Elszégyeltem magam az ilyencím alatt feltett szócikkemen. Amikor feltettem, a hírek szerint két fekete terepjárót foglaltak le, egy X5-ös BMW-t és egy Cherokee Jeep-et, erre fölhorgadtam és összeförmedtem az  intelligenciateszt  c. bejegyzést.Később azonban már úgy éreztem, megsemmisítő csapást mér bejegyzésemre a következő hír, miszerint a két terepjáró  három és az egyik  Nissan Navarra. Büntetésből először elküldtem a jövőbe, 2050-be, majd töröltem is. 

Valahogy így nézett ki a bejegyzésem:

Keressen 20 különbséget az alábbi két fekete terepjárón. Ha huszat talált, Ön már túlintelligens.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erre Jenő, akinek én a Lujzája vagyok, mondja nekem, azt írta az újság, hogy 10 autót foglaltak le a gyanúba fogott debreceniek ügye kapcsán, de egy se fekete terepjáró. Immár 43 éve olvasok újságot.

Tudjuk azt, hogy pl a német 'álságot az turbózta tavaly, hogy az emberek elhitték , amit az újságok írtak, hogy válság lesz, elhalasztották az autóvásárlásaikat és tessék, az autóvásárlások elmaradása be is indította a dominósort!

Itt pedig a Jenőm olvasta cikk, ó, én Lujza a matinén! És még nekem adott 1984-ben a KISZ K.B. dicsérő oklevelet politikai vitakörvezetői munkásságomért!

2009-08-27 21:07
Terepjárót nem foglaltak le a romák elleni támadások kapcsán

Nincs a roma támadások ügyében lefoglalt autók között terepjáró, noha a szemtanúk korábban többször is erről beszéltek. A rendőrök ráadásul egyik helyszínen sem rögzítettek kifejezetten terepjáróhoz tartozó nyomokat.

Csütörtökön több szemtanú is azt mondta, egy bizonyos típusú autót láttak a faluban, áprilisban, azon az éjszakán, amikor egy 54 éves férfit lelőttek. Ezt pedig akkor a nyomozóknak is elmondták. Borsi Gyula, a Tiszalöki Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője arról beszélt, hogy a tanúknak korábban több mint tíz terepjárót sorakoztattak fel a rendőrök, és mindenki ugyanazt a járművet választotta ki.

Petőfi Attila a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője azt mondta, hogy három lefoglalt személyautó között vannak az elkövetéshez használt járművek is - ezek között azonban nincsen terepjáró.

Pedig a rendőrség nemcsak a szemtanúk vallomásai, hanem a helyszínek megközelíthetősége miatt is terepjárókat keresett, és azok nyomait a támadások után. Csakhogy sajtóinformációk szerint ilyen nyomokból végül egyet sem találtak.

FH

Függelék: A helyszín megközelíthetőségéről annyit, hogy az egyik helyszínen, az áldozatok rokonai az orvtámadás után nem sokkal piros Opel Astrát vásároltak és gond nélkül közlekedtek télvízben is vele. A rendőrök pedig jókora késéssel, sima mezítlábas [=nem terepes -IFÁ-s szakszleng] Skoda Octaviával is oda tudtak hajtani.

Ó, anyám, ne hagyj el.

És a buzifelvonulással még csak most nyit a szezon, a Mocskos Kéthét [2009.03.29-04-15.] mintájára a Mocskos Félév Kilenc Hónap, óránként fognak kiderülni súlyos bűncselekmények és tulajdonképpen lényegtelen, piszlicsáré kis semmiségek, amiket a de bezzegek is elkövettek 2000-ben vagy 1998. második felétől. Azt hiszem, el kell mennem a buzifelvonulásra megpofoztatni magamat egy acsargyistával a jobb politikai face-em kikupálására. Vállvetve Horn Gáborral, NO PASARAN! De mi lesz, ha Retkes is ott lesz pofoztatni magát?

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr921345755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.29. 11:18:03

kaiseresedik, basszákmeg, nagyon kaiseresedik :-(

magyar-magyar szótár 2009.08.29. 11:43:24

@bs395: Sajnos a sajtómunkásság is úgy kapkod, mint pl én. Van valami végzetes entropikus ebben az információkavarodásban, már öngerjesztő...
Lehet, hogy jobb lenne most hallgatni.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.29. 21:18:50

@bs395: Nagyon ez az érzésem nekem is, de ezt én nem kaiseresedésnek mondanám, hanem magyarosodásnak. Mert még a múlt rendszer óta ott vagyunk, h utasításra gyártanak a hivatalok elkövetőket, de sokkal rosszabbat mondok, mert azt mondom, ami a Per első sora. Az, h a magyar bűnüldözés fabatkát nem ér, az talán onnan származtatható, mióta lényegesebb lett a besúgás, mint a felderítés, ez pedig valamikor Martinovicsék idejében már így volt. Soha nem volt mifelénk máshogy, nincs is tapasztalat arról, milyen az, amikor a rendőr rendet tart és bűnüldöz, nem a főnök talpát, seggét nyalja, a macáját fuvarozza manikűröshöz, meg tripperkezelésre.
Most kiállnak ezek, h mekkora siker, milyen zseniális nyomozás. Aztán lassanként szivárognak a részletek: tizenvalahány éve figyelik ezeket a fickókat, tudtak a fegyvervásárlási szándékról, talán még besúgó is volt köztük, mindent tudtak róluk évek óta. Ha ez igaz, a zsaruk orra előtt követték el a gyilkosságokat. És nahát, milyen csodálatosan illett is éppen rájuk a profil, hogy "esetleg" családtagok, meg "talán" az első gyilkosság után megbomlott az egyensúly, stb. "Pofil".. Büdös ez az egész már megint.. Bármi, amihez hozzányúlnak, minden bűzlik.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.08.29. 22:40:26

@ibusibus:
30-40 ezer emberre jut 2 ügyészségi előadó, napi fejenként 3-4 előadandó üggyel, a járőröknek meg se elég benzin, se elég lőgyakorlat. maradnak a besúgók.
veszélyes üzem ez, amit a magyar bűnüldözéssel játszanak.
1939-ben, a háború megindulása után a gestapónak egymillió emberre kb 10-15 ügynöke jutott, nagyjából ugyanennyi irodistával, és az eljárások 80%-át lakossági bejelentésre indították. ott sem a titkosszolgálat volt a félelmetes, hanem a szomszéd.

magyar-magyar szótár 2009.08.30. 05:08:20

Az APEH fogad névtelen följelentéseket és indít is vizsgálatot. Nem tudom, csak gondolom, hogy az adóügyi persecutio-ban áll annyi ember igában, mint a bűnügyiben.
Akármelyik ujjamat harapom... kellett produkálni egy tettest, próba-cseresznye alapon akár ezek is lehettek... Most a sorrend az, hogy a DNS mintákat a fegyverekről veszik, amiket a klub tetőterében a lambériával elfalazott tetőzugban találtak.
A tettesekről A [büdös] nép által kitalált négy verzióból ez kilő hármat, de egy feketeruhás verziót viszont csak erősít.... Ha én olyan profil-t képzek, ami feketeruhásokra illik, akkor nagyon is stimmol.

Gyűjteményemben van egy kincs, sajnos nem ritka. A 72órán túlival leadottak autókonvoja a főutca egyenesébe érve lakodalmi kürtkoncertet adott s a királycsávók mutogattak ki a 'kapitányság épülete előtt.. aztán nagygázzal a tanukhoz, jobbelátásra bírni őket.

Vagyis mindig a rendőrség viszi el a balhét, holott se pénz, se posztó lassan már a nyomozóknak se... A Cobra 11-ben törésre szánnak olyan autót, amiről itt a nyomozóink ábrándnak, persze a mi autópályarendőrségünknek Audi TT-je is van ám!

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.30. 07:24:53

@bs395: Amit írsz arról a Belügyminisztériumnak és a mindenkori kormánynak kötelessége gondoskodnia, h ne így legyen. Nem véletlenül használtam a "kötelessége" szót. A kötelességszegőket felelősségre kell vonni, meg kell büntetni őket, és el kell távolítani a felelős pozíciókból. Akkor lesz rend az országban, amikor ez megtörtént. Addig meg nem.

Besúgás. A besúgásban a valódi fenyegetés az, h tudod, mindegy, milyen indokkal, de elvisznek, és soha nem kerülsz elő. Vagy három-öt év múlva kerülsz elő, kivert fogakkal, szétlapított orral, forradásokkal a koponyádon. Mindenki ellen van tanú, feljelentő, és mindenkit el lehet ítélni, csak a szándék kell hozzá: "Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóz­tatták." Ez nem valós rendőrségi munka, ez valami egészen más, és nem kételkedek benne, h a Moszkvában, KGB iskolákon, végzett "szakemberek" ezt a mást nagyon értik..

--
Folyt.: kep.index.hu/1/0/108/1080/10802/1080261_163369c366c42291d6421c65bf8ef69f_wm.jpg
"A rendezvény fő üzenete tulajdonképpen az volt, hogy ismét felmutassa, milyen eredményes munkát végzett a rendőrség a romák elleni sorozatgyilkosság felderítésében. Az egyik felszólaló azt mondta, csodálkozott is, hogy a résztvevők nem vastapssal köszöntötték a terembe belépő rendőri vezetőket. A cigány szervezetek sorra köszönték meg a rendőrség eredményes munkáját, a csúcsponton pedig egyikük egy ajándékcsomagot is átnyújtott Bencze Józsefnek, aki ezt azonnal átnyújtotta Petőfi Attilának, a Nemzeti nyomozóiroda vezetőjének." - erre céloztam, és ez az üzenet megy most ezerrel mindenhol. "Parádéznak a majmok", h Annuska nénit idézzem, aki sajnos már évekkel ezelőtt meghalt, de nagyon értette a világot.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.30. 07:48:22

..persze ezek a kgb-iskolások már lassan kiöregednek, ám ami megmaradt utánuk, azt rögtön magad is megérzed, amint belépsz egy kapitányságra. Azt az áporodott öltözőszagot, eldobált csikkek, olcsó szappan, felmosószer, fél órája lefőtt gépi fekete, a kishivatalnokot körüllengő unott trehányság, amolyan bakteros ájerét. Egyszer tettem feljelentést még Baján. Még hogy a betörés helyszínére kijöjjön a rendőr nyomot rögzíteni SZOMBATON? Eszeden vagy? Egy nagy lófaszt! Hülye vagyol te teljesen! E!
Hosszú európai utazás végén egyedül a magyar határon áll tökig kigombolt ingben, laza terpeszben a mellét vakarászva egy gyűrött rejtői figura, aki olyan üveges érdektelenséggel bámul az arcodba, hogy arra szó nincsen.
Tolmácsolni hívtak Budapest mellé, Érdre, vagy Budaörsre, már nem emléxem, hajnali kettő volt, az előtérben egy raszta faszi aludt a pult mögött, külsőre, mint az a raszta faszi a Leon a profi-ból (igen, ez is rendőr volt), gondolom, tetszett neki a film.. A kapitányság hangulata mint a négyes őrtorony, pedig az az "öreg" torony volt, oda aludni jártak a másnapos katonák, lehet, hogy ide is a másnapos rendőrök, elvégre már hajnali kettő volt.
M-m szótár Dél-Amerikát hozza fel a Mézga példának.. - miért kell olyan messzire menni? A Simon gyilkosság elkövetői készenlétisek voltak, nem? Hány súlyos testisértést követtek el készenlétisek? Hány helyen kidobók? (behajtók, rábeszélők, stb.)

magyar-magyar szótár 2009.08.30. 08:23:24

@ibusibus: Igaz, a példáért nem kell Sao Paulo-ba menni.
Gyűjteményemet frissítvén "informátoromnak" fölvetettem azt a képet a szaGszolgálatokról, amit itt a RFK-ról közölsz, azt mondta, nem úgy van az már, csupa pragmatikus, művelt fiatal gyerek, pedikűröztetnek és lábgomba ellen (amit az usziban szednek össze) a legkorszerűbbeket vetik be, pl ezüstszálas zoknit, a KGB-ről azt hiszik, alter artpunk zenekar, és pénzért rendesen Ficsornak mindent kiadnak, amit kér, nem pedig mitakarsztekikköccsőg-özve hagyják faképnél. Hogy ez igaz-e? Nem tudom.

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.08.31. 05:12:11

@magyar-magyar szótár: Igaz lehet, gondolom, nem kínáltam elegendő pézt, csak a gond volt velem. A tolmácsolást azóta sem fizették ki, szal ez is az igazi brazil (vagy venezuelai) "megoldjuk kreatívan, okosban" módi. Ki gondolta volna 1990-ben, h ekkora hatása lesz a magyar társadalomra az Izaaórának, meg a délelőtti dél-amerikai sorozatoknak..?

magyar-magyar szótár 2009.08.31. 05:47:23

@ibusibus: Derék értelmiseggjeink, ha egyszer is kövér ülepüket letennék a tévé elé, stopperórával és jegyzetfüzettel a kézben végignéznének egy pár bettí-ja-csúnyalány-t meg faszomtuggya a Vadóc-t , lehet, hogy nem ennyire óccsójan néznék hülyének a népet, mint a Verliebt nach Berlin alkotói.

Bini 2009.11.03. 13:04:06

A kommentedhez néhány megjegyzés. Sajnos csak most találtam meg. Szóval "az áldozatok rokonai az orvtámadás után nem sokkal piros Opel Astrát vásároltak és gond nélkül közlekedtek télvízben is vele."
Azt nem vásárolták, hanem az áldozat KJ. gépkocsija. Szóval ennyit a hitelességről. Tudod, ha írsz, akkor első sorban objektíven, ténysdzerűen közölj. Csak utána következhet a szubjektivitás. Egyébként Borsi Gy. vagyok az RPM vezetőségi tagja.

magyar-magyar szótár 2009.11.03. 15:54:42

@Bini: Szeretettel üdvözlöm, én nem vagyok semmilyen vezetőségnek a tagja. Most így hirtelen nem tudom, mi a gond, hogy a szerencsétlen áldozat még a cocpoltházból spórolta-e ki a piros Astra-kocsi árát (valami 400-500 péz, nemsok) .. a lényeg, hogy eljár azokon az utcákon... Az úristen az égben adja, hogy csak egy [1] ember ezügyben tényszerűen tudjon közölni...
süti beállítások módosítása