Most pedig beszéljünk az antiszemitizmusról.

Tétel: Magyarországon antiszemitizmus van, és egyre súlyosabban jelentkezik.
(Sajnos tisztán, buborékmentesen az ügyet nem tudtam megvizsgálni, ti. azt, mekkora lenne az antiszemitizmus mértéke úgy, azesetben, ha az okos jógyerekek tudatlanul hagyják a buta rosszgyerekeket affelől, hogy ezzel, az antiszemita megnyilvánulásokkal, idegesíteni, sőt, ijesztegeni lehet jólelkeket...)

Pl zsidóznak. Cigányoznak is. Megjegyzem, sváboznak, kicsiny falumban pl a sváboknélküli antisvábizmus jellemző, hasonlatos ez a lengyelországi zsidóknélküli antiszemitizmushoz.

Tehát a falurészt, ahol lakom Svábiának nevezik pl olyan becsületes ősmagyareredetű emberek, mint Batáék. A Bata annyira magyar név, Árpád vezértől lovagoltak be a Baták sréhen balra, hátrébb. Hát még, ha tovább fejtegetném a felmenőket és eljutnék a Bata-családfán Koós [Kahán] Mihályig. Vagy Tiszai [Tischner] Matildáig.

Próba (javaslat):
Öltözködjünk be Gepetto-nak, kisgyermekünket Pinocchio-ba talpig, ám kis zöld osztrák hegyivadász kalpagja alól három eőshmagyarass varkocsot csüngettessünk le úgy, hogy a háta közepét verdesi. A varkocsba fonjunk bele apró, Made In China, holland szélmalom souvenir-eket... Majd induljunk el A Város-ban, ahol ugye a  sokkúttúrák vannak. Induljunk el hajnali fél 10-kor és sötétedésig rójuk az Ötker, a Nyócker ésígytovább, Hétker, Hatker utcáit, vigyünk magunkkal kis vidijókamerát. Egy nap legalább ötször be tudjuk kapcsolni, mert az emberek megállítanak bennünket és ránk szólnak, hogy a buzifelvonulásról felejtettük-e itt magunkat, pedofil-e vagyok, vagy mi a rák bajunk van, mért csinálok bohócot a gyerekemből, stb. És akkor ezek még nem  osztály-ozható jelképek. Mármint nem annyira, de ha hármas varkocsba fonom a hajam, akkor előbbutóbb lekárpátiásozhatnak, főleg, ha a pólóm fekete. Lásd TomGec vagy a megboldogult Rózsa Flores Eduárdo bizonyos provkációit.

kép forrása

még az '50-es években magyar filmhiradósok vásárban találtak magyar juhászt hármas varkoccsal. A varkuch azonban nem ősmagyareredetű, hanem a XVIII. században a Mária Terézia-huszárok módija nyomán terjedt, a XIX. sz elején főleg. A jász-kun kapitányok pl tilalmazták, azonban heába, az ilyen hajviseletet, mint a rövid (derék-középig érő) ümmög viselését is télvízben. A korabéli pankság azonban dzsaszta, még faggyazta is varkocsait.

Nem, mintha meg akarnám kissebbíteni a magyarországi antiszemitizmus fokát vagy mértékét, csak arra szeretnék rámutatni, hogy képtelenség   teljesenfejletlentársadalom kiművelése: még egy ennyire magasanművelt és kultúrált értelmiségnek is szinte föladja a leckét, ami csupa Uj Péter meg Tóta W Attitüd - alakú (engedmény Winkler Róbert és Farkasházy Teddy macibácsika) népnevelőből áll, szóval nincsen az a büdös társadalom, amit teljesen ki lehetne fürdetni a saját levéből. Óhatatlanul is a társadalom olyan massza, amiben valakiknek feltétlenül muszáj alul lenni és ezek az alullevők nem fognak ráfarolni a konnektorra, hogy belehúgyozzanak vagy előtte lecsapják a villanyórát vagy már kikötötték nekik az áramjukat, vagy a halálraivást választják, mint jódolgában Dovlatov, ameriká-ban.

És aki alulra kerül vagy olyannyira le, amit már méltatlannak érez, az frusztrált. És aki frusztrált, az irígy. A hajléktalan, aki összehúgyozza magát a buszon, ami pedig megvédi a környezet ártalmaitól, pl meleg és büdös, arra gondol, miközben a kellemes meleg terjed az ülepe alatt és pl a végbelén függőlyösködő betyártallérokat áztatja, hogy megérdemli ez a társadalom, az illatos, jóllakott minden apróporcikájukban sterilre fürdetett hölgyek, meg a banánpempőn nevelt jógyerekek, és a lilahajú nénik, akiknek biztos valami büdös komenyista volt a férjük, azután kapnak ennyi özvegyi nyugdíjat. (Pedig a néni presszóskurva volt 1959-től 1993-ig… és a szorgos évtizedek végén fogott egy nálánál 20 évvel idősebb vagyonos orvost, akinek vígözvegye lett. Nadehát, egy hajléktalan is lehet előítéletes, nem csak a jóoldali megfelelőgyerekek.)

Egyébként:
A hajléktalan alkesz nem azért nem eszik, mert nincsen miből vagy mit, hanem mert az éhes embernek kevesebb pia kell a teljes kiütéshez
, ámen.

A magyar egyik jellemző tulajdonsága az irígység. Pl a zsidó nem annyira irígy nép, főleg nem egymással nem. A zsidó a zsidót segíti, főleg az elesettet. Zsidó fiatalemberek pl 100 éve fél Európát áthéderezhették hittársaik jószívűsége által. Irígység mindenféle nemzetben van, ám a magyarirígység jellegzetes és igen hasonló a cigányirígységhez:
A magyarirígység tétele: Senkinek ne legyen többje a másikénál.

Ez a nem egészen szabatos mondat tökéletesen fejezi ki azt a közösségformáló őserőt, ami a magyar irígység zsigeri eredetére utal. Tehát afféle kuttyairígység ez. Nem egy exfőnököm pl kutyairígy volt, míg hamburgert zabált, kiirígyelte számból a pirítóst.

Példa:
Volt egy főnököm, aki, mint fiát nevelte az egyik inast, megtanította a dízelmotorszerelés művészetére. Jófiú volt ez, kedvesen mosolygott és a buzi meg a paraszt (az autós szakmában az ügyfél elnevezései) a köcsögök nyomatták neki a borravalót, addig-addig, hogy kéz alól vett egy indíthatatlannak hitt dízel kisautót, amit secperc egy csavarhúzóval életre keltett, majd szépen lassan fel is újított (a főnöktől lopott cuccokból. A főnök bekalkulálta ugyanis a fizetésünkbe azt, hogy lopni fogunk s annyival kevesebbet fizetett annál, mint ami minimálisan járt volna…) És amikor az autó elkészült, csilivili gyári szalonállapotban virított a parkolóban, akkor a főnököm, aki megköltségelhető vadiúj klímás luxusautóval járt, az irígységtől agyvérzsírtolulásosan állt az üvegportálba: Kurvaélet, nekem ilyen dógozóm van?? - hogy ilyen fasza ótóra telik neki??? - kurvannya! 

Tétel:
Hunnan van, mibű van, mennyivót? Ez izgatja a legjobban a magyart. A német, hacsaknem auslander sau a szomszédja, pl 1944-ben a Nagy Szekerezésben Németföldére menekült volksdeutsch, akkor nagyon vastagon tesz arra, mije van a szomszédjának és mennyibe került. Az se érdekli a németet, mennyi pénzt talál a munkahelyén a szomszédja. Ökotudatos süßkind pl 1988-as II-es Golffal meg Nokia 3110-es telefonnal tüntet a fogyasztóitársadalom ellen, mert ez az autó szabályozott katalizátoros, károsanyagkibocsátása annyi, mint (márkanévnév a szerkesztőségben) 3 éves kis tünikének, igyekszik teljességgel kihasználni a biotudatos az eszközbe belepocsékolt energiát, A-ból B-be ez az autó is eljutattja, méghozzá annyi üzemanyaggal, mint egy vegyesüzemű félelektromos. A németet elsősorban az érdekli, hogy ő maga a vágyott tárgyhoz hogyan juthat, mit kell tennie azért. Ha a szomszédja zsírjába fulladna is, attól még neki nem lenne olyan autója vagy más vágytárgya.

Tétel:
Dögöljön meg a szomszéd lova is. A zsidó, a sváb, a ruszki, a valach örül, ha a szomszéd lova megússza az áradó vad hegyipatakot, legalább lesz mit a szekérbe fogni, ha menekülni kell s a szomszéd föl fogja venni a saroglyára a motyóját.

A fenti tétel meglepő cáfolata: Az országot járván azonban azt tapasztaltam,  főleg azokban a kis falvakban, ahol a lakosság a törökMagyarország előtti időkből valóan törzsökös, hogy a magyarirígység nem tapasztalható. Azon még törni kell magam, hogy rájöjjek, miért…

A magyarirígység (ami mondom, szinte egybevág a cigányirígységgel, aminek az eredet ázsiai és a kasztrendszerben gyükeredzik és színreszagra a kunirígységhez hasonlatos) képtelen elfogadni azt a világigazságot, miszerint  idegenszem azonnal meglátja azt, ami mellett a helybenvaló elmegy észbevétlen… Ez is az oka annak, hogy a töröktől-tatártól elnéptelenített nagymagyar alfeődbe a birtokosok idegen népeket telepítettek le. A magyar, akit nemesei odalehagytak a hódoltságban török prédájának s csak az adószedést ismerték atyai kötelességeikből, adózott a büdös alföldimentalitású háromfelé is, tehát aszonta, amit a cigányság is, sőt, a XVIII. század végére egyre inkáébb is, hogy az a tiéd, amit megeszel, megiszol, senki ne gyűjtsön, kuporgasson, máma éljünk, hónap majdcsaklesz valami... A magyar, mint a cigányok, a rövidedjű nagyerőkifejtést igénylő munkákat még úgy ahogy elvégzi. Szocializálódott pedig a magyar abban, hogy egy évben egy (1) kampánymunka van, az aratás, akkor az ember a belit kidógoza és egész évben jó arra gondolni, hogybizony az aratás, hát az iszonyatosan nagy munka vót. Meg még esetleg az évi három-öt kaszálás. 

Kicsiny falumban egy ravasz földbirtokos svábokat telepített le, mert ezek a svábok a széles utcákra eperfákat ültettek, a határban a löszhalom-vonulatra szőlőt telepítettek, odahaza jószág: többlábon álló kis gazdaságokat alakítottak. Míg a falu cselédek lakta részén a becsületes magyarság asszonyai egész nap a házfal tövibe ja tapasztáson guggorásztak tökmagot kepkedvén, a büdös svábasszonyok, akik, mint a zsidó asszonyok is, a krumplit csak úgy sebtiben lehámozták a konyha padozatára, kapálták vagy kötözték a szőlőt vagy selyemhernyót etettek eperfalevéllel vagy szedték az epret a földről lilafekete kézzel cefrének, és még a téli zimankós hónapokban is valamin járt a kezük a kamrában.

A zsidóknak azonban még azt sem engedték meg, hogy sajáttulajdonú ingatlanjuk legyen, csakis bérelt házakban lakhattak (persze ezeket a házakat azoktól a becsületes mélymagyar zsírgazdagoktól bérelték, akik kilobbizták ezt a szabályozást!). Azt pedig minden budapesti, még ha Kárpátiát bömböltet a kecóban és pirosfehérsávos zászló a függönye, is tudja, hogyan viszonyul a bérlő a bérleményhez és a bérlemény környezetéhez. Ez pedig a magyarban a "piszkos zsidó" hiedelem eredete. A becsületes magyarasszony ugye felsúrolta még a gangot is, még ma is arról ismerni meg falumban a legeslegbecsületesebb mélymagyar asszonyt, hogy a konyhai felmosóvízzel fölmossa a betonjárdát is, főleg akkor, amikor tudja, hogy a srévizavi-szembeni ősmagyar szomszédaszony (Hornyicsákné) láthatja őtet a kispadról... 

tétel:
A sváb a szarbú is pízt csinál. Meg a zsidó is.

anekdot:
Elmagyarosodott sváb falu [egy másik, nem kicsiny - a szer. kieg.] pógármestere (mélymagyar pógármesterfóbia végzetes tünetei tanulmányozhatóak Holdrabló aus Basahalom blvd. kollégánál) nem talált megoldást a szennyvízkezelő helyen felgyűlt fekáliás iszap elhelyezésére. Az ingyen elszállításra felkért zsírgazdák mindegyike csak fújolt. Ésmertmivel ez a pógármester ősi paraszti vér, kapta fogta és A Hivatal eszközeivel kihordatta az iszapot a szántóföldjeire és beszántatta. És lőn neki a következőkben a fekália és magas nitrogéntartalom miatt óóóóóriásssi termése. Ekkor a zsírgazdatársai meg azon láttak föl, hogy ím, a nemes, mert fekáliás iszapot mindet magának lopta el. Az alföldimentalitású falu kicsinyes basahalomközi-jei meg fölírták jeztet a BŰNTÉNYE!-t a falu webódalára, a cenzor meg moderálta ami idelent is a DÜRŰLLEÉSS)

Ide nem merem feltenni, erre a kulturált, index felügyelte magyarpolitikaikorrekt bloghelyre a zsidószemét és a svábszemét meg a magyarszemét szócikkeket. De az tény, hogy a szelektív szemétkezelésben ősi hagyományosan fejlett cigányság szerint a svábszemét tökugyanolyan, mint a zsidószemét és arról ismerni meg, hogy semmi érték nincsen benne, csak hamu, valami zsírszerű izé, aztán törött üvegcserepek, megint valami kitudjamitől szurkos használhatatlan rongycafat, orvosságosüvegcse. Csakígy vélekedik a magyar paraszt a svábtrágyáról meg a zsidótrágyáról, hogy ezekben minden benne van. (A zsidónak nincsen jószága, mert nem enged tartani a főbérlő, a sváb pedig a jószága trágyáját nem szarvasba rakja, hanem azonnal kisaroglyázza a gyümölcsfák tövére. Sőt szarni is a szőlőtékéire farol rája. Becsületes vérmagyarnak a kertjében nincsen, legföljebb elköpött magból kélt szilvafa vagy vadalma, vackor. Így a zsidó meg a sváb trágyadombja nem is trágyadomb… hanem szemétdomb (lásd odaföl a szemétdomb összetételét) Finoman tehát: Ha a fene fenét eszik, ha ez a büdös ergyanép végre annyira fejlett is lenne, mint néptanítói szeretnék (képzeljünk el egy társadalmat, amiben a fiúk mind-mind Uj Peti alakú Tóta W-k, a lányok meg kiköpött Szomjas Oázis) akkor is, óhatatlanul is kialakulnak kulturális különbségek, mert nem élhet minden magyar A Városban, azon is belül mondjuk Érd-nél nem meszebbi vidéki kisváros*-ban vagy Csömör-féle vidéki község*ben. Pláne nem élhetne mindenki a metróövezeten belül. És az a Tóta W-nemzette, Szomjas Oázis szülte példamagyar, ha Szajolban lakik, akkor már a Szajolban-léte determinálja, frusztrálni fogja a szandaszőlősi magyar, mert Szandaszőlős az már szinte Szolnok akkor is, ha az Alma utcából tovább tart bearaszolni a dugóban , mint a szajoli Néphadsereg utcából, és akkor is Szolnok, ha a pletykafalusi szerint annyira nem.

A martonvásári megfelelőmagyar pedig akkor is martonvásári magyar lesz, ha a szobácskáját szomjaoázisalakú (ami tulajdonképpen karafiáth oroslya-rendi) állapotban tartja és olyan pasit választ, akinek komoly plyüsszmacika gyűjteményeckéje van ész cukkíni kiffkutyuffa.

Azonképpen tehát, ha én a hármasvarkocsos pinokkióalakú kisfiammal végiggyalogolok A Város keresztbe-kasul-ján, pedig A Város a legüberebben magyar, a fene se gondolná, hogy Pescht  und Buda auch főleg németajkú kisváros volt, főleg svábok, nagyszámban zsidók és harmadrészt szlovákok lakták, magyar alig. Mégis, ilyen feltűnő ruházatban megszólnának -de én nem is adnám föl, magyarass szívóssággal addig küzdenék, amíg a videokamerám nem rögzít öt skandallumot.

Ami felvételek alapján aztán föltehetném:
ANTIPINOKKIÓISTA A MAGYAR!!! című bejegyzésemet. 

*ezek a kategóriák az 500-as mintájú, naaagy tásadalmiigasságot kimutató felmérésekben szerepelnek

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr711361232

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.09.29. 05:53:16

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekkerjoz 2009.09.29. 08:00:38

Jóvót, de nem vagy kicsit irígy Tótára, kenyeres?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 11:46:59

na ja

metróövezeten belül éppen olyanúgy (irígy stb) a magyar (stb) mint kívül

off
ha szerencséd van, nem lesz címlap
különben jön a sok funkcionális analfabétagammadeltaomega szájmagyar és

on

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 11:48:20

klassz++++
(az urbánfrusztráció miatt hiányzik egy)

Agagag 2009.09.29. 12:11:19

Ez az írás alapos ok egy kis antiszemitizmusra.

tumpara 2009.09.29. 12:16:04

A magyar nem irígy, hanem irigy. Kimondva sem hosszú í-vel mondod. Vagy ebben az országban tényleg ilyen sokan beszélnek parasztosan?

Art Mooney 2009.09.29. 12:26:19

hosszu es unalmas

valaki osszefoglalna egy bekezdesben?

Snakeins 2009.09.29. 12:30:57

Ez zseniális volt!! :)

Nascor 2009.09.29. 12:58:39

hjaaa ha már magyar-magyar szótár, akkor: irigy, irigység, irigykedik. Így. Aztán magyarozhatunk.

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2009.09.29. 13:09:29

Tréfának nem rossz, bölcsességnek kicsit lapos.
Az viszont kétségtelen, hogy a Petrovics-Hrúz házaspár Sándor nevű gyermeke a német polgárok és a zsidó egyetemisták gyülekezetének kiáltotta: Talpra Magyar!

bastian 2009.09.29. 13:14:01

Egyet biztosan megállapíthatunk. A posztíró zsidó.

Persze ez nem baj, csak az írást ennek tudatában kell értékelni.

Mi akar ez lenni, anti-kurucinfo? :))

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 13:19:15

@bastian: Egyet biztosan megállapíthatunk: Az ostobaság(od) magabiztossága fáj:)

bastian 2009.09.29. 13:26:52

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Olyat csak egy zsidó ír, hogy a magyar dologtalan, henyélő, amíg a zsidók és a svábok güriznek.

A zsidóknak lételeme a hazugság, ezt az írás is bizonyítja, én csak logikusan következtetek. Mi ezzel a baj? :)

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2009.09.29. 13:30:03

@bastian: No, Isten Barma, hát megérkeztél! Már hiányoztál.

Kenguru 2009.09.29. 13:39:49

Hat hogy az 500 fos mintas antiszemitizmus felmeres(tudomanyos modszerekkel korrigalva) mennyire korrekt azt nem tudom, de hogy a funkcionalis anafabetizmus terjedeserol a szelesebb mintas kutatasaok helytalloak, az biztos.
Lasd kommentek.

Kenguru 2009.09.29. 13:43:33

Egyebkent idehaza eleg kemeny svabgyulolet is volt, csak miota a "martir miniszterenok" a moszkovita Nagy Imre kitelepitette a svabok jelentos reszet, ez lecsendesedett.

Pedig akar tetszik, akar nem, mi a nemet kulturkor hatasa alatt allunk erosen.
Nekunk a nyugat, az mindig nemetorszag.

Csak sajna nem nagyon sikerult a nemetekmtol azt megtanulni, hogy mitol van az a sikeruk amit irigylunk toluk.

Lasd pl takarekossag, megtakaritasi rata stb.

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2009.09.29. 13:48:15

@Kenguru: "Nekunk a nyugat, az mindig nemetorszag."
A frankofil nyugatosok, élükön Adyval, erősen húznák a szájukat ennek olvastán. :)

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.09.29. 13:49:42

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Jaja, kirakták... ez most asszem új vonal a zindegzcímlapon: ha vkivel ki akarnak baszni, kirakják, aszt jönnek a trollok. A múttkor is a sáfránynorbettel is jól kibasztak, kénytelen volt levenni a post-ot a fikaáradat miatt. Ám én úgy gondolom, mm-szótár ennél keményebb paraszt... :D
..a zsidózóknak egyébként megjegyezném, h sváb, de leginkább magyar. Ha vki egyetlen bekezdésnél többet el tud olvasni, akkor rájön, mert többször mondja. Khm..

Mm-szótár: "Északi-típus. Jelleme szilárd, méltó őseihez. Szolgálati kötelességét kifogástalanul teljesíti. Munkatársaival igazságos, barátságos. Sportol. Ellenségeivel szemben könyörtelen. Nős. Kompromittáló kapcsolatai nincsenek."
XD

burian 2009.09.29. 13:53:07

Primitív, lapos, közhelyes és nagyon rosszul van megírva.

sivatagi n. 2009.09.29. 14:02:06

Ha a posztíró azt képzeli, hogy a hazátlan parazitákat csak a társadalmilag lecsúszottak utálják, akkor elég nagy tévedésben van.

Tétel: ti mindig tévedtek és semmiből sem tanultok.

gitáros 2009.09.29. 14:03:03

@bastian:
Semmi baj nincs ezzel. Buta vagy, butákat beszélsz. Logikus.

Ubuntufan 2009.09.29. 14:06:58

És akkor most mi van kedves postíró?
Mit is akartál ezzel mondani?
Semmi értelme, de ezt te is pontosan tudod, de azért jó volt egy index címlapra, hát ezt nevezem én hatásvadászatnak.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 14:07:16

@sivatagi n.: Nna még egy funkcionális analfabétagammadelta...:)

phaidros 2009.09.29. 14:07:47

Komolyan szétszórakoztam magam ezen, köszönöm! :D

A második része a szórakozásnak meg még csak most jön, ahogy a kommentekben a magukraismerőket nézem. :)

phaidros 2009.09.29. 14:09:12

@Art Mooney: hess vissza a blikkhez, abban sok a kép. :)

bastian 2009.09.29. 14:10:22

@gitáros:

Hát persze, ezt majd egy zsidó dönti el.
Csak azt nem értem, hogy miért vagytok felháborodva, ha mindenki utál titeket.
Mondjátok ki nyíltan, hogy utáljátok a magyarokat, nem kell ilyen hosszú és "veretes" fantazmagóriákat kitalálni, mint ez az írás. Én nem fárasztom magam ilyen értelmetlenségekkel, hanem megmondom a "frankót".
Legyetek egyenesek, ahogy mi, mondjátok nyíltan a szemünkbe, de ti még ahhoz is gyávák vagytok, most is a "hatalom" szoknyája mögül mertek csak ócsárolni. De nemsokára más világ lesz itt, lehet serényen csomagolni....

2009.09.29. 14:11:02

@bastian: ennyi hazugságot elnézhetsz neki :) Most legalább nem szerepelnek olyan blődségek, mint "cigány kultúra", vagy "csendes többség" :DD

Persze a súlyosbodó hazai antiszemétizmus és a megváltó liberális "értelmiség" panelek felbukkannak, de ezek annyira unalmas közhelyek, hogy már simán át lehet siklani felettük :)

phaidros 2009.09.29. 14:12:59

@bastian: ti, mi, ők? Ja nem, csak ti meg mi, ez még elfér egy biten. :)

Az egyszerűség ünnepel veled...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 14:14:29

@Ubuntufan: Annak is van értelme pl., hogy "összetett autentikus zárlat"

Attól függetlenül, hogy te érted-e vagy sem:)

radix 2009.09.29. 14:15:35

nincsenis Szajolban Néphadsereg utca :)

Népfront, na az van.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 14:15:50

@sivatagi n.: ilyen, amikor egy ostoba ember viccesnek képzeli magát

szánalmas

phaidros 2009.09.29. 14:17:07

@sivatagi n, @bastian, stb: ha majd feltettétek a többites oprendszert is, érdemes lenne az összeesküvéselméleteknek azt a szintjét tanulmányozni, hogy kinek jó az, hogyha hülye küldetéstudatos balliberálisok és balfasz szerencsétlen nyomorult, sikertelen, gyűlöletben meggollamosodott szar kis széljobberek baszogatják egymást. Meglepő dolgok vannak ám az egy dimenzió országán kívül... na mindegy, úgysem értitek.

phaidros 2009.09.29. 14:17:54

@radix: ezért nem megyünk oda. :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 14:18:33

@bastian:
Ennyire semmit nem értesz a posztból - rendben (bár akkor faszé' szólsz hozzá:).
Ennyire betegesen monomániás vagy - rendben.

De hogy még önként égeted is itt magad?:)

sivatagi n. 2009.09.29. 14:21:58

@phaidros: kinek jó, kinek jó? öööööö....a kaftános geciknek? Divide et impera...Ja nem, akkor a rómaiaknak! Bzmeg, ti vörös bolsik nagyon vágjátok a témát!

phaidros 2009.09.29. 14:23:31

@A Hannibal Lektűr-attitűd: küldeném Bastiannak a Romantictól a "Szeretem a bőröd illatát". :)

Ja és viva la Svabia! :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 14:28:00

@sivatagi n.: ...előbb magyarul tanulnál meg olvasott szöveget megérteni...

phaidros 2009.09.29. 14:30:57

@sivatagi n.: mondom, kéne a több bit.

Így még iróniára sem telik tőled, csak dühre. Látom, hogy reszketsz tehetetlenül, legszívesebben megfojtanál, engem, a vörös bolsit, aki nyilván azért vagyok az, mert szarok a te küldetéstudatos kicsi fejedre.

Azért elmondom, a fajtád a másik, amit annyira utálok, mint a vörös bolsikat a balliberális politikai elitet, és a fideszes posztkommunista kiskirályokat.

Erre varrj gombot, te szerencsétlen nemzeti kommunista kisgyerek. Tudod mi az a gomb? Tudod hogy kell varrni?

Kenguru 2009.09.29. 14:31:08

@Álszentfazék: Ady es baratai a tarsadalom egy kissebsegenek(muvelt varosi kozeposztaly, kb 5%) egy kissebsege volt.

A frankofil inkabb a latin szomszedok(romania) es egyeb antant kozeli orszagok voltak/vannak.

Persze a szazadelon a kultura fovarosa Parizs volt(mint ahogy kicsit kesobb a 20-as evekben rovid idore Berlin), de en nem errol beszelek.

Az egesz civilizacios mintank(burokracia, nepi-urbanus ellentet) eleg nemetes.
Leven nemetek altal megszallt terulet voltunk evszazadokig(az osztrakok is nemetek), es az iparaosodas-polgarosdasunk is joreszt nemet anyanyelvu bevandolok muve.

Evvan.

bastian 2009.09.29. 14:32:03

@A Hannibal Lektűr-attitűd:

Valóban igazad van. Nálatok az igazság az "égő". Nálunk meg a hazudozás.
Amikor senki által meg nem választott nagy hatalmú fajtársad kiáll a kamera elé és sűrű pislogások közepette széthazudja az eget és a földet, na valahogy így képzellek téged is...

sivatagi n. 2009.09.29. 14:32:48

@A Hannibal Lektűr-attitűd: oké, megegyezhetünk. Te visszamész a szentföldre, feleségül veszed steiner kristófot és boldogan értelmeztek héber szövegeket, amíg meg nem haltok. Én megleszek itt, ne aggódj miattam :DD

sivatagi n. 2009.09.29. 14:33:30

@phaidros: és még én vagyok dühös :DD

phaidros 2009.09.29. 14:37:45

Hannibál, remélem érzed, hogy most keményen megkaptad. Ha nem érzed, akkor azért mondom: most keményen megkaptad.

Szerintem jobb, ha megalázva elbújdosol, mert Az Egyetlen Igazság bastiannál és társainál lévő Lángpallosa a következő csapással kettévág. Én szóltam.

Egyébként is, nem érzed, milyen büdös vagy? Hiszen mivel másképp gondolkodsz, mint ők, már automatikusan zsidó vagy, és így büdös is. Komolyan. Könnyen lehet, hogy cigány is vagy. Meg parazita. Meg mi van még?

Sajnos nem beszélhetek veled, ha azt akarom, hogy bastian és társai megbecsüljenek engem, és az ugye fontos. Sorry.

phaidros 2009.09.29. 14:38:21

@sivatagi n.: Te olyan... őőőőőő... keresem a szót... pillanat... frappáns vagy! :D

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2009.09.29. 14:42:52

@Kenguru: Persze, alapvetően igazságod vagyon, közbevetésemet magam is inkább csak poénnak szántam. A németek a mi Nagy Nyugati Szomszédaink - ebben az értelemben az osztrák is német - néha kicsit túlságosan és nyomasztóan nagyok. Mintha egy elefánttal osztanánk meg a hálószobánkat. Utánozzuk, irigyeljük és közben panaszkodunk, hogy a "gallérunk alá pök". :)

Ubuntufan 2009.09.29. 14:52:34

@A Hannibal Lektűr-attitűd: biztos, hogy van értelme? :D
Ha nem vicceltél, akkor légysz magyarázd el nekem, mint csökkentértelműnek, hogy ez mi is?

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.09.29. 14:56:59

@sivatagi n.: A "Szent Föld", az, ami megszült minket. Egyesek számra ebben az a szörnyű, h ez a föld nem csak hozzájuk hasonló faszfejeket szült, hanem sok-sok egyéb típusú embert is, akik számára ők ótvarok a Szent Föld arculatán.. - de ezek a szentföldi emberek olyan parasztok, akik nem szántják ki az egész vetést, hanem csak megnézik, mi az a minimális kár, amivel megmenthető az ültetés (ültetés lehet állat is).

Ez egy nehéz, sok türelmet igénylő világnézet. Minden juhász és állattenyésztő ismeri ezt a világnézetet.

Mondok valamit: a cigány ismeri a jó juhász szemét. Nem az ő nyáját dézsmálja, mert az nehéz és veszélyes feladat - huncut szeme van a jó juhásznak. A kutya is ismeri a jó juhász szömit. Huncut. DE ott vannak a gyengék, akik egy ugatásra odaadnak mindent, mert nincs velük a falka. A juhász nem tartozik a gyengék csoportjába, a jó juhász a kerülendők csoportjába tartozik. Kérges és gyors a keze, ráadásul mindegy neki, mit körmöz.. - neked meg nem.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2009.09.29. 15:04:02

nagyrészt vigyorogtam, amúgy kicsit széllelbélelt. megyek a fonóba három varkocsért :-)

szemtanú 2009.09.29. 15:04:06

Végigolvasva elég közhelyes és nagyon demagóg írás ez. Persze a magyar sem hibátlan, de csak a magyar irigy és csak a magyar nem szereti az idegeneket? Ezt komolyan gondoltad? Bár ahogy olvasom, magyar nincs is már ebben az országban, vagy ha van is, akkor valami "istenhátamögötti" paraszt, aki utál dolgozni, csak a másikat irigyli.
Amennyiben csak egy bizonyos csoportot akarsz kigúnyolni, arra ez a módszer alkalmatlan.
A kommentelők pedig látszólag két részre oszthatók, a valóságban mindkét csoport ugyanolyan felsőbbrendű attitűddel nézi le a másikat.

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2009.09.29. 15:34:12

@szemtanú: A kommentelők két részre oszthatók. Az egyik részük két részre osztja a kommentelőket ... :)

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.09.29. 15:41:11

Mondom, én éltem ott m-m szótár környékén, a kunságban, ahol még ma is megmondják, mű'ohold ide-oda úgy eltűnsz barátom abban az akácosban, h anyád nem fogja tudni, hová lettél, és ültem tűznél juhászokkal, meg birkásokkal. Egy évig kellett jó embernek lenni, h hozzanak ki húst és nekiálljunk sütögetni némi homoki vörössel. Kutyakemény kaszt rendszer van ott, de becsületes, őszinte emberek. És a cigány sem azt a nyájat fosztogatja. A királycsávó sem. A katona első kötelessége felmérni, mit és mekkora áldozattal. Aztán erről beszámol, és megszületik a döntés, h megéri-e. Az Alföldön nem egy jóember van, akinél elbújhatnék, ha minden kötél szakad. Kiscicák, és nomádok gyermekei - nem pedig gey remekei. Az Alföld kemény. Szívvel kemény: szabad! S lám a zuschlag is onnét van-e. Ilyen kétszínű is. E. Na most erről beszél m-m szótár amikor azt firtatja, a török után ki maradt? Meg egyáltalán ki marad meg a homokon? Homokiak? Elő a kezekkel, had lássam, mit tartogatsz...

Csubaka 2009.09.29. 16:06:18

Mózes le jön a hegyről kezében a kőtáblával.
-Hát fiúk van egy jó hírem és egy rossz.
-Mond a jót!
-Sikerült lealkudnom tízre!
-Akkor mi a rossz?
-Még mindig benne van, hogy ne paráználkodj!

De tényleg!Miért maradt ki belőle a "ne hazudj?"

RoFä 2009.09.29. 16:56:33

Lattam, a kommentszamot, tudtam, lehet jonni

2 feles alatt szomorkodni
2-5 felesig rohogni
5 feles felett szomorkodni

Ketmoduszu eloszlas

budai zöld 2009.09.29. 18:11:35

Húha, mi történt itt délután? Pedig 11:55-kor majdnem hozzászóltam Pesth und Ofen etnikai összetételéhez, mert egyrészt 1850 elöttröl (amikor még igazán német kisvárosok voltak) kimaradtak a rácok, másrészt a zsidó és tót bevándorlás igazán a kiegyezés utáni boomnál indult be, amikor igazából nagy magyar vízfej lett Bp.

500 elemü reprezentatív mintámból úgy tünik, hogy ha egy m-m szótár szócikkben (vagy legújabb kutatások szerint hozzászólásban) szerepel az "címlap" kitétel, akkor az címlap lesz.

Mindenesetre sok hozzászóló kicsit túlkompenzálja a rác, tót, oláj, sváb vagy zsidó felmenöit (most a görög, örmény, szász, török vonalba bele sem megyek, mert ezekról valószínüleg nem is hallottak). Várom még azt a nagy összegzö tanulságot, hogy a svábok is zsidók, mert német nevük van.

magyar-magyar szótár 2009.09.29. 18:25:20

@tumpara: Igen, ha felolvasnám, akkor imígyen hangzana: ireígy.. csak az a parasztos e-t már nem vót pofám odaírni, mert akkor magossanművelt pestiparasztok helyesírási hibának olvassák. Ha meg akarom: "Irigyeim vannak, mert nem vagyok irígy." Majd jön egy másik akadémia, ami más szótárat bocsát ki, oszt tavasz.

magyar-magyar szótár 2009.09.29. 18:27:08

@ekkerjoz: Nem Józsi. Tóta azal, hogy pénzért A Párt brosúrájából Doktor Agya rajzfilmecskét librettált, nullára írta magát. Rossz neki. Úgy tesz, mintha nem gründgens lenne, de az. Mért irigyelném?

magyar-magyar szótár 2009.09.29. 18:30:39

@neantropus: Kedves és nyilvánvalóan kommentnick-uram, forduljon akkor Art Mooney úrhoz (aki szintén kommentnick, de ám amúgy hűdejóírója a blog-pont-hu-nak és a stílusa fantasztikusan eredeti.) De ha megkérhetném drágám, ha A-t köpött, köpjön már egy Ön szerint viszont fasza kis írást (linkben). Lehet Bächertől is ;)

magyar-magyar szótár 2009.09.29. 18:35:19

@Ubuntufan: Ö... alig hiszem, hogy hatásvadászsága miatt került föl. Most pikkelnem rám az admin-jógyerekek s valószínű, be akartak égetni ezzel a zűrzavaros/lapos érthetetlenül bonyolult/lapos közhelyes olvashatatlan szarsággal. Egyébként minden címlapos íráshoz van olyan kommant, akár Homár, Hümér vagy Holdrabló, hogy "ej, de szar ez" "Ez címlapos? miért?" stb. Rendes, újságíróiskolás, vizsga-szerűen alakias publicisztikákat is lefikáznak... természetesen kommentnickek, ne lehessen megnézni, mekkora feje van a bagolynak. Gondolom, jó nagy ,)

budai zöld 2009.09.29. 18:36:48

@Csubaka:
Gratulálok a tanult ószövetség-kritikához.
Egyrészt ugye ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot, másrészt
volt azért ott még pár törvény a tíz parancsolat mellett.

Mózes 2. könyve, 23. fejezet:
1Hazug hírt ne terjessz! Ne fogj össze a bűnössel, nehogy az erőszak mellett tanúskodj. 2Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyében a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot.

magyar-magyar szótár 2009.09.29. 18:36:51

@bastian: Ich bin Vidéki Tanárnő, paraszt, vasutas, békávé .. és -perszehogy!- zsidó is.

magyar-magyar szótár 2009.09.29. 18:39:49

@A Hannibal Lektűr-attitűd: @ibusibus:
Kösz, hogy helytálltatok helyettem: Éppen koreai műszakban voltam. Pedig már annyira bíztam abban, hogy sohase leszek címlapos.
Reggel még jövök egy kanyarra...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 20:07:17

@bastian: @sivatagi n.:

én kérek elnézést
olyan sötétek vagytok
(hogy szégyent hoztok ránk, magyarokra...)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.29. 20:09:21

@Ubuntufan: gúgli a barátod

(ének órán felsőben tuti tananyag volt)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.30. 01:12:48

"az antiszemitizmus a világörökség része" - váncsa istván verebes istvánnak.
a xenofóbia emberi tulajdonság, mint az előítélet (vagy inkább: az élőlények természetes viselkedése), és nagyon helyes, hogy az antiszemitizmust a neonépnemzeti keresztény fiatalok viszik tovább, a történelmi hagyományoknak megfelelően.
mert ezt a dszepettós hasonlatból ki tetszett hagyni: az antiszemitizmusnak a keresztényi hagyományokban történelme, kultúrája van.
kb ennyi az antiszemitizmus és bármi más antiság közötti különbség, a távlat, amiben létezik.
na meg azok a jogvédők, akik másokban alaptalan lelkiismeretfurdalást keltenek, aztán pénzt szednek, hogy elmúlaszák.

magyar-magyar szótár 2009.09.30. 02:30:15

Kedves kommentnick-en trolljaimnak:
Azonban úgy látszik, mégis Tisztelt Blogigazgató Úrnak, meg azoknak a plug & play [magátólműködő, küldjetek békávéfikát, mocskot vagy a boltban hogy vertek át, vagy a 100 legbefolyásosabb csatornarács, ami puruttyantotta a viláot, Ma van a Halvakelesztettek Napja, Boldog Névnapot Marilyn!] blog-automata tulajdonosoknak, akik fognak egy nethírt, Meghalt Mr W. A. Xyzz, és még arra se véve a fáradtságot, mint ahogy a webhírszerkesztő se vette, hogy a W az Wolfram vagy WarLuck, megnézze, csak copy-paste és arra is ugyanúgy GYÖN RÁJA a kommentözön, kommentnickekkel, akik bejegyzése nulla ésdeám (és tehát tét nélkül) dicsérnek vagy gyaláznak.. Kár gondolatokat írni, pláne eredeti gondolatokat, mert kevesen olvasnak végig 10 mondatnál hosszabb bejegyzést. Erre gondolhatnak a webhírszerkesztők, akik ugyanolyan vacakul dolgoznak, mint ezerből egy békávés, hatszázból két kórházni nővér, tízből kettő takarítónő vagy 10-ből 10 tényfeltáróújságíró, minek jól dolgozni, ha a fassenézi meg. Pedig megnézi.. csak... néma marad.

És "arról is szól ez az írás"(brrrrr!!!) -hogy hannibali túlrövidséggel fejezzem ki magam, hogy ÁÁÁDEHOGY!. A többség nem olyan. A többség másmilyen, csak annak nincsen hírértéke. Éas ez a szerencsénk, hogy a többség egyelőre, még akkor is, ha őspesti, tehát a felmenői között nincsenek magyarok, de mégis jó magyar lett, igaz magyar, aki befogadó volt, talán egy vagy két, konkrétan türk kisnéppel szemben nem (a nagy türkökkel viszont békeidőben csókos haver) azt hiszem, a kipcsakokat zavartá vissza a böszörmény kurvannyukba, mert a legeltetési jogokkal visszaéltek, de csak Bulgáriáig, ámde onnan Béla királyunk mégis visszahívá őket...

magyar-magyar szótár 2009.09.30. 02:42:20

Balfaszista trolljaimnak. Akkor uraim mégrövidebben: Önök a nemmagyarok. A matekhoz nem értek, de azt hiszem, úgy kb tízezreléknyi esélye sincsen annak, hogy ide bevonuljon Izráel Népe, meg vízkormányzásba fogjon... - és hasonló balfaszista nyalánkságokra most hagy ne térjek ki.

A magyar befogadó nép. Példátlan módon, legalábbis európai példa nincsen, még a különböző indiai, összefoglalónéven "cigány"-okat is befogadta. Jó, voltak olyan trükkök, mint Mohács után egynémely királyi városokban pl a zsidókat a sajáttulajdonú ingatlanjaikból kitették, majd (özv.)királynői keggyel megengedték nekik, hogy elvett házaikban, mint bérlők maradhassanak, vagyis már akkoron megtettünk sokmindent Az Európai Csatlakozás (Keep West) ügyéért. Keep West avagy Bezzeg Óperenciántúl az, ahol pl a mai Franciaországban 250000 cigány kóborol lakókocsikban, mert helyi rendeletetekkel basszusgitározzák meg azt az 1990-es törvényt, ami pedig enyhítene a cigánok ( gitanes) helyzetén. Így viszont 2-14 napig tartózkodhatnak csupán egy településen (az ott erre kijelölt és elkerített területen).

Tehát kedves zsidózó balfaszkó barátaim, önök valószínű atavizmusban szenvednek s valamelyik szláv vagy német ősükre ütnek vissza, azért csaholnak ilyen vadul.

A biznicczsidó szócikket persze én nem írhatom meg, ezt az egykori judapest-pont-org kedves íróinak kéne megtenni. Mégpedig morális-etikai okokra vezethetően nem írhatom meg.

Amúgy igaz magyarságot tanulni inkább rabbiképzőbe küldeném a gyerekeimet, mint az önök jaskolájába. Az önök jaskolája csúnyán megbukott. Úgy nagyjából a házmesterfilozófiával, amiből kélt... csak szólok..

magyar-magyar szótár 2009.09.30. 02:42:54

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Most látom, hogy neked sikerült megint rövidebben megválaszolnod ;)

elsevero 2009.09.30. 11:34:58

Mitől befogadó a "nép", ha egyszerűen tudomásul veszi, hogy királya -stratégiai-politikai okokból- némely népcsoportot országa gyéren lakott területein letelepít és bizonyos kiváltságokban részesít? Van-e, volt-e választása? Mindig is azon múlt, hogy a király megszerezte-e a főurak meghatározó részének a támogatását. Sőt, volt amikor ez sem kellett hozzá, Csernojevics Arzén rácait, az országgyűlés tiltakozása ellenére, egyszerű királyi döntéssel engedte az országba Lipót.
Mondjuk inkább azt, hogy az ország volt befogadó, amelyet a király képviselt, a népnek ehhez nem sok köze volt!

RoFä 2009.09.30. 11:47:16

@magyar-magyar szótár:
ad A)
A franciaországi cigányok, Camargue, és a Csokoládé, erről lehet(ne) beszélgetni, van egy olyan érzésem jobban járunk ha te írod meg mintha én bányászok utána :) Lusta e vagyok? Ja, plus Snatch nyilván, végül is Anglia is Franciaország, vagy fordítva.

ad B)
Gratulálok a balfaszistáidhoz, de mindössze kettőt összeszedni egy címlapos plusz antiszemitizmus bejegyzéssel...Fogyik a magyar.

magyar-magyar szótár 2009.09.30. 17:42:44

@elsevero: Tisztelt uram, köszönöm építő kommentjét. Így van illusztrációm ahhoz, hogy a tahó balfaszkó (Tótául nackóvá fölnagyítva) magyarok heőjjderutyutyus-árvalyányhajass-fütyülőssbarackos népiesch (import: Keep West, nacionálista) magyarkodására adott "balos" házmesterfilozófia semmivel sem sekélyebben mélymagyar. Ez, amit itt hint, a "bbezzeg ám mink lila ultrák ám nem ződmajmok vagyunk" féle bőcsesség szerencsére nem az Ön agyszüleménye, hanem jóakaratú, ámbár szilaj un. "baloldali közírók" csinálmánya, hogyaszongya kergessük mán föl a zsírmogyorókok idegjeit.
Ma már hihetetlen, de az ország = a nép. A külhoni autós, aki megtapasztalja, milyen ergya bunkó módon autózik a magar türhőparasztok áljuák el pl a jobbrakanyarodó súvot az M5 végén, mert balra kanyarodnának (a Lágymányosi felé) meg a sok nekipiros lekanyarodóból a haladó egyenes ződjébe vágó "ügyes" pártokon, sőt alkotónemzetiségeken fölülien egyenletesen mélymagyar és szegény küloninak fogalma sincsen, mi az a ponty alakú csíkos vacak matrica az autó hátulján, nembeszélve a jóvalsokkaltöbb matricátlan autó vezetőjének faszománytosabbnál fraszománytosabb párthozzáállásáról. Hogy az SZDSZ összes pártoló tagja, az a durván 300 ember hogy autózik, nem mérhető, maxx a Szonda Ipsos lenne képes 12-es mintából kielemezni.
Ténylegesen majd a halszagú rokonság című szócikknél még lessz erre egy slight return,remélem, találkozunk!

elsevero 2009.09.30. 20:04:47

Nagy érdeklődéssel várom a finnugrászati posztot, mindig öröm ide betérni, de azért kicsit még csámcsogván a témán, szó se volt valamiféle zöld- lila ellenkedésről. Egyszerűen azt állítom, hogy a szencséges nép nem jellemezhető a "befogadó" szóval, mintahogy -más összefüggésben- nem alkalmas erre a fasiszta, kommunista, konzervatív stb, kifejezés sem.
Amúgy meg, lehet hogy ez a pártskatulyábagyömöszölési-kényszer megkönnyíti a véleményalkotást, de csak annyira mint külhoni autósnak az M5-ös lehajtó.

magyar-magyar szótár 2009.10.01. 06:35:24

@elsevero: A nép közelről nagyon büdös. Tapasztaljuk is ezt fesztfintorgó Felnőtt Bácsi-jaink orczáin. A Morbus Swiftiensis -ről már írtam.

Esetileg természetesen a középkori módon nemzetiséget választó nagyapám is büdössváb volt a választott lakóhelyén. DE és CSAK verbalice, amúgy befogadták szépen.

Azt tessék nekem megcáfolni pl, hogy a magyar nem volt befogadó a cigány népekkel, törzseikkel s kasztjaikkal mind az Indiák Ege alól való száz-s száz e gyűjtőnéven ismert népekkel!

(Éppen az M5 lehajtóján hallottam tegnap egy nagy mondatott Till Attilától, a slágerrággyóban nyilatkozott, aki résztvett egy nemzetágkutató amerikai DNS-vizsgálaton...)
Összességében azonban mégis kénytelen vagyok vitázni ezzel a jellegzetesen magasmagyarvűveltértelmiseggi mondolatos-legendával. És egy picit neheztelenk is Konrád györgyre, amikor vénségére kezd politikaialkalmasabban emlékezni Berettyóújfalu népére.

Van a büdösajjas magyar népnek egy szokása, ebben aztán minden tagnemzetiség asszimilálódott, hogy amikor bármelyfogolyseregat akármelyirányból is bármelynépfiai is hajtanak, akkor almát krumplit, etwas-t dobálna a foglyoknak, az asszonyok pedig ennél továbbmenve egyenesen a keret szeme láttára kínálnak ital vizeket. Csak ezt a motívumot most valahogy nemalkalmas megmutatni sem. Csak ismételni tudom: kevés nép az, ahol annyi idegenép-név lenne családnév, mint nálunk. Mármint arányaiban.

Az más, természetesen a reformáta az pápistát nyírtavágta (a labanckurucról már sokat írtam) .. de pl Bethlen Gábor fejedelem valami egészen bergengóciáz és bezzegóperenciántúlian volt vallásitürelmes. [Heőjj de Kuruccainkat azzal idegelem, hogy II. Francisco Ragozzi-ban pedig minden magyar liberálisok elejére mutatok ;) ]

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.10.01. 09:50:36

@magyar-magyar szótár: Hamvas Öt géniuszát említeném, pl

Amúgy, ha már Hamvas, meg büdösnép - köztudomásúlag Hamva IRL egyáltalán nem volt elitista, szeretett például piacra járni, elegyedvén a közzel...

No, itt kezdtem kiábrándulni belőle:)

magyar-magyar szótár 2009.10.01. 12:11:28

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Hamvas maga a botrány.
Nem tudod, mivel játszol, ha egyáltalán Hamvast említed. Hamvas égő[zés], a hamvasozó több, mint gyanús!

Állandóan csak a Trükkösen Okkult Bácsi-ról akarnak beszélni fenenagyjaink. Igen, ez is baj, hogy még tódított is azon a sorson, amit Keszi Imre szánt neki (Keszi szerintem megelégedet volna azzal, ha HB vidéki, pl járási SZOT- könyvtáros lesz valahol messzi vidéken, pl Érden vagy vállalati~ a százhalombattai finomítóban.)
Ha azt vesszük, Sava Babic az egyszem recepciósa (Dúl Antalt, könyveinek gondozóját nem vehetjük ide...)

Eleve a Szilveszter világregény, s abban bizony a világ piacrajáró népeinek kavalkádja ..bocs.. experimentálódik... Ha nem egyenletesen lenne mély a magyar, akkor a jóoldali jógyerekek már rég Keep Wrest exportcikket csináltak volna Hamvasból, mármint az íróból. Mert Bezzeg Óperennciántúl nem kellett spirálfüzetekbe emlékezetből összefoglaló áttekintéseket írni, ott bármely közkönyvtárból elérhetőek voltak. Hanem a Karnevál meg a Szilveszter érne annyit.
Nadehát, a házmesterfilozófusnál még lesz erről szó...

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.10.01. 15:57:09

@magyar-magyar szótár: nekem szabad

belvároschi libsibolsijógyerek vagyok vagy mi:)

magyar-magyar szótár 2009.10.01. 17:26:24

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Nana! Meg kell azért a le [vagyis fel!! ám!! :))]ballibsizésért rendesen dógozni!

elsevero 2009.10.01. 18:18:31

@magyar-magyar szótár:

Mégis, mi a túrót bizonyítsak, amikor egy szóval sem állítottam ?!
Azt állítom, hogy ez az attitűd(a "befogadás") nem a mélymagyar néplélek sajátossága vagy ha igen, akkor bármely európai népre jellemző.Azt állítom, hogy ez normakövetés, törvénytisztelet, a felsőbbség döntésének elfogadása volt. A király vagy a földesúr oda telepítette őket a hatodik pusztába, hát aztán, az ő dolga. No meg, hogy a betelepülők nem jelentettek megélhetési konkurrenciát, még évszázadokon át. És ez még annyit sem jelent, hogy azért, otthon családi körben gyűlölködtek volna kicsit. Egyszerűen közömbös volt számukra.
De, amikor változott az úzus és hirtelen neki kellett szaladni, kunnak, szásznak, svábnak, zsidónak, akkor sem lett hirtelen kirekesztő a nép(ahogy befogadó sem volt), csak éppen teljesítette az elvárást. A békés hétköznapokban meg jól elvoltak egymással.
Az autós hasonlathoz még annyit, hogy ha száz autósból húsz türrhő, attól még nyolcvan az eszénél van. Csak azokon átfut a szem.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.10.02. 06:38:09

itten árulás van, a radar jelzi a kommentet, de itt nincs.
pedig a méta utcai raktárbázishoz lett volna hozzászólásom, a tálcás büfében jókat ettem, amikor még import-export voltam.

magyar-magyar szótár 2009.10.02. 06:38:50

Ön nem állított semmit, hanem közölt, továbbadott egy jellegzetesen urbánus és igazából ám magyaross frusztrációól fakadó mondolatot, ami a népi (úúfasszisstaa!!!) baromságok (árvalyányhajass-kuruccoss) inverze, hogyaszongya, ha tik így, hát akkor mink is köpködünk.
Van a magyar és egyben europid alvég-felvég ellentét, az alvégesiek bunkók, a felvégesiek über, ám az idegen szinte sose tudja, egy falunak (pl Budapestnek) mi az alvégje meg felvégje. Odáig züllött a helyzet, hogy példaképem és nagy tanítóm Ferge Zsuzsa sem tudja már, hogy a Nagykrt két világot metsz el, éles határ. Éshogy mennyi ilyen éles határ van Budapesten.. de mielőtt még a közlekedésről...

Magyarországon olyan jellegű antiszemitizmus, mint lengyel vagy orosz területeken, soha nem volt. Pogromok nem voltak, és ha volt antiszemita megnyilvánulás, az megmaradt a kocsma-és házmesterfilozófia szintjén, inkább verbalicce, majd, ahogy Ön is mondja, felülről nyomták le politikaiakcióként.
Befogadó a cigánysággal nem a felsőbbség volt. A cigányság népeinek egyik túlélő reflexe az, hogy mindig a legeslegmagasabb fórumhoz fordulnak, pl az első jegyzsé erről: Luxemburgi Zsigmondhoz. Azonban a valódi befogadók, ha ez tetszik önnek, nem, mindegy, maguk a büdösparasztok voltak. Betagozták a cigányt az európai jellegű falusi ön-szociális-segélyző rendszerbe, minden parasztnak volt kedvelt, azaz támogatott cigánycsaládja s a cigány gyerekek is bethlehemezhettek (ami karácsonyi segélyezési NEMFELÜLRŐLSZERVEZETT ÁM!!! forma!)

És most a közlekedésről: A Város konglomerátumában Buda nem csak égtájilag esik Nyugat felé, hanem pl a cippzár és hasonló közlekedéskulturális megnyilvánulások felől is. Hanem, ha Ön a Méta utcára szeretne hajtani mellékútról, akkor csakis bunkóajjas kényszerítőzéssel teheti, mert alig javul ott a helyzet, más a mentalitás: magyarosssabb..
A hasonlatom lesántítható, de szemléletes: valójában a jóoldali magyar sem kevésbé tahó, mint a rosszoldali. Csak kinek a zsigerei hogy reagálnak, ugye.
A magyar gyakran olyan, mint Arany János volt, akit a közhiedelem nyugodt, csöndes embernek téveszt, pedig heőjj, micsoda indulatok is feszültek benne, türte, ameddig türhette.. De aztán meg nem! Sokan játszottak a magyar türelmével, oszt most meg csodálkoznak, pedig egyébként a blogmesterükkel töröltetik a nekik nem tetsző kommenteket azonnal!!

magyar-magyar szótár 2009.10.02. 06:41:37

@bs395: zavar van a blogom működésében, csak a kereső felől érhetem el a bejegyzéseimet, a profil felől whiteblanq hibakód fogad, stb.
Hejh Rigips Hungária, Hejjhh Milos Trans!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.10.05. 18:50:42

Kösz a reklámot!

Jó ez nekünk?

(nem tudom eldönteni, le lettünk e szidva, vagy meg lettünk e dcsérve, vagy csak úgy meg lettünk lóbálva nézetsemlegesen... ha lesz még öt perced kérlek világíts rá)

magyar-magyar szótár 2009.10.06. 13:03:03

@oázis: Ebben a kontextusban (Nemzetünk díszei és az ország főeszetokjai Uj, Tóta & Co.) a Haladó Leányság Aktívájának lenni abban a[z élő] képben szerintem dicsőséges :)))

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.10.06. 17:49:27

@magyar-magyar szótár:

hát jó, bár az egyenlőségjelet Új és Tóta között sem értem, és még ezer ilyen apróság, de biztos van valahol azért egy közös tartomány, ahol a szavak, sőt ahol egész mondatok között ugyanazt értjük...

magyar-magyar szótár 2009.10.07. 06:00:25

@oázis: Annyi az egyenlőségjel, hogy mind a ketten kellően jó gyermekek, szépen viselkednek, ha látja őket az óvónéni, ésdeám rosszcsontok is, mert az óvónéni azért here out-ot kap Orosz József piros bőrjakójától, tehát az igazán jó gyermek kicsit puruttyalakúan szeplős rosszcsont. Uj Peti bácsi nemrég korholta Tótát a túlságosan agitációs-proppos tevékenysége miatt, de a jógyerekek tíz pontjában benne van a szokszínűszég elfogadásza isz. Tóta pl minden 27-ik bejegyzése közé beilleszt valami macikásat vagy ovisat, hogy rádöbbenhessünk arra, ami Jean Paul Sartre Egy vezér gyermekkora c fejlőésregénye olvasójának már a könyökén jön ki, hogy még Hermann Göring is szerette a kutyusokat, Csin Ta Pu kínai császárnő pedig szűzleányok vérében feredőzvén virágokat is hozatott be magának dézsákban (mert a vágottvirágoktól iszonyodott)---

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.10.07. 06:51:38

@magyar-magyar szótár:

ebből engem nem a piros bőrjakó zavar, hanem maga az ember(!)... tudnék mesélni, nadehát nem kell mindig felkavarni a port s hamut, mert ne bántsuk a szemünket...

fruttipapir 2009.10.19. 12:05:31

Látom, címlapos volt.

:DDD

Kedves M-M-Sz, hiányzik a papíralapú munkája.(munkái)
süti beállítások módosítása