>>Az internetnek nincsen jelentősége a mai politikai kommunikációban, egyfajta szubkulturális hogyishíjják<<

/A FIDESZ-médiabirodalom zászlósteknőjének madzagfelelős kismatróza/

>>Kellenek a digitális [hosszúszünet] iskolák...<<

/A Kedves [és Digitális] Vezető tanévnyitó beszéde 2005-ben/

A blogokat médiumként kezelik. A "hírportál"-hoz csatolt blogoszféra funkciója, pl az index-pont-hun sokban egybevág a régi, letűnt médiaháború papírvilágában az "olvasói levél"-lel vagy a visszhang rovattal. Csak persze a papírterekbéli arányoknál jóval nagyobbat vesz ki a blogoszféra. A hagyományos (elektronikus & papír) média képtelen elkülönböztetni a valódi blogot az álcázott újságírói szakmánymunkától. A blogoszféra tulajdonosa, a blúcsip, piacvezető, sőt már hírgyártással is fogalkozó megaportál a sima termékmarketingből ismert legócskább módszerekkel igyekszik annak a látszatát fenntartani, hogy szakmánybloggerei a blogoszfériális, entropikus zárt tartályban kezelt csürhemasszából, azaz "közülünk valóak". Könnyek szöknek a szemébe a mezei ingyenmedvének, amikor meglátja a blogigazgató fehérmackófelsős-csíkostrikós bornyúnyaltfrizurcsis képét, hiszen ez a csávó pont olyan, mint Töky a Kűggyé Má Be Égő Családi Amatőrfotókat blog HTML-hártya lakatosa. Karmája átviláglik, nem csak a HTML-hártyán, de egyébként is, az analóg látszatkeltés alól, Armani öltönyös menedzserfigura karmája van, aki a megjátszott műlazaság mögött nagyon is fegyelmezetten és napi 14 órát dolgozik valamivel több, mint havi ötszáz rúgóért.

geiles & politikailagmegfelelő blogigazgató álcaruhában. Karmája röverjében a gomblyuk valódi (További részletek erről Tom Wolfe-nél az elhanyagolható különbség címszó alatt)

A legspontánabb látszat mögött mindig nagyon sok meló, szorgalom, kitartás és gyakorlás van. Amióta Edison feltalálta a tisztamosdás jóillatú egyszerűszappannal - sprét, nem gond az izzadságszag sem.

Van pedig blog analóg, ami a felszínén, az a HTML-hártyáján is. Nem kétfedeles. Nincsenek benne kódolt üzenetek. Nem hord félre a szikéje, mint a proszektúrablognak, sokkal vastagabb a pofáján a bőr, mint vastagbőr-ékén, de azt írja ki, Sugga Babyface. A puruttya pl zsidókeresztény moralistablog, de az analóg fogyasztók beszopják sima turhaságnak. A puruttya oly tökéllyel digitális, hogy miközben ő magát elmebetegnek definiálja, aközben én leszek elmebeteg az analóg sikamikaisták szerint ezzel a beteg ötletemmel.

Az Elmesélem bugyingóm titkait!-lolita mangapornóblogokat vén perverz faszok írják.

A férfiak által írt erotika bakszagú. A nők erotikus és kriptopornó fölvetései burkoltak, kódoltak, nemközvetlenek. Igen sok nő érintés nélkül vízsugárral, mások bugyin vagy mosdókesztyűn által vagy édy plüss kimmacival, párnacsücskével maszturbálnak, de ez a valóság a nőface-ben írt mangapornóblogokból nemigen tűnik ki. A nők annyira nem beszélnek maszturbációjukról, hogy az ettől a nembeszéléstől nincsen is nekik - ezt jelzi a szleng szegényessége a nőimaszturbációra vonatkozó szavakban. És ez még az élet! - hát akkor a politika? Ami alapjaiban már akkor digitális volt, amikor még Edison föl se találta a műfallikus hajlakkosflakont vagy az elektromos fogkefét.

A bloggomédia nagyjából annyira ááártatlan a kormánynak-nyalásban, mint a nők a maszturbáció tekintetében. Mivel nőimaszturbációról nincs közbeszéd, még a szlengnek sincsen rá szava, meg tudjuk azt csinálni, hogy úgy teszünk, mintha nem a Központi Kommunikáció osztaná le a csapásirányokat a netokratív néphülyítésben is. Van Piolós Julis nyanyónak, az iszákos falurággyónak egy módszere, időnként elviccelget azzal, hogy ugye ő olyan részeg vót az este is, négykézláb mutogatta budapestjét árokbadőlve. Mit mondhat erre a többi falurággyó: "Ááá, nem is igaaaz!" Nem bizony, Piolós nyanyó ugyanis a karosládába szokott hóttrészegen fejjel bedőlni, mert az az egyik dugihelye a kétdekás kevertjeinek, amiket forgóban a falu összesboltjában vásárol, így csak tíznaponta tér vissza ugyanoda azzal, hogy jazőurának a világösszesitalja nem elég. A boltos meg úgy csinál, mintha elhinné, hogy Lajó bá', az egykori bajnok az egynégyzetméter-kisfröccs ivásban olyat, mint kevert, a DT rohamaitól eltekintve képes lenne meginni...

Létezik olyan blog, amit újságíró pénzért ír, meghatározott marketing [politmarketing] céllal .. az ilyen blog statgéppel fölszerelt, IP-cím alapján rendező motorral felszerelt, nemrészletezem. Az ilyen szakmánybloggert nem is egészen tréfából egybemosom a bérbloggerekkel, egyszerűen azért, mert a szó klasszikus újdondász értelmében: bértol[l]nokok. Bér-laptop-nokok. [Ficere Ödön véleménye a payoláskodásról INNEN KLATTYAN.]

Az internet bizonyos (digitális) párt esetében része a kommunikációs startégiának. Más (analóg) pártok pedig az internetet Szabad Netokratív Szférának tekintik, ez az illúzió végtelenül ostobán pont egybevág azzal, aminek látszatát igyekeznek óvni az internetes agymosodák májerei.

Egy kérdésre: Természetesen a kuruc-in-fos genny & turhaportál bizonyos metszésből analóg. Sika -és mika irányokban. Annyiban lehet digitális, amennyiben pl egy bombamerényletet valójában az adott ország kormánya a titkosszolgálatától rendelhet meg, föláldozva A Jó & Üdvös-ért néhány állampógár bőrét is. Fenntartom a gyanúm, hogy a túljó (túlságosan a sablonba vágó, beleillő) "náciblogger" akár provokátor is lehet. Ráadásul a legtöbb náciblogger maxx fasiszta. (Úgy értem, hogy van bizony, méghozzá nagyon jelentős különbség Ernst Röhm és Dr Goebbels között, és aki azt a különbséget képes fölismerni, ez ezt az elkülönböztetésemet is beláthatja...)

Az index addig volt a Wallis Mosodák Rt tulajdonában, amíg óriási tőkenyomással lendületbe nem hozták. Amikor nagyhajó az összes csolnakaival már egy önnfentartó, tehát akár ellenséges politikaikörnyezetben is működőképes, önnfentartó céggé vált, akkor kerestek egy balfasz jobber-nek cimkézhető tulajt és bepalizták vele, elkeverve a szálakat, így keltve a politikai álsemlegesség látszatát, amit a Konzervatórium és a Reakció óriásblogok önként, mitsesejtve, régi cserkészdalokat dudorászva támogatnak.

A tipikus mélymagyar részvénytársaság abban különbözik a rendes kapitalista Rt-ktől, hogy a valóságos célja nem az osztalékfizetés, sőt, az igazi cél az, hogy a felügyelőbizottság meg a menedzsment jólérezze magát és ne kelljen osztalékot fizetni. Persze vannak balesetek, de akkor azok nem igazán mélymagyar erték...

Lám, még korszerű bloggerek sem látják át a digitális agymosás trükkjeit. A magyar médiavállalkozás olyan, mint bármelymagyar médiavállalkozás: Nem az index, hanem a Népszabi találta ki azt, hogy olyan tulajdonos kell, akire báábocizva lehet mutogatni, hogy hájszen bulvár vagy ellenoldali. A magyar cég magyar menedzsmentje a rynartizálódásban olyannyira szarik a tulajdonosra, mint régen a termelőszövetkezetek vezérkara a tagságra meg a közgyűlésre. A tulaj egy dolog a Népszabinál is. Attól még a Szabad Sajtó Alapítvány osztogatta borítékban, zsebbe, bizonylatok nélkül a nagypénzeket a megfelelőújságíróknak, hogy odafönt, messze, a Ringier Headquarters-ben mit csinált a kép-ben nem lévő tulaj...

Ellenoldalon viszont Széles Gábor a világ legröhejesebb médiavállakozójaként, tízezer ember (családtagokkal esetleg 30ezer..) számára készíttet olyan "kereszténykonzervatív" és "értékeket" hordozó újságot, ami képtelen a piacbővítésre, zárt körben, analóg, régimódon ostoba és begyepesedett. Egyszerű [simply] emberek horgász vagy méhészmagazin szintű orgánuma. A Széles pénzelte Magyar Hirlap leginkább a témaszegény, közepes képességű jóoldali megfelelőújságíróknak kedvez, ha nem találnak témát a kuruc-in-fos-ban, még mindig ott van a Magyar Hirlap. Ha az sem, akor a 200 példányban készülő magyar Fórumnak csinálnak 2 Giga terjedelemben ingyenreklámot.

A "FIDESZ-médiabirodalom" a nyolc évvel ezelőtt lerohadt médiaháborúban talán még alkalmas eszközökre gyúr, nagyköltséggel és csak ráfizeléssel üzemeltethető televíziók, rádiók papírsajtótermékek. A reklámtortából a jóoldali megfelelősajtó (azaz az elavult médiaháborús analógtechnikák) még így is több pénzt vesznek ki, mint a "fideszmédiabirodalom". Csak a statisztikai adatok, példányszám, nézettség elhagyásával lehet röhögtetésmentesen agyvérzsírtkergetni a fideszmédiabirodalomról való jujjogatással. Hát még a személyzet! A Népszabinál egy nyamvadt kulturrovatbéli tárcára nyolc nemakármilyen név áll sort: A Népszabi fizeti a legjobb honoráriumot. Komoly ember nem is ír jobbersajtóba, a féltucat jól író jobberújságíró után már csak pilhálkodó dielttánsok égetik önként, mozgalmi csasztuskákat dudorászva a "hagyományoskereszténykonzervatívértékek" hordozót. Eleve az, hogy hagyományoskeresztény, röhögésre felhívó szó a mai Magyarországon, a súlyosanjobber Fábry-sóban felmutatnám a zsűrinek, nem kéne vezényelni hozzá röhögést.

Természetesen a Digitális Párt nem esztékászemüvegfekete kagylós K-vonalas telefonon szól le.. ebben a digitális korban? Mi a francnak, amikor a digitális agymosodák tele vannak Plug & Play médiaeszközökkel. A régikorok a jézuskában hittek, a mai korszerűen fejlettateista jógyerek meg abban, hogy a kb 10ezer Ft műviköltségű Eljövetel című Tóta mesekönyv ide-oda egyenlően csap és üzleti vállalkozásból fakad, azért volt az első boltiára kb 5000 [4999] Ft.

"Az iskoláknak fel kellene készíteniük a fiatalokat azokra az időkre, amikor a hagyományos életvezetés elveszíti majd a fontosságát. Meg kell tanulniuk, hogy miként valósíthatják meg magukat a legjobban az online világban"  forrás Ezt a baromságot brit kutatócsoport fogalmazta meg, miközben még egy elmaradott posztszocialista országban is dolgozat az, amit a diák három forrásból összeguglizott. Szerintem a tanároknak kéne felkészülniük: Nem húzzák ki nyugdíjig, ha ennyire hagyományosnemzetikeresztény analógsajtó módján elmaradottak.

Az Élet és Irodalom többezer éve, pl a '70-es évek végén már digitális volt: Egyszerre  ellenzéki és benyalista-opportunista. Az APO nem győzött leszólni a régi-régi-széchenyi utcai szerkesztőségbe... még a 80-as években is a KISZ sajtófelelősét, Lendvai Ildikót küldte le Váncsáékat baszogatni [de KISZ-gyűlés keretében persze, nem a szeri'be...] Váncsa akkor alter, épphogy megengedett külsős volt... A mai analóg sika-mikaizmusból már felfogahatalan bonyodalom, hogyan tud az index, nemhogy megfelelni a Központi Kommunikáció [vezette Gál Jé, majd Ficsor] elvárásainak, de egyenesen Avangár Élcsapata lenni, miközben ellenzékieskedik is, és miminden nincs pl a blogponthun, itt érzi jól magát az ellenség bloggertársadalma is (Reakció & Konzervatórium).

Aczél György nyugati újságíróknak Esterházy pispeklila borítékos Termelési regényével érvelt, ez világos volt magyarul nemtudóknak is: Egy külföldön is ismert osztrák gróf és mi minden van neki megengedve. Nincsen új a paplan alatt. Egy mai jógyereknek, aki csupa olyan szeri't látott, mint a mai ÉS-szerkesztőség, ami enteriőrjében leginkább ingatlanközvetítő vagy pénzügyi tanácsadói irodának tetszik, az indexes ex-belsőség a vagány, falra salátázott üzenetekkel (GECI CÍMSZÓ NEM LEHET) hű:DDDDelazamár!! Pedig az ÉS szerkesztősége már 20 éve pont olyan laza volt... (Karácsonyi számban nem lehetett baszás, de ez nem volt fölírva tacepaóra) Volt viszont egy érdekes xerox az egyik üvegtéglafalra celluxozva, egy hentesről, aki levágott disznófejet tartott és az a hentes szinte ikertestvérként hasonlított az akkori, majdnem főmunkatárs Dr Kovács-ra.

Egy digitális hírcsatorna akár 10-20 kódolt üzenetet is hordozhat. (Ez már reklámszakma, azt reklámmarketingesek tudják a legjobban, milyen üzeneteket hogyan lehetséges sugallmányozni)

Lehet, hogy igaza van Dr Vásárhelyi Máriának és a HírTV eszközei a legmodernebbek - egyébként a mára elavult, régi médiaháborúban talán még fontos televíziós szekcióban. Viszont azt, hogy és ahogy a rendőrlovas roham szorítja bele a barmokat [2006.10.23.] az Astoriánál széledő tömegbe, a Retekklub és Kruzslicz Dávid közvetítette LIVE! Ennek ellenére ezután soha-soha nem láthatta retekklub-tévéhiradónéző azt a jelenetsort, míg a kispolszkiablakberúgós meg a többi csürheista kép be volt tárazva a vágóasztal vincseszterébe... És ez egy "semleges bulvár" tévéhiradó... aminek a nézettsége háromszorosa egy HírTV hiradóénak, kb 1,3 - 1,5 millió.

A netokrácia illúzió, és ráadásul alaposan eltávolodott az eredeti tartalmától. A netokraták, akik baszogatják a hippiket, elfelejtik, hogy ők maguk ugyanazt művelték Az Eszmével, amit a konzumált hippik - csak szólok...

Magoss Értelmiseggjeink a Felnőtt Bácsi tagozatból nem csak a Vastagbőr goldenblog-győzelmén fintorognak, de az index-en is. Ezek az emberek (néhányan a magyar internetkultúra úttörői is VOLTAK!!!) már nem értik ezek szerint a digitális agymosodák  lényegét..

A Goldenblog döntnökei (főleg az informálisak) pedig azon vannak, hogy ha kell, vérizzadva, eröltetett műlazasággal, de fenntartsák a netokrácia originál verzsön-jének látszatát, ezért választanak "politikailag nemmegfelelően" mert az ooolyan alteres. A győztes különben nem visz semmit, nem nyer semmit, ez egy mózeraranka díj, sweet pussy a "győztes" pofájára. Egyébként az admin [blogponthu, nolblog stb.] fegyelmezetten dolgozik, kivéve vasárnap, amikor hajnali 11-ig basszsugitározik az eklézsiára.

Egyébként a digitális köztudatzavarás főpróbája már megvolt a Mocskos Kéthétben. Az internet először játszott úgy a hagyományos elavult analógmédiával, mint kardszárnyú delfin a fókagyerekekkel. Különösen jól szórakozhattak a fiúk a FIDESZ médiabirodalom kőkobaki elavult, frédibénihajtású későnreagáló hadtestjein. És a Mocskos Kilenc Hónap még csak most puruttyan...

Végmottó: >>Jóakaratú újoncoknak szilaj lesz a filozófiánk! <</Rimbaud: Demokrácia/

 

4 komment

Címkék: digitális

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr301359217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.18. 05:27:47

"A nők erotikus és kriptopornó fölvetései burkoltak, kódoltak, nemközvetlenek."
az egy dolog, hogy a mosolygósan munkába érkező kolegina nem kurva nagyot baszott az este, hanem csak "ült töltöben", de ha elböffinti magát, akkor megjegyzi a közelében álló kartársNŐ, hogy jolikám, de geciszagú a szád.

La Tangolita 2009.09.18. 14:55:02

Na vegigolvastam. Nem konnyu, mert vagy (1) tobb temarol irsz egy cikkben, vagy (2) szereny ertelmi kepessegeim nem teszik lehetove a melyben meghuzodo osszefuggesek felismereset. Meg a muveltsegem is hianyzik, mert en a Naiv Olvaso kategoriaba tartozom.

Tovabbra is kerdes, hogy nem letezhet-e Naiv Elkoveto is, aki nincs tudataban annak, hogy o most milyen machinaciokat is folytat, mivel mindaz, amit leirtal, szamara olyan, mint halnak a viz... Ez meg mondjuk nem menti fel, de en meg hadd kritizaljam az osszeeskuves-elmeletedet.

magyar-magyar szótár 2009.09.19. 04:09:43

@bs395: Van a gyűjtésemben ilyen, de csak eredeti ősnői attitüd-től lefelé, tehát maszekbarnevál-csirkebelező, épülettakarító romaasszony brigád, kólagyári busz. De hogy irodában?? -valami úniósterületen, pl ahol már 1969-ben szeccujáliss fóradalom vót..

magyar-magyar szótár 2009.09.19. 04:15:55

@La Tangolita: Hát, nem is újságíróiskolásoknak készülnek ezek a szövegek. ÁMDE éppen ezen morfondíroztam én is, hogy a Plug & Play, magátólműködő eszközöket hogyan is lehetene szemléltetni. Természetesen alap a leösszeesküvéselméletezhetőség. De hát ebben a témakörben y-tagóriás amcsi filmek vannak, mindenki leösszeesküvéselméletesőzi az egyre csapzottabb hajú főhős tényfeltáróújságírónőt, hátul már szamárfülesre ülte a miniszokcsiját, aki megjárja a pszichiátriai osztályt, feltűnik Dr House 1.0-áas korai verzsönje injekcióstűvel, és csak az utolsó 10 percben tudjuk meg, hogy a csajnak igaza volt. A valóságban azonban ezek a csajok a diliosztályon végzik vagy a haleledelként a Hudson-öbölben.
süti beállítások módosítása