Napok óta lesújtva mászkálok a disznók közt az ólban,annyira elkeserít Steven Spielberg utána se nézek,kivel rendeztetett filmje,amivel Lyndon B.Johnson-t fényezi.

"Ez mind disznószar?-ez a zöld sár,amit tolok?"

/M.Kiss Csaba/

Nagyjából egy délutánon át tudnék függőben védelmi beszédet tartani Lyndon B.Johnson politikájáról.

clbjcampaign-poster1.jpg

Az időszak,amiben a messzi Balkánon,valahol a Szovjetúnió egyik tagköztásaságában,Hungary-ban, a mai Borzanáriában  a cigány bányászok,téglagyári dógozók és építőmunkások egy alaménijom kannafedélből ittak a magyar munkatársaikkal és a NASA néger matematikusnőjének 1100 yardot kellett futnia, ha szinesek által is használható WC-be akart.

 

A Szovjetúniót csupa masszív idült alkoholista és az USÁ-t detto az alkoholisták kormányozták.

Az a sok-sok piszkosmunka,amit egyenként és a rendszerbe ágyazván...ö...eee..meg lehet magyarázni.Van rá mentség.Kilehet mutatni jószándékot. 2014-ben a FIDESZ-re szavazásukat bevallani merészek a csődbőlkivezetésre hivatkoztak.

2018-banalig mertebárki is bevallani, hogy a FIDESZ-re szavazott,pedig mezőgazdasági oligarchák párthovatartozásra tekintet nélkül,szerintem a megveszekedettség vadaiágnes dagonyájából is, arra a 2 mp-re:a FIDESZ-re ikszelt,ha földbirtokos-állattenyésztő.

Mit a néger matematikusnő ONLY COLOURS pisilnifutkázása   az USA  polgárjogi törvénye több,mint kéthónapos obstrukciójához.

 

Nyilván Spielberg élvezettel képzelte el a mai milyen füleket már, ahogy borzolják a szavak,mint Déli Demokraták a polgárjogi törvény ellen. Demokraták szidjggyák a liberálisokat. Egy legalább négyosztatú képlet. Ha a maffiákat meg a maffia alakú szakszervezeteket nem számolom.

 

Nyilván tudnék mit mondani Spielbergnek pl a zsidókról,mert annak lenni elég volt az USÁ-ban katolikusnak is.És néha:Sőt. Semmivicc nem lenne abban, ha azt mutatnám Spielbergnek, hogy Szovjetúnóban a szöv.  hiv. elf. antiszemitizmusnak akár párja is lehetne az antipápistaság (még a vallásos négereknélis.)

 

Részeredmények vannak,én is pompásan szórakoztam a  kis,libasoros stadion alakúcska körbe-körbe tüntetéseken,kontra a mai Rise Up!-okkal.

 

Hoppá,véletlenül maradt-e ki Bobby [Keneddy ] megölése?

 

Szerintem? - dehogy...

És ami Piszkos Munkásunk, akiről a riporter G.Márqueznek  Kádár egyik sajátkutyája annyit vakkantott oda, hogy lehet,Kádár elvtárs belekopik a rendcsinálásba,akkor majd lecseréljük.Kádár 1956.utáni munkáját a sajáthíveipiszkosnak, bár,de szükségesnek mondták.

 

Spielberg olyan...khrmmm...kontextusba helyezi a mesét,mintha Robert S.Mcnamara csinálta volna a vietnámi háborút. Mintha a kutya csóválta volna a gazdát-akimaga is egy  rod volt a képletben . Ami Piszkos Munkásunk "konkrétan végeztetett ki" embereket,Johnson csak hagyott meghalni embereket és küldött katonákat és hát a katonaélet,meg a hazáért a mit is-műfaja,ugye.

Nem tudom,mennyi volt Spielberg vállalásából az aktuális politikai szolgálattétel,nyilvánvalóan nem kevés -nekem az egyötöd is sok.Hümmögök persze,a piszkosmunkák,amiket valakinek meg kell csinálni csőgörényszagban.

Maga Johnsonné, ha belegondolunk, Lady Bird mennyi piszkot nyelt,neki az volt a munkája kb,ami Nixonnénak is,az így a filmből nem domborodik, hogy piált-e annyit,mint Nixonné.

Vagy húsz jelentősebb Johnsoni Arany turha is feldolgozásra került, az egyikben  a szülészorvos piszkos munkája jelenik meg,ahogy a cipőjével széjjelhordja a szülő anya vérét. Vérben és mocsokban.

 

Nixon Intézet is létezik,na,az lehet valami elképesztően piszkosmunka,abban dolgozni. Nixon emlékét ápolni.

Talán,ha Oliver Stone-nak birja a gyomra a Nixon film után és megcsinálja Johnson-ról is.

lbj.jpg

A 65 éves Johnson-t eljátszhatná a 78 éves de Niro.

 

Napok óta nem tudok rájönni, hogy Spielberg célja a megbízás teljesítésén kívül mi volt. Bidennek..kb annyira ereje teljében piszkosmunkásként  részfeladatai voltak,Koszóvó meg a foskavarás Kijevben,Ukrajnában.

 

Még szerencse,hogy 2075-ben már nem lesz filmgyártás Biden brandjét kitalálni. Majd valami videoklipben...

 

Érdemes lenne Orbán piszkosmunkáinak a dandárját úgy modellezni, hogy a 37 neve kitalálásainak piszkosmunkáiból elveszünk. Hátmég a szelektív ténykezelés piszkos munkái,amikben be kellett nyalnunk, hogy a RendszerváltásMaffiája a tényleges piacipozícióik szerint 2%-ot sem vivő olajezredesek voltak,jaaaj. Csakhát.. ehhez...írástudók kellenének és lassan olvasnitudóink sincsenek már...

"Ha száraz lábbal átgyalogolnék a folyó vizén, azzal basztatnának az újságok,hogy nijemá,nem tudok úszni!"

/Philty Rod/

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr5016506216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása