyar-magyar szótár 2010.10.08. 07:47:01

@budai zöld: Magamfajta netanalfabéta disznónak is lehet malaca, fogtam és word-ből (impact) bevágtam. Ezt bezzeg befogadta a blogmotor, de ha a szerkesztőbe írnék 15 mp múlva lebénítana...

magyar-magyar szótár 2010.10.08. 07:53:04

@efes: Lényegesen tehetségesebbek azok a maffiózók, csak az a baj, hogy a sápszedésben is, ők 40%-ot és SF-ban kértek svájci számlára, ezek a gumicsizmás türhők meg Ft-ban 10%-ot kp. És ennyit még kigazdálkodik a tendernyertes, de 405-ot meg nem. és a tehetséges maffiózók ráadásul most az index segedelmével be tudják adni a mesét, hogy Szegény Párt ők, semmijük sincsen. Viszont a gumicsizmás balfaszoknak kéne kitalálni, hogy 2011-től az évi 3000 milliárdos törlesztésket miből teljesítik, amik a 2009-ben felmarkolt IMF hitelkeret törlesztései, ami hitelret forintosítva mennyi-is mennyi is?

Aszondom én kenyeres, tíz büdösbunkó stadionépítő Stadler Józsi bácsi, mint egy fél-Leisztinger.
Hagy legyek már demagóg (ha te is, olyan jólesik) Széles Gábor 24000 embernek adott munkát (ebben az Ikarusz nincsen benne!!) És Leisztinger? vagy az összes elegant maffiózók bruttó? Én tudom, hogy a jógyerekmérce szerint pár sor tokaji szőlő egyenlő a Bábolna Rt széjjelbaszásával.. de azért néha józanparasztiésszel is gondolkodjunk már.

magyar-magyar szótár 2010.10.08. 07:58:00

@efes: És még egy a magyar rögvalósághoz. Én, ha ezt lehetne innen a billentyűzetről, a magyar Szellemi Főeszetokok javát küldeném az ország élére meg a parlamentbe Almási Miklós nyitná a képviselői névsort és Wahorn András mellett Zalán Tibor zárná. Sőt, a zsöbetű hátrébb van, Zsótér! Tóta Wét a kormányba!
És majd megnézném ezt a sok eszetokot. (Vö, mint Demszky A Fényes Elme... ugye...)

Egy dolog a gyűlölet, az urban meg a vidékilegend. De pl Demszkáj rögtö az elején szociálisügyekben olyan bűnözőket vett maga MITSESEJTVE mellé, az egyik az öregotthon üzletág fosztnoka...

Nagyon kicsi ez az ország, dejoszt nem tudunk semmit, pedig máma már mindentlátó kamerák vannak.

Fenehorizont 667 2010.10.08. 09:44:00

@efes:
na, csak kibújik a segg a zsákból, te örök ellenzéki, te.
ja, jól látod: a hozzám hasonló seggfejek tehetnek mindenről.
nem pl a tizmilliárdokat lopó, szakértő, országmentő bajnai.
ilyeneket olvasva csak abban reménykedem, hogy mán azé eléggé idős vagy :)

nade hogy egy kicsit ONabb legyek, itt egy remek cikk.
kersesd meg benne a zorbánkirályt. ha nem találod negatív kontextusban említve, akkor szőlőbányázz kicsit. ha azt valami istentudja milyen fénycsóva hatására esetleg aránytalannak érzed, akkor szidjál engem, hogy hatalomra segítettem ezt a bagázst.

www.origo.hu/itthon/20101007-iszapkatasztrofa-a-mal-zrt-tulajdonosai-tolnay-lajos-bakonyi-arpad-petrusz.html

hány ilyen ügylet lehet még, amiről nem tudunk, és hány száz milliárd forinttal rabolhatták le az államot a média teljes kussolása mellett az előző rendszer kutyái...?
ha legalább kezdetleges szinten létezne tényfeltáró újságírás, és tényfeltáróink nem hozzád hasonlóan lennének örök ellenzékiek, akkor ennek az ügynek a végére lehetne járni, ha mán ilyen figylemet kapott egy kb. 3-szorosan túlméretezett mérnöki műtárgy leomlása miatt.

Fenehorizont 667 2010.10.08. 09:45:21

@magyar-magyar szótár:
tótavé megmondta, hogy józan paraszti ész nincsen :D

kündü 2010.10.08. 14:52:46

@méhészborz:

A "gyurcsámyahibás" témát ÉN terjesztem, mert úgy is van!

Azt tudtátok, hogy amikor 1996-ban majdnem kiszáradt a Hévízi-tó, a meleg vizével, AZT IS GYURCSÁNY csinálta???! Túlfúrásokkal, rablómódszerekkel!

Vagy hogy a bakonyi ÜRES bauxitbányákat szeméttel tömte be, más cégek és osztrákok szemétjét JÓ PÉNZÉRT átvéve??

Lesz itt nemulass, maszopperek, gyurcsányisták, zsidók....

kündü 2010.10.08. 14:55:10

@budai zöld:

Az semmi. Már föl sem veszi az elküldött kommentjeimet!

Vagy mégis moderál a Sváb Genya....

kündü 2010.10.08. 15:00:43

@fenehorizont:

Tóta Árpád egy VEZSENYI parasztgyerek. Famíliűáját ismerem Szolnokról, egy ügyvéd, egy divatáru-kereskedő.

S ő, a 165 centijével, jelentelen külsejével, amelyet egy cyrano-i horgas csőr koronáz meg,

a gyűlöletével, - ami BÁRMI és bárki ellen irányulhat nála, s ez elmebaj, - a mocskos. trágár trógerságával

igazolja a saját tételét, mert ő egy "nem józan PARASZT!"

De vannak gazdák, jóeszű, tiszta beszédű magyarok, akik lepipálják az urbánusch kötsög médiakurvákat!

kündü 2010.10.08. 15:04:31

@efes:

Hiába nem tetszik: EZ ITT NAGYON MÁS, relativizáló liberális kisköcsög!

Ez a REND Pártja és ti meg kussolni fogtok a REND állama felügyelete alatt!

Vége az összevissza mocskolódásnak is, olvtárska.

kündü 2010.10.08. 15:06:32

@efes:

Minden veszélyes, ami VÖRÖS!!!

Annál már csak a világoskék iszap veszélyesebb, de a tengerbe szorítjuk üköt.

kündü 2010.10.08. 15:14:18

@efes:

"Ismerem a Vikit meg a Fideszt, tudom, milyenek"....

LÓSZART ismersz te,bzmeg!

Eéngöm ösmersz-é, pallérozatlan elméjű balos hazaáruló fröcsögő??!

Vártad 20 évig, hogy a Fidesz "jót tegyen"???

Nem vagy eszeden!
Az elmúlt 20 évből a Fidesznek CSAK 4 év jutott, ellenzékből akartad őket valami "jót-csináló" pártkánt megítélni??!

A Kövér László-i értelemben vagy ELLENSÉGES! (Füzesabony, 2010 szept. 28.)
Szó szoros értelmében.
Szoci, libsi, egykutya - fizikai és eszmei ELLENSÉG.

Szarember vagy.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.08. 15:39:23

@magyar-magyar szótár: Hát, Zsótér a parlamentben az igen szórakoztató lenne...:P Én nem országgyűlési szavazást tartanék amúgy, hanem nyilvános állásinterjúkat. A nép pedig, ahogy a megasztárokat is megszavazza, SMS-ben választ tisztviselőket, akik gyártani fogják a szabályokat, ugyanígy, SMS-ben és az interneten véleményezik munkájukat. Nincs felmondási idő, nincs indoklás. Aki rosszul dolgozik, vagy csak szar arc, és a nép nem szereti, annak azonnal tipli.

@kündü: Te meg egy korlátolt gondolkodású, beteg ember vagy, bazmeg. Szerintem kezeltesd magad, te gyökér.

Amúgy, a fidesznek volt nyolc éve, hogy megbuktassa a szocikat, nem tette. Inkább sértődött óvodást játszott, és különalkukat kötött. Volt négy éve, amikor kormányon volt, mit csinált? Egy szakmai szempontoknak egyáltalán nem megfelelő Nemzeti Színházat, meg talán egy foci stadiont? Nagy eredmény, gratulálok. ismerem a fidesz vezérkar nagy részét, hiszen többekkel évfolyamtársak voltunk. Nem tehetek róla, és nem vagyok rájuk büszke. Azt viszont tudom, hogy egy nyikhaj hülyegyerek bagázs volt, akik mára sem lette nroméálisabbak, és akik ma csak egy szekérderéknyi ostoba, tehetségtelen, ám ambiciózus vállalkozóval dúsultak fel, plusz néhány sikertelen 56-fétisisztával. Egyáltalán nem örülök, hogy ezek vannak hatalmon.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.08. 15:40:57

@kündü: Az MTA szakemberei szerint és az EU szerint nem veszélyes a vörös iszap. Ez van. Ha megszárad, akkor belélegezhető, mint a virágpollen, vagy a por. Veszélyes, igen. Éppen annyira. A lúg viszont maró.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.08. 15:44:36

@fenehorizont: Ő legalább ügyes. Amúgy, ha valami bajod van, gyűjts állampolgári jogon bizonyítékokat, és jelentsd fel. Ez a módja a dolgok intézésének, nem pedig a noname nettó mocskolódás, és bulvárcikkek, meg ilyen Kündü-féle pszichopaták hányásai, pöcsi. Elképesztően ostoba vagy, ráadásul irigy is.

magyar-magyar szótár 2010.10.09. 06:15:23

Törvényhozási szempontból cukor az ötleted. Teszemazt, pl a Megasztár zsűri még az elején hazavágta az egyik legjobb énekes lányt, a soproni 14 éves kiscsajt (vélelmezem, inkább magatartási okok miatt) a közönség szavazása?? Muchacha. A megasztár SEMMI NULLA NADA LÓFASZ Novák nélkül.
Vagyis egy még nem polgári országban kéne valami... átmenetikorszak?

Csakhogy vezérlőértemiseggjeink inkább voltak friderikuszai az ügynek, mint Novákjai.

Friderikusz mint lenyúló, Friderikuszm, mint az állam pénzét lenyúló, Friderikusz, mint "őstehetség" [Megfeleő időben volt megfelelő helyen, erre nagy az arca ugye] A Nagy Nézettség legendája (az alternatív adón Brahms-hegedűversennyel...)

magyar-magyar szótár 2010.10.09. 06:23:23

@efes: A Taknyok legendája, akik nem is csináltak semmit (meg a Nemzeti Szinház-at csinálták, ami rossz, azt a törökgyerekek csinájják, MINK csak gyógyítani tudunk, mert viszont a MüPA jó, mert azt mi csináltuk , nem ezek)
Sutyiban azért ezek, még takony korukban (amikor 35 éves miniszter takony-ba számított) egyszerűen (és persze titokban, beszélni nem beszéltek róla a "híveik miatt" folytatták a fegyelmezett monetáris pénzügypolitikát. Úgy kell erőszakkal össze -vissza hazudgálni a hitelpecsét feltöréséről (Vásárhelyi néni módjára ügyesen elhallgfatni a számokat, miszeritnt a lakossági hitelállomány fölgyűlt 14 év alatt 1600 milliárdra [ebben van benne a 2000 évi hitelpecsét-feltörés hatása is!!] és ez egyenlő azzal, hogy 2005-2009 között 6500 milliárdra duzzadt a lakossági hitelállomány. Most nem dekázom ki neked, mert a célom a szemléltetés, hogy kel legecizni ezeket és urbanlegendeket terjeszteni

tehát vegyük úgy, hogy az 1600 milliárdért mindért ezek (a taknyok) a felelősök. Egyszerű mérleg:
1600 = 4900-zal.
De tudok képletet, amiben 600 = 3600-zal.

vagy 1 = 69-cel pl.

Vásárhelyi néni 400ezer nézőt tudott 4,2 millió nézőnél több-nek beállítani (csak egyetlen nézettségi számot se kellett leírnia a cikkében )

magyar-magyar szótár 2010.10.09. 06:29:07

@efes: Nem Napóleon Hitler Musslini Sztálin Gömbösgyula Rákosi Kádár Cigány de Veryafeleségét y Escobár Szőlőbányász Takonykurvannya Fiktórr-ot dicsérem, nem. Nekem az a bajom, hogy a számunkra üdvös (a te meg az én számomra rokonszenves) emberek szájából, nagy tanítóm A tanár Úr szájából láttam gyűlölettől nyállal kifrecsegő sütimorzsákat repkedni. nekem azzal van bajom, amit Tamás Ervin így fogalmazott meg:
gyurcsánynak tízszer annyit engedünk meg, mint Orbánnak. Ez a magyar szellemi élet összes betegségét egy zanzába foöglaló mondat.

MI engedjük meg a politikusoknak, mit csinálHAT-nak, ha jót csinálnak, micsináétuk, ha elbaszták, viszont ők baszták el.

Tudod, nem a képviselőket kéne kiszavazni, hanem a zsűrit.
És a megasztár hasonlatnál maradva: Elég lenne hazaküldeni Friderikuszt és Mester tamást. Csakhogy Friderikusz megvette a műsort. És megvette "ellenségét" Mester Tamást is! Úúúgye, milyen gyönyörű hasonlatot találtál?
Tudnánk mink együtt szkeccselni...

magyar-magyar szótár 2010.10.09. 07:22:06

@kündü: Moderál az öregisteny! Sértegetsz, te kripto-ős-szadeszes thurau-i alttájtscher, töeaa! Milyen vót a szüret? Hány % volt rothadáson. Mert ahogy ösmerlek, a kíkküet hanyagótad megint!

kündü 2010.10.09. 19:37:16

@efes:

Persze, te széles elmebeli szűzföldek tulaja....

A Nemzet a hülye, csak ti vagytok okosok,
mert begyüttek az oroszok...

Ha nem gyüttek vona,
te se ugatnál, hazaáruló.

kündü 2010.10.09. 19:38:32

@efes:

Költözz le Kolompárra. Szinte ingyér kapsz házat.

kündü 2010.10.09. 19:41:00

@magyar-magyar szótár:

A weintraub sok volt, fekete-vörös, 14 hektóra gyütt kis a must,

de kiforrás után a nagy többség a szemem láttára fog eladódni...:(((

kündü 2010.10.09. 19:53:30

@magyar-magyar szótár:

Eén turáni alapon választottam pop-kiválasztósdit: miként életem párja székely, (siebenbürger)
Nagy Feró is és Körösztös Ildi is az.

Melák Toldi Mária révén zsidó, apja tót.
A kis vörös askenázi meg le van ürülítve.

Ez még mindig JOBB, mint a zsidókokat futtató, zsidó (kanadai-new yorki) zsidó tőkés TV-kettő
Presszó-Fridi-ifj. Mester rebe felállása.

S bizony, aki Hillerpityu idején lett a VÍG igazgatója, drága ENCI, kis tirpák leány,

az sem MAGUNKFAJTA..:(

Encinek 1997 egy őszi éjszakáján belecsíptem a sovány fenekébe, kis szalonspiccbe voltam öltözve...

kündü 2010.10.09. 19:57:29

@magyar-magyar szótár: Csütörtök óta velax lettem, csezmeg.

kündü 2010.10.09. 20:06:27

@efes:

Népszavazási elképzeléseid a 13 ezer lakosú kisvárosban, Albertirsán teljesültek:

az 1983-90 közötti párttitkát et. 4X lett újraválasztva, ott még tart a kádárizmus.

De ez hagyján: a 11 tagú önkormányzatban KILENC olyan van, aki papírdógokkal élettyibe nem foglalkozott,
tudomány fokozat vagy iskolák vagy tudás ott KIRÖHÖGÉS TRÁGYA,

éreccségi nélküliek a képviselők!

7 darab nő van, ez már hatalmas hendikep.
Eddig a baronfiudvar igazgatását és sörszagú, hitelbőlgazgadoniakaró
dagatt férjeiket tartották szexuálisan karban.
2 férfi híján MIND bújtatott szocialista, a gyurcsányimádók közül.

Na, ott vagy sortüzek lesznek, vagy kiéheztetés.

Mert hogy ezek nem a magyar valóságban élnek, a hétszencség!!!

magyar-magyar szótár 2010.10.10. 08:08:11

@kündü: Dehogynem. Csak hosszútávon gondolkodnak. Elvégre szőlőtermesztők (is, voltak) Szőlő= kurvasok munka= jólét. Innen már csak azt kell hinni, hogy a fokozódójólétet a Pannon puma ojtotta a farkájával, és persze A Cigány meg veszélyezteti! A 80-as évek bizonyos pestországbéli területeken (Alberti und Irsa meg Dabas i Bugyi , Wetschesch és BudaWersch) már tiszta Nyugat-ot hozott el, aki akkoron párttikár volt, cuki ember! Dabason a maszekoló tótok már a 80-as években 207 -es meg 100-as mercimikrobuszokkal aváztak, 123-as merci volt a viselős ótó. Alberti svóbb szülék hogy staffírungoltak a 80-as években lyányt, nem 126p Kispószkit tettek a popschili alá!

magyar-magyar szótár 2010.10.10. 08:09:35

@kündü: Hogy tudtam én, hogy a küsded csontossat preferálod, egyem a szárnyáját neki!

magyar-magyar szótár 2010.10.10. 08:13:51

@kündü: Aszondanád, hogy az óltájemrrajongó Ifjúdoktor óta onokatestvére lenne, ha vóna? Egyébként ezt már még Barát Józsinak és Hanni' jógyereknek is fejtegettem, hogy A Város legtökösebb hívei elsőgenerációs feketevonattalfelgyüttek. Jóhogy , hát próbálna Wé-nk Vezsenybűl az ország eszetokja lenni! De szerintem csak névrokonyok. Szerintem Tóták Békešská Čaba- is lehetnek.

magyar-magyar szótár 2010.10.10. 08:16:36

@kündü: Eleve a Trefort Gimibe járt, ahová vidéki tahóknak semmi esélye bejutni, csak A Város gyöngyszemeinek, de azok is válogatottan.

kündü 2010.10.10. 14:01:29

@magyar-magyar szótár:

Aha.

Én erről nem tudtam, de a sumák, sunyi, svarc, tsz-szétlopás, Jóáv Blum megajándokozása korábbi téeszcsé-magvasgyömülcsösökkel,

a fekete és szürkegazdaság az "világos"...:)
Az ótószerelő és fényező, aki sohase fizet adókat, bejelentés nélküli alkalmazottakkal dolgozik,
ugyanez a víz-gáz-fűtésiparos, akinek nincs vállalkozói igazolványa, iparengedélye, (szakma az megvan), számlaképessége, bejelentetlen melósai vannak, úgy gazdagodik,

ÉS NAGYOBB ÚRR-nak tarcsa magát mindenféle formális hatalmi embörnél, na ATTÓL FEGYVERKEZNI KEZD a helybül való értelmiségi!
Szabályok nincsenek, ill. le vannak szarva.

Csak SARKAKATA a münk szemefényünk innenvést.

Dabasi ügyfeleim voltak 8-9 éve Pesten, baromoira utálják a szarevő, pitiáner, rosszindulatú IRSAISÁGOT...

Még jó, hogy a személyimbe születési helyként Cegléd van, lakcímként ,meg a "vörös rongyokba öltözött" Pest...:((

kündü 2010.10.10. 14:03:22

@magyar-magyar szótár:

Tamás Ervin zsidó.

Én meg antiszemétista vagyok.

kündü 2010.10.10. 14:15:30

@magyar-magyar szótár:

Csontos???

Van itt szem-szájnak-miegymásnak ingere..:)

kündü 2010.10.10. 14:19:15

@magyar-magyar szótár:

Tevan békéscsabai, de tulok.

Tóta tán mégis Pesten születhetett, de alfeődi mihaszna, afféle rosszulsikerált Bendegúz.
süti beállítások módosítása