tanárnőkategória -unikális formája az értelmiségiprostituláltnak. Szociológiailag feltáratlan, mint a nőnemű pedofilek esetei is. A szemléltetésül előadott történet valódi, megtörtént, íme: Vidéki, falusi tantestületben két jóbarátnő összejött az egyik kollágával, a hajlandóbbik férjhez ment hozzá, ám a barátság maradt továbbra is. Miután ügyesen lemásoltak hármasban néhány pornójelenetet, jelegzetesen értelmiséginői naív bájjal úgy gondolták, hogy a prostitúció könnyű pénzkereset , a gyors meggazdagodás útja. Föl is találták a spanyolviaszt, és nagyravaszan a közeli nagyváros nagy lakótelepén lakást béreltek a barátnőnek azzal, hogy majd szabaidejében az asszony is beszáll, a férj meg vigyáz rájuk. Nem is sejtették, hogy a kriptoprostitúció ezen formájának spanyolviaszkját rajtuk kívül csak azon a lakótelepen is legalább nyolcan felfedezték már.

Zárt kör látogatta a lakótelepen a csajt. Általában 5-10-15 vagy 20ezer Ft-ot kért. Inkább a falubéli, gazdagnak gondolt vállalkozókat szervezték be, de hát azoknak is voltak jóismerőseik.. egyre bővült a zárt kör. Több, mint egy évig hawájj ment a bolt, a csaj nagyon belejött a munkába, megtanulta a szakmai fogásokat, pl meló előtt beöntést adott magának, intimfertőtlenítőket vásárolt, meg egyebeket.

Egy nap a pénz bekaszálására érkező férj holtan találta a barátnőjét. Gyilkosság. Pánikba esett.. a rendőrség nyomozói simán ráverték a balhét és lecsukták, mint a malacot. Amikor megjelent a hír a helyi újságban erről, akkor a gyilkosságot kitervelő és végrehajtó fiatal félértelmiségi pár (kifigyelték, hogy a nő zugprosti, és azt hiték, milliókat fognak találni a lakásban) , egy lány és egy fiú, huszonéveik elején, jelentkeztek a rendőrségen azzal, hogy az ártatlan férfit engedjék ki.
 
Természetesen senki nem tanult ebből az esetből, ma is nők tízezrei hiszik azt, hogy a prostitúció könnyű pénzkereset és a gyors meggazdagodás útja, aminek révöblében majd szép kozmetikaiszalon és fodrászat vagy drága butik tulajdonlása, fiatal lányok alkalmazásközbeni élvezetes gyötrésén élhetik ki sérelmeiket, meg hawájj  várja őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr55787974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RéCica (törölt) 2008.11.25. 19:01:04

nagyon zavarnak a helyesírási hibák, a prostis történetet meg nem értem igazán...

pislogi 2008.11.25. 19:14:14

Nagyon gyenge az egész poszt!

nórmális? 2008.11.25. 19:36:12

Hány cikket kell produkálni 1 hónap alatt, hogy meglegyen a fizetés?

dr. Wilbur Swain 2008.11.25. 19:38:55

szerintem meg kurvajó
és Jézusnak igaza van

Tandrás 2008.11.25. 19:44:49

hát ez orditó hülyeség

utini 2008.11.25. 20:03:43

Nem értem, minek ír posztot az, aki nem tud írni...Helyesen sem.

tibor2 · http://e-karpatalja.blog.hu 2008.11.25. 20:10:21

nem hülyeség, van ez így, csak annyi, hogy ez mind bűncselekménynek is számít. Ha már kurva, akkor legálisan lettek volna azok, csak akkor cikkesebb a meggazdagodás, mert az olyanokra nagy adókat vetnek ki.

Kúrcsány Ferenc 2008.11.25. 20:15:31

Ekkora barmokat! Minek jelentkeztek a rendőrségen?

Kúrcsány Ferenc 2008.11.25. 20:16:48

Amúgy a ribancz jól tette hogy beöntést adott magának, az mindenre jó, a Svejk óta tudjuk.

Közöd?? (törölt) 2008.11.25. 20:33:04

eleve marhaság mert nem minden kurva végzi így csak elenyésző kisebbség. megölhetnek akkor is ha normális nő vagy.

Berger 2008.11.25. 20:33:51

ezt én egyszerűen nem értem! Mi történt?

Bender Log 2008.11.25. 20:47:21

Ez nem Szolnokon történt meg évekkel ezelőtt véletlenül?

liderc 2008.11.25. 20:55:35

Közöd: azért valljuk be, kisebbe eséllyel ölhetnek meg, ha kissé konszolidáltabb életet élsz...

fantomböske 2008.11.25. 22:07:49

Kurvára igaz a post. Sok sekélyes, lusta, ostoba nőszemély hiszi, hogy vezet "királyi út" a sikerhez, pénzhez. Tanulás, megfeszített muka, több évi csiszolódást és "szívást" próbálnak meg megspórolni azzal, hogy a testüket árulják. Mert, dugni könyű és a befektett időre vetítve, baromira jövedelmező, ahelyett, hogy hasznos dolgokhoz értenének. Csak hát, természetes, hogy semmit nem adnak ingyen.

neandervölgyi 2008.11.25. 22:15:46

akkora farok aki ezt irta hogy nagyon nagy
sok ilyen csajnak akkora agya nincs mint egy tyúknak, akkor hogyan keresne másképpen pénzt? meg attól hogy ribancnak áll még nem kéne meglékelni a fejit vagy mit tudomén mit csináltak vele
auto is elüthet bárkit bármikor, és többen halnak meg balesetben mint ahány ribit elküldenek az örök hómezőkre

Feca 2008.11.25. 22:48:59

A poszt elég gyenge. Inkába a legősibb mesterség veszélyére mint nehézségeire hivja fel a figyelmet.
De van az egésznek egy nagyon bús olvasata is. Ha hinni lehet a történetnek, tanitónőről van szó. Akinek épp az lenne a feladata, hogy tanítson, neveljen,NE kelljen a lányoknak ilyen módon élniülk és végezniük. És a fiúkat is megtanítani rendesen udvarolni, ne legyen annyi frusztrált férfi.
És most jön a politika: ezért nem csak az egyén felelős, az oktatás is el van

AvgDvl 2008.11.25. 23:33:00

Ez egy veretes baromság.

Santer 2008.11.25. 23:34:51

Mi a rossebről szólt ez a poszt?

Santer 2008.11.26. 00:08:46

Bocsánat.

Elolvastam a blog utolsó egyoldalnyi posztját, és hát kurvajól szórakoztam.

kujoon 2008.11.26. 01:49:32

Már nem azért, de a legősibb mesterség a földművelés, nem? :D

Zaherska 2008.11.26. 02:36:18

apornnósok a legátlástalanabbak. szánalmas egy csürrhe. aki porrnózik vagy kapcsolatba kerül velük sikeres emberke nem lehet. van tömegvonzás és a szemetet vonzza be a szakma. minél nagyobb gátlástalan szemétláda valaki annál nagyobb sebességgel vonzza be és annál inkább nem tud kiszakadni soha. Sokan soha. Vagy ha igen az életben is egy gechiláda lesz mert sose volt más csak egy hazudozó kétszinű gecciláda. és az ország tele van köchögporrnósokkal meg a sleppjükkel

molaris 2008.11.26. 04:14:21

Van ez a "Vad csajok" című förtelem a Cool- on. Ott lemérhető milyen IQ- val és erkölcsi tartással rendelkeznek a mai fiattal lányok. Amikor fiatal voltam, mi az ilyeneket "bableveses"- nek hívtuk. Ösztöndíj előtt pár nappal már az is elég volt a "csábításhoz". Na ebben élen jártak a leendő "tantónénik". Gondolom megszokták.

justin 2008.11.26. 06:24:22

Nem csak a tanítónénik, sok-sok "köztiszteletben" álló bíró- és ügyésznéni is.

storyline :) 2008.11.26. 07:20:18

molaris 2008.11.26. 04:14:21

Mondjad lécci, hogy ez nem igaz!!!

Sir Zet 2008.11.26. 07:56:17

Attól még, hogy kinyírnak egy kurvát, a kurválkodás igenis könnyű pénzkereset a nőknek. Akinek stricije van, az persze lúzer, de aki értelmesebb, az nyilván önállóan intézi a kuncsaftokat.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.11.26. 08:39:13

a kurvalkodas igen nehez kenyerkereset, azt meg hogy ennyi volt a tartifa nem hiszem el, söt tudom hogy ez mar a pesti I.osztalyu több nyelvet beszelö prostik tisztelettdija, nem egy videki kurvae.

a szakma szakirodalma az egesz vilagirodalom, de ezt nincs minden kurvanak ideje atolvasni,pedig erdemes, mert csak a vilag valtozik, az emberek nem

ez egy maganyos buli, soha,de soha enm szabad tartsulni senkivel, de kifejezetten nem egy ferfival ,mert az veszelyes.
ennek a szakmanak leteleme a diskrecio, senkinek nem nem szabad tudni, hogy mivel foglalkozik a szomszed mert a kuncsatftok sem szeretnek olyan helyre jarni, amiröl a fel varos tudja, hogy ott egy kurva lakik

jo ha a prostinak van valami alibi munkehyelye, amiböl a szamlait fizeti, mert a piac eleg hektikusan müködik, sokszor napok is eltelnek, hogy semmi, aztan meg telihold, es csak kapkodhatja a telefont

amugy meg a legtöbb nönek a sajat ferje tekeri ki a nyakat, tehat hazassagban elni (a statisztika szerint) veszelyesebb, mint prostinak lenni

peti 2008.11.26. 08:48:27

Pff...ekkora baromságot. Látszik, hogy a blogíró még életében nem volt ilyen körökben; nem volt még prostinál, stb; csak prédikálja a hülyeséget és leírja azt, amit a Bors-ban olvasott... Szánalmas.
Több olyan nő hal meg, aki nem prosti, csak szimplán a férje agyonveri; megtámadják az utcán, stb. Vagy: valóban prosti, de az utcán!
Kicsit tapasztalj már és járj utána a dolgoknak, mielőtt ilyen urban legend/hoaxokat gyártasz.
És ez az index címlapján? Ezek után szerintem valamilyen random generátor rakja ki címlapra a bejegyzéseket.

Reisz Manfréd 2008.11.26. 08:48:32

Zaherska 2008.11.26. 02:36:18
Pihizz el szépen, és amit írtál, alkalmazd mondjuk a vallási szektákra is.

Spiritmonger 2008.11.26. 08:52:52

na, látom, hogy kevesen vagyunk itt olyanok, akik valaha is igénybe vették a szolgáltatást, illetve dolgoztak ilyen jellegű műintézményben

nekem anno egyetemistaként volt szerencsém sofőrként dolgozni egy műintézménybeb, és ott azért láttam egyet s mást

a csajok legnagyobb része önként vállalja ezt a létet, mert rájöttek, hogy az eszükből nem tudnak megélni

a pálya amúgy teljesen nyitott és demokratikus, hiszen senki előtt sincs megtiltva, hogy bőven átlagon felül jól nézzen ki, hogy szeressen pénzért dugni, hogy éretten gondolkodjon, és el tudja választani a szexet az érzelmektől

hozzátenném, hogy hiába rinyál mindenki a "veszélyekről", a megkereshető pénzből, amit akár suli mellett is meg lehet szerezni, el lehet indítani egy életet, és kinek nem voltak ügyei fiatalon?

ez már nem az a világ szerencsére, hogy jaj, hírbe hozott a falu!

a megtérülés foka az anyagi síkon nagyon magas, nem véletlenül csinálják annyian

nem kötelező igénybe venni, nem kötelező csinálni

ismétlem, mindenki előtt ott a lehetőség, hogy férjük/pasijuk számára ugyanolyan vonzók legyenek, mint a hirdetésekben szeeplő lányok, csak le kell fogyni, el kell járni kozmetikushoz, szeretni kell a szexet önmagáért, nem szabad nemet mondani, meg undorodni, és ha ez teljesül, akkor nem jelent majd problémát

a legtöbb rinyálást a témában azok a ronda, kövér, szőrös nők csinálják, akiket nem dugtak meg tizenx éve

pedig lehet változtatni

nem arról kell kampányolni, hogy jaj, prostitúció, hanem arról, hogy a T. nőszemély adjon magára, törődjön magával, fejlessze magát testileg-lelkileg

persze, ez nehezebb, meg nem olyan kényelmes, mint szidni azokat, akik ebből élnek

irigység, ez a vezérmotívum

és a végére egy Zorall idézet:

"Minden nőben ott rejtőzik a qrva..."

SMS 2008.11.26. 09:27:52

Posztoló! Tanulj meg helyesen írni! Index az ilyen blogokat miért teszi ki?

KenSentMe 2008.11.26. 09:33:57

Azt nem értem, a helyesírás miatt miért rinyálnak egyesek, találni sokkal trébb helyesírással megírt címlapos posztokat is..

Azzal se értek egyet, hogy a prostitúció szociológiailag nem feltárt kategória.. szerintem ahány kurvapecér szociológus van, meg ahány segélyszolgálatos rabszolga, akik találkoznak leszakadt tündérekkel, azok már mindent kiderítettek a témáról, amit lehet.. és igen is, még a neten is szoktak erről írni, jól és igazat meg rosszul és hülyeségeket..
(pl. szoknyavadasz.hu/szoknyapressz/interjuk/qp.htm .. igaz, hogy ez egy másik üzleti szegmensről szól, nem a baráti körös működésről, de szerintem a lélektani oldalát jól bemutatja)

Azzal viszont egyetértek, hogy a kis írásod nem szociológiai igényességgel megírt poszt.. szerintem több kurva végzi alkoholistaként, mint ahányat kinyírnak.

magyar-magyar szótár 2008.11.27. 09:24:15

Mitől lett ennyi komment, feleim? Nem győzök válaszolni.
Azt első hölgynek: Lusta vagyok korrektúrázni: Ha kegyed ide kommentbe az Önt különösen bántó helyesírási hibámat kimásolja a megoldással, bejavítom.
A másik: Tudom, hogy az általános beállításban a prostituláltak Csúnya Durva Férfiállatok -tól TERROR útján szexuális szolgáltatásra kényszerített hölgyek. De hát nem mindig. Vannak nembonyolult könyvek, amik nem ilyen szar stílusban vannak megírva, mint ez a szösszenet, pl Updike Nyúlcipője.

Nem én tehetek róla, hogy tényfeltáró újságíróink halálra únják magukat. ÉS aról sem, hogy a közönség nincsen tisztában a prostitúció formáival. Bizony-bizony általános, hogy lakótelepeken, bérelt lakásokban szakszóval "szabadonfutó" nők játszanak az életükkel. Sőt, a "körömlakkszárogató" ágazatban is előfordul, hogy vakmerő nők azt hiszik, elég kiállni egy parkolóba és így-és így csinálni kiskezükkel. Igen ám, de minden szakasz foglalt. Minden szakasznak van őre. Rendőr, aki felelős, viszi a kólát a lányoknak, ha meleg van.

Az is jellemző, sok nő azt hiszi, hogy a rendszerben egy pár szexit [dugást] el lehet hazudni a féneknek (nem helyesírási hiba, tájnyelvi, ő helyett é) szaxiba és a különbözetet ridikülben hagyni-nem! A rendszer, mint a fodrászat/kozmetika úgy működik. A főnök válogat nap-mint nap a jelentkezőkben. Túljelentkezés van. Kényszerről szó sem lehet: Ki enne egy szakács főztjéből, aki botcsinálta? A főnök azt mondja: ebben a parkolóban naponta 30ezret lehet keresni. Tehát, ami 40ezren felül marad, az a tiéd. Ha noivember van, latyak permetez a kamionok szelével és este nyolckor nincs meg, csak 15ezer, akkor vagy a sajátjából kipótolja, vagy kint marad, hátha lesz még hat szaxi...

magyar-magyar szótár 2008.11.27. 09:25:20

Többeknek: Persze, hogy szar ez a poszt. Még vili! Hát milyen legyen? Született feleségek-es?

magyar-magyar szótár 2008.11.27. 10:03:42

Kedves Közöd?? 2008.11.25. 20:33:04
ö.. hát az unikális, az arra utalna, hogy ritka, mint a 70-es években vidéki kocsmákban az Unikum.
Sok-sok prosti élve jut el a nyugdíjig. Írhatnék békés történetet egy zöldség-vegyesboltos párról, a nyugdíjas strici és a legjobban dolgozó csaja, ott cigiznek a boltban, ha benyit valaki, csak zavarja őket..
nagyon jó sztori, amikor két csaj tíz év után pár millkával kiszálltak, megvették a fodrászatot, ültek az asztalon, benyitott egy nő, akkor (ide nem írom, miket mondtak neki...) szóval nem sok fejük volt egy nap, ezért unalnmukban visszaálltak körömlakkot szárogatni...

Olyan ez a kérdés, ugye, mint Az öreg, a fia, meg a Lada Samará-ja, az is baj, ha a gyerek ül a volánnál és az öreg tolja, az is, ha a gyerek tolja, ha mindaketten tolják hülyék, ha egyik sem, akkor nem haladnak.

Akkor lenne jó és érthető ez a sztori, ha nem lenne benne ennyi ismeretlen.

Intizar 2009.12.05. 00:58:37

Tisztelt Uram, gratulálok.
Határtalan örömére szolgálhatott, hogy talált egy ilyen történetet. Örvendezzék tiszta szívvel! MInden rendes pedagógus és egyéb meg::::ott kisember nevében szerencsét kívánok.

magyar-magyar szótár 2009.12.05. 06:32:40

@Intizar: Sajnos a történet mindennapi és banális és holnap is megtörténik. Van még sok más is, mondjuk 3 fiú meg két lány barátok, és alkalmilag, ha nincsen pénz, akor a lányok szereznek. Addig a fiúk felnyomnak pár kocsit. Mindenki úgy szerez pénzt, ahogy tud. Tartós kapcsolatba esik az apjakorú vállalkozóval, akinek gyanús, hogy feszt egy fiú Calibrá-jából látja kiszállni, de aztán jóbakerül a fiúval is és még ad is neki munkát, az egyik markolójára ülteti, sőt, vesz neki nehézgépkezelőit 40-ért. Most Ö következik, Ön a szakember: Prosti-e ez a lány, és a kényszerítésének a foka? (Súgok: a vállalkozóval csak gumiban...)

magyar-magyar szótár 2009.12.05. 06:33:11

@Intizar: akkor mégis megtalálta, szivem, köszönöm!
süti beállítások módosítása