Magyarországon ma a korrupció intézményesített.

/Bokros Lajos, 2007. 04.25./

hajdúbétizálás -A HajdúBÉT lefosztása után kapta a nevét. Tkp. a HajdúBÉT lefosztásakor már teljesen elavult, korai (szelíd) spekulalista eljárás volt ez.

ismétlő áttekintés:

A kapitalista tőkés elavult fazon, aki tőkét lavinaszerűen görget, üzleti terveket készít, vannak taktikai meg stratégiai időtávú elképzelései, munkásokat óhajt kizsákmányolni, piaci partnereit nyilt -és piszkos verseny kereteiben legázolni, stb -közhelyesen ismert, általában schlange und schneidig, makrobiotikus étkek, fitness, bioház. Az a parasztbarokk kapitalista, akit folytatólagosan fobizál a sajtómunkásságunk, mit se változott a cuccjializmus óta, 120 éves karikatúra, kövér, cilindere van és a szájából kizsákmányolt  munkások lábai harangáznak, ahogy falja őket. (Míg ellenben egyébként a magyar dógozó csak álmaiban is szeretne olyan-és annyira kizsákmányolt lenni, mint mondjuk egy V.A.G -anyagyári dógozó, aki kétévente műviáron vehet ottani középkateg' autót, 30 nap kötelezőszabi, nyáron Mallorca, télikarbantartáskor Garmischpartenkirchen, stb-stb.)

A spekulalista a stratégia szót sem ismeri, nemhogy stratégiai üzlettervet. Taktikai iddőtávú elképzelései vannak , földrajzilag korlátozottan "szabályos tőzsdei műveletek" kereteiben megkaparintott céggel. A leisztingerizálás -szócikkben már utaltam arra, hogy a demokratikus intézményrendszer egyre formálisabbá tétele mellett alkotmányon kívüli és fölötti módszerekkel egy kamarilla (esetleg triumvirátus, Oroszországban >>Az Isteni Másfél<< ) kormányoz az ötletgyártó- és PR-testületté lezüllesztett "kormány" fölött: A Keleti Blokk országaiban a spekulalista lényegében bennfentes kereskedést folytat, a megkaparintott céggel a minden mozdítható lerablása és elkótyavetyéjén kívül stratégiai elképzelései nincsenek (hacsaknem arról a speciális magyar helyzetről nem beszélünk, amiben föld-ingatlant érdemes tartogatni a 2012-es únióspiaci felszabadításig...) esze ágába sincsen a dógozókat kizsákmányolni, elmehetnek tőle a rákba, a halál kaszájára avagy feődvárra deszkátárúni --- A spekulalista lényegében netokrata, azaz a netokrácia eredeti tertalmából lezüllött neto-kommunikációs-korrupció haszonélvezője. A Keleti Blokk országaiban a cégek átláthatatlanok, a cégátláthatatlanság nyugat-keleti irányban egyre fokozódik, a spekulalista netokrata szemrebbenés nélkül szinte vagyontalannak, ex-vállalkozónak vallja magát vagyonnyilatkozatában, csak a hülye elavultkapitalista adózik. (A keleti blokkbéli közember vállalkozót max addig a sekélységig tud elképzelni, hogy az ül, mint főnök, az irodában egyik kezében a combja, másik kezében a mellye a beírónőjének, és kétpofára zabál...) Így aztán a lekommunikálásban "tiszta" spekulalista szemrebbenés nélkül tarthat szónoklatokat az adómegkerülők ellen, sőt,   pénzeltet az államkasszából népnevelő agitpropot, miközben a legnagyob adómegkerülők egyike. (versa viszont Dr Kapolyin á netokretto  röhögni szokás, mekkora marha, mennyit adózik a vén kapitalista majom...)  A netokrácia a "nagy demokratikus világ-álom"-ból az egyszerű és tömeges átbaszás puruttyája lett, hoax-galaxis. A mostani 'álságban pl mindenki a büdös kapitalisták bukását ünnepli. Mert a spekulalista kedves, aranyos fiú, ő nem visz el egy egész céget, mi a fasznak, ő csak a lényeges mozdítható tőkelemeket, kp-tartalékot, anyagiakat promt elnyomja, ami a hátizsákjába belefér, visz [buffalobill-technika], nem fizet 2-10-20 alkalmazottnál többet, több cége van, mint alkalmazottja, cégei általában dosszié-méretűek, esetleg könyveléstechnikai okokból tart egy fizikaikiterjedésű pénzmosodát.   Többet költ korrumpálásra (az információért lefizet embereket az államapparátusban és a bankrendszerben) mint foglalkoztatottjaira. Ha időnként rövid időre (a lenyúlási szakaszban) mégis foglalkoztania kéne, ahhoz keres valami állami foglalkoztatási alapot, amit lefejhet.

Fázisai:

1. Állami tőkeinjekció adatása a kiszemelt nagyvállalatnak.

2. Kamucéllal megvásárolja a kiszemelt céget egy nem   "befektetői csoport". A klasszikuskapitalista lefosztási-és széjjelrablási eljárásban szakmai befektetői csoport a vállalat piacáért kamuz a vásárláskor, csődbe viszi a céget, bezárja és a piacát lenyúlja. A spekulalista azonban nem szakmai befektető....

3. Azonnal lenyúlja az állami tőkeinjekciót, majd különböző ürügyekkel hiteleket igyekszik még kicsalni. Mindeközben a vállalati menedzsmentet beeteti azzal, hogy új és szebbjövő virradt a cégre. Kanyarodjunk erre a szóra vissza, mert a hajdúbétizálás "őszinte, feltáró" részében erről mindig szó esik, hogy hát jóemberek voltunk mi, csak nem értettünk hozzá. Akkor álljon meg a hullampapírtáblás menet és figyeljük a Cipolla bácsi más testrészeit is! Ugyanis ez fontos: Szakember-menedzsment működteti a céget, akik értenek ahhoz, hogy a beszálítónak mivel kell indokolni az export II. osztályt s aztán azt a libamájat pedig hogy lehet eladni Premium-kategóriában. Ehhez a spekulalistának nem is kell értenie, hiszen ő elsősorban az elkönyvelésen tevékenykedik, hogytehát az emitt befolyt fizikailag megtapasztalható értéktömeg meg az amott befolyt vételr és egyebek, meg emitt a semmi-tljesítések folyamait kvázi-teljesítésekkel és ... khrm.. számlákkal hogyan lehet lepapírozni úgy, hogy a részvénytársasági könyvelésben veszteséget lehessen kimutatni. Magyrországon evidencia, hogy a részvénytársasági forma egyik célja az, hogy az ostoba baromarcuaknak, akiket becsaltunk , ne kelljen osztalékot fizetni, egy "nyilvános részvénytársasági mérleget" ma Magyarországon még a Joshi Barat meg a Mónikasó nézői szegmense se tud komolyan venni néhány pillanatra sem. 

4. Tehát spekulalisták senkinek nem fizetnek, miközben a vállalat könyvelőművészei álveszteségeket kreálnak és kamuköltségeket mutatnak ki. Miután az állami tőkeinjekciót a saját kockázatára közvetítő bank rájön a turpisságra, hogy a menedzsment nem kondícionálni és szakmaibefektetőnek továbbadni akarja  n-nagyságú haszonnal a céget, hanem a mintegy 20n-t kitevő mindenféle mozdítható lenyúlása után csődöt jelenteni, egy strómannak eladni a céget, tehát nagy tapasztalattal   szevasztavasz, nem folyósít több kölcsönt a spekulalistáknak. Az amortizáció a keresetlen úri tréfák egyik formája, pl nem izomtiboralakú, hanem nagyobb arc vállalkozók már nem saját házukban laknak, hanem céget alapítanak a megépítésére, egy másik céget meg az üzemeltetésére, és a márványt, üveget, örökanyagokat, orvosiműszertechnika szintű uszodaberendezéseket könyvelésileg amortizálják, nulláraírják, sőt, az " üzemeltető céget" eladják egy másik dossziécégüknek, ahol az veszteséget képez tehát, és a többi, a többi. Miközben lebaltázzák a takarítónőt, mert pettyet hagyott egy helyen a fizikaivalóságában  karcmentes, de könyvelésileg nulláraírt fürdő-fitnessz komlexumon. Ezzel a képlettel semmi baj addig, amíg megmarad a szokásos vállalkozói szférában, moralicce viszont eléggé szahara, ha ilyen csávók réthorikai tökéllyel orálnak adómegkerülők ellen vagy adóügyi kommandót vezényelnek milliós volumenben gyakorlatozó kiskereskedőkre... 

5. Konkrétan a HAjdúBÉT esetében a naggyakorlatú fosztogatóknak először kellett szembesülniük -szint szó szerint idézem a lefosztást vezénylő menedzsert- hogy emberi tragédiák vannak a "vállalat sorsa mögött". Vagyis a sok fogatlan, büdöspofájú gumicsizmás barom ott abajog meg tüntet. Ez azonban nem zavarta a cégkonglomerátumhoz strómanként a nevét adó "tulajdonos"-t abban a cinikus hivatkozásában, miszerint a veszteségeket egy bizonyos határig vállalták és ők is buktak annyit, mint más szereplők.

A dolog szépséghibája, hogy a bukás nem valós, hanem könyvszerinti, és az "elbukott pénz" nem az övék volt, hanem közvetített állami hitel. Vélelmezhetően a könyvelési trükk pedig olyan ócska, hogy külföldi, pártatlan könyvvizsgáló fél nap alatt átlátná azt, amit egyébként a könyveléstől eltekintve pusztán az eseménysor is elárul. Tőkeerős csapat jelentkezése, konszolidáció igérete, új üzlet bizalom, megrendelések, nyersanyagfelvásárlás, termékértékesítés, konszolidációra igényelt hitel felvétele, szinte nulla beruházás, beszállítóknak nem fizetni, semmit se fizetni, ami befolyik, nem folyik ki, csak sajátzsebre, ezt az egészet "kreatívkönyveléssel" átláthatatlanná tenni, és a csődbüntett vádja elkerülésére eladni a céget egy  strómannak, akinek úgyis mindegy.

 

Cikkzárta után érkezett az info, amiszerint a végjátékban a HajdúBÉT egy stróman-felvásárlócéget iktatott közbe, a legnagyobb tartozás-százmilliókat az halmozta föl papíron, gondolom, hogy ez volt a megoldás ahhoz, hogy látszatra tiszta kézzel passzolják a lefosztott céget a Wallis-os jógyerekarcóak a strómannak akinek a csődtömeget lepasszolták.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr631036937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekkerjoz 2009.04.08. 07:09:57

Ezért lesz jó miniszterelnöknek a faszi.

bunko_jobbos 2009.04.08. 18:39:21

Az asszony kérdezte, hogy kis korában hogy becézték? Gordonka?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.09. 03:26:57

kapolyi is épp most üti meg a bokáját némi hatalmi pofabefogatás közben, mert szintúgy offshore cégekkel keringőzött.

magyar-magyar szótár 2009.04.09. 04:50:35

@ekkerjoz: Igen, Vitányi Iván bácsiék már 2001-ben beettek egy ilyen dumát, hogyaszongya, a magyar Hodorovszkij, miután agyig teleszítta magát majd pénzzel, akkor az ő betyársága jó lesz nekünk országosan, hogy amint az APEKKOK agyát széjel tudta szopatni, majd a Zónijónál is kavar. Csak az első mérlegbeadáskor, 2005-ben figyelmeztették a Magyar Hodorovszkij*t (Kleine Ország Kindili Fischili) hogy ezeket a fajta mérlegbéli átbaszarintásokat a Zónijóban már 1992-ben únták. Szóval más az ágy és más az élet, azok a mérleghamisítási trükkök, amik ideheza újnak számítanak,Nyugaton már a 70-es években kimentek a divatból és könyvelési trükkben retro nincsen.

Az is különbség, hogy Hodorovszkij fizikaikiterjedésű cégbirodalmat épített, nem pedig dosssziécégkonglomerátumot, amin csak "pamutbojt" a kamu fizikaicég.

ekkerjoz 2009.04.09. 07:10:28

@magyar-magyar szótár: De látod, az egész maszopban nincsen jobb jelölt őnála, basszák meg. Egyszer érnék fel ésszel a zenberek, hogy pártokra szavazni minálunk senkinek nem éri meg, mert a pártok nem a társadalmat képviselik, még a választóikat se. Csak a pártkatonákat, meg a pénzarisztokrácia egy igen karcsú részét, ami kb. ánusz-szerűen szűk.
Akármelyik pártot nézed, megyei szint alatt már nem éri meg nyomulni, pártszínekben polgármesterkedni például. De megyénél nincsen felelősség, van viszont rálátás, abból lehet keresni. Följebb meg egyértelmű, mindenféle tagozatok élik fel a pénzt, amit te is megfizetsz, adódon keresztül.
Szóval, ideje lenne a választási törvényt frissíteni, a pártokat zárójelbe tenni, és csak személyre szavazni, akit akár vissza is lehetne hívni.
A közigazgatást áttenni OGY. állandó bizottsági hatáskörbe, az első miniszter legyen köztisztviselő, pártonkívüli, szakértő, akár külföldi pógár.
Addig itt nem lesz rend, míg a pártok manipulálják a zenbereket, és csak felélik az Isten pénzét, de az sem elég nekik.

magyar-magyar szótár 2009.04.09. 08:25:48

Ügyesen előkészítette ezt a Kamarilla, mert pl a Kamarillára legveszélyesebb miniszterelnök-jelölt elfoglalt lett ugye... Mások féltették a szaros kis politikaitőkéjüket. Az MSZP nem egy párt, hanem kb, mint a szekfű szirmai.. A tervek szerint , majd, amikor győznek és az összes amatőr mehet feődvára deszkátárúnni, kitett volna az MSZP hat kisebb pártot is, némelyik maszopos joban úúútálja az eellen-frakciót, mint az ostoba és könnyen legyőzhető Jobik-ot, ami önellenhatóan inkább nekik sziveskedik a barmoskodásaival (és Kövér, jajistenem!)

Óvakodnék én azonban attól, hogy a Kamarilla bármely tagját MSZP-snek mondjam, kb úgy MSZP-s Bajnai, mint SZDSZ-es Kóka. És , hogy Bajnai MSZP-s? Egy dolop...

A zistenattanép meg még tapsol is a parlament megkisebbítésének é lezsarolható szavazógéezetté alakításához, jujdejó, kevsebben lesznek.. csak ezel egycsomagban benne a csak-listás rendszer. Innen megy magától: "Ha nem szavazod meg bazmeg, nem veszün listára vegy leteszünk a 212-ik helyre! "
Senkinek nem jutna eszébe egy alkotmányozónemzetgyűlés, mertugye a sajtómunkásság is a piacról él, innen csak a fizetési listákat tekintsd át, és gondolj bele, hogy melyikoldalon koncentrálódik nagyobb apanázs. És per kopf több pénz... Meg Mózer Aranka díj.
süti beállítások módosítása