Az lenne itt egyébként a történelmi tanulság, hogy Merkel üdvtörténete nem váltja meg a picsatársadalmat.

Képtalálat a következőre: „merkel”

Hiszen Terézanya üdvtörténete sem váltja meg a többi keresztény ember melóját a saját üdvéért.

Hiába rágják itt a willkommeniánus jógyerekek a mennyeimalasztot a hülyének nézett fejünkbe. Hiába tudóskodnak a jópofik a szakszerű menekültszelekcióról, azok a bármilyen menekültek, akik már bent vannak Merkel Országában, nem fognak onnan csak úgy szépszóra visszavagonírozni.

A széplelkű jóoldali emberjogászok már a kvótaszíreken se horgadtak föl. Most is kukulnak, a 400ezer ember kiküldése hallatán. Majd willkommeniánus oofwiederschooniánus  civilek láthatóságimellényekben százascsomag papírzsebkendőket kínálgatván fogják a kiutasítottakat, kitessékelteket a vonatokra fölterelni? A Nobel-bob-bon-nal jutalmazott Tante Merkel is kimegy nekik sírvaintegetni?

Azt is be kellene látni, hogy a Merkelschaft a meggondolatlan jókodásával nem csak a bibliaiméretű szírszaporítás csudáját hozta rá a picsatársadalmakra, de ráadásul a szegény migránsokkal eldobatta az összes papírjukat is. Nem fog menni atrocitások és rendőri karhatalom nélkül a migránsválogatás, de még a kvótaszírképzés sem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr947949278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.10.08. 11:21:29

Merkel elárulta Európát. Európa végnapjai megkezdődtek. Kár értün, egy nagy civilázccióüs örökséget sikerült elpazarolnunk. A kérdés már csak az, hová visszük a gyerekeinket, mielőttk itör ap polgárháború (már akinek van, ugye, a fejlettek jórészét ez ilyen kérdések nem érintik, Merkel muttinak sincsenek gyermekei).

2015.10.08. 11:24:30

A Merkel üdvtörténete mi is? Hogy átköltöztetjük Szíriát, úgy, hogy közben minél nagyobb káoszt csinálunk, annál jobb? Ebben a történetben mind az európaik, mind a miggerek vesztesek. Ez aztán az üdvtörténet.

2015.10.09. 00:05:48

@Dinamuki: a buddhista tanítóm dán. Egyik tanítványa ez az arc, akit barátomnak tudhatok:

www.dzsihadfigyelo.com/2015/09/21/kerdes-valasz-nicolai-sennels-dan-pszichologussal/

Nem biztos, hogy ez egy gagyi megoldás - a dánok elég furák magyar szemmel.

2015.10.09. 00:09:13

Lényeglátó, velős gondolatok:

"A szabadságnak mindig voltak ellenségei – totalitárius rendszerek (a náci Németország), ideológiák (kommunizmus), illetve vallások (iszlám)."

Frick László Intézet 2015.10.09. 06:14:20

@nagyjoco: Több [blogocholista]életemmel ezelőtt írtam már a várható népvándorlásról csak reméltem, hogy vén trottyos vagy pedig komposzt leszek már.

@Dinamuki: Az orális (a tablettás) fogamzásgátlásig a gyerekcsinálás férfidöntés vagy munka volt. Az 50-es években a lányok szerettek volna gazdag kulákgyereket fogni férjnek és kulcsolták rá a legyény farát az ölükre, ki ne húzd. Debizony a zsírparaszt kihúzta és a lány hasára fujtotta a kélgyót. Az antibébivel a nő kezébe került a döntés... és a jóléti, egyre picsább társadalmakban ráadásul dúlt az egodeizmus is. Amúgy is a picsatársadalmakban már az egész XX. századot a kétgyerekes (nullaproduktív) modell jellemezte. Ami nemsokkal egészségesebb, mint az egyke. A sokgyerekes modellben van olyan önfentartó rész, ami tehermentesíti az anyát. A két gyerek egymással vetélkedő kakukfióka, száz gyerekpárból ha egy egymást segítő akad. A kétgyerekesből a picsatársadalmakban a gyerektelen modell alakult: "Majd hülye leszek szülni élek még és az alakom meg az önmegvalósításom!" A 70-es évek skandináv és benelux államaiban a gyermektelen egodeisták a klimax idejéb vietnámi meg afrikai gyerekeket fogadtak örökbe, arabokat. Ez a "sikeres integráció" egyik titka. Olaszországban a tartalmibaloldaliak most is fogadnak kis négert örökbe.

A Fejlettek , a Jók és Igazak istentelenek, azaz egodeisták.

Én meg azt mondom, Isten szava hangról hangra ugyanaz, mint az evolúcióé. Isten a papok állításaival szemben laza, fiatalos, kisérletező és megengedő
Az Evolúció megengedi egy túltengő elúrhodott fajnak hogy ne szaporodjon,
A Picsatársadalom picsaembere nem szaporodik tehát kivész. És átveszi helyét az életéhes nempicsa ember. Ez az Evolúció parancsa.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2015.10.09. 08:57:48

@nagyjoco: köszi a linket!
Igaz, én egyáltalán nem ismerem többek közt a dánokat se. Pálcatörés lenullázva..
@Frick László Intézet: na, nem a mennyiségre kell menni, a minőségre!

2015.10.09. 10:54:09

@Dinamuki: 3 dánt imserek, ugynaabóbl a baárti körből, ebből készítettem mélyelemzésemet a dán lélekről.

2015.10.09. 12:13:54

@Frick László Intézet: evolúció, oké, aki ki akar halni, az kihal. Ez azonban nem jogosítja fel az idegen elemeket Európa elfoglalására.

kizárólag ezért regisztráltam 2015.11.13. 12:06:25

@Frick László Intézet:
esküszöm provokatívnak érzem a téves analógiát, de ha eddig senki sem mutatott rá, hogy evolúció=/=történelem akkor én miért ne, legalábbis a konklúzió a szavakat felcserélve helytállóbb lenne. ha valami, akkor mondjuk a rendszertan mint absztrakt biológiai entitás inkább parancsolhat, persze ámennek ámen, de a Merkelschaft bölcsessége pont attól helyes irány, mert kivárja a megzabolázásra nem érdemesebb folyamatok lefutását. és a mindenkori hatalomból mindenkor aránytalanul nagyot harapó elit ugyanúgy nem áll kívül a humán evolúción, mint a gyors, és pozíciójából fakadó és legracionálisabbnak látszó reagálást tudatosan elengedő politikai néni a legoptimálisabban cselekvők lehetséges körein, de azért amit az Orbán megint le bírt nyilatkozni abban a svájci lapban az már tényleg meredek és ennek a gondolatiságnak szöges ellentéte, remélem nem gyógyszerezik le szegényt :/ itt az igazán érdekes egyébként az ellentartás, és az időbeli lefolyás dinamikája, és hogy meddig tartható ez a marginálizált álláspont, ez a túlzott statikusság óhatatlanul megfárassza a politikust

Frick László Intézet 2015.11.18. 16:04:17

@kizárólag ezért regisztráltam: Kizárnám azt, hogy a Merkelschaftban stratégiaitávú komolygondolatok dógoznának. Éppen ezen vagyok kiakadva. Jól láthatóan a politikaioldalakat az egész ügyből kb az ellenoldal érdekli, hogyan jön az ki. Azaz Merkeléket még mindig az izgatja, hogyan ne jöjjenek ki ebből jól a jobbosok. (Nemmintha egyébként Merkel nem jobber lenne... ) Ahogy a chaszid tanító anekdota int, az úristen egy vidám, pelyhesállú kisérletező kölök. És pl nem csak kettő, hanem több más eset is lehetséges, pl egy csúnya nagy járvány (amit pusztán viccből dob be az úristeny... vagy ahogy tetszik, tehát a TermészetTörvény...és akkor hirtelen a fejlettembereknek is eszébe fog jutni, hogy talán mégis valahogy terelni kellene az áradatot.

Frick László Intézet 2015.11.18. 16:05:42

@kizárólag ezért regisztráltam: Az idő egyáltalán nem érdekelheti Merkeléket, hiszen az biztos, hogy ellenük dolgozik. Ha az idő érdekelte volna őket, akkor pár napon belül bocsánatot kérnek és taktikát változtatnak, nem pedig magyarázzák a mechanizmust, ami egyre tarthatatlanabb
süti beállítások módosítása