"Minden kicsúszik alólunk, ami szerethető"

 egy jótüntetés jórésztvevője

jótüntetésKörülbelül* százan vettek részt az MR2 Petőfi rádió melletti szimpátiatüntetésen a Magyar Rádió épületénél. Szalai Annamária hamarosan egy óriási levelezőlapot fog kapni, amin azt üzenik neki, nem akarják, hogy megváltozzon az egykori Petőfi Rádió. [SIC!].ugyanis akik azt akarnák, hogy ne változzon meg az egykori Petőfi rádió, azok pont azt nem akarnák, amit a száz tüntető és az index kb Magyar Hírlap III. osztály tartalék szintű újdondásza, szignója hh [Halmozottan Hátrányos] .Az MR2, ami most nem az egykori, sőt, ellenkezően, ezek a széjjelbaszással akarják egykori Petőfi rádióvá visszaalakítani és amiért a jógyerekek ggammbánnyólnának, az pont az új MR2, a DJ Nestá-s zenerádió. De nem baj, a lényeg, hogy jótüntetés, ami nekünk szimpi és rossztüntetés tehát, amin számunkra undokpofák a mi ízlésünknek nemmegfelelőcélért tátognak. A jelek szerint van egy bizonyos réteg, akiknek a 2007-ben megújult Petőfi Rádió úgy jön be, ahogy van, és félnek, hogy Szalai Annamária konkréte ő maga, holott FIDESZT kellett vóna mondani ugye… elveszi tőlük. tessék kapaszkodni, hh szössze van ám tovább is, tessék, szivesen osztom meg, a nagyon fontos szövegrészt pinkkel emelem ki! Az MR2-t temető hírek a blogoszférából terjedtek el [1], hallomásokra, találgatásokra alapozva, hiteles forrásból eddig nem erősítették meg a rádióval kapcsolatos terveket. Tény, hogy Such György volt rádióelnök távozása után [2] a Kossuth és a Petőfi főszerkesztője is lemondott, Szalai novemberre ígérte, hogy új embereket nevez ki a megüresedett helyekre.

 

http://keptar.szabadfold.hu/cikkepek/18394/Image/Nagy_SoRJ_neoton6yamaha1983kicsi.jpg

Erre baszott aztn igazán a magyar a múlt század 70-es-80-as éveiben! - pl én is ricsés voltam, pinkfloydos meg jimihendrixes.

 

A tüntetést szervező Zöld [Ma és holnap is SzoP] Baloldal és a Van[ beceneve Lehetke]  Más Alternatíva Egyesület szerint az elmúlt napokban Szalai Annamária nyilvánvalóvá tette, hogy az MR2-t át akarja szervezni oly' módon, hogy az a mostani jellegét teljesen elveszíti. A facebookon egy hete létrehozott "Tiltakozunk az MR2 megszüntetése ellen" csoport [3]nak már 19 447 tagja van, és a tüntetésre 700-an jelentkeztek be a közösségi oldalon, ebből körülbelül százan jelentek meg. És 100-an – értiteeek??? SZÁÁZAN!, mintegy százan, vegyétek figyelembe a tüntetésekre vonatkozó jógyerekmatematikát, tehát a mieinket felkerekítjük négyzetreemelve, ezekből meg köbgyököt vonunk és elosztjuk hattal. "Ha átalakítják a rádiót, az támadás a demokrácia ellen" - mondta az egyik felszólaló, aki Szalai Annamáriát Erdős Péterhez hasonlította, és felelevenítette a régi dalt: "Erdős Péter, pont, pont, pont" - kiáltotta bele a hangszóróba. Áááááá, az MR2 az nem átalakítás volt, dehhóóóógyisse! tehát nem is támadás a demokrácia ellen, mert az pl az én számomra szimpatikus zeneiműsort alakított ki s így az addigi Petőfit az összesen két konkurense mellől mintegy 500 rádió közé emelte be a versenybe, pl a Radio1-en csupa mai sláger megy, pl a Barb’ra Streisand.  Erdős Péterről külön bejegyzést teszek, pont.

 

Figyelmeztetés! November 27-én a jóoldal megfelelő jótüntetésel az utcára viszi a demokráciát. Ha útálod ezeket, akik széjjelbasznak mindent, ereggyé te is, de ne azt mond, hogy útálod a bukszaszájú cigányot, hanem ezt a véleményed szépen magadbatartva osszad a tüntetés szervezőnek mennyimolosztokkal teljes, rózás, frissen szépségkozmetikázott édes pofijainak véleményét és ne beszéljé’ csúnyákat, amik a sziveden vannak, hanem mondjad szépen hogy az alkotmányosságot veszélyeztetik, meg a demokráciát, ami egyenlő népakarat. Aki kisebb, áttekinthetőbb képen akarja tanulmányozni e fasza kis népakarat lényegét, az nézze meg, mit csinált Esztergomban.

 

Még egy megjegyzés. A Petőfiben magyarnóta is volt azelőtt, amit én útálok, elcsavarom, sőt, lerúgom a mestergerendáról a picsába, az istállóba a tehenek közé a rádiót, ha magyarnóta megyen benne. Mindazonáltal megjegyzem, hogy miután a Petőfi rádiót az addigi közszolgálati állapotából az egyszerű csakzenerádiók közé dobták be, 2222222 nyugdíjas , szépkorú, meglett ember maradt magyarnóta nélkül, ezek elmehetnek a zeneiízlésükkel Erdős Péter kurvannyába, az elvált varrónőbe, aki nehéz körülmények között nevelte fiát, aki tőőbbszázéve élt. Ezeknek a nyugdíjasoknak szervezhetett volna a 400000 taggal rendelkező fácseszűz (= nem tudja, mi a facebook) Tisztelet Társasága jótüntetést, adják vissza a Jó ebédhez Szól A Nótá-jukat, sőt, permanente! Ugye, a jókormányzás idején, ha a hallgatóságot számolom, a magyarnótának több hallgatója volt, mint az ötszáz-közül-egy MR2-nek, ami egyébként nekem ugyan tetszik, de nehogy már ízlés=demokrácia legyen, mert akkor az ország 2/3-a átmenne Fási Mulató-ba.

 

A szöveg linkje: http://index.hu/belfold/2010/10/28/erdos_peter_pont_pont_pont/

Mivel az indexen szokás aztán finomítani a szövegeken, nem nyomtatottsajtó ez, gyorsan idekopizom az október 29-i, 3ó 00p-korim állapotát, tessék nagyonapróbetűvel:

Erdős Péter, pont, pont, pont

 

    * hh

 

2010. október 28., csütörtök 23:09

 

Az MR2 átalakítása ellen tüntetett körülbelül száz ember a Magyar Rádió székházánál. Szalai Annamária hamarosan egy óriási levelezőlapot fog kapni, amin azt üzenik neki, nem akarják, hogy megváltozzon az egykori Petőfi Rádió.

hirdetés

 

Egy mondatos petíciót írtak alá az MR2 - Petőfi Rádió átalakítása ellen tüntetők a Bródy Sándor utcában csütörtök este: "MR2: így szeretem!" - állt a Szalai Annamáriának címzett levelezőlapon. A jelek szerint van egy bizonyos réteg, akiknek a 2007-ben megújult Petőfi Rádió úgy jön be, ahogy van, és félnek, hogy Szalai Annamária elveszi tőlük. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke ORTT-tagként valóban kritizálta a rádiót, 2008-ban megszavazta az adót a közszolgálatiság hiánya miatt elmarasztaló határozatot. Az MR2 ekkor bírósághoz fordult, és a pert megnyerték, a határozatot hatályon kívül helyezték.

Szalai Annamáriának üzennek

fotó: Barakonyi Szabolcs

Fejetlenség

 

Az MR2-t temető hírek a blogoszférából terjedtek el [1], hallomásokra, találgatásokra alapozva, hiteles forrásból eddig nem erősítették meg a rádióval kapcsolatos terveket. Tény, hogy Such György volt rádióelnök távozása után [2] a Kossuth és a Petőfi főszerkesztője is lemondott, Szalai novemberre ígérte, hogy új embereket nevez ki a megüresedett helyekre.

 

A tüntetést szervező Zöld Baloldal és a Van Más Alternatíva Egyesület szerint az elmúlt napokban Szalai Annamária nyilvánvalóvá tette, hogy az MR2-t át akarja szervezni oly' módon, hogy az a mostani jellegét teljesen elveszíti. A facebookon egy hete létrehozott "Tiltakozunk az MR2 megszüntetése ellen" csoport [3]nak már 19 447 tagja van, és a tüntetésre 700-an jelentkeztek be a közösségi oldalon, ebből körülbelül százan jelentek meg.

 

"Ha átalakítják a rádiót, az támadás a demokrácia ellen" - mondta az egyik felszólaló, aki Szalai Annamáriát Erdős Péterhez hasonlította, és felelevenítette a régi dalt: "Erdős Péter, pont, pont, pont" - kiáltotta bele a hangszóróba.

A szervezők

 

A szabadság eszméjére hivatkozva tiltakozott Trasciatti Attila a Van Más Alternatívától, a másik felszólaló, Galba-Deák Ádám [4], a Zöld Baloldal volt főpolgármester-jelöltje volt. A szervezők szerint sok zenész szimpatizált a megmozdulással, de nem mertek eljönni, mert félnek, hogy kiesnek a pixisből. "A Petőfinek régen alig voltak hallgatói, de megtörtént a csoda, lett egy jó rádió" - hallatszott a rádió kapuja előtt, miközben egy férfi morcosan bement dolgozni az épületbe.

 

"Veszélyben a Szimpla, a Gödör és a melegfelvonulás" - vont párhuzamot az első felszólaló, aki szerint az MR2-t a minőségi modern kultúra egyedüli képviselője. "Szeretjük ezt a rádiót, ez életünk háttérzenéje. Szalai Annamária, mi nem kussolunk!" - mondta.

Tüntetnek

 

Véletlenül arra járó barátommal az ellentüntetők táborát gyarapítottuk, nem értettünk egyet azzal a felszólalással, hogy a Szabó családra vagy a délutáni kívánságműsorra senki sem volt kíváncsi. Valaki speciel a Kaukázusra nem kíváncsi. De volt a tüntetésen két tizenkét éves lány, demokratikus jogukat gyakorolva egy I <3 MR2 feliratú transzparenssel jelentek meg, amire egy lila manót is rajzoltak. A lányok szerint a korosztályukra nem jellemző, hogy ezt az adót hallgatnák: "csak a normálisabbak hallgatják, nem túl népszerű" - mondták. A kedvencük Péterfy Bori, a Paso vagy a Magashegyi Underground, és szerintük igenis szükség van az MR2-re. "Valami politikai dolgot akarnak csinálni a rádióval, ezt nem akarjuk" - elemezték a helyzetet.

 

Egy önmagát rádió- és tévérajongóként definiáló hölgytől megtudtam, hogy ugyanezen a napon temették el végleg a Sláger Rádiót, ugyanis pont egy éve szüntették meg [5] a két országos kereskedelmi rádiót. Az évforduló alkalmából a Sláger Rádió egykori székházánál gyertyát gyújtottak az adó mellett mai napig kitartó rajongók. "Sajnálom, hogy ott nem voltunk ennyien, összesen négyen mentünk el" - mondta a tüntető, aki fél, mert a Slágerről az MR2-re tért át. "Minden kicsúszik alólunk, ami szerethető" - fogalmazott. A tüntetés körülbelül fél óra alatt, békésen lezajlott.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr402406814

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cenzúrázva 2010.10.29. 12:26:00

Ez a fotósorozat talán még abban a szexlapban is megjelenhetne, amit Szalai Annamária a mai fejével főszerkesztene. Hát még a régiben :)                             &...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

budai zöld 2010.10.29. 09:34:00

Tetszetős érvelés, de az itt tanultakat alkalmazva nem tudtam nem észrevenni egy-két jógyerekes érvelési technikát.

Teszemazt, hogy a 2222222 nyugdíjas mennyire hiányolja a magyarnótát. Namost:
- apám nyugdíjas, és Creamet hallgat
- anyám nyugdíjas, de szerinte 'újabban' a Bartók rádió zenei kínálata egysíkúbb lett és túl sokat pofáznak
Szóval ő zenei ízlésüket eddig sem a magyar köz/versenyrádiózás szolgálta ki, és ezzel sokan mások is így lehetnek.

Szóval szerintem nem érdemes abba az irányba érvelni, hogy a közszolgálati zenei adó az, ami a legszélesebb közízlést szolgálja ki.

Kérdés, hogy érdemes-e azt feszegetni, hogy lehet-e közszolgálati egy (pop)zenei rádió? Szerintem miért ne, de aki szerint nem, az figyeljen oda arra, hogy ma már az egyéb médiákok közt a rádió jól meghatározható résekbe szorult vissza, zene, hír, mittomén, tehát általános műsorral nemigen lehet életben maradni, még közszolgálatilag sem.

Estimese a rádióban, bakker, az is csak arra jó, hogy munkából hazafelé engem idegesítsen vala.

Ja és szerintem igenis fontos közszolgálati eredmény, ha magyar rádióban Pearl Jamet vagy Manic Street Preacherst lehet hallani.

Tudom, nagyvárosi aszfaltparaszt vagyok, törpe minoritás, és amúgy is ipodot hallgatok, akkor mér pofázok bele a rádióba.

Fenehorizont 667 2010.10.29. 09:56:51

hehe, az idegesítő télleg nem az, hogy tüntetnek. hadd tüntessenek, joguk van hozzá. menjenek csak nyugodtan, tőlem aztán ott is maradhatnak egy hétig is, node mindezt álszentül demokráciaféltésnek álcázni...elég hányingerkeltő.
bezzeg ha annak idején kimegy tüntetni egy valamilyen réteg, akit teszemfel zavar, hogy a petőfi nagyhirtelen átalakult rádiókafévá, akkor azok biztosan rosszak lettek volna, akik maradi fasizmusukkal a Haladás útjában állnak.

magyar-magyar szótár 2010.10.29. 11:35:19

@budai zöld: Számomra a közszolgálati ráédió a néhai EstFm volt, pedig az "pestirádió volt" de még a rap-zenét se kellett lecsavarnom, mert abból is az alter, seholmáshol nem játszott, valóban jószövegűeket (és nem kifcamítottakat) adta. Volt minden, kubai útibeszámoló, csakcsajoknak a hüvelygombáról meg ízlésrendőrség, pl Ördögi Roy vagy háromszor legalább olyan részeg volt, mint Barangó, mégse nem beszélt hülyeségeket adásban [annyira]
Most a Bartók az egykedvenc rádióm
és a 2222222-rel csak vicceltem (ugye "Nincsenek előítéleteink, gyárilag toleránsok vagyunk meg buzibarátok, csak a szőrsapós nénik, a nyuggerek " stb, ugye ismerős.. Viszont A Tisztelet Társasága tényleg 450000 (volt) bár ők is a kemény elektronikus hangzást is szerették, pl Korda GYörgyöt.

magyar-magyar szótár 2010.10.29. 11:37:42

@fenehorizont: A NejlonEfem esetében vártam, hogy akkor most országos EstFm lesz, de nem lett. Az ESt Fm úgy tudott rétegrádió lenni, hogy a postás, a vasutas, a bicósfutár és A Cukrász (állandó betelefonáló) is hallgatta.Meg én, a gumicsizmás parasztsofőr.Volt egy "édeshangú pizsamás lány" na, az kapott Royéktól rendesen egy nagy fröccsöt...

Fenehorizont 667 2010.10.29. 13:13:51

@magyar-magyar szótár:
bevallom, ha lehet, kerülöm a rádióhallgatást. az est fm-et nem is ismerem. az én deformált, szar zenei ízlésemet sajnos nem szolgálja ki egyik adó se, de még csak közelíteni se közelít hozzá.
a munkahelyemen megy a radiocafé állandóan, amit kénytelen vagyok elviselni. az zenékkel nem is lenne bajom, ha nem ismételnék minden nap teljesen ugyanazokat. már kívülről tudok vagy 30 számot, de tényleg.
az agyam a kettőkor kezdődő utasellátónál, a két fasz/egy hülye picsa magyar módon pc témákon való okoskodásánál szokott cseppfolyóssá válni, és a bolhacirkusznál durran. szerencse, hogy ötkor legtöbbször mán hazafelé megyek.
süti beállítások módosítása