2009.02.15. 08:57
középosztály
Az ember egy későfeudális földrajzi egységben élő embersokaság tagjaként, mely fölött a látszat ellenére bizonyos kérdésekben titokban ám egységes főhatalom a maga jólétére egyesült, azt gondolná, hogy tehát az élősködők feltétlenül
középosztály
-ra számítanak adóbevételek tekintetében. A proletáriátus –melyet az un „szociálizmus alatt” egy régi , tkp. szarkasztikus tréfa nyomán a munkásosztállyal tévesztettettek össze, és az önellenhatóan ostoba panelprolizás következtében a mai művelt haladóértelmiségi is proletárnak téveszti magát azért, mert pályáját lakótelepen kezdte el –tehát a proletáriátus nem adózik. A proletáriátus foglalkozás-és munka nélküli iskolázatlan szegények sokasága, akikre elsősorban választások idején van szükség. És egyébként az Állam [=adózók] tartja el őket.
Egy későfeudális államban viszont lényeges mértékben a középosztály viseli a terheket, tehát a leginkább adózó is . Polgári-demokratikus államban nem, ott a büdös & ajjas kapitalistákok a legnagyobb adózók, és még kevélykednek is, listájuk van, éspl egy slank, sportos, tokátlan, sármos amerikai nagytőkés így kezdi beszédét: „Én, mint Az Államok 12-ik legtöbbet adózója, mondom” stb-stb.
Csábít a gondolat, hogy innen Népünk Nagy Tanítói, Tóta W és Tokfalvi sunyinger módszereivel relativicce aktualizáljak, hajuknál fogva ragadjak ki és erőszakoljak csokorba nekem nemtetsző pofákat a közelmúlt történelméből, főleg ha azok a pofák gyanúsan közel állnak, legalábbis más nagy tanítók koch-olásai követleztében a nékem nem üdvös (mert engem nem pénzelő) hatalmi csoportosulásnak. Szóval egy icipicit már bonyolultabb a helyzet, mint az anciéne régime hajnalán. Mert a proletáriátus egy része, a per definionem proletar-ral szemben aktív időszakában dolgozott, a munkásosztály tagja volt, tehát nemproletár. MERT: tevékenykedett, pakolt szépen az ország GDP-jébe vagy nem, úgy élt, ahogy tudott, de elsősorban: fizetett nyugdíjjárulékot. A feudalizmus nyílt formája alatt a középosztálybéli[!] dolgozónak csak akkor volt esélye nyugdíjra, ha állami alkalmazott volt vagy nyugdíjpénztár (biztosító) tagjaként előre megfizette.
Az úriközéposztály pedig külön szócikk lesz -csak mondom...
Néhány éve egy nyolc osztályt végzett betanított kohász , nyilván begyepesedett vén faszinger, aki alsótagozatban még semmi matematikát, csak algebrát pl kamatos-kamatszámítást tanult, kikalkulálta, hogy néki 242387 Ft nyugdíjat kéne kapnia a tőle nyugdíjjárulék címén beszedettek alapján (mint a munkásosztály legelitebbje, már 1960-ban 3500 akkori Ft volt a fizetése..egy kezdő tanári fizetés volt akkor 850Ft) , ezzel szemben kap 105384 Ft-ot.
Úgy 15 éve, elsősorban napipolitikai okokból, nameg a visszaaszocializmusbakaródzó deklasszálódott középosztálybéliek nosztalgikus szegmense megvezetésére népünk derék és már akkor is meglehetősen rengeteg pofaszalonnákkal dekorált Nagy Tanítói azt állították, hogy az Antall-nyugdíjak vágták paffra a nyugdíjrendszert. Aminek egyébként utolsó tőkemorzsáit még Kádár alatt felélték az 1982-es fenyegető államcsőd idején. (Az 1956-os államcsődöt Kádár és Szuszlov tervei alapján egy ügyesen kiprovokált anarchiasorozat [népszerű nevén fóradalom] után a benemavatkozás miati lekiismeretfurdalásában a Nyugat bekkelte ki nekünk. A lengyel válság [1980-81]lecsengése után megismételnie a műsort a lassan leépülő, korán agg Kádártól rossz tréfa lett volna…)
Tehát enyhén bebonyolít a képbe az, hogy a későfeudális állam rendjei még jelentős alrendekre szegmentálhatóak.
A szakrális ideálizmus [Mária Országa, Szentkorona Mit Lösung u.etw.] felszámolása után a szociális ideálizmus következett. Robespierre valamiféle Szellem-et ünnepeltettett istenpótlékként (gondolom, Voltaire-től copyrta az öteletet :) ). Nos, valami ilyesmi volt A Létező Szociálizmus –amibe az embereknek szintén és jó alaposan bele kellett vetnie a hitét, mert amúgy ló[síp!] se létezett, legföljebb a hitlerszalonnát átkeresztelték sztalinszalonnára. [természetazonos hatású tömbös gyümözsíz gépzsír színekben]. Ennek a hitnek is volt papsága: a vezérlő értelmiség. Voltak papjai A Párt kebelében. És voltak kívülálló abbé-k, akik puszta karriervágyból hangoztatták a lózungokat. Ezek az „abbé”-k ugyanolyan szemforgató [aajjaskétszínű] álszenteskedők voltak, a színpadon humoristaként pécézték a kombiladás vagy kadettes maszeklángossütőket, ők meg a műsor után Renault 16-tal vagy állólámpás Merci-vel hajtattak teljesítményfokozókkal spécizett vérüket hűteni a Mátyás pincébe. Ugyanúgy húzatták a cigánnyal, mint a büdös vidékitéeszelnökök az Astoriá-ban.
Nem tudom, hogy a rencervátás napjaiban ki mit gondolt. Én hiszek abban, hogy a Szakállas Pulóveres Bácsik a direktmorál hevületében el is hitték, hogy azokból a polgári izékből, meg a vadkapitalizmusból, meg szerkezetváltásból, meg A Struktúra seggberúgásából, amikkel fenyegetőznek, valami lesz is. [Az államszervezetben tanyázó, hevesen, szívből és igazán MSZMP/MSZP-s érzelmű tisztviselői kar, akiket érintetlenül neghagytak zsíros állásaikban helyettes államtitkártól lefelé a politikaiamatőr Dr Antallék… A Struktúra nevet jeles haladóbaloldali néptanítóink (Vitányi Frakció) főleg egymás között használták, vagy a proletáriátus meg a közpolgár számára az enyémhez hasonlóan bonyodalmas szövegszörnyeményekben rejtették el… Egyébként, amit most Gyurcsány kitalálóinak szűk köre még ünnepelni tud, A Struktúra seggberúgása csak amolyan Esterházy Mátyás -anekdotába való bohóctréf’ : az illetőket minisztériumi állományból Szetey típusú ál-részvénytársaságokba szervezték ki és jelenleg is az állam nyakán élősködő ezrekről és ezrekről, kiskutyáikról és azok kölykeiről van szó. Ezen részvénytársaságok prominensei egymás dógozóinak tartanak keresztben előadásokat 15-24ezerFt/órás díjazásért továbbképzéseken. És mondhatom: A Szetey-típusú Rt-k többezres dógozóiállománya permanente képezi magát tovább, tovább és tovább… Lehet, hogy tényfeltáró újságíróink feltárandó tények híján ilyen képzéseken adnak elő?? ]
Már a műkedvelő & ostobaságot a hülyeségekre és naívan bájos tévedésekre tévedéseket halmozó Antall - kormányt azzal lehetett megvádolni, hogy a még ki sem alakult középosztály ellen tör. Kontra: Mindenkori, rencervátás utáni, kormányaink a Gyurcsány-műkormányok kivételével feszt a középosztály talpraállításáról süketeltek. Egyedül Gyurcsány, akármelyik ívén a körbe-karikába ötletelgetésnek, egyenletesen és szókimondóan igér a középosztály zsírjából forrásokat hol az egyébként felszámolás alatti Állam javára, hol a proletáriátusnak. Hol a kis-és középvállalkozóknak, akik: a középosztály maradék foszlányai…
Hát állt föl valaki a Nemzeti Csúcson, az Állam és a középosztály zsírján élősködő uralkodóosztálybéli, konkréte Demján azzal, hogy bassza meg, ehun egy millárd –ki mit tesz még rája a haza üdvére? Vagy más azzal, hogy lám, a megfelelő időben voltam a megfelelő helyen, hasraestem egy nagyobb államivagyondarabkában, hát felvettem, ugyan elévült jogilag a gazdaságibűncselekményem, de most mégis, a jelenlegi éves jövedelmem jéghegycsúcsa felét Korunk Széchenyi-jeként, nesztek, a haza oltárára vetem. Nem, hanem igazi rëjakcijós módon és nyíltan a középosztályéból osztogattak…
1994-ben a Horn Gyula vezette MSZP egyértelműen a kádárinosztalgikus visszaaszocializmusbakaródzók és a horthy- restauráció fenyegető veszélyével fobizált egyszerűdolgozótömegek, a proletáriátus [benne a friss Antall-nyugdíjasok!! muchacha!], valamint a művelt értelmiség azon szegmense szavazatai segedelmével jutott hatalomba, akik úgy érezték, hogy a Kádár-rendszernek köszönhetik diplomájukat. (Itt kell megjegyeznem, hogy még Kádár alatt is ugyan elvétve, a toll kapált és a kapa írt, azért egy tehetséges gyermek, ha tartotta a száját, politikailag alkalmas volt [vö mai nyalóbloggerek] és megfelelő származású is, akkor a saját eszén is szerezhetett diplomát, max annyi csellel, hogy katonatiszti főiskolára jelentkezett, s öt év szolgálat után, ha nem gyűlt össze többmillós HTK-ja, leszerelt s elment tanítani.
Szivesen helyettesítem be vezérlő értelmiségijeinkkel, A Felnőtt Bácsikkal és a stréber jógyerekekkel a nyíltfeudalizmus papi rendjét. Nem csupán szimpla gonoszság ez részemről avagy balogh artúr-i sikolytozás a címlaprakerülés marketingkövetelményeinek megfelelően. Egyszerűen arról van szó, hogy a műűűvészek műűvésziek az elszámolásokban is. A médiaháború kitörése idején államivagyonból jelentős magánvagyonokat nyúltak le vezető megmondóértelmiségiek.
Természetesen az államivagyonból zsírosodott médiagecik legdíszesebb példányát, Friderikusz Sándort nem nevezem értelmiséginek sem. Friderikusz vagyongyarapodásának alapját ugyanis olyan csellel vetette meg, amihez még félanalfabéta piaci kofának az első Trentál-kúrára virradó hajnalon is lenne esze: Show-műsorához feudális korrupció kereteiben az akkor még összesen két nagy országos [MTV] adó összjátékában úgy sikerített ki négy-és félmillió nézőt (ma már ez kamatokkal hatmillió szokott lenni az életművész úr visszaemlékezéseiben) hogy a Dallas c. bezzegamerikaifilmsorozat utánra igazította műsorát és ezzel párhuzamosan véééletlenül pl Brahms hegedűszontákat közvetített a másik adó…
Jövedelmeihez képest vezérlő- és megmondóértelmiségünk, mintpl. „szabad szellemi foglalkozásúak” [muchacha: éspl. ügyvédek!!] semmit sem adózott. Népünk Nagy Tanítói nyugdíjjárulékot sem fizettek szinte, ezért mindhalálig dolgozniuk kell, még szegény Farkasházy bácsinak is.
Az MSZP vagyon méretére jellemző: alig csappant volna, ha kilóra kifizeti az összes többi pártot. Olcsóbb volt azonban összekaramboloztatni őket. Az MSZP a „Szabad Sajtó Alapítvány” fantázianevű szervezeté keresztül pénzelte a neki megfelelően benyaló újságírókat. A Népszabadságot jellegzetesen új spekulalista, netokrata eljárással valami távoli hülye tőkésvállalkozás nyakába kötötték, egyébként pedig az apanázst a Felnőtt Bácsioknak & jógyerekeknek a Szabad Sajtó Alapítvány állta. Pulitzer-[EMLÉK]díjosztogatás detto.
MSZP-n kívüli pártok nem osztottak, nem is volt miből, hű szajkómunkásainak annyi pénzt, mint a „Szabad Sajtó Alapítvány” minden papír nélkül, egyszerűen és zsebbe [=diszkrét borítékban]. Úgyhogy, mondhatni, a Dr Antall kormánya alatt „jobboldali médiatúlsúly”-ként lekommunikált 33:66 :-as arány enyhédeden malthauziánus indíttatásoktól 2005-re már 7:93-re módosult. (Szociáldarwinista tétel: Minden újságíró oda rohan tányértnyalni, ahol az erősebb kutyák asztaláról hullanak a túróspalacsinta truttyadmányai… vagy a sültgalambok…)
Lényege-a-lényeg: megmondóértelmiség nem adóz’. Vagy, ha, akkor jelképesen. Kiskezével pl az elmúlt 20 évben 5482 alkalommal gépelte be, a szót, vagyonosodásivizsgálat, flekkdíja csak a mocskos korrupt politikusok legendaköréről volt több, mint másfélmilló –de azt, hogy mennyit adózott ebből, ugyanúgy nem merné kitenni az ablakba, mint a „Száz Leggazdagabb ember” [ a balfék Dr Kapolyi kivételével…] A ’80-as évek közepén lepukkant lakótelepi albérletekben tengődött a metróövezeten kívül, mint publicista és kritikus, ma pedig A Dombon 427milliós villa felerészi tulajdonosa –de pillája nem rebben.
Az uralkodóosztályt most lehetőleg hagynám, únásig ismerjük a disznópolitikusok és „mocskoskapitalisták” „fideszmilliárdosok” és a miniszterelnök barátai & üzletfelei and Leisztinger mocsokságait. Ki nem únja már azt, hogy Magyarországon egy lényegében a vállalási összeg sima lenyúlásán kívül mindent alvállalkozói láncolatoknak leosztó mérnöki [varatio: „vállalkozási” vagy „marketing”] cég főtulajdonosa A Haza Megmentője-ként aggályoskodik. Belgrád városa egyszerűen kiakólbólította a cégét, amikor a Magyar Haladás Üdve [az un Közgázos Fiúk lovagrendjének tagja] metróépítkezésekhez alvállalkozókat keresett. Fölhívta a szerb kormány illetékes embere s megkérdezte: Miért keres alvállalkozókat? Erre Hazánk Haladásának Üdve közölte, hogy tendernyertes cége nem rendelkezik fizikaikiterjedéssel, nem is ért a metróépítéshez. A begyepesedett szerb kormány nem a magyar vezérlőértelmiség lózungjain nevelkedett, úgyhogy ezt a fizikaikiterjedésnélküliséget vis major-ként értékelve barbár módon hazaküldte a magyar kreatívkönyvelés-és vállalkozás hercegét. (A lekomm’ban „közös megegyezéssel” szerepelt…
Szivesen állítja be magát a magyar tisztviselői kaszt jelentős adózótömeg-ként. Az állami alkalmazottak. A nettóbangondolkodás követelményei szerint az Állami Szférában [ = A Struktúra –muchacha!!] az állásokhoz a kínált (=elvárható) nettót adják meg –Az Állam teszi úgyis hozzá az adóhányadot s teszi másikkezével, tehát pluszköltséggel a saját másikzsebébe vissza. (A Szetey-típusú Zrt-knél ez úgy módosul, hogy a magáncégnek elhazudott társulat Az Államtól „nyer” munkákat, Az Állam fizeti közvetve a béreket, és veszi tehát vissza adó formájában egy részét annak, amit leosztott…)
Tehát még mindig nem találtuk meg a középosztályt. Nem is csuda…
Azt hiszem, a középosztály-ra a legnagyobb csapást a polgár és a polgárság kifejezés politikai célú használata mérte. Ez egyben az önellenhatóan ostoba amatőr politizálgatásra is példa. Meg arra is, hogy a Felnőtt Bácsiknak, az érinthetetlen vezérlőértelmiségnek, népünk nagy tanítóinak semmi se drága, és ha az ellenséges párt demagógja bármit a szájára vesz, pl az ő drága édesanyjukat, azt is lekurvázzák, sőt fobizálják a büdös ergya ostobának lenézett tömegekbe. A polgár tehát szitokszóvá lett kommunikálva, s a demagóg a rá jellemző kb 10-éves spättel le is vette a műsoráról a polgározást. Majd, amikor egy évvel ezelőtt a Haza & ReReformok Üdve vette a szájára, akkor viszont a vezérlő értelmiség hallgatott, nem rehabilitálta billentyűparancsba a polgár szót... Valószínű, sejtették, hogy ez az újpolgárosítás lózung rövid ideig lesz műsoron.
A 2004-es politikaikommunikációs forradalomtól ( aminek alapja egy egyszerű számjegy, méghozzá egy sima nulla) számítva beindult a bűnösrétegképzés. A szajkómunkásság megfelelő ’képzési támogatást is kapott célfeladatokra. Erre is. Természetes az egy későfeudális államban. Hogy a paraszt mindenkor bűnös. Valamint a vasutas. És az a kurva békávé, az!
A vezérlőértelmiség sohasem bűnös, terészetesen A Város Főeszetokja sem, aki 15 éve nézi el a leharcolt autóbuszállományt. A nyomtató ökörnek se kötik be a száját, a papság nehogy már magának ne ingyen adjon bűnbocsánatot, amikor a péknek sem lehetnek kenyérgondjai, ha már a temetői csonttárak készleteiből csontmalmok által őrölt lisztből süt is kenyeret a tömegeknek. Az a nulla a vezérlő értelmiség utalványaira került: Egyszerűen Gyurcsány egy nullával többet bírt írni vagy íratni az utalványokra és kész. És persze adómentesen, leírhatóan. Ugyanígy egy nullával több megyen tanácsadói tanulmányokra is. Általában az a téma, hogy a semmire mijogon markol föl egy , külön ecélra alakult kis dosszié-bété ötmillót. Az pedig még mókásabb lenne, ha azt néznénk meg, hogyan költségeli le az ötmillót , amit hatvan oldal guglizmányért kapott, adómentessé!
Sőt, A Haza Üdve egyik első gyújtóhatású rétorikai remekében arra szólította föl édeshazánk ifjúságát, főként frissdiplomásokat, azaz a reménybeli középosztály javát, hogy eredjen külföldre szerencsét próbálni. Ettől azonban nem kaptak még észbe potenciálisan bűnös rétegeink, hanem maradtak szépen idehaza a sejhajaikon.
Az „egészségügyi reform” címen lekommunikált ötletelgetés egyik viszonylag konkrétan kikopírozott vonala a lerohadt és lenyúlt társadalombiztosítás kellően ostoba és hülyének nézhető naív biztosítási nagytőkések paliravevése következtében ért volna célba. Nagyjából egy hónap alatt a poteciális biztosítók még csak nem is udvarias mosollyá enyhített körberöhögés kereteiben bemondták az unalmast. Egy olyan országban, ahol a gépjárműbiztosítási ágazatokban négyszeres szorzóval kell dolgozni az általánosan elterjed biztosítási csalások miatt, egy méginkább csakis szakmai ismeretekkel ellenőrizhető rendszerbe nyomkodjanak pénzt? Bezzeghollandia túl kicsi és túlságosan kiismerhető polgári állam ahhoz, hogy biztosítócégek menedzsmentjét meggyőzze, Bezzegamerika többiztosítós rendszerének csődje viszont túl nagy az eltekintéshez… Azért persze a halovány és kidolgozatlan ötlet majdjólesz valamire alapon megmaradt Sufniországban politikaikommunikációs eszköznek. („Aki nincs velünk, az ellenünk van: eggyel több lett bűnösréteg…”)
A későfeudalizmusban a kis-és középvállalkozók is bűnösréteg. Pedig fajlagosan ezek adóznánk még a legtöbbet. A „mászëk”-ok. Teszemazt, a „szociálizmus” alatt a maszekoktól óriási pénzeket szedtek be adók, nyugdíjjárulék stb-k címén –és egy volt maszek [kisiparos] kevesebb nyugdíjat kapott 1994-ben, mint az Antall -nyugdíj [kb 10ezer Ft] volt.
Az állami nagyberuházások összkifizetéseinek 15-40%-át konkrétan politikai párt[ok] veszik le –azaz az uralkodóosztály. A maradékból elsőkörben a vállalási (mérnöki iroda stb) cég veszi le a maga pénzét és oszt le valamennyit.. még két vagy három alvállalkozói lépcső után a láncolat legvégén kis-és középvállalkozók vannak: akik persze nem kapják meg a pénzüket. (Még alattuk a proletáriátus, a segélyenélők, a feketén, alkalmilag foglalkoztatottak állnak.. ők néha kapnak bért, mert nem csak az utcakő, kerítésoszlop, de a csákány, kasza és a láncfűrész meg a kromofág is a proletáriátus fegyvere. Ki az a kis-és középvállalkozó, aki nem kezdi meg az elmaradt bérek kifizetését, ha a háza elé 15-20 autóval proletárok fékeznek be, s nem kérve, hanem véve-ragadva…)
Államcsődök szanálásával foglalkozó külországbéli pénzügyérnek grafikonok erdeje s óceánja e táj. Ő rovatokat lát: Amit nem ért, pl családi pótlék.. azt megkérdezi. És hibázza: mi ez az óriási arány? Kevesebb családipótlékot kell fizetni. És a nyugdíjak? Sok! Abból is le kell venni!
Csakhogy ma, ami a Régi Rómában elment egyszerű panem et vinum formájában az ma a családipótlék és a [rokkantsági]nyugdíj. (Circens: Joshi Barat és Mónikashow.) A proletáriátusból 400ezer szülőpár kizárólag anyagi haszonszerzés reményében vállal kettőnél több gyereket. Hat-nyolc gyerekből legfeljebb 2-3 kedvesebb gyermek kapja meg a minimumot. A kislány, ha szőke, a fiú, ha elsőszülött ÉS brucelí [izomtiboralakú]. Jó, ha a többi gyermek is egészséges –mégjobb, ha nem. Éppen ezért megtagadja a proletár kismama az AFP-szűrést, mert néki gyermek[=segélypíz’] a dawn-kóros is. Fogyatékosra nagykorúsága után is kapni gondozásisegédet [segélyt]. Sőt. Hát még a nyémák! Már a szociálizmus alatt pl a „nyéma” gyermekének az ingyen hallókészüléket sem adta oda a proletár, nehogy megtanuljon beszélni, stb.. maradjon csak fogyatékos.. Hát még 1990 után, amikor nyémákra mozgássérültsegélyt is lehetett szerezni!
A rokkantnyugdíjakról meg annyit, hogy a tavaly augusztusi Siófoki Pógárjogi Menet, aminek élére az egyik „országos cigányvajda” is odaállt „sétapálcájával”, 150 izomtiboralakúja közül legalább 77 rokkantnyugdíjas.
Akkor, ha megkisebbítik a Családi Pótlékok keretét, kiknek a rovására? Perszehogy! Még vili! A középosztály rovására. Két nem cigány fiatal, ha kettejük összjövedelme havi 300ezer, már nem is vállal gyereket. Igaz, én nem is számítom őket középosztályba, csak a statisztikai matematika. Ezenfelül a középosztálybéli számára már eleve a karriert veszélyezteti, és a jövedelmet jelentősen csappantja a gyerekvállalás. Nem, mintha a középosztálybéli 2 éves koráig egyszálruhában (variatio: anélkül…) az egyhelyiségbe bezárván akarná kiteleltetni kisköltségen gyermekét. Vagy bodaggal etetni a kétheti segély-zabaünnepek ínséges dekádjaiban.
A statisztikaimatematika szerint leszakadó rétegek alsó szélét ráadásul a reasszimiláció csappantja.
Vagyis a proletár tömegek duzzadnak… a középosztály deklasszálódik… s egyszerűbb a leszakadó rétegből eltartott proletárrá válni , mint fölfelé kapaszkodni. Van egyébként egy hasznos ötletem, mivel lehetne a proletáriátus szavazatait is elnyerni, ÉS jelentősen meg is kurtítani a segély-ezer-milliárdokat. Ötmillóért 600 karakterben megmondom. (A számlázáshoz szükséges Bt-t és számlát 2,5 milliós laptopról grátisz kérem.) Sőt, aki ötletemet megvalósítaná, régi szívevágya szerint végre történelmet is írna, Jigasságos Kádár János alakját is meghalványítóan A Haza Tápláló Nagy F'a is lehetne, és végre ő is kiállhatna 300ezres néki hálás tömeg elé beszélni.
Egy multicég 11órás, napot körbejárós műszakos rendszerében kézhez a statisztikaiközéposztály alsószélebéli kap 90ezret havonta. Forintban értendő. A 11órás munkáért még másfél+másfél órát buszozik is. A buszt kibérlő „munkaerkölcsönző cég” lenyúlj a nettó fizetéséből kb 50ezret, így lesz neki a 90ezer kézbenmaradója… Ha leszakad a proletáriátusba, és mondjuk van már két kiskorú gyermeke és lesz még mellé 3 meg az egyéb segélyek: Magasabb lesz a jövedelmük, mint addig.. elég elmenni napszámban a segélynapoktól távoliakban, csak 8 órára 4500Ft az alföldi napszám, plusz kaja, ital, cigi.
Természetesen, ahogy a kenyérínségben kalácsevésre ötletelő Marie-Antoinette nem tudta elképzelni a Harmadik Rend életét, úgy vezérlőértelmiségünk (papi rend) és az uralkodóosztály is képtelen. Ej, be szivesen intéznék királycsávó szabadulóvacsorájára meghívót jógyerekeknek! Azt hiszik, hogy a proletárok a gyermekeikre ráköltik a családi pótlékot. Meg a segélyeket. Miközben kommunikációsszuperszráda van, az FN-pont-hu –nak pl „spontán tudósítói hálózata”, elvileg a kamerákat bárhová oda lehet dugni, tizenötezerért beszél a fókuszoknak a proletár és húszezerért már azt mondja, amit ők hallani akarnak, arról csak a legszűkebb vezetésnek van [lehet…] információja, hogy a proletáriátusnak szánt segélyek és pótlékok legalább 40%-át lenyúlják a kamatolók. Meg a cocpoloztatók (E kettő ua.) Ahhoz, hogy a kamatoló-cocpoloztató-futtatónak X5-ös BMW-je legyen, csak egy csicska kell, akinek adnak hitelt az ikszötös-bömös-re .. azért mégis, összességében 200-300 kamatoló-zsaroló-futtató nagycsalád összesen legföljebb 10ezer tagja élősködik a rendszeren. Igaz, ezek a nagycsaládok szorosabbnál szorosabb jókapcsolatban állnak a kisebbsévédelmi díszcigányokkal. Sőt, Kolompár Orbán oldalágon fűződik ilyen klánokhoz. Idenyargalok kedves vesszőparipámmal: Nem láttam még roma polgárjogi harcost, aki leosztott volna egy kamatolót is, mit élősködik a szegények zsírján.
Ritkán adódik olyan alkalom, amikor tisztán, ki- és mellémagyarázás nélkül egyenesen kerül reflektorfénybe és ipari kamerák elé ilyen díszes –és unatkozó- társaság, mint a minapi veszprémi késelők. Hogy tudná azt az Ááátattlany Észosztó Osztály vagy az uralkodó osztály tagja elképzelni, mivel telik egy királycsávó napja. Tán .. vidijót néz? Már 7 éves korában halálra únta a pornyót meg a zombisfilmeket. Talán gyúr? –hová gyúrna, a béttóvennössszeműveji képtelenek az ő kottázottságát kifejezni. Igaz, hogy a királycsávó az izomtiboralakúak rendjébe tartozik, ha Linné módjára osztályozunk. De ha Vezérlő Értelmiségünk nem lenne annyira finnyás, akkor láthatná a Győzike Show-ból, hogy a hülyeséget csak tettető intelligencs és művelt királycsávó négykeresztelőjegyzéses mellykaskájában is kicsiny bubadalok kélnek anyukája nékül: elsősorban szűk övrőjében érzi jól magát, még házába bejárós szolgaszemélyzetét is testvérekből szereti kipótollani. Sőt, hogy fokozzam a botrányt, rámutatok Győzikében egy jövőbeni alternatív középosztály őstípusára.
Mintahogy szövegtengerem végső világítótornyának az alábbi félig csak tréfás végmottót rendelem:
„Teccettek vaóna a tisztëlt dédüköregapukáiknak több családot [itt: gyermeket] csinyáni!” /Dr Pongó Géza miniszterelnök az Országos Magyar Kisebbségi Tanács küldöttei előtt, 2125./
Vagyis a magyar későfeudális iszonyokba kívülről tragikussan mos be globalicce a konzumpicsaizmus és konzumseggfejszerű egodeizmus. Ami a gyermekvállalást az ego mindenbenkorlátozásának is tekinti, és pinanyaló típusú ölkutyájának meg 15ezer Ft-os kabátkákat veszen. 200ezer ember dögpörköltön él. 200 ezer pinanyalókategóriás kiskutyuffka pedig vitaminozott, a sima luncheon pork -nál minőségibb kutyakajusokat nyamikál. 300 ezer gyerek olyan házban él ma Magyarországon, aminek nincsen a telkén még pöcegödör sem, vödörbe kakál, amit az idősebb nővére valahová kiönt a ház mögé.. 200 ezer kutyuska zsírkakiját meg középosztálybéli gazdik biozacsiba szedegélik föl kúttúráttan A Város-ban.
Na, ilyenkor jön el a pillanat, amikor a magamfajta félművelt, kulturálatlan, számtech imbecillis, koprofág, vidéki gumicsizmás értelmiségi benyom a 25 éves Telefunken rádósmagnójába egy Zappa kazettát: Shut Up ’N Play Yer Guitar!
25 komment
Címkék: középosztály
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
másnapos csubakka 2009.02.15. 14:11:57
Érzek némi vonzalmat a rejtjelezett üzenetek iránt, de hogy minden poszthoz másik kódtárcsa kelljen...
enigmaco.de/enigma/enigma.html
Nem baj, maj' valamikor józanul nekifutok még egyszer...
RIO 2009.02.15. 14:22:19
fegyverbe, oszt' pusztuljon az egész, legalább tűzviharba' és ne ágyba', párnák közt...
Tuvalu 2009.02.15. 15:20:02
Kamatra cserélt szerelem 2009.02.15. 15:42:17
InteriorLulu 2009.02.15. 15:42:18
Fasza dolog lehet egy olyan ember barátjának, rokonának lenni, akiből ennyire folyamatosan és vég nélkül bugyog elő a vélhetőleg nagyfokú frusztrációból is fakadó destruktivizmus, az acsarkodás, a gyűlölet...
annacsek 2009.02.15. 15:44:35
burian 2009.02.15. 16:03:27
Kenguru 2009.02.15. 16:08:51
heki 2009.02.15. 16:55:49
Ne szomorkodjatok, annyi más szép dolog van az életben.
Szótár!
Mondjuk anyiban kezd összeérni a könyvvé, előre-hátra utalásaival, hogy egyben feszegeti a blog műfaj határait.
Illetve a blog nyomja össze?
De nem baj.
Illetve igen,
mert aki nem érti, az miért ír ide?
Na mindegy.
Gubacs 2009.02.15. 17:03:21
InteriorLulu 2009.02.15. 17:03:52
aki nem érti, az azért ír ide, mert leírja a véleményét, ami van neki. Ami nyilván lehet negatív is a posztolóra nézve.
És azért írja le, mert ez egy kommentelésre alkalmas blog.
Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2009.02.15. 17:15:32
Milyen célcsoportnak megy ez az üzenet? Mert úgy tűnik, valami nagyon elvont olvasóközönségnek jön majd be igazán...
Általában nem voltak nehézségeim olvasással és szövegértéssel, de ezt még a közepe előtt feladtam...
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.15. 17:39:16
azt majd még jövök.
heki 2009.02.15. 17:42:28
hogy manapság a böfögés véleménynek van minősítve.
De ettől függetlenül az csak böfögés. (Értsd:
nem tetszik, mert nem értem, tehát szar, tehát gyógyulj meg blogíró. Már bocsika, ez nem vélemény, ez zsigeri - azaz biológiai szinten megfogalmazott - reakció. Mint a böfögés.)
Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.15. 20:02:54
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.15. 23:19:38
csakhogy mellé a havi nettóm nem 12-szerese az átlag nettónak, kurva messze van attól.
azt van közbe egy darab lakásom, és nézem azokat a szép házakat kinőni a volt szőlődombon, darbja 25-40 millióért átlagba, és valahogy a kettőt nem tudom összeegyeztetni.
van itten kérem középosztály, csak az is a nagyoktól tanul, azt nem fizet, nehogy elszedjék.
gyurcsány meg kiáll az erkélyre, hogy adót fizetni nemzeti kötelesség, és közben senki se vágja tarkón egy súlyos tárgyal, pl kétrészes hűtőszekrény.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.15. 23:42:25
ha nem lenne rss, akkor a fejtetűs meg a köjálos cikkelyekről lemaradtam volna.
de van rss, úgyhogy megvan. kommentelni azokat is itt lehet?
magyar-magyar szótár 2009.02.16. 03:57:05
Viszont az már sok lett volna, egy forgalommentes vasárnapra 3 bejegyzést időzíteni. Ezért majd lesz fejtetű & pompások: 22-én. A pompások-nak még különben is lóg a vége..
magyar-magyar szótár 2009.02.16. 04:08:01
Egy átlag magyar kispolgár kb Gáspár Győzőig képes a gazdagok életszínvonalát és főleg pedig életvitelét érzékelni, fölfogni. A legeslegazdagabaknak a nevén lényeges ingatlan pl nincs. Dossziécégei vannak .. az is lehet, ha sok az autója, akkor azokat a VarázsGarázs Bt tulajdonolja és működteti, amit az Apám FaXXXa Kft-je bérel. Az uszodáját a Procc & Jizz Kft -je működteti, de bérelni a MammaMia Kft-jétől bérli, aki már visszabérli a házát papíron tulajdonolo Domo Lingam Kft-től. .. Ne sok ez, néhény dosszié egy iratgyűjtőben. Az a lényeg, hogy miíg a középosztálybélinek az élet pénzbe kerül, a feudális élősködőosztály tagjai nemhogy nem adóznak lényegesen, de a puszta életüket, még a zsírt is a konyhaasztalukról veszteségbe elkönyveltetik. Semmibe nem kerül nekik az élet. A nyár-kánikulai alpesi örökhavi sítábor a TravellSwingering Bt-je költséghányada.
Az a szomorú , hogy ilyen ember Magyarországon miniszterelnök is lehet, és azzal a szájával csacsog a büdöss adómegkerülő felsőközéposztálybéliek ellen nagynyilvánosságelőtt, amelyikkel szabadidejében, telefonon , utasítani szokta az offshore-cégeinek elkönyvelőit is.
magyar-magyar szótár 2009.02.16. 04:18:35
Hanyag, trehány ember vagyok, példaképem rank Zappa és ezért néha a mondataim olyan borzalmasan hosszúak (ész összeerőszakoltak) mint egy Zappa frappír (A Shut Up-on vannak 14ütemes frazírjai)
Jól esik tudni, hogy vannak még klaszikus, papíragyialapú olvasók, akiknek szupersarkított nagyképernyője lekonyul a szöveg fele-olvasásában.
Természetesen együttérzek a szenvedőkkel.
Egy cicablogban olvastam, hogy nagy bűnt követ el az a gazdi az édes kis házikedvenceivel, aki a kitekatt-ot szép kis tálkákba szórja ki. Küzdjön meg az a kedvenckisállat a nyamiért: apró lyukat ejtsünk, s majd az elkényelmesedett cicus bontsa ki a zacsit.
ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.16. 10:51:18
Mellesleg persze az, h létezik egy nyelv soha nem jelentette azt, h azt a nyelvet mindenkinek azonos módon kell beszélnie. Soha. A nyelv eszköz, a használat módja számtalan le nem írt többletjelentést hordoz: színes. Mindig is voltak törekvések a fekete-fehérítésre, hiszen mindig is voltak emberek, akik csak a saját mintájukra képesek elképzelni az embert, de ez fogyatékosság. Vannak némák, vakok, süketek, ők is fogyatékkal lének. Fogyatékkal is lehet teljes életet élni. A probléma akkor kezdődik, amikor egy vakokból álló parlament megpróbálja törvényben megtiltani a látást. Civilizált helyeken ettől lassan száz éve tartózkodnak.
Blogszféra határai: sztem olyan nincsen. Maximum a mainstream-nek van határa.. A blog egy eszköz, mindenki úgy és arra használja, amire tudja, akarja.
magyar-magyar szótár 2009.02.16. 12:09:02
másnapos csubakka 2009.02.16. 16:02:38
Viszont úgy látszik, túl közel merészkedtünk a kerítéshez, mert a kiskutyák ugatnak, erősen.
@ibusibus:
Én egy átlagos ember vagyok. Nem szégyellem, le merem ide írni, nem fáj nekem ezt tudomásul venni és még jól is érzem magam így. Ugyanakkor megértem azokat akik különbözni akarnak. Sőt, szeretem őket, mert a különbözni vágyásból fakadó frusztráltságukban igen szórakoztatóak tudnak lenni. Különösen az "az anyám úristenit, de ritka és egyedi vagyok, baszdmeg" fajta. (És ez most nem a blog írójára vonatkozik)