Isten Állakertje rémületesen nagy. Minél többet  ismerünk meg belőle, annál nagyobb határt tart az Ismeretlennel, amit Űr-nek is szokás eufemizálni. Mindenoldalról ez a Rettenet határolja, de Északról konkrétan. Keletről A Tudomány, Nyugatról a mondókák, világmesék, mondák, mesék, hiedelmek. Délről pedig a politikai köztudat.

hóbagoly –kedvesneklátszó és jajdeszépkülsejű ragadozómadár, aki a tollas táplálékot nemigen kedveli, csak a szőrösöket, úgymint egérfélék, patkányok stb.

(Bubo scandiacus) a madarak (Aves) osztályának a bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe és a bagolyfélék (Strigidae) családjába tartozó faj.
2002-ig a Nyctea nemhez tartozott, de átsorolták a Bubo nemhez, egyes rendszerek még a régi alakot Nyctea scandiaca használják

És mit tesz az Idő megszépítő messzeségének távlatövege pedig!

Hóbagoly volt a beceneve Dr Boross Péternek, aki a tragikusan amatőr Antall-kormány belügyminisztere volt, majd Antall halálával miniszterelnök. Ki hinné mainapság, amikor már arra sem emlékszünk, hogy az MSZP 1994-ben a viszaaszocializmusbakaródzókban keltett hamis nosztalgiaérzésekkel, meg a szakértői kormány igézetével nyerte meg a választásokat, hogy azért ijesztegettek is, méghozzá és nemutolsósorban Hóbagoly-jal. (A bácsinak akkor is hószín haja, baglyas pofazacsijai, horgacskás orra és szemüvege volt.)

http://www.klubhalo.hu/pic/papai_boross.gifkarikatúra a rémről

Ki gondolná, hogy az érdemei elsimerése mellett popsinbillentett , és ma még a haladóbaloldali és jajdeliberális megmondóemberek szerint is  cuki bácsika 1994. januárjában már-már az új Imrédy-nek aposztrofáltatott, és egyenlő volt a horthyfasizmus rémének teljesenfenyegetésével.

 

Anekdot a Hóbaglyi Érá-ról:

Parasztküldötség egy minisztériom előszobájában, 1994. február. Erről mondani kell valamit, mikor volt ez februárius, 1994. Mikoron a madarak felette reszkették a hóbaglyat. Mikoron a hóttifasziszta restaurácijó, üldeztetés, jobboldali súlyos túlhatalomnak már örökös életre való berendezkedése fenyegetett. Legalábbis hóttkomoly pofával igyekezték ezt kommunikálni a Felnőtt Bácsik.

 

A minisztériom szakmai államtitkárja tehát az előszobában ácsingóztatja a küldetteket, hajnali fél tíz, szó szót követ, kurtagumicsizmás vidékiparaszt menyecske felteszi: majd szeptemberben újra fölvetné a kérdést, akkor már a miniszter úrnak. Érkezik nyakbehúzva a súlyosan jobboldali miniszterúr, magyaras garbó, kiskoczkás tvídzakó, gordovány antilopcipő , hóna alatt ősmegyer veretes irattáska, sunnyog át. Ekkor megszólal fennen a feőosztályvezető, hogy a miniszter is értsen a szóból: Ó, szeptember, akkor már a Kónya  úr  nem lesz itt. Tudniillik, hogy az országgyűlési választások májusban. Ezt hallván a miniszter behúzza a nyakát s eltűnik. Tehát szeptemberben , a ballagó bival hátán a madarak igen ballanszéroznak, a kismenyecske bokorugró szoknyában, lagos cipőben bé a minisztériomba, hát az államtitkár ugyanaz az ember de egy fejjel magasbb –minthogy már politikai fokozatban.

 

másik anekdot HOPP!>> 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr59913823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.10. 14:28:57

Hóbagoly nagyuramnak a médiumokban, valamint bizonyos politikai körök szemében néhány év alatt végbemenő anamorfózisán én is nagyokat szoktam (volt) nézni.
Ehhez mérhető változás már csak az egykori főmumus, Torgyán József tekintetében mérhető, aki valamilyen okból kifolyólag -hogy, hogy nem- kedvelt szereplője lett a kereskedelmi médiumoknak, akit nemes egyszerűséggel csak "Elnök úr"-ként szólítanak mostanság, valamint finom úriemberként tartanak számon. Na brávó!

magyar-magyar szótár 2009.02.10. 15:56:33

Torgyán még monnyonyleee-ző korában (lásd a bósevikkozás cikkelyemet) is jóbarátja volt pl Horn Gyulának is.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.10. 16:33:12

Tényleg, olvastam is ezt a cikkelyedet. Azért faszagányos kis politikai establishment ez a miénk.
Persze ki gondolta volna, hogy egy Szilvásy meg egy Furcsányi után szinte (de csak szinte!) visszasírja az ember a Pufajkást.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.10. 23:43:47

megvan-e: 'gyanús pedigréjű gebines'

asszem az - akkor még fideszközeli - magyar narancsból

magyar-magyar szótár 2009.02.12. 02:00:27

Inkább úgy mondanám azt Hann' Amikor még liberális volt a MaNCS. Hajaj, amikor még P.Mobil volt az MSZP Ideológiai Lap-ja névleges főszerkesztőjének nick-je.. Hejh, a fiatal Winkler Róbert urbánus álatkertje.. hajaj, szépidők vótak, amikor még VágvölgyiBé pofája egy wooly pigs salonna-nyival véknyasabb vót!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.12. 14:25:01

@magyar-magyar szótár: no meg Szily pecás kalanfjai

sztem most is liberális, de pszt

legalábbis liberálisabb, mint akár a fidesz, akár az szdsz

(:elnézést, ez komoly ..mert viccnek kicsit durva:)

magyar-magyar szótár 2009.02.14. 02:28:32

Jó: nejlonliberális. Nagyjából az a választóvíz:
Nem liberális az a publicisztika, ami csak a címe és a felütés elolvasása után a könyökömön jön ki. Nem liberális a párt kutyája, macskája ill ezek kölykei. nem liberálisok, akik lózungokat adnak tvább. Liberális nem hazudik el Tokfalvi módján történelmet aktuálpolitikai indokból. Ésígytováb. Tehát maradjunk a kismagyar pornográáfiánál, csak mindig a Más Pár-ba tartozó nyúlkál a bugyijába meg fiknyáz. Jógyerek ( lsd.: stréber) ááártatlan angyalpufók arccal ályulkodik.
Szily biztos barátságos pofa live, de ha valaki butzizáspéczézésen címlapmarkecol.. Én is útálom Havast, de éppenséggel nagyonerőltetetten se volt buzizásnak minősíthető (vö össze a valóban liberális sajtó tréfáit meleg vagy afro-amerikai vagy stb PC megfogalmazásokhoz..)

A kommisszários sajtó nem liberális sajtó. Nyalósajtó nem liberális. Liberális újságíró nem ül be a miniszterelnök mindencsütörtöki spontán informális fejtágítójára (2004-2005). Vagy ha beül, megkérdezi, hogy a Bayer mért nincsen itt. Útálja Bayert, de annál több témája van, mintsem feszt Bayerrel foglalkozzonm. Byer még a Reakció-soknak is jó "címlapmarketinghez"
Hann, milyen liberális az szerinted, aki a szájával tiltakozik a cimkézés elen, a kiskezével meg ragaszgálja???
Persze meghagyom,. hogy kedvencpártom kutyuskájának a kakija nem annyira felháborító, tanképp lehetőség az aszfaltjárdára humuszt képezni :)))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.14. 22:43:34

@magyar-magyar szótár: Szily már rég nem narancsos

azt nem tom, milyen rég nem liberális-e
süti beállítások módosítása