Az Azonnali történelmi (és az SZFE-dzsenerésön számára felfoghatatlanul tl dr) interjút készített a provokatőr macikával, https://m.blog.hu/du/dudenbuch/image/b%c3%a9rmaci.jpgTóta W Árpád bácsival. Azt szoktam javallani mindenkinek, hogy ha történelmileg föl szeretné fogni és megérteni a Rencervá'tás-t,akkor Gyurcsány Ferenc teljes életét és az egész munkásságát kell megismernie és megértenie.

aprovokativmacika.jpg

Továbbá, ha a zseniális Gyurcsány Ferenc zseniális  agitációs-és zseniális propagandamunkájának zseniális fénykorszakát, akkor az IndexPont Hu Wallis-tuning és az első kamu "FIDESZ-hatalomátvétel -kibaszott mindenkit a FIDESZ a laptól" c.hazugságkomplexum [2005-2012] időszakát kell ismernie.

 

Aki lusta lenne magát átrágni ezen a kásahegyen,rövidíthet Tóta W.Árpád bácsi élet művének megismerésével.

 

Árpádbácsi a hídember a semmibenhívő posztmaóista-matulista-fikaizmus,az index gecizmusés az Uj Péter atyamester éltale világra császározottmagyar netokrácia között.Tóta a geciújságírás etalonja.

 

Legjobb tudomásom szerint ez egyetlen a gecikközül,akiúgy csinált,mintha elnézéstkértvolna azért,amit az index gecik tettek a Gyurcsány Prop üdvéért.

 

Azért,amikor György Péter esztetabácsit beszopatták a hazugsággal arról, hogy a FIDESZ az ártatlan macikát, Tótátiskibaszta az indextől,nemszólaltmeg Tóta az igazságról,miszerint a HVG addig is csakmegjátszott és tettetett álsemlegességét szeretnékorszerűvé tenni a[z akkormár hldokló műfaj] bologás politikai-payola br-blog szerű föllendítésével.

Tóta népnevelő álblogja flagjában permanens szemtelenkedést és provokatőrséget igért(a matulusta fikaista gecizmus hagyományait) .. nadehát a geciújságírásbanminden kb annyira szájjalcsinált, ahogy a nemzetikeresztény kultúrában.

"Tökfőzelékből nem lesz figura."

 

Általában az a felmentése a tótawériánus geciknek, hogy ők semmiben sem hisznek,tehát nyugodtanlehetnekimmorálisk,míg a nemzetikeresztényeknek azért kéne jó gyermeknek lenniük,mert a nemlétezőJézuska,aki egy szép népmese,erre köteleziőket.

"Jézus sohasem élt és analfabéta volt!"

/zattejissta alaptétel/

Tóta bácsi magát már óvodás kora óta a meghökkentés emberének tudja.nem hiszi,mert ügyebár ő materialista,azonbelül pedig most,ebben a riportban azzal szerette volnafölborzolni hívei kedéjét,hogy

konzervatív  VESSZŐ és egyszerreliberális -nak mondja magát.

Valamint az idültalkoholista Bájer Zsót-tal ír"közösen" könyvet.

 Tóta kb annyira liberális,mint amennyire a rántott tökfőzeléknek vannak olyan pillanatai a lángforró-fortyogó  avas mangalicazsírban uszikálva,mintha fasirtnak definiálhatnámagát.

Én,mint orbánfasszopó fideszbérec és szőrsapósfidesznyik,nem írnék együtt könyvet Bájer Zsót-tal, az ugyanis az egyik alapelvem, hogy alkoholistákkal nemkezdek,különösen nem vállalkozásba. Nagyjából negyedórán átlennék képes papír nélkül függő'ben védőbeszédet tartani az indoklásokkal,miért lehet mégis idültalkoholistákkal vállalkozni,itt van mindjárt egy engem cáfoló ellenpélda, Lovasi András költő és vállalkozó.

"Isten mese!"

/TótaW/

"Legjobb tudomásom szerint nincsen Isten."

/egy liberális/

 

Úgyhogy be kell vallanom,teljesen szubjektív,ésszerűtlen indokaim vannak arra, hogy miért nem vállalkozom idült alkoholistákkal.

 Azt hiszem,Tóta legelfogadhatóbb érvelése Isten ellen az, hogy a politikai ellenségei azt beszélik, hogy van.

Ha Tóta attól"liberális" hogy megjátszottan és erőltetetten párbeszédelni kezd egy általa különben csúnyán lenézett és  ökörnek nevezett fidesznyikkel, akkor az  MSZMP 3473 községipárttitkára isliberális volt 1957- és 1989.között.

Pl Tóta, ha már minden áron idült alkoholistával akart vállalkozni,választhatta volna Magyari Pétert is, csak annak nem lett volna olyan jellegzetesen csinálmányosan trükkös és álságos műbotrány jellege,mintha Miniszterelnök Urunk  napi propaganda főtanácsadójával,egyenesen Bájerrel "ír közösen könyvet".

RIPORTER Ön szerint Tóta Wé jobb író,mint a Bájer?

ESZTETA Nem.

RIPORTER Köszönöm a riportot

/villáminterjú/

 

Természetesen ebbőla könyvből is a sok-sok tótawériánis merészséggel egyenesen az olvasó szeme közé baszott igazságok közül pont a leglényegesebb fog kimaradni,miszerint Miniszterelnök Urunknálánálmindig csak butábbaktólkér tanácsot,

 

valamint Tóta blogtündére,amíg aludt, azaz napi 6-8 árán át zárva tartotta a hivatásos szemtelen és provokátor blogjának kommentelhetőségét.

Természetesen vannak konzervatívliberálisok,a blogger Tokfalvi Ede,meg vannak olyanok,akik csakúgy hazudjákmagukat konzervatív liberálisnak viszont ebbőla trükkjükből jelentős anyagi hasznot is tudnak húőzni,mint Seres László újságíró,aPolitical capital agitációs -és propaganda hazugsággyár alapítója (és Tokfalvinak tkp barátja...) Valamint Dr Antall balfaszkormánya körül (és belül is) voltak konzervatív liberálisok,kedvencem Szabó Iván pénzügyminiszter.

 

Tóta azzal a hökkentési szándékkal összehazudott kamingútjával,miszerint őlehetne konzervatív és, vessző, liberális egyfajta tótawériánus-index-geci nonszensz-et szerett volna előállítani,főleg "provokáció" és figyelemfelkeltés céljával.

 

Tóta nagyon merészet fogalmaz ki azzala hazugságával, miszerint Gyurcsány APO-ja az index csak a rámondásokkal foglalkozott és nem tartotta szükségesneka bizonyító részeket. Ez bruttó sem igaz,nemhogy csak nettó hazugság, ugyanis az index mindig is nagy hangsúlyt fektetett igazat hazudás közben a bizonyításos részekre.

Tótaprovokatív plüssmacika korábanpl részben nácivadász is volt és ha ő egyszer valakire rámnondta, hogy az náci,akkor attólmég a félfasiszta Jobbik 2.0 is náci lett és kész. A bizonyító szakaszban arra kell csak rámutatni,hogy semmi mkülönbség a fasiszta meg a náci özöttés a hazánkat felszabadító Szovjet Vörös Hadsereg is fasisztáknak nevezte a németnácikat. És kész is a bizonyítás.

 

Például, ha a Index a Konszern-t azzal vádolta bárki is, hogy a Gyurcsány Prop maga, ezt előszöris letagadták egy nem is-nem is!-selmajd pedig bizonyították állításukat azzal, hogy ők bizony pártatlanok, hiszen rendszeresen bírálják Gyurcsányt is.

Ja. Méghozzáa Tótawériánus Arányokban.

Tóta önképe szerint elfogulatlan és tőle osztán mindenkimegkapja a jobbersajtó is, deugyanúgy az ellenzéki. Ennek az ugyanolyanságnak van arányossága is, Tóta szerint tehát a 27 az egyenlő 1-gyel.

Egyébként a Tóta Gyűjtemény-emben megvan Tóta első és egyben utolsó valóban is komolyan gondolt önkritikája:Az ELTE gyakorlógimnáziumában a gyakorlótanítások első perceiben rádöbbent arra, hogy nem birja az emberbűzre kisértetiesen emlékeztető  gyerekszagot és jól fog járni a középiskolai oktatás, ha zseniális egyéniségét kivonja belőle ésnépét nem csupán középiskolás fokon tani-taja-ja. .

 

Másképpen szemléltetem. tegyük fel, hogy a sík analóg propagandista Bájer olyan digitális lehetne,mint Tóta. Akkor Bájer rendszeresen kifogásolná Mészáros Lőrinc telhetetlenségét. Egy ideje Sesztákét. Lázár Jánost kb attólaz időszaktól baszogatta volna,amikor elkezdett a FIDESZ gyurcsányjaként egy másodikhatalmiágatkiépíteni a járásihivatalok rendszerében.

Természetesen egy ilyen tótawériánusan mű-és álszemtelen Bájer azt a részt "kifelejtette" volna Lázár baszogatásából,mennyire olyan alakú Lázár egymunkatársiértekezlete a minisztériumában,mint amikor Uj Péter tartott helyszini irányítást a Dohánygyárban.

 

Pl itt a blogban a grófnő vagy Hanni néni és más gyűlöletbetegek,mint Ripők bácsi szerint az orbánfasszopóságom bizonyítéka az, hogy nem bírálom Mészáros Lőrincet eleget. Illetvehogy a PSA konszernnelpéldálózni merészelek [-> német minőség ; -> baden-badeni ember]

 

Egy ideje már csak így írom,"mészáros" kisbetűvel,idézőjelben. Azt nemmernémkijelenteni,hogy én neveztem először strómannak "mészáros"-t.. da abban biztos vagyok, hogy az első 10-ben. Azért nem tudják az orbángyűlöletbe már teljesen belehülyült egykori blogbarátaim itt olvasni "mészáros" nevét,mert vagy Ráhelnek szoktam a valódi nevén emlegetni vagy pedig egy tényleg közszereplőt,a Pintér Börtönmosodák,Konfekció,Szájmaszkok és Halastavak ZRt tulajdonosát emlegetem. Azon a napon is,amikor a HVG alól kibasztak,mert szemtelenkedni mertem ezügyben Oroszi Babette szájhőssel.Ugyanazon a napon egy nácinikk is garázdálkodott,akit pedig természetesen nem tiltottak ki.

Köszönöm a figyelmet,akinek van kérdése, csak bátran a kommentekben...

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr4116259388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2020.10.28. 18:23:12

Szeretem nem bácsiként meghatározni magam, bár ismerőim szerint ötven évesen születtem. Nincs kérdésem bájdövéj, virágozzál.

Frick László Intézet 2020.10.29. 04:40:50

@ripők: Nagyonöregbácsiknak nincsen már kérdése.

Frick László Intézet 2020.10.31. 04:57:11

@Alfőmérnök:
Vannak aztán azok a bölcs vének,akik kérdezve tanítanak.

Ilyen volt pl MezeiKlári néni,aki 77 éves öregnéni korában, egy kicsit akkor már beleőrülve a pikkelysömör szövődményébe,fiatalabb tudott lenni mint @ripők: apó negyvenvalahány évesen.

Alfőmérnök 2020.10.31. 09:22:50

@Frick László Intézet: Nem hallottam még Mezei Kláriról, de rágúgliztam. Waldorf-alapító, azaz steinerista-okkultista hülyepicsa. (Sokan bedőlnek a steinerizmusnak, de szvsz kártékony vallás-szerűség.)

Frick László Intézet 2020.11.01. 06:35:57

@Alfőmérnök: Klári néni igen-mellékes tevékenysége volt a steineriánus gondolkodás. Steiner -szerintem-nem tekinthető szektásnak meg okkultnak sem.en, érdekesvolt és elmúlt.Klári néni viszont a magyar igazizöld mozgalomanyja és jóboszorkány nénije.Jóságot terjesztett, sok-sok bio-ügyeskedőkapaszkodott fela vállán. Öt gyereket szült és nevelt följelentős magosséééértelmiségiférj mellett.
Szépkerteket kertelt,tudott dolgozni,mosni főzni takarítani stb. Szerintemminden korszakmegelégedne azzal, ha csaknéhány ilyen előrevivője lenne,mint Klári néni.

Alfőmérnök 2020.11.01. 07:45:22

@Frick László Intézet: Jaja, azt látom, hogy a honi bio-mozgalom ősanyja.
Steinernek sok értelmes ember bedől, a "jobb" oldalon is, szerintem kifejezetten kártékony gondolkodó, le kell rombolni a kultuszát.

Alfőmérnök 2020.11.01. 12:18:33

@Frick László Intézet: "Steiner -szerintem-nem tekinthető szektásnak meg okkultnak sem."

Csak egy példa:
antropozofia.hu/ga145/#f1

Ez bizony vegytiszta okkultizmus és önmagát is annak nevezi.
Különösen ön-leleplező a "A kentaur és a szfinx. Lucifer és Ahrimán. Krisztus megjelenése az éteriségben" c. előadás.

Frick László Intézet 2020.11.02. 06:07:05

@Alfőmérnök: Az emberi hülyeség tanulámányozása soránalaphiba, ha nem vesszük figyelembe a kor levegőjét,a szellemi környezetet. Muki barátomalNietzschénvitatkoztunk.Jellegzetes hibátkövettem el,mártaz Üdő Távlatövegén VISSZATEKINTVE,tehátkönnyen voltokos.Muki szelidebben tekintette Nietzschét,nyilván a következményei, az nem a Nietzsce filozófiája.

Rudolf Steiner a házfesterfilozófia és a korai MLM ügynöki-marketih rendszerekben tollászkodókönyvkiadási booooom hajnalán lépett föl. Akkoriban plsokan leírták azt a szót,hogy fajvédelem,aztán még ez a kifejezéskapott egy stich-et,de ez nemjelenti azt, hogy haakirángatom sírjaikbóla zombikat ésmegmutatom, hogy hitlerékmoket össze nemművelteka fajvédelemörvén,akkorplaz a zombi nemszerette volna kitépni a saját,pedig mármióta elrothadt nyelvét.

A túlmodern embernek ez egy baja:Meggondolatlanul,túlkorán és"félkészen" dob valamit piacra.

Nézd, van a szándék és az indulat.

Mára plaz 'okkult' teljesen lezüllött,az EZO TV szintjére.

Steiner korszakában, ha valaki okkult volt,azt jelentette,hogyy valami más,nem pedig a Bevett Ideálizmus (sp.oiropidkereszt/TYénség) szirnt tekintené a Világ-ot.

Benned mármindenféle indulatokkélnekaz okkultizmus miatt,de mi a véleményed? Ha a zombi Steinert megidézemésmegmutatom neki azt, hogy pl Oshois egy okkultvolt, vagy pl Sanyi lelkész okkultisták által használt tömegpszichotikus trükköket vet be a gyülekezetében a titkos terrorral...akkor Steiner zombi... szemgödreibólakirohadt könnymirigyei ellenéreis patakznánaka könnyek...szerintem...

Ezért szeretném,ha Tante Angela 102 évig élne anélkül, hogyúgy,ahogy sokaknak 92-99éves korukban gyakksizárad a szemgolyója,nekiazonban nem,alátásaaélesmaradna,mint egy sasfióké.Meg az elméje is teljesen.

Mert Tante Angela elbaszott egy politikaikommunikációsnak szánt blöfföt,majd valamiértnem volt hajlandórevidiálni ésebbőllett a Wir Schaffen DasésaMenekültekIgazságos Elosztásaa Szolidaritássala tagállamokközöttmeg a Régi jó tapasztalatok alapján IntegráljukŐket.

A Tante jelenleg abban a tévhitben él, hogy van még30 éve és felfurdul azelőtt, hogy szembesülnie kéne azzal,hogy a hiúságávalmekkora katasztrófákat okozott...előrehozta Oirópa jövőjét 30-50 évvel. Merkelúgy számolja,hogy a Zónijóa 30-aséveket már nem érimeg és azt hiszi,hogy lesz szerencséje meghalni 2044-ben..

Én még 3-4éve 2028-ra számítottam a Merkeli Politikafélfaszista-nejlonnáci ésegyébként fost-semérőinverz reakcióit,a tökfőzelékbőlfosott Weiße Front ébredését... De,ahogy elnézem,szerencsétlen esetben 2025-ig sem kell várnunk.

Németország Oirópa vezetőereje és azt,amit MerkelPompeonak.. vagy telefononon Trumpnakmár elmondott,Németországból valakiknek,tekintélynek.. ha mnerkelben maradt volna egy szemernyi felelősségésbecsület..Neki kellene megkérni drága amerikai barátainkat, hogy álljanakmár meg és lapozzanaka naptárban a XXI.századhoz.

nem titokban menneka dolgok,Merkelplleleplezte az igazságot az USA jellegzetesen XX.századi ötletéről,az orosz embargóról.Egyáltalán az USA egész orosz-politikája súlyoan,elbaszoztan XX.századi.

Úgyhogy...érdekes,izgalmasSteiner..meg az okkultizmus...azonban...nemjátszik..Történészekneklehet érdekes a Deutsche Geistkultur,, pl ha a nácizmus feljövetele okait kutatja

A múlt század 70-es éveiben progresszív volt a német zöldmozgalom,a német biokultúrtamozgalom az alapja az európai valódi-zöldmozgalomnak,lehet, hogy egy tévedés volt Steinert akkor elővenni,demamár sokkal nagyobb a baj:Az egész Valódi ZöldMozgal-mat gajravágták a kamu,a benetton,apolitikai,az álzöldek.A legaljasabb környezetrombolást szolgálják az ÓnijóKamuzöldjei. Falaznak aklímahisztériakletésben,erre csörgetik a mogyorókat,miközben olyan vadonatúj hulladékgyártók is kampányzöldek tudnaklenni,mint az IKEA. Azaz pontosan a politikaizüöldek nejlonradikalizmusa leplezi a valódi környezet pusztítókat. Mint plaz elektromosautózás széljhámosai,egyáltalán a "környezetkímélő autók" humbugját. "Környwezetvédelmi szigorítások" címén igen-igen lerövidítették az autókéletciklusát,ami felmérhetetlen környezetterheléssel jár,gondolj csak a gumiabroncsokra,a téli/nyári trükkre.

Beszéljünk még Steinerről?

Alfőmérnök 2020.11.02. 22:21:06

@Frick László Intézet: Nem lehet a múlt részének tekinteni a steinerizmust, mert ma is számos híve van, és halál komolyan veszik a hülyeségeit.
A steinerizmus bázisai persze a Waldorf-óvodák és -iskolák. Nem egyszer fordult már velem elő, hogy egyébként értelmes és szimpatikus embereknek kifejtettem a véleményemet Steinerről és az antropozófiáról, és hirtelen én lettem a GONOSZ a szemükben (jellemzően valamilyen kötődésük volt a Waldorfhoz, pl. oda járatták a gyereküket). Íme egy jó kis összefoglaló arról, hogy mi a baj a Waldorffal:
www.waldorfcritics.org/faq.html
Pl. teljesen elavult nézeteket vallanak a balkezességről. Mert Steiner valahol valamit írt róla, amit szentírásként kezelnek.
Olyanok, mint Lacan hívei, nem számít, hogy minden tudományosságot nélkülöző hablaty, amit Lacan ír, valamiért úgy tekintenek rá, mint a skolasztikusok Arisztotelészre.

Frick László Intézet 2020.11.03. 07:04:49

@Alfőmérnök: A pedagógiában az egyetlen fontos a pedagógus maga.Ha valaki jó óvónó,akkor a gyerekek szerencsések,függetlenül attól,hogy az az óvoda a rózsadombiaknak az általam is vér-irigyelt óvodája az Erdélyből hozatottóvónénikkel vagy egyházi óvoda. Még a HIT GYülekezete óvodájárólis eltudomképzelni azt, hogy abban egy igazán jóóvónő csoportja szerencsés gyerekekkel mintaszerű.

Ha meg az óvónő az átlagos szar picsa,lusta,aki naponta 2 órát dolgozik effektív és hányingere van a gyerekszagtól,viszont ügyesen meg tudja magát játszani ellenörzések alkalmával,akkor aztán az az óvoda lehet a Mennyek Országában is.

be se kell menned egy vodába, játékidőalatt megállsz a járdán éslaikusként hallod, hogy ottmilyen óvónők vannak, laikus fül számára elkülönböztethető a "laissez faire-nek elhazudott anarchia
meg az,amit óvónőszakmailag A játék kezdeményezése cím alatt tárgyalnak óvónőképzőkben.

Picsa óvónő a játékidőt egy hosszú-hosszúpihenőnek tekinti a fal semmittevésben. És erre isérvényes amagyar szabály:Adhatsz te ennek a büdöspicsának egymilliót,fizetést,már nem fog dolgozni SOHA

Alfőmérnök 2020.11.05. 07:28:12

@Frick László Intézet: Terelsz. R. Steiner egy fasz volt, ezt be kéne látni.

Szorgalmas Gyémánt 2020.11.05. 09:10:18

@Alfőmérnök: Ha még csak egy fasz lett volna... a mai erópai zavarodottság megteremtésének egyik előmunkása volt.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.11.05. 23:31:43

szvsz nem ítélkezni kell, teljesen hidegen hagynak az ilyen-olyan ítéletek pl. Nietzschéről... csak 1-2 dolgon kéne elgondolkozni amit mondott. Mi az a belső ember N. szerint, mi az a "hosszú akarat"... és nálam ezeknek mi a szerepe. Lacanra ugyanez vonatkozik (rá pl. Zizek révén bukkantam) mit ért a "nagy másik"-on, és ez a nagy másik hogyan kondicionál minket, engem. Szvsz érdekes dolgok vannak itt mindenhol.
Steinernél: mit ért ő a beavatáson, a nyugati úton? Nem ítélkezve.
És akkor kiderül, hogy mindegyikük tud mondani olyasvalamit, ami engem előrébb visz kicsit.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.11.06. 00:16:43

... és persze semelyik filozófus, tanító, stb. nem felelős azokért a "híveiért" (idézőjelben), akik félreértik, de kisajátítanák a tanítását.

Alfőmérnök 2020.11.06. 06:24:22

@Dinamuki: Lacan szimpla szélhámos volt. Ez nem csak az én véleményem, Scruton is ezt írja róla pl. Vagy olvasd el, mit ír róla a pszichoanalitikus Grünberger Béla (26-27.o.):
imago.mtapi.hu/a_folyoirat/e_szovegek/pdf/(08)1997_2-3/021-32_Grunberger_interju_SzilasiJ.pdf

Frick László Intézet 2020.11.06. 06:26:56

@Alfőmérnök: Megengedem,hogy Steinert egy fasznak lásd. Mintautóbuzi..Steinnerrőlvitatkozni annyit tesz,mint a DKW Junior-ról,aminekalényege az, hogy fokozatmentes automata váltós verziója isvolt,aminekpedig az a lényege, hogy a Toyota a melegvizet szokta rendszeresen feltalálni.

A faszságrólannyit, hogy mindössze 10év kellett ahhoz, hogy a kuruzslósámán picsa Gerébműűvésznősemmit se tegyen és a császározás elurhodásához képest még az őotthonszülésimozgalma is pozitív legyen.
Errelépjél valamit:
Ahhozképes, hogy egy hagynaszagúpinájú agyatlan picsa valamiértmégis a világra császároztatja azt a HHHHHHH porontyát,akivel aztán "laissez faire" címszó alatt nem törődik, csupa retardáltságban tartja,minden fél vagy két vagy ötéves késéssel... Ahhoz képest bíráld a Waldorf módszert,amit ma a tanítónőkművelnek...persze 60 szavas szókinccselés egy 3 éves gyerekképességeivel az óvodából7 évesen föl engedett gyerekekkel..
Én Orbán helyében megtiltanám a csak-úgy gyerekvállalást... Ismétlem:egy cigány purgyéma szerencsésebbnek születike világra,mint egy 39 éves , elébb "önmagátmegvalósító" értelmiségipicsa gyereke a KorszarúModern Jövőbevezető CSaládformában.

Frick László Intézet 2020.11.06. 06:28:20

@Szorgalmas Gyémánt: Ha t ilyen embert vennék ki amai OiropidOstobapicsaizmus képletéből és ugyanekkora picsaizmus maradna attól. A Makroni Picsaizmusnak..lövése nincsen ilyen emberekről,nemhogy hatással lehetnének...

Frick László Intézet 2020.11.06. 06:32:57

@Dinamuki: Igen,az előrevitelről van szó.

Nyilván ma márnemhallgatok Szécsi POált,dea 3-9 éves korom közötti "zenei előrevitelemben" szerepevolta nagyszerűénekének. HATÁSalatt álltam,azaz pl Máté Pétert útáltam,mert anyám annak mondta,útálatosnak. De anyámazért annyira zenei volt, hogy plmegvettünk egy Bergendy lemezt,amit akkoriban senki nem vettmeg jóformán,Bergendy rétegzenébe számított, Demjén azért hagyta előket,mert csak "lebegtek" a jazzy ésakomeriális között,de a szalonzener sem kellett igazán...

Szóval...Ki mivel tud előrehaladni.

Frick László Intézet 2020.11.06. 06:36:27

@Dinamuki: Azt nem merném így kijelenteni, hogy a tanítók nem felelősek.

Egyszer egy taanító az utazásairól beszélt,pl hogy a Magyar Mozaikosságban vannak olyan területek,aholalig vannak kerítések, be sem zárják egy csak boltba elszaladáshoz a házat és a tejes a tej árát téglák alól veszi el. Akölykökkönnyes szemekkelbiztatták a tanítót,meséljen még,aztán az egyikük jogsis bátyjával, egy tank bérzintet összeszíkálva a városi lakótelepen,elmentek kalandozni,folytassam?

A tanítónak figyelnie kell arra,kiknek miket beszél.

Szorgalmas Gyémánt 2020.11.06. 09:21:42

@Frick László Intézet: Sok értelmes embert vitt félre és visz félre a mai napig is. Ahogy mutattad is - Steinert a korában kell értelmezni, kortársaival, elődeivel, a korszellem tükrében. Én úgy látom, egy téglát kivert a normalitás világából.

Szorgalmas Gyémánt 2020.11.06. 09:23:47

@Frick László Intézet: Többek között ezért van az, hogy igazi nagy tanítók egyáltalán nem írtak, a másodvonal pedig csak igen keveset írt olyan korszkokban, hol már fejlett volt az írásbeliség.

Alfőmérnök 2020.11.06. 10:24:29

@Dinamuki: Itt van például Lacan híres tükörstádium-elmélete, ami még egy viszonylag értelmes és koherens dolognak tűnik. Scruton felhívja rá a figyelmet, hogy egy vak gyerek is ugyanabban a korban tudja megkülönböztetni az én-t a másiktól, s persze erről Lacan nem ejt egy szót sem, mert akkor az egész elmélet bedőlne.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.11.06. 18:47:39

@Alfőmérnök: ha jól értem, a "tükör-elmélet" arra a pillanatra vonatkozik, mikor a kisgyerek meglátja magát a tükörben, és izgalomba jön, mert egyrészt tudja, hogy ez nem ő (vagyis még nem azonosítja magát a testével), másrészt azt is, hogy mostantól ezzel a valamivel lesz azonosítva, tehát tárgyiasítja magát. Vagyis egy téves azonosulásról van szó, a testemmel azonosítom magam. Az, hogy másoktól megkülönbözteti magát, szvsz egy másik fázis.
Amit Lacan egyébként az öntudatról mond az valóban nem tűnik koherensnek, bár nem ismerem őt, csak mások leírásából. Mindegy.
Beleolvastam ebbe a Scruton műbe, sok dologban biztos igaza van, de szvsz ahol kicsit alaposabbnak kell lennie, ott ő is leragad a felszínen. Ugyanígy jártam egyébként Stephen Hicks posztmodernről írt könyvével, amiben olvasható kezdet után egész vad elképzeléseket közöl pl. Hegelről, akit úgy tűnik nagyon rosszul ismer.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.11.06. 19:11:17

@Frick László Intézet: "A tanítónak figyelnie kell arra,kiknek miket beszél."

pl. Pietrelcinai Pio atya leírása szerint Krisztusnak az utolsó éjszakán a kísértő pont ezt vetette a szemére. Krisztus látta, hogy a jövőben mennyien és milyen durván vissza fognak élni a tanításával. Erre jött a kísértő, és megvádolta, hogy ez akkor mind miatta van.

Frick László Intézet 2020.11.07. 04:11:27

@Dinamuki: Jézus nyilvánvalóan ismerte a Buddha-tanítást. Ezt már többször mutattam:Jézus "modernebb" korszakba született egy polgárháborús-viharos ég alá..megszállásalatt élő viszálykodó népbe... Fiatalés vérmes ember volt, kissé egzaltált is. Sűrűbben lakott területen...Pancsaváti Erdőnélkül. Egészen más fügefákkal. Jézus is tanítja, hogy a politrikánakmeg kelladni,ai apolitikáé és az Úrnak,ami az úré. Azt hiszem... inkább a szív embere volt,míg Buddha az Ész Embere...Jézus nem tudta túlélnimagát.

Golndolj bele, ha sikerülneki...Mégmegéri Jeruzsálem pusztulását.Jézust a politika,a politizálása nyelte el...Ha tdud annyira politikus alkat lenni,mint Saulus,aki hónapokon átminden napórákon keresztülvoltképes tartani magát a farizeus-társaivalolyan vitákban,amibőlegy epizódban Jézus az első öt percben elbukott.Mert "rossz politikus alkat" volt...

Sajnálom, hogy Jézus nem figyelt eléggé a Buddha tanításra.

Nem cáfoltad meg,amitmutattam:Igenis,a tanítónakfigyelnie kell arra,mit adát.

Korunk válsáánaka főoka ez,össze-vissza mindenfélét tanítgatnakemberek azzala váll vonogatással, hogy most ők beszéltek és a többi a hallgatóság dóga.

Már Saulus 180 fok' szembe ment Jézus tanításával.

Amivel a Kisértő Jézust vádolja, az valójában Saulust illeti. Saulus vette fölapolitikát,Saulus miatt lett a Testvélriség helyett Egyház, nyilván Péter is könyékig benne volt ebben ..Saulustól teljesen függetlenül...

Én is hibáztam,mert eleinte befejeztem az Újtestamentumolvasását és "Pál"-tólannyira viszonyolgtam, hogy politikabuziságomellenére semvoltamképes olvasni,egyszerűen '"Pál"-ról azok a párttitkárok jutottak eszembe,akik nemcsakhogy megkereszteltették a gyerekeiket,deéventepárszor elautóztak 70-100kilométertmisére,vérnősztek, vadásztak,dorbézoltak,nyugati holmikat gyűjtöttek és főleg loptak -harácsolva. 40-es éveimben olvastam el Saulust,azaz a Jézussal szembefordulás történetét.

Tényleg emberi-jellegzetes az, ahogy Jézusra kenik Saulus dolgait.

Frick László Intézet 2020.11.07. 04:27:50

@Szorgalmas Gyémánt: Szerintem a németek picsaemberré válásaa 70-esévekben kezdődöttmeg és nem korábban.

Kétségtelenül... Sajnos Reich ["Rejtő"] Jenő nem naplózta rendesen a berliniéveit,de akkoriban,párhuzamosan Szepes Mária is Berlinben élt. A Nagy Válság és a Kilábalás berlinje táplálta fel hitleréket.Erre kevesen figyelnek oda,Magyarországon nemis érteni, de Hitlerék aporoszmegapoliszban Pherlíneá-ban törtek föl Altitaitschi-k-ként.Mintha.. győzike-akcentusúemberek tudnák megkaparintani a Szabad A Város-t.

Nádas Péter,amikor aPOárhuzamos történetekbenösszemásolegy német-irodalmi alapúnáci-történeti-tablót..észre sem veszi, hogy az a romlottásg is mennyire párhuzamos ezzela romlottsáhggal,ami a német társadalom totális picsává züllésébe vezetett.

Gyerekként én sem értettem. Szívtam be a német pékségekbőláradómesterséges aromaillatot,amivel asikértelen búzákbólsütüött kamupékárut nyálcsobogta-igézővé trükközték... szédelegtem a C & A nagyáruházakban,ami akkora német középosztályt ruházta... Nézegettem az újságossoknálaz egy bődéoldalniyt kitevő pornóújság címlapokat, még becsóletkasszás nejlonzsákokbólárusították a napilapokat.

Mármegkezdődött,az Enkelkindilinekbérelt egy Wirtschaft-ot az Onkel, de az Enkelkindili lusta volt felkelni kora hajnal 8-kor,a 77 éves Onkelnekkellett a Geschaft-ot vinnie,még apultoslányt is neki kellettmegkefélnie,mert a Kindilik hajnali 11-kor felkelt,megette a banánpempőjét,elment sörözni, benézett a Geschaft-be ebédelnidélután 4-kor,egy kicsit "dolgozott" az Onkelhazament aludni,majd amikor beköszönt az este 22-kor, elment bezárni,hogy a Kindili mehessen az életbe.

A német társadalomban még rózsát baszni is idegen faszt fogadtak fel.

Az Onkel Schwaegere, egy szintén nagyon öreg ember (többek között...és egy véleménnyel a koraizöld 30-as fiaival-vejével) nagyjából azt jósoltákNSZK-nak,minusz az Egyesülés,ami végül be is következett. Plusz Magyarországbak ezt jóssolták,ami most van, hogy itt is egyre többminden lesz a Dreckig. Apróságokaat nemláttak, hogy a 3 éves egész napa sajátszarába hagyott kisbabbu majd okostelókávalfog játszani és teletabbiul beszél.

A végefelé a Omá-k összeültekamagyar Omá-kmég imádkoztak az Enkelkindilikért,viszont a németOmamagyarul,magyarul azt mondta, hogy isten ments, hogy ezek az ostoba picsák csak egyet is a világra szarjanak,mégpincsikutyát se bízna rájuk,nemhogy egy egykét.

Nemrég aztán utánanéztem, az egyiknek van egy egykéje, szudáni félvér. Szerintem kiszakadt a gumi a szalámifaszán.

Frick László Intézet 2020.11.07. 04:39:29

@Szorgalmas Gyémánt: @Dinamuki: @Alfőmérnök:

Nem azt mondom, hogy valami, Tandori szavával jaskolátnemkella gondolkodónakkijárnia ésolvasnia Spinozátmeg Hegelt és marxékat és Lenint,meg a németeket végig,Steinert is megnézni... az amerikaiakat...

Dea gondolkodónakfőleg a saját korszakávalkéne foglalkozni. Nagyon útáltama 90-esévek elejében azt a babarcieszterkedős jajdealyanosz vagyok mály okosztojászkodászt, hogy mit olyvasztunkmay Webelytől,akit.. őszintén..mi a fasznak a Rencervárás UTÁN azontúl, hogy addig nemannyira támogatott volt,és pláne Wittgensteint és hasonszőröket.

Műveltségivetélkedő hangulata lett a babarcieszterkedéstől a Rencervátás Utáni Nyitásnak,a fordítók gyorsan nekiestek a steniceljeiknek,most már legálisan gépírónőknekadhatták,egész könyvkiadót alapítottak a Régmult Remekeikiadására,közben meg itt a jelenkorunk teljesen elment

Pl pont babarczyék egyéb megélhetéseket találván,Károlyi CXSabának rendes menő állása lett az Élet és Irodalomnál,egyszerűen a Nappali Házat hagyták a picsába,amikor nyilvánvalóan ki lehetett számolni, hogy Réz Pálnak és Domokos Mátyásnak van még esetleg 10 jó éve. Závada meg nem fog mindent az egyhátán,azon az ősparaszti erősön.. elcipelni.

A magyar Szellem Emberének kb most már a 28-ikéve megy ráOrbántólmegszabadulni meg a Horthy faszizmus rémeire, és közben egy teljesen új nejlonnácit is sikerült felkarolniuk, Márki-Zay Pétert.

Észre sem vettük, és az Élet és Irodalom főemberei bő hatvanasok-és hetvenesek

Belehaltak orbánba,erre baszódott elmennyi idő,miközben
– Na látod – mondja Elvira a fiának, amikor Anita megszületik –, lesz majd, aki virágot hozzon a sírunkra.

A gyermeknevelésben Ervin lelkesen vállal részt. Első közös sétájukon a délután tündöklő, illatos – az áradó napfény kihangsúlyozza a növények, a humusz, a gyermekkocsi fémvázának szagát –, a csecsemő mosolya pedig leginkább a hold kiflijéhez fogható.

Az unokahúga iránti érzelmek állandó meglepetésforrást jelentenek számára: még soha nem szeretett senkit ennyire keresetlenül. Anitát a kor divatja szerint egyenrangú félként kezeli, barátként, akivel szinte minden, kettejüket érintő kérdést megbeszél. Kapcsolatukat kezdetben csak az érinti érzékenyen, hogy unokahúga méltatlanul gyakran csal játékaik során (dobókockákat fordít át, bújócskázáskor lesni szokott); ebből fakadó nézeteltéréseik kövér, vigasztalan csendekbe torkollnak.

Bár nővére halála és Ágival történő szakításuk után kész többé-kevésbé teljes életét Anitának szentelni, annak ragaszkodása láttán visszariad, fél a hübrisztől. Nem zárja ki, hogy célszerűbb lett volna a gyermeki rokonszenv első jeleinél tapintatosan meghátrálnia. Még tart köztük a háborítatlan, csodás időszak, amikor az illetéktelenség érzése először fogan meg benne. Anita egyre jobban beszél, és, mint a gyermekek általában, megállás nélkül alakítja a várépítésre, bábszínházazásra és kergetőzésre vonatkozó játékszabályokat. Amikor éppen nem jut eszükbe más, jobb híján alszanak. Mindig ott hevernek el, ahol elfáradnak – a szőnyegen, a nagy íróasztal alatt, a fotelban, a tévé előtt és egyszer, fogadásból, Ervin munkaasztalán. Anita Ervin hasát használja párnának (hogy egyszer aztán, vidáman, mint a pacsirta, színpadiasan túlozva felpattanjon és a fejéhez kapjon, úristen, Ervin, sopánkodik, te tudtad, hogy lenyelted a kréta kort?), és nem szép álmokat kíván, hanem ezt mondja: aludj, mint három kifli, nagybátyjának pedig leesik az álla a magabiztosságtól, amivel a gyermek, minden előzetes tudás, tapasztalat és előítélet hiányában is a hármas számot választja ki a rendelkezésre álló lehetőségek közül.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.11.07. 14:56:08

@Frick László Intézet:
"a farizeus-társaivalolyan vitákban,amibőlegy epizódban Jézus az első öt percben elbukott."

??

erről bármilyen info, ami alátámasztaná??

Frick László Intézet 2020.11.08. 06:16:05

@Dinamuki: Benne van az Újtestamentumban,Saulus maga dicsekszik ezzel. De... igérem,kikeresem neked a pontos helyet, nehogy bele kelljen olvasnod :D ..jajmeg ha a hely meglesz, csak beírom a keresőbe és linkelem:D

Frick László Intézet 2020.11.08. 06:18:42

@Dinamuki: Ja,remélem,nem az öt perc-rekérdeztélrá,mert az ...-t nem vagyok hajlandó helyeni neked, benne van az evangyéliomokban. A lényeg az hogy amíg "vallási" a szint arómaiak nem szólnak bele.Ezért a farizeusok arra cselezik rá Jézust, hogy "vvilági" "politikai" beismerést tegyen,ami alapján a megszállóknak LEKELL őtfogniuk és kivégezni.Ha ugyanis a "zsidókkiálya" címre törne,ami..egyébként nonszensz a történet ismeretében --------

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.11.08. 12:11:01

@Frick László Intézet: nem, nem tudom miről beszélsz, lécci írd le melyik helyre gondolsz. Van mi ez a magas ló, szorulásod van?

Frick László Intézet 2020.11.09. 06:43:24

@Dinamuki: Az a baj,hogy most chaszid bölcseletet olvasok és arra..nagyon rosszul gyönnek Saulus szövegei:D

Serény Vélemény 2020.11.09. 09:44:18

@Frick László Intézet: Megint egy sematikus megközelítés, amit egyébként a marxizmus diktál. Akkoriban volt három fő vallási párt, meg egy csomó nem fő.
A főpapot pl a száddokeusok adták, a papok többsége viszont farizeus volt.
Jézus pl zseniálisan intézte el a száddokeusok aposztáziáját, amikor a tóra alapján bebizonyította azt, hogy van feltámadás.
(A szaddoceusok csak a Mózes könyveit fogadták el ihletettnek, kanonikusnak, és mivel ezekben a feltámadásról explicit módon nincs szó, a felületes személélő szerint akár igazuk is lehetett volna.) Jézus ebben a kérdésben pont a farizeusokkal értett egyet, akik hittek a feltámadásban. Maga az érvelés pedig a legklasszikusabb rabbinikus érvelés, amit el lehet képzelni.

Azt, hogy Jézus a zsidók királya, azt meg maga Pilátus szegeztette ki a fára. Nem Jézust sikerült a farizeusoknak megfogniuk, hanem a főpapok csicskáztatták be Pilátust, amikor megfenyegették azzal, hogy feljelentik: "nem vagy a császár barátja":

"Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!"

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.11.10. 08:35:46

@Serény Vélemény: nem tudtam, köszi.

Jézus az írás szerint már 12 évesen a templomban tanított, és "mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein"
Ezt követően pedig csak "növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt."
Mivel az írásokat jött beteljesíteni, azoknak nem csak a betűjét, hanem a szellemét is ismerte, tehát elég nagy fórban volt a főpapokkal szemben, mint az igazi főpap. Nem egy (kizárólag) emberi lényt kell elképzelni, ez csak későbbi profanizálás valóban. (Egy kizárólag emberi lény pl. ugye bajosan tudott volna föltámadni, márpedig Pál szerint is ezen a mozzanaton múlik minden (... különben hiábavaló a mi tanításunk stb.))
Szóval kb annyira lehetett zavarban, mint az egyetlen látó egy csomó vak között.

Frick László Intézet 2020.11.11. 05:58:07

@Serény Vélemény: Tényleg érdemes Jézus pár percét, ahogy elbukott Pilátus (és a farizeusok előtt)meg Saulus asszóját összevetni.Én csak annyit állítottam,hogy Jézus nem értett a politikához,Saulus viszont a mestere volt.

@Dinamuki: Az én felfogásom( "értelmezésem"...ha lehet az esetemben értelemről beszélni...

azén felfogásom szerint a biológiai Homo Sapiens ... esélyIsten Gyermekének..lenni...

Ahogy másképpen fogalmazom:Istenés a Természet (=az Univerzumn) törvénye ugyanaz.

Egyrészt A Magvetés, vagyis ez azt jelenti, hogy gazdagon szórom, valamennyi keljen.

"Isten sír minden gyermekéért" ..a ki nemkelt mag visszalényegüla talajba humnusznak vagy táplálmáslényeket és így és tovább,újabb próba.

A Homo Sapeins-nek van egyedülesélye arra, hogy A Kozmosz-ról egymirjomnanokis szikra.mirjádmikornnyi kis képet alkosson , az más tészta, hogy embermilliárdok a házukon egy futamnyivaltúlnemláthatnak... vagy pl az életük egy majom élete...

Most példáullezárult egy ilyen majoméletében egy szakasz, Donald Trumpnakhívják azt a majomfélét,kétségtelen, hogy minden majmoklegülönbike...

Erre gondoltaamioor arra, hogy Ember fiáválenni,az nem program meg ilyesmi, csak egy esély.

Még az ész sem minden,hiszen pl a nácikközöttsok a világ legokosabbja volt.

Volt egyszer egy nagyon okoskutyám,rákapott a tyúkokra,mégtépte elevenen a tyúkot,amikormárbűnbánó szemeket meresztett rám,egyszerűen...képtelen volt ezzela prg-malmit kezdeni, hogy az őínyén a mégélő tyúk forró vére kellelömöljön,demég benne is több emberi volt,mint1939.szeptemberégen az elsőSS-osztagok tisztjeiben,akikmegálltak a húgy, fosés vérmeg hányásbűzben, orcáikon friss agyvelőés csontszilánkok és elkezdtekaz Ész Lényeként mérnökszerűen tanakodni, hogyan lehetne a gyakorlatban gördülékenyebbé,de egyben gustusosabbá tenni a likvidációt.

Van ember, aki 8-10 pisztolygolyóvala koponyájában képes életjelenségeket mutatni.

Imádom a vitákat a Kozmoszban az Élet esélyei címszó alatt, a fantazikat, a sci-fiket.A Space Fantasy-t,azt nem birom.

Auz én felfogásombanamit Isten akar,az össszesen ez az emberré levés,de már azzal nem tud foglalkozni,mit csinálsz ezzel az eséllyel.

Donald Trumpne tudta felismernimajomlétére, hogy ő csak egy majom.Ha Donald Trump-ban feltámad valami emberi,már a beiktatást semvállalja.Kiáll,szépmunka volt,megcsinált valamit,megválasztották és ennyi volt, THX & Bye.

Az állat nem engedheti el a prg-t és a kódot,egyedül az Ember fia az, aki képes LEHET erre. Hiszen az Esze... elvileg ..ezt lehetővé tenné.

Azt is szoktam mondani, hogy Jézustól 8-10-12mondat maradt fenn.A szélekrőllehet vitatkozni,pármondata azonbanátüt minden fordításon,annyira az az ember... Amitnemírt leés nem tanított,az ismond valamit,aztörténetesen,hogy nemírt le semmit,nem bízott az írott szövegben.

Nemmondott olyant, hogy "Irkáljatok mindenfélét az én emlékezetemre!"

Hanemezt: "Ezt CSELEKEDJÉTEK az én emlékezetemre."

Írkálhattak aztán az evagyélisták,Saulus az egyházkovács és ígytovább ,teljesen nyilvánvalóhogy akereszténység irományainál csak a Marxizmus-Leninizmus-Sztálinizmus-Maóizmus szövegei a többek szövegtömegben.

Az Utolsó vacsora üzenete a Testvériség,ami nem az Egyház. Az Egyházpolitikátemel s tehát a politika (plamarketing)által vész el.

Vitatkozunk itt a muzulmánokról,mintha pl a kereszténységet az amerikai típusúmarketingegyházak jelentenék.Az,amimiatt csesztetik az iszlámot,ugyanolyan elhajlásésszélsőség,mint az ál-technikai-marketing"keresztyén" egyházak. (szekták)

Mohamed az írástudóivala testvériség-et határozta meg a z új vallás szervezetének,és a testvériség

szerintem,Mohamed valamint Jézus szerint alkalmasabb és jobb.

Mohamed plintézkedett a kard használatárólmeg ilyesmi,amiket az iszlámfikázókőrizneka winchestereikben és lövődöznek velük...

A háttérben azonbanameghatározónagytömeg békéséstestvérimásvallásüakkalis.

Emberekközöttjárva..tapasztalokvérmességet,felhorgadás,ásót kapát ragad szétveri a mnásik fejét,leszorítja az autójával vagy rágyújtja a házat meg ilyesmi...
de összességében..szerintem.. a mai 7,5 Milliárd emberből képestöbb,int 6 Milliárd az Ember fiához méltóan élni.

Az más kérdés, hogy a marketing a majmoknak kedvez.

Serény Vélemény 2020.11.11. 15:13:25

@Frick László Intézet: Még egyszer: nettó marxizmus amit írsz, és ráadásul tárgyi tévedésektől hemzseg.
(Csak a "magvető példázata" több, mint 10 mondat, a hegyi beszéd meg pláne.) Ha nagyon szöveghűek akarunk lenni, akkor Jézus írt, még pedig porba, amikor a házasságtörésen kapott nő ítéletét akarták a nyakába sózni.
(Akkoriban nem nagyon ítéltek már halálra senkit házasságtörésért, ezért egy dupla-tripla képmutatásos csalás van a dologban, ui, ha halálra ítéli a nőt, akkor kegyetlen, ha meg azt mondja, hogy ne ítéljék halálra, akkor megváltoztatta a Törvényt, ami meg súlyos bűn.)

Frick László Intézet 2020.11.12. 05:56:29

@Serény Vélemény: Ezt kifejthetnéd,mitől lenne "marxista" amit írtam.

Következetesen mint rabbi-rőlaz Írásmagyarázatárajogosultról,Írás-és írástudórol beszélek,nyilván nem is egy nyelven írt és olvasott.

A porba ..nembetűt rajzolt,ha értesz...

Frederick2 2021.06.29. 07:20:52

@Frick László Intézet: @Alfőmérnök: Egy újabb Lukács György-apologetika. Mert nincs belőle elég! :P

www.libri.hu/konyv/fekete_eva.lukacs-gyorgy.html

Érdemes hozzá elolvasni Révész faszságait is.
konyvterasz.hu/lukacs-gyorgy-es-egy-elveszett-eletmu/

Frick László Intézet 2021.06.29. 16:17:41

@Frederick2: Lukács egy baleset bövetkezménye, elvileg az 1938-as tisztogatáskor mennie kellett volna a lecsóba a többiekkel, de valamiért megúszta.

Alfőmérnök 2021.09.30. 20:28:08

@Frederick2: Mondjuk Fekete Éva könyvét lehet, hogy el fogom olvasni. Nem árt, ha az ellenségeinket is jól, alaposan ismerjük. :) (Én például elolvastam Hauser Arnold: Találkozásaim Lukács Györggyel c. könyvét is. Hauser is hülye marxista volt, de a normálisabb fajtából.)
süti beállítások módosítása