A partizán az olasz partigiano (párthű, harcostárs) szóból származik. A kifejezés először Johann von Ewald az amerikai függetlenségi háború veteránja 1789-es Treatise on partisan warfare (Értekezés a partizán-hadviselésről) című munkájában fordult elő. Elsőkben a partizánok feladata az ellenség frontvonala mögé kerülve a kommunikáció megzavarása, az utánpótlási vonalak elvágása és az ellenség figyelmének elterelése volt. Később e hadviselési koncepció mintájára szerveződtek az amerikai polgárháború partisan ranger-ei.

konföderációs gerilla (partisan ranger) Clark Hockensmith forrás

A második világháború folyamán, a náci vagy fasiszta megszállás alatt álló területeken jelentek meg a mai értelemben vett partizánok. Jelentős partizántevékenység volt Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, a Baltikum országaiban, Ukrajnában, Jugoszláviában, Bulgáriában, Görögországban és Albániában. A második világháborút követően Észtországban, Lettországban, Litvániában és Kelet-Lengyelországban folyt a megszálló szovjetek ellen partizán-hadviselés.

partizán -ha e szóért a Mindenhatoooooo-hoz fordulunk, akkor délszláv futballcsapatokkal kegyeskedik nekünk.

olasz partizánok

 

A titópartizán külön fogalom, mert a délszláv területeket, amiket Joszip Broz Tito Jugoszláviaként egyesített, jórészt (Vojvodina kivételével) partizánok szabadították föl. Kivéve a Dinári hegység legvadabb részeit, amelyek rejtekeiben 1945. május 9-én egész német harcoló egységek partizánmodorban álltak ellen.

A partizán pozitív fogalom. Azt a partizánalakulatot, aminek tevékenysége számunkra ellenséges, diverzáns rablógyilkosoknak, [név]ista bandáknak, halálbrigádoknak, gyáva patkányoknak, etc. nevezzük.

Partizánkodás - a főnök tudta nélkül? Parancs nélkül, csak úgy? A kispajtások rátalálnak a kultúrház nagytermének sötét sarkában a vajaskóbászos szendvicsek tömkelegére, falják s ekkor CSATT a teremvilágítás, Lajos bá', a csapatvezető dörgi: "Mi ez a partizánkodás, emberkék???"

A II. világháború idején Nógrádi Sándor partizánalakulata vállvetve harcolt Bandur Gyula ragyolci csapatával a fasiszták ellen. Nógrádi Sándorról laktanyákat és úttöröcsapatokat neveztek el. Bandurral nem tudott mit kezdeni az agitprop, mert ők a Szlovákiához tartozó Ragyolc környékén tanyáztak, tehát Csehszlovákia dicső történelmét fényezték.

Átvitt értelemben persze a jógyerektársadalomban sem annyira cukiságos a partizánkodás. Akkor sem, ha a partizán szinonimje a gerillának, és a gerillamarketing pedig cukiságosan nyami netokratíve. A netokrácia illúziójában minden blogger pl jógyerekkifejezéssel élve egyfajta partizán akkor is, ha különben rendes reguláris szopónyaló bérblogger A Párt üdvére, a mozgalom aktuális brosúrájából, including A Párt tanácsadói, a köz pénzén elsősorban a maga és A Párt javára. (A legröhelyesebben ultragáz' megnyalatkozásokat efféle gumipartizánoktól a blog-pont-hu "A hét blogere" című üdvblogjában olvashat az, aki bírja gyomorral. Általánosan ezek a bloggiális gumipartizánok fotoszintézis útján folytatnak anyagcserét, egy utántölthetetlen öngyújtó [a legolcsóbb drog] árát sem keresték meg, miközben szinte intézményei már szinte a jógyerekblogolásnak és kétszer cikizték már Tóth Károly MSZP-s képviselőt… )

A partizánkodás egyébként azt jelenti, hogy valaki hiv. megb. nélkül a maga szakállára tevékenykedik. Pl jógyerekújságíró, de mégse üli tályogosra a seggét, hanem föláll a fotőlyből és maga néz valami feltárandó országos nagy balhé után , nem pedig fizetési listán élősködik egykori jógyereksége szellemitőkéjéből nyugiban, mint Rajnai Attila az ÉS-ben. (Perszem, ha minden jól [tehát szőőrnyen rosszul…- a szerk. különvéleménye ] alakul, lesznek majd itt megint feltárnivaló tények dögivel nemsoká…) Teszemazt az MSZP és a Jobbik partizánjai vidéki pagonyokban máris kollaborálnak a FIDESZ elnyomóuralma ellen. Gyűjteményem legszebb darabja az a feltárt, ámde az őszi jobbidőkre altatott korrupciós ügy, amiben a Zsírfalvvay & Co. cégben Zsírfalvvay Félic a fideszes barom seggállat, akit a faszománytoss jobbikos & Co. azzal kíván megbuktatni, hogy föltárja: az önkormányzat a Zsírfalvvay & Co -val is dógoztatott, a dokumentumokat már át is játszotta a helyi MSZP Tiszta Kezek Kézimunkaszakköre örve alatt álcáskodó partizánjainak. Ja, egyébként a cég Erdért fa[iroda]házában &Co-né kontírozta be tündér kövérkés ujjacskáival az önkormányzati kasszából eredő bevételt és stb-stb-zte is azóta...

A szovjet partizán képzetes ábrándja filmes propaganda beállításból ismert. 1945-és 1990 között kellemetlen téma volt a szovjet partizánok halmazkonglomerátjából az ukrán partizánok témaköre, mert az ukrán partizánok egy része nem más volt, mint "petljurista banda". (A petljuristák elvileg Ukrajna függetlenségéért harcoltak, vörösök, fehérek ellen, meg aki jött, pl az erdei úton , büdösparsztok vagy bamba városi népség.) A machnoista kommunista-anarchista bandák ezért a vörösök, a fehérek és a petljuristák ellen is harcoltak.

Nyesztor Ivanovics Mahno

Valószínűsítem olyan bandák létét, akik még a machnoisták ellen is harcoltak, ámde ők megsemmisültek anélkül, hogy egy betű jegyzés eshetett volna róluk, eméssze csontjaikat könnyen a föld. Nemkevés olyan banda is működhetett, ami egyszerre mind az öt irányzatot képviselte a polgárháborús helyzet alakulásának függvényében. A korszak politikailag műveletlen zsírtahó muzsikjai viszont odavéltek, hogy talán egynémely partizánbrigád nem is annyira többfrontú harcot vív, mint inkább simán vérnősző, útonálló rablógyilkosok gyülekezete. Éshát A Nagy Honvédő Háború idején az ukrán partizánmozgalmak nagyjából ott folytatták, ahol ennvérükben gurgulázván fulladtak be…

A szerbhorvát nemzetkörben szerbnek vagy horvátnak lenni mellékesen ije-zés kérdése, főleg pedig vallási hovatartozásé. A horvátok katolikusok, a szerbek pedig orthodox keletikeresztények. Ennek megfelelően a pánszláv szellemiség [nacionalizmus] inkább a szerbekre hat. Nem dagonyázom a szerbek és horvátok között vágták-nyírták vitákban, csak utalok arra, hogy a Kárpát-medencében is százezrek haltak meg, millók életét, nemzedékek sorozatában, keserítették meg a pápisták és reformáták közötti tipródások. Avagy a kuruc-labanc korszak. Avagyis a nyírták-vágták viták. Az csak a magyar meg éjraópai sajtómunkásság mórickaálma, hogy ettől eddig szerb, aztán meg horvát területek vannak a volt-Jugoszlávia területén. Vagyhogy a horvátok így-és így, de-ellenben a szerbek. Két feltételezéssel élhetünk a "délszláv háború"-val kapcsolatban. 1. a magyar élmenő újságírók tökhülyék voltak, egyetlen vajdasági ismerősük sem volt, pl egy Új Symposium-os avangáríró vagy Majoros Sándor, esetleg a szálkatermetű Szerbhorváth György a közismert jógyerekújságíró, aki elmagyarázta volna nekik az Eduardo Rozsa Flores eszmei genealógiájánál kissé bonyolultabb képletet. 2.A mélymagyar jógyerekújságírók ott folytatták a tevékenységüket 1991-ben, ahol a Lakatos Eltáss nevelte atyjaik abbahagyták, vagyis egy dolog volt az, hogy miket írtak az újságba, meg egy más, hogy sörözés közben miről beszélgettek. Kardos G. György pl minden partizánanekdotát elmesélt, amit ismert, de a jógyerekek szelektívemlékezetében csak lágerfelszabadítós, konzervosztogatós, csecsemőtégőházbólkimentős jógyerekpartizánokról valóak ragadtak meg.

Már a II. világháború alatt sem volt egyszerű ott lent a történelmet partizánfilm forgatókönyvszerűen éberálmodók emésztése. A délszláv anya a II. világháború alatt az egyik fiát az usztasákhoz (horvát negyedfasiszta félkatonai szervezet) másik fiát a vörösökhöz (titópartizánokhoz) küldte. A "vörös" szerbek pánszláv nacionalizmusba ojtott nagyszerb hőzöngései azért nem számítottak fasiszta megnyilvánulásba, mert nem és kész, különben is vörös csillagot hordtak az usánkájukon.

A partizánságra motiváltságot jelentősen combosította az, hogy Tito a győzelem után a svábok és magyarok zsírgazdag feődjeiből ígért a jelentkezőknek. A crnagoracok viszont faji alapon kaptak az elmenekült vagy elűzött svábok javaiból akkor is, ha sose nem is akarták elhagyni őseik birkalegelős, gyér szilvafás, burjánosan szőlős lankáit. Crnagoracok a békeidőkben is jártak föl a Vajdaságba, egy szekérderékkal hoztak föl magascukortartalmú feketeszőlőt, amit jatagánhoz hasonló késsel szüreteltek a domboldalakon, részibe kukoricát törtek odaföl a zsíros feődeken, hogy legyen abrak is a jószágnak.

Ha nem beszélünk arról, hogy a titópartizánok antiszemiták is voltak helyenkint, akkor majd nem lesznek antiszemita megnyilvánulásaik a titópartizánoknak -legalábbis a történelemkönyvekben nem. Magángyanúm, hogy Tito torkig volt a szerbek és horvátok közötti vágtáknyírták-vitákkal, és a szlovén kérdést is inkább tájnyelvi problémának tekintette. Ha a titópartizánok törtek a házra és kérdezték, ezzel és ezzel, nevezett Zvonko fiatokkal mi van, az usztasákhoz állt? Akkor az anya szörnyűnagy jajgatásba törve, kisujjával a düh és szégyen könnyeit szeme sarkába kenyegetve átkozta meg fiát és a külön e célra tartott fényképet leköpdöste, és megtiporni látszott, majd mindenre, ami szent, megesküdött, hogy ez a Zvonko egy fekete bárány, családszégyene de egyébként a család rendesen a vörösökhöz húz. Amikor meg az usztasák törtek a házra, akkor a vörösökhöz állt Mirko ecélra tartott fotóját köpdöste meg, tiporta lábával és átkozta el renegát gyermekét. (Cigányságunk egy része délszláv területekről felhúzódván ősikultúrájába emésztette be az efféle látványos érzelmikitöréseket.) Boszniában és Hercegovinában bonyolította a helyzetet a bosnyák kérdés. Itt előfordult, hogy az anya egy fiát a németek által szervezett Bosnyák SS-be küldte. A Bosnyák SS végezte el azokat a munkákat, amikhez a legelállatiasodottabb német SS-eknek sem volt gyomra. A II. világháború előtti statisztikák 15000 muzulmánt említenek Boszniában. A délszláv háború előtti időkben többszázezresre duzzadt bosnyák "muzulmán" közösség a tes'vériség anyagi és fegyveres hasznát tekintette elsősorban, amikor visszarévedt ükapái vallására. Harcoltak is a bosnyák "muzulmánok" mellett arab partizánok.

Amúgy a netokratív jógyerekek nagypapáinak generációja pl, ha Rákosi hadseregében szolgált, akkor a Pálffy banda kezéből kivett határőrség tagjaként egy-egy lelőtt jugoszláv határőrért két hét jutalomszabadságot kapott. [Ma börtönből több eltáv'ot kap a rab, mint a korai MN-ből a katona.. -a szerk.kieg.] Ismertem egy ilyen embert, aki élt a lehetőséggel, lepuffantott egy jugó határőrt . Aztán lelkiismeretfurdalásában mintegy 40 éves küzdelemben sikerült halálra innia magát, isten nyugossza. Ilyen a paraszt, ha katona, átlő odaátra, megkapja a jutalomszabit, de képtelen valami jó kis önfelmentő hazugságot gyártani a tettére, azzal a tudattal vergődik éltében, hogy akit lelőtt, az is ilyen parasztgyerek vaót, mint ű, és azt is várta a raózsája meg az anyja haza, de hiába.

Mindenféle partizánok lehettek, jók, rosszak, vegyest, hiszen a partizánok is többségükben emberből valóak. Pl, amikor Kula városába bevonultak a derék titopartizánok, nem egy büdös svábbal vagy mocskos magyarfasisztával végeztek először, hanem a szerb rikkancsgyereket kötötték föl a piactéren, akinek az volt a bűne, hogy 12 éves korában magyarújságot árult a magyarbevonulás után [1941-ben]. Tényleg eléggé baloldalias volt a titopartizánok gondolkodása. Két hitlerlágerből szabadult zsidó kereskedősegédet, akik elkövették a ritka, ám végzetes hibát és a bécsi vöröskereszt átmeneti szállásán segélyruhákból pipec kiöltözködtek - német neveik és külsejük alapján sváb burzsujokként fogtak le és vitték titólágerbe. A zsidó üzemtulajdonos, ha a hitlerájt, mint hadfelszerelés szempontjából fontos üzem tulajdonosa aladár nélkül megúszta, mint burzsuj, nem menekülhetett---

A partizánoknak is van látószöge. Ami szerint a szabad síkon, az erdőn kívül vagy az odale a völgyben élők feltétlenül kollaborálnak a megszállókkal. Tehát lényegében mindenki ellenség a rejtekhelyen kívül. A reguláris hadseregek katonái viszont fegyelmezetlen és alakiatlan csürhének nézik le a partizánok bandáit. Ebből a metszésből Tito partizánjai inkább már milicia szerűek voltak, nem csak ködvágó sapkájuk, de egyenzubbonyaik is voltak , és meglehetősen alakiasan tudtak viselkedni a már felszabadított területeken.

A partizánság az emberi lét oly ősi formáiba réved vissza, amiből békében aztán nehéz kiszakadni. Szobai zártlevegő, hetente többször lábmosás, időnként alsóneműcsere, a nők kezét először nyilvános szórakozóhelyen az asztal fölött megfogni, kés-villa használata, borotválkozás, partizánlány esetében a megkívánt férfivel az udvaroltatás hosszú hetekig is eltartó unalmas formai baromságait végigjátszani, főleg pedig A Szent Ügy hiánya, aminek következtében a személyes szükséglet nem A Haza Üdvével egyenlő, hanem ugyanúgy kell fizetni érte, mint a civileknek, akik az ellenséggel kollaboráltak. A partizánlányoknak viszonylag könnyebb dolga volt a II. világháború után, hiszen a legtöbb közlekedési eszközön még kalauzt alkalmaztak. Egyenruha, síp, fegyelmezés, fehér bokaharisnya [télen is!!] és meglehetősen rövid (katonalány-méret) szoknya. A jármű vezetőjét vagy a remiz-főnököt meg úgy-ahogy bele lehetett tuszkolni A Parancsnok -sablonba.

Valgyimir Bogomolov enyhén giccses, de azért édes elbeszélése az Iván gyermekkora az elrabolt gyerekkorú tizenéves férfi életéből mutat epizódot. A fiú hiába, képtelen lenne A Reguláris Erők kebelében élni. A partizán úgy érzi, közvetlenül kézbe veszi a dogokat, minden lacafaszázás [= bürokrácia] nélkül csap oda, ciao bella ciao bella ciao-ciao-ciao-ciao .. Izráel földjén a kibuclétben folytatódott a partizánromantika az agrárius öskalákában... (A Ciao bella kedvelt dal volt ekkoron itt is... napszítta khaki rövidnadrág, dús meztelen lánycombok, katonaingekből elkondorodó legényszőrös mellkasok... forró, citrusillatú szél a sziklák felől, tengerízű levegő...)

Jógyereknek Che Guevara örökpartizán nonkonformizmsa cukiságos, de Rózsa György Eduárdóé meg nem, mert ezutóbbi partizánsága provokációs hajlamaiban is megmutatkozott, pl direkt Ráckeve zászlajával dúlta a polycuklyos jógyerek lyelykülyetet [Ráckeve zászlaja hatsávos, piros fehér… -a szerk. kieg.], és céltáblája FÖLÉ Szegény Feri A Reformok Üdve portréját ragasztotta (ám érdekes módon a portrét golyó nem érte…) Fikázni MOST szabad Szegény Ferit, különösen, ha a kommunikációs cél azt a hazug hiedelmet kelteni, miszerint Szegény Feri (A Reformok Üdve és Stb-je) félre van ám nagyon állítva. De aki meg az Ő portréja ALÁ helyezett céltáblára lő célba, az pfújj, kakis! Evo Morales tanképpen balos, szinte csegevárista jófiú, ámmivel a jelenlegi Nagy Testvérnek, az USÁ-nak nem üdvös, ezért a hazai jógyerekagymosásban a nemzetiességére (ti. indián a csávó) gyúrnak rá, ami nálunk egyenlő a Zóbbány Fiktórr, szőlőbányász cigányállat, pfthfújj, kakis. MIKÖZBENDEÁM A jógyerekeknek Che Guevara cuki, mert a jobbosoknak komcsi, viszont a balos indián Evo Morales meg mégsecuki, mert a Felnőtt Bácsik szerint nem az, hiába követ guevaraista eszméket. Viszont a partizánellenállásra való szervezkedésben gyanús Rózsa Flores Eduardo meg nemcuki, mert magyar jobbos kapcsolatai is voltak.

Az ember elolvassa Vágvölgyi B. András nyálas stréber jógyerek-írását Floresről és az utolsó szép emlékei is besavanyodnak a néhai Magyar Narancsról: tényleg, a legjobb lenne Tolna elvadult szőlődombjai között villanytalan gunyhóban is. Ez az ember nyalta a seggét Hunter S. Thompsonnak? Inkább elmék juhászbojtárnak Basarabiba vagy szőlőcsősznek Calafatba...

A második világháború partizánjai a nácik ellen harcoltak.Többnyire szervezett alakulatokban, mint p,. Franciaországban, ahol vagy az AS (Titkos hadsereg, gaullista szervezet) vagy az FTP (Franc Tireurs et Partisans) baloldali szervezet keretében.Nem egyéni akciókat hajtottak végre, hanem egy szigorú rendben müködő illegális katonai szervezet keretében parancsokat hajtottak végre. Az FTP-nek volt egy külföldieket tömörító szervezete is az FTP-MOI (Main d'Oeuvre Immigré), ahol sok magyar is harcolt,akiket később hivatalosan is elismertek Franciaországban. Egyik barátom pl. aki a lyoni felkelés katonai vezetője volt 1944 septemberében, nemrég kapta meg a Becsületrend legmagasabb fokozatát (commandeur), amit maximum 1000-en kaphatnak meg.Két jóbarátomat 1994-ben Lyonban végezték ki, az egyik pesti fiu volt a másik nagyváradi.Tehág ne gondoljunk a partizán szó hallatára szedett-vedett önkényesen cselekvő bandákra,hanem többségükben partizán hadmodorral küzdő szervezett katonai alakulatokra.Franciaországban egyrészük a maquiskban harcolt (erdő), de voltak városi gerillacsoportok is.
[Berthier kedves kommentelőm kiegészítése]

http://avm74.wifeo.com/images/DSCN8059.JPGA maquisard-ok is olyan típusú partizánok volt, akik a Győzelem Napja után megtöbbszöröződtek. Az angol humor - minthogy az angolszászok enyhédeden másképpen látják a franciák szerepét a II. világháborúban, mint a franciák- meglehetősen kegyetlen szarkazmussal ábrázolja a maqui'kat.

A Győzelem Napjával nem ért véget a partizánháború Lengyelországban. Az 1939. szeptember 2-án kezdődött szovjet agresszió miatt a nemzetközijog tekintetében nem beszélhetünk arról, hogy a szovjetek Lengyelországot felszabadíthatták volna. Volt legitim (emigráns) lengyel kormány 1939-45. között. Nem szeretem az ilyen jellegű jókiffiús hasonlatokat, de a lengyelek olyasmibe számítanak az orosz köztudatban, mint az írek az angolban. Azt a bohóctréf'sorozatot, aminek kereteiben Rákosiékat hatalomra juttatták a szovjetek [ a szovjetek által vidéki büdösbunkó alföldimentalitású parasztoktól zabrált krumplit Vas Zoltán Budapest derék népének mint a KMP ajándékát, osztogatta a párt népszerűsége javára -a szerk. kieg.] , Lengyelországban lehetetlen volt végrehajtani, így a kommunisták kénytelenek voltak nyílt, rendes puccsal még idejekorán magukhoz ragadni a hatalmat. Ezután klasszikus partizánharc folyt a kommunisták ellen

Cesare Pavese világirodalmi értékű, kolosszális kis regényében, A Hold és a máglyák-ban fölkarcolja a partizánlyány alakját, aki a fasiszták kurvája is volt. Meg sem kisérlem érzékeltetni azt, hogy ez a lány nem kétkulacsos kollaboráns volt, hanem az ősnői attitüd gyönyöreiben feredézvén, amikor a partizánokkal volt partizán, amikor a fasisztákkal volt , akkor fasiszta kurva volt ÉS NEM, egyik sem, mindkettő, és szabad.

Ha sikerülne kedves olvasómnak a hordalét szépséges és történelemelőtti korszakaiba visszarévedni, amidőn a nők a szomszédos törzs asszonyain kalászgyűjtés közben furcsa barnás-aranysárgás áttetsző köveket figyeltek meg. Édesen el is cseverésztek a szomszédos törzs asszonyaival. Majd este a férfiakat rávették, hogy a reggeli vadászat helyett rohanják le az alvó szomszédos törzset és szerezzék meg nekik azokat a nyakékeket. Majd reggel átmentek a lemészárolt törzs lakótisztására, a még életjelenségeket mutató nőtársaikat az ősi nőiszolidaritás jegyében felkarolták és ápolták (jók lettek rabszolganőknek) illetve a barlangfalhozvágott, de életbenmaradt csecsemőket is ennemlőikre vonván táplálták és korholták a férfiakat, mért kellett ekkora állatnak lenni, aztán csivit-csivit illetve hajtépés-ránciba' megosztoztak a nyakékeken. Ez a világ rendje, a nő Az Élet Edénye, a politika meg a férfiak fassága... Ímígyen tekintette hát a háborút az a partizánlyány fasisztakurva is, lelkemélyég partizán volt a partizánok között és lelkemélyéig fasiszta fasiszta farkon oboázván, mert: Élni kell, ez az életparancs. Csepegtetni bárki fark tud az Élet Edényébe. Egyetlen fark is megcsepegtethet kéttucat edényt az évadában. A felszabadított Párizsban ahány Élet Edénye, ami nyílása csak alkalmas volt, azzal szivesen szolgált a Felszabadító Erős Férfiaknak -két hónappal azelőtt meg a Megszálló Erős Férfiakkal voltak jók egy főzet kávéért.

Kevésé ismeretesek a partizánlét sötétebb árnyai. Az, hogy egynémely partizánalakulat a hadiesemények lappadásával csupáncsak simán vérnősző , útonálló rablógazemberek hordájává züllött. Sőt, a szovjetek felszabadítók dicső hadseregéből 1944. őszétől Magyarországon, főleg az alfeődön egész szakasznyi bandák maradoztak le s partizánkodtak a fasiszti fosztogatásában. Magyarországon nem kellett utóvédharcokat vívni, mint Lengyelországban vagy Ukrajnában, a magyar birkatürelmű befogadónép, de adtak munkát ezek a lógós bandák a VÁP-oknak eleget...

Jugoszláviában az extitopartizánok segélyt is kaptak. Ez meglehetős jövedelem gyönge nyugdíj mértékű volt eleinte, vagyis a dínár első nullavágásakor, a hatvanas évek elején. Folyósításához igazolnia kellett a kérelmezőnek partizánvoltát. Apám jónéhány gyerekkori játszópajtása is kapott partizánnyugdíjat, ami a 70-es évek végén is 1600 dínár volt, egy görbe hétvégére elég. Apám játszópajtásai 5-10 évesek voltak a partizánharcok idején. Ráadásul Vojvodina nem kimondottan a partizánellenállást támogató terep a sík, még erdősávokkal is csak kevéssé sakkozott mezőségeivel. A partizánsegélyt [nyugdíjat] igénylő két tanúval igazolta, hogy ételt, ivóvizet hordott ennek-és ennek a partizánbrigádnak, és már meg is kapta a partizánsegélyt. Így aztán persze a magyar vicc , amiszerint 30millió magyar él Magyaroszágon, 10millió fasiszta, 10 millió ellenálló, meg 10 millió, aki tűrte a horthyfasizmust, Jugoszláviában is ismeretes volt. Csak más számokkal.

A westernfilmekkel egyenértékű (C,D,E …Y…kateg') sáv a filművészetben a partizánfilmeké. A nálunk "délszláv"-ként emlegetett szociálisháború idején egyes délszláv értelmiségiek, magyarok is, odavéltek, hogy a háború kevésbé eszkalálódott volna, ha nem nyőnek annyian a partizánfilmek hazug romantikáján. (Ezekből a szovjet és jugoszláv partizánfilmekből származik az a partizán-kép, ami netokratív jógyerekeink tudatában máig él.)

A partizánfilm kellékei: gonoszfasiszták, szókészletük lósz, vaitaa és sneleaa, valamint hilfeaaaa!! , halálsikolyukat Mike Myers magyarhangja alapján képzelje el az 1990. után szocializálódott jógyerek, mondjuk MM ujját valami odacsípi s úgy, nnna, aztán egy, akiben emberség ébred , egy vacilláló kollaboráns, egy szép, ám sátáni lelkű nő pl, aki haldoklásában térül a jó ügyéhez, majd ügyesen a szája sarkán kibuggyantja a paradicsomlevet… Sematikusnak hat, ha minden partizán csupa markáns, harcos, borostás jóember lehetne, ezért kell egy-két gyáva alak, aztán egy mókás félhülye, esetleg nyéma vagy vak. Kutya. Ló. A partizánok helyzete a film vége előtt egészen kilátástalan, de ekkor vagy a Vörös Hadsereg vagy a Központi Főhadiszállás irányából valami reményes érkezik, erősítés vagy lőszer, vagy pedig egyéni önfeláldozás, egy majdnem főszereplő meghal, de még elébb elrágja a gyújtózsinórt vagy ellenkezőleg ( 4-5..7-8 vágóképben) robog a fasiszta lőszerutánpótlást szállító vonat, utolsó mozdulatával megrántja a detonátor fogantyúját , a hídmakett fölrobban és a Märklin vonatmodell [Made in Deutsche Reich] a vízbe hull füstölögve (Mike Myers hilfeaaaa -sikolyok).

A partizánlány mindkét nembéli nézők titkos szexuális képzelgéseinek központi alakja. A nőifogyasztó a titkos nőihatalom szimbólumát látja, sok-sok férfi küzd a kevés nő szerelméért. A partizánlány alakjába átélnie magát a csúf, bumfordi lánynak: esély a szerelemre. A szexuális nyomortól virulóan pattanásos arcú traktorszerelő későkamasz néző viszont odavél, ha ő partizán lehetne egy olyan brigádban, ahol ilyen partizánlyányok is harcolnak, részesülhetne abban a kegyben, hogy a tündérujj néki is na-gyere te maflá-t int s az erdőben egy távolabbi tisztáson szépen lefekszik V-t mutató lábakkal s a szoknyája a hasára gyűrve szépen… szépséges arcán az amerikaiéjszaka lombárnyjátéka, szeme tüzes, lehellete forró…

Feltétlenül & máig a partizánokkal vagyok akkor is, ha netokratív stréber jógyerekek tendenciózussá minősítik le kicsiny munkáimat. Így ment már ez gyerekkoromban, amikor háborúsat játszottunk, én is szovjet akartam volna lenni, de mint vézna, szemüvegesnek, feszt a németekkel kellett lennem, sokszor egymagam voltam egy egész német hadosztály, nem győztem meghalni. Viszont olyan kevesen voltam, mint német hadsereg, hogy egy-egy látványos megnyekkenésemből fel is támadhattam azonnal, hogy ne maradjanak jógyerek társaim ellenség nékül. Jógyerek nem lehet meg ellenség nélkül, így ha végképpen nem vállaltam azt, hogy én vagyok az Adolf Hitler Páncélos Hadosztály (Jodl és Guderian neveinek hangoztatásával sokszor kényszeres röhögésbe kergetve fektettem kétvállra az ellenséget…) , akkor fák meg bokrok ellen harcoltunk. Később aztán a MN sorkatonai szolgálatában kellett rádübörögnöm, hogy a visontai hőerőmű kéménye az Ikszedik Olasz Páncélosdandár, emit meg a gyér fák és a bokrok az oldalról támadó gyalogság.

Alapszabály, hogy partizán vagy leszbikus lányok csak filmeken bájoskedves barbialakúak narancsárgára testalapozózva. Az egyenruhafetisiszta nők LIVE! többnyire mislenbabalakúak vagy csontosak, pölyhe bajuszkával, köldökig nyúló muffprémmel, és nem azért csapdossák markukat gumibottal, mert azt férfiak seggébe akarnák feldugni, hanem a csapások a nemi gerjedelemhez hasonló izgalmat generálnak tenyerükben s ujjaikban. Ezért imádnak pl dobolni az asztalon ujjaikkal. A gumibotot egyébként nem feldugják maguknak, mint a filmeken, hanem Weöres szavával tsikálják magukat [ peczküket] rajta, mint ősanyáik a seprűnyélen. Elsősorban pedig az alakiasság, a sok róluk fantáziáló férfin való fantáziálás izgatja fel őket, az épületekben uralkodó szalonnás, tömbös férfiszag, bakancsok, csizmák, fegyverolaj és zsír kipárolgásai.

A leszbi filmeket hetero színésznőkkel veszik föl hetero férfiak számára. /Vad Katalin/

Gyermek és ifjúkoromban hazámat idegen hadsereg tartotta megszállás alatt. Minden nagyobb városban volt ruszkilaktanya. Felénk még ruszkirepülőtér is. Az indián törzsünk főnöke nyillal meglőtt egy alacsonyan szálló ruszki helikoptert. Ruszki'-nak az oroszok nevezik magukat, de nekünk nem volt szabad hivatalosan az iskolában ruszkinak mondani őket, minthogy egy belevalóan vagány netokratív jógyerek máig nem ruszki-z, hiszen a fikát is nem közvetlen', hanem valamiféle eszmeisemlegesség látszatát keltő kontextuális keszkenyőcskében kenyegeti (szerinte) tettenérhetetlenül. A ruszkiknak van néhány olyan nemzeti alaptulajdonsága, amit A Nagy Szovjetúnó más társult népei is fölvettek. A ruszki katona, mint a magyar is, minden lehetőséget megragadott, hogy alkoholt vagy ahhoz hasonlóan ütős folyadékot vegyen magához, lehetőleg filmszakadásig. Aztán pedig a borsó vagy uborka héjastól való fogyasztása: A vitaminhiányban szenvedő ruszki kiskatona satufékezett, ha a határban borsófődet látott. Ritkán uborkást. A legkopaszabb riadtszemű sivárállatot a felcsapott motorháztetővel kiállt tehergépjárműnél hagyva rangra-rendfokozatra tekintet nélkül megrohamozták a borsófődet és ették a zsenge takarmányborsót héjastól, kétpofára. Ilyen jeleneteket látván a lelkemben a partizánság vágyának ősi, ösztönös népimotívumai kunkorodtak, képzeletem vetítővásznán valahány szovjet háborús és partizánfilm jeleneteiból összeállított retro-copy kereteiben a nyárfás erdősávból magyar ellenállók pásztázták géppisztolysorozatokkal a széles mezőt és hullott a ruszki, mint partizánfilmben a fasiszti, ha kaszálták vóna...

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr671150204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kenguru 2009.05.29. 12:30:34

Ennyit a legendarol.
Es a valosag: http://www.inforadio.hu/arena/3163/

Eduardo Rozsa Flores is meselt torteneteket a szerb hadseregbe sorozott magyar fitalokrol, akik megtagadtak a harcot.
Vagy eppen a szerb parancsnokuk veluk dobatta be a kezigranatot abba a pincebe ahol egy anya magyarul csititotta a siro gyereket.

Es ez itt tortent, most a 90-es evekeben. Mikozben nalunk a parlamnet arrol vitatkozott, a Kossuth avagy a mai cimer legyen-e a hivatalos.

Es kesobb is a jugoszlavia magyar menkultak egyutt ultek a magyar menekulttaborokban az afganokkal, tamilokkal, kurdokkal.

Es maig vizum es meghivolevel kell a vajdasagi magyar nagyamanak hogy meglatogassa pesten elo unokajat.
Akinek a szulei tiz evni magyarorszagi munkaviszony, adofizetes es tanulas utan birjak csak megkapni az allampolgarsagot.

berthier 2009.05.31. 12:52:36

A második világháború partizánjai a nácik ellen harcoltak.Többnyire szervezett alakulatokban, mint p,. Franciaországban, ahol vagy az AS (Titkos hadsereg, gaullista szervezet) vagy az FTP (Franc Tireurs et Partisans) baloldali szervezet keretében.Nem egyéni akciókat hajtottak végre, hanem egy szigorú rendben müködő illegális katonai szervezet keretében parancsokat hajtottak végre. Az FTP-nek volt egy külföldieket tömörító szervezete is az FTP-MOI (Main d'Oeuvre Immigré), ahol sok magyar is harcolt,akiket később hivatalosan is elismertek Franciaországban. Egyik barátom pl. aki a lyoni felkelés katonai vezetője volt 1944 septemberében, nemrég kapta meg a Becsületrend legmagasabb fokozatát (commandeur), amit maximum 1000-en kaphatnak meg.Két jóbarátomat 1994-ben Lyonban végezték ki, az egyik pesti fiu volt a másik nagyváradi.Tehág ne gondoljunk a partizán szó hallatára szedett-vedett önkényesen cselekvő bandákra,hanem többségükben partizán hadmodorral küzdő szervezett katonai alakulatokra.Franciaországban egyrészük a maquiskban harcolt (erdő), de voltak városi gerillacsoportok is. Berthier

magyar-magyar szótár 2009.06.01. 14:43:50

@berthier: Köszönöm, a maqui'kra is ki kellett volna térnem.. No, de hát nálam a kommentek részei az egésznek, mégegyszer kösz'!
süti beállítások módosítása