moszkovita - [pártszleng:] A Magyar Kommunista Párt/Kommunisták Magyarországi Pártja [Magyarországi Szocialisták Pártja] moszkvai emigrációban élő főembere 1929-1945. között.

Demény PálA Magyar Kommunista Párt vezetése az emigráció miatt kettészakadt. Az itthonmaradottakkal szemben a moszkoviták különösen bizalmatlanok voltak. Így történhetett, hogy 1945. február 13-án az első politikai letartóztatott nem valami bújkáló nyilas, ordas búrzsójjá, Horthy lakája, etc. volt, hanem Demény Pál,

a Magyarországon a Vészkorszak-ot is végigmelózó kommunista. A letartóztatás a mai kor embere szemében nevetséges körülmények között történt: Az autóban  a moszkovita Péter Gábor egyszerűen közölte Deménnyel, hogy tekintse magát A Párt foglyának -s ezzel átadták a szovjet városparancsnokságnak [VÁP], ami börtönbe vetette, mint fő politikai bűnöst. A második embert Demény PálKádár Jánosnak, a harmadikat Rajk Lászlónak hívták. Rajk igen népszerű volt, tehát véle körmönfontabban bántak el a moszkoviták. Kádár 1951-ig a moszkoviták szemében viszonylag elfogadható ember volt, benne a tényleges és szűkkörű pártvezetésben, mondjuk a tíz főember között. (Tribünön a második sorban, sréhen Rákosi mögött.) Később a Kádár Apa -képből persze kiretusálták ezt a formációt.

A Párt -on belül általános volt a korban még baráti-bizalmas formának számító tegeződés. Ellenben a moszkoviták magázódtak. Négyszemközt is inkább. A moszkoviták magukat mindig is pártszerű -bben viselkedőnek tartották. Úgy vélték, lényegében mindenki, aki Horthy alatt Magyarországon élt, legalább kollaborált a rendszerrel, kéme, besúgója volt a politikairendősrégnek. "Nekëm tízmillió fasisztával këll felépítenëm a szociálizmust!" -hangoztatta Rákosi nemegyszer. Demény Pál volt leginkább a begyében, nem csak a moszkovitáknak, hanem Kádár Jánosnak is. Demény őrizetben, börtönben töltötte ezért féléletét.

Az un "rendszerváltás" idejében Deménynek némi kultusza támadt, az MSZP haladó frakciója, Vitányi [Néptáncos] Iván köre feszgette történetét . Ilyen néven társaságot és díjat alapítottak.Később a moszkovita kifejezés, mint a szlengszavakkal ez gyakran megesik , kikopott eredti jelentéstartalmából.

Jelentősebb moszkoviták:

 

Rákosi Mátyás

Rákosi Mátyás

Megyen Rákosi a Cukortortában [Parlament] hát szembegyün véle a folyosón egy [kisgazdapárti politikus neve], aki féltréfásan így kötődik véle: "Matyi, ha elveszitek a malmunkat, átvágom a torkodat!" Rákosi mosolyogva riposztolt: "Ugyan, minek vennénk, elveszi azt hamarabb az agrárolló !" -ezzel a tréfájával budapestiparasztok és bérbloggerek meg véleményferdítők körében ma is népszerű lenne.

 

 

 

Révai József (balról az első, mellette Kádár János, aztán Farkas Mihály és jobbszélen Gerő Ernő) A Békefront főereje az MDP [tkp.  kommunista párt ], Lánglekű Vezére Rákosi.

Révai József első, kimondottan a magyar nemzeti üggyel foglalkozó írását 1925-ben vetette papírra. Ekkorra már megszületett a trianoni béke hivatalos kommunista értékelése, a Komintern V., 1925-ös kongresszusán. Eszerint Trianon az imperialista hatalmak békediktátuma volt, amely nem vette figyelembe a kisebbségek önrendelkezési jogát, hanem a győztesek a román, szerb és cseh uralkodó osztályokkal fogtak össze. Ebből következően az imperializmus elleni harc keretében a kommunistáknak küzdeniük kell a magyar kisebbség önrendelkezési jogáért is. Vagyis a munkásosztály nem maradhat közömbös a nemzetiségi kérdés iránt. Ami pedig a konkrét célokat illeti, felveti a kisebbségek önrendelkezését figyelembe vevő területi revízió szükségességét. Ezzel összefüggésben utal arra is, hogy Magyarországnak az a Szovjet-Oroszország jelentheti az egyik fontos szövetségest, amelynek ugyancsak területi vitái vannak Romániával. forrás

 

Gerő Ernő lám-lám, az autóban (a kor világszerte népszerű kategóriája volt az itt is látható törpeautó, aminek anyósülésén ül Gerő) PR-céllal népszerűen fotózkodó politikus sem a "recervá'tás" találmánya. 

A közben Magyar Kommunista Párttá előlépett, legális politikai szervezetnek 1945 áprilisáig két vezető testülete van: a budapesti (hazai kommunisták, Vas Zoltán instrukcióival) és a debreceni (moszkoviták). A “két központ illúziója” azonban nem sokáig tart: 1945. január 24-én a fővárosba érkező Gerő Ernő szigorú pártmegrovásban részesíti Kádár Jánost. A vád természetesen a “likvidátorság”, ráadásul a “hazatérők” semmiféle magyarázatra sem kíváncsiak (ahogyan a “frakciósok”, Demény Pál, Weishauss Aladár vagy Dobó István esetében sem). Kádár rövidesen a pártbíróságon asszisztál a “frakciózó” Skolnik József ügyében, amely esemény, Huszár Tibor Kádár-biográfus szerint, a virtuális bűnbeesés [nevetés, taps, derültség mindkét oldalon] első lépése volt Kádárnál.

Rákosi és Révai a legszebben beszéltek magyarul, talán Illyés Gyuláéhoz mérhető vegyeshangrendűséggel, szivesen alkalmazva zárt és nyílt hangokat, népies ízeléssel formált hangzkkal és veretes hangsúlyban..

A visszaemlékezők többnyire zord, morózus emberekként láttatják ezt a moszkovita hármast, holott mindhárman különösen intelligens emberek voltak, műveltek, főleg a latin-görög-francia-angol-német -és orosz nyelven perfekt levelező szintet is elérő, polihisztor Rákosi. Sajnos humorukból nem tudok becopyzni, de az országgyűlés jegyzőkönyvei az 1947-48-as időszakból fábrysó- avagy hetiheteshervasztóan frenetikus riposztjaikat rögzítik. Rákosi és Révai lényegében keresztülbeszéltek a többi párt főembereinek arcán, míg azok vergődtek beszédeikben. A Párt részéről   parlament, meg a demokrácia és egyéb kispolgári csökevények lényegében már 1946-tól oldalba voltak pisilve, hogy a joggal, a közelmúlt történelmével és más músák-kal mit műveltek, azt csak a GermanGoooGirls oldalain a pissing kategóriában láthatóak érzékeltethetnék.  A "Koalíciós Időszak"-ot egy bohóctréfának tekintvén, Rákosi és Révai számára a parlamenti munka pihenést, kikapcsolódást jelentett. Rákosi, Révai és Gerő Kádár-t is jellegzetesen moszkovita humorral viccelték meg, amiután Rajk Lászlót lapátra tétették vele, végignézették vele kivégzését is, ahol Rajk természetesen pártszerűen viselkedett, nyilván Kádár bosszantására is, utolsó szavai a Szovjetúniót és A Párt-ot éltették. Rajk halála után is pártszerű maradt, holtteteme is A Párt érdekeit szolgálta, bár Kádár első provokációs terve  "a fóradalom" kirobbantására Rajk temetésével nem sikerült, vélhetően az esős nap miatt. Esőnapként szerepelhetett Kádár és Szuszlov még június 8-án kidolgozott terveiben október 22. vagy 23 betervezve, ezért is töltötték föl a kézifegyverraktárakat [szabályellenesen] lőszerrel október 19-20-án.

Andics Erzsébet

-róla Illyés Gyula is érdekes jegyzésket tesz Napló-jában, csakúgy, mint Rákosiról. Andics szerepe 1956. november 16-án ért véget, amikor Kádár Moszkvába száműzte férjével a szintén moszkovita Berei Andorral együtt. (Szolnokon, míg színleg és pártszerűséggel a Kádár rábízta pártfeladattal foglalatoskodott Andics, ellenkormányt is szervezett, ezért tette lapátra Kádár.)

 

 

 

 

 

 

Lukács György

-tudós filozófus, amatőr irodalomkritikus, orosz honlapok szerint szociológus is,  és meglehetősen pártszerű szörnyeteg. Lukács a XX. század egyik legjellegzetesebben ellentmondásos , ezért is a mélymagyarság mariana-árkába illő személyisége volt. Németnyelvű publikációi is jelentősek, világszerte az egyik legismertebb magyar tudós. Ideológiai gyógymódjai leginkább DrBubó-éra emlékztetnek. Ha a pokolban a mélyMagyar Szellem Pantheonjának jeleseit büntetni akarják, egy csapással kettőt úgy kínozhatnak, ha Lukács Györgyöt   Szabó Dezsővel zárják egy tüzes konyhaszekrénybe.

 

 

Farkas Mihály

Farkas Mihály-Rákosival közös tréfájuk volt, és ez egyben a moszkoviták pártszerű magatartását is jellemző történet, hogy az 1953.augusztusára [Sztalin halála után] megrendült tekintélyű Rákosi ősszel Moszkvába utazott "gyógykezelés" örve alatt. Az itthontartózkodók közül a moszkoviták leginkább lapítotak, ám Farkas Mihály a java belső ellenállás nyulait kiugratta a bokorból. Ő maga állt orálisan a lázadás ékjébe, adta a lovat a Rákosit bírólók alá. Majd novemberben, amidőn Rákosi visszatért, az első, aki csókkal fogadta őt, Farkas Mihály volt, kezében noteszlappal, amire a fő frakciózóknevei voltak szépen fölírva.

Ma sokan azt hinnék, hogy ezen a képen biztosan valami felháborítóan zsírparaszt kisgazda politikus láthat, vagy, ha a blog-pont-hu hajóhídjára és szakmánybloggereire jellemzően cukiság -os humort szeretnék parodizálni, a Fehér Richárd a Jóban/rosszban tévészappanoperaszennyhabból. Pedig ő Péter Gábor , a mélymagyar Berija.

A moszkoviták dicsőségének Szuszlov 1956. június 8-i látogatása vetett véget. A repülőtéren Szuszlov épphogy csak lekezelt vélük, s egyből Kádár Jánoshoz hajtatott, akivel legkevesebb 8 órán át tárgyalt a nemzetközi és magyar helyzetről. Itt született meg a többcélú provokációsorozat terve, ami később a népiromanikus forradalom -kfejezéssel került a köztudatba, a Kádár-kormány nevébe és a mai történelemkönyvekbe.

Sokan nem értik az utolsó jelentős moszkovita gerő Erbnő szerepét 1956. őszén, amidőn látszólag Rákosi ellen fordult és egy "vadászat"-nak álcázott alkalommal Huriscsovval is igyekezett kapcsolatot teremteni. A moszkoviták profi politikusok voltak, pártszerűségük korlátot nem ismert. Ha a pártszerűség megkívánta volna, Gerő akár  saját kezével fojtja meg Rákosit, aki, ha a pártszerűseég ezt megkövetelte volna, malaciőz nyugalommal viselte volna ezt. Ha valaki megérti, mi a pártszerű magatartás, sokat okosodik a mai MSZP fantázianévre hallgató pártkonglomerátum frakcióviszonyaival kapcsoltaban. Kádár ennek a pártszerű magatartásnak gyönyörű példáját adta barátja és népszerűségben konkurense Mező Imre beáldozásával és mártírrá tételében. A piszkos munkát Biszku Bála végezte el, aki azt5án, Mező Imre mártírrá emelésekor szemrebbenés nélkül és orcátlanul vádaskodott az aktuálpolitikai helyzetnek megfelelően. Vagyis a moszkovita pártszerű fegyelem a politikaiprofizmus főelemeként túlélte a moszkovitákat, és köszöni szépen, ma is jól elvan, mint a befőtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr62884742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása