zene: Mér hagytuk, hogy így legyen [az ismert Illés nóta nyomán]

ismétlő áttekintés: A fasiszta és a náci, bár eszmeiekben összefüggenek, nem  szinonimek, ésbár rokonértelműek, de jelentősen - és szerintem tanulságosan - elkülönböztethetőek. Vehetjük a tankjaik felől: Az olasz fasizták autóbádogból készített látványtankokon (lásd a magyarok FIAT-Ansaldo tankjai) operetthadjáratokon győzedelmeskedtek Észak-Afrikában elöltöltős mordályokkal szemben. És tekintsük a Tigris-tankokat. A fasiszta a Halálos Bohóc, Per Übü. A fasizmusba is bele lehet halni - de könnyebb megúszni, ha az ember megállja röhögés nélkül s a visszatartásban nem reped bele hasfala. (Részletesen a fasizmus alatti helyes magatartási formákról Lénard Sándor római jegyzeteiben olvashatni.) A németnácik szalámitechnikájukkal először a német fasisztáktól szabadultak meg (az SA, a barnaingesek) ahonnan pedig feljöttek - tehát ez is egy összefüggést mutat a fasizmussal. A  szalámizás aztán a társadalmat is egyre több bűnösrétegre szabdalta, következtek a kommunisták, a zsidók, a deviánsok, pl homoszexuálisok,... 1938-ban már a katolikusok is bűnösréteg voltak, s a reformáták csöndesen szemlélték ezt, mégis Luther Fődgyén táncsak nem kerülnek ők is sorra.. de, sorrakerültek. Persze minden bűnös rétegből (kivéve kommunisták) voltak a náciknak altatásra tribünön mutogatható díszpéldányaik, pl ilyen zsidójuk is volt.

 

Sok-sok "fasiszta" attól lett akkora barom, amilyen, ahogy szorult kifelé. Ez Csurka esete, mentül inkább kisakkozódni érezte magát a politikából, annál inkább tömeggyűjtéssel kompenzált. Emitt egyre kevesebb tere volt, a Hősök terén meg egyre több: Így készül a nejlonfasiszta. Csurka, a "néhai drámaíró" [egyébként kiváló novellista is - a szerk. kieg.] ahogy nézte, a rendesjobboldalon már nem talált helyet, attól balra nem állhatott, tehát jobbra került s onnan könyöklődött annyira, hogy végül már pl Antall Józsefet egészen reálisan bírálta, ha kivennénk szájából azokat a mondatokat, TGM is vállalhatná, olyan jól is bírálta Antallt.

Ahogy fasizálódott Csurka, az átlag magyar, önálló gondolkodásra képtelen nyalinger értelmisegg úgy képzelte magánál hülyébbnek. Pedig elmebeteg nemegyenlő nyálfolyós hülye, sőt - gondoljunk a paranoidokra. Gyönyörű példát adott a hülyéneknézésből adódó tévedésre Lakat T. Károly a Napkelte című agitációspropaganda műsorban, amidőn elkezdett Csurkával  lesajnáló hangnemben, mint Agyzakkant Kövér Bácsival (a magyar Le Pen, ugye..) beszélni. Csurka éppen nem érezte magát képben, és szerepen kívül, az ismeretlen Csurka, a kiváló született dramaturg flikk-flakk hülyét csinált az ostobán és nagyképűen jópofáskodó Lakatból. (ez kb 2004. tavaszán történt...) Pedig már Jarry dráma-pamfletto-iból kisül, hogy eléggé veszélyes is Hülye Kövér Bácsi-nak nézni őtet (mégha Per Le Pen is...)

A politika olyan, mint a sakk: Az erős játékos irányítja a gyönge lépéseit. A gyönge már hülyerékáz, azt hiszi, hogy a 3-4 lépés, amit "előre kitalált" az ő fejében született meg, agyalmánya. Pedig nem: a jó sakkozó szorította bele a nincsentovább-ba, ami a sakk-matt. Stratégiai játék. A magyar rosszoldal, az un "jobboldal" dilettáns módon vonult föl a harcmezőn, azt hitték, az utolsó békeévre [1939.] kell visszaállni, elfelejtették, hogy a történetnek ismeretlen sávjai vannak, minden magyar számára Horthy fasiszta, a rendszer fasiszta volt, egyenlő pl a Salazar vagy Franco diktatúrával. A rendszárváltáskori magyar társadalom füleinek az, hogy keresztény Magyarország egyenlő volt az Eucharisztikus kongresszus-tól a Mindszenty beszédig a súlyosanfasiszta Vérmagyarországgal (e beszéd szövegét nem, csak interpretációját ismerték). Olyan Magyarországot, ahol 1942. novemberében a fasiszta minisztérium a kommunitsa hírében álló népi Illyés Gyulát jelölte ki a Nyugat jogutódjaként, a névhasználat megvonásával továbbélő Magyar Csillag főszerkesztőjének, ilyen Magyarországot, vagyis a jelenvalósága ambivalenciáktól szövevényes bonyolultságában, nem ismertek.

Elmondhatjuk, hogy az 1939. előtti Magyar királynélküli királyságot összesen egy db,  ON-OFF váltós analóg változatában ismerhettek az emberek, ebben a jók a kommunisták vezetésével üldöződtek (akik felépítették nekünk ezt a széjjelrabolt országot 1945-ben). Csakvagyrosszak csakvagyjók-ból áló mesevilág volt ez az össznépi tudatban. A politikaianalfabéta Dr Antall & Co. ezelé a képzetes álom-Magyarország elé állt föl seregeivel, ez a sáv nincstovább-hátra: végzetes mocsarának bizonyult. Saját retorikájába fullasztotta a profipolitikai kommunikáció a balfasz rosszoldalt.  Egyre inkább, ha nem "haladóbaloldali" vagy [mű]"liberális"-ként öndfiniálta magát a magyar, elmehetett a zsírtahó alföldimentalitású, később szőlőbányász cigány gúnnyájába. Retorikailag a nejlonjobboldal egy része egyre inkább jobbra szorult ki. Odáig züllött a helyzet, hogy a minap már a Központi Kommunikáció egyik műhelyének, a Political Capital-nak kellett kitalálnia egy jó-jobboldali pártot az elszóródó, csalódottságukban jobbra szavazó pógárok szavazatainak összecsipegetésére.

Az elmúlt 7-8 év politikai kommunikációjának tökélye miatt egyre kevésbé láttak az emberek esélyt arra, hogy hagyományos (nincsenek is hagyományaink etéren!!!) demokratikus eszközökkel  éljenek. Dicső értelmiseggjeink nyíltan megmondták a pógárnak, hogy éretlen és tökhülye, gyerek még a demokratikus intézményrendszer használatához. Hazug népoktató filmeket készíttettek az emberek behülyítésére, miszerint az élet kocsma, és csupán az a hétkicsinyéger akar ám fizetésnélkül távozni az ország asztalától, azonban az úriszobából leadott számláról már nem mesélt ez a kis néphülyítő filmecske. Pedig az úriszoba számláját is a hülyeparaszttal fizettették meg - és még a népnevelő rajzfilmecskét is!

2005-től nyíltan lehetett is támadni a demokratikus intézményrendszer elemeit azzal, hogy most a refómmok Űberállesz, ez felülír mindent, egyelőre felfüggesztjük a tahó nép által meg sem érdemelt demokratikus intézményrendszer működését az ismert kényszerűségek miatt. Mindeközben pedig hiába büszkélkedtek kommunikátoraink 2006. májusában, hogy a jóoldalnak ők nyerték meg a választásokat, bizony-bizony az MSZP vidékitéeszelnök tagozata a leghagyományosabb feudális korteskedésben liszt és cukor meg tészta osztogatással nyerte azt meg A Jó Ügy-nek. (A második fordulóban...) 

A tömegek egyre kevésbé racionálisan, inkább zsigeri indulatból foglalnak állást. Azok a mob hoaxok, amik egy jóléti unalomba fulladó kispolgári társadalmat felrázhatnak, itt már csak a feszültséget  gerjeszthetik: eredménytelenül, magáért a feszültségért. 

Ha a komenyista szomszéd fél a zacsar gárgyulákoktól, akkor a dögöt azzal idegesíjji mégjobban a szomszédja, hogy az autójára nagymagyarországmatricát ragaszgál. És Kárpátiát bömböltet a fürdőszobájába telepített HiFi-toronjyból. (1992-ben még madaras szabad-demokraták matricával lehetett polgártpukkasztani!!) Természetesen a jóodali stréber publicista sem annyira hülye szociológiailag, tudja ő, hogy nem csak e két szomszéd egytömeg, de az egész utca egyenletesen tahó (lásd Spiró György magyartahó-felvezetését a Feleségverseny című moldoviánus pamflet fércregényben).

Mára, ha csak értelmiseggjeink pamflettjeiből tájékozódhatunk, megtudhatjuk, hogy a magyar társadalom teljesen értetlenbunkókból áll, és csakis bergengóc, burkus, bezzegóperenciás fejlettkultúrájú tanítók vezethetnék ezt a csürhét Keep West. Mindenki bunkó, csak Fiala János nem ám a Bódiékkal szembe, mert arra van ám magyarázat! Ésígytovább. Győzikét nem azért úútájja ám magasanművelt értelmiseggrétegünk, mert cigány, hanem mert celeb. (Holló hollónak blogjában nem trolloskodik.)

És így készült a Zacsar Gyárgyulákok is. A gömböcbe mindentbele.. teljesen ellentétes részek, szőröstöke, szeme golyója is benne van a gömböcpártban. Nem valami "eszme" hozza össze a fasisztoid betéteket, hanem torlódnak, tömődnek bele. És minden nácizásuk csak fényez rajtuk - ezt nem akarja Tóta megérteni. Ők attól, hogy nácizzák őket, komolyan kezdik venni magukat, és affelé mozdulnak, ami nagyobb botrányt vált ki magyarpíszí jógyerekekben. A magyarpíszi jógyerekek szinte előéneklik nejlonfasisztáinknak, mivel pukkaszthatnának "idegesíjjenének föl" méginkább "baloldaliakat". Persze, ha azokat a nejlonbaloldaliakat megvizsgáljuk, akkor sok-sok nejlonos réteget találunk, olyasmit, amibe simán bele lehetne magyarázni egy kis hétköznapifasizmust (látens antiszemitizmus és nyílt cigánygyűlölet a "hagyományosbaloldal" nyugdíjastagozatában).

szünet: persze az MSZP is gömböcpárt. Ám az egyetlen politikaiprofi magyar párt hatalomban is képes volt együtt maradni, bendőn belül, mert volt ahhoz elég pénz mindig. Most azonban még a gálája (a tyúkok kloákája, ami időnként, nehéz tojáskor kifordulhat) is kilesz az MSZP-gömböcpártnak, egészen szaftos, eddig nem látható belsőösszetevők is kipuruttyanhatnak! Nem is szabad ilyesmiket olyan jógyerekeknek látniuk, mint Bächer Iván pl. Vagy tartsanak maguknál tüchtige hányás-zacsit.

Kicsiben akármelyik jógyerekblogger lemérheti: A karahunórice kündüiánus trollon, a verbális nejlonfasisztán. Keres az ilyen egy jógyerekblogot, ami lózungokkal van kitacepaózva, veled vagyunk vietnám melegek!-bár egyébként a toleranciája nulla. Moderál, ja, persze nem a "náci troll"-t törli (ami jógyerekbloggernél a moderálás ugye) hanem azt aki "sértegeti" azzal, hogy elkezdi szálkakutató gerendája súlyát latolgatni. 

A buzik melletti kiállás jógyerekség. És mely szép bezzegóperenciántúli példák vannak - olyan városokból, ahol a karneváli felvonulás nemcsakhogy minden weekend-i esemény, de nem is A Város artériájában tartják, valamint nem is lepukkant politikai arcok fényeznék tüntetvén ott magukat. Rendőri védelem pedig 40 éve kellett - amidőn még Magyarországon a jóoldali rendszerben büntetőjogi kateg volt a buzulás. Vagyis azért Burkusföldén is meg kellett dolgoznia a népnek mindenért, a bergengóc buziknak sem adták ingyen azt, ahogy ma már bántatlanul vonulhatnak.

Sok púderillatú, fényesresikamikált jógyerekblogban az ember szinte érzi a várakozás feszültségét: "Föltettem egy provokatív témát, och, bár jönnének rám a sok nácitrollok, hogy megküzdjek velük, a bunkajával" .

Példaképem, örzőangyalkám, tanítóm, Hannibal, amikor a bunkókomment-díj mozgalmát elindította, díszpéldányul  semmiben  nemkülönös, teljesen átlagos nácitroll fikakommentet díjazott, erre elsősorban marketingokokból volt szükség, be is jött. Mely-mennyire büszke lehetett a közepesnél is gyöngébb képességű nácitroll a dicsőségtől.

Ha attól még nemkatolikus valaki, hogy katolikus papnöveldei tanulmányok után pappá szentelik, beöltözik, egyebek, akkor nyilván viszont előfordulhatott a múlt század '70-es éveiben, hogy haloványpiros nyélonnyakkendős, bébihajcsigás pufókangyalka típusú kiválóúttörő  jókiffiú  valójában jó katolikus volt, ésmiközben jól felelt az isiben a II. világháborúból, odahaza meg az apukája szépen elmesélte neki, merre is indult szeptember második felében a Vörös hadsereg 1939-ben.

Millió ember biciklizik hegyikerékpárokon, magyarul montenbikán  a sík nagy Magyar Alfeődben, akkor ezekszerint ott igen erős a hegyikerékpáros mozgalom. Azzal az analógiával, amiszerint minden pirosfehérsávos zászlót lengető, idegösszeropi szélén topogó, az elmúlt 6-8 év síkos, megfoghatatlanul tökéletes politikaikommunikációjától frusztrált gyöngeképességű acsargynokból nácikat lehet hoaxálni, lehetne a montenbikamozgalommal is fenyegetőzni, juúúj mi lesz, ha ez a sok alfeődi hegyikerékpáros mint a Budai hg-ben akar  trendi kecós lenni, lefelé a lejtőn a barmokon át!-stílusban, alter.

A gömböcmesét ismerheti az, aki még az 1978-as Oktatási Reform előtt járt oviba, mert aztán kikukázták az egytálgödölés mondókával. Addig-addig fal föl mindent a gömböc, ami útjába kerül, amíg szét nem pukkad. A gömböcpárt viszont a hatalomtól pukkad szét. Most nem részletezem azt a helyzetet, amibe a FIDESZ fog kerülni a 2010-es választásokon: csak rosszat léphet. Ha nem köt koalíciót a Jobbik-kal, akkor aJobbik, mint gömböcpárt, még egyben fog maradni és még gyűjteni fog egy kis kövérjét, hájasat, bőrkéset, egy falatka rectumot, ovary-t pacalossat egyebeket, kupakokat. Hatalomban viszont robban, ki fog derülni, hogy a gömböcben rejlenek kisebb gömböcök. Már jó féléve elkezdték egyébként a jógyerekújságírók szellőztetni a Jobbikon belüli ellentéteket, de aztán rájöttek, biztosan maguktól az ügyikék :), hogy A Jó érdekében a Jobbikon belüli antagonisztikus (= HUN A PÍZ?!??) ellentétek felől jobb hallgatni, mert a mumusmumusizálódás egységbe kovácsolja A Hallgatag Hatvan százalék elpártolt jólszavazóit.

Elvileg, ha lenne független magyar értelmiség, akkor az acsargárgyulákok első madárfejűlajcsijait a hülyének nézett nép előtt is akkora röhögéssel fogadták folna, mint maszekban. A korai Acsar Gárgyulákok ellen röhögéssel és nem nácikká felnagyítván lehetett volna eredményesen küzdeni. Ma pedig, amikor finanszírozási okokból is kénytelenül az AKIK NEM MINRÁNK SZAVAZNAK NÁCIKOK analógiát táplálják, megint a jó ügy érdekében kell hazudniuk szegény egyre kevésbé független értelmiseggjeinknek. Már alig várom az új liberális pártot, hogy digitálisan milyen lózungokkal csatlakozhat az analóg kétváltósba. Sejtésem szerint a Magyar Értelmisegg Szíve Nyugaton [Keep West] dobog vagy ilyesmi. NÉZZ ÉSZAKNAK! 

Akalytok-e fejlett burkus gyerekek lenni? Akkor viszelykeggyetek szépen és szavazzatok lyánk!
/Új Liberálisok transzparens, 2010. február/

Nem feltételezek persze a fiatalabb jóújságírónemzedékről olyat, hogy ők a politikához egy picsafüstnyit is szagolnának, nem, de hát a politikában van marketing is, és ahhoz viszont a Hárommilló Kommunikációvizsgás Országában még anyu is ért, mert ő kérdezte ki a leckét.

A magyarpíszí jógyerekek tíz pontjában a harmadik: Magyarpíszi jógyerek ott toleráns, ahol tud! Például egy rakás esetben nem tud toleráns lenni, sőt, azt sem tudja, hogy éppenséggel az ő ünneplős ruhácskája, piros, kék vagy rózsaszínbabos nyélon hajszalagja, rakottszoknyácskája, lagos pipellőcskéje fusztrálja a takonyból való hejjhittler-bajszos rosszgyereket. Veri a nyálát a magyarpíszi jókislány, hogy néé, az óvónéni ám őtet szereti, neki szabad első párt alkotnia egy másik jókkillánnyal, erre a rosszgyerek kilép a sorból, vagy nem lép a fingos Eszter lábára, akit titokban útálnak a lányok, mert otthon igazibabaszobája van, amit kaminyonoskeresztapu hozott Brukkszellesból. Odáig-odáig, hogy aki óvodába sem jár, a járdásoldalon gólyafészeknézőbe vonuló óvodásokra -vagy nak csúnyákat kiabál, és ha már az óvónéni annyira felidegesedik, az ABBA-harisnycsizmás lábikójával nem restell a saras kocsiút közepéig szaladni, akkor PINA FASZ EGYÜTTBASZ!-t kiabál, mert attól már be is lilul az óvónéni feje és elkezd anyádhéccencségelni.

 Ésígytovább. Sajnos , nincs vége...

PS.: Az "SZDSZ" még régen, idézőjel nélkül, a kezdetekben gömböcpárt volt a szavazóbázisát tekintve . Úgy kellett a néhai SZDSZ vezetőinek két kézzel leszaggatni magukról pl az antikomenyista szavazóbázist. 1994-ben beáldozták a vidéki SZDSZ-t. Mert egy kisvárosban képtelen volt a fiatal tanár csókossan összeborulni azzal az MSZP frakcióval, aminek prominensei 1987-ben őtet még mint ellenzékieskedő hazafiatlan fasisztoid alter csávót nyírták. Pláne a Duna-körös hozzállása miatt. Ma már az "SZDSZ"  kvantumfizikai terminusokkal körülfogalmazható spin-párt. 480fokot kell fordulnia, hogy felét láthassuk. Sőt, átment minuszba, leváltván a bunkó küldötteket meg a pártot, ma már a frakció van, liberális frakció, egyelőre párt nélkül. Akkora sajtótámogatást kap a liberális frakció, hogy Kókuccit hiába mondja minden valamirevaló, még SZDSZ-es érzületű közember kripto-gyurcsányistának, a megmondóembereink webü-webü tettetik hülyének magukat efelől.

A FIDESZ nem gömböc, hanem szalámipárt. Csak nem kockánként, hanem csíkonként töltött.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr441374369

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.09.14. 07:04:47

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thewitch 2009.09.14. 12:46:37

Hát én csak Londonvárosban és Brukkszellesban láttam buzivonulást bezzegóperenciántúl, de már ezzel is tudlak cáfolni. Azért a Trafalgar square öléggé városartéria, meg a Boulevard Anspach is az, együtt a Rue du Lombarddal meg a Rue du Midivel, vagy Zuidstraattal. Sztem az Andrássy tökéletes helyszín, és ha nem csináltak volna politmarketing ügyet a vonulásból, fél nap alatt le lehetne zavarni a dolgot a közlekedés túlzott korlátozása nélkül. Ha megnézed azindexes videókat, jól szemléltetik a szokásos nácitüntető sikamikát: az alkesz hajléktalan nénike biztos kapott pár fröccsöt az igazi szervezőktől (akkor még ficsorék), hogy odamenjen balhézni.

magyar-magyar szótár 2009.09.14. 13:03:07

@thewitch: Én olyat láttam videón: ahogy a TV2 riporterét elkönyökölte Gyurcsány testőre, áálatt, deám a Sárdobáló cukiblognak meg véletlenül nyalatkozott ám!
Úgy értettem az Andrássyt, mint artériát, hogy nem AZ, hanem BENNE van (keresztben).
szerintem ez a jó video:
www.youtube.com/watch?v=rpTS80yiFtY

thewitch 2009.09.14. 13:55:29

Igazad van, erre a videóra gondoltam. Gyurcsány mosolyán azér' láccik, hogy bejöttek a vonulással kapcsolatos tervei. Napokig másról se lehetett olvasni a kommentekben, csak hogy minden vonulóra két rendőr jutott, és mennyibe került ez nekünk. Lényeg, hogy minden hétre legyen egy zaftos téma, közben meg szép halkan megszavazzák a költségvetést, ami igazán a következő ötven évre szól.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.15. 01:37:26

a burkusok az egy szemét, aljas nép.
kik azok?

magyar-magyar szótár 2009.09.15. 02:51:08

@bs395: Prussiá -ból magyarult a burkus. A bergengócuk Aus Bregenz, Ober Enns-t te találd ki. (A XVIII. századi magyar huszárnyelvezetből valóak ezek, volt valami kaiserliche kitétel a betevtésükről Ober Enns)
süti beállítások módosítása