Dedicated to jógyerekek & Hannibal Lektűr

Felhomályosulással az enciklopedizmus, a mindenttudásvágya, a besorolás, a rendekre rétegzés, az osztályozhatóság általános igénnyé vált. Az alkémiából kifejlődött az a tudomány, amit már kémiának nevezhetünk.
Linné pédául a biológiai osztályozás alapjait teremtette meg.
hal
Manapság már minden digitális. Ez semmi, de 200 éve a bálnákat a halak rendjébe osztályozták, mert halalakúak. Ésígytovább. Tökre érdekes volt, pl egy alacsony, bébihajfürtös koránkopaszodó csávó fél-európával beetette, hogy ő A Forradalom kiteljesítője, népek felszabadítója, közben meg parxisában és egyébként rendesen nemhogy feudális, de szinte ókori volt. (Ez a történelemi korszakolás is ekkoriban vált általánossá, ugye , ami ó, az régi elavult, és ami reform, az friss és modern, pl a Bach-korszakban Magyarországon két év alatt több vasút épült, mint a rebellió két évében!!)
Egyszerű horgász alakú ember. Szily László is horgász, ezért van pecásblogja, tehát rosszember nem lehet. Embert barátjáról, mivel Hannibalt szeretem, tehát Szily-t is. (a pecás olyan, mint a jeccerűkislány mindennapjai-blogot hoaxáló cukrosbácsi, a horgász viszont profi, profi fölszereléssel és dekoratív fogásnaplóval, avagyis, mint egy bérblogger. De a naív blogoszféralakó a bérbloggert a mezeitől el nem különböztetheti! Nincsen odaírva, hogy a ti kattogásaitokon hízlalt bevételeinkből nekem leosztott zséért, a főnököm utasítására írom. Ja, és ez a "főnököm utasítása" a mezei blogger számára olyan, mintha az ő irodavezetője utasítaná: AZ alapján képzeli el...
Praepunk szovjet diák
képforrása
Nem hinném, hogy a blogoszférában létezik élőlény, aki azt ne hinné , a mi korunk sooookkkalkurvárafejlettebb "1998"-nál vagy "1994"-nél. Közepes képességű funkcionálisanalfabéta  gyerekek, akik a házifeladatot úgy guglizzák össze, olyan blog-HTML-hártyát kovácsolnak, ami szemre egy hajléktalan alkesz alól kihúzott kartonpapír (a tükör szigorúan feketealapon izzófehérenvilágoló apró tetűbetűk), ámde az odalátogató IP-címe alapján, ha lehetséges, a Láthatatlan Hártyán a baromarc utca-házszám meglesz a blogtulajnak. A fatengelyes gépem egy-egy ilyen blogra rákattanva fél perc alatt sem tölti be, vagy három perc után lefagy. Olyan lassú, hogy az alsósorban 2-4-6 másodpercre olvashatóan villanak be a címek, etargnet meg ilyen syndicate és olyan static, adocean kurvannya, az utolsó tíz , korábban meglátogatott webhely.
 kandiscukoralakú kibbabby, édy Dolfili-schatzili
És akkor erre egy jógyerek valami esztékászemüvegkeretfekete telefonkagylót mutat föl, hogyaszongya "Neje, emmeg a K-vonal itt ni". Márminthogy a sok bunkóajjas ergya, aki rosszra asszociál az index útjára a Pénzgyárba (Wallis Mosodák Rt) s aztán onnan most a Dohánygyárba vezető diadalmenetről.   Aaannyira tapló az, aki abból hogy A  Párt sufnicége megvásárolta a cégünket, már rögtön arra következtet, hogy a párt sufnicége megvásárolta a cégünket, pedig tényleg! Azt hiszi biztos a seggfej, A Pártközpontból ütitelefon*on szólnak le a napi aktuális lekomm' tárgyában.
Amikor ki nem tudja, hogy maga A Párt is digitális, van egy felszíni hálózata a parasztvakításra, a bunkók cumizzák be a viszonyokat, de egy 20 éves kis slapaj (újságírógyakornok) noteszében megvan egyébként A Párt Harminc Legbefolyásosabb Szürkeeminenciása neve. A digitális párt legnagyobb hajjakendjei a tévében hanggal soha, max egy tudósításban a háttér sarkán elsunnyogva fél-háttal (fartforgatva) láthatóak.
Valamint akinek még volt szerencséje a Boldog Téeszidőkben dolgoznia az isten hátamögött, fejletlenosztályöntudatú parasztok közt (ez a fejletlenosztályöntudat olyas, mint az alföldi vagy cselédmentalitású ma...) az emlékezhet: A legtöbb termelőszövetkezetben az elnök egy vén aláírós trotty volt, például a Magyar Televíziót valóságosan főmunkatártsak irányították, akik titkárnőikkel fölküldték a diszpót aláíratni a tuggyfaszukkicsodával. Maxxx pártvonalon volt valami respekt. És ez még az analógpolitika korszaka volt!
Digitális pártban akkor hogy a jjjjófrancban lennének azok a valóságos erőviszonyok, amiket a hülye tévéelőtt ülő zsírparaszt bunkaja beláthat...
Megyesi Gusztáv időszámításunk előtt többezer évvel pl minden 27-ik vezércikkében egy bekezdésnyit vetített a vidéki tanyáján folyó életéről, ahol teljesenjeccerűemberekkel is sörözött!! De már 1953-ban is előfordult A Párt lapja vezérglosszistájával, hogy évszakonként egyszer-kétszer a gyermekkorából vett cukros történetkékkel lazított a mindennapi veretes pártdemagógián, hogy megtudhassuk, még ekkora barom is volt valaha kiffiú.
Az egyik katonatársam a Reformkommunista Érában (a reformkommunistáknak köszönhetjük Aczél Endrét, a Társasági Törvényt, A Határnyitást, nélkülök sose értünk volna el ide, ebbe, amibe vagyunk, hát még, ha Torgyán nem számolja fel a termelőszövetkezeti rendszert, akkor hol tartanánk!)... naszóval, a katonatársam digitális katonairuházat nagyker't működtetett. Egyébként exőrvezető volt, mint Wintergreen. Negyedköbméteres kartondobozba préseltetett össze a ruharaktáros tiszthelyettes csicskájával vadiúj gyakorlóöltözeteket, pár surranót, nagypolszkizöld atlettatrikókat. A srác  öreg szárcsa létére le se járt a körletből, tápos csicskák, pl a Bős-Nagymarosi Vízlépcső Atyja fia hordták föl neki a kaját az étkezdéből, egész nap az ágyban fetrengett, a vizet is, amivel a száját öblítette, egy előfelvételis (tápos) csicska vitte neki, egy másik viszont feltörölte a linóleumról, ahová kiköpte.. íratott könyvet (eltávozást) egy másik táposnak, aki a gyakorlóruhákat kidobta egy harmadiknak, aki a laktanya kerítésénél várta, hogy az ország másik végében lakó fejkendős nagymaminak látszó fejkendős nagymamijának elküldje, aki a piacon vándorvese, reuma és magasvérnyomás kínozta jóravaló maminak adván elő magát, árusította. Leösszeesküvéselméletezhető barom volt az, aki az ágyban fekvő ruhásbótos öreg tengeri rájában egyenruhatolvajt látott.  Ez a biznic havonta többet hozott neki a konyhára, mint két maszek mezítlábas kisIFA sóderfuvarozásban. Mondjuk: Ez az üzletmenet digitális volt azon analógokéhoz képest, akik a kihízott kimenőruha alá próbálták fölvenni a Verony néne-féle vegyigyümiért csencselt gyakorlócuccot, hogy odahaza még a vasúti restiben megboltolják valamelyik haverral (egy tanári fizetésért…)
segédmotorkerékpár
És akkor, de tényleg, Hannibal, ott tartanánk, hogy partedliben, édesen csummogva be kell nyalnunk a mai (kétségtelenül digitális) politikai kommunikáció láthatófelszínét a képernyőről? Csinyáljunk így-és így bibizve főzeléktől morcsos kis ajakainkat webü-webű cukor mutatóujjacskáinkkal, hogy a történet pedig az, aminek mutatja magát?
Rendben, akkor a koala, mert medvealakú, hát legyen édes kimmacci!

Amerikában pl évszázadok óta kampányolnak azért, hogy az embereket meggyőzék, a  sugga játékmacialakú grizzly-k eléggé veszélyesek ám! Arról nem találtam képet, a minap mit hagytak egy jóságos őzikés öregnénének látszó mamiból (koszos hippilány volt a 60-as évek végén!) azok a játékos medvebocsok, akiket etetett hetekig, de van nekem a táramban (pedig nem vagyok digitális) egy másik kép a vadászról, aki azt hitte, hogy a hűdekorszerűfegyverével majd jól megadja egy emberevő gyilkos grizzly szájának. Hát, mitnemondjak, TÉNYLEG   megadta a csávó:

  

 

 

 

*ütitelefon: A Boldog Kádárkor laktanyában direktre kötött telefon, ha pl az őrkatona reiszolás közben a Különleges Atomcsapást Megfigyelő Toronyban félrelökte a kagylót, az folyamatos csengéssel riasztotta az ügyeletes tisztet, és az ÜTI, ha nem volt makirészeg, halhatta az ich komme jacch-t...

...

és még:

 árpádsávos címer és zászlókhttp://1.bp.blogspot.com/_4tltYwvD8Oc/SRLydLHsQKI/AAAAAAAAAek/WHlbdqC_lmU/s400/obama%C3%A1rp%C3%A1ds%C3%A1vos.jpg

 

 

 

 

 

 

levénült mélytengeri rája (avagy szárcsa) kép forrása (Az ilyen hajzatra szólt be Már alhdgy nálunk: Micsoda maga, egy dzsimiendriksz?)

 

 

 

 

 

 

 

 

 bogárhátúak rendje dekoratív bigé-vel, ami a bige játék pinaalakú pöcökjéről (pöcök, pecek, a csikló a fitymácskával népszlengben)

 

 

  

 

autó

 

 

 

 

kishitler /Dr Popper Péter osztályozása/ & jajdejazeccerűnépküzülvaló néptribun [Fidesz Imázs Centrum]

 

 

 

 

 

 

közíró [NOLblog]

 

 

 

 

 

 

 

 

szabaddemokrata [mélymagyar liberális]

 

 

 

 

 

 

 

 

női mell

 

 

 

 

 

 

cápa [halak rendje]

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr971356787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tokfalvi 2009.09.04. 08:16:07

Ezzel a vasútépítéssel, hiába kitérő, nagyon a lényegbe trafáltál ("pedig"): az önkényuralom alatt nemcsak a gazdaság szárnyalt úgy, mint se azelőtt, se utána, de azt, amit a történelemtanárok a forradalom vívmányaként nyomatnak (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés), szintén a gaz elnyomók valósították meg. Hasonlóképpen azt, amit máshol (kivéve Bulgáriát) valami forradalom vagy -szerűség _után_ csinált meg az új kormány, mármint a lényeget, úgymint határnyitás, társasági törvény stb., nálunk a reformkommunisták eszközölték, naná hogy maguk felé hajlott a kezük, és az a politikai-jogi konstrukció, amit utólag rendszerváltásnak neveztek el, csak az éjszakai váltás feltétje volt a nappali pizzán, ami a tészta állagán legalábbis nem javított.

magyar-magyar szótár 2009.09.04. 08:51:02

@Tokfalvi: (folyt) ésviszont a bársonyos átmenetet, amit mondjuk egy Lajos-kuss!! elképzelt, hogy ti. egy új Németh Miklós kormány (sok reformkommunista zakósbácsival és pár Szakállas Pulóveres-sel) afféle bársonyos talpacskákon surran a néppel. De akkor hogyan foghatnák rá a káeftégründoló téeszelnökök a téeszek szétverését Tóóggyány doktórra.. (és ez egyben orbitális szemléltetőpélda is, mármint a téesz..)

Amíg a Kossuth apánk c. vásári olajnyomat (á. 25 f.) egyben a hiv. elf. áll. tám. tud. kép is, mit tehetünk?

Vasút -félek, hogy a 202[?]-as/es energiaválságkor az fog kiderülni a vasútról, ami ma a szénbányászatról. (Most a bio -és környezetvédelmi hivatkozásokat hagyom is.)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.04. 12:50:52

személyes érintettség okán kijelentem, hogy

a, Szily nem barátom (csak ismerősöm), bár többször ültünk már egy asztalnál, sőt többször tette már posztomat index ketrecbe is (anélkül, hogy tudná, ismer irl is)

b, halat tányéron kedvelem leginkább, úgy mint harcsapaprikás (kadarkával) vagy roston pisztráng (rajnai rizlinggel), pl. Abból is látszik, hogy nembarát: még nem ettem Szily-főzte halat

c, bérblogger létezik ugyan, de aki fizetésért blogol (pl Szily) az nem bérblogger - még ha a fizetés bér is

d, digitális jóoldaliak mire mennek azzal a párezer megtérített hívvel, mikor a rosszoldali (vagy fordítva) vezér milljókhoz szól szívettépően:
Tele érzelmekkel minden mozdulat
7.media.tumblr.com/tumblr_kpftegE04w1qzg1p7o1_500.jpg

k:
politikai kommunikáció egy, a politika mögötte az mégy egy, a milliók(milliárdok) a politika mögött az még egy, és a kevesek a milliárdok mögött, na az


amíg a jobbik az igazmagyarok ébresztőpártja ÉS zsidó/szláv pénzen működő árulópárt IS (a többi párt evidensen ésvagy)
addig aktuális az utolsó magyar örkénytől

a tudományban pedig épp az a jó - ha valami - hogy a címkék nincsenek kőbe vésve, hanem posztitként átragaszthatók, felülírhatók (ált. ezt nevezik haladásnak, ezért a sok téves izé)

kisszínes: amikor Kornis a homárt dicsérte - joggal, de mégis brr - Szilynek az arcába bele

gaul 2009.09.04. 13:50:16

Nem sok okosat tudok hozzátenni, de egy kifogást emelnék:
Nem, az nem "női mell"!

magyar-magyar szótár 2009.09.04. 14:04:08

@gaul: Így van, és a kardszárnyú delfin semnem gyilkos, semnem bálna, de mégannyirasem hal.

magyar-magyar szótár 2009.09.04. 14:17:31

@A Hannibal Lektűr-attitűd: a -tudom
b - örvendek
cö.. hát vehetjük csúsztatásnak, nem bér, hanem szakmányblogger, de ez majdnem olyan sekély filozófiai vitához vezetne, mint a reggeli antagon-bejegyzés . A lényeg, hogy pénzért csinálják sokan az indexesek, de erről mezei olvasó mit se sejt, olvasta "az index blogjában, hogy", mint Lujza a matiné alatt ..és innen súlyos. Pl sajtóetikailag ez detto, mint az a bizonyos olvasóilevél meg a másik a régi, letűnt papírvilágban.

d -a rosszoldal vezére milljókhoz szól, ez megy egy 400-eres nézettségű tévében meg még egy 250ezres nézettségűben, a többi ötmillió hírzabáló viszont a digitálisok kezében van ám! Ha a rosszoldalipolitikus értelmes vezér lenne, rájött volna, hogy az ő naggyűlései frusztrálják azokat, akik kisgyűlésre sem képesek. És nem csinál oolyant, hát megmondták neki, hogy ne ccsináljon, és nem tanult a leckéből.

Tóta több emberhez szól naponta, mint a Magyar Hírlap. Sőt, van olyan Tóta cikk 8volt , pl a Stormy Monday után) ami Magyar Nemzet olvasótábornyi emberhez jut el és még azokról a másodpéldányokrtól, amiket Tóta copyngerek tesznek föl. nem is vettem számot.. A fasornak szól a rosszoldali vezér, nbem millióknak.
k sokkal parazstasabban jeccerűez: A digitálisok kezében a milliárdok, meg a millió fogyasztók, az analógokkal viszont még ők hujjogatnak is. A Magyar Fórum esete, amiről nem tudnánk, ha mintegy 4millió emberhez el nem juttatják a digitálisok a Surányis címlapot.

A jobbik nem élesztő, hanem gömböcpárt, ami hatalomban automatikusan pukkan (s aztán persze digitálissajtómunkásnyelven szalámi lesz :DDD )

A homárról az jut mindig eszembe, a t'miklósi piramis, már majdnem a kezében volt a lényeg, kíváncsi vagyok, mit szólna[Homár úr] a teljes igazsághoz, de ahhoz őneki kéne.. pl engem megkeresnie, mert csak úgy nem sziveskedek neki.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.04. 14:55:26

d. a hattyútévében, debrecen meccs után a győztes stadiont igért, ma a storyasztármagazin címlapja az ő becses családjáé teljesen (O.V. szupersztár, szuperapu, szuperelnök...)


hosszúmocskos analóg 9 holnap lesz ez


bár a digitális gordon ügyesen kibújkál, még

magyar-magyar szótár 2009.09.04. 15:07:15

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Beszéljünk akkor a szakmáról. Isten, haza rákenról és kuttya egyre megy ezeknek. Azonban a reklámbevétel, az már nem vicc.
Az analógok közül a Magyar Hirlapban pl lelkes kisvállakozók hirdetnek, a Magyar Hirlap napi reklámbevétlele szerintem a századrésze az indexének még a láthatóbevételeinek is a 10%-a. Az össze analóg nem vesz be annyit reklámból mint a Rendes Digitálisok.
A Stori a Nyálmagazin címlapja polmarketing szempontból annyit árt is, mint amennyit használ -te ezt nagyon jól tudod. Reklámozzanak tégedet a Budapest Európa Tévé online változatában!" -ez átok.
Legyél benne te a Story a Nyálmagazinban ! :))

Az már azonban más, ha a digitális indexen Digitális Gordon mint Farkasverembe Esett Átattlanarcúkiffú kerül be, viszont ma Szili Katalinon gyakorloták a műsemlegességüket. (Köztudott, hogy Szili belsőellensége a digitálisoknak, minthogy analóg!! vannak ilyen analóg szocialisták, pl a Vidéki Tanárnők és a Téeszelnökök.)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.09.04. 15:27:37

vannak digitális jóoldaliak is

őket a mégjobboldaliak - joggal - nem is tartják elég analógnak

mocskos digitálisok és igazanalógok
(vagy fordítva: előremutató globigitálisok és kirekesztő nácilógok


pedig utcán mp3, otthon lemezjátszó - mindennek meglenne a helye

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.05. 00:45:34

"Ez semmi, de 200 éve a bálnákat a halak rendjébe osztályozták, mert halalakúak."
azelőtt meg egy nagyon bölcs ember eljátszott a gondolattal, hogy télen a madarak a tó tükre alá bújnak, és nádszálon át lélegeznek, és nem nagyon mondtak neki ellen, pedig aránylag egyszerű lett volna ellenőrizni.
a kettő között - sőt, ma is - hódított a hasonlót a hasonlóval, meg az érvágás is.

"közben meg parxisában és egyébként rendesen nemhogy feudális, de szinte ókori volt."
bürokráciában nepotista volt a végletekig, merthogy ő volt a tágabb értelmeben vett család feje, és azt korzikán a kontinentálisnál is jóval komolyabban vették, tkp megmaradt a római szokásjog e tekintetben.
a seregben viszont jóval meritokratikusabb volt, mert az mégiscsak közelebbi kapcsolatot ápolt a valósággal, mint a "jó hatalom természete".
később erről is írt orwell.

"a tükör szigorúan feketealapon izzófehérenvilágoló apró tetűbetűk"
sötétzöld lesz az :-)

"Rendben, akkor a koala, mert medvealakú, hát legyen édes kimmacci!"
a koala az egy agresszív állat. amikor ébren van.

magyar-magyar szótár 2009.09.05. 03:44:21

@bs395: Erre már ki sem akartam térni, a cukolyfalyat kis koalyáckának olyan karmai vannak, mint egy közepes grizlinek és letépi az őt magához ölelő édybabby pofiját.

Nem kell mindent magadra venni, nem azt írtam, hogy charcoalgreen alapból vakítanak a tetűbetűk.

Nálam jóval műveltebb orosz főnemesek, hölgyek, akik Beethoven-t úgy játszottak, mint ssziluetteket vágtak ki papírból és még franciul perfekt anyanyelviszinten.. szóval többtízezer orosz vitatta a korzikait és nem jutottak semmire... Az tény, én is voltam katona és estem hasra attól, hogy tábornok elkérvén a kanálgép tokját a páncélost nyitotta és gyöngyháznyelű bicskával eddegélte (nembeszélve Czinege Lajos vezérezredesről, akinek aVezérezredes látogatása 203. című akciójában tevékenyen vettem részt, pl meglátogatta a keresztanyját is... Ilyenkor a katona.. meghatódik (Czinege látogatásakor még mitse sejtettem a honvédségről) Régi trükk volt ez is, már a rómaiak, sőt, az asszírok ismerték, a tábornok, aki el szeretné várni azt hogy a seregtest egy része hulláiból alkosson hidat a folyóvölgyben, odamegy le a büdösbe az igazi élő emberek közé s kvaterkáz...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.05. 11:18:38

@magyar-magyar szótár:
azért volt ott szmájli, hogy on-line jelettem, hogy nem.

a sereg része meg nem jött át :-(.

magyar-magyar szótár 2009.09.05. 12:29:41

@bs395: akkor értetlen voltam megint. Kérlek, fejtsd ki másképpen.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.09.05. 12:48:05

@magyar-magyar szótár:
napóleon a hadseregben a felmutatott eredményekre támaszkodott, mielőtt saját nagysága maga alá temette volna.
ezzel szemben minden meghódított területen családtagot ültetett a trónra, akár rátermett volt az unokaöccs, akár nem.
orwell írta, hogy nyugodtan meg lehet követelni az alattvalóktól, hogy higyjék és gyakorolják, hogy kettő meg kettő az 5, csak akkor nem száll fel a repülőgép.
ilyen formában a háború a valósággal fenntartható legbiztosabb kapcsolat.

mellékzönge, de szintén napóleon vezette be a codex civilt, ami többek között eltörölte a céhes kiváltságokat. a francia forradalom kapcsán ezt is ki szokás hagyni.

magyar-magyar szótár 2009.09.05. 14:30:21

@bs395: Szerintem nehéz "lógósokkal" (akik nem voltak katonák) ezt a katona-Napóleont megértetni. Ez most esett le nekem, most megyek mosogatni és meggondolom... A lógósok nem értik Wintergreen exőrv-t, hogy lehet az, hogy egy exőrv. fölülír tábornokot (még Minderbinder is respektálja)... ehhez azonban tudni kell, hogy az őrvezető egycsillag és nincsen alább, csak a sivár.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.09.20. 09:26:20

@magyar-magyar szótár: Ööö...én sivár (ex)századírnok voltam: magam írtam meg a magam fenyítéseit, majd saját, magam sztornóztam vonalzóval és piros tollal a saját (ex)irodámban őket, rajtuk okítva az utódomat, akit természetesen nekem kellett betanítani, hiszen csak én értettem, hogyan mennek a dolgok. Persze csillagot soha nem kaptam, még leszereléskor sem, ha jól emlékszem. Viszont minden jutalomszabadságot érő dicséretben részesítettem magamat, valamint az összes elképzelhető szabadságot kivettem - kétszer. Természetesen, minden alá is volt írva, és nem hamisítottam az aláírásokat. És mivel ez kevés volt, intéztem hozzá eü-szabit is. Az utolsó hat hónapban alig láttak a laktanyában. Soha nem feledem Szabó (tsz)őrmester arcát, aki roppant elégedetten jött (szinte sugárzott), h na öregem, nincs több szabid, majd most megmutatom neked, hol lakik az úristen, mire közölnöm kellett vele, h ezzel sajnos várnia kell három hetet, mert éppen most kaptam annyi eü-szabit a megrándult csuklómra, amit be kellett gipszelni és csak ezt bejegyeztetni ugrottam be, aztán lépek, csá.. És mindezt a szolgálat előtt.. Azok persze szemlesütve vihogtak, és pár perc múlva az egész század tudta, h a Szabó megint szénné lett szopatva. Mire aztán a szabiról visszajöttem, Szabó őrmi már a leszerelését intézte, a század ugyanis kikészítette, és kb tíz nappal előttünk szerelt és ment buszsofőrnek a bkv-hoz, amivel nagy szerencséje volt, ugyanis, ha leszereléskor bent van a laktanyában, nem ússza meg az alapos verést..

Nem nagyon vannak róla statisztikák, de elég jelentős azoknak a tiszteknek és tiszthelyetteseknek a száma, akik baráti tűzben áldozták életüket a hazáért.. - ezt különösen jól meg lehetett figyelni lövészetkor, amikor anyánk helyett anyánkká alakultak a zord tiszthelyettesek, míg le nem adtuk a lőszert. Helyiektől úgy hallottam, ez itt, Finnországban is jól megfigyelhető, törlődnek a fenyítések, nagy bratyizás van, aztán mikor leadtad az élest, mégiscsak előszedik az ügyet és csak kiszabnak pár hét laktanyafogságot, lehetőleg a következő háromhetes terepgyakorlatig, szóval legalább hat hétre beszopódsz.. Ezek szerintem olyan ősi dolgok, mint maga a hadsereg.. - meg amit a múltkor a Stirlitz humanizmusához írtam: Uraim, önök gyakorlatilag karbantartók, a menetelés csupán szopatás volt. Köszönöm, leléphetnek!

magyar-magyar szótár 2009.09.21. 09:01:27

@ibusibus: Hát, eggen, emlékszem, a szomszédos lőtéren, az első lövészetünk alkalmával ruszkik lőttek, rendesen verték, mintz a lovat, a kopaszokat a tisztek, meg az öreg katonák, viszont lövészet előtt kapoot minden kopasz egy kisláda (kb szivarosládika) lőszert ahhoz, hogy tanulmányozza és belője a fegyverét. Mi hat lőszert kaptunk, hármat a lövészetre, hármat pedig gyakorláshoz.

Akkor te még Wintergreen exőrv -nél is komolyabb voltál, hiszen ideiglenesen se kaptál egy krumplivirágot.

Én viszont szerelmesleveleket írtam egy tsz-es helyett, mint a régi K.u.K-hadseregben volt szokás.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.09.22. 12:18:27

@magyar-magyar szótár: ..ja, nem exőrv. voltam, hanem exírnok XD - az lehetett életem csúcspontja..

(levélírás, leszerelőzászlórajzolás, tetkótervezés, stb. persze mind-mind megvolt. esküvői tanú nem lettem egyedül, de az az utódom lett.)
süti beállítások módosítása