A magyarok fő baja az volt, hogy összekeverték a reformok helyes

sorrendjét, nem úgy, mint mi. Minknálunk először volt gazdaságireform

 –a nyílt politikai majd még csak ezután lesz. /Kínai bölcsesség/

kétkarú óriás – A Magyar Gazdaság. (Röviden, felállva, tapssal köszöntsük Népünk Nagy Tanítóját Tóta W. Árpádot! –köszönöm, folytassuk…)

 

Egyik karja az alumíniumipar. Nézzük is meg közelebbről ezt az alumíniumipart. Kezdetben vala a vörösföld, ez a bauxit, amit súlyos környezetkárosítások, és veszélyhelyztekek kezelésének elnapolása árán is míveltek: Teszemazt van olyan magyar falu, amit a föld nyelhet el a bauxitbányászat esztelen-ám-célszerű vízkivétje miatt. A bauxitot még nem lehet kohóba vinni, ehhez bonyolult vegykohászati előkészítésen kell átesnie, ez a timföldgyártás. Az alumínium fém kinyerése ércéből, a bauxitból elektro-vegykohászati eljárárás, a végső fázisában tetemes elektromosenergia kell hozzá. Az akkori Ónió biztosította a már akkor nagyon óriás magyar gazdaságnak az elektromos energiát, megboltolták Magyarországgal azt az áramexport növelése helyett, inkább majd ők feldolgozzák a timföldet alumíniummá, és cserébe saját mégóriásabb iparuk termékeivel, pl ruszkibiciklivel, Riga-3,4, 12, 16, 22 mopedekkel Verhovinákkal, Ural katonai teherautókkal és más csupahasznossal is fizetnek. 1973-ban a kereskedelmi mérlegben Magyarországnak 1milliárd bevallott devizarúbeles aktívuma van, maimagyarul egymilliárd devizarúbellel tartozott az Ónió (a Szovjet) Magyarországnak.   

 

devizarúbel -képzetespénz, egy nemlétező valutanem, amit szovjet tudósok találtak ki, a lényege az volt, hogy ha akarták és a hasukra ütöttek, a rúbel nem érhetett kevesebbet a dollárnál, volt tehát egy ilyen erős (de játszási) rúbeljük, amit, ha ők akarták, a KGST tagoknak olyan értéken kellett elszámolnia, ahogy azt ők diktálták. Így fordulhatott elő, hogy majd aztán az un „orosz államadósság” már rendesrúbelbe konvertálódott át. (Az orosz államadósságot is az orosz Gazdaság pompás termékeivel fizeték, fizikailagnemlétező LadaSzamarákkal meg újonantan is selejtes Lada Niva terepjárókkal, ezek annyira vacakok voltak, hogy széjjelosztották állami használatra a BM-nek, főleg a határőrségnek, de a rendőrség is kapott.)  

 

A magyar vakkapitalizmus [nem helyesírási hiba, a vakkapitalizmus NEM vadkapitalizmus, hanem valami más.. vadkapitalizmusnak csak a sajtónyelv nyalta föl vagy szapulta.  A szapulás szennyestisztítási eljárás, am. gőzmosás.  A sima lopcsal&rabolizmust, ami a 90-es évek első harmadát jellemezte. A vakkapitalistának nem csupán az első egymilliárdját, de a tizedik meg a századik milliárdjának eredetét sem illik fitetni sem, nemhogy kutatni!] … namégegyszer… A magyar vakkapitalizmusban Az Óriás mindkét karjához lényegében szarérthúgyért lehetett hozzájutni. Kicsointozták azt a kart, kivették a szűzpecsennye félkilóját, a többi mázsa ottrohadt el...  Ment, mendegélt az egyszerű haladóbaloldali szegénylegény, egyszer csak hasraesett, ni, egy fél kar, fölvette, mert ugye ő vééééletlenül volt a megfelelő időben a megfelelő helyen és nem azért, mert a magyar reformkommunisták, akiknek a Társasági Törvényt (azaz a Magyar Gazdasági Refómmokok alaját...) köszönhetjük, véééééletlenül telepetyegtettk a Rózsadombot és a XII. kerület kiesebb (jópanorámájú) részeit alvórészvénytársaságok (Állami Építésellenőrzési Rt.) székházaival.

Szün.: A magyarrészvénytársaság csak névrokona a viklággazdaságtanban ismert részvénytársaságnak (LTD.) A magyarészvénytársaság célja az osztaléknemfizetés, vagy a tulajdonosiréteg ésvagy Az állam agyának széjjelszopatása mellett és a veszteségesre-könyvelés művészetének kiteljesítése. Nem hiszem, hogy van olyan magyar gazdasági ügyekben kompetens egy kontírozó kiscsajszitól fölfelé, aki egy magyarrészvénytársaság éves pénzügyi jelentését komolyabban elhinné, mint Magdi néni halálát a barátokközt-ben. Aki azt hiszi, hogy egy magyarrészvénytársaság évesjelentésének van köze a valódi titkos főösszegekhez, az Index Anyunak azt a  jógyerekmeséjét  is beszopikálja, hogy az MSZP mára egy koldusszegény párt lett,     már még holnapra se élnek meg és azt se tudják, hová is legyenek a nincstelenségben.  A magyarrészvénytársaság egyik formájában végülis a tulajdonos[ok] valamiféle balfácánok gyülekezete, akiket a menedzsment úgy vezet meg, ahogy akar, miközben sajátzsebre dolgozik. Ezért a magyarrészénytársági forma kiagyalói akár gazdasági Nobel-díjat is érdemelnének, ha ki mernének állni fekete jános-i bátorsággal, hogy igen! Igen, ők voltak! Csöndben jegyzem meg, hogy Index Anyu is magyarrészvénytársasági formátum.

 

alvórészvénytársaság – a múlt század 80-as éveinek ismeretlen refómmkommonistái két céllal alapították meg ezeket a látszattevékenységeket [sem] folytató állami-álszervezet-Rt-ket. Egyrészt, ha a gyerek elvégzi az egyetemet, legyne valami fal munkahelye, ahová időnként benéz hajnal tíz és déli kettő között. Márészt meg leginkább értékes villaingatlanok voltak ezek, amik majd a várható gazdasági reform irányított-privatizációs szakaszában a véééletlenül a megfelelőidőben a megfelelő helyen tartózkodó reformkommunista magánvagyonán lehetnek pamutbojt vagy csipkegallér (vagy jó lesz a gyereknek valamire…)

 

A Magyar Óriás ,ami alumíniumipara nélkül félkarú [ha van egyébként még magyar alumíniumipar, annak fellegvára az ALCOA amerikaitulajdonú cég Székesfehérvárott, csak szólok… a szerk. haj.tép.] egyben az gazdaságibetegségek állatorvosilova is lehetne valamelyik bezzegónijós vagy bezzegamerikai egyetemen. Akik az idei gazdasági Nobel-díjat kapták, azok azért, mert óriási összefüggéseket tártak föl, pl azt, hogyan lehetséges az, hogy miközben magas a munkanélküliség, aközben magas a betöltetlen állások száma is. Állítom: ezt a paradoxont nemhogy fölfedezték, de ki is találták A Magyar Óriás máig ismeretlen kismiskái.

A bejegyzésem képeinek  forrásaTakács Bence fotói

 

A képekhez annyit még: Ha valaki Tarkovszkij Sztalkeréhez hasonló képvilágban LIVE! akarta magát érezni az elmúlt 20 évben, elég volt A Magyar Óriás több más félkarja mellett az Ajkai (nemalumínium, hanem TIMFÖLD!!!) gyár mellékén járnia. A tulajdonosok nemhogy a veszélyeshulladékkezelésre sajnálták a pénzt, de szartak bele a cégük arculatába is.

 Csak kivenni és kivenni és kivenni a cégből pénzt! –ez a magyar vakkapitalista jelmondata.Szétbasszuk a céget, vagyonunkkal nem felelünk és majd az állam eltakarítja a szarunkat. Amiért az usákokoknál a parkettről az efbíájj kutyaláncon vezeti ki a spekulánst, azért nálunk a Figyelő újságírója nemhogy egy árva szemtelen kérdést nem tesz föl a magyar vakkapitalistának, de sírásához papírzsepit ád. És összemos hozzá gyorsan egy másik mírjádoss-t, hogy meglegyen az egyenlőség.  

 

Tudok persze ellenpéldát is, van olyan közjó, amiért a magyar vakkapitalista egymilliárd Ft-ot is képes áldozni, ilyen volt pl a Kell Egy Tiszta Nő A Magyar Politikába 1.0-ás project, powered by Political Capital. (köznyelven, mélymagyarul: basszuk széjjel az MDF-et és majd jól jön egy kvázipártként, ha ezek véletlenül matematikailag nyernének is, 2006.)  project is.

Ezt csinálták a magyar termelőszövetkezeti rendszer széjjelverői, az MSZP fan-vagy tag extéeszvezető káeftétulajdonosok is. Meg mindenki, aki véééééletlenül hasraesett Az óriás valamelyik karja darabjában avagy püspökfalattyában is.

 

Kínaimegoldás : Persze a kínai gazdaságireform se fenékig fehérjemolekulák melaminnal összetákolt természetazonos hatású műtejföle, így az ottani túlságosan vad kapitalistákat nyilvánosan szokták fölakasztani az általuk okozott katasztrófa helyszínén. Bár pl a melamin-botrány egyik tettesének megkegyelmeztek, de meg is ismételte a tejhamisítást a minap a cég.

 

 

Kolontár Adományszámla: OTP Bank 11748090-15427298-06540009

11748090-15427298-06540009

 

Devecser Város Önkormányzata: OTP Bank 11748090-15427085-10070004

 

Somlóvásárhely Önkormányzata: OTP Bank 11748038-15427009

 

 

Devecser, Római Katolikus Plébánia: 12084003-00103523-00100003, a megjegyzésbe:  SEGÉLY Nemzeti Segélyvonal: 1752-es telefonszám (hívásonként bruttó 250 forint).

Mivel a szám nem érhető el minden hálózatból , adományokat a Segélyvonal bankszámlaszámára is lehet küldeni: OTP Bank 11702036-20707637.

 

Magyar Vöröskereszt: 1749-es telefonszám (200 forint hívásonként).

Adományozni lehet sms-ben is: az  iszap  szót kell ugyanerre a telefonszámra elküldeni.

A Vöröskereszt bankszámlaszámára is lehet adományt küldeni: K&H Bank 10405004-00026547-00000000, közlemény rovatba:  ISZAP .

 

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet: 11705008-20464565-es bankszámlaszámra lehet utalni, a közleménybe írják be:  Vörösiszap károsultjainak megsegítése .

A szervezet honlapján keresztül is lehet adakozni, a (06-1) 205-3955-as telefonszámon pedig csekket lehet igényelni.

 

Magyar Máltai Szeretetszolgálat: OTP Bank 11784009-20200673, közleménybe:  iszapkárosultak .

 

Katolikus Karitász: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007, a közleménybe:  Iszapár .

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr222364536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fenehorizont 667 2010.10.12. 10:00:12

mosmeg mér bántod ezeket a zembereket? az fáj neked, hogy ők ügyesek voltak a 90-es évek elején?
tán irigy vagy? tippikus magyar...
a rohatt fidesz-fizess-bérencek* sokkal több kárt okoztak az országnak azzal, hogy megválasztották a Királyukat, akinek legalább akkora sara van mindenben, mint az ügyes embereknek, akiknek amúgy nincsen is saruk semmiben, hiszen csak ügyesek voltak, és aki megszólja őket ezért, az irigy fizessbérenc.
bezzeg orbánviktornak, annak van sara.

*ezt az elnevezést nemrég olvastam egy progresszív, haladógondolkodású, felvilágosult blogon. tök jó :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.12. 12:07:53

Remélem, majd adsz munkát annak a több mint 3000 embernek, aki mikirályunk populista faszolása nyomán válik munkanélkülivé.

@fenehorizont: Te már megint sarkítasz, gyöki. Viktor mikirályunk egy populista diktátor, ez tény. Azonban semmi és senki nem menti azoknak a felelősségét, akik felelőssé tehetők egy felelős vizsgálóbizottság felelős és mindenre kiterjedő vizsgálata által. De ezeket a légből kapott, kurucinfos parákat tartsd magadban, mert saját magad csinálsz magadból hülyegyereket, hülyegyerek.

Fenehorizont 667 2010.10.12. 14:35:00

@efes:
na mivan, tata?
lepottyant a kultúrmáz? :)

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.10.12. 22:32:15

@fenehorizont: annak ellenére, hogy piszok raszta vagy, jól nyomod azért! meghívót kaptál már szörcsitől?

magyar-magyar szótár 2010.10.13. 03:06:18

@efes: populista faszolásra populista faszolással - ez a magyar dágvány. ( Dr Bánáti és Dr Schiffer, mint nempopulistákokok,

jaj, a populizmusra is érvényes az orbitális finghasonlatom)

Addig, amíg a mosonmagyaróvári MOTIM tárolójába nem lök valaki PH-érték mérőt, addig populista a gyúccsrányozás is meg az ártatlan-szegényferizés is, detto, ez csak egy példa.

Nempopulizmus felvetni a Környezetv édelmi Hatóságok felelősségét

poulista, ja nagyon a villáhasonlat
vagy azt hazudni, hogy felügyelet egyenlő visszaprivatizáció.

Aki másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni.
A kárt leginkább a 13,7es PH érték okozza, ez nem agyagalap, nem orbánpopulistacigánykurvannyyája, nem időjárásijelenség, hanem
emberi mulasztás, aminek felelőse van.

Próbáld latolgatni, mi a különbség az útálat (ugye te mindegyiket egyformán útálod) és a gyűlölet között.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.10.13. 19:07:17

@magyar-magyar szótár: jah, sikerált, na. bár hatbés cerkát csak utána szereztem!

Fenehorizont 667 2010.10.13. 21:05:13

@magyar-magyar szótár:
-szidd az orbánt, akármi történik. képzelj mindenkibe fideszbérencet, aki nem pozitív kontextusban beszél a szegényemeszpéről - ekkor nem leszel populista.

-ha erről, az országunkat 62 éve nyüstölő, egymásnak a hatalmat zavartalanul örökítő, jelenleg is élő és viruló bagázsról mégis kénytelen vagy óvatosan, nagyon óvatosan negatívan nyilatkozni, mert már ellep mindent az általuk gerjesztett szartenger, akkor mellé szidd az orbánt igazi elánnal. valahogy állítsd oda, 40-szeresére felnagyítva kormányzásának 4 évig tartó balfaszkodásait, ellenzékben mondott hülyeségeit tükörként az évtizedek mellé. keress minden egyes emeszpé-milliárdosra egy fidesz-milliomosocskát, és mutogass, hogy debzzegőis! - ekkor sem leszel populista.

-ha fejcsóválva megemlítik a wallist, az autópálya-építéseket, a milliárdos tételű privatizációs ügyleteket, akkor kezdj el szőlőbányázni, és szidd az orbánt - még így sem leszel populista.

-szépen megfogalmazva, indulatmentesen féltsd a demokráciát, riogasd az embereket nácikkal, fasisztákkal, államosítással és kommunizmussal, és közben szidd az orbánt - még így, ekkor sem leszel populista.

a nempopulistánál persze van feljebb is:
a független véleménymondói státusz, avagy az örök ellenzéki - hogy a két elnevezésből éppen melyik vagy, attól függ, hogy milyen kormány van hatalmon: ha jókormány (pl mszp-szdsz koalíció), akkor az előbbi; ha rossz kormány (pl fidesz), akkor az utóbbi.
ennek nem nehéz megfelelni, csak egy kötőjelnyi.

-ha szegény emeszpé szempontjából nem előnyös beszélgetés zajlik, kussolj, mint hal a szatyorban, és kérd számon az illetőn, hogy méééé nem szidja az orbánt is. ha nem kezdi el szidni, akkor vádold elfogultsággal. ha ezért elküld picsába, vedd elő a bármikor felhasználható szuverén énedet, és lazán fideszbérencezd le.
ezután nyugodtan veregetheted a saját válladat, hogy dejó, amiért te független véleménymondó/örök ellenzéki vagy, szemben azzal a populista barommal :)

eccerű ez.

Fenehorizont 667 2010.10.13. 21:06:32

@Lev Alekszejevics Nyunyeszkij:
öö...milyen meghívót? hova?
ki az a szörcsi? :D
süti beállítások módosítása