"Ez mind szar, ez a zöld sár, amit a lapáttal tolok?"

/M.Kiss Csaba a kocatelepen/

 

Ali Wallraff (Legalul c könyvéről Legeza Mária ismertetése innen klattyan)

Tanulságos lehetne ez a bejegyzés jógyerekeknek. A melegvíz és a spanyolviasz feltalálása mellett még az amerikafelfedezés, mint műfajok, jellemzik leginkább a netoszférát. Pedig már több jégkorszakkal ezelőtt Vitray Tamás felfedezte külföldön, sportriporterként a szállodai szobája 42 csatornás szines televíziókészülékén, hogy az ember fog egy burzsoáziában látott ötletet, itthon megvalósítja, mint a román autóipar a Daciát (csak a hajtásláncért fizettek licenszet, de az egészet lemásolták) és dicsőséget arat, mert (1975-ben) egy átlag tévézabáló paraszt nem leshet Nyugaton tévét... hacsaknem schwoob és rokonlátogatási céllal kékútlevélért nem folyamodik (2 ill. háromévente) Ungvári Tamás meg olyan pop-beat-rock magazinokhoz jutott hozzá, amikhez magyar nehezen sem, s ezekből írt tizenegyedikkönyvet.

Mit keres Günter Wallraff egy magyar-magyar szótárban? Ezt a czikkelyt a Moldova György szócikk helyet írom.

Mi a különbség Moldova és Wallraff között? Moldova közepesnél gyöngébb képességű szépíró volt, ám, mint ilyen, amikor szembesülnie kellett azzal, hogy ez a meló nem neki való, hálistennek nem a szokásos utat,   a gyermekirodalmat, gyermekversköltészetet választotta.

Amit művelt, az hasonló a mai MÁV meg BKV fikázó (figyelő) payolisztikus (ingyen-nyaló-ágazat) blogtevékenységhez. Addig, amíg erre csörgetjük a kis pitiáner mogyorókat, nem veszik észre, hogy amott a diót zsákszámra hordják. 

Moldovát atározott politikai céllal, megfelelő engedélyekkel küldték a "mély"-be, először bemutatkozott a headquarters-be, fölmutatta az engedélyeit, ajánlásait, majd kisérőt kapott. Leginkább olyan ágazatokból szedett össze szakzsargonnal dús anekdotákat, amik Zárt [Párhuzamos] Világ-okban tevékenykedtek. Proszektúra vagy medikushumorral a kor prüdériája miatt még nem lehetett GYÖNNI. Aztán a sikerkönyvekben elképedve olvasták vissza magukat a vasutasok meg a kamionosok, mennyire és milyen ügyesen, éppen a lényeg mellett ment el  Moldova úgy, hogy azért a társadalmifeszültség levezető-szelep szerepet persze elvállata (jópénzért). Lásd, az Ede-fikázások belekerültek a könyvbe, de azok a kamionosok meg nem, akik pár üveg sörért a lakatossal a Hungaró's műhelyben megerősíttették az akumulátorfelfüggesztést, meg a magyar porlasztócsúcs-sorozat helyett, ami 40ezer km-ként gömbölyre kopott, eredeti M.A.N-t tétettek be (buliból, persze, több üzemanyogot spórolhattak így meg maguknak). Már Kádárék feltalálták azt a fajta face-javítást, amivel most az index cukipofa médiagecói operálnak: "Jobb, ha mi magunk adunk ki magunkról valamennyi kakit, minthogy más a totális  genyaságunkat zúdítsa fejünkre."

Bajnai levele Uj Péternek a 10-ik Fülinapra, közreadják a blogponthun a saját nyállal való önfényezős-ben:

 

Wallraff nem kisérőkkel és igazolásokkal ment le a török vendégmunkások közé, hanem török vendégmunkássá lett, egylevegőt szívva vélük. Hónapokon át.

Elhanyagolható ez a különbség ... 

 Barabás Ince hungaró's fotógyűjteményébő, innen

Attól félek, hogy Moldova György -102 évig éljen!-is abban a tudatban fog meghalni, mint Joszip Broz Tito, és a népe is abban a tévedésben élteti majd a hoaxált képét, hogy hűdefasza gyerek volt, ej, de mennyire megmondta. Csak szólok, hogy a Vágó-műsorból a 24 millát egy kamionos vitte el és még mindig találhatni pár kamionost, akik segítségével bele lehetne szerelni Moldova György arcába,  laboratoár de ganyé alapon, mert megérdemelné, azért. Nadehát a bosszúállás.. minden alföldi kis faluban van ilyen tanárbácsi, egész életében ganyé szemétláda volt, az ifjúságvédelmi őrjárat oszlopa, jó humorú, az isiből nyírta a fiatal kezdő diplomás kartársakat, neki valami gyorstalpalt fősulija, a feleségének meg egy szakoktatói vizsgája volt, összesen ennyi papírral tehát nem csuda, hogy nem tűrték a fiatalokat, naaagy, őőőszinte megmondóember.. máma meg már sajnálják a képébe mondani, hogy végülis egy geciláda volt egész életében, kb annyi pedagógiai tehetséggel, ami akármely jobbeszű fejősgulyásnak van, ha kivisznek hozzá a tanyára állategészségügyi szakközépiskolásokat gyakorlatra...

Ryszard Kapuściński -ra most csak utalok...

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr861407904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tokfalv 2010.02.06. 20:33:47

1. Szerintem (amennyiben még megvannak bennem az irodalmi ízlés nyomai) Moldova a hetvenes évek elejéig a közepesnél lényegesen jobb képességű író volt. Nem nagy, de jó.A Gázlámpák alatt, az Akar velem beszélgetni vagy a Rongy és arany helyenként nagyon komoly szövegek. Aztán valóban elkurvították, és nem volt visszaút.
2. Rajnainak a Tokajjal nem volt hátsó szándéka, ölébe hullott az anyag mint szőlőpecialistának. Annyira, hogy a szocik egy hétig észre se vették, mi történt. Azt viszont kevesen jegyezték meg, hogy a Zuschlag-ügyet is eredetileg ő fedezte föl.

magyar-magyar szótár 2010.02.07. 07:51:16

@Tokfalv: Ezen sokat vitatkoztunk már a laktanyában is. Kétségtelenül beképzelt, nagypofájú és sznob az álláspontom. Kénytelen vagyok azonban itt is megjegyezni, hogy Moldova nagysága nem több annál, mint amire egy magnó is képes. Sok időt töltöttem sofőrkörökben, hallgattam sofőrdumákat. Elképesztően sok ember képes élőbeszédben történeteket föltolni, aztán pedig vannak vándoranekdotok. Moldova "összeszerkesztete" és narrációval látta el a riportregényeit, de a "nagysága" vendégszöveg mind, a bölcsessége nem több, mint akármely benzinkutasé vagy öreg hungarós kamionosé. Nagy a pofám.. de az is lehet, hogy az élethelyzetem szerencsés, ezért vagyok képes 'alulról' is látni Moldova (szerintem nem is annyira) nagyságát... A lektürjei, hát ezek.. valamivel gyöngébbek Szilvásinál meg Berkesinél. Szerintem ez nem is lehet különösebb vita tárgya. Az is mérgel, hogy nála tehetségesebbek elkallódtak, ő pedig a XX. századi irodalom harmadik M-jeként aposztrofálta magát.. Túl sok ilyen vén geciládát ismertem eddig, érettségivel felsőtagozatos tanarakat, akik nyírták a diplomás kezdőket és úgy haltak meg, hogy egész életükben a Hűdejó Karcsi Bá Aki A Világközepe éltek (lásd az ifjúsági őrjáratot) Valakinek egyszer csak meg kell mondania ezeknek a vén ganajládáknak, hogy merről is hány a méter. Aztán lehet tovább ünnepelni.

magyar-magyar szótár 2010.02.07. 08:00:31

@Tokfalv: A Rajnai-sztoriról elmondtam már a véleményem. Az "ügy" idejében a kecskeméti Malom-buli kb bruttóregisztertonnazrekkel nagyobb tömegű volt, és Attilácska szépen eljárkált mellette... Kis stréber, oktondi pocoknak tartom, pl a magyar sajtótörténet legnagyobb terjedelmű neszesemmi fogdmegjól-jait írta, az olaj-a-bűzre is nevetségesen vacak.
És megint ismétlés: Ha a balfék Orbán nem sziveskedik, még ekkorát sem szól a sztori, taggyűlés volt, naoszt, egy kis fika Kft, pont azokban a napokban a Kamarilla permanens igazgatótanácsi ülés is volt. Tudom, hogy a "méret nem számít" .. de egy magamfajta alföldi & cselédmentalitású tajtparaszt képtelen átbucskázni a fején, hát maga az ÉS-szerkesztősége micsoda is? Bt-k számláznak a Kftnek, társtulajdonosok is, mint beszállítók, a legócskább autószerelde fölállás, a miben a mester alkalmazottja is a káeftének, hiogy mondjam, ilyen morális alapon meglehetősen perverz volt Kovács doktortól az erkölcs-csöszég meg a taggyűlésen való variálás, pláne, hogy résztvettek Szegény Feri korai fejtágítóin is.

megintismétlés: Ez a sztori (a stréber nyalnokoké, akik miatt Feri túltett mindazon, amit Fiktórról rémálmaikban csak elképzelni sem tudtak a jógyerekek) sokkal súlyosabb az egész fijúkaszólóbenbányászvaazolajabűzözönönön.

Ha lenne liberális sajtónk, de nincsen. (Ahhoz, hogy legyen liberális ajtó KÉT (kettő, 2 ) jóoldali garnitúra kéne, akik keresztbeellenőrzik egymást, de ez nincsen. Így mindenki ül a maga egyedülvaló megpiszkálhatatlan nagyságában, mint valami "hetihetesek" rendíthetetlenül, mert nincsen egy másik hetihetes, ami kardélre hányná a papírról felolvasott vérizzadságos poenkodást...
Talán, amikor Uj TótaW-nek elmagyarázta a merrőlhánymétert, de ez sem nagyon publikus...

Tokfalv 2010.02.07. 11:21:20

@magyar-magyar szótár: Én a korai Moldováról beszélek, a lektűr- és dokumentumregények előttiről. Persze lehet, hogy ez valami nemzedéki dolog, mert ő hozza a legjobban azt az atmoszférát, ami a gyerekkori mélytudatunkba van beszerelve. Talán még Lengyel Péter. A mávos stb. könyvek egyszerűen olvashatatlanok, a fikcióban pedig kb. a Malom a pokolban-tól kezdve csak a manír megy (kivéve a 40 prédikátort, amit nem tudok hova tenni, nem lektűr, de nem is jó).

ÉS: nem, tudtommal nem vettek részt. Ki voltak hagyva. De ezt, azt hiszem, meg én mondtam már. Összemérni a "versenyszféra" általános kifizetési módszerét (gyakorlatilag az összes lap- és könyvkiadó) azzal, hogy kft-üléseken beszélik meg a kft javára szolgáló kormányintézkedéseket és törvényelőkészítést (amire Kovácsnak pl. akkor se lett volna módja, ha akar), erős túlzás. A méretkérdésről annyit, hogy nekem a módszer is van olyan fontos, mint az összeg, pláne időarányosan, és akkor még nem beszéltem arról, aminek minden nyomát gondosan szétcsoszkorálták vagy elfelejtették.

Tokfalv 2010.02.07. 11:26:12

Na, most meg nekem ment el a hozzászólásom. A lényeg, hogy
- én a lektűr- és dokumentumregények előtti Moldováról beszélek,
- nem, Kovácsék nem vettek részt Gy fejtágítóin (tudtommal),
- a lap- és könyvkiadásban általános kifizetési rendszert összevetni azzal, hogy valaki kift-taggyűlésen beszéli meg a kft-nek hasznos kormányintézkedéseket és törvényelőkészítést, elég húzós.

Tokfalv 2010.02.07. 11:26:57

Közben meglett, tehát ha ki tudod irtani ezt meg az előzőt, megköszönöm.

2010.02.07. 13:27:52

"A lektürjei, hát ezek.. valamivel gyöngébbek Szilvásinál meg Berkesinél. Szerintem ez nem is lehet különösebb vita tárgya."

Érdekes amit írsz, mármint ez a kinyilatkoztatás.Egy régebbi kor stílusára,módszerére emlékeztet.Kár.

magyar-magyar szótár 2010.02.08. 05:29:07

@méhészborz: Egyszerűen csak sznob ááálat vagyok és felhúztam magam jópárszor Moldova indokolatlan (alaptalan) nagypofájúságán,bár az jkétségtelen, hogy Magyarországon ez a Havas henrik vagy moldoviánus beképzelt nagyorcáskodás igen célracezető. Moldova egy (dramaturgiai) osztályba jár Csurkával vagy Galgóczi Erzsébettel (kedvenc íróim, a novellista Csurka) Szerintem még a kabátfogasra is ragadt valami abban az osztályban. Moldova jópofa (kellemes arcú) fiatalember volt, aki a felsőbbségel szemben már nem volt akkora pofa. Az imázsához tartozik a "rendszerkritika" de persze nyalnok volt, méghozzá annak speciális "vezérlőszelep" agitpropnak, amitKomlós János is művelt. Meg Hoffmann Géza. Hoffmann módszere is ez volt, tegyük hozzá, egyik legtehetségesebb színészünk, főleg zenés könnyű darabokban, Latinovits-csal játszott Debrecenben.

Az olvasó nép jelentősen túlértékeli Moldovát.. ezt meg is értem, akiket egyébként nem érdekel, mi lett a sorsa olyan valóban feltáró jelleggel író embereknek, mint Zám Tibor. (termelőszövetkezetek, tanyavilág, vidéki pedagógusok helyzete.. ezek nem olyan izzzzgik, mint a kaminyonélet) Mindazonáltal fenntartom, hogy semmit nem tudunk meg Moldovától a kaminyonélet lényegéből, jó sofőrdumák megszerkesztve.

Ez mindig is baja volt a "tényfeltáró újságírásunknak, ez a kényelmesség, feltétlenül a nagyságos íróelvtárs szerepében kellet tetszelegnie a tényfeltáróinknak. s Moldova ehhez a tetszelgéshez igen értett. Áártatlan kék szemek, megyerő becsületes arc: a nép nyomta neki a sódert és végülis TÉNYLEG a nép szava is, amit írt..

magyar-magyar szótár 2010.02.08. 05:39:03

@Tokfalv: Nevetséges ez a "káeftéüléseken beszélik meg a". Pont a lényeges mondatot (a Tokaj't nem lehet, az szent tehén) cincálták is. A méret nem számít és persze keresztény bűnelméletileg még a fejbenelkövetett is nyom a serpenyőn... De azért maradjunk már a józan eszünknél és tekintsük már azt, hogy a megfelelő jógyerekek, Farkasverembe Esett Ártatlanarcú Kiffiú meg Szegény Feri meg a Wallis.. azért ne basszusgitároza már meg a jóisten a méretkülönbségét a kertipartinak, amin Szegény Feri és Kókány a "te is hozzad az embereidet" alapon (nemmellékesen HA, AKKOR ez igazgatótanácsi ülés volt és nem egy kis fika káefté "taggyűlése")bizony-bizony az ország sorsát így vetettették ... meg... el.. be át rá fel.. vagy micsináták agyon. Jó, hát Orbánék balfasz kommunikációjukban elvitték az "elsodort reformok" balhéját, de azért valljuk már be, hogy még észel sem érték föl a "keresztbetevést" nemhogy eszközeik se voltak ahhoz. csak anyit mondok, Leisztinger, Leisztinger egy munkahetében nagyobb balhékat csinált, mint a szőlőbányák vótak... összesenbe.
Sőt, Leisztingre disznóságai akkorák, hogy azt még mezei újságíró sem igen értelmezi, egy ilyen kis pimf "káeftétaggyűlés"buli, ngy sor szőlő vagy hasonlók, na, ezek még talán felfoghatóak, de már pl a bánya ügyet se értették az újságírók se (vagy nem akarták Zarándok zsarolásának lényegét megérteni.. valami kellett motiválja a vérszocialista, zsigeri fideXX és órbánycigány-gyűlölő DUNAFER-vezérkart nem?-hogy meglépjék azt, amiben pedig Zarándok annyira biztos volt, hogy nem lépik meg )

Röviden: Tokfalvi barátom, te minek tekinted AKKOR pusztán a Wallis-bulikat, ha az a fika kis taggyűlés szerinted akkora horderejű volt?

magyar-magyar szótár 2010.02.08. 05:48:03

@Tokfalv: Kovácsék résztvettek, sajnos. Életem csalódása volt. Rendben, hát a cuccujialistákok boxzsákembereit nírták, pl alájátszottak a Horn-belső-puccsnak (pl a Czégé-botrány teregetésével) Tudnak Kovácsék mire mutogatni "cuccjialista"-kritikában, de hát, ha megnézzük, végülis főcél volt az idült alkoholista Horn belső megpuccsolása 8maxx nem számoltak azzak Kovács Lászlóék, hogy a Meciar-kolonc húz lefelé az egész MaSZOPon is...) Sose beszélünk arról, hogy még így is Orbáncigányék csak paraszthajszállal "győztek" (sőt, azzal se, hanem választásimatek miatt...) Szükséges is volt ez a győzelem, hiszen A Takonyok már 4 évvel későbben, őszülő hajjal nem lettek volna vérlázítóan fiatalok. (Bajnai vagy Oszkó máma ugyebár nemtaknyok.. De AKKOR a taknyozás még A Tanár úr belsőköreiben is ment... ám!)

Tehát agitációspropaganda célokból szükséges is volt a fideXXXek túlkorai "győzelme" (ugye mindenki előrehozottválasztásokkal, a Torgyán-mint-KE -botrányból kifolyólag, kombinált...)

Ez valami magyarátok lehet, hogy mink mindig a sok rosszközülválasztásban egy kicsinek elnézett rosszat úgy kerülünk, hogy sokkal többel kötjük be aztán.

És aztán hol voltak az értelmiseggjeink 2000 után? Ki merészelt előűállni azzal,. hogy elszúrtuk a prognózist. Sőt, ellenkezően, a gyűlölet elvette az eszüket.. és ezért aztán a Jó Pasi Miniszterelnök projektet is beszopták. A Kulcsár ügy után ácsit lehetett volna mondani(a vezérlőértelmiseggjeinknek) Namost, ez jegyzőkönyvileg rögzített, a bróker csicskázott a Jó Pasi -nak a nagyváradi bulit elenőrizte hetente. Egy ilyen nagyváradi utazás súlya? A tokaji "taggyűléshez" ... szerinted??? És Szegény feri igazgatótanács-kormány-kamarillájaa? (Lásd a hangulatot emiatt az MSZP-ben 2006. augusztusában...)

magyar-magyar szótár 2010.02.08. 06:04:06

Dr Kovácsék, mint vállalkozók. Dr Kovácsék úttörők voltak ebben, van i morális alapjuk fikázni Mester Ákosékat, akik pl régimódi bulisták. (És az EÜ-reform pont az öreg orvosok efféle bulizmusát is el szerette volna lehetetleníteni... hogyugye maszekolunk az állam eszközeivel) Tehát Kovácsék, mint vállalkozók, akiknek vanannyi esze, hogy bulizzanak számlákal, meg a bt-kft tagságok előnyeivel, nem igaz, hogy anyira nem értették Zarándok zsarolási ügyét, hogy bányaügyet kreáltak belőle, ha egy jóképességű kavicos sofőr megérti, egy nemsemmi közgazdászokkal külsőző szerkesztőség meg nem?

Copy:
A Dunaferr válasza Zarándok János szocialista és szabad demokrata képviselők előtt tett kijelentéseire
Zarándok Jánosnak, a Mészkő és Dolomit Kft. vezetőjének szocialista és szabad demokrata honatyák előtt tett állításai nem felelnek meg a valóságnak. A tények ezzel szemben a következők:
1. Zarándok János kizárólagos beszállítói jogának megszüntetését a gazdasági észszerűség diktálta. Tény ugyanis, hogy Orbán Győző bányája 1999-től a Zarándok János által vezetett Mészkő és Dolomit Kft. árainál mintegy 10 százalékkal olcsóbban szállított dolomitot a Dunaferr Acélművek Kft.-nek. A Dunaferr akkor cselekszik a piaci logika szabályai szerint, ha a piac mindkét szereplőjét egymással versenyeztetve, a lehető legkedvezőbb áron szerzi be az acélgyártáshoz szükséges dolomitot. A versenyszellemnek éppen az a sajátos helyzet mondott ellent, amelyben Zarándok úr éveken keresztül kizárólagos joggal, a piaci árnál lényegesen drágábban szállított dolomitot, még akkor is, ha az így élvezett kiváltságos helyzet elvesztése most bántja a Mészkő és Dolomit Kft. vezetőjét.
2. Egy hónappal ezelőtt Zarándok úr még elégedetten nyilatkozott a sajtóban arról az új szerződésről, amelyet a Dunaferr Acélművek Kft.-vel 5 évre írt alá évi mintegy 850 millió forint(!) értékű mészkő és dolomit beszállításáról. Amennyiben mára Zarándok úr cége olyan helyzetbe került, amely a vállalkozás fennmaradását veszélyezteti, az minden bizonnyal olyan új fejlemény, amelyhez a Dunaferr Rt.-nek semmi köze.
3. A Dunaferr vezetésének nincs tudomása arról, hogy Orbán Győző a Dunaferr mészkő megrendeléseit is meg kívánta volna szerezni magának. A tény ezzel szemben az, hogy a Dunaferr Acélművek Kft. 1996 óta összesen több mint 1,5 millió tonna mészkövet vásárolt Zarándok úr bányájából, miközben az Orbán Győző érdekeltségébe tartozó cégtől egyetlen dekát sem. A 2001. július 16-án Zarándok úr vállalkozásával aláírt szerződés értelmében a Dunaferr Acélművek Kft. ezután is a Mészkő és Dolomit Kft.-ből fedezi mészkő szükségletét.

magyar-magyar szótár 2010.02.08. 06:10:29

@Tokfalv: Ja, és ugyanez ment a Nomentana ügy "nemértésében" is. Félanalfabéta építési vállalkozó, a fél Rózsadomb gyakorolta ezt a trükköt, amit Szegény Feriék az épületgépészeti üzemeltető kft-cuccban. Leteszteltem a Nomentana cuccost egy teljesenanalfabéta cocpoloztató ismerősömmel, secperc megértette a lényeget, amit viszont haladó jóoldali gazdasági szakújságíróink jaj annyira fel sem voltak képesek fogni. [Talán valami orbánalakút kellett volna a képletbe illeszteni :))) ]

Nem is beszéléve arról, hogy a BKV-buli jéghegycsúcsának felbukkanása után miről is "vitázunk"??

Ja, még a Zuschlag, hát ez is afféle tűzoltás tűzzel, vagyis hírmogyorók erre csörgetése, zsákszám-diók csendben elhordásához. Ráadásul a Zuschlag'ban az is jó, hogy bezzeg a másikok se különben ! -módon is tálalható.

Egyszer majd, ha lesz egy barom, aki sorban fölszkenneli a netre a magyar sajtó pompás emlékeit 1992 óta.. dojó lesz!

magyar-magyar szótár 2010.02.08. 06:13:42

@méhészborz: @Tokfalv: Elismerem, hogy túlzó vagyok Moldova lehúzásában, de hát túlsággal felpöndörödik... rugózni kell, hogy helyreálljon...

2010.02.08. 11:49:43

@magyar-magyar szótár:
Korántsem a lehúzás a bajom,(mindenki mindenkit úgy értékel ahogy akar, pláne a saját blogjában),hanem a "nem lehet különösebben vita tárgya" kitétellel,bármi is a téma.
Moldováról még csak annyit, (egyébként vannak általam jónak és rossznak tartott írásai)hogy más a ma meglévő tapasztalatokkal értékelni, és más volt mondjuk a hatvanas-hetvenes évek közepette olvasni mondjuk az Elátkozott Hivatalt, a Sötét angyalt, vagy a Szent Imre indulót .

magyar-magyar szótár 2010.02.09. 05:37:24

@méhészborz: igazad van. Nem tudok "átbucskázni" a... fejemen.. e'van. És még kedves @Tokfalv: -nak is az atmoszféráról. Engem is le (meg)vett annak idején, az volt a szerencsém, hogy Zám Tibort már korábban olvstam, Lengyel Péter is. Van a Szépirodali Kiadónak a 30 év sorozata (aranyboríték alatt vörös vászonkötés) abban van egy novellaválogatás, Réz & Domokos .azután.. Szegény Részeges Traktoros Szabó István füzetnyi novellája után, Galgóczi után .. a névtelenek, Kamondy[i] László után .. a kis'eknél is kisebb mesterek, a tehetségét a televízióra pazarló Marosi Gyula .. Dr Bólya... után már nem akkora a "reveláció ereje" ... Az '50-es évekről durván hamis, a kádári agitprop által az ifjúság számára átdolgozott kép él és ebbe illik a Moldova mű értékesebb része! Én magam kb 15-20 évig szoptam be azt, hogy 1957 után minden leninibb és démokrátikussabb volt. Bár mondjuk azért az 1963-as járási-rendőrkapitánysági kuláktalpalásra gyanút fogtam. (Volt szerencsém mindhárom kulákkal beszélni, az egyik fuvaros [főd nélkül persze] a másik meg juhász volt. )Máig tartja magát ez a felállás, miszerint Rákosiék durván balos elhajlók voltak s AHHOZ KÉPEST Kádár a lenini-gyémokrátikuss. Nagymamám kezdte el azt magyarázni, hogy Rákosi alatt lehetett azért boldogulni.. Kádár alatt már kevésbé, persze ez a vidékihelyzet (gondolok pl a téesz-túlszervezés stréberségére, azt már a KB is sokallta...)

Azzal az erővel Urbán Ernő (Ő volt a Rákosi-kor Moldovája, "súlllyossan táásadallomkritikus színművel kezdte...) is értékes...

Tokfalv 2010.02.09. 08:30:06

@magyar-magyar szótár: Most csak arról, amiről időm van. Kicsit félreértesz: az atmoszféra: az 56 utáni atmoszféra. Én persze a városi depresszió és pótmegoldások felől nézem. Az ún. ötvenes évek nekem is neolitikum, Ottlik és a Csirkejáték (jellegzetes 56 utáni termék) kivételével az jött le a könyvekből, hogy _most jó_. Az 56 utáni atmoszférában viszont a még elkurvulatlan Moldova ott van a legjobbak között ((még egyszer ajánlom a minden felsorolásból tán nem véletlenül kihagyott Akar velem beszélgetni kötetet és a Rongy és aranyat, ahol még tényleg riporter volt. Egy sorban a még szintén elkurvulatlan Csurkával (Bálanya) és Galgóczival, egy nemzedék, egy brancs. Kamondi, igen, írni is akartam. Meg a fél számmal fiatalabb Lengyel Péter: Két sötétedés, Mellékszereplők. A "fiatal" és hadifogságban kihullott fogú Hernádi Gyula (nem csalás, nem ámítás). Gerelyes Endre. Szabó István már nem fért bele, sajnálom, Moldova korai novelláihoz képest reménytelenül közepes és olvashatatlan.

Intizar 2010.02.09. 21:37:08

Tudom, hogy off, de "közepesnél gyöngébb"-bel szembeszögezném a H. Kovács-történeteket. Ami szép, az szép, aki olyat ír, az szépíró, még ha egyébként randa is.

magyar-magyar szótár 2010.02.10. 04:19:13

@Intizar: Végülis, ahogy az uraknak odaföl már írtam, [v]iszonyulásomról Moldovához vissza lehet mérni az ő túlméretezett ennképét. Teccett vóna valamivel szerényebbnek lennie. Azért (ism) ne feledjük, hogy nem vicc vót az, amikor ő Mikszáthhoz meg Móriczhoz állította magát. Ism.: Nálunk viszont ne is szabad szerénynek lenni. Ha nem vagy nagypofa, véged.

magyar-magyar szótár 2010.02.10. 04:25:35

@Tokfalv: szemben az áll.tám hiv. elf (akanon.) értékeléssel, Ottlik Iskolá'ját én oda sorolom, ahová való, a mi istenverte félszázados elcsúszásunkkal egy későnjött fejlődésregény-ként. (Hú, és mindig Örley A Flocsek' -ja ugrik be mellé...) Violt az 'Iskolá'nak egy esterházyass-balassista interpretációja (miközben egyébként ez a jaskola igen vastagon tett mindenre, ami ottliki...)Tehát a szájukkal dicsérték Ottlikot (maga az ottlikozás, mint sport, ugye) de a kis kezecskéikkel viszont, de hagyjuk, elmúlt hál'isten.

Hát a Részeges Traktoros Szabó ... lehet, hogy nekem azért olvashatóbb [az az összesen 3 novella, ami jó.. szerintem], mert hozzáképzelem a szagokat, amiket odaföl viszont képtelenség lenne...

magyar-magyar szótár 2010.02.21. 07:30:38

@Tokfalv: Kénytelen vagyok it válaszolni, mert még mindig IP-címemen eklpattint a hÍrszerző
Foglalkozni kéne már ezzel is egyszer, a K'K'K'éjraópa svejcca (most tehát Csudálatos Szingapóréja) vagyunk, lehetnénk... meg hasonlóakkal. Az összevetetgetősdi is olyan, mint a szellentés, a mienk MINDIG & lényegében indokolt és tűrhető, deellenben a gaz ellenségé!Pthiha!

Tokfalvi 2010.02.22. 12:55:53

Ezt az IP-címes dolgot most már megkérdezem a gépháztól.
Igen, mindig kákáeurópa valamije vagyunk, kéne lennünk stb. Egyre jobban érik, hogy ha nem lesz egy megrendítő pofon (nem 7%, hanem 40% GDP-csökkenés, lövöldözés, Feleségverseny, mittomén), akkor nem leszünk semmije. És ha lesz pofon, akkor se biztos, hogy rögtön eljut az agyig.

magyar-magyar szótár 2010.02.22. 13:19:01

@Tokfalvi: A Feleségverseny megolvasztotta a biztosítékom tokját is. Az még hagyján, a minőség, hogy Spirótól efféle moldoviánussan összehordott szirszar, de amúgy is. Azt hiszem, te jó pedagógus vagy. Tudnod kell, hogy bizonyos mélységben pofonnal nem sokra megyünk már. Pofozzak olyanokat, akiket otthon nadrágszíjcsattal meg hentes lánckesztyűvel vernek meg biciklilánccal? Olyanokat, akiket letapos az anyja a sparhelt elé, a fejük krumpliraverve?
Tudom, hogy az elitértelmiseggjeinknek cuki ez a lábától büdös a hal idea, amit a szajkómunkásság is tutul, de hát a hal az hal...

Az agy... az agy ugye "mindent tud" [omniopotens superbus](lásd Feleségverseny vagy Sík Endre
baromkodásai...)
Talán le kéne gyönnie tényleg ide a LE végre már valakinek ...
(Aki megnézi a vasúti menetrendet, mért is nem utaznak a vonaton. mert úgy van kialakítva, hogy 150 km-t 3 átszállással lehet megtenni és az állomásról a Volán-busz eltűz a nagyvárosból érkező vonat elől egy bő negyedórával.. De a "tényfeltáró" addig jut el, hogy öten ülnek a vonaton...

magyar-magyar szótár 2010.02.22. 13:23:20

@Tokfalvi: Pofozzák itten a büdösparasztot: Nézd csak meg, hány településrendezés volt 1949 óta, centralizáció, decentralizáció, felköltöztetés, tanyarendszerfelszámolás, még vasútfelszámolás is volt már egyszer 1969-73 között. Akkor a fűtés.. a gagyiházépítési booom a 80-as évek derekán, amikor dömpinganyagból rossz hőszigetelésű dömpingházak épültek... vidéken ..

Szerinted mennyit kéne még pofozni "a barmokat?" 60 éve hallgatjuk, hogy el vagyunk maradva, zárkózzunk föl, hajigáljuk ki a kemencéket meg cserépkályhákat, mert a jövő energiaforrása a kőolaj (ez egy pofonsorozat, 1969-71) Volt ilyen könyv is, vadászom vagy 20 éve, ami szerint 2010-re már minden energiaforrásunk kőolajalapú lesz...

Tokfalvi 2010.02.22. 20:54:59

Hát, minden tiszteletem mellett: érték már nagyobb pofonok a magyarságot, mint hogy az olcsó orosz olaj korában _hagyták_, hogyv vidéken B30-asból építse a háromszintes egyenházait, amik három klasszisal jobbak voltak a máig sokkal pazarlóbban fűtött panelnél. Sok mindent jósoltak akkoriban 2010-re.
Spiró: rossz könyv, de alapvetően a budapesti zaccról és a politikai "elit" hozzá való viszonyáról szól, igen jó megfigyelésekkel (a Gárda-paródia Árkád vezérrel, a bértüntetőkkel és a Morvai-karikatúrával fenomenális)

magyar-magyar szótár 2010.02.26. 02:26:20

@Tokfalvi: Mindenkinek az ellensége paródija a fenomenális. Én Spiró könyvében nem az író ötleteit látom, hanem inkább délibábos értelmisegjeink fentről való LEszemléletének gyűjteménye. Nem ő maga, hanem okos barátai sütöttek (szoptak ki) egy pár ötletet. Kedvelt vesszőparipám síkEndre baromkodása a "legszegényebb faluval" szép példa arra, hogy a tiszta lélek, okos fej, a legmesszemenőbbekig jó akarat is sületlen és káros hülyeséget szül. Jót akart ő azzal, hogy nekiült a statisztikának és azalapján koch-olt... De azért ne basszusgitározza már meg Flea a RHCHP-ből, van a segge alá téve autó, 7000 az üzemanyagköltség, ugorjon már le a terepre (ugye, bezzegamerikában 90 mérföld nem lenne táv???) összenézni a kocholmányt a valósággal.

A tünetek megvannak.. csak a diagnózis...

Pl Morvai Krisztinában nem az az izgató, ami [már ma...], hanem az út, amin oda lecsúszott van egy retorikai álláspont, amit a barom, ha fölvesz, csak VISSZA van út, bele a mocsárba... Az un "magyar jobboldalnak" ez volt a veszte.

magyar-magyar szótár 2010.02.26. 02:27:39

jav.: az ellensége paródiÁja
süti beállítások módosítása