Kosztolányiból máma kb annyi jön le, hogy Esti Kornél és akkor azonnal a stílbrav, ami Esterházy, ugye. Kedvenc játékom: Mekkora ember volt a Kosztolányi. A legtöbb lány bedőlt és afféle apró, törékeny emberként írta le.

Kosztolányi mindenoldalú, olthatalan érdeklődése a várható nehézségek miatt elmarad az Esti Kornél-hoaxációkból. A vonaton ma már kevés az utas, de addig is,  amíg oda eljut az ember...

...Budapesten jobb, ha az ember a lába elé is néz... Főleg, ha már az utca túloldaláról is látszik, hogy jelentős művész.

...az aluljáró lépcsőjénél, balra, vajszín pulóveres-otthonkás-mackónadrágos fiatalasszony ül, mezítláb, pedig már ősz van, benne vagyunk, a derekán, ölében koldustábla. Meglepően tiszta a talpa, a sarkain rózsásra dörgölve a bőr. Én már nem úgy olvasok, mint egy átlagolvasó, de a veseátültetés-t piros filccel a nagyátló közepében grand-dal írta valaki. Nyilván arra gyűjt: párszáz Forint érmében elszórtan egy papírlapon.

Kosztolányi jó orvos is lehetett volna, érdekelte a tudomány, évekig megélt volna akár abban a hivatásban is, ha már akkor a körorvos minden bonyolulttal szakrendelőbe utalhatta volna a beteget. Brenner József nem csak a medikus -és proszektúra vicceket mesélte el neki.  Unott pillantást vetek a fiatal nő szeme környékére, még az álmosság karimái sem, sem a menzesz, vagy a nemtúlrégi orgazmus ezüstössége, semmi. Festéktelen, bőre magaszínében, nem festi magát. Nem puffadt a táblát fogó keze feje, körmeit ha lakkozná, akkor sem lehetnének tisztábbak... mindez egy pillantás, valamivel hosszabban, mint amennyi a koldustáblára jutott.

A vonat még üres. Az ingázók ismerik már a dürrgést. Én a peronra alig találtam ki -nevettek az őrnők. Efféle pánik csak a metróban fogott el eddig. Megnyugszom. Nézek ki az ablakon, kissé jobbra egy jól öltözött, nem divatosan, hanem praktikusan jólöltözött, bőrkabátos, kordnadrágos cigány fiatalember kislányt fog kézen, a kislány másik kezét anyu fogja, most elengedi, mert a combját csapkodva kacag azon, amit a férje embere mondott. Rágyújtanak, cigizve beszélgetnek tovább, a kislány szeretné fogni az anyja kezét is. Az anya, vidám fiatal cigányasszony, haja kócos, laza lófarokban, vajszínű pulóver, otthonka, mackónadrág, vakítófehér edzőcipő. Az anyja felveszi, csipején ringázza a kislányát -látom, ahogy húgait s öccseit ringázta húsz évvel ezelőtt a sparhelt körül. Egyszer csak az órájára néz, puszi-puszi a kislány még kér és kap is puszit. Anyu elsiet, a fiatalember és a kislány még maradnak, nézik, ahogy eltűnik a tömegben s aztán lassan sétálnak föl -vagy le?- a peronon, az ő vonatjuk hamarosan indul.

 

Kosztolányi nem volt gyáva. Ő visszamegy s megkérdezi a nőt, miért csinálja. Mi van a veséjével. Fölajánlja, hogy fizet -pedig Kosztolányi szegény ember volt. Én  jómódban élek őhozzá képest. Például nem kell pénzért írnom, semmi nem történne anyagi téren , ha ezentúl nem írnék. Bár cselédet nem tarthatok. Sőt, Kosztolányi noteszében húsz egyforma történet kibagadozhatatlan gyorsírásos skicce volt meg. Persze mindegyik történet valamiben különbözött. Egy név, egy szó, hangulat, amilyen pofát vágott az alany.

 

Néha arra gondolk, amikor Kosztolányi noteszei és füzetei, a naplók, égtek. Ilona asszony nyilván cserépkályhában fűtötte el.

Aztán a cseléd a sok hamut kikotorta.

 

Mennyi történet lehetett - latolgatom.

A sok hamu hány maroknyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr601947249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barát József guru 2010.04.24. 09:30:49

igen, anyagi téren semmi, de egyébként?
Ki lehet-e venni a halat a vízből?

Mi lenne a veséjével? ez az állása a nőnek
esetleg lehet egy csúnya felfázása a kövön ücsörgéstől, de más semmi
Ilyet már csak te veszel észre, az ittlakók kikerülik. Éppen tegnap nyomult rám egy nő a Blahán, aggyá pénz, éhes vagyok, miközben szemben, a túloldalon osztották az ingyenebédet.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.04.24. 13:41:50

én is észreveszem, csak nem gondolkodom el rajta, mert minek? mindenkinek megvan a maga baja, gondolom...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.04.24. 19:06:21

@Barát József guru: Pontos meglátás, így van az. Budapesten az összes koldus munkaerő, a szervezett koldusmaffia alkalmazottja. Látta már valaki a földön fetrengő nyomorékot az Oktogonon érkezni és távozni? Ugye, hogy nem. Hozzák viszik, a napi bevételből meg leadja a százalékot a stricijének, aki nyilván ott kódorog állandóan körülötte. Nem rosszabb meló, mint sorbudiban bérkúrni Jászfényszarun (vagy hol).

Frick László Emlékzenekar 2010.04.25. 02:57:21

@efes: ésígytovább,természetesen a kamionparkolók szférájában sem lehet szólózni simán, és még a párban sétáló 12 éves cigány nők (már úgyértem, felnőtt nő) mellet is azért a fekete ódikocs megáll s miheztartásra szózatot intéz a királycsávó (ám sápot szigorúan nem vesz. "Hagy gyakoroljanak") A Horn-tallérok aztán gurulnak-gurulnak, hogy a nyugat-erdélyi épületbádogosművészet remekei-ként ónezüstösen ragyogjanak... nagyon kellemes viseléső amerikai kockás flanellingek és bőrmellények is lesznek ilyenekből, VW Sharan, fekete vécécsésze arany csíkdíszítéssel, stb.

Frick László Emlékzenekar 2010.04.25. 02:58:58

@Barát József guru: Azt hiszem, ez az izé inkább erről szól, semmint a koldusmenyecskéről. Mit venni észre. Kit érdekel.

Frick László Emlékzenekar 2010.04.25. 03:01:07

@vészmadár (pica pica): ...és még egy hártyát lehúzol s megint mást találsz. Olvasván nekem a sok puszilkódás tűnt föl

Barát József guru 2010.04.25. 08:34:53

A nagyvárosi dzsungel túlélő kézikönyvében ez egy külön fejezet: Ne bámulj és ne vedd észre!
Második fejezet: ha a tömött villamoson egy rész gyanúsan üres, ne huppanj be boldogan az ülésre.
stb..
na, nem akarom szétoffolni:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.04.25. 09:13:44

@Barát József guru: Nem csinálsz egy ilyen blogot, míg le nem lövi valaki előtted? Szanaszíjjel kattintaná a siserehad! Állandó bloghu címlap! :) (Én így jártam az agglegényszakácskönyvvel...:( )

Barát József guru 2010.04.25. 10:29:28

@efes: de, lehet, hogy megcsinálom. Mostanában nincs idom ilyesmire, meg tudod, az a baj, hogy ötleteim vannak, de írni nem tudok.

magyar-magyar szótár 2010.04.25. 12:22:11

@Barát József guru: Te még nem tudod, hogy itt semmi sem off. Szegény Hanni is állandóan kattogtatja udvariasságból az on/off gombjait, de minek...

magyar-magyar szótár 2010.04.25. 12:23:26

@Barát József guru: Ez nem fejlettgondolkodású liberálisjógyerek blog, hogy minden off, ami többlet a bejegyzéshez képest és ha neked van igazad, akkor jól kimoderállak.

Barát József guru 2010.04.25. 15:37:41

@magyar-magyar szótár: persze tudom
csak egy nullaposztos kommentnick ne tematizáljon, és ne vigye el más irányba a csevejt!

magyar-magyar szótár 2010.04.25. 19:02:27

@Barát József guru: De, tematizáljon és vigye el másirányba a csevelyt. HANEM ne annyival intézzen el, hogy deszarezaposzt, hanem folytassa, azért mert tele van elütéssel, hanyag a mondatszerkesztés, indokolatlan a stílbrav és az egyik mondat archaizálé a másik szleng, tessék tisztábban, fegyelmezettebben és nem ennyire szabadjára engedni, ön szereles a saját hangjába, mint Győri László, viszont nem kellemes az orgánuma és néha mutál. Tehátz akkor inkább lassabban. Ilyent írjon egy fika-maki és akkor nem baj, ha utolérhetetlen kommentnickjével böfög.
süti beállítások módosítása