falurádió - A múlt század 50-es éveitől a kisebb településeken, falvakban kialkított zárthálózatú rádió. Feladata a fejtágítás volt, egyébként pedig többnyire zenét szolgáltatott, a korban népszerű Szívküldi -formájában. A szívküldi Tinédzserparti címen a tiltott rádió, a nyugati impérjalizmus mételyének számító Szabad Európa (a mikrofonnál Cseke László...) kedvelt műsora volt. A korban a rádiótulajdonosok, ha közfigyelemre érdemes volt az adás, pl labdarúgó mérkőzés közvetítése (mikrofonnál Szepesi György) kirakták az ablakukba a rádiójukat. Ezt a spontán, a szocialista kulturára és főleg pedig a szocialista embertípusra néve veszélyes spontánmegnyilvánulást a korabeli agitációs propaganda nem nézte jószemmel, ezért is alakították ki a falurádiók hálózatát. Erős hangszórókat helyeztek el a középületeken, elsősorban persze a kultúrházon (volt úrikaszinó vagy kisgazdakör épülete, stb). A szívküldi üzenetszövegeibe gyakran mögöttes tartalmat is fogalmazott a küldő, amit néha csak a címzett értett, ám gyakran az egész falu is. Például a Második Téeszesítés idején, ami a Kádári Konszolidáció hajnalán a legteljesebben lenini demokrátikus módszerekkel (zsarolás, zaklatás, népnevelők agitációja, orrbaverés, talpalás a járási rendőrkapitányságon) önkénytessen folyt, a lakóság (szigorúan hosszú ó-val egy s-hanggal ejtendő, hogy falurádiósan is hangzzék)   követhette a beszervezés állását. Ha a szervezőbizottság pl Tóth József gazdának szívküldiben a Lekaszáltak már a réten minden nyíló virágot! -kezdetű magyarnótát küldte szívből és igazán, akkor a gazda vagy soványlóvágtában rohant aláírni a belépési nyilatkozatot, vagy aznap szart utoljára.

A Párt Központi Bizottsága  kétségbeesetten tapsztalta, hogy vidékről a kiadottakkal szemben mindenünnen a 100%-os beszervezés győzelmi jelentései jönnek föl, holott a pártutasítás szerint csupán 60%-os beszervezést tűztek ki célul. A helyiszinteken azonban A Párt munkásai mindenütt igyekeztek a lehető legnagyobb számban belépésre rávenni a gazdákat.

A falurádió a híradástechnika haladásával, a televízió elterjedésével és az agitációs propaganda fejlődésével ( Komlós János, rádiókabaré, patyolat-és gelkaviccek [vö: BKV és MÁV fikázás ma], Moldova-könyvek, Hofi Géza) kezdte elveszíteni jelentőségét.

szakszerűen, képanyaggal e témáról: www.elektroncso.hu/cikkek/ae211.php

A falurádió átvitt értelemben ma pletykafészek: Falusi véleményformáló megmondóasszony.

 A falurádió kizárólag nőkből áll, és a nőkre jellemző péniszirígység, különböző szexuális alapú frusztrációk vagy csak egyszerűen az értelmiségigyűlölet és a kompenzáció motiválja őket. Kriptopornó. Régebben fantáziájukat a falusi amatőrprostituláltak beszámolói ( "fácánytollal a seggibe meztelenül mászkált az asztalon!") fűtötték, a múlt század 90-es éveinek elején pedig a Kacsa magazin.A falurádiót ennek megfelelően leginkább az értelmiségi nők, különösen a magyányos kategóriák, elváltak, hajadonok (szinglik) élete foglalkoztatja. Megfigyelik pl a delikvens portája előtt az autómozgást, amennyiben havonta egynél több autó tűnik föl a magányos értelmiségi nő lakása előtt, akkor  az kurva, aki fűvel-fával baszik. A csanelttepsik elterjedése óta a fantáziaképek szinesebbek a kommerciális pornó felé -természetesen nő pornót sohasem néz a falusiasszony szegmens sem. Takarítás közben a porszívóval véletlenül bekapcsolja a fia vidijóját vagy felébred, amikor a zura disznóságokat néz kábelről.  Régebben (a múlt század 70-es éveitben) nyégergyereke is volt a Budapestről hazaköltözött értelmiségi nőnek  (közértpénztáros és vidékiköltőnő volt az istenadta pl.). A falurádió kedvelt témája az értelmiségi, pl irodista nő picsája, mint kenyegeti fenyegeti, eleinte Opera Luxus Uborkakrémmel.

A falurádióval kapcsolatos nőiemóciók kiszolgálása a gagyitelevíziózásban a Ratinho brazil gagyisómen munkássága nyomán elterjedt show-féleség, aminek igen-igen light és úgyszólván teszkógazdaságos változata a maónikkasaó és újabban a jaóssibarát. Beteg emberek, torz arcok, fogatlan szájak, bugyiizzasztóan izgalmas megcsalási esetek, box ( az adásrendező intésére leesiik a tantusz az általában turkálós ruházattal kifizetett szereplőnek és fölugrik, hogy szájbaverje a megbeszéltek szerint a vitapartnerét, ám torpanván, hogy a biztonsági alkamazott odaérjen és lefoghassa...)

Természtesen Erdélyi Mónikának vagy Joshi Barat -nak nem sül le a pofájáról a smink, sőt, az egész, magasankvalifikált, művelt és töbnyire bölcsész műsorkészítő társaságnak pl storyboarder-nek sem, sőt, a minap a retekklub recepciósi állására havi 80ezer fixxért 246 bölcsészkart is végzett kommunikációszakos tipródott, nyelvvizsgás leányok jelentkeztek a karrier (délutáni műsorsávban telefonos beszopatójáték vezetése) reményében. Ez is egy munka, ezt is kell csinálni, van, aki csirkét belez ennyiért maszekbarneválban.

Természetesen a falurádió-k otromba gumicsizmás műveletlen vidéki bunkóparasztasszonyok, Budapesten a lépcsőház-rádió jucikendőben, tollseprűvel hadonászván és kulturáltabbanfogalmazva közvetít. A televíziózásban pedig Hadas Krisztina vagy Erdélyi Mónika azonban különösen művelt és intelligens médiaszemélyiségek, Marsi Anikónak pedig (ő Szolnok gyönyörű ajándoka, mint Nagy Kriszta Tereskova is) megint kisbabája lesz, cuki!

A gagyitelevíziózásban a "bulvármagazin" jellegű műsorok mellett a falurádió komolyműfaját a népokosító műsorok ( Vonalban, Tények, Napló, Este, A szólás szabadsága, Modern Képmesék, Napkelte ) ápolják. Természetesen a falurádió jellegű gagyitévéműsorok készítői is borotválkoznak, ápolják szakállukat vagy epillálnak vagy arckrémeznek, mindeközben kénytelenek szembenézni tükörképükkel, éshogy ne hányják le, ezért minden falurádió-jellegű műsorban van lélekápoló rész. A Fókusz című vizuális pöcegödör pl évente hajléktalanokat etet (kari) körül, a "Pimasz" fantázianévre hallgató médiageci szemétszedési akciókat szervez és ezek élén forgatja magát, majd könnybelábadt szemmel a stúdióban olvas föl megható alákonfot hőstettéről, mert anyukája is van, aki szintén büszke akar lenni fiára.

Ratinho-ék is időnként valami csúnyabetegséggel megvert nőt vásároltak be a kamerák elé, feltárták betegsége undortkeltő részleteit, majd a televízió költségén elvégeztették a drága műtétet , a meggyógyult boldog asszonyt (a szerződés apróbetűs részeire hivatkozva) megint a kamerák elé cepelték, jópofát vágattak vele s a favellák népe pedig tapsolhatott boldogan... és Ratinho is fellélegezhetett...

http://oglobo.globo.com/fotos/2008/05/27/27_MVG_retv_ratinho666.jpgRatinho, a  pöcetelevíziózás atyja

-háttérben a Patkányka-logo

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr58892504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.01.21. 12:05:23

térfigyelő rendszer a függöny mögül.
midnent tudnak, mindent előbb tudnak,
ki terhes, ki mszp-s.
nézd, hogy fut a buszra! biztos drogozik.

magyar-magyar szótár 2009.01.21. 15:29:18

Jaj, kihagytam a [függő]folyosórádiót, mint városiváltozatot! De a lakótelepi depis kismama piásklub se semmi! (Mindig az a kismama a totálmakett, aki éppen nincsen jelen.)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.01.22. 07:21:34

jaja, kismamaszleng.
hány évesek vagytok? és ti szilárdat esztek már?
meg a fél éves gyerektől megkérdezik, hogy hogy hívják, de azt, hogy fiú vagy lány már az anyukától.

Erzsebet 2009.09.28. 15:15:39

Nálunk idős férfiak is foglalkoznak a pletykálással, leskelődéssel. Nagyon szennyes a fantáziájuk. Az egyedülálló nőket prostiknak nézik. El se lehet képzelni, hogy én este 8h-kor szülői értekezletről jövök.

magyar-magyar szótár 2009.09.28. 17:25:16

@Erzsebet: Háát, eggen, ez a falurádió már inkáb múzeális érdekességű. A Maónikasaót is sok tata lesi a jó bokszok miatt.
süti beállítások módosítása