Már régente is tapasztalhatták a rádión keresztüli időjárásjelentések naív hívői, hogy ha 'Pesten (ami Buda is) süt a nap, akkor országosan, és a paraszt egy [ein] sötét & buta zsírállat, ha úgy vet márciusban, hogy nem tudja, majd fagyos lesz a május vége, ámde a napfényből   a Balcsira leömlő A Város népe meg mondjuk a tó partján a szemerkélő -permetező szürke délelőttben a meteorológusok édesanyukáját szidalmazza.

 Azonképpen:

Bár Magyarországon kerékpároznak talán a legtöbben a másodosztályú ónijós tagállamokat figyelembe véve is, ám ezen kerékpározóknak csak elhanyagolhatóan kis százaléka bringás.

A bringás ugyanis alter, szubkulturális és nagyon gázosan modoros tüntető A Városban. Alter csávó, akinek joga van taplótahó zsírbunkónak lenni. Sőt, amikor a legbelső lekanyarodósávban az autós mellé hajt A Hős Pesti Bringás (ennek űbermencs változata a Hajtás Pajtás) és édes lábikójával még ő rúgdal az autó ajtaja felé, akkor ő nem az, ami, szimplán egy törtető pestiparaszt, hanem alternatív művésszel felérő avangár csemplyonja a pesti közlekedésnek. Lobbysta is, ugyanis az új "KRESZ"-be sikerült a tahótaplóságát szabályszerűséggé legalizáltatnia és még büszke is erre. Szintúgy, ha a neki vastag pirosból a gyalogosoknak zölbe merőlegesen "Takaróóóggyatok barmok, félre!"-felkiáltással hajt. Természetesen a zebrán viszont, amikor nyeregben ülve-hajtva áthajt, akkor is "ügyes". Az The Best of Pesti Bringás mely szívszaggatóan orál arról, hogy az autósok visszaélnek fizikai erőfölényükkel -azonban, amikor ő ugyanilyen türhő módon bánik a gyalogosokkal, visszaélve erőfölényével, akkor tulajdonképpen a magyar , szerinte átlagbunkóval szemben valósítja meg ő alternatíve önmagát, szinte művésziessen, és tessen a gyalogosnak bringára kapnia, és akkor majd ő is wuuu-de-alter csávó lehet ám! 

Ha valami agyatlan, semmiben sem eredeti, ötlettelen csávó el akarja magát fogadtatni a mai szellemi és netokratív életben, pl a blogoszférában, akkor már mikiegérmásoló vajpapírra se nincsen szüksége s nem kell u-betűket gyakorolnia tepsiszem kutyusok és nyílórózsák meg tulipánok rajzolásához. Elég tettetni azt, hogy ő mekkora alter csávó, és máris el van fogadva. Az alter stréberség receptje a következő. Legyen politikai szent meggyőződése a liberalizmus (nem kell félni, tartalmilag lehet tökhülye ehhez az eszmerendszerhez, mélymagyar liberális csak a szájával csinálja, orális-liberális, modoros és formára adó). Bringázzon. Füvezzen. Legyen kedvenc költője és egyben példaképe Paizs Miklós. Tehát időnként törjön ki belőle a kultúra nagyon. A szomszédját, ha nammamarországos matricát ragaszgált a kocsijára, nácinak nevezze, mert az nagyobbat szól, mint a fasiszta. Ha időnként undorodnia kell mélymagyarfaszisták láttán A Városban, akkor nagynyilvánosság előtt füllentse azt, hogy retteg és fél. Ha blogol, akkor a náci, zsidózó kommenteket hagyja bent, ezek hiányában (ti. ha nincsen annyi esze, hogy kurucinfostos kommenteket provokáljon ki) akkor alapítson egy nácinak tetsző kommentnicket és trolloskodjon azzal magánál.  Szemenszedve fikázzon vallást, tehát legyen antiklerikális és elsősorban a pápát meg a katolikusokat csulázza le. Igazi magyar libérjáliss olyan egyházat, mint az evangélikus , a szájára sem vesz Donáth László miatt, aki tulajdonképpen a magyar jóoldali megfelelőség jóformán egyetlen elfogadottja a mostanában nem annyira emlegetett Iványi Gábor mellett. Ja, és el ne felejtsem megismételni:

BRINGÁZZ VAGY HAZUDD LEGALÁBB -ha jót akarsz magadnak.

 

Amúgy és különben bezzegóperenciás példákra szoktak hivatkozni, pl Amsterdamra, ami a mélymagyar közhiedelem szerint Hollandia fővárosa és nagyváros, pedig nem annyira nagy és főleg nem Budapest forma. És ott, tessék ennek bátran utánaguglizni, mennyi montenbike meg csicsás & feltűnésiviszketeg 1000  €-s bringa van 24 sebességes összteleszkópos duplatárcsafékes duraluminium vázas?

 

Most a "Száguldj le túristaúton a Budai hg-ből" szuperalternatív mozgalom bunkóságaira csak utalok.

A fenti képen tipikus bezzegóperenciántúli, bergengóc vagy burkus látvány: mennyi is ezek közül a montenbike?

Az alter bringás látványcucc?

Máskülönben pedig A Városban van még néhány olyan tényező, ami miatt bringázni fizikailag lehetelen. Nem azokra a sávokra gondolok, amikben tűz esetén a félrehúzódó személyautók és a Naaagy Sáááárga Siemens villamos között a tükörtől tükörig 2m70 cm széles tűzoltóautó nem fér el. Vagy csak abba gondoljunk bele, a Dob utcában hány autót zúzna le egy tűzoltóautó... Hanem maga az út alkalmatlan, szinte bárhol a bringázásra az úthibák miatt

Kóka János 2007-ben azt mondotta, hogy most ugyan nem árulja el, de majd hét esztendő múlva, 2014-ben tehát megtudja mindenki , mire kellenek* a kerékpárutak A Város -ban. És, még de jó lenne majd azt is tudni 2014-ben, ki is volt valójában ez a Kóka János és milyen valódi szereppel a magyar politikai életben 2000-2010 között...

Kerékpárparkoló az amsterdami központi pályaudvarnál. Játékos feladat: számláljuk meg, hány drága látványbicikli, modoros montenbika látható a képen.

 

Magyarországon ilyen bicikliket csak vidéken, alföldi & cslédmentalitású tajtparasztság köreiben látni. Lomibaótban 10 ezerért van Steyr-Puch bicaj, háromsebességes, agyváltós.

 

*Súgom a választ: Egy igazi energiaválság esetén arra, amire a vasutak. Ha olyan energia, azaz benzin-gázolaj válság lesz, hogy nem jut a belsőégésű motorokba, akkor az ország ellátása a vasútra szorul -már ahonnan még nem lopták el a fémszedők a sineket meg berendezéseket. Ja, és akkor majd az idiótán megtervezett kerékpárutak helyet a rendes úttesten terepbiciklizhetnek a.. na ugye, hogy nem volt igazam, itt mégis kell a montenbika a gödörállóbb ballonos gumijai miatt??

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr11426154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Wilbur Swain 2010.02.26. 08:39:35

"szomorúan" látom, hogy a bicikli meglétén kívül semmi sem sorol a bringások közé, pedig Istenuccse tényleg azzal közlekedek itt, a kies Alföldön

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.26. 09:28:01

Mi van, apa, te is megkattongásmarketingelni szándékszod a blogod? Ergya dolog.

1 Pesti bringásként csak azt mondom, hogy köcsög autós.
2 A Hajtipajtis azért rugdos, mert az a tapasztalata, hogy a művelt és szabálykövető autós 10ből 9szer ráhúzza a kormányt.
3 Kurva nagy tévedés, hogy a pesti bringások mind libsik, ha járnál utcai harcokra, és más tömegrendezvényekre, és közlekednél többet nyitott szemmel Pesten, láthatnád, hogy a bringások nagyobb része (nem az, amelyik évente egyszer az Andrássyn kritikálmasszozik) bizony kő jobbikos
4 Valszeg ezért is mondja minden autós köcsög, hogy a pesti bringás a bunkó
5 Éppen csak annyi bringás bringázik befüvezve/bepiálva, mint autós, úgyhogy.
6 ennek analógiájára, épp annyi bringás bunkó, mint autós
7 Nem a bringások miatt nem lehet elférni Pesten, hanem -láss csodát!- miattad, autós miatt
8 Meg miattad, vidéki autós miatt
9 A divatbicikliben van egyedül igazad, de azokat is ugyanaz a sötét frusztráció szülte, mint az egész posztot. Divatbiciklis pedig ugyanaz a gyökér, aki más kasztban tízmilliós autókkal szaladgál, itt sincs különbség.

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.02.26. 10:08:21

kapcsolódó link:
www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/9174/ludditak/kero-zeneszoveg.html

kedvenceim, a luddita csajok tolják a tutit bringás kontextben is

on

kicsit túl sokatr markolnál megint, asszem

nem minden bringás libsi, nem minden jógyerekblogger bringás ésatöbbit nemismondom

szóval ez nekem most nem jött át
juj

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.02.26. 10:13:30

@easykarma:
alter csávó voltam
zsírbunkó nem
libsi voltam
bringás nem
jóoldaliblogger voltam
nácizó trolltörlő nem
hannibál voltam

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.02.26. 10:15:12

@efes: én láttam már közel kétmillás pözsó kerékpárt...

Plumper 2010.02.26. 10:50:55

@easykarma: idióta, aki olyat vesz, vagy csak villogni akar. annyiért egy nagyon jó, használt, japán motort veszel, 500ccm-eset.:P

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.26. 13:09:08

@easykarma: A sportolók nyilván nem tartoznak bele a drágabiciklis suttyók körébe, hiszen ki merne downhillezni egy 50 ezer forintos áruházi biciklivel?

Ja igen. Turistaúton igenis ÉR biciklizni, de alap, hogy a gyalogosnak van elsőbbsége. Motorozni, autózni viszont tilos.

Szerintem egy kétmillás biciklivel azért elősorban sportoló jár, vagy inkább edz. Másnak minek? Lelakatolni a mammut előtt? :D

2010.02.26. 14:30:26

@efes: Neeeem...Azt csak elmondani jó.

elsevero 2010.02.26. 15:10:51

Mindenki, aki bármilyen okból fasz, az csakis jóoldali liberális lehet, különben nem lenne fasz. Ja, a nácikok is faszok, de ők nem számítanak mer' kevesen vannak és amúgyis csak gyermekbetegség. Ez már fixált idea. :)

Barát József guru 2010.02.26. 15:25:19

Akinek pedig eltér a véleménye a post írójától, az a jógyerek.
Sőt, biciklis jógyerek.

cd-r 2010.02.26. 15:32:02

nekem nincs biciklim, autóm sincs, de nem i fáj, ha valakinek 2milliós biciklije van vagy 20 milliós autója. egyszerűen lefosom. akinek meg ilyen dolgok ennyire szúrják a szemét menjen el egy jó kurvához és ürítsen egyet.

Barát József guru 2010.02.26. 15:52:13

Nekem bkv bérletem van, és manapság már az sem egy olcsó dolog:))

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.26. 20:23:37

@Barát József guru: Nekem húszezer forintért vett kb. 20 éves japán mountain bike-om van, amire az évek során ráköltöttem még mondjuk 30 ezret (lakat-lánc, gumik többször, pedálmű, villa, ülés, stucni), így van egy ötvenezres húszéves mountain bike-om, most akkor én jógyerek vagyok, vagy rossz? :) A posztíró szerint jó, ami nála azt jelenti, hogy rossz, de szerintem jó.

magyar-magyar szótár 2010.02.27. 01:39:33

@dr. Wilbur Swain: ho-oooo-gy is lehetne bringás az az alföldi (= cselédmentalitású -ez6ek miatt ugortak kútba reformjaink ráadásul a történelmi idők óta mindig is, lásd Móricz Zsigmond Erdély-ében főuraink hódmezővásárhelyi atyai látogatását...)a mamabiciklin. Még szerencse, hogy mostanában már hemzsegnek a treszkaós montenbikák, de hát a Shimano váltó, az égő ám nagyon.

magyar-magyar szótár 2010.02.27. 01:50:33

@efes: Végre valami, amiben látszólag nem értünk egyet. [Ez a válaszom Easykarma drága elvtársamnak is szól, aki megint pártszerűen jujjog, de nem ám átgondoltan :))) ]
Ne haragudj barátom, de ugye ez is az egyenletesen mély magyarság terepe, a pesti közlekedés. Perszehogy NÉZŐPONT kérdése, a bringás, ahogy érzi, neki a bőre a határ, milliméterre érzi, míg az autós odabent a vasban ülve, amikor az Üllői'ről kanyarodik (gfelülről) jobbra, két sávban mellé BELÜLRŐL az ÜGYES pestibringás behúz, ami a bringásnak virtuoso ÜGYESség, az rémíszti az autóst, aki ugye a mellette szintén jobbrakanyarodó autó miatt balra teret csak kevéssé engedhet, próbálj jobbtükörbenézvést pláne, a holtterében ÜGYES az a bringás, kanyarodni, miközben előre is kell néznie, pl telizöldben a gyalogosokat is engedik, aki baromok (bringásszempontból a gyalogos SZINTÉN barom, ugye, lásd a Margit híd eseteit ősszel) ... nem is részletezem. Egyenletesen vagyunk MÉLYen felelősek a helyzetért: Egyszerűen a magyar nem tud közlekedni, és PONTOSAN EZ a lényeg a parabolámban, hogy szemre nem tudod, jobbos, balos, faszista vagy alfeődi cselédmentalitású-e a barom. Teherautósofőrként az volt a bajom a Bátor Hős Alter Bringásokkal, mint az ügyes pestiautóssal is, hogy fogalma sincsen arról, hogy a teheraótónak IS VAN tükörholtere, és ott bátorkodik a hátsókerekemnél, ha kissé megemelem a seggem az ülésben és fél-állva nézek le a kerekem mellé, akkor látom is, de ha véletlenül ráhúzok, akkor persze én vagyok a hibás.

Jobber és baller újságírók sugallják, miszerint kettőbe van szakadva az ország, de pl a mélymagyar közlekedésben sem látszik ez, mert egyenletesen és mélyen tahó még mindig közlekedőink java, és én nem látom, hogy javulna a helyzet, mindenki les ki a fejéből, ő tudja, miért lasul be, de indexet nem használ, féklámpával nem pislogtat, hogy FIGYELJ VALAMIRE KÉSZÜLÖK..

És tegyük hozzá, sok gyakorlatlan vezető is van, aki mellé szintén behz a Bátor Pesti Bringás belülről kanyarodáskor...
Nem tudom, hogy az EGYIK bátor bringás misesejtve a MÁSIK bátor bringás csajának édes kis Mici-kéje mellé, ha behúz és rúgdal a lábikójával, mennyire gályl az...

magyar-magyar szótár 2010.02.27. 01:57:53

@Plumper: A használt japánmotorokról jut eszembe, hogy az ősi japán motorok (70-es-80-as évek beli Yamaha RD pl) szinte örökéletű vasak.. a motorozásban detto, az öltönyös, luxusrobogós MENETgerek a pestiközlekedésben, az óránként 270km-re képes Suzy-kal egy szemre is ÉREZHETŐ (bocs :))) ) kanyart "angol stílus"-ban [balra a kanyar és ő testével erősen jobbra hajlik el, a 20-as években lemezvillás fixes mkp-nál volt jogos] KÓSTOLGAT_GAT_GATÓ látványmotorosok és a szintén a mékymagyar MENETger kateg' zajmotorosok, aikél a csendszennyezés a lénye: HALLD ÉN REPESZTEK és alig látsz, az is külföldi, olyan motorost, aki nyugalmat sugározva gyorsan, ámde lendületesen, szemétkedés, fitogtatás, kényszerítés, "úgyisgyorsabb vagyok és elhúzok a faszba, leshetsz!" nélkül szeriőzen SUHAN. De ez jellemző pl az Audi A8 tulajaink javára is, képtelen cikkcakolás (= diszkós gyerek stíl) nélkül, ELEGANT-an haladni...

magyar-magyar szótár 2010.02.27. 01:59:54

@efes: Régen izgat (amióta csatlakoztam a Veled Vagyunk Ali [Hewson]! -mozgalomhoz), hogy van-e összefüggés a művésznő fülcimpa és csikló[+kellékei] mérete között... te tudsz erről valamit?

magyar-magyar szótár 2010.02.27. 02:05:22

@elsevero: A nácik valóban nagyon kevesen vannak, a fasiszták annál többen . Én elsősorban gyógypedagógiai kérdésnek tekintem az ügyet. Kétségbeesésükben, tahóságukban, nemzethyess vakságukban frusztrálódott emberek súlyos szókincs-hiánnyal.. egyszerűen nem találtak szavakat arra, ahogy a demokratikus intézményrendszert a Refómmjaink Arszlánjai deep throat-olták az elmúlt 5-6 évben .. rakás idegbeteg (tönkrement) kisválakozó, garázsboltos, ja igen, ezek azok a bizonyos "házmesterek de ők voltak azok a házmesterfilozófusok, akik beszopták a fasisztaveszélyt az 1994-es választások előtt és visszaaszocializmusba akaróztak, az akkor jó Szakértői Kormány-t kívánták. Akkor ugye cukimódon voltak demagógok, de most meg undorítóan. Egy átlag magyar politikaianalfabéta az elmúlt 20 évben már minden volt, torgyánista, meg Horn Gyula-párti, meg addig vót jó, míg Kádár élt, most ugyanezek a kispolgári "tömegek" jobbikosok... ez nem valóditömeg... ez társadalmitehetetlenségben ide-odavetődés...

magyar-magyar szótár 2010.02.27. 02:10:39

@efes: Ne dühöngj... ugye, milyen kellemetlenül is lehet valaki matulista -fikaista? (nyilván, ha igaz lenne az, hogy a Bátor Pesti Bringások java jobbikos faszistaááálatt, akkor nem lenne ennyire powerelve a bringaizmus) De amúgy egy kissé avas már tényleg ennek a (sokkal korábban írt) posztnak ez a rétege, kb 2008-ban lejárt a szavatosága, de azért szerintem ez még nem a fogyaszthatóság határideje volt.. vannak azért tanulságok, amiket még te is átgondolhatsz (főleg a jármű-határ-érzete az... lehetne annyi empátia egy Bátor Bringásban, hogy arra gondol, lehet, hogy anyu, hugi vagy nagyi vagy a nagynéni vagy a barátcsajszi ül abban a FOS VASKALITKÁBAN aki mellé ÜGYESkedik.. és aki úgy 30-40 cm-re SEM érzi a járműve határait... és FÉLELMÉBEN húzza jobbra a kormányt, mert mindig arra húzza, amerre néz, és nem agresszivitásból!!! vagy nammami jön át a gyalogátkelőhelyen...)

magyar-magyar szótár 2010.02.27. 02:15:17

@efes: Jutnak eszembe a túrista (és mindenféle erdei mezei) utakon ZAJmotorozó barmok. Az erdész, a mező -erdőőr teljes joggal húzza ki a drótot, igaza van. Nyilván ezek a barmok se szeretnék, ha hajnali fél 10-kor egy őz család húzna keresztül a hálószobájukon, és ÁM az őz hogy tud harapni, a vadászok erősbbt félik, mint a vadkant...

magyar-magyar szótár 2010.02.27. 02:18:53

@Barát József guru: Ádehogy. Elismerem, hogy van (szándékoltan ám és nemkevés) matulista-fikaista törekvés az írásomban ami alapján jogos lenne a síklogikai szillogizmusod) ámde nem. Annyira vesszőparipális (únásig ismételt9 szajkózásom már pontosan ennek az állításnak az ellenkezője, vagyis: csöpet sem lesz alter (meg libsi) a bringázástól valaki, de de a nem-től sem. Egyszerűen arról van szó itt is, hogy a mélymagyar (it specielle KÖZLEKEDÉSI) bunkóság odalfügetlenül egyenletes.

A képek pedig önmagukért beszélnek, cáfolhatatlan , ha felkűűűdöm magam a göncölszekérbe és agyonbasszusgitározom a telihóóódat akkor is fennáll..

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.27. 12:34:34

@magyar-magyar szótár: Ez egyedi eset, még ha általános is.:) A Kreszt mindenkinek be kell tartani, autósnak biciklisnek egyaránt. Kész, punkt um.

A fülcimpa és csikló méretek közti korreláció már izgalmasabb téma. Szerintem, gyatra kis tapasztalataim alapján, nagyjából ugyanaz lehet az összefüggés, mint a férfiaknál az orrhossz és a farokméret: egyenesen arányos.

Vannak még ilyenek, a nagy orrú nők viszont hangosan sikoltozva élveznek, az összenőtt szemöldökűek biztosan fehérmájúak, akinek a lábán a nagylábujj melletti ujj túlnyúl az összes többin, az egy önző dög, akinek a kezének körmei ilyen Jakab-kagylószerű formájúak (a rovátkolás nélkül!), azok irdatlan mód szeretnek kúrni. Ez utóbbit igazolni is tudom.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.27. 12:38:51

@efes: Az összenőtt szemöldökű csajok agresszíven fehérmájúak, ezek képesek megerőszakolni a férfiakat. Ha az összenőtt szemöldök nagy orral párosul egy nőnél, akkor vagy Görögországban vagy, és/vagy menekülnöd kell.

Barát József guru 2010.02.27. 13:33:10

@efes: Nem akarok belepofázni, de neten lógás helyett inkább csajokkal kéne ismerkedned, nem? :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.27. 14:31:16

@Barát József guru: Amennyi nekem kell, annyit ismerek. Örülök, hogy az sincs itthon, és nyugodtan lóghatok a neten... ;)

magyar-magyar szótár 2010.02.28. 02:38:23

@efes: A fehérmáj EGYIK jele lehet a mell picinysége, ezt két erős "ellenkezőeset" is alátámasztja.

Igen, a görög ősnők összenőttszemöldökűek voltak, ámde az erőszak leginkább a Nagy Őszi Düonűszosz-ünnepet jellemezte. Viszont akoriban a férfiak még akaratlagosan is képesek voltak némi merevséget fenntartani és magmléás után is egy viszonylag használható feszességet... vagyis tudták azt, amit a XX. századi Magyarországon leginkább már csak a legendás szolnoki arab [algériai]vízügyiszakközepes fiúk... Így aztán szolnoki leánykörökben a letűnő olaszpasizást az arabpasizás váltotta 1981-83 táján. (Voltak laoszi fiúk is, de ezek képességeiről nincsen hallomásom...)

magyar-magyar szótár 2010.02.28. 02:40:43

@Barát József guru: Ó, csajokkal nagyon könnyű a neten ismerkedni, nemrég beszéltem egy HHH-sráccal, hivatása szerint kurvafuttató hercegffy sofőrje, aki éjszakánként 12-16 éves budapesti lányokkal seXXXcsetel. Edzésben tartja a befűzőképességét.

magyar-magyar szótár 2010.02.28. 02:45:14

@efes: KRESZT betartani - ha mindenki szépen betartaná, tudod, mi lenne. Nekem, mint velőmig liberálisnak, összesen egy kresz-szabályom van: Tedd azt másokkal, amit magaddal szemben is elvársz. És itt a baj a Hős Pesti Bringásokkal, pl hogy a gyalogosokkal pont akkora barmok, mint vélük az autósok. És a beleérzőképesség hiánya, a mindenben az agresszió feltételezése: Hajtás Pajtás betép JOBBRÓL egy csajszi édes kis Mici'kéje mellé jobbra kisiívbenkanyarpodásokr, a csaj RÉMÜLTEN nézi a tükörben a manővert -és ez nem egyedi eset ám!annyiszor történik meg, ahányszor A Mi Hősünk kanyarodik... és a gyakorlatlan vezető mindig arra húzza a kormányt, pláne tükörbenézvést, amerre néz EZT aztán a Hős agresszióként interpretálja... és vehetjük ezt is parabolának, társadalmi "ráhúzásokat" illetően is...

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.03.05. 10:37:43

@magyar-magyar szótár: mostanság mintha többször elvesznél az egyedi vs általánosban...

a jujra:
a posztbeli pestibringás és a kommentekben finomított/pontosított bringásállat vélelmezhetően más ideológiai és pártpreferenciális háttéren teker

a kommentbeli mélymagyar nemindexelős tahó általánosítás sem módosítja a konkrétan libsialterbringástahópestijógyerekt a posztban

nem bántásból, de pest is vidék
bár vidék nem pest

délibáb meg sehol sincs ilyenkor tél vége felé

magyar-magyar szótár 2010.03.10. 05:39:54

@easykarma: A bringázást, mint alterséget az Egyetlen Üdvözítő Liberális Párt szajkómunkásai kezdték el á lá kendermag-szerűen powerelni. Igaz, én kurucinfos-ban nem tapicskolok mazohistán, mint a hozzád hasonlóan fejlett tudatúak, de nem rémlik A Város útjairól egy nammamarországmatricás futárhátitasi sem. vagy futármotor.

Joggal korholsz, de ne feledd, hogy én a nem-általánosító, óóóóó, hogyisse jógyerekség szerint büdös alföldimentalitású tajtparaszt vagyok, tehát nem bucskázhatok át a fejemen.

ÉS HOPPÁ MEGVAN!! - pontosan ezt erőltetném, hogy lássuk már be,nincsen a társadalomban olyan kettéköltöztethetős szegmentáltság, mint amit a jógyerekek óta W-től Basahalom Blvd -ig (úgy tudom, ő találta/tálalta föl azt a baromságot a költözzön kettőbe az ország.

Megvádolsz általánosítással, de pl én írtam aról, hogy a két "szegmens" nyárikonyháiban ugyanaz fő vasárnap, ha gyönnének le a gyerekek. Pontosan, hogy a népnevelők, az un "liberálisaink" általánosítanak, pl a cigányügy jógyerek-tálalása csummáig egy büdösnagy általánosítás.

Aztán itt vannak a nácik, azaz a nackók vagyis az én terminusom szerint balfaszkók. Azért, mert százezres tömegek nem találtak szavakat arra a kommunikációs tökélyre, amihez netokráciánk,. especielle az index és a neked tetsző jógyerekek, szigorúan ám szakmailag!!!! és ezek a tömegek "fasizálódta" (retorikailag, kündüiánuss vérzsírtolulásos kifakadásokban, jajjj hagymonggyak mán oat, amitű jezek fölidegesednek... lásd a hejjhittler-t) ugye, milyen cukor volt az, amikor még az látszott csak, hogy csupán marketingcélokra használható fenyegetés lesz ez a "jobbratolódás"... Akkor meg voltak elégedve magukkal a kommunikátorok, hogy ezzel is a gazdik javára dolgoztak..
ismered a PoCa hivatkozsát, miszerint ők bármelypárnak is dolgoztak volna, áluk a lényeg nem az elhivatottság, hanem a száraz szakmaizmus.

Szóval ennyit az általánosításról.

Az általánosítás is olyan , mint a fing, az enyém egészségügyi szükségszuerűség és nem is olyan büdös, alig érzem, debezzeg amazoké, az ajjas fingóak, nahát! Perszehiogy egy rakás hahjtáspajtás apolitikus, egyszerűen csak korunkhőse, mint volt egykor a gebines, a pincér vagy a taxis vagy a benzinkutas, jó sok bölcsészlány lehet megdugni, ha az ember átmegy rasztába, meg ilyesmi. A divat mondja meg, hog ki vagy, A Városban bringázni divat.. de ezt lózungszinten is vállalni A CVáros-ban bringázni az utak állapota miatt már külön is életveszélyes, ez egy szakmai sáv lene, de erről nem beszélünk. én is vagyok olyan kommunikációs disznó, hogy hallgassak arról, hogy egy amszterdami mamikerékpár nyolcast kapna hatszáz méteren..

Jó keveset beszélni, mert attól bölcsnek hat az ember, egyszerű lakonikus hatszavas szillogzmusokat állítani és persze az nem általánosítás ám!

magyar-magyar szótár 2010.03.10. 05:41:21

@easykarma: Pest is vidék -és megint a nyitottajtón rohantál be, ezt ugatom mióta, hogy a legpestistábbak az elsőgenerációsok... És a mi falunkban is van pest: az ángol típusú sorházas negyed.

magyar-magyar szótár 2010.03.10. 05:46:43

@easykarma: És akkor még arról nem beszéltünk, hogyA Város, bárhogyan is szeretnék ezt lakói, konglomerátum, Pest foltonkint Buda és Buda más, más a lakótelepe, a zöldségese, a közlekedése, a fűsűelv, kevesebb az "ügyes"... már Krúdy is aki kényszerből élt A Városban és igazán sose szerete, pedig emnnyi jót írt róla...) nem véletlenül inkább Budán.

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.03.10. 11:32:23

@magyar-magyar szótár: azt hiszem, túlbecsülsz
(vagy megint az általánosítás?:)
nem vagyok elég fejlett tudatú, így igen ritkán tapicskolok a kucuginfón

keveset beszélni meg azért is lehet, mert pl kevés az embernek az ideje..:)

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.03.10. 11:34:45

@magyar-magyar szótár: én másodgenerációs pestiként - és itt buda is pest - ugyanezt látom

ti hogy a 'nemrég még vidéki' pesti nézi inkább le a 'még mindég vidéki' nempestit
a bezzegpesti meg nem foglalkozik ezzel

depersze ez is általánosítás

easykarma · http://easykarma.blog.hu/ 2010.03.10. 11:43:50

@magyar-magyar szótár: ilyen a 'nagyváros'

off

budán hegyek vannak meg tolvaj komcsik pesten a laposon meg tolvaj cigányok
belpesten meg tolvaj zsidók
külpesten meg tolvaj prolik

tudja ezt minden vidéki
és pestividéki és vidékipesti stb

ez az 'általános' vélekedés

ezzel szemben a nép őszinte fáklyája, a nemzetmegmentő vidékimagyar Jobbik itt nálunk, Újbudán nőtt ki a Miépből, mely szintén itt volt a legerősebb fénykorában

budai úrigyerekek csak ők is

on

magyar-magyar szótár 2010.03.10. 14:50:55

@easykarma: Hát ilyen szövegek mindig lesznek, a jó bornak is van seprője.

Egyébként Nagy-Budapesten is -gondolom- az utolsó komenyisták kihaltak a műlt század nyolcvanas éveiben, nálunk 1988 körül... Sőt, Pesten szabadabb élet volt, nem nyírták annyira a maszekot, még maszek kozmetikus sőt, mászek divatszalón is volt még a Kádári Konszolidáció reggelén is.

Namost az nem általánosítás, hogy 1200-2000 minősíthető elmebeteg hőbörgését kiterjesztem imígyen: "A magyar népesség ötöde szélsőjobboldali"

A telefaxxom csummáig van már ezzel a sok politológussal, hát a tömegek már mindenek vótak itt.. debbezzeg 16 éve milyen jól szavaztak a szakértőikormányra meg a visszaaszocialiozmusba akkor jó volt ugye?

Itt van a Turhaházy project. Az index is milyen faszagányosan proppóz"A jobbikosok is korruptak", Vona csajozik az iwiwen = Hagyó & Co.
Hát, ne haragudj Hanni, de ez kábé az óvoda szintje.. ( Igaz, hogy mink könyékig a lyányok bugyijában, de Róccsikáék az asztal lapjához fenyik a bubust! Óvónéééniiiiii)

A Jobbikkal nem az a baj, hogy "ők is korruptak" meg ők mégvizebbet prédikálván mégborobbat isznak. A jobbikkal az a baj, hogy elmebaj. Méghozzá súlyos. Voltz valami politiokai magyarázata a komolyanvevésnek még egy éve, mert akkor úgy volt, hogy a félelem majd a jógyerekekre szavaztatja a büdösbunkókat. Most meg sorra dugába dől az összes politológus-trükk...
Úgyhogy talán most már nem kéne ez a túlsággal komolyanvétel...

Ki trükközött az MDF-fel?? A Jobbik? Ki szaratta be az MDF-et? A "büdösbunkó nép" akik nem szopták nbe Somogyiék trükkjeit?? Ki a felelős ezért a politikai fosturháért? A Jobbik??
Ki nem rúgta seggbe, ahogy kellett volna, mint hülyét, Turhaházyt és Tocskolczkayt? Ki "nem találta meg őket" amikor még érdemes lett volna... Ki játszott a tűzzel???

magyar-magyar szótár 2010.03.10. 14:52:33

@easykarma: mi a maimarketing?
általánosítás
és
hülyéneknézés
süti beállítások módosítása