2021.04.20. 12:45
Szenilis Demokraták Szaósölklab Harmincmennyimár De Téllegév!
Március végén a néha még fiatal demokraták szövetségének alapító atyái palmface mászkáltak Orbán bácsi tükre miatt:
most azonban megkapták életük legégőbb ajándékát:
matricákban A Régi Dicsőségük Homályába Fúútt Mondatokat
Fel kéne ragaszgálniuk az autóikra.
Politikabuzi körökben is megoszlanak a vélemények,egyes szélsőségesek szerint a grácibetegségekre szedett kedélyjavítók interferenciája a szokásosan a fejébe szállt éppen aktuális dicsőségének [-> átoltottsági adatok] a gőzével,tetejezvén a ráizgulásra, előre a möccsökre.
Megveszekedett maradékhívei,persze ők is basznak kiragasztani a matricákat, odavélnek,hogy Viki bácsi az ellenzék agyaiban hiszi ezzel megforralni az agyvérzsírt. [->politikaikommunikációs provokáció]
Én megvárnám, hogy Hajdu biztonságifőnök megengedi-e a Multivanokra kiragaszgálni Tippem:Nem,nem engedi.
és
Anikó néni,Orbán apó kérlelhetetlen belsőellenzéke is kiragaszgálja-e a szaladgálósautójára. Tippem:Nem,nem,ő mégúgy sem,soha.
75 komment
Címkék: személyi kultusz nagyidai cigányok übüiád Borzanária ÖDESZ szaladgálósautó Szenilis Demokraták Szósölklab
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Coco néni 2021.04.20. 20:57:55
Nem, továbbra is szabin vagyok, de emiatt muszáj volt beköszönni.
A régi Dudi hangján végre valami.
Előkrerült a humorérzék :D
Amúgy ez tuti? Vagy te találtad ki?
Persze hogy nem ragasztja ki. Hiányzik neki hogy letörjék a visszapillantót vagy szarral kenjék be az ablakokat? :DDD
De tényleg van ilyen matrica? :DDDD
neeeeeee
Übükirály irigy lesz :D
Frick László Intézet 2021.04.21. 04:49:43
Remélem,most már kezdesz majd kapisgálni valamit... Azon kívül persze, hogy a "Kevesebb Több! az nem a gyak.hamutartóbűzt lehellő, hetente 1-2 alkalommalteljesmosdó,lábat hetente 3-4 alkalommal,ha mosó Coco találmánya, aki csak elszerezte valakitől.
Coco néni 2021.04.21. 08:08:19
Jövő heti témaként szívesen látnék (és kommentelnék) egy hasonló stílusban fogalmazott cikkcsit az "elveszti közpénz jellegét" alapítványokról.
AMúgy azon is jól szórakoztam, hogy az ideiglenesen (mint az oroszok:D) nálad állomásozó OrangeArmy kommentelőtársak az ilyet szkippelik, nem szólnak hozzá inkább, porszem került a megszokott sémába, láthatóan mi ketten értünk egyet valamiben.
Ja, ez is egy olyan téma lehetne még amiért rövid időre szívesen megszakítanám a szabim, átoltottsági adatok vs "megmentett emberéletekben mérjük"
Az átoltottsági adatok, igen, elismerem, az OKÉ
de ismered a viccet a rabbiról meg a beteg libákról...."pedig lett volna még pár écám" szóval én ezt érzem a járványkezelésben, ötletelgetünk, ötletelgetünk, a betegek meg sajnos sorra halnak :((
Serény Vélemény 2021.04.21. 08:42:12
AZ ő egyik kevéssé meglepő állítása például az, hogy a szoci éra (a rendszerváltozás előtti) utolsó éveire a magyar államadósság háromszorosa került mindenféle magán off-shore számlákra.
Értem a kötelezően alkalmazott tökéletes és azonnali kettősmércét, amit alkalmazni kell, de akkor is, hogyan tudod összeegyeztetni azt az aprópénzt, amit a fideszhez ragasztott "elveszti közpénz jellegét" jellegű lefele nyúlások, meg a sehova sem ragasztott, még az ősi kádári rendszerben elkezdett offshore-ozás állami és titkosszolga eszközökkel jól megpsékelve jelent?
Még egyszer: B Zs állítása szerint a teljes magyar államadósság háromszorosa. Ha gyököt vonunk belőle, és még ráadásul el is osztjuk kettővel, meg tízzel, még az is nagyon-nagyon-nagyon sok pénz, és a teljes '90-es évekre jellemző magyar infláció például nagyon nagyban ennek a pénznek a magyarországi hiánya miatt volt.
Namost ebből a pénzből finanszírozták állítólag a privatizáció azon részét, amikor külföldi tulajdonba sikerült eladni olyan stratégiai ágakat, mint pl a vízszolgáltatás.
A tőkehiány miatt -- volt a hivatalos szlo-gen.
Frick László Intézet 2021.04.21. 08:44:06
-amit itt olvastál,te ugyan akartad látni, viszont az Azt írja az újságg űjságjaidban nem olvastad -ugye!
-a közpénz a Nagy HAnnibalSzótár szerintakkor is közpénz, ha amerikaiés Dollár és eredetileg az USA Kongresszusának Demokrácia fejlesztési keretétszéjjeloszti CIA azt is képzeli,hogy ezekbőlaz amerikaiközpénzekből diplomáciai galibák elkerülésére alkalmasan lehet belügyekbe beleavatkozás,különös tekintettelmost Navalnij kiválaaasztására az Orosz Párhuzamos Parlamentből.Amiről szivesen megismernénk orosz liberálisok véleményét,mit gondolnak arról,hogy a populista naródnyik sovén ésdemagóg kirekesztő revansista jobbos navalnij nekünk ebből az amerikaipénzből van eladva "liberális"-nak
A közpénzünk felhasználásárólaMagyar Népnek a következőévekben lett volna esélye jobbat dönteni, csak kellett volna hozzá un Ellenzéki Akarat:
-2012. Snitt elökúr bukása
2014. OGY választás
2018.OGY választás
Amibőla 2019-es Önki'-re a Szivárvány Koalícióösszeállása pillanatáiglehetett szépítő a hazugság arról, hogyan csalOrbán ésmennyire betonozta be magát-
2018.márciusra nem tudott az a Szivárvány összeállni,amiszeptemberre főleg.Ez voltaz Ellenzék összes hazudozásainak a leleplezése.
Elkellett volna mennie a Hallgatag Többség millióinak Orbán ellen ikszelni.Az gatyarohasztó naivitás, hogy a Veletek Lévő7 Millióhallgatagot Orbán nemengedte Orbán ellen ikszelni
Frick László Intézet 2021.04.21. 08:47:48
Ez hasonlatos a Házon kívülstbjában bemutatott cserbenhagyottakra.
Az a lényeg,hogy mind,aki meghal,szerinted,Orbán miatt haltmeg.
Mert haOrbán,én rövidre zárom a felesleges rugózást, van megoldás,amit Portugália csinált, az 1-etlen 1megoldás,mert a tesztelés,az nem az. Sőt. Leteszteli magát negatívra,elmegy a bótba ésfelszedi a fertőzést majdmásnap szórjadetünetei :
-soha nemlesznekEredeti Covid
hónapok múlva lesznek Mutáns Kovidok
Innen folytasd:A Gecimegcsinálja a Portugálmegoldástés TOTÁLIS KARANTÉN
folytasd
azzalis,amit te erre olvasnál az Asztirta az úúúság-bó
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.21. 09:03:21
Frick László Intézet 2021.04.21. 09:34:36
Részeredményeket lehetett volna elérni, ha az ellenzék nem a Somogyi Zoltáni Félelmeinek él.MiszerintOrbán,ha kezeli a járványt,akkor győz 2022-ben.
Maguk a gecik vezették le a 444-ben, hogy még ha győzne is Orbán,de2/3 nélkülmire ugyan.
Másrészt itt vannak a példák,2014 ésdefőleg 2018.amikor egyáltalán nem is akart nyerni az ellenzék.
Most úgy látom,hogy az Ellenzék már látja,hogy nemkéne nyernie 2022-ben sem.
Ettőlmég dönthetnekAmerikában másképpen,de azért van itt annyi csicskájuk,akikre hallgatnak,hogy meggyőzhetikőket.
2022.NEM ORBÁN KEZÉBEN VAN
Orbán valamit nivellélhat -de akár még lefelé is.
Politikatudományilag önmagában..Én,ha engem fizetnek tizedannyi pénzért elárultam volna a titkot, szemben Somogyi véleményével:Sose biztos, hogy ez a Somogyi típusú hogyannemtudjukeztmegoldanizásnyerő lesz. Akár:vissza i csaphat.
Mint azt árilis eleje ismutatja,az Ellenzék nyílt vakcinabüdösséges hujjajázásának a sunyi,áttételessuttó utalásossá variálása a szájával buzdít az oltakozásra,a hülyéivel meg uszít a kínai vakcina ellen.
Serény Vélemény 2021.04.21. 10:07:06
(És még a vadászgépeket is belengette Viktorunk.)
Frick László Intézet 2021.04.21. 10:09:09
de azért:
A napokban a Debreceni Köztemetőben a ravatalozó mögé egy hűtőkonténert állítottak fel – írja a Debreciner. A helyi portált az üzemeltető A.K.S.D. Kft. arról tájékoztatta, hogy az április 9-én üzembe helyezett hűtőkonténer „átmeneti kapacitásbővítést jelent”, 116 helyett 156 elhunytat tudnak fogadni.
Aztn kifelejtettéka "tudósításból" hogy aztán végül nemlett szükség a konténerre.
nem egy kamionfélpót,de azért valami.
Naugye.
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.21. 11:19:09
Coco néni 2021.04.21. 12:35:05
csak rövid válaszok, én, veletek ellentétben melózom
1. Soha nem mondtam, hogy CSAK a potri miatt halnak meg, azt mondtam, hogy sokkal több ember meg lehetett volna menteni. És mikor azt hitte, hogy ez menni fog, akkor "megmentett emberéletekben mérünk" kb február óta meg ki tud több palacsintát megenni és hasonlókban mérünk.
2. Javasolnám átnézni Pióker Ignác önéletrajzát a témában, az értelmetlen versenyzés kategóriában.
3. Nem igaz, amit a nyugati statisztikákról írsz, önbecsapás, pl. a németek pont azt a fajta stat-t vezetik, mint mi, és még számos ország pont így mér. És brit mutáns is mindenhol van.
egy újabb közmondás:a rossz táncost még a tökei is zavarják
és a futóversenyek kedvelt mentegetőzése: ellenszél volt. És a többieknek nem? :D
Frick László Intézet 2021.04.21. 12:35:51
Szerintem a karantént csak azoknál a népeknél lehetetlen bevezetni,akiknek plapriri füvére vagy a hó-a 6-8szava van,de arra, hogy freedom 1 se.
"Nincs szava népünknek a szabadságra,mert nem ismerte a rabságot,amihez képest szabad lehetett volna"
Coco néni 2021.04.21. 12:40:43
a potrohásnak mivel pontos menetrendje volt, mikor mennyi oltás jön,NEM lett volna szabad januárban elengedni a járványt, hogy majd legfeljebb gyorsan oltunk. Ez kb. 10 ezer emberbe került. Vagy még többe.
Portugália egy vidám, mediterrán ország. Miért gondolod, hogy szabálykövetőbbek vagy higiénikusabbak ott az emberek. Ha ott meg lehetett csinálni, akkor itt is. Lásd még Izrael. Vidám, mediterrán ország. Tele olyan ortodox zsidóval, aki aztán tényleg semmi szabályt nem tart be, csak ami a talmudban van. És mégis az oltások előtt is meg tudták fogni a járványt.
Osztrákok - gemüntlich, és Bécs tele szerbbel, oroszzal, arabbal, törökkel. Semmivel sem fegyelmezettebbek a magyaroknál. És ők is meg tudták fogni oltás nélkül a járványt.
Coco néni 2021.04.21. 12:43:27
fasza képek
minek fasza kép, mikor ott a hivatalos, állami statisztikában a szám, 26 ezer áldozat. Milyen képet szeretnél. Ők maguk, közlik a hivatalos oldalon. És erre kb 10szer válaszoltam már, pont ezt. Ha kezdesz feledékeny lenni...tudod, vannak tabletták és készítmények. notesz, telefonos jegyzet...írd fel.
Frick László Intézet 2021.04.21. 12:46:19
Akár hogy bűvészkedel,kiragadottságokkal "érvelsz."
CSak ismételni tudom:Ajárvány fő tanulsága, hogy még egy arróleddig mit se sejtő bezzegosrszág társadalma sem uniformizált éspláne nemeurouniformizált.
A halálos adatok számába belejátszik az a két tényező,amit nemakarsz látni:
-az ország lakosságának az ÉPPEN AKTUÁLIS általános eü állapota.A proletárjaink,majdnem 2millióember,eü állapota katasztrofális,mondhatom, hogy a társadalom 20%-a .Ezek az emberek szartak bele leginkább az egyéni védekezésbe is,az teljesen kizárt,hogy a kibaszottmaszkját az orrára felhúzza.
Ez persze kihat (majd) a vakcinák hatékonyságára is,hiszen 40 éveseik a középosztály 70-90 éveseinek felelnekmeg.
A másik,amit aKSH (te hiszela statisztikában,mint tudományban) szakembere mondott:
Kimutatható a halottak növekedsének a száma abban, hogy emberek rosszullettek,de a vírustól valófélelmükben nemmentek orvoshoz:
Most figyelj:
Hollandiában vagy Németországban rátelefonál az orvosára és akkor az telefondoktor.
telefonálj márrá Dr Komáromi Zoltánra, hogy mondjon valamit telefonba.. vagy a Megkérdeztünk Orvosokat további öt orvosának is.
Magyarországon az orvosok zöme sértésnek veszi,még testvér-jóbarát orvosom is sértésnek veszi,ha telefonon kérnék diagnózist.
Egyszerűen
ez egy igen kényes kérdés és még te is szelektív-ténykezelsz itt.
Nem hiszem, hogy a te gyűlöltellenségednek többáldozat száradna a lelkiismeretén,mint az Ellenzék sunyi propagandájának,pla Megkérdeztük Orvosokat féltucatjának.
Amit nem győzök elégszer ismételni
1000 orvos gyűlöli legalább annyira a potrohást mint te és a 6 Megkérdeztün Dr Orvosokat.
A MOK egyes emberei ,mint a PDSZ küldetéstudatosan propagandáztak,másokmeg úgy voltak vele,a Geci elég bűnt halmozott fel ahhoz,hogy a koviddalhirigelésnélkülis lelehessen váltani.
Ésmpst jön a java:
Hirigelhetnek
ha VALÓJÁBAN az Ellenzék nem is akarja majd most sem leváltani.
Erre kérek most márnem tudom hanyadjára választ.
Ne sunnyogd el.
Coco néni 2021.04.21. 12:48:11
a témához
kérdezem a vádlottat, mit tud felhozni mentségére
Tisztelt biróság, nem én vagyok az egyetlen zsebtolvaj a 6os villamoson, ott van még a Metsző Józsi meg az UjjasIrénke is, az egyik zsilettel dolgozik, a másik csak kézzel. Jó, én is ipari méretekben lopok, de ők is.
Serény Vélemény 2021.04.21. 13:49:13
Kb iszonyat sok minden érdekel, és nagyon kíváncsi is vagyok egy csomó mindenre, de.
Tudod ez olyan, mint Adónia esete Abisággal.
A király (Salamon) anyja, Betshabé talán meg sem értette, hogy ha Adónia megkapja a Súnemi Abiságot (értsd: feleségül), akkor abban mi a rossz? (Ez egyébként ilyen női gondolkodásmód, a második lépés már nem számít.)
Törvény szempontjából egy határeset, mert Abiság úgy volt Dávid ágyasa, hogy közben nem lett a szeretője.
A király (Dávid fia) Salamon azonban azonnal tudta, hogy ez az egyszerű lépés: a volt király szeretőjének a feleségül adása a király elméleti trónöröklési listájában első helyen szereplő fiának, magával hozza a második és harmadik és sokadik eseményt, amiből a harmadik vagy negyedik kb. egy totál véres polgárháború, aminek a során gyakorlatilag a zsidóság félig kipusztul. A második pedig egyébként az, hogy Bethsabé gyerek nélkül marad, mert Adónia kinyírja Salamont.
Te megvádolsz engem azzal, hogy rossz természetű vagyok, közben észre sem veszed azt a sértegetés- és személyeskedés-özönt, amivel elborítod a vitapartnereidet?
Én néha már a harmadik-negyedik lépést is látom, amit bizonyos események kiváltanak. Az igazi zsenik lehet, hogy már tíz lépésre előre látnak, de nekem néha még ez a három-négy lépés is sok.
(Egyszer az életben volt egy olyan női főnököm, akinek elkezdtem magyarázni valamit, és a második mondatnál felismerte a negyedik-ötödik összefüggést, amit csak néhány mondattal később tudtam volna értelmesen összefoglalni és kifejteni. )
A kettős mérce: a szociknak szabad volt lopni nagyon sokat, a fidesz egy bunkó tahó társaság, ha lop, és ezen, már szabad, sőt kötelező hőbörögni!
Coco néni 2021.04.21. 14:11:15
Tehát, ha jól értem, te is elismered, hogy ipari méretekben lop a fidesz. Köszönöm.
Kettős mérce? Láttál te már engem ilyen seggnyalós szoci védésben, mint ahogy te a potrohást szoktad isteniteni?
Tehát, összefoglalva, ha jól értem, tudod, látod, érted,hogy lopják ki alólad az országot, de nekik lehet. Nincs több kérdésem.
Serény Vélemény 2021.04.21. 14:13:58
A valóság apró pici kis torzítása...
1) nem volt. (pontos menetrend.)
2) még mennyi volt is, abban is átverték az ő agyát is rendesen. Tudod, eu-s vakcina beszerzési ügy.
Kettős mérce: potrohás hibás azért is, hogy az ellenzék és a függetlenobjektív sajtó már jóelőre megelőző csapást mért a huhogtatással a "büdöskeleti" vakcinákba vetett bizalomra, még akkor, amikor még keleti vakcinák sem voltak.
Serény Vélemény 2021.04.21. 14:22:33
Meg ugye mit várhatunk tőled, ha egyértelműen megfogalmazott mondatokat sem tudsz értelmezni?
Ugye az, hogy "nem érdekelnek >>a nők<<", pont nem azt jelenti, "nem a nők érdekelnek".
És akkor azt hiszed, hogy humoros vagy, meg frappáns.
Coco néni 2021.04.21. 14:22:54
Amúgy, mivel nem hiszed el, hogy máshol tényleg kevesebb a halott, mert hogy máshogy mérnek, vannak arra is statisztikák, hány ember van kórházban, intenzív osztályon, stb egy adott országban vírussal. Ebben is sajnos toronymagasan vezetünk lakosságarányosan.
Coco néni 2021.04.21. 14:27:32
Keleti vakcina: ne tetszettek volna annyit hazudozni mindenben, akkor a lakosságnak nagyobb lenne a bizalma, ha a kormány megesküszik rá, hogy tényleg úgy van.
Mivel szinte nincs olyan lakossági csoport, réteg, akiket valamivel már ne basztak volna át csúnyán az elmúlt 10 évben, ezért bizalmatlan mindenki.
Egyet mondj meg, MIÉRT az ellenzéknek hisz jobban a közvélemény, és nem a kormánynak?
Coco néni 2021.04.21. 14:30:43
baromira könnyű rátolni az ellenzékre, DE
kik oltatnak?
városiak, magasan képzettebbek, idősebbek
ebből az idős- van benne ilyen és olyan szavazó is, a városi meg a magasan képzett inkább ellenzéki
ha láttál stat-t, Bp kb 25%-kal többen regisztráltak lakosság arányosan, mint vidéken, a fő potrohásbázisokban. Erre varrjál gombot.
A nőkről folytatott vitánk, alapvetően neked semmi humorérzéked, egy rémisztően tudálékos és unalmas alak vagy. Hiányzik belőled minden könnyedség és játékosság, ami pl Dudiban megvan.
Serény Vélemény 2021.04.21. 14:37:11
Jaj, ez nagyon magas labda!
Önmagában érzed az események mögötti nettó hülyeséget?
Egyszer diktatúra van, és nincs sajtszabadság, másrészt az "független" sajtónak - ami dudi szerint a cia terméke elsősorban, szerintem azé' van benne német titkosszolgálati pénz, meg még egy csomó titkosszolgálat pénze is - mégis jobbanhisz a közveleménymintaaakormányak?
Egyébként TE tudod, hogy a tavaly őszi influenza védőoltásodat ki gyártotta?
És ha nem, akkor miért nem tudod?
Serény Vélemény 2021.04.21. 14:40:01
Értem, hogy nem érted, de egyszerre nem lehet egy társadalom "oltásszkeptikus", meg nem fogyhat el az influenza-védőoltás amiatt, mert mindenki beoltatja magát, az is aki addig nem oltakozott sose...
Coco néni 2021.04.21. 14:46:40
Ja, Dudi szerint CIA, hát ha eddig nem vetted volna észre, Dudi író, és mindenféle sztoryt ki tud találni amolyan homeland nexflix sorozat style-ban.
Felmérések szerint az ellenzékiek hajlandóak oltatni inkább.Családi stat
ellenzéki családtagok: kinai, és szputynik, rögtön elfogadva,
bőszfideszes családtag: hosszas győzködés után regi, és ragaszkodott a pfizerhez.
Ízlelgesd, az ellenzékiek, a városiak,a magasan képzettek fogadják el az oltást.
Bőghetsz is, mint a tehén, hogy oooootásssellenes ellenzék, de a faék agyú potroháshívók nem oltatnak.
Coco néni 2021.04.21. 14:55:30
Egyébként itt üt vissza, hogy évek óta szándékosan hülyítik az embereket, olyan színtű "újságokhoz" próbálják őket szoktatni, mint a ripost, meg a lokál, mert minél hülyébb valaki annál nagyobb valószínűséggel szavaz le rájuk. Most itt az eredmény, ő aztán tudja, hogy alcsifolcsi sisak, meg hasonlók, nem oltat.
Coco néni 2021.04.21. 14:59:15
Ezt akarta a potrohás nem? Hogy ez legyen a színvonal. Elérte. Tapsuljunk
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.21. 15:02:44
Frick László Intézet 2021.04.21. 15:07:27
Jó,hogy felhoztad az influenza oltást:Emlékszela hisztériakletésre,miszerint (igyekeztek a szokásos költésbe-belelolvalásban :D ) "Dr Megkérdeztünk Orvosokat szerint nincs elég influenza ellenes vakcina, Dr Megkérdezett Orvos nemkapott (amásik 10kapott,úgyhogy azokra nem volt jóhivatkozni)
Ez olyan,mint a Házon Kívül fanntassztikkus ábrázolása,miszerint nem kaptak segítséget az AZONNALA JÁRVÁNY ELSŐNAPJÁTÓL KIESETTEK
Ha meg akarom ésúgy esikjól,akkor azokat kérdezem,akik kaptak.
Naszóvalinfluenza,részeredményeklettek,mert a Geci elpazarolta 500000 influenza elleni vakcina árát,mert annyival többet vettek,mint amennyireigény volt.
CSak erről ugyebártéged elfelejt tájékoztatni az Asztirtajaz Ússág :D
a cukrásznő,anyám:D
Coco néni 2021.04.21. 15:07:31
És érti, hogy az összes az nem egy rész.
Coco néni 2021.04.21. 15:08:57
Te megint kommunikációról beszélsz, azt írta az újság, azt mondta a kőrzeti orvos, azt mondta a szomszéd.
Frick László Intézet 2021.04.21. 15:19:04
Szerintem a tanárokkb 3/4-ed részelegalább annyira gyűlöli apotrohást és váltaná,mint te. Bár azért a 300megmentett iskolában is a tanárok semmivelsemkisebb hányada gyűlöli.
Ahelyett, hogy bezárták volna,odaadták az iskolát,ahol a söpredék "munkát" kapott [ az órákon át Abigél sorozatot nézető segg) és hálábólgyűlöli a Gecit.
Ezt nema kisujjamból szopom, ezt is TUDOMÁNYOSAN tárgyaltamki, hogy a "rétegek" azért,mertle se szarják azt a béremelést,ami egy másik réteg irigykedése szerint még túlsokis.
Nem Orbánt kellmegkérdezni, hogy kaptak-e fizetésemelést apedagógusok és nem is a pedagógusokat: Fogj egy másik Orbán gyűlölőréteget és az megmondja, hogy kaptak is béremelést apedaógusok,pedig meg sem érdemelték.
Természetesen, ha az Asztirta az Úúúság -ot olvasom, az egészségügy is lófaszt se kapottbéremelést.
Sanyinéni,aki veled egyszínbvonalon gyűlöli apotrohásot,szerint sokkal többet kaptak az egészségügyiek,mint ő.Meg Gizibácsi.Annyiévután. 40 éve szabotálják a tanítást és van hányingerük a gyerekszagtól.
Lehetne más tragédia is és gondolom, hogy akkor is az Államnak őket kéne elsősorban menteni,nem a sokkis mocsokegygőllyőgökket. Ők NEM MINDEN PEDAGÓGUS
csak a hangerejük.. az van..
Nemminden tanár"Kussatok pofa be"-tzi végig az óráit.. csak ezek aleggyengébbláncszemek, akikkelmost telelettek az egyházi iskolák.
Ésmégegy:Tudok ám pozitív példát is egyházi iskolára,nem volt induláskor annyi tanára,ahány osztálya és 7 született pedagógus,zseniális tanár hetekig vitt egy nyolc osztályos iskolát gond (és eszközök)nélkül is. Úgy, hogy a fele nem is vallásos...
Egyáltalán nemúgy néznekki a tanárok vagy orvosok,mint ahogy azt az Asztirtaa az Úúúúság-od hamisan beállítja.
Arra sem válaszoltál, hogy mi az, hogy a PDSZ = a pedagógusok (véleménye)
Arra sem válaszoltál:Ki megy el szakszervezetisnek.
A pedagógus szakszervezetekben azok a tipikus arcok vannak,akiket fagylaltárusnak sevennék fel,mert az is elég sok gyerekkel tud kapcsolatba kerülni.
Nem hibáznék,ha azt a vörösre festett hajú fasszopó kurvát nem engedném iskolába gyertekek közé. Nézz már a szemébe:Akarod kolléganődnek? Ülnél a segge helyére a tanári szobában a forró székébe bele?
Frick László Intézet 2021.04.21. 15:21:28
PDSZ
-a pedagógusok hány százaléka szakszervezeti tag
-az oktatási szakszervezetek közülpedig a PDSZ "a második legnagyobb"
szevasz :D
Serény Vélemény 2021.04.21. 15:22:30
Figyu, ha a kormányzat tolja egy független sajtóba a pénzt, akkor az mitől független sajtó?
Frick László Intézet 2021.04.21. 15:27:32
Szégyen, hogy errőlapocsék társulatról az ellenzék képes azt hazudni,ami alapján most méglejjebb került a "sajtószabadság"listáján magyarország.Benne azt a szemünkbe hazudva, hogy az indexet megkaparintották,amikor nem.
( Azon az alapon akkor Spéder ellenzpékközeli lett, ha Vaszily azon az alapon meg kormányközeli, hogy bevásárolta magát a TV2-be,mint egyébként index felsőköri jóbarát.
Hogy a faszban lehetséges, hogy Spéder a tulajdonlástóltudott fideszközeli maradni,de vaszily azért,mert a barmok elfelejtették lekáderezni,FIDESZ közeli tudottlenni?
muchacha.
Itt csinálnak:
Nem belőlem csináltak az index gecik hülyét,hanem belőletek (Hanni néni,istenem!.. aki maga is " index közeli")
Az,aki fújja, hogy Fidesz médiauralom van,az vagy szőrsapkás inkompetens hülye benyaló vagy aljas geci.
Milyen rémuralom? Bármitbüntetlenüllehet hazudgálni,még inkább pályázati pénzt lehet nyerni azzal, ha a FIDESZ sziveskedik reagálni.
A legutóbbi Political Capital pernyerése VICC
És azt bizonyítja, hogy a magyar bíróság annyira független kb,mint te. :D
Serény Vélemény 2021.04.21. 15:27:46
N=?
(A megkérdezett sokaság száma az N)
Ja, köszönöm, nincs több kérdésem!
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.21. 15:29:34
obuda.ezalenyeg.hu/helyi-ugyeink/a-teraszokat-mar-ujranyitna-a-momentum-obudai-kepviselojeloltje-46080
"A Momentum terézvárosi polgármestere arra hívta föl a figyelmet, hogy a szakértők egyre inkább azt mondják, egyelőre úgy tűnik, hogy a karácsonyi vásárlási hullám, és a családi találkozások nem növelték az esetszámokat. Sőt, az oltások megkezdésével csökkenni látszik.
Soproni abban bízik, hogy az okos nyitás támogatásához egyre több politikust meg tudnak nyerni.
„Amit mi önkormányzatként tenni tudunk, az, hogy – szemben a kormánnyal – egy kiszámítható utat mutassunk a vendéglátóhelyeknek” – vázolta a terveit Soproni. Online fórumot hívnak össze a vendéglátósokkal, és tájékoztatják őket a támogatási lehetőségekről, és felmérik az igényeiket is."
szeged.hu/hirek/39966/soproni-tamas-a-temaban-megfontoltan-es-okosan-de-nyitni-kellene-a-vendeglatohelyeket
Vagiys nemhogy az iskolák beátrást követelték, további lazítást akartak.
A nyugati hallozási staisztikák: mese habbal, ahogy a többi kiváló "eredményük" is. Az itteni meg már a másik végletbevan eltolva, ha elüt a villamos, és covid mutatható ki egy nem től megbízható módszerrel a szervezetedből, akkor mész a covidos statisztikákba.
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.21. 15:31:35
Frick László Intézet 2021.04.21. 15:32:30
Nálam párban van ugyanis
Így
AZT ÍRTA AZ ÚJSÁG
ezzel szemben pedig a VALÓSÁG
Nálad ez a pár:
AZT ÍRTA AZ ÚJSÁG
AMIT AZT ÍRTA A MÁSIK ÚJSÁG
Nálad az egyik újság a Vörös CSepel és Angyalföld felel neki
Én meg megírpm a valóságot, hogy Angyalföld 44444-en voltakmégis ők akarták a Rózsaszín (= SZOCDEM) Csepelt is csóválni,összesen másfélmillió szervezett munkást. 4
Az volt Angyalföld felelete,hogy verekedéseket provokáltak
Te az egymással meg a tudatoddaljátszogató ellenzéki állításokat felelteted meg egymásnak éslám:Mennyire igazak lesznek attól :D
Én azt állítom, hogy a végén kiderült,hogy bőségesen volt influenza elleni valcina, csak nem kérte a lakosság
Csak ezt: valahogy: elfelejtették megírni a kedvenceid.
Beállítottak (az ilyen konténereket bérbeadó ingyen reklámja) egy azaz 1 konténert Debrecenben
ÓÓÓÓRIÁSINAGY HÍR LETT
az nemlett hír,hogy végülnemkellett hullát rakni bele.
Az se lett hír,hogy a temetkezési vállakozókképviselője azt mondta,hogy kb 500 halottnál áll be,amit annyira vártatok
Serény Vélemény 2021.04.21. 15:46:07
Ö.... gondolkozzunk csak! Például a kereskedelmi televíziózás fénykorában kinek-minek a tulajdonában voltak azok a kereskedelmi tv-k Magyarországon, amelyek mondjuk a reality show-kat behozták teljesen nyilvánvalóan a magyar társadalom erkölcsi fénynek az emelése céljából?
Tehát akkor tulajdonképpen ki is hülyített először?
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.21. 15:48:49
Ugyanezen cégek szerint a Jobbik átvezette a vezetést az ellenzéki párotk között a parizerkampányának köszönhetően.
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.21. 16:07:41
A fiatal, magaan képzett, urbánus, nyugatos értelmiség archetipusa ő.
"ööö.nem tudom...ööö. meg kell kérdezzem. nem tudom."
Hát.. ez a szint.
Coco néni 2021.04.21. 20:12:23
tag vagyok? NEM
akadjál már le róla, mert kurva unalmas. Mint egy buldog habzó pofával, mikor beakad a bot, és nem tudja a gazdája sem kivenni belőle, mert begörcsölt a pofája.
Neked nem azt írta az újság, hanem megnézed az ertéel hiradót, és arról akarsz beszélgetni. Képzeld, motorosbaleset meg késelés is volt, legközelebb arról lesz cikkcsi?
Amúgy a lényegre NEM válaszoltál, TÉNYLEG VAN ILYEN MATRICA? :DDD
Coco néni 2021.04.21. 20:17:20
www.ipsos.com/hu-hu/javul-fiatalok-oltasi-hajlandosaga-de-ovakodnak-regisztraciotol
N= 1000 / hó, reprezentatív minta, omnibusz kutatás keretében készült, készítő Szonda Ipsos,
....A legkisebb bizonytalanság és a legmagasabb oltási szándék az átoltottságban vezető fővárosban mérhető (77%, szemben a 21% elutasítóval), és a legmagasabb regisztrációs hajlandóságot is Budapest lakossága mutatja (66% az oltáspártiakon belül, 51% a teljes budapesti lakossági szegmensben). Az ország régiói közül Észak-Magyarország lakossága a legszkeptikusabb (46% oltáspártival szemben 45% ellenző), ami a regisztrációs számokban is érzékelhető (39%).....
na most tudjuk, hogy a főváros nem igazán fideszes bástya :D
Coco néni 2021.04.21. 20:17:55
Coco néni 2021.04.21. 20:27:13
persze, mindenki csal a statisztikával, csak a potrohás becsületes :D
Ahogy mondod, grácibetegségekre....kérdezd meg, hátha van neked is egy hely.
Coco néni 2021.04.21. 20:53:49
Hát összeházasodik a Pénztároslölllü a Várkonyi Andival. És akkor most azt tessék megmondani,hogy aki kétpofára röhög ezen, az is látens cigánygyűlölő, mint a Timikénél, vagy egyszerűen röhög (és ahogy timikénél sem a származása volt a vicces, hanem....hanem :DDD)
www.youtube.com/watch?v=58T0NlhNweA
egyre jobban szórakozom :D Fel is kell dobni valamival az uncsi karantént
Van egy ismerős, aki sírt mikor a pandaseggű rühellkének az esküvője volt, a meghatottságtól....most is fog sírni? :DDD
Serény Vélemény 2021.04.21. 21:03:38
a valóság: 47-51-58 % (Febr-március-ápr.)
Az ellenzéki propaganda ellenére.
Serény Vélemény 2021.04.21. 21:08:35
Coco néni 2021.04.21. 21:17:49
Ha a számok nem a potrohásnak kedveznek, akkor csalnak, hazudnak és hasraütés.
Kissé el vagy szállva a talajtól, pedig azt hittem, SZGY szokott lebegve meditálni, nem te.
Serény Vélemény 2021.04.21. 21:49:04
magamat tudom idézni:
“ Te megvádolsz engem azzal, hogy rossz természetű vagyok, közben észre sem veszed azt a sértegetés- és személyeskedés-özönt, amivel elborítod a vitapartnereidet?”
Frick László Intézet 2021.04.22. 04:40:12
Apénz beszél,aranyom,nincsen a világon annyira undorítőkanállat,aki ne lehetne kedves egy tündi előtt,ha sok a pénze.
Mert amit tudunk:Lölö-tnemaz eszéért szeretiAndrea,akkormég vannaka Bódogpista-Pócspista alakúőstehetségek,az egyikősmagyar romantikusarchaikus,amásik méghozzáa frenetikus humorával -deLöLö-nek az sincsen,mármint nedvességei,azok vannak.
Különös panorámát ad ennek a Nőidicsőség Pannó-jának, hogy Várkoni kanja hosszúideigakönyörtelenülértelmesésbedrogozva is beszédképes... valljuk be..szellemes Bochkor Gábor volt.Mint nő,tudod,mivel jár,ha egy nőt a kanja nagyon-nagyon hosszúideigcsilingelő kacagásbukfencezve élvezésére kényszeríti... PijolósJolimeg IszosJuli10évvelamenopauzájukvége után,azt hitték, valami megcsurrant, hogy a vírzísük gyütt feeea röhögéstőlmár. Csakők nema gyógyszertárba menteklakmuszpapírtsokpénzért (70% a reklámköltség)megvásárolni,hogy kitudják,mi az,ők annyira múltbavezetőek,hogy méga gusztustalan ésundorítószaglás alapján jöttek rá, hogy lyánykorukban vót ilyenjük.
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.22. 09:55:29
Óóótatni? Óóótatni nem fog, a zsidók azzal akarják kiírtani a fehér embert, hogy helyet csináljanak a migránsoknak - ez a véleményük az óótásró'.
Bár az 1000 fős "minta" önmagáért beszél, a budapesti részvételi hajlandóság azt mutatja: pártállástól függetlenül van az embereknek annyi esze, hogy az ország legsűrűbben lakott, nemzetközileg legnyitottabb városában megtegyék az elvárható minimumot.
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.22. 09:58:20
Coco néni 2021.04.22. 10:06:11
Timike esetén évek óta halljuk Duditól a látens cigányelőítéletességet
Most, mikor a tévés picsát szedik darabokra a kommentelők...hmmm Dudi? :DDD
ebből látszik, hogy Dudi jól hangzó elméleteinek NULLA alapja van.
Az ezerfős minta - szakszerű kutató kezében elég egy ekkora, jól kiválasztott minta. Azért mert SZGY nem ért valamihez, attól annak még lehet tudományos alapja.
Amúgy meg, hiába is erölködtök - oltási hajlandóság, sőt megtörtént regi - BP magasan az országos átlag felett.
Lehet őrjöngeni fiúk :D
Esetleg partra is szállhattok :DD
Serény Vélemény 2021.04.22. 10:22:55
Bizonyítsd be! :D
A bizonyításhoz felhasználhatsz ilyen cikkeket például hogy: www.ksh.hu/statszemle_archive/2006/2006_09/2006_09_848.pdf
(Van amire elég, van amire nem elég. Arra _biztosan_ elég, hogy az oltakozási kedv _változását_ felmérje, arra meg szerintem nem elég, hogy a pártpreferenciákhoz lehessen kötni az oltakozási kedv c. mérőszámot.)
És még egyszer: amit te belelátsz, az nem a valóság. A valóság az, hogy az általad preferált pártok szövetsége, és a függetlennek csúfolt, külföldről pénzelt sajtó az első adandó alkalommal elkezdte az oltások elleni aknamunkát, felforgató és bomlasztó tevékenységét.
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.22. 10:46:36
1. Budapestnek ezerszer nagyobb süzksége van oltásra, mint bármelyik másik városnak, a kisteleülésekről nem is beszélve.
2. Ezerfős mintán túl összetett dolgok nem mérhetők, aki mást állít, húzza ki az indexéből a statisztika tantárgyat, függetlenül attól, hanyast kapott.
Bármennyire is furcsa, én annak örülök, ha oltakozási hajlandóság magas, annak meg különösen, ha az ellenzéki szavaózbiázis is kezd rájönni, átbaszták azok, akik azt hazudták nekik : az orosz és a kínai vakcina szar.
Értelmesebb németek repülővel járnak át Moszkvába a SPutnikért, nem várják ki, meddig folyik még a szerencsétlenkedés EU-s szinten az oltással.
vektortér 2021.04.22. 12:32:43
Budapestieket fosatta be leghatékonyabban a nemlétező és folyton bezárt ellenzéki propagandasajtó a koronavírussal. Emellett Budapesten a legnagyobb azok aránya is, akik bár szeretnének oltakozni, csak nem olyan vakcinával, ami készleten van, hanem ami a propagandasajtóban.
Frick László Intézet 2021.04.22. 12:37:40
Ebben a mnozaikos országban igen érzékeny kérdés,hogy az 1014-esmintábólplkik a vidéki ésvannak-ebudapestu falvaklakói.Ha budapestieketvizsgálok,nemmindegy, hogy a lakótelepi Újpalotán lakik vagy Békásmegyeren vagy odaátKáposztásmegyeren -jjajjjj,nehogy ne tuddmár azt, hogy mi a különbség az Ifjúmunkás utcailtpmeg a Hős utca meg a Pongrác útti ltp s mondjuk az Őrmezei isltp... között.Vidéki Falvak
PlBudaőrs rendszeresen vidékiváros-ként szerepela felméréseken,amikor Bp -hez tartozóváros,a 24-ikkerület. Vagy Érd?
Vecsés,mint vidékikisváros :D
Ez olyan,mint a"Mekkérdeztünk orvosokat"
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.22. 12:38:12
Frick László Intézet 2021.04.22. 12:42:31
Aholsok a cigány
sok a cigányoknál csak abban "különb"magyar proletárok,hogy 1-2-3gyeekük vanésszidjáka cigányokat meg Fiktórrott.De az életmódja a szaga,a"munkabírása".. ugyanazon amunkásbuszon ül,mint acigány és akkorpofázik cigányokellen,ha nem hallja, csak amásikmagyar tetű proletár.
Én felvinném aJobbikszavazóbázisát buszokkalegy jónagy stadionba,Cocó nénilenne a konferannszié,az elnőségben meg a Szivárvány Kojala jelesei:D
Tuzdjátok,milyen zenét hallgatnak ezeka drogosmagyaar proletárok? Ugyanazt,mint acigányokromapopotmeg romadisco-t,Jolly-t ésefféléketDj Miki-t:D
De a cigányt,mármint nem csak Orbánra gondolok, hanem a települése cigányait..telipofával sziggyaa.
Gratulálok Cocó :D
Mondjuk.. te ilyen drogos proletárokat nem szagoltál még életedben.
Coco néni 2021.04.22. 17:24:15
..."És még egyszer: amit te belelátsz, az nem a valóság. A valóság az, hogy az általad preferált pártok szövetsége, és a függetlennek csúfolt, külföldről pénzelt sajtó az első adandó alkalommal elkezdte az oltások elleni aknamunkát, felforgató és bomlasztó tevékenységét. .."
kb ilyen szintű lehetett az ötvenes években egy szabad nép félóra.
Figyu, mint ahogy mondtad, a felmenőid is beszoptak minden mocskos ideológiát, amit eléjük toltak. Ez ilyen lelki alkat nálatok. Vezérkultusz. Hiszékenyúrság. Fogadjunk, hogy van egy csomó szarod otthon, amit termékbemutatókon meg ügynököktől vettél össze.
Coco néni 2021.04.22. 17:30:32
És a fidesz? Pont olyan undorító.
Ha újra a fidesz lesz, akkor van esélye, hogy döntésközelben legyen olyan poltikikus, aki nem ostobán maradi, boomer, nőgyűlölő, és populista? NINCS
ha a koala nyer a szintén undorító dzsobbikkal, lehetnek olyan tagok, akik talán a tablettet nem szalonna szeletelő deszkának használják, és nem olyan szinten próbálnak beszélni hozzám, mintha féldebil 8 éves lennék.
Mivel a magyar lakosság alapvetően ostoba, tájékozatlan, és van benne hajlam a náculásra, meg az előítéletességre, nyilvánvalóan olyan kormány a következő 30 évben nem lehet, amiben nincs zsírtahó, meg rasszista, meg hasolnók. Csak kérdés, hogy van -e mellette normális tag is, vagy KIZÁRÓLAG populista tolvaj boomer faszkalapok gyülekezete, 1 darab rémes műmájer dísznővel, na tessék, ott van nektek a női kormánytag.
Az igazságügyi nőt nem veszem nőbe, az lényegében pali.
Szorgalmas Gyémánt 2021.04.22. 17:44:35
Ha ez a banda véletlenül kormányra kerül, még a 2010-es is nagyobb zakóval végzik, pedig azt nem lesz könnyű túlszárnyalni. A néygéves ciklust nem fogájk tudni végicsinálni, még abban sem vagoyk biztos, hogy tényleg felllna-e végül a kormányuk, vagy jön az olasz módszer, bocsika, nem tudtunk megegyezni, új választások.
Frick László Intézet 2021.04.22. 17:47:08
Ne bazd :D Elfelejtetted, hogy előremegmondtam,hogy miért nem szabad a FIDESZ-nek nőket is előtérbe állítani:Hát azért,amit te isműveltél
meg művelsz is.
Frick László Intézet 2021.04.22. 17:50:20
A régi MSZP-ben mégvoltak normálisak.
Ez a SZivárványx Koalícióminden normálisat kibasz magukközül.
Nézd márazt az ásítósötétséget, amitműveltek a Fundan egyetemkörül. [Az- Azonnaliba egy jógyerek írt egy hosszúcikket,érdemes elolvasnod)
Ahol Baranyi Krisztinának lapot osztanak,ott normálisnak?
heheh
Nézdmármeg, Fekete-Győrmitművel
azt hiszi a szánalmasaa,hogy őmost "provokatőr"
Közben egy OKJ-s gyorstalpaló"mommunikációs gesztusaival" hadonász,mint valami Batiz-tanfolyam győztese.
Ki a normális?
És hol vannak már?
Frick László Intézet 2021.04.22. 17:52:48
Szopatnak Cocókám,megint felhergelnek,aztán jólotthagynak.
Mit mondtam rájuk?- szűzkurvák.
Fennntartom:
szüzek is akarnakmaradni. Mármint akormányzástól.
Lefordítomén neked a szivárvány koala avangár politikájának a lényegét:
"Most Sem Akarunk Nyerni!"
csak a fost kavarni
Coco néni 2021.04.22. 17:54:26
Időnként zavargások lesznek. Egy lefosztott ország a világ és járványügyi válság közepén, időnként kis autófelgyúútások, tévéostromok...majd csak megbuknak, ha egyáltalán nyernek.
A geci veszíteni akar. Már csomagol. Úgy akar 2 év múlva visszatérni, mint a győztes hadvezér. Az aknákat már most letette, kínai egyetem kurvadrágán, alapítványokba kiszervezés...és persze, senki sem látja, hányféle mutáncs támad.
Coco néni 2021.04.22. 17:57:34
Frick László Intézet 2021.04.22. 17:58:55
Amit itt felsoroltál vágyálmodat:Hamarabb lesz meg Märchenlandban.Már 2026-28-ra.
Frick László Intézet 2021.04.22. 18:00:19
Frick László Intézet 2021.04.22. 18:02:35
Annyi eszük nem volt, hogy rájöjjenek,Anikónénimiért vette meg Nagy Kriszta tereskovának az Orbánt ábrázoló képeit:D
Frick László Intézet 2021.04.24. 11:06:23
-Récsöl kibassza a dógozóit a járvány miatt az Összes Hotel a Balatonná' Jaz övé"-iből:
A kibaszott dolgozó magára hívja a Retek Házon kívül stábját é s bátor lesz.Az TelexIndexben is,mert stratégiai partnerek
-Récsölnem bassza ki a dógozóit:"Pöeerszeee,mer főveszi a soktámogatásokat"
bárnincsenek támogatásokéssenki nemkap semmit és a cser-ben vannakbennehagyva, hogy cserződjenek meg.