2011.02.13. 08:28
diktátor
diktátor -Ha egy hónappal ezelőtt Hoszni Mubarak -ma egyiptomi „bukott diktátor”- merénylet áldozata lesz, búcsúztatóján a demokratikus világ legdemokratikusabbfelének legüdébb arcai képviselteteik magukat, hiszen biztonságuk abban az Egyiptomban garantált lett volna. Mubarak olyan hintapolitikus volt, aki háromirányú hintával bírt el. Sőt, ha pontosan utánaszámolunk, hatágú sík lipityókán adott elő hintán is bravúros mutatványokat.
A szovjetbarát Nasszer-rezsim repülőtábornoka volt. A poszt-nasszerista Szadat félkatonai-rezsimje után a katona Mubarak egy viszonylag civil politikai rendszert hozott létre. Egyiptomban. Aki akar -egy nő!!- fedetlen fővel, mezítelen karral járhat Kairo és a nagyobb városok meg a túristaipar centrumainak dísz-utcáin. A tévében europid [picsa] tévéműsorok lehetnek, mint Megasztár vagy "Lehet Ön is milliomos". Egyiptomi tanárnő, ha akart, a férje nélkül, egyedül, fedetlen fővel, európai/amerikai kosztümben felelhetett az ottani "vágóistván" kérdéseire. Akkora médiaszabadság talán még Algériában és Marokkóban sem volt, mint Mubarak "diktátor" Egyiptomában.
Nem véletlenül hagyom meg a Hírszerző aljasan sugallmányos linkjének eredeti címét, jól szemlélteti, hogyan megy le brendel mátyásba a Brendelnél 217-szer okosabb Hírszerző szerkesztő. http://hirszerzo.hu/reflektor/20110211_mubarak_orban
Kedves olvasóim tudják , mi lett Orbán Mubarak előtti legújabb neve? -Richard Nixon! :D Szóval a dakota cigány Rákosi Gömbös rókamálas atillájába napólejonyossan dugván kezét olyan Nixon is, aki Mubarak. Most ugye egy Orbánt megbuktató népharag tömege nem csürhe lenne, mint a Húgyos Kossuth tér idején. A Bástya Nyugdíjas Sakk kör aggkori prosztatabántalmak miatt húgyos nadrágú bölcsekkövérei SZTK szemüvegben lennének ugyebár a viktátorbuktató demokratikustömegek -az ember ereiben megkásásodik a vér a röhögéstől... A Hírszerző főemberei nem szégyellik magukat, hogy lesüllyednek Brendel Mátyás közíró színvonalára, hanem valamiféle ravaszságnak gondolhatják kompilációjukat. Úgyis hülye mindenki, ki emlékszik már a 80-as évek történelmére... Mubarak Amerika hű kutyuskájaként hányszor szolgált -egyébként valóban jóó, pl békés!- amerikai ügyet... Izrael jó ügyét többször szolgálta Mubarak, mint amennyit sunyiban a palesztínokon is lendített (a fegyvercsempészeti buli pl tipikus/jellegzetes egyiptomi korrupciós táma Gháza határán... )
Jó, menjünk bele a az okos magyar gyermekek kedvéért a játékba, játszunk párhuzamerőszakolósat. Úgyis ez a magyar sajtómunkásság kedvelt művelete 22 éve. Mubi bácsiék a posztszicialisták, akik meg tudtak szabadulni a marxizmustól anélkül, hogy a hatalmukat elveszítették volna, Lopásban, korrupcióban is ül ám a párhuzam. Duplán buksiz tehát a piroslapo & Brendel bárgyúsága és még ráadásul Orbánék se tudnak jól kijönni, mert ebben az erőszakolt képltben ők inkább felelnek meg a fundamentalistáknak, akik "a hazait!" védik. Köszönjük, Emese!
Egyszerűen képtelenség egy normális Mubarak zsarnok életutat összeszedni a neten, egy-két televíziós műsorban készítettek összefoglalót talán. A netokratív néphülyítés gondosan hallgat az Izraellel kiegyezni képes, amerikabarát és mégis Arab Liga -kompetens [néha , olykor véleményvezér!] Mubarakról.
Kétségtelenül pocsék, demokráciának alig nevezhető rendszere még az egyik lehető legjobb rendszer volt, szerintem a legjobb muzulmán feudális diktatúrához képest már azonban, ha akármilyenis de mégis: demokrácia. Nagyjából az elérhető maximumát érte el Mubarak. A kelet-kairói mega-szlömben, a világ legnagyobb nyomorvárosában, ez nagyobb , mint Mexico City szlömje, rosszul éltek az emberek, a mi értékrendünk szerint nyomorogtak, de ahhoz képest, hogy egy diktatúrában úgy pusztulhattak volna hírérték nélkül éhen, ahogy Észak-Etiópiától négytagba szakadt Három Szomáliáig Észak- Kelet -Afrika. Tudja valaki, hogy pusztultak Eritrea nyomorultjai, akiknek nem jutott olyan téglával kifalazott emeletes betonkalicka ivóvízvezetékkel , mint a kairói szlöm lakóinak? Akik iránytaxijkkal és valamiféle már -már "tömegközlekedés"-nek is nevezhető micsudákkal vergődtek be a Szabadság-térre?
Korrupt "disznó" volt Mubarak?? (a disznó nagyon-nagy sértés muzulmánra, a kutyánál is nagyobb sértés, tudják ezt a netokratív jógyerekek? ) - 30 éve volt a Mubarak klánnak, én tudok nem családi "igazgatótanácsot" ami 5 év alatt fajlagosan sokal többet lopott és nem lehet zárolni, pedig vannak svájci bankszámláik a lopott pénzekkel. Mubarak annyit lopott, amennyit Amerika egy hónap alatt el[SÍP]olt Irakban egy csöndesebb hónap alatt... És Amerika jóváhagyásával, tudtával "lopta" . Sőt. És ez a korrupt tolvaj még egy hónapja is megfelelt amerikának. Régi szép magyar kifejezéssel: Láncos kutyája volt Mubarak amerikának, minden, ami Egyiptomban van, amerika is, amerikának is köszönhető, nem csak annak, hogy Mubarak zseniális politikus volt. Ugyanis: Pusztán diktatúrával kb úgy lehet hatalmat fenntartani 30 évig, mint ahogy Khadafi uralkodik Libuiában és ne basszusgitározza már meg egy lányzenekar ál-basszerinája puhabegyű édybabba hurkás ujjacskáival play back-ban a különbséget Khadafi rezsimje és Mubarak akármilyen is, de: kormánya között!!
Most a netokratív jógyerekek a 4D történetet 2D-be így síklapolják-lapicskázák nekünk: A napokban eldől, hogy az internethasználó jövőgyermekei vagy a muzulmán testvériség kaparintja meg a hatalmat Egyiptomban. Hogyan várhatnám el, hogy a netokratív jógyerektudat Mubarak harminc esztendei, három(hat...)ágazatú hintapolitikáját megértse...
Gondoskodik is arról, hogy a netokratív néphülyítés 2D-jébe ne kavarjon bele Mubarak múltja. Nem ismertetik Mubarak 30 évének főbb állomásait, mert azok: csupa csók amerikai elnökökkel, csupa komoly eszmecsere Izrael bármelyoldali és irányzatú szélsőségekenbelüli politikusaival, és csókváltások az Arab Liga fejeseivel, jó viszony Szaudi-Arábiával vagy legalább alapjáraton elpöntyögős Líbiával.
Ráadásul a szomszédos Líbia az igazán sötét hely. A netokratív és titkosszolgálati módszerekkel kiprovokált zavargások nem csak a dollárválság elé hoaxálnak egy „Amerika Erős Ember!” képet, de hááááátha Líbia egy újabb Irak-ként színteret ad arra, hogy Amerika megint elővehesse a demokrácába tutulni tanító kis kesztyűjét. Nagyon gázos volt már Szaddám lediktátorozása az amerikaiaktól -bár Szaddám az diktátor volt, de ha Mubarak is diktátor, akkor ez a szokásos túlzásbaesés kisebbíti Szaddám bűneit!!
Khadafi diktátor. Diktátor volt Bokassa.
Bokassa - térképállammá pusztította az uralmma alatt sínylődő országát..
Jónéhány, ma már csak térképen, meg tankönyvekben és a Google Earth-ön létező állam Afrikában diktátorokkal az élén múlott el, mint entitás. Afrikában legalább öt lényegében nemlétező térképállam van. Európában is voltak diktátorok. Talán Ceausescu diktátor volt -Nyugat-Európa bástyája, a franciák dédelgették és mindent elnéztek neki. De a szovjetek is. ÉS azok a román szegény tömegek, akik ünnepelték bukását, ma a Ceausescu nosztalgia fő áldozatai (igaz, önként, dalolva...)
Köszönjük Barack Emese Bácsi!
Gyááárëkëk! -hát ül így muzulmán arab diktátor egy izraeli kormányfő előtt szépen hallgatva?? Hát nóóórmálisak vattok?
71 komment
Címkék: diktátor népszopatás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.02.13. 08:57:07
és tényleg diktatúra volt-e egy olyan ország, ami teljesen nyitottan működött a turisták számára
meg, hogy mi lesz most, lásd a perzsa sah esetét
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.13. 09:17:46
afrikában és a közel keleten - mert a volt gyarmatosítók végtelen bölcsességükben és előrelátásukban nem gondoskodtak róla - nem alakult ki az a társadalmi réteg, aminek van vesztenivalója, így bármilyen erőszakos csoport uralni tudja az országot (és újra meg újraelosztani a javakat).
egyiptomban egyedül a hadsereg a kakukktojás, ha akarják, uralhatják az országot, mint tették már korábban is párszor, de az véresővel fog kezdődni.
Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.02.13. 09:18:36
sokkal jobb :(
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 09:28:15
Le kell szépen nyelni, hogy a jógyerekekk egy része agyvérzsírját az Orbán-Mubarak párhuzameröltetéssel is forralnák. Most A Szent Ügyért semmi nem drága. Seres László nemhogy újságíróink legokosabbika, de a legokosabb magyar is. Nyilván nem olyan síkhülye, még ha megveszekedet is bizonyos témakörökben (a palesztinok genetikai jellemzői felől pl) hogy Brendel Mátyás szintjére süllyedje. Brendel azért erölteti a párhuzamot, mert műveletlen, tudatlan, ostoba és politikai analfabéta, a zsigerei uraljják a politikai elképzeléseit. De a Hírszerzőben nem amatőr netokraták ülnek, múltemberei, akik olvastak Népszabit 1981 és mondjuk '89 között is. a külpolitikai rovatot, meg mindenfélét. Papírról. Egy mai netojkratív hülyegyereket be lehet bolondítani azal, hogy Mubi bá diktátor volt és vuu, hátha most a faszbúk nyer Egyiptomban... De Seres bácsiék?, IS? Amikor taklán a Hírszerző az a hírgyár, ami még néha viszonylag normális tud maradni és talán akár mindenoldalú képet is bevilágítani... Hömm.
Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.02.13. 09:31:41
kiről szól a cikk, Mubarakról, vagy Ovi-ról?
Ovi lassan olyan nálad, mint a fényes tekintetű padisah, hogy még a recet rovatból sem hagyható ki valami módon a neve
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 09:35:16
A luxori terroristákat az árusok széttépték, szemberohanva a gépfegyverekkel. Nagyon fontos történet, mert a sziklafalakkról leereszkedő gyuilkosok egy percig is azt hitték, ünneplésükre rohanank az árusok ordítva.
Azt tudjuk, hogy eddig nem volt közvetlen válasz, látható, hogy nem lehet pusztán a legmodernebb fegyverekkel megörni a muzulmánt.
A sárgákat sem lehetett.
Dudálni kecskebőr tömlőbe kell, nem egy kis kesztyűbe. Az: tutulgatás.
Szerintem nem volt a közelmúlt ötven évében ilyen esemény, amiről ennyire nyiltan ostobán, báboci oktondi módon lehetett beszélni, ennyire nyiltan embereket hülyíteni.
És ismétlem Líbia, Líbia! Ne bassza már meg a kurvaég,, hogy Mubarak IS diktátor meg Khadafi is?? Meg még Castro is diktátor.
Már a sajtószabadság körüli balhékban is világosan látni, mire mutat a kiragadás, és a túllövészet. Röügtön a legnagyobb kifejezést kell megragadni.. a baszik-szókincsben ugye nem lehet cizellálni.
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 09:37:00
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 09:43:54
hirszerzo.hu/reflektor/20110211_mubarak_orban
az orban -t hanem a hírszerző orbángyűlöletében megveszekedet dógozója.
Ne engem fikázzál meg kenyegesél, én elhiszem, hogy kellemetlen ezzel szembesülni. Amíg Brendel erőltete a párhuzamot, jó volt röhögni rajta, de a Hrszerzőtől ez gázos, de az is, hogy te engem emiatt személyikultuszosnak állítasz be.
Én nem orbánt védem, Orbán olyan kispont ebben az ügyben, el nem mondhatom. Eleve nevetséges ez a totális beszarás. Arróll szól a húszévünk, hogy bármelyikoldal akármelyik neki nem tetsző epizódban a magyarv történet tragédiáját ábrázolja. A jopbbosok ugye buták és bunkók. De most a jóoldal, a neked megfelelőek csinálnak kb "egy nemzet sűűlyed el Orbán [gumi]csizmája latt!!" hisztériát.
Közben az ország szarban van, csöbetű van, nem termet elég kenyérgabona, vízben-sárban áll, ahová esetleg még a ravasz tavaszbúzát lehetne vetni és akkor be kell szarnunk a dakotacigány viktátornak, akit az január 3-án megszűnt sajtószabadság elnyomásában simán Mubaraknak aposztrofálnak, miután már Nixon is volt. Ezzel nem védem Orbánt, a sok névből végül semmi nem lesz! Nem érzed? vagy cigány, vagy dakota vagy Rákosi vagy Kádár vagy Napóleon.. vagy Nixon vagy Mubarak, el kéne dönteni. Te szoktad mondogatni Chanel néni bölcsességét arról, hogy néha a kevesebb több.
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 09:48:06
Óriási néptömegek, milliók ellenérdekeltek abban, hogy a muzulmántestvériség bezárja a kapukat. És ezek a néptömegtek nem beszariak ám! Lásd a luxori esetet! Az árus megélhetése a túrista , minden korlátozás a létébe vág. Ezek nem azok az emberek, akiket gumilövedékekkel be lehet tojatni.
Ráadásul ott vannak az ismeretlen beduinok, akik a fegyverkereskedelmet és a terepjárókereskedelmet felügyelik, őróluk végképpen nincsen szó: ők érdekeltek a kínai kézifegyver és terepjáróeladások növelésében!
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 09:49:07
Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.02.13. 09:49:10
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.13. 11:06:50
ne úgy tessék elképzelni, mint a kdnp-t, akit még a jóérzésű keresztény is körbe tud röhögni, hanem inkább mint egy magát komolyan vevő jobbikot, 70%-os potenciális szavazóbázissal, akik hajlandók bárkit támogatni, aki beígéri nekik a jó életet - aztán döbbenek csak rá, amikor már megették.
egyiptomban lehet, hogy mindenki a turizmusból él, de ha kelet-kairóban azt látják milliónyian, hogy nekik még standra se telik a helyi gagyipiacon, akkor mit érdekli, honnan jön az a segély, amiből épp nem hal éhen.
a hadsereg meg itt államformáló tényező, nem kiszolgálója a korrupciónak, mint más környékbeli államokban, hanem szervezője. ha a muzulmán testvériség állítja a maga oldalára a tömeget, akkor csak a hadsereg tudja megállítani, és nem békésen. innen lesz megint érdekes a sok demokráciaéltető reakciója, amikor a demokrácia nevében a demokráciát követelők közé lőnek.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.13. 11:42:21
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.13. 13:46:40
azt hiszem a hadsereg kérdése rövid távon megválaszolásra került.
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 16:28:57
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.13. 16:38:23
mubaraknak nincs hadserege, a hadseregnek van mubarakja. ha a tábornoki kar kontiniutásának az ára mubarak, akkor a nép megkapja mubarakot.
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 16:43:09
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 16:45:01
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 16:47:07
magyar-magyar szótár 2011.02.13. 16:51:22
Ráadásul bonyolítja a képet, hogy korántsem biztos, hogy ebben a bonyolult, euripidoknak hatismeretlenes képletben a hadsereg szimplán negatív.. Sajnos magyarországon az átpolitizált történelemtanítás miatt nem tudnak elképzelni egy pragmatikusan (politikaifüggetlenül) hazát védő, arra fölesküdő hadsereget. Annyi leesik néha, hogy a Wehrmacht nem minden tábornoka volt Hitler mellett... Vagy Vorosilov föl merte locsoltatni és fölordibálta az egy héten át tökrészegen fetrengő Sztalint a nácitámadás után...
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.13. 16:51:37
ne tessék mán azt hinni, hogy ő egy putyin... inkább olyan, mint a munkáspárt első titkára, akit lehet, hogy hruscsovnak hívnak, de nem hruscsovnak van pártja, hanem a pártnak hruscsovja, ahogy a "fiatal tisztek"-nek volt nasserük, sadatuk, és most van egy mubarakjuk.
azt hittem, neked, aki oly sokat tudsz a kommunista mentalitásról, hamarabb leesik a párhuzam.
magyar-magyar szótár 2011.02.14. 05:56:23
Mubarak egy teljesen ismeretlen muzulmán oprszág ismeretlen hadseregének tisztje volt, aki képes volt arra, amire te meg egy átlag magar 40 éves vagy a 30 éves Tóta Árpád sem képes: Revidiálta az álláspontját.
Nem tudjuk úgy nézni a "kommunista eszéket" ahogy egy magyar értelmiségi (vagy segg..) tekinthette 1945-ben. Nasszer alatt sok fiatal alternatívát látott az általuk egyáltalán nem ismert Szovjetúnió "baloldali eszmeiségében"
Egyiptomban a Török Birodalom századokon át ható rothasztása érezhető. Aki Marokkó felől ismerkedikÉszak-Afrikával, megdöbben: Annyi szennyet, retket, redvet és koszt rohadmányt a többi arab országban nem talál, mintha India egy szelet lenne Egyiptom.
Egy átlag europid picsoid nő pl a muzulmán nők életét nem képes megismerni.
a mutzulmán nő hatalom is, miközben az europig süllyeteg picsa tudatában az "elnyomott nőtárs".
A muzulmán testvériségről sincsen fogalmunk, arról, hogy van egy másik, az IGAZI muzulmán testvériség , él a muzulmánok között, nem a politikai (rossz hasonlat, de kénytelen vagyok.. szóval olyan "jobbikos" muzulmántudat, mármint hogy a muzulmántestvétriség POLITIKAI éstehát ezért jobb, mint a "buta bajszos öreg arabok testvérisége, az informális, a Korán írása szerinti)
Szovjetúnió NEM volt kommunista állam már a 70-es években. Nasszer egy vélt Szovjet példát szeretett volna lazán átskiccelni. Nem ismerhete föl, hogy Szovjetúnió feudális állam volt.
Putyint is baszogatják, de egy feudális birodalmat nem lehet úgy pikk-pakk átfordítani, ahogy azt TASZ-os jógyerekek képzelik, hogy Kedden bevezetem a normakönyvet és mindenjólesz.
magyar-magyar szótár 2011.02.14. 06:00:40
Azért dúl a hipigyűlölet, mert ez az új netokrata értelmiségi nemzedék tudatlan, műveletlen és elbűvöli az, hogy speciális szakterületével uralja a világot. De világ-tudata, az nincsen.
A netokratának az ólyockáját beleütheted ténybe, ő a normakönyvét lapozza.
magyar-magyar szótár 2011.02.14. 06:09:37
Szokták Aczél györgyöt kommunistázni -olyanok, akik aztán a kiadójuk élén vagy az Öt Tanár egyikeként mindegy, valamiféle kis hatalommal a birtokukban kis aczélgyörgyöcskék lettek. A Nyugat rugalmas volt, de pl a 80-as vagy 90-es évek irodalmi fenengayjai rugalmatlanok csak a hatalom, az erőszak, a tekintély, a dúlás érdekelte őket, de pl köpködték Aczélt.
Éppen Tarkovszkij is a példa, hogy a minden rinyálás a "kommunista elnyomás"-ra hamis. Dovlatovot nagyon szeretem, de Dovlatov baja az voltm, hogy idült alkoholsta volt. Csak magát hibáztathatja, aki Aczél alatt nem érvényesült. Hamvast nagyon szeretem, tisztelem, de rugalmatlan ember volt.. alkatilag nem volt alkalmas, hogy egy nyugodt könyvtárosi állásban húzza meg magát. Weöres pl rugalmas volt és ez: nem opportunizmus ám! Ó, dehogy!
1957 után kommunista mentalitásal alig találkozni, mind a "kommunista" valamilyen feudális úr volt. Nem "közösben" volt minden, hanem hűbériségben. Ezeknek az embereknek a polgári: ellensége volt.
De erről sokat beszélgettünk már. Vérlázító volt, amikor a spekulalisták elkezdtek szociáédemokratázni, hogy ti. ők szocdemek lennének, egy faszt voltak szocdemek! Kádár nem véletlenül nyírta a szocdemek maradékait is.
magyar-magyar szótár 2011.02.14. 06:12:41
Ráadásul Hruscsov (az 1956. februári szónok) óckodott a személyikultusz akár Putyin szintű megnyilvánulásaitól is.
Másrészt fasza ez is: Van egy PR riport, ami orosz piacra készült, a félmeztelen Putyin vadásznadrágban lovagol. Obama meg kutyázik, mert az meg az amerikai piacra készült népetetés.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.14. 17:02:25
hruscsov egy komisszár volt, mubarak meg sadat utóda: nem revideált ő a világon semmit, ment, amerre mutatták.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2011.02.15. 11:59:15
Hogy valaki diktátor volt-e, az sok mindentől függ, pl. a külkereskedelmi és más külpolitikai szempontoktól.
Nicolae Ceauşescu pl. tiszteletbeli lovagi címet kapott a britektől 1978-ban. Akkoriban nem diktátor volt, hanem statesman és leader. A cím adományozásával a munkáspárti kormánynak az volt a célja, hogy meglágyítsák Nicolae szívét Anglia iránt: hátha vesz tőlük néhány harci repülőgépet.
1989. dec. 22-én a brit külügyminisztérium visszavonta Ceauşescu tiszteletbeli lovagi címét, tekintettel arra, hogy Ceau-t megbuktatta a forradalom, és ekkor kiderült róla, hogy mindig is véreskezű diktátor volt.
magyar-magyar szótár 2011.02.15. 13:26:10
Szerintem a diktátornak megvan a pontos definícja.
Pl ha több,, mint egyen vannak a "diktátorok" akkor lehetnek triumvírek. A mi falunkban a triumvírek 4-en 5-en voltak általában.
diktatúrát junta is működtethet, ami nagyjából egy vezérkarnyi tábornok néhány fickóval, aki "elnökként+" meg mittomén, frekventálja magát.
magyar-magyar szótár 2011.02.15. 13:33:45
Többre nézlek én téged, minthogy poén kedvére olya legyél, mint egy jópofizó relativista "történész" aki szerint semmi se úgy van, ha azt állítom, hogy Mátyás egy zabagép nemtörődöm király volt, lehurrog, ha meg azt mondom, hogy erős központi hatalmat épít, akkor lehurrog, hogy ádehogy.
Az a baj a Mubarak fikázásal, hogy ennek az is az üzenete: Így jár b'tokmeg, aki az europidokkal meg a zsidókkal lepaktál. Borzasztó sok olajjal próbáltak tüzet oltani a netokrata emesék ebben a balhéban. És még büszkék magukra!
Senki nem kap a fejéhez, mi van, ha Mubipapa az ötödik napon odabassza a gyeplőt...
magyar-magyar szótár 2011.02.15. 13:39:39
Dmitrij Sosztakovics idősebkori összeműveinek zongoraátirata nem képes érzékeltetni a különbséget a mai tudomalista netokrata jógyerekek fejében élő "büdösbunjkó bűrkabátos" kommiszárkép és a valódi kommiszár között.
Hruscsov a hájfejű Malenkov jelentős hallgatása mellett úgy megszívatta Titót, 1956. november 3-án hajnalban, hogy Tito észre sem vette, azt hitte, hogy ő találta ki kádárt. Hurscsov úgy "tartotta neki" a két nevet választani, hogy Tito azt hihete, ő ügyeskedte ki Kádárt Münnich helyett. (Hruscsov katonatiszt korában egy hónapig egyxütt sátorozott Münnichhel egy hadgyakorlaton.. Hruscsov is katona volt) Hruscsovról valami burleszk jön le, verte a cipőjével a ulpitust.. Jaj, bs395 én úgy félek, ha meglesz az időbusz, rajzanak ki a relativista történelmen nevelődött okos gyermekek (pwered by Magyar GYermek) meglátják Rákosit: "Na mi van, Tökfej?," Huruscsovot meg hátbaveregetik: Mi van, majomképű? Erre Hruscsov franciául kérdez vissza, és a mi okos gyermekeink meg kukulnak.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.15. 19:05:34
mondtam, hogy milyen egy komiszár? nem mondtam. mondtad, hogy kik azok az ifjú tisztek? nem mondtad.
beszélsz itt össze vissza terjengősen.
keserumandula · http://sarnyai.hu 2011.02.15. 19:51:10
A párt agitprop munkája nem lebecsülendő, sőt. (Hruscsov megítéléshez szántam)
jónévez 2011.02.15. 23:10:19
És nem ő "paktált le" Izraellel, Szadat tette meg azt a gesztust, ami kikerülhetetlen volt, ez a pali csak folytatta azt az utat, amit Szadat megkezdett, és a Mubarak-diktálta, és a "művelt Nyugat" által elfogadott történetírás (mai) állapota szerint Szadat szerencselovag, Fortuna érdemtelen kegyeltje (egy MarkTwain novella jut erről eszembe).
Osztan: NEM_É Ő ÖLETTE MEG SZADAT-ot???
jónévez 2011.02.15. 23:24:03
És kár azt ragozni, hogy Nasszer félreértette a Szovjetuniót. Nem értette félre. Pontosan tudta azt, ami a lényeg: feudális társadalomból NEM létezik gyorslift. Először a lépcsőt kell feltalálni. Jól, vagy rosszul. Szadat már látta: a SZU rosszul találta fel. Mubarak sem hitte: Amerika JÓL találta fel. De próbált afelé menni, mert jobbat nem látott. Avagy látott, mert jobban ismeri Afrikát, mint memmondóink, csak arra támogatás?...
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 08:50:16
Annyit tennék még ehhez, hogy valószínű, a CA (Szavjetszkije Ármija) vezérkara talán kevéssé értékelte Hruscsovnaak a magakorát 40 évvel is megelőző polmarketingjét, ezért is inkább Brezsnyevet tolták föl.
@jónévez: Egyiptomban tényleg meghökken az ember, inkább, mintha valami kompországban járna, ami néha már majdnem India. Ki tudja, még mimindenek motiválták Nasszeréket -Mubarakot is ideszámítva. De elismétlem: Egy báb nem képes arra, amire Mubarak képes volt. Lehet dekázni, hogy mennyiben volt amerika bábja, mennyire segítette a hintapalintálásban. de.. ember kellett ahhoz.
Találgatunk itt az ismeretek (amik jéghegycsúcsa!!) 10%-ának sejtésében. De a netokrata jógyerekek meg a mi sejtéseinknek az 1%-át se értik. Azt hiszuik, nyert a faszbúk. van ebben talán még valami logika is, miszerint kisérletezgetni, nem-e kölcségtakarékosabb móccer a faszbúkolt provokáció.
Csak, ismétlem, az a gond, hogy a muzulmán testvériségnek áram se kell a kommunikációhoz, nemhogy internetkapcsolat.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.16. 12:13:47
nasser és sadat első generációs "forradalmár", mindketten benne voltak a monarchiát megkutató tiszti klubban. miután nasser politikája látványosan csődöt mondott, sadat kezdett bele a hintába, nem kevés pénzt kapva ezért.
mubarak és tantawi második generációsok, nasser és sadat háborúin, de főleg az usa pénzén nőttek fel. az 1995-ös sikertelen merényletkor tantawi készen állt, hogy mubarak legyen, de erre 2011-ig várnia kellett, holott már 75 éves.
ez az egész egyiptomi forradalom nem más, mint utódlási válság, mert nem termelték ki a harmadik generációt (hruscsov-brezsnyev-andropov).
látod, dudi, nem olyan netokratívan nehéz ám ez. le is van írva, csak össze kell olvasni.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 13:05:16
Előfeltevésen kiveszek mozaikokat és "spontán" összedobálom, majd jé, fölfedezem az összefüggést és deokos vagyok.
Hogy jön ide a Szovjetúnió példának.
Teljesen más a történet.
Egyrészt tény: Mubaraknak sikerült megszabadulnia a marxizmustól anélkül, hogy a hatalmukat elveszítették volna.
Mubarak katona és egy dolog, hogy a vezérkaron belül torzsalkodnak. Egyiptomban is dógozik a mutzulmántestvériség rendesen. Az erőltetett erőszakolt párhuzamodban ez lenne a párt, de akkor egy olyan SZKP ami ninncs a hatalomban???
Nagyon téves a szovjet-párhuzamod. Mubarak pontosan ellenkezőleg: átverte, kisakkozta a netokratákat és megoldotta, hogy a hadsereg kezében maradjon a hatalom anélkül, hogy a muzulmán testvériség (egyelőre) bele tudna szólni.
Csak lokális öszefüggéseiben lehet ezt vizsgálni, nem 50 év, egy másik eszme, egy másik -nem is ország, BIRODALOM- tükrében.
A muzulmán testvériség muzulmán, de az SZKP "kommunistái" bojárabbak (azaz: gyaurabbak!!) voltak azon egyiptomiaknál, akik SZINTÉN leborulnak a pénteki nagyimakor, de az asszonyaik egyébként nem hordanak kendőt sem a belvárosban és meztelen karral is mernek járni.
De hogy netokratív síklogikára püförésszem ne legyen bonyolult:
Számomra egyértelmű, hogy bármej faszbúkos netokrata jógyerek hülyébb, mint Mubarak. Más kérdés, hogy ki a "jó" meg a "rossz". Annyit azonban elismerhetsz, hogy talán Mubarak "képben" van az egyiptomi helyzetet illetőe (ha még magánál van... eszméleténél) de volt inkább képben.
És azt is el kell ismerned, hogy ha Mubarak néhány nap múlva odabaszta volna a kormányt, akkor most nagyonnagy bajban lenne Egyiptom. Is. meg Izrael főleg!
Szóval van itt egy tényező, amire nem tudsz párhuzamot erőltetni a Szovjetúnióból.
Ja és hagy ne mondjam, hogy a Muzulmán tesvéreknek nem csak áramra meg internetre nincsen szüksége
És még egy, elkerülte ea figyelmed a térség "cigánysága" a beduinok, akik meg aztán végképp olyan tényezők, akikről halvány fingorettája se nincsen a netokratív jógyerekeknek.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.16. 13:08:16
összeolvasás, ha egyezik az ide-oda csapok, szaros mégse leszek logikáddal: olvasni a sorok között, tehát üdvös.
összeolvasás, ha nem egyezik: büdös.
kijaza tótavé?
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 13:14:39
Szovjetúnióban sem volt utódlási válság : rakásra ültek ott a "szemét kis takonyokok" a mi Medgyesynk párjai.
Brezsnyev alkoholizmusa miatt agyalágyult (a mi Hornunkhoz hasonló, csak ő járképesebb volt, viszont imbecillisebb)volt, a szó szoros értelmében úgy 1975-78-tól. Már akkor a vének tanácsa kormányzott helyette, Brezsnyev meg eltotyorászott motyorászott olvasta föl a beszédeket. (Gyula bá végső előti korszakában agyilag fittebb volt) Brezsnyevet is életben lehetett volna tartani "nővényi" állapotban gépekkel... Andropov zseniális politikus volt, a Szuszlov_Kádár féle provokációsorozat felügyelője 1956. őszén, az irányított anarchia biztosa, és azután is jó háttérember...
Tudták ők, hogy mire számíthatnak a "reformkommunistáktól" Arra, hogy előbb utbb megszabadulnak a marxizmus dumaszintjétől is (mint a mieink)
De itt aztán megállj!
Mert Egyiptom egészen más.
És a muzulmántestvériség, az nem az SZKP. Sőt, a "vezető párt" sem az SZKP
Friss hírek szerint Khadafi elébe megy a netokratáknak: "hívei" már tüntetnek is: a rendszeréért.
majd meglátjuk, hogy az emesék mire mennek ott.
De legjobb lenne, ha befejeznék a játékot és szépen hazamennének tanulni egy kicsit.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 13:20:26
Sokkan kérdezik ezt, ki ez a Tótavé, deközben naponta tucatjával csummázzák a kompilációs cumikat.
most találtam egy érdekeset Szily művészúrnál, kb így működik:
szily.blog.hu/2011/02/15/arpadsavos_trianonfajlalo_tiniporno_dinamikus_nacionalistaknak_18#comment-form
Mutatok egy másikat:
Február 8-án ezt olvasta egy külföldi újságíró, ha index címlapon fordítómotorozott:
dismissed the action brought by Hungarian journalist beaten
Elutasítottájk a megvert újságíró keresetét.
Most állj meg: Német újságíró vagy, mire gondolsz abban a tudatban, hogy magyarországon nincs sajtószabadság, fehéroroszország van, újkságírókat rúgtak ki (Mongot) és letartóztatott újságííró miatt elhallgatott a Klubrádió [ez origo féle kompilácció volt a minap)
index.hu/belfold/2011/02/08/elutasitottak_a_megvert_ujsagiro_keresetet/
Ez Tóa, ezt csinálja.
Szóvald gombold vissza odáig a mellényt, hogy a mai Egyiptom az nem az 1960-1985 közötti Szovjetúnió.
Képtelenség az SZKP történetéből a mai Egyiptom történetét kimagyráznod, bár kétségtelen, hogy amit művelsz, az bevett fogása a magyar sajtómunkásságnak.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.16. 13:27:49
már megint bele meg félre magyarázol: ki beszélt a muzulmán testvériségről? (rajtad kívül, meg a beduinokról, cigányokról, cipőkről, meg minden, a témához szorosan kötődő dologról)
az szkp kirakat volt, ezt te is tudod, utánpótlásképző. egyiptomban a vezérkar ural, akiknek rohadtul nem tetszett, hogy mubarak családon belül, és nem a tábornokokkal akarta megoldani az utódlást, viszont ő felügyeli a pénzszivattyút, ezért nem lehet "egy fél délután alatt megoldani": másnak kellett elküldenie, hogy minden mehessen ugyanúgy tovább, mint korábban (és megy is).
szónokolsz itt a netokráciáról, de közben fel sem tűnik, hogy ha nagyban űzik, az így néz ki: azt hiszi a nép, hogy megkapta, amit akart, mert azt akartuk, hogy azt akarja.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 13:50:47
Neked kellett volna eleve erről is beszélned, ha annyira tudod.
Ki állított párhuzamokat az SZKP és a titkos egyiptomi katonaijunta meg a nyilvános civil kitüremkedéswe Mubarak közöt?, Te!
Még én segítettem azzal, hogy ha nincsen is az SZKP-nak megfelelője egyiptomban (mert a hadsereg nem az!) akkor talán a muzulmántestvériséget lehetne a kompilációdnak megfeleltetni, hogy a hamis párhuzam vallahogy megálljon.
Mubarak családon belül akarta megoldfani egy utánpótlást.. ennyi politikai TETT 8nem duma, hanem TETT) politikai csandalika, ügyweskedés stb után az nézhető ki Mubarakból (meg a katonálból) hogy szépen kiteregetik a lapjaikat? Ez volt egy MUTATVÁNY
persze ne csodálkozzunk, Magyarországon 10 éve színén beszopnak minden mutatványt. Amikor a politika főcélja az, hogy a mogyoró sose ott zörögjön, ahol a diót csöndben elhordják...
Maradjunk annyiban, hogy volt egy ilyen látszat, mintha dinasztikus utánpótláson törné a fejét Mubarak. Ne frelejtsd, hogy Mubarak személyi kultusza az enm egészen csinálmányos, egy rakás olyan ember van, aki valóban isteníti. Ezek tömegeke és ezeknek cumi, ha azt ígéri, hogy a fia követi.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 13:55:35
Mubarak diktátor, Egyiptomban diktatúra van, elvisszük nekik a demokráciát, engedjük, hogy a nép akarata érvényesüljön, lesz egy választás meg minden beindul a demokrácia és jujkdejólesz!
Ennyit láttak be, mutass valakit, aki többet...
De ha decemberben lelövik Mubarakot, akkor "Amerika és a demokrácia meg a Közel-Keleti Béke elveszítette egy barátját!"
Ha ezt végiggondolod, még talán azt is megérted, hogy a titkos junta lehet, inkább abban volt érdekelt, hogy mg pár kozmetikai műtétet hajtsanak végre Mubarakon, sőt elevenen mumifikálják.
Föl nem foghatom, hogy magukat külpolitikai szakértőnek gondoló újságírók voltak képesek szolgálni a netokratív néphülyítést és igazolni a maszlagokat...
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.16. 13:58:37
szkp=tisztikar, kb=vezérkar. nem bo-nyo-lult.
a muzulmán testvériség az muzulmán testvériség, a beduinok meg beduinok, egyik se játszik ebben a leosztásban.
de: ha jól értem, akkor a mutatvány mutatványa a valóság? és mi van, ha a mutatvány mutatványának mutatványa nem más, mint mutatvány?
ahogy az angol mondja: follow the money.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 13:58:52
Rólad azt feltélezné az ember, hogy egy netokratív jógyerek 2D-jénél eggyel több D-d van, mondjuk 3D.
Úgy beszélsz, mintha lenne a vitánknak egy megfigyelője és az lenne a cél, hogy azzal elhitesd: össze-vissza beszélek meg szófosok fölöslegesen.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 14:02:56
Pontosan, hogy a háttérben ezen folyik a küzdelem: jaj,. csak a muzulmán testvériseég ne jusson hatalomba! Ezen aggódik az izraeli ember.. még a palseztín is, mert akkor vége a gázai csempészbulinak!
A beduin meg akkora tényező: nyakig felelős a polgárháborús térségek fegyverellátásáért. Mint lenézett párianép, persze jól is szórakozik, miközben keres az öüzleten. A netokrata jógyerekek meg a te tekintetedben a beduin valami szórakoztató folklór, a Szahara színes múltja. Érdekes őslakók.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 14:05:57
Valamint: biztos vagyok abban viszont, hogy a m.t. keményen alkudozik a katonaivezetéssel.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 14:12:57
ez teljesen naív hasonalat.
a II. világháborúban a Vörös hadsereg tisztjei között nemkevesen imádkozván mentek a csatába és keresztet vetettek római katolikus templom előtt. Nagyon ostoba és sematikus a kép a vörösökről, az volt a kislányt a térdén lovagoltató (a huincut!!) Iván a szovjet katona, torz kép az erőszakoló ruszki is. Bonyolult képlet, hol engedték a zabrálást és erőszakot, hol meg kivégezték azt, aki nem vetet a lapot, mikor lehet, mikor nem.Megvolt a rítusa, pl általában 3 napig szabad volt, a 4. nap főbelőtték az erőszakost (részletekért olvasd Polcz Alaine Asszony a fronton)
A Vörös hadsereg NEM egyenlő kommunista párt. NEM a prát hadserege volt És ez igaz Horthy seregére: Horthzy tisztjeinek egy része nem fasiszta volt, nem ortzhy tisztje, hanem Magyarországé: ezrével feleltek meg ludovikás tisztek igazolóbizottságok előtt és csak Kádár tudta feltisztít5ani tőlük a sereget.
És a MN se volt kommunista és nem csak azért, mert pár tiszt Wehrmacht fazonra préselte a sapkáját fiókban, mint a sorkatonák! Sok ellenzéki tiszt volt, reformkommunista tisztek, meg olyan tisztek, akik részegen hejjhittlereset játszottak!
Mindez persze a mai síklogikus 2D észbe nem megy bele, de azért téged többrenézlek.
Ezt a "cso9dát" nem értették a nyugatiak, hogy bucskázott át a fején a "kommunista" szovjet tisztikar orosz tisztikarrá megcsecsen lázadó tiszté. Hát úgy, hogy a szájával volt kommunista.
mint ahogy sok "liberális" máma a szájával az és vannak szájjal buzik is persze, meg szájjalbiciklisták.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.16. 14:14:08
nem kell nekem elhitetnem semmit, általában ezt csinálod, csak máskor több értelme van, mint most. most csak csapongsz.
de legalább eljutottunk oda, hogy mégsem mubaraknak van hadserege, hanem a hadseregnek mubarkaja, sőt, kimondatlanul a juntát is megértetted.
a szovjetek is junta, csak titkosszolgálati, az amerikai is, csak pénzügyi. mindig van egy klikk, aki tudja, hol a pénz. a beduin nem tudja, hol a pénz, és amit keres: zsebpénz. a muzulmán testvériség se tudja, hol a pénz.
meg: álljál már le azzal, hogy számba adsz minősítéseket, sehol nem derogáltam én az arabokat, imámokat, muzulmánokat.
magyar-magyar szótár 2011.02.16. 14:36:49
A testvériség tudja csak igazán, hol a pénz: Ez az iszlám (a Korán)ereje. Ugy tudnám egy nagyon vacak és könnyen széjjelrúgható, ám szövegtakarékos hasonlattal szemlélteni: Képzel egy egy hatalmassá duzzadt HIT-gyülekezetét, ami politikaihatalmat akar. És egyébként a muzulmán testvériség SZERVEZETÉN kívül egyszerű muzulmán hívők között is ez a korán-előírásos testvériség működik. (mert ugye a muzulmánoknak nincs klérusa. A muzulmán szélsőségesek egyik lényege az, hogy valójában klérus-szerű vezetőségük van és nagyonis egyház-szerűen működnek. Sok hithű imám ezért bírálja (hogy mondjam? centrumból??) őket Nagyon-nagyo sok pénz koncentrálódik a szélsőségeseknél. a muzulmán karitatív segíti testvéreit, adományoz, még a szegény is, nemhogy a gazdag.
Megértelek, hogy ünnepled magad amiért hűdeigazad lett a Mubarak-Junta szillogizmusban (főleg ha attól a feltételezésemtől eltekintesz, hogy ha Mubarak sima pótolható báb, már rég megülik és lecserélik egy másik bábra9 Azon erölködnék, hogy talán lásd be, ha akarod, Mubarak zseniális politikus volt és csak akkor érthetünk meg politikai műveleteket, ha megértjük, hogy ezeket csinálják. Egy bábu képtelen lett volna arra a hintapalintapolitikára, amit Mubarak művelt,
Idegen példa, de nagyon igaz: Szarkozi annyira zseniális diplomata, hogy szokatlan módon az EU többször használta nagykövetként, közvetítésekre. Sokak titkos példaképe is Szarkozi
Az általában pozitív, hogy ha valakire azt mondom, zseni.. Ez már a netokratív agyakba nem fér bele, mert "D-ben csak így értékelhető: zseni= pozitív. Eszébe sem jut a zseniális sz7emétláda.
És pl sok zseniális politikus egyszerűen egy ganajtúró emberiféreg. Zsenialitás: ez nem emberiérték, ez képesség valamire, készségek szintje.
Miért van szükség annak a belátásra, hogy Mubarak nem csak egy bábja volt a juntának? Hogy mi van akkor, ha Mubaraknak volt juntája? Miért is nemrúgta seggbe azonnal, ha báb volt, őt a junta??
(de már ez a junta is hülyeség és eltorzítja a képet délamerikai áttűnésekkel ...)
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.16. 14:48:37
mubarak egy a juntából, nem ő a junta, és nem okosabb, mint a junta (senki se okosabb a pártnál, ugye). hiába okos, ha van mellette 5 másik (vagy 10). ha mubaraknak lett volna juntája, most nem futna a pénze után.
ugyanakkor a juntában (vagy a maffiában is) az, hogy kicsinálnak valaki közülük valót, komoly döntés, ami a csoport túlélésének érdekében csak csoportdöntés lehet. ezért kellett a népnek, és nem a vezérkarnak menesztenie: két legyet egy csapásra.
a világ összes szélsőségesénél nagyon sok pénz van, de az egyiptomi top 10 meg tudná venni a muzulmán testvériséget, ha eladóak lennének: de nem azok, elvi alapon. s mivel nincsenek bent a jutnában, így nem tudhatják, hogy egy patriot rakéta az hány dollár és kinek (apropó, beduinok: egy használt ak egy csirke árával egyenlő, míg egy vadászgép kenőpénze egy hadosztálynyi használt kalasnyikovéval).
visszatérnék a legelejére: az, hogy milyen eszközhöz kell nyúlnia a hadseregnek a hatalma megtartásához, a nagy kérdés, nem mubarak, mert az újkori junta már nem a kommunista térnyerést, hanem az iszlám fundamentalizmus terjedését hivatott megakadályozni (amerikai pénzen).
magyar-magyar szótár 2011.02.17. 04:40:43
2. Szintén jellenmző a netokrata jógyerekekra az, hogy az ő szemükben minden zsarnok egyformazsarnok, aki 30 éve van uralmon diktátor, te egyből tudod a junta viszonyait. Felteszek egy keresztkérdést: Az "MSZP"-nek van Gyurcsányja vagy Gyurcsány foglya az MSZP. Ez egy egyszerű képlet, itt az orrod előtt. Akkor elismétlem: a Mubarak az a tökfilkó, akinek te szeretnéd látni, akkor már rég lecserélik egy másik tökfilkóra. Annyiban tökfilkó Mubarak, hogy ezek szerint a lopottpénzeit svejcibankszámlákon pikkpakk megtalálták. Míg más tolvajokét meg soha nem fogják.
3. Mit állítok: annyit, nem érintve Mubarak személyestulajdonságait, amiről nincsen ismeretem, hogy Mubarak zseniális politikus volt. Mubarak amerika számára hasznos, Izrael számára tűrhető (viszonylag konszenzusos) politikát művelt, kihozta a túristaiparból, amit lehet, afelől a médiakonzumélet felől tekintve pedig, ami a netokratív jógyerekek szemében A Szabadság, Egyiptom még a létezhető legszabadabb, szabadabb, mint Marokkó vagy Algéria. Junták nagyszámú működését vizsgálva megállapítható, hogy tökfilkók kombattója sokáig működőképes. Én azért Pinochetet nem merném tökfilkónak nevezni -éppen hosszú működése a bizonyíték erre.
4. Az is a probléma a te nagyképű, oktondi és indokolatlan Mubarak lekezeléseddel, hogy ha Khadafival való összevetésben vizsgáljuk ezt a diktátorkérdést? A diktátor terrorizál. Ésbizony a terrorroron nincsen sok mit relativizálni, terrorvan vagy nincsterrorror. A Lágy Diktatúra rohadmány. Azt el lehet mondani, hogy az egyiptomi társadalom rohad. (Egyébként rohad a magyar is, de ez ugye mástészta.)
A vitánkról annyit, hogy súlyos, sarkalatos pontokat nem ismersz és legyintesz le kb azzal a mozdulattal, ahogy a tájékozatlan Magyar GYermek az ő okosságával. Ezek egyike a muzulmán testvériség, e kérdés fontoságáról tőlem értesültél.
A másik a beduinok: itt próbálsz rajtam "ütni" a vadászgéphistóriával.
Egyébként a beduinokat csípem, éppen ezért, mert minden eszközből azt veszik igénybe, amire szükségük van és pontosan abban a mértékben, amennyireaz szükséges. Vannak Toyota Landcruiser terepjáróik, mert pontosan ez a jó és alkalmas a sivatagban -d enem a legmodernek agyonkompjuterizált és szoftverfrissítést igénylő, hanem a Toyota egyiptomi üzemnmeiben szerelt speciális "buta" változatok, korábi modellek remake-jei. Nincs aggregátoruk a táborban, a táborban nincsen internet, de a terepjárós legények bejárnak internetezni a városi lakásaikra ill. internetkávézókba.
A Szahel-övezetben, a négytagba szakadt három Szomáliában stb indifferens a vadászgép a tank meg minden olyasmi, amibe óránként száz vagy többszázliter üzemanyag kell. Csak a szomáli válság másfél-kétmillió halottjából egymilliót nem vadászgépekkel kergettek az éhhalálba, hanem kalasnyikovokkal, amiknek alapvető tulajdonságait neked remélem nem kell részleteznem (AAz magyar MN urbanlegend, miszerint a kalasnyikovval nem lehet pontosan célozni egyeslövésre állítván)
Azt tudom javasolni neked, ami egyébként a jógyerekek szótárában nincsen benne. Sokszépet és jót el tudunk mondani az indexes jógyerekekről, akik a mi netokratáink díszpintyei és kanárimadarai, csak azt nem, hogy szerények.
Sokkal szerényebben kell nekiülni a Mubarak-képnek. Nem azért, mert benyalja az ember a Mubarak személyi kultuszt. Hanem, amint azt a tuniszi válság Olaszországra mért csapása is mutatja: a jógyereknagyképűség nem csak oktondi, de rövidlátó is.
Éppen arról van szó, hogy a globálisrövidülések miatt bármi akármikor a spájzodban lehet.
Én ezért nem tartom célszerűnek Mubarak simán juntabéli szimplatökfilkónak tekintését, de a diktátornak tekintését sem.
Mubarak arra plélda: Mi lesz amerika kutyájával.
van a Mubarak sztorinak egy ránk, europidokra meg "demokratákra" meg "netokratákra" nézve súlyos üzenete, ez nem számunkara üzenet, ez a muzulmánok és arabok számára -ugyan nem szándékos- üzenet: Így jár amerika kutyája.
Namost: amerika kutyája diktátor?
És tud e amerika kutyája lenni valaki egy alapvetően arab-iszlám országban "junta tökfilkója"-ként?
Figyelmeztettelek már, hoggy hiába erőlteted a Szu meg SZKP és "magyar kommunista" analógiákat, a junta nem KB
az egyiptomi hadsereg nem SZKP a SZA nem az SZKP-é volt ésígytovább. Mubarak a legjobb volt a juntából. Semnem egy szimpla tökfilkó a sokközül mert akkor rég lecsereberélik. (Nem költenek ráncfelvarrásra, hajfestékre annyit , de főleg nem nézik el olyan roppant magánvagyon képezését)
magyar-magyar szótár 2011.02.17. 04:44:02
magyar-magyar szótár 2011.02.17. 04:53:06
Én jóakarattal figyelmeztetlek: CSak analóg feldolgozásait ismerjük Szovjetúni történetének pl vagy a II. vh történetének. Volt egy analóg feldolgozás 1990-ig, lett egy másik (megtartva az előző analóg rendszer főbb tévedéseit!!!)
Adtam egy jóttanácsot, megismétlem: Csak Polcz Alaine vékonyka regényét, az Asszony a fronton c. emlékiratát olvasd el, megéltregény, csalás néllkül (Szomjas Oázisék szokták jellegzetes jógyerekmódszerel szelektív kezelvén szemelgetni a nekik samkkoló részleteket...)
A Szovjetúniót tömbszerűen, történetét töretlenül, pl a NEP-korszakot abszolútkizárással, tárgyaljuk ma is.
Más, szinté érdekesség: Olvasom a korban kortárs író emlékezéseit 1945-48-ról. A kádári és a mai történelemtanításban ez a "koalíciós időszak" miközben meghatározó volt az a különbözőoldali többség, akik 1945. február 13-tól a kommunisták és a Szovjetek hatalmában látták az országot úgy, hogy a "koalíciós átmenet" csak bohóctréfa, amit végig kell csinálni. 1945-ben a kisgazdák nyertek, de a valódi hatalom Rákosiék (vagyis nem egészen a kommunisták, HANEM a moszkoviták kezében volt: éppenségel 1945. február 13-án kommunistát tartóztattak le moszkoviták akiknek elvilegh nem is volt se hatalma, se erőszakszervezete, azaz volt: a VÁP a ruszkik latonairenmdészete a rendelkezésükre állt.
Kérdezed tettetett értetlenséggel, hogy jön ez ide? Hát szemléltetésnek!
Te kezdtél engem leosztani, mint tudatlant az egyiptomi helyzetről, miközben te magad igazoltad, hogy két fontos tényezőre nem is tekintesz (ahogy a netokrata jógyerekek se gondoltak egyből a muzulmán szélsőségesekre és az izraeliek aggodalma még ma is le van nyomva ezügyben a kommunikációsfelületek alá...)
magyar-magyar szótár 2011.02.17. 04:55:26
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.17. 19:27:13
"Ugyan, mi a Rozsdás Rákolló kutyája apja kaszájára mégy a sivatagban a vadászgéppel? Nem elég a lecke a sokfejletttkúttúráknak Afganisztánban vagy Irakban? "
ugye most viccelsz. ebben annyi pontatlanság volt, hogy kellett vagy egy nap, amíg összeszedtem:
- nyiss ki egy térképet. keresd meg afganisztánt. nézd meg, hogyan jelölik a hegyeket. keresd meg egyiptomot. nézd meg, hogyan nem jelölik a hegyeket.
- irakban "hódítani" akarnak (persze nem). szaddam vadászgépekkel kiírtott egész népcsoportokat, az amerikaiak meg nem. akkor most a vadászgép a hibás?
- volt egyiptom keleti határán az elmúlt pár évtizedben pár háború. a többit rád bízom.
mondtam én, hogy mubarak egy hülye? nem mondtam. ne adjál megint szavakat a számba. netokratív, mi?
az mszp meggyilkoltathatja gyurcsányt a fidesszel? ne legyél már megint hülye. ha gyurcsány bukik, vagy kitálal, vagy kurva drága lesz. tehát nem bukik. omerta, autórobbantás nélkül.
mit állítottam szovjet párhuzammal? van a klikk, aki tudja, hol a pénz. a többi a te műved (megint).
van-e terror? persze, hogy van! aki nem lép egyszerre, és arra, amerre mi akarjuk, lásd a mostani tüntetőkínzások. ja, hogy ez, amikor egyiptom még túristaparadicsom volt, nem került be az újságokba? zágsón. ez nem bonyolult. az se, hogy a tálibok azokkal a szovjet fegyverekkel lövik az amerikaiakat, amiket izrael vásárolt egyiptomtól amerikai pénzen a szovjetek ellen. és ez még az analóg része.
az analóg-digitális összevetést meg - ha elfogadsz egy tényleg jó tanácsot - hanyagold kérlek, ahogy a southparkot, meg a többit, amit csak huszadkézből. egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akik értik a különbséget az analóg és a digitális között az ismerőseim között, és te - nem bántásképp - nem tartozol közéjük.
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.18. 10:40:36
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.18. 10:55:22
ugyanakkor a diszkrét függvénnyel le tud írni folyamatos adatfolyamot, míg fordítva ez nehéz.
magyar-magyar szótár 2011.02.18. 12:01:54
Olyan vagy, mint az a pókerjátokos, aki bemond egy fedáksárit a zsír című egykor paraszti magyarkártyajátékban, aztán semmit nem mutat, de gyorsan összekever minden lapot.
Hocc-ssza azt a makk alsódat!
Földrajzból bukfenc! Nézd csak meg az egyiptomi sivatagot a Google Earth-ön, a zenitből elfordítván ferdeszögben. 100-200-400 m magas beretvaáles meredek szirtheggyek közt labirintok sziklahányásokkal. 200-300km hosszú, 30 km széles sivatagi porviharcsíkok.
Tök filkód csak a technikaiérv : Amerika sehol sem nyerhet, egyszerűen: a technikával semmire se menni. Afganisztánban sem a hegyek miatt bukik meg amerika, hanem azért, mert képtelen megismerni az arab lelket. Már nem is a fehér embert küldi, a megvetett mexikán latinokat a kurva zöldkártyásokat, az állampolgárság zsoldosait. Azt se tudja az amerikai, hogy az araboknál és muzulmáoknál egyáltalán, mint a nomádoknál, a hatalom , a valóságos, nem a "népelőtti" felszínes (a "politikai") a nők kezében van. Nem tudok erről egy süllyeteg europid picsoidot meggyőzni, mert már vak az europid, nem lát bele a lelkekbe, pl itt vagy te, aki azt hiszedm, hogy szerintem a lélek szívalakú és ugyanmiért. A techno és netokrata semmire se megy.
Én belelátok a netokrták kis hülyefejébe , a tudatlanba, azt hisziok, hogy majd a globális kiegyenlítődés, ami egykor a még igazi, a nem elkurvult [payola] netokraták álma volt, "fölszabadítja " a muzulmánokat. Eurpid eminimopicsoidok muzulmán nőtársaikat akarnák fölszabadítani . egyszerűen az amerikai belefosik a hadiöltözete szorosrészét képező pelusba a tankjában, a Hummerjében és az egyszáling-gatyás arab szemberöhögi a fegyverét.
Ki kezdett el analógiákat előráncibálni Mubarakra meg a mai helyzetre az 50 évvel ezelőtti Szovjetúnióból? Te! Ki erőltetet hamis analógiát az SZKP és mondjuk a "junta" között ? Te. Dehogyis csak annyi volt az, hogy "klikk" Az SZKP ról volt szó, a hadseregről . Itt el is kaptalak, mert az analógiák szerint a SZA "kommunista hadsereg volt" . Sajnos nem ilyen puszta egyszerűség ez, hogy a MUbarak féle katonai rezsim egy klikk és kész.
Az lehet, hogy én nem tudom matematikailag definiálni a digitálist vagy olyan szabatisan, mint Vészmadár úr, de
te semmit se tudtál a muzulmántestvériségről, nem is láttad őket a képletben, azt hitted, nem is fontosak.
Pl nem tudjuk, mennyire tiszta klikk a junta, ki tudhja azt, a muzulmán testvériségnek vannak-e a hadsereg vezérkarában emberei. Csak remény van, hogy talán a hadsereg vezérkara ellene van (és ellene mond) a m-t-nek..
Jössz és túrsz, bocsjav dúrsz le nagyképűen, hogy én nem tudom, mi az analógia és mi a digitális, akkor hagyjuk az idegenszavakat. Kétváltós síklogikai szillogizmusokat erőltetsz.
Én pedig azt mondom, hogy több ellentétes irányú igazság egyszerrevalóságának látszatfelszínén sikanóz el (az elbaszottan naív és oktondi) netokrácia -pl akkor , amikor hamis (kétváltós fogb egy A-pontot, mondjuk .. ki volt diktátor.. Szaddám?? Szaddám diktátor volt??- ó Menybéli Basszusgitár! Lehetséges ilyen analógia, hogy Szadat diktátor Mubarak?? )
tessék szillogizmus:
A Bükkben esik a hó - síelhetünk.
Ma esett a hó a Bükkben -erre te rávágod a megfelelést.
Én meg vitatom, azt mondom:
hogy: Néptüntetés nemegyenlő forradalom. 30 éve félfeudális környezetben uralkodó vezír -nem diktátor, valami más.
Azt álítom: Mubarak nem báb volt, mert ha báb, bármikor lecserélik. te kezdtél el jönni -és nem szerényen ám- affélével, amivel lényegében egy junta bábjaként állítottad be Mubarakot.
És akkor még a Mubarak -Orbán analógia siralmaságáról nem beszéltünk.
te azt hitted, jobban jársz pl a Hruscsov-Mubarak analógiával -nem jártzál jól, de azért én vagyok a buta ugye?
Az analógia: a morzézás, vanjel nincsjel. Jelsorozat.
A digitális a bukta (a katonai rádióadó titkosító-kódoló-dekódoló ládája). Egyébként bárki hallhatott katonai rádióadásokat a rövidhullámon, az az őrültnek hangzó űrlénycsiripelés, nos abban a hangzavarban benne volt valahol a valódi jelsorozat felgyorsítva, visszafordítva, bugyborékoltatva eltolva stb.
Én annyit állítottam, hogy ilyen "buktában" látjuk a történetet. Lehet tippelni, mik vannak belefoglalva a zűrzavarba.
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.18. 12:24:22
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.18. 13:12:29
asszony a fronton, szovjet hadsereg (amit nem én hoztam fel, hanem ismét te, de szokás szerint rám kened, hogy ne haladjunk semerre), feminopicsoidok... van egy komfortzónád, ahova minden esetben visszamenekülsz, terelsz és csapkodsz, mert hiába élteted a posztmodernt, meg regélsz romantikusan a premodernről, a modernitás analóg rabja vagy. nem velem vitatkozol mubarakról, vagy az egyiptomi történésekről, hanem úgy általában vitatkozol, mindenről. mindenszar, mindefika(izmus)(ezt most képzeld el 20 színben, 5 betűméreteben, szabadon választott mennyiségű betűtípusban)
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.18. 13:13:11
olvastál híreket? hogy lecsukták a belügyminisztert, meg a turisztikait? amerika meg hopp átutalt 170 millió dollárt? nem olyan, mint egy belső hatalmi harc? mert ha nincs belső hatalmi harc, az úgy néz ki, mint bahreinben.
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.18. 13:14:23
beduinokról meg semmi. biztos eltévedtek a faja landrovereikkel a homokviharban, azt beleestek egy szakadéklabirintusba, a túlélők (nők) meg nem találnak ki, mert nem tudnak tájékozódni (nők)(tessék, ezen rágódhatsz, a többit úgyse veszed észre)
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.18. 13:16:11
(eredetileg egy kommentben akartam, de inkább szétszedtem, úgy összeszedettebbnek tűnik)
(a hosszú lére eresztett, sallangal, stíllel és egyébb bikkfaggnal viszont tiltakozott nem bírkozott meg a csillivilli twitteres digitgépem, úgyhogy csak ennyi)
magyar-magyar szótár 2011.02.18. 14:23:52
Veled vitáztam Mubarakról, röviden annyit, teszerinted báb, szerintem meg a magajogán élte át a 30 évet (úgyértve, hogy konyít a politikához)
Egyébként vitázom a netokratív hülyítésel, amiszerint Mubarak diktátor (de attól diktátor, hogy fölkeltek ellene, decemberben még amerika barátja volt il Biden a minap is mérsékletre intete volna a per Mubi fikázókat)
Lecsukták a x, y és z minisztert, etetik a disznókat. Szerencsés fickók voltak, mert mézesbödönön ülhettek, most meg a látszat pofájára adás tövényének megfelelően lecsukták őket. Na oszt?
Bahreinben fellázadtak a vendégmunkások és fizikaidolgozók, a akik interneteznek sokat? Naoszt?
Attól félek, hogy te az anarchista elveid miatt elhiszed, hogy itt valami politikaiseggeket rúgdaló anarchista népakarat mutatkozik (az iy gyanús, hogy te még a netokráciát is alkalmasnak tartod az eszmény
amit énj is osztok különben
elérésére
Tényleg, a jógyerekek ezen tapsikolnak, hogy a faszbúk megmutatta az erejét
Szerintem te a vikiléksz műbalhét is ünnepelted, ezt kérdezem,ünnepelded??
mitz nem veszek észre (a beuinokkal gúnyolódván maszatoló -de semmitmondó- álérved. Ezen nincs mit kimagyaráznod meg bagatellizálnod: Komoly, fontos, súlyos ténmyezőről nem tudtál (addig, amíg velem nem vitatkoztál) hiába gúnyolódsz. A beduinnak az a homokvihar, mint neked egy ködösebb téli reggel darával.
Ja, igen az lesz a cél, hogy minél kevesebb legyen most már a szöveg, meg a teher, zárultak az ajtók, a paraszt csak cumit választhat meg azt döntheti el, milyen színűt.
A Tube-ban nem lesz ilyen gondunk, mint "eszmecsere"
billentyúzet se kell.
Addgra szerintem, ami nem szmályli, azt letúrja a HTMLgyalu
bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.02.18. 19:07:38
szerintem mubarak junta-tag, aki többet akart, a többiek meg rácsaptak a kezére.
ha egy iskolázatlan kecskepásztor azt hallja, hogy mubarak bukásával letartóztatják a belügyminisztert, meg a turisztikai minisztert korrupció miatt, akkor egyből vágja, hogy ezek mubarak emberei voltak, csak eddig nem volt szabad hozzájuk nyúlni.
nincs itt semmiféle anarchizmus: éhesek. mint a francia forradalomkor, ott se olvasott a nép sose rousseau-ot, vagy voltaire-t (voltaire védte a királyt, ha olvasták volna, nem végzik ki lajost)(mink meg a forradalom felideologziáltságát szopjuk, holott azóta is felvilágosult abszolutizmus van, tök mindegy, hogy alkotmányos monarchia, köztársaság, vagy népköztársaság: a struktúra uralkodik a népen, mint a bourbonokon).
bahreinben ez van megfejelve a felekezeti türelmetlenséggel, ami 300 éve fennáll (jó hosszú vendégmunkásság).
beduinnak a homokvihar olyan, mint nekem a hóátfúvásos hóvihar: nem megyek sehova, mert nem akarok egy árok szélén rajtam a kocsival kihűlni. ne bagatellizáld.
wikileakset már kérdezted, meg is válaszoltam. keresd vissza.
a tube meg... a tényleges posztmodern az nem valami eszterházy-féle katyvasz, hanem a jutúb, ahol visszakanyarodunk a premodernbe, még platón előttre, ahol az egyiptomi papság azon panaszkodott, hogy onnan, hogy le van írva minden, és csak le kell olvasni, felejteni fognak csupán a zemberek.
magyar-magyar szótár 2011.02.19. 06:17:02
Én Tube-nak nevezem (jobbhíjján, lehet, hogy diadém lesz?) azt az izét, ami majd a neurovezérelt számítógépek kezelőeszköze lesz, nem kell billentyűzet, egér meg érintőképernyő-faszom. (tehát nem a youtube . a YT i9nkább filozófiailag közelít)
A másik: Én vagyok a felelős a junta szó bedobásáért, ez legalább akkora baromság, mint Mubarakot diktátornak mondani...
A kecskepásztor számára Mubarak "kormánya" a törzsfő körüli haszonleső urak.. indifferens a számára. El is várja, hogy legyen új törzsfő, uralkodó, még a netokraták is jöttek volna el_Baradei-el.
I_Isti 2011.02.20. 22:49:19
magyar-magyar szótár 2011.02.25. 10:12:51
Olvasd el a vitámat Levéltáros úrral a király alatt. Nem elég tudni. Nem elég a normakönyv. Nem elég az elképzelés.
Még a saját párhuzamosvilágainkban sem igazodunk el. Jön szembe velem a Magyar Szellemi Élet Főeszetokja, filozófus, orgonista, zongorista, polihisztor stb. Kettőt-kettőt villantok fényszóróval és mutatóujjammal köröket írok le a szélvédő előtt és ő les, les át, néz és az arcán széjjelfolyik a birkaság: el nem képzeli, hogy mi a bajam, rongyol tovább az 1992-es Toyota Corollá-jával, 40-es táblánál 93-mal, az út szélén egy fehér autó áll vészvillogóval, kabátokkal telepakolt hátsó szélvédővel.
És még itthon vagyunk, a mi egünk alatt.
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.02.25. 14:08:23
szóval ez a polihisztor nagyon ritka madár lehet akkor. Talán sárga varjú vagy ilyesmi:)
magyar-magyar szótár 2011.02.28. 11:13:41
A németek, mármint nem a német rendszámú autó, mert az felétek jugó vendégmunkás.. szóval a német-németeknél nem illi8k, nem szokás kommunikálni.
A franciák nem csak ócskák és gyalázatosak (parkolni, na, azt tudnak), de még ráadásul nem is szidalmazhatod őket, mert ha látják, hogy ordítasz, akkor hápogókacsát mutogatnak kézzel, ők ezt az egy jelzést ismerik. Ha megszívatott, tartsd a szád, különben járócsőrű kacsa vagy.
TRe lehet, hogy azért tudod, mit jelent a traff-előrejelzés, mert nagyobb a bővythetőmemóriaegységed.
MNem várpom el, hogy fölemlje köszönésre a mosdatlan vagy tésztaszín illatos mancsát, de legalább ne nézzen úgy, mintha még én lennék a hülye, hogy mit villogok...