Az un. rencervátás [rendszerváltás, a rendszer formai színeváltozása tartalmi különbségek hanyagolásával]( ez afféle volt, mint amikor a régi HTML hártyát néhány újdonság, pl feed-doboz belekovácsolásával átdizánoljuk a parasztnak való látszatface-t) ut-ján az első lépést Aczél Endre, rencervátózússágíróink egyike eleje tette meg. Ő viszont Marjai József 1978-as moszkvai útjára datálja: Marjai mentette meg ekkor nekünk a Kádár-rendszert. Aczél Endre ezt a Magyar Televízió Ötven Évé-re emlékező kis konzervmix egyik felkonfjában rángatta elő, a sztorit a szakállánál fogva, a forróságos koraőszből visszakacsintva arra, mi a fenének is tüntette ki a Refómmok Arszlánja Marjait azon kívül szándékától nemmessze, hogy provokálja komcsizásba a balfasz jobbereket (továbbiakban balfaszkók) .

 

Majd gyüvének föl további refómmkommenyisták,   egyik első ebben a kateg’ben Nyers Rezső dísz-szociáldemokrata volt. A dísz-szociáldemokrata olyan, mint a jó jobboldaliújságíró, amelyik még nem halott viszont Denreczeni József. Vagy a díszzsidó volt a matinéantiszemitáknak, akik két matiné köz szalonzsidózóként tárgyilagoskodtak.

 

Az 1982-es államcsőd fenyegetés után egy alighanem kínaitípusú reformfolyamat kezdett el tollászkodni, vagyis Szabó Lajos mondásának megfelelően arra törekedtek a hiv- áll. szinteken magukat szocialistának (=komenyistának) forgatók, hogy a hatalmukat is megtarthassák, de megszabadulhassanak a gyakorlati marxizmustól. Igazat adok a kínaiaknak, akik odavélnek, hogy k'k'k'éjrópában összekeverték a sorrendet, mert előbb a gazdaságot kellett volna megreformálni s aztán a politikai rendszert.

Fenyegetett is az 1988-ban, hogy egy Németh Miklós szerű ember átmeneti, fél-polgári kormánnyal bársonyosan intézi el mindezt, és úgy vezetik be a zónijós normákat, hogy privatizáció címén nem tudnak a Társasági Törvény-nyel előkészített alvórészvénytársaságaik segítségével lopni-rabolni le mindent. (Jellemző, hogy bááábocitudatú vezérlőértelmiseggjeink máig nem ismerik föl, mit is akartak refómmkomenyistáink a Társasági Törvénnyel...)

A bársonyos bonyolult árnyalatú, többrétegű, kettőnél több választási lehetőség - ez nem tetszett a refómmkomenyistáknak.

 

Ezért 1990. februárjában nem csak az MSZP keresztény tagozata , de még az ateisták is térgyelvén imádkoztak, jaj, csak nehogy nyerjenek. Furcsa, érthetetlen paradox' ez annak, aki naív hülye a politikához és Benedek Eelek apó dédunokájának  meséin nyőtt föl. Mert az egyetlen profi-politikai konglomerát, az MSZP tisztában volt  azzal, hogy az a kormány és kormánypártok , akik levezénylik a privatizáció első szakaszát, kb 1992-re megbuknak, és a magyar nép nosztalgiaérzései majd a hóttifaszizmus fenyegetőréme helyett megint a Jóságos [Kádár Fasza-szerűen tápláló és óvó] Baloldalt [exreformkommunistákat] fogják visszahívni kormányra az előrehozott választásokon. Mondjuk rábasztak, mert nem lett előrehozott választások ... Dr Antall egyik fő tévedése volt az, miszerint feltétlenül kormányválság nélkül kell átvészelni azt a két évet a Zónijós Csatlakozásig.

 

1988. körül az új "pártok" többnyire valóságos társadalmi bázis nélkül, rulett-szerűen alakultak. Ki mire tett... nem  elviek szerint, hanem nyerési esélyt latolgatva, akár számmisztikailag is, ötleteltek pártelnevezés meg "ideológiai irány" tekintetében a kor politikai szélhámosai (pl egy Dr Torgyán nevű közepes pesti ügyvéd...)

 

Az MDF-en annyira röhögtek az MSZMP-MSZP-ben! - kb úgy, mint a mongolok a folyónak háttal felvonuló europid seregeken. Kicsit meghúzták őket menekülést színlelve, aztán visszaszorították őket, ennen retorikai mocsarukba dagonyázódván  ne kelljen annyit kaszabolni. Kijakisfaszom akart itt keresztényacsarószágott, amikor már az Eucharisztikus Kongresszus [ http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/esemeny/euch/elokesz.html ] idejében alig bírta a jónép a nevettét keszkenyőbefujtanyí.

 

 Miközben komolyságot erőltettek az Antalli Gőg-ön való háborságukhoz, némelyik MSZP-s elkezdte a pad alatt keresni az elgurult golyóstollát, annyira ki volt a bele is a röhöghetnéktől. Az MDF, mint "gyűjtőpárt", konglomerátumpárt, népfrontos,  könnyű falat volt. Antallék nem loptak, ezért nem volt pénzük a lázadókat úgy bent tartani, mint ahogy viszont az MSZP érdemei elismerése nélkül is a kirúgottat bent tartotta, inkább adott neki pártautót, párt-titkárnőt és íróasztalt, csak ne menjen ki kis-MSZP-t csinálni. Az MSZP még "ellenzékipárt" korában annyit fosztogatott össze a Máthé László féle Első Lerablásban, hogy az MSZP belsőeellenzéke, Vitányi és köre is lázadt már ellenük és kiírták az "újságjukba" [Mozgó Világ, az MSZP haladószárnyának ideológiaii folyóirata kis művészeti-ir. mell.]

 

  Petrasovics tipikusan a rulletpárti volt és a kisgazdák detto. Dr Antall , a balfácán & mélymagyar politikaiamatőrizmus állatorvosilova "kisgazdá"-nak indult volna, mert odavéltek, hogy az elsőszabadválasztások majd 1945-re áll vissza. Ez volt a rulettpártalapítók ideája.  (Mínusz Rákosiék, plusz szociáldemokraták) Az MSZP a két [2!!] liberális párttól, a Fidesz-től és az SZDSZ-től retteget leginkább a jó sajtókapcsolataik miatt féltek, lásd ideföl, 1989-90-ben a legjobb magyar újságírók a liberálisokat és a posztmaóistákat segítették (az SZDSZ-ben voltak liberális arcok mellett posztmaóisták, mint Haraszti Miklós, már nem maósita, de tipikus after ideológiai állapotban. Még olyan reformkommunista újságírók is, mint Aczél Endre vagy Baló György, inkább húztak a liberálisokhoz... a FIDESZ ugye a sajtóhiedelmek szerint a köpönyegforgatópárt, az SZDSZ viszont, meg a többiek  pragmatice alkalmazkodtak az idők kihívásaihoz.

 

Az 1990-es országgyűlési választásokon az első fordulóban az MDF még csak vaskosabb paraszthajszállal emelkedett az SZDSZ fölé. Az emberek viszont a győztesekkel szeretnek lenni, ezért a második fordulóban, még mindig attól rettegtükben, hogy az MSZP csak szopatja a népet ezzel az új cuccal is, gyorsan átszavaztak az MDF-re, hogy fixálják az MSZ(M)P seggberúgását. A büdös  alföldimentalitású és cselédtudatú alfeőddi téeszjobbágy és a fejlettgondolkodású budapestiparaszt egyaránt odavélt, tökmindegy, egyre megy, mind az MDF mind az SZDSZ tele van okos, szakállas pulóvers bácsikkal.

 

Elitértelmiségünkre szavazott a nép 1990-ben, nem kifejezetten pártokra, ezért aztán az olyan rulettisták, mint Petrasovics, bekaphatták a cumit, hiszen az a pár szaki [szaki_ szociáldemokrata, a szakszervezetiességből származó röv.], akiket Kádárék még nem nyírtak ki (ezért időzítették VÓNA mostanra Mészáros Márta Kéthly-filmjének a támogatását, hogy majd most Anna képe fog lebegni Lendvai Ildikó mögött, ááááánnyirááászocdemek lesznek már, hogy húúúhaaa...)  .. szóval azt, hogy szociáldemokrata, az alföldi téeszjobbágy és a fejlett-tudatú pestiparaszt is addig olvasta, hogy szoc.. és kész.

 

1990. tavaszától aztán ment minden magától, mint Frick László korszaknyitó ÉS-béli tárcájában az ágybahúgyozás. Dr Antall végzetesen hülye volt a politikához, ráadásul nagyképű, ami sajátos arcberendezésének köszönhetően gőgnek turbózódott föl. Nem, mintha Pető Iván nem ugyanolyan gőggel nézett volna le. Dr Antall azt hitte, hogy a Nyugat majd így is megfizeti azt, amit megfizetett volna Magyarország 1986-os Úniós Csatlakozási Kérelmére...  Egészen komolyan arról volt szó, hogy 1992-ben csatlakozhatunk az Únióhoz. Persze ezt 1990. augusztusában egy német diplomata pezsgőspohárral a kezében mondta hazudta, és mit tudta azt egy közepes képességű orvostörténész, hogy a diplomaták a diplomataképzőben nem csak a masszív piálás fogásait (szisztematikus ivás) hanem a hazugságot is gyakorolják.

 

A minisztériumokban A Struktúra, az MSZP-idők hű mandarinjai és főhivatalnokjai meg maharadzsái meg padisah-jai és hasonlók ültek.

 

Nem nyugszom addig, amíg vissza nem állítjuk a tanácsrendszert! -mondta Thuma József államtitkár, A Struktúra dísze, aki államtitkár volt végig, és Gyurcsányék idején nyugdíjazták buliállásba. Az SZDSZ ellenben az őszi önkormányzati választásokra a Szabad Önkormányzatok kampánnyal robogott.

1990. tavaszán az új miniszterek tehát a régi struktúra embereivel dolgoztak. Dr Antalt valami politikától idegen naív úriemberség vezérelhette akkor, amikor nem azzal kezdett, hogy az egész Struktúrát seggberúgta. Később ez az MSZP reformerőinek, Vitányiéknak lett a hepp-je, hogy A Struktúrát fel kell számolni, először Kóka kisérletezett kezdő miniszterként, majd a Szetey-féle "magántársaság"-nak álcázott külsőzésekkel oldották meg, hogy látszatra ki is legyen rúgva az államihivatalnoki állomány, meg vissza is foglalkoztassák őket külsősökként mégtöbbpénzért... Röhej, de olcsóbb volt az elavult   Struktúra, mint az, hogy a létszámában megkisebbített minisztériumok volt dolgozóik (meg a politikai haverikör) cégeitől rendeltek áltanácsokat és áltanulmányokat meg fal-vizsgálati anyagokat.

 

A minisztériumi dolgozók 1990. tavaszától markukba röhögtek az új minisztereken, Dr Horváth Balázs jópofáskodott a főnöki folyosón, csak a nagyház kiismerésére három hónap kell, ezalatt simán hordták a névleges felügyelete alatt álló intézményből a papírokat a papírmalomba. Ott, az orra előtt. Még hogy osztályvezető-helyettesi szinteken? -a titkárnők is csak puszta kincstári udvariasságból nem csapkodták a combjukat a tweedzakós szakállas szemüveges bácsi-képű Kónya Imre miniszteren. Világosi Gábor 1994. elején egy vidékiparaszt küldöttség előtt hajnali fél 10-kor Kónya füle hallatára jó hangosan mondta ki a lényeget: "Ősszel a miniszter uurrhh már nem lesz itt!" Pedig a jóoldali nyalósajtó ekkoriban Kónyáék hóttifaszista jellegű örökberendezkedésével igyekezett a riadalom eredőt a MaSZOP mögé állítani.

 

A FIDESZ már korábban hátat fordított a retorikai mocsárnak és curikk!-ba parancsolta gyílovam vesszőparipáit. Lényegében bármilyen ócska kis verbális provokációval sikerült a FIDESZ-ből akár szélsőjobbos lózungokat is előcsalni. A konzervatív-jobboldaliság a FIDESZ-ben eleinte olyasmi volt, mint amikor a középkamasz fiú elkezdi mutáló hangját férfiasan, de erőltetve lemélyíteni. Sőt, Orbánnak az orgánuma is ilyen volt, akkor szokott rá a rádióbemondó-basszusra a természetellenes lemélyítésre, amikor fidesztakonyként aposztrofálta a magyar szellemi élet krémje, ehhez állát a nyakára kellett szorítani, ami végülis az idők folyamán nyomot hagyott egész arcberendezésén. 1993. decemberében elterjedt, hogy Valaky a FIDESZ-ből meglátogatta a  [ a FIDESZ ellenzéki párt volt 1990-94 között -szerk. figy.] haldokló Dr Antallt a kórházban, míg a tudatlan vidékiparaszt értelmiségi azt hitte, Fodor Gábor volt ez, az okos pesti fejlettértelmiségi már a TPP-ből tudhatta: a vidéki tahó Orbán volt az. (TPP tipikus pesti pletyka, Dr Antall-ról a legmagosabban művelt elitértelmiségiek, én pl egyik legjobb írónktól, szerkesztőtől hallottam a biztos információt, hogy Dr Antallnak csaja van, egy még 30-se óvónő.)

 

A Hóbaglyi Érá-t már kitárgyaltam, nem ragoznám itt. 1993-94 fordulóján a sajtómunkáság lendületbe hozta magát, ettől kezdve a magyar szajkómunkásság nem a dolgát teszi, azaz kommentál, hanem zsigeri indulatbó súlyosan beleavatkozik a polittikába, érdekek mentén nyal politikai valagokat. Máma esspecielle ugyanazzal a kétségtelenül leleményes és fürge nyelvével ál-sebeit.

A kezdőlökést Dr Csúcs László, szabadidejében félfasiszta, munkaidőben gazdasági reformer adta meg azzal, hogy a Magyar Rádióban nem engedte maszekolni a dolgozókat, az volt a tipikus ugyanis a legjobb újságíróink körében, hogy a magántevékenységüket cég és minden és persze adózás mellőzésével a munkáltatójuk eszközeivel, munkaidőben végezték (Lex 168. óra) Azt az ötletet, hogy a 168. óra adását, amit munkaidőben, állami alkalmazottként állami eszközökkel készítettek ,  magánvállalkozás kereteiben néhány hallás alapján gépelni képes beírónő segítségével papíron is kiadják, mint többmilliós szellemi apportot vitte cégébe Mester , Bölcs & Co. (Szénási Sándor, akiben egy igazi jó magyar gonzóújságíró veszett el) . Dr Csúcs reformizmusa akkora ellenállást váltott ki az újságírótársadalomban, mint az "egészségügyi reform"-nak fölhazudott ötletelgetgetés a minap a kórházi szakmában, viszont a mélymagyar újságírónak mindig igaza van, ha esetleg a visszhangrovatba beszerkeszti a helyreigazítási kérelmet, azért az utolsó szó, kurziváltan, mindig az övé (Dr Kovács -féle utánrúgás az ÉS-ben..)

 

1994-ben megpecsételődött a magyar liberálisok sorsa. Az SZDSZ fejlettbudapesti vezetése össze tudott bújni pettingelvést a függönyök mögöt azokkal az MSZP-sekkel, akiket még az EKÁ-ban nyíltan baszogattak, ámde mit tehetett egy vidéki SZDSZ-es, mondjuk városkában, a képviselőtestületben, amikor egy frakcióba kellet VOLNA ülnie azokkal, akik 5 évvel ezelőtt a városi tanács VB [végrehajtó bizottság] ülésén fasisztázták, maóistázták, sőt, le-Rajk András-ozták. (Rajk András http://www.elib.hu/02100/02139/html/sz22/56.html  hirhedt ellenzéki újságíró volt, mert a vidékiparaszt olvasó a nevéből László névrokonára asszociált).

 

1994-ben az SZDSZ megszabadult a komplet vidéki tagozatától, megnyerték viszont (örökre) Budapestet, tocsikolhattak hónaljig a MaSZOPos kondérokban- és ennyi  elég is volt az SZDSZ-elitnek. Egy pesti számára Szigetszentmiklós már a vidék, míg egy vidéki számára Pest ott kezdődik, ahol egy címet keresgélvén őszöreg embert kérdez, mióta lakik itt bácsi, ötven éve, akkor hol az Alma utca és nem tudja az öreg, csak azt, hogy Érden az a gyümölcsfás utcák környékén lehet (közben pedig ott állnak az Alma utca sarkán, csak nincsen tábla, mert alvótelepülésen az ottlakos az ottalváson kívül maxx annyira képes, hogy kivigye és eldobja az utca végén a szemetes zsákját...)

1994-gyel az addigi látens gyűlölködés az SZDSZ és a FIDESZ között nyílt lángra kapott.  1990-ben még a FIDESZ- szimpatizánsok is az SZDSZ-re szavaztak liberális-liberális alapon azzal, hogy azért Orbán & Co. még takony kölykök. 

1994-ben tipikusan jobboldali-polgári gazdasági reform-ba kezdett a Szakértői Kormány, az SZDSZ igyekezett úgy forgatni magát, mintha   tőlük eredne. A balfék jobbersajtó önellenhatóan támogatta is az SZDSZ-t azzal, hogy liberális-ként cimkézték ők is a reformot. (Nem volt még internet és szegény SZDSZ-es krémnek a liberális gazdaságpolitikáról való elKÉPzeléseit papíralapon, könyvből meg folyóiratokból kellett összelopkodnia : 60 esztendős lózungokat, amik , ezt meg kell hagyni, tényleg üdítően hatottak posztmaóista arcoktól.)

 

Haraszti Miklós volt pl egy konkrét posztmaósita arc. A posztmaóista már nem maóista, és nem balra áll a magukat kommunistának álló kádárista fóradalmi munkásparasztoktól, hanem jobbra áll ugyan, ámde mégis Che Guevarán szocializálódott (aki ugyan nem volt maóista, de most ezen  az oldalágon nem csandalikázom tovább...)

 

Az "gazdasági reformok megtorpanását" (nálunk mindent, mint régijókis feudális országban, névhez kell kötni, tehát 30-300 ember munkáját Bokros Lajos nevével fémjelzik, ez a trükk be is vált, mert a megtorpanás látszatához csak Bokrost kellett leváltani... A megtorpanás látszatára az MSZP nevű pártkonglomerátum egy részének volt szüksége. Nagyjából sejteni lehetett a jövőt, az MSZP majd, ha minden ellenséget leradíroz, ill. kivárja, amíg az ellenség felszámolja magát á la kisgazdapárt, majd annyi részre bomlik, hogy kiadjon egy teljes párt-palettát a baloldaliszociáldemokratáktól egy kommunista ellenzéki párt (nem Thürmer, hanem Krausz) a könyékrésznél, aztán centristák, minden... már ekkor kurvasok pénz volt az MSZP-ben, hat párt gründolására is elég. Végülis az ember azt hitte, hogy a MaSZOP alkotó kriptopártjai türelmesek lesznek és végigvárják az ellenzékük önfelszámolódását -de nem így történt.

 

Horn Gyula mindenidők egyik legzseniálisabb magyar politikusa -ámde idült alkoholista is , ez bizony csapás volt a pártéletben azok számára, akik egylevegőt szívtak vele. Gyűjtésem kincse az, amikor a vidékiparaszt MSZP-tagozat sejtje alföldi kisvárosba meghívta Horn Gyulát, de Horn olyan makirészeg volt, hogy az autója csak lefékezett, megállt, s amikor a fogadóbizottság elkezdett tétován közelíteni, mért nem száll ki az autókból senki, akkor nagygázzal visszahajtottak Neonfényes & Datolyazabáló & Kutyáktól  Székelt Fővárosunkba. VISZONT, és ez az igazi poen, AZTÁN, pár éve, amikor meg szerették volna hívni Refómmjaink Üdvét, akkor azt mondták neki a pestiparaszt MSZP-sek, hogy kuss, vót nálatok a Gyulla, neem?? Akkor azt osszátok be magatoknak!

 

Horn Gyulát csapdás politikai tanácsokkal puccsolta meg éppen szürkeeminenciása, Kovács László és köre. Akkora bakinak bizonyult a Meciar-csapda, hogy 1998. februárjára már az Élet és Irodalom is nyíltan az MSZP-ellen állt: Horn Gyula lábtörlőjévé vált a haladóértelmiseggjeinknek. Afféle  volt, mint ma [tegnap -a szerk. helyesb.]Tóth Károly MSZP-s képviselő, akinek baszogatásával igyekeznek az indexesek lelleni, hogyan (x)-elnek Bajnainak . Ez volt a Czégé Zsuzsa-botrány ideje, Czégé az MTV-től elsíbolt pénzeken egy zártkörű luxusétermet működtetett, rendesen pincérekel, szakácsokkal, étlappal, csak éppen az utcáról nem mehetett be senki, Lendvai Ildikó és Lamperth Mónika volta a csajok ebben a zártkörű klubban (gondolom, azért Czégé is tartotta a gyertyát). Azt az Érett Nőket Dicsőítő Blog-ban kéne kitrágyázni, ki mimindent csinált vóna abban a klubban Mónikával és Ildivel.

 

Politikailag mindenképpen helyes döntés volt megpuccsolni Gyulát. Annak látszott. A választási matematika idejekorán, a még fiatal pofájú (audizó takony) Orbánt hozta ki győztesnek annak ellenére, hogy az MSZP párezerrel több szavazatot szerzett. 1998-ban a büdös nép szemében még takony volt egy 35 éves miniszterelnök. A fejlettudatú magasanműűvelt szajkómunkásságunk nyelvét vetvén az MSZP árokzsíros nagy kuffereibe odavélt, hogy majd Torgyán köztársasági elnöki ambícióiba belebuknak az audizó taknyok , 2000-ben előrehozott választások lesznek és azon akkorát bukik a takony kis cigány vidéki geci, aki kormányőrökkel vereti a gyerekei tanárait (magostudatú értelmiségi pletyka 1998. szeptemberéből) hogy sose gyön föl abból. Tudták, hogy nem szalámipolitika az, amit Orbán csinál, sőt, még csak nem is politika, egyszerűen egy bázisnélküli rulettpártnak, ha nincsen arra pénze, hogy a bukott emberét benntartsa, esélye sincsen, mert a bukott ember új pártot gründol, aztán az új párt bukott embere mégújabbat és így tovább, ezt nevezzük elkisgazdásodásnak, ennek semmi köze ahhoz a szalámizáshoz, amiben 6 év múlva  pl Gyurcsányék bűnösrétegekre szeletelték a büdösmagyart.

 

Azért is tekintették igazi ellenségnek az MSZP-sek az egykori liberálisokat, mert egy kicsit ők még konyítottak a politikához, sok Max Webert meg Rortyt meg Bibót, meg efféléket olvastak össze. (Bibó a naívan bájos tudatú magyar értelmiségi archetípusa, aki azt hiszio, hogy feudalizmusban a haladó értelmiséginek a parasztpártban a helye, ha nem akar a disznók közé keveredni, hogy megegyék a ludak a korpával együt...) Orbán egész pályafutása alatt egyetlen profi politikai húzást tett: kisakkozta Torgynt a köztársasági elnöki szék elől. Külföldi, idegen, túrista azt hihetné, hogy hát akkor az elitértelmiségünk elkezdet ünnepelni Orbán, amiért megakadályozta, hogy a horthyfaszizmus a magyar köztársasági elnöki székbe trottyanthassa kövér ülepét (bénakacsa szintű látszat-KE-e van Magyarországnak, a szakállas pulóveres bácsik és Sólyom László Pozsgay Imre elnökiambíciói ellen való áfiomként találták ezt ilyen jól ki, köszönjük is meg szépen, tapsoljatok!) NEEM! A mélymagyar újságíró, ha egyszer nemzetikataszrófát jósol, akkor legyen meg az a kurvakibaszott tragédia, mert mi az, hogy egy magyar sajtómunkásnak ki kell állnia azzal, bocs, tévedtünk, nem omlott össze. Innen már a gyűlölet eszét vette még az MSZP haladóbaloldali tagozatának is. Vitányi Iván szájából szendvicsmorzsák repkedtek a Kossuth klubban a svédasztalos összeröfin, úgy szidta a kishitler músszolinni sztálin gömbösgyula rákosikádár veryafeleségét vidékiparaszt cigány kurvannyáját, azt!

 

A Jó Pasi Miniszterelnök Project-re nem is pazarlok itt karaktert, Medgyesy címlap-adonisz volt a Hócipő, akkoriban foltonkint még szatirikus lap címlapján, egy napi 300 szerelmes levelet kapó jelölt tektonikus változásokat idézett elő a nőiválasztói szegmensben, 2002-ben 300000 olyan nő élt a szavazat jogával, akik addig nem és ezek közül csak 150000 volt fidesz audizó cigány takony gyűlölő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A történetnek persze nincsen még vége, de én ott hagyom föl a bányát, amikor a beteges Orbán gyűlölet annyira elvakította az MSZP haladóbaloldali szárnyát, hogy elkezdtek egy Gyurcsány Ferenc nevű alakot powerelni, aki aztán még túl is teljesítette mindazt, amit fóbiás rémálmaikban Orbánról csak képzeltek.

 

És nem igaz, hogy nincsen kivezető út. Minden vacak találmány legalább egy kézben működik s ez a feltaláló. Tehát egy 76 éves Vitányi Iván tudná most a megoldást, hogyan lehetne kimászni innen. Aki tehát ide tud hozni a bealvós, elagott, szenilis Vitányi helyett egy még valamennyire használható Vitányit, mondjuk időbusszal, jelentkezzen azonnal, cím Bp. MSZP Társadalompolitikai [Téeszelnök & Vidéki Tanárnő] Tagozat. Ők azon nyomban felviszik Vitányit a Legmagasabb Toronyba, s aztán ott berakják a liftaknába úgy, hogy a lift még lent jár a mínusz-ötödiken...

 

Az a baj, hogy Vitányi önmagában még 74 évesen is kevés lenne Gyurcsány visszamagyarázásához abba, ahonnan kiszopták a nevéhez kapcsolt ideákat. Jól mutatja ezt, hogy Gyurcsány a legtöbbet nem a sajtómunkásainak, az indexnek és más korai nyalófalóinak köszönhet, hanem a bunkó és valóban tahó meg elvakult jobbereknek. Minéltöbb félelem a faszistákoktúl, annál nagyobb Gyurcsány-rajongás. Ide Gyurcsány 2007-es évfordulós Goebbels-paródiás Rend und Szabadság című beszéde pomponos csokibojt.

 

Ugyanis a balfaszkó jobber "újságírás" alapvető tévedése abban áll, miszerint Gyurcsány anyósa a komenyista Apró Antal lánya.. Nem! Gyurcsány azért vált el és nősült jól, mert megismerte a magyar kreatívkönyvelés olimpiai császárnőjét. Dobrevné ugyanis mindenidők egyik legzseniálisabb magyar kreatívkönyvelője, a Wallis Mosodák Rt anyamesternője az offshoreizálásban, a megvásárlós, kifacsarós továbbpasszolós technikákban, a strómanolásban, az afféle válságmenedzselésekben, mint a Hajdú BÉT volt, állami tőkeinjekciót adatni majd a fellendülés látszatában elmenni a beszállítók pénzével úgy, hogy azért leszívjuk a késztermék árát is, meg ami csak mozdítható, majd a bukta előtt a mégnagyobb rakás csődtömeget eladjuk egy strómanak . Gyurcsány ugyan arról beszélt az igazságbeszédben, hogy ő történelmet jött írni. Ez a történelembarkácsolás azonban csak a hobbija őneki. Gyurcsány azért állt a Reform Erők Élére, hogy a keskeny ösvényen, mint Első, Akinek Neve Egyenlő Refómmok lecövekelvén egy tapodtatot se haladhassanak. Mindenesetre mókásnak tartom, hogy vezérlőértelmiseggjeink, akik oly elegantan tudjnak minden bűnt a zsírtahó nép nyakába levarrani, nem akadnak föl azon, hogy Gyurcsányhoz feudálissan, mint Egyetlen Letéteményes-hez tapasztották a Reformok Arszlánja cimkét. Na jó, a 2008. éveleji visszaaszocializmusbakarództatás se volt piskolta.

Mindehhez kiválóan staisztáltak Orbánék, mert az obstrukcióikra lehet fogni: >>Azér' nem lettek refómmok, mert a paraszt ilyen és Büdöscigány Óbbáfiktó!<< Valójában azt az elvtelen spekulalista-lopcsalista bandát, akiket Gyurcsány képviselt,  a politikából kizárólag az a gazdaságilag átláthatatlan zűrzavar érdekelte, aminek egyik fő zuborogtatója az a lebegtetett kettős pénz-rendszer, amiben euroelszámolás is van, miközben még régi nemzetivalutát is használjuk. Ehhez a játékhoz kellett még egy stabil valuta, történetesen a svájci frank és innen már csak arra keleltt vigyázni, nehogy túl korán csatlakozzunk az eurozónához. Gyurcsány nem hazudott, az egyik első miniszterelnöki mondatában már 2014-re tolta el az eurocsatlakozás időpontját, ám annyira a refómmok üdvglóriáját hoaxálta mindenki (a csütörtöki fejtágítók 2004. későőszén, nem bakelittelefonon kapta az index az ukázt, hanem LIVE! nemzetbiztonságtechnikailag lemágnesmezővédett környezetben..) hogy közben elfelejtette megnézni, a kezével mint rodolfóz Gyurcsány. 2004. őszén a 2014-es dátum egyenlő volt a sohamárral -ámde egyetlen szakújságírónk nem merészelte ezt megírni.

 

A farkasverembeesett ártatlankisfiúkép ??–az pedig alapfelszereltség olyan katasztrófamenedzsereknél, akiket az anyacég azért küld le vidékre, hogy a szart is kipasszírozza a lerabolni és lenyúlni szándékozott cégből, mielőtt őszintén bevallja, hogy hát nem értettek a, pl. libafeldolgozáshoz.

 

Aki olvasóm sokalja a két rossz közül választás lehetőségét, és még képes olvasni papírról, könyvet, igazi irodalmat, az kérem, olvassa el Mihail Bulgakov A fehér gárda című remekét. Van olyan jó, mint a Mester és Margarita. A múlt század huszas éveinek Ukrajnájában , mint a maiban is, legalább három, de valójában öt rosszból lehetett választnai, illetve csak lesni tehetelenül, hogy a fehérek, vörösök, petljuristák, machnoisták visznek és cincálnak mindent vagy marad a junkerbarát régi banda.És ez az egyik legmélyebb magyaröröm, ha másnak mégtöbb tehene döglik.

 

És kiknek köszönhetjük mindezt a különben és valójában csupán bokáig érő  fostos turhatengert, amiben fuldokolni láttattatunk a magyar sajtó tükörében? Megmondom: a magyar újságírásnak, a sajtó-és szajkómunkásoknak, a sok okos és szép szakállas pulóveres bácsinak, akikre szavaztunk, ha már annyira jól beszéltek, meg retorikailag leradírozták az emeszempéseket, 1990-ben. A Szakállas Pulóveres bácsik, akikre szavaztunk 1990-ben, most azt hazudtatják a képünkbe a csicskaújságíróikkal (index line) hogy mink akartuk ezet 1990-ben. Most pl Pető Iván azt hiszi, hogy elegánsan megúszhatja azzal, hogy hát túl jó voltam ezeknek a bunkóknak. Az aljasbunkónak, aki képes előnyugdíjba menni 58 évesen. Siratják a liberalizmust Magyarországon, aminek a torkára végsőkben maga Pető lépett azzal a mondatával, miszerint nem kérheti tőlük számon a fiatal a múlt hibáit. A liberalizmus talppillére az, ,iszerint: de nem, hanem igenis, számonkérheti. Az feudalizmus, amiben nem.

Pető Iván
Fájl:PetőIván.jpg
Született Budapest
1946. augusztus 29. (63 éves)
Nemzetisége magyar
Beceneve liberális politikus

copy a wikipediáról

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr641455347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barát József guru 2010.02.28. 07:22:38

Eléggé nagy lélegzetvételű lett:))
Csak néhány kiegészítés, a teljesség igénye nélkül.
90-ben azért szavaztak át az MDF-re az SZDSZ-ről, mert valaki ügyesen megszellőztette, hogy nagy a sémita túlsúly a pártvezetésben (persze, szerinted nálunk az antiszemitizmus nem olyan mély, mint amilyen, pedig dehogynem)
Az MDF bőven rugdosta kifelé a régi struktúrát, volt, ahol a kézbesítőt és a portást is lecserélte, volt is ebből problémájuk.

A jópasi projekt nem nálunk, hanem Amerikában volt, és JFK-nak hívták.

valamint nem hinném, hogy az egészet (mocsok, turha stb) Pető és az index szerkesztőség nyakába lehetne varrni:D

Barát József guru 2010.02.28. 07:24:44

Ja, és mégegy - az is érdekes volt, mikor AJ miniszterelnökünk nem kormányt, hanem a Toldi gimnázium tanári karát állította össze - kormányként.
Legalább meríthetett volna valamelyik másik suliból is.

magyar-magyar szótár 2010.02.28. 07:30:56

@Barát József guru:
Igen, volt, ahol egészen föl, a portásig eljutott a mödöfö a "Struktúra" lecserélésében. Mindenesetre a lényeges posztokon nyiltan apjafaszázták a régi (Thuma) szerűségek a. nagyjából államtitkári mélységekig cseréltek felülről, de szakmai h. államtitkár meg ov maradhatott.

Ez baromság, utólagos buizonyítványmagyarázás , ez a szemitázás. Tokfalviék is emlékeikben a mai arcokat látják az 1988-as nyakakon, persze erről nem ők tehetnek, hanem A Felnőtt Bácsik.

A Jó Pasi Miniszterelnök kifejezést Siegény Feri Igazságbeszédéből vettem. (ti ott olvasta a fejükre, utalván a őiszegmens megmozgatására.. akkoriban a Werber technik léynege az egyenlőségbehozás mellett az utolsó pillanatban döntő szegmens megmozgatása volt. Hát, pl lehetett volna a miniszterelnök kutyabarát vagy bringapárti, de biztosra akartak menni a nőiszegmenssel...

magyar-magyar szótár 2010.02.28. 07:32:39

@Barát József guru: Jó, hát most a mai felnagyításban a magyarok ötöde már náci (=fasisztoid) de azért ez még 1990-ben nem volt így és főleg nem lehetett tudatot mosni 2 hét alatt, sokkal prmitívebben az a reflex működött (és nem működtették!!! magától ment az..) ami focimeccsen is a szurkolókat eminnen amoda fordítja, mert a győztessel jó lenni.

Barát József guru 2010.02.28. 08:28:06

@magyar-magyar szótár: igen, az IS benne volt, hogy a győztessel akar lenni, de az IS, hogy nehogymá sémita legyen a kormány nagyrésze
Nem kellett tudatot mosni hozzá, csak szellőztetni.

Én már (fiatal) felnőttbácsi voltam a rendszerváltáskor is, szóval a saját emlékeimből élek:))

kimaradt a taxisblokád említése, amikortól a leghülyébbeknek is nyilvánvalóvá vált, ezek megbuktak, de végleg.
És érdemes lenne arra is visszanyúlni, hogy Demszkyt még mindig a múltja védi meg.

Barát József guru 2010.02.28. 08:44:16

Elveszett a válaszom, pedig teljesen új megvilágításba helyezte korunk történelmét:)
Akkor próbálom újra:
Én már felnőttbácsi voltam a rendszerváltáskor is, így nem utólagos bemagyarázás. Nem kellett tudatot mosni, elég volt megszellőztetni.
Érdemes lenne említés szintjén a taxisblokádot – mivel a leghülyébbeknek is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek megbuktak.
Valamint kimaradt agyi leépülésben szenvedő drámaírónk, továbbá az az emlékezetes szlogen, amikor az egyik MDF-es vezető (Szabó Iván) mint „rémes tagság”-ról beszélt a párttársakról, és tökéletesen igaza volt!
És mi van a polgári körök mozgalommal? Arról is lehetne, kellően nevetséges (tragikomikus)volt.

Barát József guru 2010.02.28. 08:44:52

na, most mégis megvan az előző komment is:))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.28. 11:59:07

@magyar-magyar szótár: Az MTK meccseire sohasem jártak 2000-nél többen, ennyi elég asszem a mindenkori magyar antiszemitizmushoz...:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.28. 12:06:33

Horn Gyula alkoholizmusához én is hozzájárultam, amikor mozibüfés voltam a Tabán moziban: egy csendes vasárnapi délután, rügyeztek a fák és csisceregtek a madarak, a teremben éppen az Idő urai ment, 4 néző előtt, sehol senki amúgy, csak a Horváth-kertben terjengő rántotthússzag. Horn Gyula toppant be hozzám, és kért egy fél vodkát. Finnlandiát vagy Péterpált? Jó lesz a finn. Egészségére. Köszönöm. 570. Hatból. Köszönöm. Viszlát. Viszlát.

Életemben nem láttam olyan sima, egymásból természetesen következő mozdulatot, amellyel Gyula bácsi behúzta a stampót. Szeme sem lábadt könnybe, s amikor a poharat letette a pultra, nem koppant, puhán és simán helyezte oda - mint akinek természetes, hogy erre még szükség van. Hát így. Lehet, hogy pufajkás, meg tököm, de Horn Gyula komoly ember.

2010.02.28. 12:43:35

@efes: Tele vagy érvekkel:-))))

magyar-magyar szótár 2010.03.01. 05:03:25

@Barát József guru: A taxisblokád érdekes történet, azzal idult, hogy a kormány hazudott, nem lesz benzináremelés és lett.
Alulról nem látszott az a nagy Politikai Töültet amit később a jógyerekek belemagyaráztak. Kicsit afféle ma a taxisblokád, mint a titlerájban volt a TítÓ Partizánnya Vótam! , máma már mindenki hős, harcóllott a faszistákok ellen a zigasságért, de ébn úgy emlékszem, mindenki óccsóbb üzemanyagot akart. nagy Szakszervezeti Sándor tárgyalási képességei oldották meg a helyzetet, az IGAZI eredménye a blokádnak a MOL sajátos lassú, csúszos áremelési taktikája lett: Aratási-behordási időre a nyári túristaszezonra amúgy is fölemelt gázolajátrakon még nyomnak fölfelé, mert a gabonaszállító teherautó nem tud külföldön tankolni, viszont 1990-ben még szabad volt a MÁV-ot is igénybe venni gabonaszállításra, azután viszont a gabonafuvarozó lobbi megvette kilóra a Jóoldali Antifaszista Taxisbbókádd harCóssokat és lepusztíttaták a MÁV-ot a közútifuvarozás (és közút széjjeltrancsírozás javára)

magyar-magyar szótár 2010.03.01. 05:11:00

@Barát József guru: Félléress emlékeim:

Életem egyik legsúlyosabb pillanata volt az, amikor rá kellett döbbennem, hogy az emberek úgy, mint egy focimeccsen, a győztesebb-re szavaztak át, ezért az MDF-re. Még abban reménykedtem, hogy idült alkoholizmusa ellenére mégis a jobb politikus Für Lajos lesz a miniszterelnök, talán miniszterelnökként mérsékelte volna a piálást. Azóta idiótává ita magát.

Akkor nem értettem, ma már inkább, hogy félelmében mindenki fiXXXálni akarta szavazatát, nem tettek jelentős különbséget az MDF és az SZDSZ között, gondolj csak bele, hogy is tehetett volna egy átlagember, aki a tanács folyosóján még elnökelvtársat kereste. Akkoriban közművelődési felügyelő voltam, úttörő abban, hogy elnök URat meg titkár ASSZONYt kerestem, nem pedig els/elsnőt. A rémület az arcokon, hogy wuuu, valami újat kell megszoknunk MEGINT????

Odalent vidéken, ahol egyik tajtparaszt alföldimentalitású tahó tudósítónk él, vidéken lehetetlen volt beszopatni az emberekkel azt, hogy az MSZP nemegyenlő MSZMP-vel, hiszen a legtisztességesebb, valóban baloldali emberek maradtak az MSZMP-ben vagy pl a pusztatahófalvai tanácselnök egy másik szocialista párt (nemegyenlő MSZP!!!), azóta elfeledett szocialista nevű párt tagja lett. Az MSZP-be a régi gazemberek, aljas tolvajok, a tahó kollégánk kollégiumigazgatója, a régi tanácselnök, a párttitkárok a tolvaj vérnőszők a triumvírek léptek, pestiek becsummáztak bármit, hiszen csak médián keresztül ismerik a jelöltet.

Tessék arra gondolni, Horn Gyula arczképe ma milyen Tokfalvi barátom mellykaskájában, bezzeg apám, Dr Kovács az ÉS-ben világosan és élesen emlékszik az original versionra. Félő, hogy Gyula bácsi azzal a retussal vonul a történelemkönyvek arczképcsarnokába , amivel Kádár Fasza is, hogy hát nagyfranc volt, de reálpolitikus.

Pusztatahófalván a párttitkár hiába lett MSZP alapítótag és zsolzsomázta időszerűen mindig az aktuális malasztot, a helyi média (falurággyó) emlékezett még a részeges vérnősző állatra, aki végigkúrta és szopatta a téeszirodát.

magyar-magyar szótár 2010.03.01. 05:14:28

@efes: Az MTK -ról nekem egy német rendszám ugrik be... Valamint 2006. ősze arra volt jó, hogy újabban (jókora spät-ben) már a cuccujológijusok is beismerik, hogy a fradikások meg a lila majmokokok pl egyugyanaz társadalmi rétegből vétettek, én is pl Kű Lajos távozásáig fradista voltam és csak dacból és csak azért lettem újpesti drukker , hogy idegesítsem az osztály vezéralakjait.

A többit megírtam a hejjhitlerben már.

magyar-magyar szótár 2010.03.01. 05:22:12

@efes: Azok a pálinkaivó emberek, akiknek a mája és a hasnyálmirígye, veséje bomolhatatlan (tehát agylágyulásban pusztulnak majd) mind nagyon komolyak. Tanácselnököt, párttitkárt, téeszelnököt, tanár kollégát ismertem, magasfokú koncentrálókészséget alapoz meg a pálinkaivás, megnyerte a területi sakkbajnokságot alapjáraton fél liter pálinka bevedelésével, majd ultiparti következett, 36 órás, munkahelyi rendezvény, ahol csak a volt főnöke és a volt felesége vette észre, mennyire VÉGZETESEN részeg már, megríkatta a kolléganőket metszően éles (és túl igaz...) humorával, az exfeleség már látta benne föltámadni azt az állatot, akit csak ő ismerhetett a hálószobából, bicsaklás nélkül beszélt (lés Gyula bácsi már nem beszélt ám bicsaklás nélkül alkonyán!!!) korrekt mondatokkal (józanul pongyolán fogalmazott) A főnök azt mondta, takaroggy haza! a többi kolléga csodálkozott, hiszen tök józannak látszott ( 48 óra alatt 3 liter pálinka és megannyi, számolhatatlan, ládaszám, sör...)

Gyula bácsiról a gyűjteményemben korai kép: A Petőfi laktanyában téeszesként, vénségesvén katonaként beült a kopaszok közé, végigkínálta őket cigivel, amikor egyszercsak öt bátor pufajkás terelt egy ellenforradlmár fenevadat (cigár festőgyerek papírcsákóban) és akkor ő bajtársai segítségére sietett a túlerővel szemben, így már hatan merészkedtek a fickóval a tiszti irodában. (forrás az egyik kopasz, akit cigivel kínált, élete nagy eseménye, hogy Gyula bá cigijét szíhatta, nagyon emberséges volt a kopaszokkal a Gyulla...)

magyar-magyar szótár 2010.03.01. 05:32:07

@Barát József guru: A polgári körök mozgalomról nekem régi gyümölcskertész faiskolatulajdonosok vergődése jut az eszembe, amikor a feltüzelnivalóan beteg fácskákat valaminek a reményében különiskolázták. Jógyerekújságíróink pártszerű fegyelemben igyekeznek bebizonyítani, hogy a Jobbik-MIÉP egyenlő a mai Jobbikkal. retorikailag a polgárikörök arra jók, hogy egyenesen levezethető gyök-kapcsolatként a fideXXXek simán fasisztázhatóak.

Amit ismerek a polgári körökből, azon röhögni szoktam, idegbeteggé vált vállalkozók, akik szókincs híjján fasiszta lózungokba törtek, mert azzal biztosan idegesíjjik a sokkomenyistákat.

Még mókásabb az az ex-vérszocialista (tetlegességgel bezáróan az, személyesen vert meg egy "fasiszta" értelmiségit, pedig meg is verethette volna) vállalkozó, aki a szívének kedces pártjában való csalatkozása miatt most az MDF-re szavaz. Illetve gambűnnyol az MDF mellett.

Csak ismételni tudom, ha lenneének valóban liberális újságíróink és azokból is két garnitúra, a másik, akiket nem vettek meg kilóra (lásd az LMP - trójaifalópárt este) pompás szórakoztató cikksorozatokat írhatnának a néphülyítés legújabb eseteiről.

Csak szajkózni tudom: Harcolini a tönkremenésébe beleőrülvén "fasizálódó" hülyeszomszéd ellen nem azzal lehet, ha elkezdek fuldokolva zokogni a Zóccsó Kis Minkautója hátuljára ragasztott medvetalpnyi árpádsávos nammamroszágmatricán, csak RÖHÖGÉS-sel lehet őellene föllépni, nem pedig komolyanvétellel. És ami zavart, mindig, hogy a Felnőtt Bácsik hazafelé már félfutva tették meg az utat, de markokat nem a hányinger miatt, hanem a röhöghetnékjük elfojtására szorították aranyszájuk elé. Csurkán IGAZÁBÓL boszankodtak.. vagy röhögtek, de csak otthon és nem a gyerek előtt...

Csurka is elmúlt és ez a Jobbik ugyanúgy múlik el, mint az előző Jobbik is elmúlt...

magyar-magyar szótár 2010.03.01. 05:38:04

folytatás: nagyon hoszú-hosszú, hosszú hónapok teltek el 1990. márciusa és októbere közt, ot volt még április, amiről nem beszélünk, az Antall-Pető paktum, eről aztán nagyon szeretnek a mai történelemátfabrikálók kukullani. De ez még csak április. És hol van még augusztus, hol Antall német útja, hol szeptember.

Visszatérve a benzináremelésre, el lehet gondolkodni azon, hogy melyik a tisztességesebb forma, a nyílt hozzáemelés vagy hetente kétszer apránként emeltetteni és a sajtóval pl mindenfélét hazudtatni, nekem kedvencem a milánói [olaj]tőzsde MOZGÁS[!!]a, aminek geopénzpolitikailag semmi köze a mi üzemanyagárainkhoz, de azzért vagy 20 alkalommal elsütötték a Szakértői Kormány idejében.

magyar-magyar szótár 2010.03.01. 05:40:00

Érdekes egyebek között Esterházy Péter útja a (konz-jobbos-MDF-es) Hitel Elefántcsonttorony-rovatától az igazságbeszéd nyalásáig. (A köpönyegforgató fideXXXek gúnnyáját, aztat!)

magyar-magyar szótár 2010.03.01. 05:54:34

Anekdot: Amidőn fejben szőttem ezt a förmedvényemet, még benne volt a pesti Fekete Doboz meg az7 az álkérdés, hogy máma, amikor annyira önveszélyesen jujdemárannyirahűűűdddeliberális újságírókkal vagyunk tele, mint a délibusz, mint Szily László (a juj copyright by Hannibal) NEM BESZÉLÜNk és WHY????? Pesty Lászlóról.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.01. 11:48:51

@magyar-magyar szótár: Ez a 'harcolini' ha elütés akkor Freud volt zseni, ha tudatos, akkor te.

Áh, ez a Pesty Laca azért elég cinkes egy téma. Eléggé ki lett vele babrálva az igaz, de ő is legalább ennyire kibabrált az Ember Máriáékkal, annak idején, tehát eléggé vica versa a dolog. Aki sokáig ácsorog az utcasarkon, elébb-utóbb meg is lesz kúrva. Az pedig, ha itt nem kaptam elismerést, akkor oda pucsítok, pedig hát éppen olyan, amilyen.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.01. 11:52:35

@efes: Forradalmárkodni csakis erős belső indíttatásból, DE tökéletesen önzetlenül érdemes. Amint már saját -jól felfogott- érdekeinket, karrierünket és egyéb más dolgot is figyelembe veszünk, onnantól már az egész csak kurválkodás.

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.03.01. 14:13:29

TGM a rencerváltásról beszélyés beszélyéről beszél

érdekesen (és a szokottnál jóval kevesebb idegenszóval:)
magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20811

Crouch 2010.03.01. 19:07:12

Nyomtatva szívesebben olvastam volna az biztos, de így is jól összefoglalja azt ami korábban már említve volt a rendszerváltásról.

magyar-magyar szótár 2010.03.02. 03:54:52

@efes: Szerintem csak annyi volt a bűne Pestynek, hogy megmutatta, az Orbán Ellen Való Áfiom nem biztos, hogy gyaóccert. Vitányi úgy járt az orvosságnak szánt áfiommal, mint Dr Bubó is. A mély (egyenletesen mély...) magyar szellemielit meg nem arról nevezetes, hogy kiál a nép elé és aszongya, na, emberek , ezt a tanácsomat elbasztam. Inkább jellemző a Dr Kovács-ÉS -szerkesztősége féle álláspont, ha elbasztak valamit,úgy tesznek, mintha sose is mondták (javallották) volna. És ezt a nagypofájúságot hibázom Petőben is, aki életem egyik utolsó nagy (politikai) csalódása volt. (A minap már nem tudott meglepni, de 16 éve még igen...)

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.03.02. 09:43:26

@magyar-magyar szótár: így már értem a kiemelő, bár méltatlan megtiszteltesét, amit Pető kapott (ebben a posztban)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.02. 10:47:57

@magyar-magyar szótár: A Petőre emlékszem valamikor a kilencvenes évek elejéről egy vidéki SZDSZ-fórumról, megnyerő volt és szimpatikus, rajta láttam először élő emberen olyan tweedzakót, amelynek a könyökén folt van és amit filmeken általában amerikai liberális írók, értelmiségiek hordanak. Ja, és kurva jó cipője is volt. De a Szadeszből számomra sajnos mindig TGM volt a hangadó..:) Az amúgy nagy koponya Tölgyessytől pl mindig kivert a víz. Ezt a Magyar Bálint-féle truppot mindig is karrieristának tartottam, de a régiekben, Kőszeg, Kis jános, Solt, stb. hittem, amíg lehetett (90-es évek közepéig kb.). S míg meg nem haltak (Solt).

Morbus_Hungaricus 2010.03.02. 13:20:27

@Barát József guru: Dehogy volt benne, nem volt az sehol. Mármint a "nehogy sémita legyen a kormányunk" érzés. 90-ben, ne hülyéskedj már. Próbálkoztak, persze ilyen jellegű propagandával a baloldalról, lásd a "ZSIDESZ" leleményt, de inkább csak téves helyzetértékelésből adódóan gondolták, hogy ez bárkit is érdekel. (Vagy abból sem, lehet már akkor is csak a külföldi sajtó számára készültek ezek a plakátok.) Abban az időben ez nem érdekelt senkit.

"Én már (fiatal) felnőttbácsi voltam a rendszerváltáskor is, szóval a saját emlékeimből élek:))"

Pontosan.

A MDF ezzel szmben azért nyert 90-ben mert elhatárolódtak az ún. "sokkterápiától", és úgy néztek ki mint egy népiesre szabott MSZMP. Ez kellett.

Az SZDSZ már akkor sem a realitásérzékéről volt híres, úgy számoltak az lesz a nyerő, ha eljátsszák a radikális antikommunistát. (Nem jött be, bár én pl. a fenitek miatt akkor rájuk szavaztam.)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.02. 14:14:34

@KurtaBetyár: MDF - >pontosan, ráadásul, az átlagszavazó azt is tisztán érezte, hogy ha az MDF jön, "akkor nem lesz baj", hiszen mindenki tudta, hogy Pozsgayék asszisztálnak nekik, ez, így, kvázi informális MSZMP-támogatásnak nyilvánult. Az átlagember nem akar utcai harcokat meg anarchiát.

magyar-magyar szótár 2010.03.03. 02:55:24

@easykarma: Pető lenullázta az un magyar "liberalizmust" hattyúdala egyik utolsó passzusával, ami a Retkesnek adott feudális-öregkatonás válasz volt ( >>Hogy gyün ahhaó ëgy takony, hogy a reéggi vezeteőket hibáztassa-ja?<< ) Ami mókás, a goggli csupa jóságos szakálltalanmikulásbácsiképü, kedves Pető-arcképet ad ki, miközben az életben a nagyképű, lemondóaz lefelégörbülő száj, résnyire csak kinyitva és mindig a fanyar, leszóló, én vagyok a legokosabb, mindenki bunkó it rajtam kívül.. Kuncze bácsi is jópofa a saját humorával, amit ha visszamérnénk reá, jaaaaj... Az a szerencséjük , hogy a szajkómunkásságnak cukipofák és megkímélik őket. Hű, ha lenne egy magyar Hunter S. Thompson!

magyar-magyar szótár 2010.03.03. 02:59:28

@efes: TGM a magyar filozófia Győzikéje, de persze ehhez ismerned kéne a véleményem Győzikéről, ami off az indexes-jógyerek-elitértelmiségi vagy a fennkölt Hannibal von Easykarma line-hoz képest (vagyis jó véleménnyel vagyok Győzikéről, csíptem a győzikesót, mert mindig tudtam hol a határ benne) TGM elsősorban sómen volt mindig, igen szükséges volt az ő nagy BORZolás és berzenkedtetése. Sose vettem többet belőle komolyan, mint Győzikéből. Győzike lényege is es dö saó must gaó aón, ha megfizetik. És egyben a magyar liberalizmus átka, hogy semmivel sem volt sekélyebben mélymagyar, mint pl a kedvtelve fikázott másik-mélymagyaroké.

magyar-magyar szótár 2010.03.03. 03:05:41

@KurtaBetyár: @Barát József guru:
A zsidózás egészen föl, kormánykörök közepéig az 1990. októberi sokk után jelentkezet. Csak utalok itt ara, hogy tanítóm és példaképem Tokfalvi is megemlítette itt egy értékes kommentjében, én szajkóztam jópárszor, Konrád, Csurka ( a LázárVathy házaspár, KGGY ) hetente együt vacsoráltak s eszme-cseréltek. tólak hazudozzák bele a jógyerekek a történelembe ezt, amit Baráth guru úr is fölemlít itten, hogy a zajjas faszistákok zsidózással furdíjjották a maguk malmaira a vizeket, ami nonszesz volt az akkori, internet nélküli lassúkommonikácijaós országban, volt a királyitelevízió és kész, és pl a pornót az emánnyujelle-filmek képviselték a televíziózásban.

Redesen zsidózni a hatalomból kisakkozódó Csurka kezdett de később, legalább egy évvel később (logikailag: Csurka a kormánypárt tagja volt TEHÁT úgy, mint Krausz Tamás is a kormánypárt tagja. Namost HA Krausz mozgalmárkodni akarna, akkor máris lenne egy fasza érvem amelett, hogy a MaSZOP kommenyista.

magyar-magyar szótár 2010.03.03. 03:10:31

@efes: Magyar Bálint, basszusgitározzam meg, hogy nem jutott eszembe, hát ő a délibábos magyar új prototipusa volt. Magyar nem karrierista, egyszerűen egy elméletisekedő balfasz. Az a fajta reformizmus, amit képvislt, rohasztotta a magyar oktátásügy nyakába a katasztrofikus "1978-as reformot" anminek köszönhetjük, hogy az 1972-1979 között születettek között még a diplomások is jelentős néma-értő olvasási problémákkal küzdenek a szakterületüktől idegen szövegekben, tehátz pl az elektromérnök átbagadozza magát egy, a szóképeiben nagyon ismerős elektrotechnikai szövegen, de nem a Kincskereső kisködmönön vagy egy TGM filó értekezésenn. TGM olyan egy 1973 után született mai értelmiséginek, mint pl az én szövegeim is, pedig TGM helyesebben fogalmaz, grammatikailag és mondatanilag is brilliáns (hozzám képest). Mindezt, sose felejtsük el a nevüket, a Romankovics házaspár "bezzeg az angolok szóképesen tanulnak olvasni" jellegzetesen magyar értelmiseggi délibábosságának köszönhetjük...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.03. 09:38:05

@magyar-magyar szótár: Addig volt érdekes a parlamenti közvetítés, amíg TGM meg asszem az Ungár Klára állt szemben az mszmpés tömeggel. Utána márcsak később néhány torgyániáda vagy csurkista frecsegés az, ami szórakoztató volt.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.03. 09:43:04

@magyar-magyar szótár: szerintem a győzike analógia jobban passzol Torgyánra, hisz' míg TGMről csak annyit tudunk, hogy szívesen keveri az unikumot a kóser szilvával, addig Józsi bácsi egész magánélete nyitott könyvként lapozható. Miképpen Győzikéé is, más kérdés persze, hogy ez a könyv mennyire hiteles. Én láttam Győzikét a Damjanich utcai postán ügyintézni (fogalmam sincs, mit keresett ott), és tök normális volt, még a sálgóutárjáni akcentusa sem volt olyan harsogó... Pedig tuti Győzi volt az, megismertem a zebramintás cipőjéről és a térképre nyírott fejéről (meg a posta előtt álló kölcsön-Ferrariról).

magyar-magyar szótár 2010.03.03. 12:54:50

@efes: Ő volt az, Győző, persze, néha Bëlya asszonyból is kibukik a kabuki és elfelejti a hétköznapi otthonias akcentjét (én is idehaza vauót, feőd, nyaócvan stb beszélek)

Azért a filozófia mégis magoss tudomány s relatíve (a felháborításivágy) győzősködik TGM.

Jahh, a doktor, hűű, de elfelejtettük már, hogy volt ő még faszista rééémnek is fölaposztrofálva ám. Jaj, de elfelejtjük vezérlőértelmiseggjeink rémjóslatait 1999-ből... Bahh, akkor nem ez a kedélyes bohócfigura vauót aám!

magyar-magyar szótár 2010.03.03. 12:57:34

@efes: És Szabó Kulturált [MSZP-s] Zoltán? A korai Kuncze humora? Aztán a késeibb, szarkasztikusanbb? Gyulla bá makettrészeg szónoklatai ?

magyar-magyar szótár 2010.03.03. 13:01:11

@KurtaBetyár: Az első fordulóban roppant piciny volt a különbség az MDF javára. Szerintem belejátszott az is, hogy az SZDSZ java fiatal (negyvenes) "takony" volt, és a magyar nép taknyok kezébe (hacsaknem ártatlan farkasverembe esett kisfiú arcuk van) nem szivesen rak kormányt. Sok fidesz-szimpatizánst ismertem, aki azért szavazott a másik liberális pártra, mert még ezek a kis takonyok azért nehogymá'. Viszont egy 90 éves ágyhozkötött néni itt magához kérette a szavazóurnát és kis szónoklat keretében tájékoztatta az elképedt urnavivőket arról, amiről pedig hallgatnia kellett volna (mért szavazott a kis takonyokra)

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.03.03. 13:04:46

@magyar-magyar szótár: Győzike-show mint műsor hibátlan volt, és ebben a műsorban Győzika hibátlan főszereplő
(és ezt a jógyerek(?) sixx is hangoztatta a fanyalgóknak a cc-n

Barát József guru 2010.03.03. 17:17:25

@KurtaBetyár: Nincs egyféle rendszerváltás, aki valamennyire is felnőtt volt, másképp élte meg, és másképp emlékszik. HOgy őszinte legyek, a rendszerváltás előtti évekből, bár volt ideológiai mozgolódás az egyetemen, sokkal jobban emlékszem a randijaimra, mint arra, milyen körök alakultak a rend megdöntésére. A szubjektív történelem.

magyar-magyar szótár 2010.03.04. 06:14:13

@Barát József guru: A rendszerváltás ahhoz a futóversenyhez hasonlított, amin egyesek biciklivel indultak és most a biciklinyeregből pekdesik le az elavúlt, ócska páternálista lábonfutókat, hokiütővel segítik magukat a bringázásban és nem akarnak erős államot, ami tiltani akarná a kerékpárral futók hokiütőhasználatát, azt majd a piac döntse el, hogy annak lehet-e igaza, aki bokájával hokiütőn meri ütni a bringást.

magyar-magyar szótár 2010.03.04. 06:19:59

@Barát József guru: Azonképpen ismertettem már az MSZP 2002-es területfejlesztési koncepcióját, ne tessen röhögni, volt nekik, méghozzá az: Aki bújt, az már bújhat, aki fejlődött, az mehet. Sok MSZP-s nem értete, mért kasp valamit (akkor még kapot) Debrecen is a fideXXes bűntanya (azok Gyurcsányék voltak, akik SEMMIT sem adtak a büdös fidexxfaszista ááállatkormányzatoknak)

Vagyis foltonkint elhúzott az ország, a kisagglomeráció határán a fosonyparkolóban +2 fokban a kis viselős Ford Fusionjában a 84 éves nyugdíjas tata röhögve húzza rá a kormányt -bömböl a klíma ezerrel a kis tündérautóban, amim a mami bevásárlókocsija- a hülye kisnyugdíjasra, aki kispolszkival jött föl óccsókenyérért (beteszik a mélyhűtőládába és onnan veszik quasi frissen elő )

Dabason a 84 éves milliomos szlovák bácsi ugyanúgy húzza át a száraz gallyat az 5-ös úton az erdőből, a tűzifát a ház előtt a nyilt terepen tárolják, nálunk meg a kamrából is kilopják.

És az ország ezen foltosságába a vezérlőértelmiseggjeink és Spiró gGyörgy szerint is büdös nép semmit sem tehetett, ez mind odaföntről ered lefelé, a sok refórmokkok ugye.. (lásd a bicikliverseny parabolám...)

magyar-magyar szótár 2010.03.04. 06:21:56

@easykarma: sixx úgy tudom, kb blogtitkárnő [pasi persze, tudom], akinek kiadták a cuccost, most meg más melót kapott...
De egyébként így van. A győzikeköpködés a szájjalcsináló fazonliberálisok lehetősége egy kis legális cigányozásra.

budai zöld 2010.03.04. 13:51:18

@magyar-magyar szótár: @Barát József guru: @KurtaBetyár:
A miért is nyert 90-ben az MDF kérdéshez. Mindenkinek igaza van, de azért mindenki szelektíve emlékszik. Én nem.

- Természetesen az MDF fö vonzereje a bizonytalan szavazók (és akkor finom voltam) számára az volt, hogy nyugodt erö, ilyen népfront szerü konszolidált izé, nem pedig hadarvadadogó értelmiségi radikálisok.

- Persze az MSZ(M)P számára is az MDF volt a vonzóbb, ök feleltek meg legjobban a bohóckormányszerepre 90-(92)94, támogatták is az MDF-et, pl. suttogópropagandával.

- Hogy az SZDSZ zsidópárt, én pl. konkrétan 89-90 fordulóján hallottam kö-emeszpéstöl. Akkor még a zsidózás olvasni tudó emberek körében még nemigen volt releváns (tényleg majd csak 1-2 évvel késöbb), de azért a bizonytalan szavazók (érted hogy mondom) mozgatásában nem volt elhanyagolható.

- És persze a két forduló közt nagyon bejátszott a gyöztesre szavazás, ezt annak idején megírta az újság is.

budai zöld 2010.03.04. 14:08:27

@magyar-magyar szótár:
A mélyülö fideszhanghoz. (Gyenge, ám kihagyhatatlan poén, hogy 90ben még csak Ungár Klárának volt mély hangja a Fideszben.) Nemcsak mélyült az a hang 90 és 94 közt, hanem a fiúk hallhatóan beszédtechnikaórákat vettek, mert leszoktak a - városi fiatalokon kívül mindenkit elriasztó - hadarvadadogásról. Szépen lassan, érthetöen kezdtek beszélni. Még Deutsch Tamás is aránylag.

A suttogópropagandák szerepét 1994 elökészítésében lehetne még cincálni böven:

Pl. 92 körül, amikor a Fidesz népszerüsége 35% felett volt (rég volt, igaz se volt talán), volt egy olyan suttogott okosság, hogy "húha, valószínüleg muszáj lesz az mszpvel koalícióra lépnünk 94-ben, mert különben ezek maradnak". Valószínüleg ekkoriban próbálkozhatott be az MSZP az éppen legnépszerübb Fidesznél. Valószínüleg eredménytelenül, ezután történetesen a Fidesz gyorsan elvesztett pár húzóarcot, majd a népszerüségét is.

A klasszikus 'Antall József halálos ágyán Orbán Viktort tette meg örökösének' pletyka pedig vajon honnan hova mozgathatott át szavazatokat?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.04. 16:15:07

@budai zöld: A szidó zsidózás nem újkeletű dolog, és nem is a rendszer- vagy magyarnemzetiesen, módszerváltás gyermeke, a magyar közszereplésben, és otthoni, családi és baráti összejöveteleken mindig is téma volt, talán a második véhá óta, a kádárájban talán kissé suttogóbban. De közismert tény, hogy LZ legendás és nagyszerű, ámde őrült színészünk úgy lépett be pinarészegen a Fészekbe, valamikor '73-ban, hogy buzik és zsidók kifele. A vicc valósága, hogy állítólag a klub majdnem ki is ürült ekkor, hogy azért, mert igaza volt LZ-nek, vagy már akkor túlontúl ismerték LZ-t, és tudták mi fog következni, nem tudni. De zsidózás mindig volt, mindenki tudta, hogy elvtárs-pajtás, pétergáborpéter és a MDP vezetőségének 80%-a zsidó származású, és így szinte kötelező volt a zsidókat, úgy en bloc, rejtve utálni, párton kívül s belül. De általánosan is, ha valakinek jól ment, az csakis azért lehetett, mert vagy zsidó, vagy párt-hátszeles, tehát biztos zsidó. Hitte ezt a nép, de hitte, ezért volt zsidózás.

Hogy Vitya Antall örököse, hát szvsz nemzeti, vidéki konzerveket vitt a fideszhez. Most ők szarjáűk a passzátszelet, arra, amerre a Nagyvezír mondja.

I_Isti 2010.03.04. 22:07:51

Az egész dolgot egyébiránt az tette lehetővé, hogy az USA elnöke, bizonyos Ronald Reagan úr, kitalálta, hogy a gazdasági és tudományos potenciáljuk felhasználásával lenyomják a SZU-t a fegyverkezési versenyben. És úgy lőn. Már csak emiatt is, a rencerváltozás minden egyéb káros mellékhatása ellenére is olyannyira lekötelezettek vagyunk az usa-nak, hogy nyugodt szívvel nyalhatunk nekik, tövig.

magyar-magyar szótár 2010.03.05. 05:44:32

@budai zöld: Meg kell állnom a bohóckormány szerepnél, ez a kifejezés pompás, ellophatom? Valóban, ez a legjobb, bohóckormány, úgy röhögtek a minisztériumban Horváthy Balázson, jaaaj, lépük szakadt beléje, köhögéstől visszhangzott az épület (ugye, a markukba.. álcázvást)

magyar-magyar szótár 2010.03.05. 05:55:35

@efes: Nem tudom, én idelent vidéken.. konzervek, Hát nem tudom, a kőolajszállító tankhajó ficzkánda jet-sky a büdös ajjas alfeődimentalitású büdösnépéhez képest. Itt a konzervativizmus a Kádár Tápláló Jó Faszára való nosztalgikus visszaemlékezés, 80 éves nénik egészen modern lózungokat hangoztatnak pl Szegény Feri mellett és büdös cigány bukszaszájú Óbánny faszistákok ellen. Szegény Feri, ha kezet akart csókoltatni, le kellett mennie tanyára [Kecskemétre, a szerk. norm.

Ez, hogy a vidéki (tegyük hozzá gyorsan a kuruc't) = óbbányista konz, ez urbanlegend. Vagy ingenis forgott, szavazáskor és végigszavazta a palettát az SZDSz re AZTÁN!!! Torgyánra AZTÁN az MSZP-re AZTÁN a fideszre szavazott és most dühöng, hogy sose talált.
Az hogy vidéki konzervatív, egyenlő: "Senkinek se legyen többje a másikénál, mindenkinek egyenlő fizetést, büdös maszek, villog a mercedes elejű ladáával, hunnan van, mennyivaót, roaggyon meg, nyóc óra munka, fejtű bűzlik a hal, mink is lopunk, mer a feőnökök is lopna, a pap bassza a szakácsnőjét, a kövér papok mindigloptak és nyúzták a népet, a cigányok lopnak, mink viszont szerzünk, ha nem mink visszük, viszi majd más a ruszkik erőszakótak, a zsidóknak a bűrü alatt is píz van, a svábok a szarbú is pízt csinálnak és büdösek, nem mosnak, nem takarítanak

ezek kb a vidéki konzervativizmus ígéi.

Namost ebből a katyvaszból aztán a politikusok meg vélemnyformálók mazsoláztak, meg irányított lekérdezésekkel bármit kihoztak. Ha úgy kérdeze, akkor a vidéki konz antiszemita, ha meg úgy kérdezem, akkor az aktuáklisan a falun át hajtott foglyohoz az asszonyok ODAmentek ital vízzel, krumplival, almával, kinyérrel. Ha akarom, ezt domborítom ki, ha meg akarom, azt, amit Konrád györgy.

budai zöld 2010.03.05. 11:22:05

@efes:
Kicsit konkrétabban, és kevésbé píszín.

Én az MSZP-s suttogózsidózást nem annyira 'zsidó zsidózás'-nak látom, mint inkább a lumpenproli szavazóbázis tudatos menedzselésének. Ennek a tömegnek releváns üzenet a cigányozás, zsidózás, a 23 millió román, a 100 kínai, a vegyük el a gazdagoktól, a járjon a segély, a támogatás, stb.
Nem állítom, hogy ezen üzenetek némelyike nem releváns más szavazói csoportoknak, de az úgynevezett 'bizonytalan szavazóknál' mind nagyon ül, és a baloldal következetesen használja is öket húsz éve, meg elötte is.

Ezzel együtt nem mondom, hogy nem volt a kádár alatt suttogózsidózás, különösen valószínüleg pesti olvasnitudók körében. De ezzel együtt ezek az arcok 90-ben még csont nélkül rászavaztak a radikális rendszerváltó SZDSZ-re.

Viktor Antall örököse: lehet, hogy hosszabb távon sikerült belöle jól kijönni, de azért 94-ben majdnem beledöglött a Fidesz, és azt sem hiszem, hogy 98-ban az antalli örökség miatt nyertek, inkább az volt, hogy jöjjenek a fiatalok (mondták a szavazók kortól függetlenül), és végre csináljanak valamit.

Az LZ-s történet meg gyönyörü - még több ilyet kérünk (Gyula és a vodka, Lacibá adidascipöje, stb.). Lehetne sorozat: XX. század a mozigépész szemével.
Lencséjén keresztül, pláne.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.05. 11:42:17

@budai zöld: Hehe, az a baj, hogy maguktól ezek ritkán bújnak elő, ki kell őket provokálni:)

Ez a Viktor Antall-örököse ügy lódította szvsz a fideszt a konzisok felé (vica versa), de mára már milyen? MDF-SZDSZ kontra Fidesz? Antall mit súgna erre Viktornak?

Szvsz a lumpenprolik nem mennek el szavazni, se akkor, se ma, se holnap. A lumpenproli az legfeljebb az utcára megy ki hőbörögni, és adott esetben bevásárlócentrumokat fosztogatni (mint tegnap Chilében). A legundorítóbb társadalmi réteg, irigyek, lusták és rosszindulatúak, mindemellett gyávák.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.05. 11:46:13

@magyar-magyar szótár: Amit te mondasz, az a lumpenparasztság. :) Na az sem jobb a lumpenproliknál, talán, sőt.

A víz és kenyér, meg gyümölcshordó asszonyok viszont így van, ezt nekem is mesélte nagyanyám.

magyar-magyar szótár 2010.03.06. 06:58:39

@efes: Na, és miből lettek a lumpenproletárok: A Fekete Vonat utasaiból, a település és munkaerő meg iparireform gyümölcseként kialakult Nagy (FALÁNK SEGGG AZ ORSZÁG ARCÁN) -Budapest reformfeltöltésével. Na, és kik parasztoznak leginkább? Az elsőgenerációsak, sőt, akik gyerekkorukban a konyhaajtó mögén még a zsírfekete vödörbe pesáltak (lányok terpeszből) azok a legfennköltebbek az alfeődimentalitás pekdesésében...

magyar-magyar szótár 2010.03.06. 07:00:36

@budai zöld: Az első bekezdés pompás. Ez a suttogó sunyiskodás a [név] cigányozásában is megnyilvánult, majd a PC-visszaszívásában (Dr Kendével szívatták vissza) Igazmondó Pályinkás Gyulla bá cigányozása detto pl.

magyar-magyar szótár 2010.03.06. 07:03:51

@budai zöld: Mint sváb, szoktam svábozni, pl a spóroláson (a zsírhurka, amib nem kerül kása MERRRT SPÓROLLUNK és az lesz a köret) a spórvacsorák dinnye és szőlőszezonban (essz tok brót mit melóne unt fertig!) a mosás helyet szellőzni kirakott ruhák (mondjuk modern szingli nő is így mos harisnyát meg blúzt mainapság is, harmadnap szimat ellenőrzi...)

magyar-magyar szótár 2010.03.06. 07:08:33

@efes: Dehogynemmegyel szavazni: Ezzel -és nem Szegény feriék kommunikációs tökélyével, azt Sváby meg az indexesek csak képzelték, hogy ők nyerték meg Ferinek a cuccost) NEM hanem az eőshy magyar kortes fogás, a póletárrrok ingyenliszttel és cukorral való elforgatása a necces körzetekben, ezen tudott Török Vigyori olyan érdekesen csudálkozni. És ezek többsége "téeszelnöktagozatos" képviselőjelölt volt ám!

A bűnözök, és a nem csak a csuklyászakós meg matróztrikós-melcsifelcsis kommunikációs netbetyárok (karmamédia) (amilyen hoax a "betyársereg", afféle az LMP) igyekeznek minden pártoldalról fogni egy palit, aki jól jöhet (a homokbányabűnöző MSZP-snek is van "fideszes" bűntársa)
süti beállítások módosítása