Nyilvánvalóan van az evolúciónak egy biológiatudományilag tárgyalható "tempó"-ja.

Az "intelligens" (problémamegoldó) lény a sok-sok és kétségtelenül csúcslényhez méltó zseniálismegoldása közepette egy problémáról elfeledkezik,ez az a probléma-felismerési képesség,ami pl az öreg halász nagyravágyó feleségéből vagy a sivatagi verzióban a tevehajcsár feleségéből is hiányzik.

A tevehajcsárnénak,miután a HáromKívánságból az elsővel,a hatalmasnagy kóbásszal végeztek,megették az urával, az a páratlanulintelligens ötlete támadt, hogy ha a dzsini ekkora egy kolbászt tud, akkor legyen az urának akkora fasza is,mekkora,kérdezte a dzsini,mint egy lopótök,a dzsini vállat vont és lőn. A kétségtelenül 11-22éves kislányoknak való pornográf részletekbe nem mennék bele,de egyszer aztán az asszony úgy volt vele,megnézi már,közben miket írkáltak rá a baricsajszik a fészen,addig is ez a büdös ember takoroggyon mosmább róla,mer' mosakodnia kell. Csakhogy az ura a hatalmas nagy lopótök faszával szinte járni sem tudott,nemhogy az emberszállító nagy hatalmasputtonyos kaminyonnyáraféémászni-ja. Tehát egy új probléma keletkezett,a szuperintelligens asszonynaaknemvolt más választása,mint ráarni a dzsinire, hogy basszon valamit a zura faaszának,mert így nem tud pénzt keresni, 50 Dollár/fő és a kamionért delázni kell a sohaki nem törleszthető hitelt nigériai góréknak. A dzsini visszaírt az asszonynak, hogy ez is egy kívánság és akkor oda a harmadik.Az asszony nagyon intelligensen ráhagyta, hogy akkor legyen ez a harmadik, hogy az ura fasza kamionülésbe férés-kompatibilis leszen.

(A szöveg az Ezeregyéjszaka meséi egyik epizódja korszerűmodern jövősítése)

migransokszaharaiszakasz.jpg

Amit a kerékkel úgy tudnék metaforizálni, hogy mész-mész az autóddal és egyszercsak azt látod, hogy a balelső kerék megelőz.

Ez a szituáció figyelhetőmeg pl az elektromos autó köré hazudozott marketing hiedelmekben.

vagy egyáltalán,a marketinghiedelmekben.Egy "materialista" semmibenhívő világ,amiben

"Te Egyedi És Megismételhetetlen és Mindenkinél MÁsabb Vagy Csak Neked Szabd Magadra a Te Különleges nyalas_tokfozelekbol_faragott_figura.jpgÉs Páratlan Sajátigényeid szerint"

a 2 vagy 3 verziót.

"Nincsen két egyform a köhögés. Döntsd el,milyen a te,senkiévelössze nem hasonlíthatóegyediés utánozhatatlan köhögésedés vásároldmeg az A vagy pedig a B verziót!"

egyediesmegismetelhetetlenvagy.jpg


Tehát a kínálat két esetleg háromféle variánst tartalmaz,nagyon sok esetben ezek csak a kinézetükben különböznek,a belsőlényegük ugyanaz.

skoda_v_israel.jpg

"Mi nem veszükn Volkswagent,mert az egy náci autó,mi Skodát veszünk,mert az csesz'lovák!"

Nekem az a bajom az "intrelligencia alapú" társadalommal,hogy közben az embereket leszoktatják az intelligenciához nélkülözhetetlen tevékenységekről,pl a gondolkodásról. A művelődésről is,mert nem kell művelni magunkat, ha minden fönt van a neten,ami majd kell, arra rákeresünk.

Ha egy társadalomnak van felelős Vezetése, az mérlegel egy-egy "intelligens megoldás"-sal kapcsolatban.

Van pl ez az ázsiai nomád pásztornép bölcsesség a kutya jódolgáról.
Sok a szabadideje a kutyának, az a jódolga.. elkezd..unatkozni akutya és ezért "megvész".. vagyis unalmában elkezd hülyeségeket csinálni.

Azt akaromezzel mondani, hogy nyilván...van...eee...lehet  az emberi evolúciónak egy természetes biológiai léptéke-- ezt a léptéket haladta meg az ember és ezért vannak gerincbetegségei,mert ehhez az elképesztően gyors fellegyenesedés + kétlábonjáráshoz a gerincnek kellene bizonyos fizikai és változatos megterhelés. Amostani emberek gerincbántalmaioka a semmittevés,a rengeteg fekvés ésülés,afizikai tevékenység hiánya,és ha elkezd csak úgy "rásportolni" azzal csak újabb lehetőségei támadnak gerincbántalmaknak. Plusz a moder táplálkozás (azaz a fagyasztottkajazabálás) ami szintén problémaforrás.

atlagoslanyszoba.jpg

Átlagos lány az átlagoslányszobájában a világ nagyátlaga átlójában. A cica most nemlátszik,de úgy 10-12 kisállatonként lehet kutyus is. Ha valaki képes kitalálni,mi van a kislány kezében , az az egy oirócenteskérdést megoldotta.

Namost.. nézd ezt a kurvára-egy intelligens embert,itt van ez a nyavajás kis probléma a gerincével és nem képes megoldani.. Nincs is időa fájdalomra vegyél egy tapszt és tapaszd rá és máris táncolhatsz a lakodalomban

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr8616232922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.09. 08:05:28

Igen, de ezen a bilogóiaitempón túlléptünk, és ehhez már nem lehet visszatérni. So, what to do?

Frick László Intézet 2020.10.10. 05:03:40

@Szorgalmas Gyémánt: Hogyne lehetne visszatérni? "Mindenki annyit vegyen el,amennyire szüksége van és úgy vegye el, hogy ha már nem szükséges vagy elkopott,visszasimuljon abba,amibőlvétetett.Összesen ennyi a szabály.. ez a fenntarthatóság lényege.
Persze ez a nagyvárosi létet teljesen ellehetetleníti.

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.10. 07:38:52

@Frick László Intézet: aha. Azzala pár milliárd emberrel mi lesz a Nagy Visszatérés után?

Frick László Intézet 2020.10.11. 04:41:34

@Szorgalmas Gyémánt: Ha jóltudom,az Emberiség Genetikailag fejlettrésze antikreacionista vagy ha úgy tetszik,evolucionista.
Namost az evolúció maglényege az, hogy egysejtűtől a Homo Sapiens-ig az egyed-nél fontosabb a széria.

Ezt majd a semmibenhívőknek el kell dönteniük, hogy tényleg komolyan gondolják-e az evolúciólényegiségét,mert ha komolyan,akkor le kell mondaniuk az egodeista szemléletükről.

Azt hiszem,mutattam már,mennyire nehéz TÉNYLEG is materialistának lenni.

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.12. 12:43:31

@Frick László Intézet: Ez az evolucionizmus Kína meg India nagyvárosaiban is tombol?

Frick László Intézet 2020.10.13. 05:34:38

@Szorgalmas Gyémánt: Kína és India megapoliszaiban több,mint egymilliárd ember él. Van egy szörnyű gyanúm: Ez az egymilliárd ember szarik apolitikába,mint olyanba bele,illetve még szarásközben sincsen ideje ilyen irreleváns hülyeségekkel foglalkozni,mint apolitika, soak számára a napi 12-16 óra munkában a szarás az egyik pihenő. Főleg pedig Indiában vannak nincstelenek,akiklényegében ott szarnak,ahol rájukjön és kézzel törlikki, szerintemőket sem igen izgatja a politika.

Hát akkor a filozófia hogyan.

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.13. 10:33:35

@Frick László Intézet: De Indiában is él már egy középréteg, aki 12 órában le is tudja munkát (azért azt ne felejtsd el, amikor én kezdtem a multis létet, ott is 12+ órát kellett dolgozni ), ők akár gondolhatnának is valamit.

Frick László Intézet 2020.10.13. 11:19:04

@Szorgalmas Gyémánt: Nem tudom.A XIX.századi-alapú oiropid tudomány valamifélematerialista logika szerint tárgyaltatja az evolúciót.
Pedig az evolúció illogkus. Te jobban ismered a hindu szemléletet nálam... szerinted a hindu alapfilozófia mint tekint a logikára?

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.13. 12:15:06

@Frick László Intézet: Alapfilozófiájuk nem foglalkozik a logikával, szigorúan nézve nem is tekinthető filozófiának az, amit "hindu filozófia" címkével látunk el.

A nyugaton ismert logika igaz-hamis alapon nyugszik. Nem olyan régen vezették be a "lehetségest", vagyis igaz-hamis billegőállapotot, és mekkorát ugrott vele a technika.
A hinduk már 2000 éve írtak arról, hogyan néz ki egy igaz,hamis, nem igaz, nem hamis, se nem igaz, se nem hamis, se nem a kettő egyszerre és ehhez hasonló állapotokon nyugvó rendszer - nevezzük logikának.
Akkor találtalkoztam vele, amikor nekiveselkedtem megérteni az öntanuló rendszereket. Van egy sejtésem, hogy ha ezt a ha jól rémlik, kilenc állapoton álló rendszert szépen leprogramoznánk (mondjuk kéne hozzá hardver is, de ettől most nagyvonalúan tekintsünk el), akkor sokkal közelebb állnánk az informatikai szingularitáshoz és az evolúcióus algoritmusaink is sokkal hatékonyabbak lennének.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.10.13. 12:39:32

@Szorgalmas Gyémánt: a nyugati logika (a "valódi") szvsz inkább bennünk szükségszerűen felmerülő gondolatformák leírása, megfigyelés alapján. Lásd Arisztotelésznél az Organon 10 kategóriáját (de nála a modalitásnak is 4 fajtája van, nem csak igaz-hamis) vagy Hegelnél a lényeg logikáját.
Egy gép szvsz nem is tud értelmezni semmit, csak annyit tud megnézni, hogy bizonyos jelek azonosak-e más jelekkel (ekkor rá tudja tenni az "igaz" címkét, de bármi más címkét is rá tudna tenni, ezeket elolvasni ő nem tudja), nem?

Frick László Intézet 2020.10.13. 13:01:23

@Dinamuki: Úgy definiáltam[az oiropid]logikát,mint segédfogalmat///segédfogalomalkotást..a logika... valami hasonlóü,mint Einsteinnél a kozmikusállandó,nem boldogult és képzetesen az univerzumba bökött egy archimédeszi sarokpontot.. valami efféle a "logika".. Az oiropid számáramindig az a "logikus" amit ő gondol, az a demokrtaikus, az a civilizáció, az a kultura, az a focimeg az a minden...ha a Mátárban esik a hó, szánkázhatnak a gyerekek,mára virradóra a Mátrában esett a hó,tehát logikus, hogy szánkózhatnak a gyerekek,de hogy mennyi hóesett,virradat óta elolvadt-e...stb...ebbe a "logikába" már nemfér bele,merta szillogisztikus tételkiatálója egybőlleordéjja a fejemet,hogy a tételben nemaMátrameg a hóa lényeg és a szánkázhatóság,ezek csak szavak.

Csakhogy... idekint az életben még ennél sokkal több verzió is van,pl annyi hó esik,hogy gyalog sem lehet fölmenni a Mátrába szánkázni és ha helikopterről kötélen engediklea gyerekeket meg a szánkókat,akkor sem lehet,annyira sok a hó.

A Mesterséges Intelligenciával nem lesz baj,mert ha a tanár úr beírja az algoritmust akkor a gépkiadja, hogy szánkázhatnak a gyerekek...és majdjátszanak valami mást, ha már felvitték őket

Valahogy...nem így megy ez a gyakorlatban?

Frick László Intézet 2020.10.13. 13:07:04

@Szorgalmas Gyémánt: Megint Hawking-nak az a sejése ugrott be nekem a véletlenekról, miszerint a véletlenszerűség megállapítása csak egy köztes állapot és a véletelenek lehetséges variációinak a száma a végtelenben közelít a nullához... Ezzel sikerültelérnie Hawkingnak, hogy a netokratív zattejjistákokokokateistának,a kreacionisták meg kriptokreacionistának higgyék.

Ligeti hardware támogatás nélkül mondta,amit mondott :a többet kettőnél.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.10.13. 13:11:19

@Frick László Intézet: ha idézhetem Hegelt, a hétköznapi (=europid?) gondolkodásnak nem sok köze van a filozófia logikájához.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.10.13. 13:16:17

@Frick László Intézet: a nyugati gondolkodó észrevette, hogy a gondolkodásnak vannak formái, amiket nem tudunk önkényesen gondolni (már ha érdekel minket a világ megismerése), hanem szükségszerűség működik bennünk, mint a természeti törvények (noha mi "csináljuk" a gondolkodást). Ez nem azt jelenti, hogy ezeket a formákat kimerítően le lehetne írni, mindenesetre se Arisztotelész, se Hegel nem mondott ilyet, mások lehet, h igen...

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.10.13. 13:21:43

@Frick László Intézet: amúgy a posztmodern szkepticizmus mintha pont azt a nagy magabiztosságot akarta volna kikezdeni, amiről írsz... erősen túl is tolták.

www.youtube.com/watch?v=BwW9QV5Ulmw&t=4175s

Frick László Intézet 2020.10.13. 13:22:44

@Dinamuki: Jézus is valami effélét arrogánskodott az anyjára" Kicsoda ez az asszony?"
A filozófiát ugyanis a hétköznapi gondolkodás tojta e világra ki.

És lett egy nagyon fontos tanulsága az egésznbekés ezt szajkózom Einstein és Hawking példáján.
Bárhováis jutsz el (föl) a tudományoddalmeg a filozófiáddal...időnknt...meg kellérintened a talajt.Időnként..meg kell kóstolnod a földet.

Időnként be kell ülnöd az embersszagba a buszba.

A tudósnak...a filozófusnak.. felelősének kell lennie, ezt a felelős gondolkodást tapasztaltam pl Dr Csányi Vilmosnális.

Szerintem nem az a hűdefilozófus,aki annyit tud mondani az orvosember juhász kérdésére, hogyaszonygyaja" Tudja,kérem,ez túl hosszúés bonyolultmagának."

Én... azt nevezem felelős gondolkodónak,aki..tud valamit az orvosember juhásznak is mondani.

Einstein..mondta pl az a méhecskéset és azt bizony...nagyon-nagyon sok ember megérti. Egyszerűbbmegszámolni, hányan nem értik.. vagyis..úgy értem, hogy veszélyesen-nemértik (nem akarjákérteni) ,sajnosmind az 1083 ember Kínában él.

Plazok a földbirtokosok,akik lepermetezteik a napraforgójukat,ők értik Einsteint, csak leszarják.

Frick László Intézet 2020.10.13. 13:35:12

@Dinamuki: Hegelmég felelősgondolkodóvolt.
Nagyjábóla XX.századra züllöt le az oiropid gondolkodás a részeredményes... részfeladatos.. tehát felelősséget nem vállaló...részfelelősséges gondolkodáshoz.
Ha belegondolsz,a XX.századot erősen jellemzőfiulozófiák,amarxizmus,a móókszizmus,a leninizmus,a sztalinizmus,a nácizmus a fasizmus,ezekmind csak részfelelősséget ismertek el. Hitler utolsógondolata is az volt, hogy rajta kívül a bárkimás a felelős.

Aztán ittvannak asemmibenhívők.Ők osztán végképpen ilyent,hogy felelősség,nemismernek, hiszen mindenki hülye,minden relatív és mindent úgy tud kimagyarázni,mint Bede Márton.Megcímez egy cikket a COVD-19 tanulságairólés a szöveg 75%-a valójában a kínai kommunistákat meg a dikttúrát ekézi,a téma csak ürügy. És azt hizsed, hogy Bede egy csöppet is felelősnekérzi magát?Nem.felelős a barom,aki bevette.

Ilyen rész-felelősaz IKEA is,vásárolsz egy ágyat..oiropidokról van szó,akik közöttmár a 25-35 éveseksem kefélnek többet egy héten egynél,azt is,szóval..az IKEA ágy sokszor hónapokig majdnemágynak tűnhet.

Zseniális a Kigondoltamblog flagja:
"Písz,lav,heppinesz! - Bevetted?Anyád!"

A XXI.századra pont Hegel ellenpólusára jutottunk,mindenki felelős,főleg aki beveszi, az a felelős, csak a "filozófus" az nem felelős,ő nem tehet arról, hogy az emberek ennyire hülyék.

Ja és Hitler emberei mivel védekeztek Nürnbergben?-ők csak a parancsot teljesítették.

Miről szól Trump?-nem azok a felelősök,akikolyan választás eléállították Amerikát,amiben egy egzaltált hülye önteltpicsa meg egy beképzelt vén sweggfej közöttlehetett választani, hanem a republikánusok a hibásak meg Trump .

Most sem azok a felelősök,akik egy 78éves vén segg idiótát indítanak az egyébkéntsegghülye idióta Trump ellen, hanem Trump a hibás meg a republikánuspok és ha nyer a 78 éves vén szarzsák,akkor is majd Trumplesz a hibás még meddig.
Hol van itt... ezekben a "gondolkodások"-ban felelősség.

Hárítás van.

Megkérdezted az orvosod meg a gyógyszerészed? Nem? -akkor felelős vagy.Igen? -akkora gógyszerészed meg az orvoösod a felelős.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.10.13. 13:48:05

@Frick László Intézet: ugye itt eredetileg a logikáról volt szó, de szvsz az "emberszagot" a filozófiában az individualista filozófusok képviselik (Nietzsche, Stirner, Feuerbach), akik nem elégednek meg a pontszerű, légszerű alannyal.

De azért a filozófustól se várható el, hogy ha Jani bácsi odamegy hozzá, hogy "na te nagyokos, lássuk a tudományod, mondd el akkor nekem hogy mi az élet értelme, de konkrétan ám", akkor erre mást mondjon azon kívül, hogy ő csak ösztönzést akar adni a saját gondolkodáshoz.

Frick László Intézet 2020.10.13. 14:03:12

@Dinamuki: Elferdítetted.természetesen egyáltalán nem arra gondoltam,hogy Pista bácsi annyira idióta, hogy az egész filozófiáját akarná magának elmagyaráztatni azzal a nyomorútt filozófussal.

Akkor elismétlem:

Tudjon (legyen képes) valamit Pista b ácsinak is mondani. A méhecskés..az nem Einstein röviden,sőt, ha jólgondolom,akkor nem annyira matekmeg fiztika,mint inkább biosz.

Ligeti pedig főleg zeneszerző volt.

Mindenkinek van valami mániája,pl az enyém az ilyen Pista bácsikkal való beszélgetés és...eee...ehmmm,, majdnemannyit tanultam a Pista bácsiktól,mint pl Nietzsché-től vagyy ismertem egy tényleg is Pista bácsit,akitől többet tanultam,mint Wittgentseintől.

Pista bácsinak voltak érdekes kifejezései,amiket nem nagyon értettem,pl h a csiklót miértnevezi bögyörőnek,holott a hétköznapi [általános magyar értelmező kézi] szóhasználatban az a kisfiúk pöcörője,aztán ettem hajdusági bögyörő tésztást levest,majd pedig szerencsém lehetett egy olyan csiklóhoz,amiről másra nem tudtam asszociálni,mint a tésztára,amit a hajduságban bögyörőnek is mondanak. Meg Pista bácsi tanítássára. Pistabácsi filozófiai világkép-epicentruma a kézmeleg nedves bögyörő volt és így öregkoromra kezdemis megérteni az öreget... De akkor,amikor ezt gyűájtöttem az öregtől,még egy mukkot semértettem a világképéből sem,főleg pedig az epicentrumából... Azóta ráadásultovábbképeztemmagamés kiderült, hogy a bögyörő bizonyos férfiakban endorfinokat meg más enzimféléket termel,amikmiatt akárórára is egészen fiatalosnakmeg ruganyosnakképzelheti magát, tehát végülis kész tiszta biosz ez is...

Erre mutattam rá Kocsis Zoltán példáján,aki azt mondta:Képtelen ott lenni egy bármilyen zongorával...anélkül, hogy... ne nyitná föl és próbálna rajta játszani, azt tanította, hogy nemtud annyira rossz zongora lenni,hiányozhat a fele billentyűzete, de azért...megpróbálja. "Majdnem minden zongorábólki lehet hozni valamit" -tanította Kocsis.

Számomra..ez a felelős hozzállás.

Mindamellett persze vannak jelentősművészek,akik mindenüvé utaztatják magukkal a két Steinway-t (a másik, ha az egyikkelakkora baj lehetne)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.10.13. 14:20:43

@Frick László Intézet: csak arra céloztam, hogy ha Jani bácsi a filozófiát meg akarja érteni, akkor azért neki is erőfeszítést kell tennie.
A filozófusnak, mint bármely más tudomány képviselőjének, valóban el kéne tudni magyarázni bármilyen laikusnak a mondandóját, bizonyos szinten.
Sajnos a mai filoz. tanárok a bölcsészkaron ennek a feladatnak csak nagyon korlátozottan felelnek meg.

Frick László Intézet 2020.10.13. 14:53:55

@Dinamuki: A filozófiaminden tudományok anyja.Nemlenne szabad tudományt a (hozzárendelt) filozófia nélkül tárgyalni. Csak ismételgetni tudom:Amai tudományok elvannak a részeredménykutatásokkalmeg a részfelelősséggel.. vagy felelőtlenségben.

Mindenki valami..kurva bonyolultat képzel bele a filozófiába.

Ezértkönny nekük,idealistáknak,mertmi tudunkmagunk fölött.. valami...Feljebbvaló-t.

Letérdlünk,sőt, hasra vágjuk magunkat. vagy csak felsunyítunk az égre,mint valami orángután.nekünkkönnyű.

Tarkovszkij azt tanítja, hogy..a szertartások..ha mástnem..önts egy pohár vizet a WC-be
-ez ugyan nem "zöld szemléletű" ma már,de akkor vegyélfölegy faleveletmajd ejtsd le..szóval

csinálj valami"irracionálisat".. nem tudom,a matek vagy csillagászat vagy géptan tanszékre menet nézz ki egy követ és mindig lépj rá vagy nem tudom..ilyesmi. Vagy dudálj egyet az autóddala Nagy Fá-nál...

És ezzel már.... filozofáltál.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.10.14. 00:55:44

@Frick László Intézet: a valódi filozofáláshoz egyszerre tartozik a gondolkodás bizonyos fegyelmezettsége és egyúttal könnyedsége, pl. hogy minden állítással annak összes következményét végig tudja gondolni. Kevés ilyen van, az igazán nagy híresek, és 1-2 egyáltalán nem híres rejtett kincs.
Pl. abból a hétköznapi, naiv feltételezésből, hogy tényleg azt látom, ami valójában történik, és nem valami mást, mondjuk mikor egy fahasábot látok leesni a rakás tetejéről, egyenesen következik a lét és a gondolkodás egysége. Ezt kifejteni, átlátni, minden következményével, ez pl. filozófia.

Frick László Intézet 2020.10.14. 04:32:11

@Dinamuki: Tudni valamit [spekulatíve]amit egyébként nemtudhatunk.
A korszakokban,amidőn a filozófia azzal foglalkozott,még nem tudhatták azok a különleges-ritka és pompás spekulatív képességekkel rendelkező nagy gondolkodók,amit ma egy jó bioszosáltalánosiskolás (aki fizikábólisjó )tudhat, vagyis a kép ,amit a szemünk keletkeztet és felküld az agyunkba ,az nem az,amit látunk.

Bár a pszichológiát áltudománynak tartom, annyi azért (mint alkémiában akémihoz odaalapozott ) elfogadható az alapjaiból, hogy a "psziché" is meghatározza,amit látunk.

Aztán az illető"szellemisége":nyilván, ha én haladok egy tájban,akkor látom benne a múltját, a tökéletesen asztallap-síkmagyar rét azértolyan,amilyen,mertott a Törökmagyarországban még egy állandó tó volt.A jelentősműűűvész valamilyen marhákat lát,én viszont szürkemarhákat és egy szürkemarha gulya egészen más látványy,mint a magyartarkák. Egy szürkemarha nem annyit lát az "ugyanolyan" szemével,mint egy magyartarka. Sokak szőrös disznőúkat látnak,biztos mangalicák,én viszontlátom a sörtésebb és rőtes hátukon, hogy a ravasz paraszt a nagyobb szaporulatért duroc-kal keresztezte a kondáját.

Sok régi filozófusban azt tisztelem ma, hogy lényegében spekulatív módon "kigondolt" valamit,amit aztán a fizikatudomány vagy a csillagászat azóta bizonyított is.

A lét és a gondolkodás egységéről a fotós,meg a masinája jut az eszembe,igen sok fotósnak szuper a masinériája is,míg pl Dovlatov mutat egy fotóst,aki gemkapoccsal megbuherált egyszerű kispajtások számárakifejlesztett tanuló Szmená-val zseniálisképeket készített.

Azt már említettem, hogy nem véletlenül egy kamionosnak sikerült átvernie a Legyen ön is milliomos stábjátéselvinni a húszmilliót. Ugyanis a Legyen Ön is Milliomos alaplényege az, hogy csak az nyerhet,akineksikerüleltitkolnia a valódi tudásamértékét,defőleg az erősebb oldalait... Miközben azért a gyengébb sávjaiban is jólteljesít.

Indítsunk el Budapestról 10 többszázmilliomos vállalkozót 270, de inkább 420LE-es utcai autókkal,meg indítsuk el ezt a kamionost egy 90 LE-s autóval mondjuk a Halálúton Debrecenből Szolnokra,a kamionos fog nyerni a harmatgyenge autóval.

Újabban azokat a filozófusokat ismerjük,akik publikálnakés egy bizonyos tudományos és kötött pályát bejárnak.

A mai oiropid tudományokban ha felszeretnél jutni, először teljesítened kell a stúdiumokat,letudni vizsgákat,pl egy csomó olyasmileckét felmondani,amiről még, aki a tételt állítja,az is tudja,hogy hamis.

Tudnék doktorálni Hamvasból,de ahhoz, hogy a PHD-ig eljussak,az egyik vizsgán azt kéne hazudnom Hamvasról, hogy a magyar irodalomban nem organikus.

Gyerekkoromban hoztamegy akkor praktikusnak látszó döntést,amiszerint nemvégzek el bizonyos stúdiumokat,mert nem szeretnék a vizsgákon hazudgálni meg a nézeteimmel ellentéteseket látszólag elfogadni.

Ma már másképpen látom,az ember kacarászva összehazudgálja a paprjához szükségeseket,aztán már majdnem szabad a pálya.

Azt hiszem,megértettema filozófus Voltaire tanítását és mivel megértettem,nem tudom megérteni az öreget,mit érdekelte az, hogy a halála után milesz akorpuszávaal, Voltaire-tanulmányaimalapjánplha meghalok,utána nyigidtan megetethetik a disznóimmal a tetememet. ... csináltatta ott az öreg a fesztivált a holttesttével... irulok-pirulok,ha Voltaire halála utáni napjaira kell gondolnom...

Bizonyos szempontból .. neked+nekemkedvenc közös filozófusunk lehet Szinópei Diogénsz

Ma, ha nagyon okos gyermekek között Diogenészről beszélek és egyszercsak szétszerelem Diogenész egyik tanítását,amit az istenség szobra előtt hajbókoló.. asszony égremeresztett mezítelen picsája parabolájába fogott.. akkor a MaiOkos Gyermek rögtön nemérti tovább: Ha szétszereltem 1 Diogenész példát, hogyan tisztelhetem továbbra is a tanítását.

Biztos ismered a zattejjistákok fikagyűjteményeiből a Jézus analfabéta volt c.passzust. Belenézek ezeknek az embereknek a fejébe a korabeli Palesztínáról és azt látom,hogy ott kopottas tantermekben durván ácsolt faasztaloknálszékeken ülneka nebulók,elöl a tanár a tábla előtt és valamiféle irkákba irkálnak valamikkel.

15 évvelezelőttmég el tudtak képeszteni a netokratív zattejjistákok,a zsírostoba Brendel Mátyás és a bandája, az a fajta büszke tudatlanság ... azóta abból rendszer lett,a netokrácia.. 15 évvelezelőtt akorai netokráciamég haladó volt.

És ezzel el is jutottam a lényeghez,a tudás felelősségéhez...már megint. Az rendben, hogy eljutok egy következtetésig,de meg kell vizsgálnom,kiknek adom ki,az egyik legkeserűbb XX.századi tapasztalat erről az atomenergia,ami kanmajmok kezébe került. És ha megnézzük,ebben a pillanatban még ugyanilyen kanmajmok pontosan annyira és ugyanúgy vakok e világ eránt. Miközben lelkes emberek a mesterséges intelligenciát fejlesztik..e...műveletlen és...tőlem oszt írhatnak 120-as IQ tesztet... unintelligens kanmajmok martalékára...
Számomra a büdöspápisták 500 évvel ezelőtti hülyékneknézései semmivel sem borzasztóbbak,mint amiket ma az IKEA vagy az Allway's marketingesei művelnek

Frick László Intézet 2020.10.14. 04:37:23

@Dinamuki: Vegyük azt játszásiból, hogy Odüsszeusz egy gondolkodóvolt,nempedig a ravasz gazember, egy a 300-400királyból,akikifundálta aférfikirályság alapjait,amatriarchátus megbuktatását.

Nem látomazt a mai "gondolkodók"nál, hogy Dicsőségük-ből...elindulnának gyalog az evezővelolyan messzire be,ahol azt már szórólapátnak..és a tengerrőlhadováltómesszirűgyűtt-jasztatmondamitakar hazgkópénak nézik le.

Nem látom azt pla "mesterséges intelligencia" fejlesztőinél.. hogy csak egy könnyű kis sci-fi magazintörténetke vagy anekdpot erejéig megállnának belegondolva abba,hogy a biológiaiintelligencia jelentős összezuhanása korszakában adják ki eztaz ESZKÖZ-t a majmoknak...

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.14. 07:26:09

@Frick László Intézet: Éppen tegnap volt alkalmam beszélgetni egy MI-t fejlesztő koponyával, aki szokott gondolkodni is. Első megállapítása az volt, hogy a természetes intelligencáuval sme oldottuk meg a problémák nagy részét, röhejes azt várni, hogy a mesterséges, az majd megoldja azt, amit mi nem tudtunk. Megtudtam, hogy a a fantasztikus nanotechonlógiánk 100 éves tudomány, kolloidikának hívták korábban, a marketingesek csomagolták át erre a trendi névre. A kvantum számítógép pedig szerinte nem fogja meghozni azt a vát ugrást, amiről ámlodoznak. A mesterséga intelegincáival kapocsolatos morális, iflozófiai, jogi vitákat pedig ahhoz hajdanvolt teológiai vitához hasonlította, aminek a témája az volt, hány angyal fér át egy tű fokán. Szerinte a világ nem is változott azóta olyan sokat.

És hasonlókat hallottam már korábban is más szakemberektől.

Tényleg, 2020-an már kint kellene lennie a valóban is önvezető autónak. TUdod, mirét nincsk int? Mert a képfelfdolgozási rendszerének pontossága 95% (vagyis minden huaszadik táblát, autót, embert, záróvonalat stb. benézi!), és ezen azóta sem sikerült javítani.

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.14. 07:40:36

@Dinamuki: Mivel a processzor lelke a félvezető technológia, ott minden művelet vége az lesz, hogy vagy átereszti az áramot, vagy zár a tranzisztor. Így nincs lehetőség igaz/hamis címkéknél többre. Persze magasabb absztrakciós rétegekben ilyen korlát nincs.

Ha valaki meg akarja érteni, hogyan működik a számítógép, Pter Norton: Az ​IBM PC programozása című régi, de jó művét ajánlom.

Frick László Intézet 2020.10.14. 09:24:19

@Szorgalmas Gyémánt: A valódizüldekszerintamaielosztási éstermelésiviszonyoknem tarthatóak fent a földön,vissza kellenevenni,na és pla MI pontosan ennek az ellenkezője, felesleges körök...Pont az agyonkompjuterizáltság éselektronizáltság az oka annak,hogy pla gépjárművek egyre pazarlóbbak,mert egyrerövidebbéletűek ésa várhatófutásteljesítményükma már a fele-negyede..azaz pazarlódika beléjükvitt energia és nyersanyag,tehát pont az ellenkezőirányba kéne elindulni, az egyszerűsítések felé.

Az emberiség hetimax 20órát (amunkanélküliekkel,ugye,akiket segélyen tart a 301 órát dolgozónépség..ez az átlag jönki) az emberiség heti 20 órát dolgozó egymilliárdja pazarolja elaz energiaés nyersanyagok,a javak kétharmadát vagy többet is.

Állítólag a villamosenergiafogyasztás 10 %-a kapcsolódik valahogy az internethez..kb 2 Mrd ember internetezik de ebből azoknak a kétharmada,akik ezt okostelefonon teszik,még csak nemis sejtik, hogy ők interneteznének.

Arrólne isbeszéljek, hogy a kb egymilliárd jólétiember hülye zabálási szokásaimekkorakatasztrófákat okoznak,pla növényitej hisztéria meg effélék.

Frick László Intézet 2020.10.14. 09:32:22

@Szorgalmas Gyémánt: Ha valaki számára teher a járművezetés és nem akarja,akkor nem kapszulába kell ültetni,hanem tömegközlekedési eszközbe.

30 éve az autózók legalább 80 %-ának volt is kedve vezetni,malegalább a feleútálja.De autóvezetést útálóembernek MÉG telirakni az autót egy csomó "extrával" ?-minek?

A Volkswagen gyárottt kényszerautózóknak Golfot 40 éve is,nem volt rajta jobb külső tükör,mert a picsa úgyse néz bele,nem volt benne hűtővízhőfok mérő csak egy sárga meg egy piroslámpa,pár visszajelző

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.10.14. 10:09:25

@Szorgalmas Gyémánt: az ok, hogy a gép így működik. Csak épp az, hogy az áteresztés pl. "igaz" vagy "hamis" címkét kap, az már a user dönti el, mert a gép ezeket a kategóriákat nem tudja értelmezni, mint ahogy semmi mást sem.

Frick László Intézet 2020.10.14. 10:49:30

@Szorgalmas Gyémánt: @Dinamuki: Még az álomésa képzelet működését sem ismerjük igazán. Teljesen közhelyes történet az,amiben az ember megálmodja a megoldását valamilyen problémájának. Az asszociációk gyakran teljesen véletlenszerűek és egy ilyen véletlenszerűség ütközik a valósággal, szikraeső és Hülyeeerékaaaa...

Arról beszéltünkmár, hogy akikatolatóautomatikákatmeg a radarokatkitaláljákmeg programozzák,nemnagyon tudnak autót vezetni,igaz,olyanoknak tervezik,akikmég annyira sem képesek,mintők.

Én az a kategória vagyok,akinek még látnia kell a tükörből a milliméterezést,de pl vannak kamionosok,akik több,mint egymilliókm-t tesznekmeg úgy, hogy a vontató meg az aktuális pótok sarkai nálukérintetlen maradnak húzol
egy nyomtávszéles krétavonalat és rááll az elsőtengellyel "6óránál" pontosan. Ezt már..érezni kell.

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.14. 14:56:19

@Dinamuki: Egy bizonyos réteg fölött igen. De tranzisztorok nem csak úgy oda vannak dobálva, NAND kapukba vannak rendezve. A processzor mindent NAND műveletekre vezet vissza, aminek az igazságtáblájából kiindulva tudunk magasabb absztrakciós réteget szervezni. Ez a kétállapotúság tehát a hardverből következik - és ezért van süzkség a jelenlegitől jóval eltérő architektúrára, ha meg akarjuk haladni a jelenlegi, Boole-algebra által kijelölt határokat.

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.14. 14:58:28

@Frick László Intézet: Extrákat azért kell belerakni, mert pörgetni kell a kapcsolt iparokat meg meg kell magyaárzni valamivel az az új autó árát.

Frick László Intézet 2020.10.14. 15:04:16

@Szorgalmas Gyémánt: Egyik vesszőparipám a Kettes Számkör.Még nem találkoztam jógyerekkel,aki összetévesztvén a kettes számrendszerrel, ne osztott volna le azzal,hogy a kettes számrendszer az a mindenség,mert a számtech nyelve.

A Kettes Számkör 1...és...még 1... tkp még Kettes Számkör-nek nevezni is bájosan naív...

Frick László Intézet 2020.10.14. 15:05:24

@Szorgalmas Gyémánt: Bárki is a fejlesztők közül...foglalkozik... eee...öö...egész feladattal? Keres bárki...mmmm... végeredmént?

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.14. 18:41:18

@Frick László Intézet: Mi a végeredmény? Az informatikai szingularitás? A teljesen önvezető autó?

Frick László Intézet 2020.10.15. 08:07:17

@Szorgalmas Gyémánt: Nem,ssöesen annyi érdekel,hogy törekszik-e valaki valamiben végeredményre jutni. Tehát úgy értem, h egy "team" azt tűziki, hogy készít egy önvezetőautót. Úgy értem, hogy elkészít egy ilyent, bemutatja azzal,hogy tessék:ez egy önvezetőautó.
Ugyanis,mint beteges autóbuzi (ami betegség olyan undorítódolgokkalis jár,mint önvezetőautókról összeolvasni a baromságokat ismindet)alegjobb tudomásom szerint az összes team részfeladatokat tűzöttki ésamaximum egy koncepcióautó,aminek nem minden része használható is. Tehát plkitalálják, hogy a kapszula "ablakai" helyett képernyők legyenek ,ám ezek a képernyők még fejlesztés alatt állnak.

Mondjuka magamfajta tanulatlan büdösparaszt azért azt megkérdezné, hogy miért nem a zöldebb megoldást,azaz az áűtláthatóám fényresötétedő üvegeket használják csak, egy ilyen garnitúra mindössze másfél millió Ft lenne.(Nem egyedileg legyártatva,hanemmajd ha sorozatgyártásba kerülne)

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.15. 09:29:01

@Frick László Intézet: Platóni ideák alapján dolgoznak. Képzeljük el,m ilyen lenne az ideális önvezető autó! Tudjuk, hogy ezt ugyan nem valósíthatjuk meg, de prübáljuk meg minél jobban megközelíteni! Aztán nekiállmak kutatni, fejleszteni, és ami részeredmény meg van, az mehet bele a mai autókba, "tapasztalatot gyűjteni".

Valójában ők is tudják, hogy emberi képességeket teljesen emulálni tudó önvezető auótt készíteni nem lehet - mivel a számítógépek legbonyolultabbika sem közelíti meg, de még távolról sem egy Down-kóros agyának tudását, nemhogy egy profi sofőrét.

Egyébént épp most tolatott belém egy önvezető autó (helyett egy kedves anyuka). Hátul van szerencsére egy felálló faszhoz hasonló fém ütköző, annak a műanyag sapkája repedt meg.
A Baleno hátulja viszont... papírból van az az autó. Lépésben ment neki az ütközőmnek, és kettétört a hátsó elem.

Frick László Intézet 2020.10.15. 09:42:00

@Szorgalmas Gyémánt: Várjál,az a lökhárítóEuroNorm tört széjjel, ugyanis gyalogosbarát. A gyalogosbarát lökhárítójú autón azért van törékeny, szilákosra törő nszikkasztottfosból a lökhárítóbirítás, hogy a sebészeknek is legyen munkája, pl 183 ilyen gyalogosbarát szilánkot kiszedni a gyalogosból.

Imádtam annakidején a FordKa-t mert a kényszerautózók parkolási szokásait figyelembevéve a lökhárítóikat 3-3részbőlkészítették, hogy ha törik a sarka, csak a sarokelemet kelljen megvenni, az alkatrészértékesítésnek azonban errőlmásvolt a véleménye.

Most látom, hogy amióta a kínai utángyártottak vannak,lehet külön vásárolni sarokelemeket.

Szorgalmas Gyémánt 2020.10.15. 11:53:37

@Frick László Intézet: Hja... hát nagy szerencsé, hogy a nem a lábamnak ment neki...

Frick László Intézet 2020.10.15. 12:16:22

@Szorgalmas Gyémánt: Az is izgalmaskérdés, hogy plaz ilyen gyalogosbarát autókban egy vétlen egész családot gyak. vagdalthúspépformájában vágnakki a tűzoltók,míg pl egy 1994-esmég "nm gyalogosbarát" autóra a gyakorlatban az elgázolt gxyalogos pont úgy gördül fölésát,mint a gyalogosbarátra, viszont alökhárítónak semmi baja, tehát a szilánkjai nem kerülnek bele a gyalogoslábába, hogy van ez. Természetesen a gyalogosbarát autó törsétesztje ötcsillagos (mármint amiben pép szerűeklesznek az utasok egy afféle árokbaborulás után,amiből egy 1997-es Skoda Octaviából karcolás nélkül,pár kék folttal szállok ki..és az egész család is. Aztakarom ezzelmutatni, hogy maga az autós szaksajtómunkásság is nyakig benne van ezekben az aljasságokban.

Tehát, ha valaki biztonságos és jó autót szeretne,akkor lehet, hogy sufniszerelőkkel meg autóbontósokkal többre jut.

Serény Vélemény 2020.10.16. 11:22:16

@Frick László Intézet: Mit nevezünk biztonságos autónak? Kire biztonságos?
A szembejövő autóra, vagy a saját autómban ülő saját családomra?
A mai autók szerintem egy .... nem is t'om.
Nem akarom a kormányon szabályozni a telefonom hangerejét.
Nem akarom a kormányon vezérelni a nemtommit. A közepére akarok egy tenyerelőt, amire ha rátenyerelek, akkor dudál az autó. Oszt ennyi. Nézd meg a mai fordok kormányát!
Hogy néz má' ki? Még egy repülő kormányára sem szerelnek ennyi gombot, meg csicsát!

Frick László Intézet 2020.10.16. 12:40:53

@Serény Vélemény: Szerintem a biztonságos autó egy humbug. Az autósújságírókmajdnemakkora korrupt gecik,mint apolitikaiak.
Ki kellmenni egy roncstelepre ésmeg kellnézni a karambolos autók utaskapszliját. Biztonságos az az autó,aminek a fromtális ütközésben ugyan a motorteráből csak valami tehénlepény szerűizét látni felkenődve a tűzfalra, de maga az utastér,a műszerfal stb a helyén marad.

Az Ötös Töréstesztes Bakancs Suzuki 20-szal egy parkolási hibábólnekiütközik a falnak a parkolóházban és a vezető térgye kalácsát porrá töri a műszerfal,bár egyébkéntmittoménhány légzsák nyiltki és az autó meg gazdasági totálkáros.

Nade még Winkler Róberték sem mernek kimenni egy roncstelepre,, bár ugyanúgy ismerik a valóságot,mint bármelyik karosszériás vagy autószerelő.
7Ismerek veszélyes embereket, akik rengeteget vezetnek atomrészegen és 2-3évente hajtanak árokba vagy fának,ők Mercedes W124, W210-esnél fiatalabbat nem vesznek. Van mnég a már említett Skoda Octavia (főleg az elsőszéria ill a Classic,depla Classic úgy NÉZ KI mint az esőszéria ,de gyöngébb anyagból van)

Az egfyik kedvenc autófélémen 9 évig dolgoztak a mérnöki teamek, hogy szarrá tegyék,négsem akartakleszokni róla a vásárlói,alegvacakabb utolsószéria kb háromszor jobb kasznis,mint a következő verzió.

Vannak kifejezetten aljasan és alattomosan rohadó autók,főleg japánok,a laikus nem is látja rohadni,pedig már életveszélyes.

Frick László Intézet 2020.10.16. 12:43:32

@Serény Vélemény: Maga az is sokat számít,mennyire van elrohadva az autó és hol használták.

Egy olasz autó "csúnyán néz ki" körbeparkolva,de soha nem zeolitozott utakon jár, általában télen is fagymentes vidékeken.Hiába veszek én meg egy német németországi autót, ha öt telet végig közlekedett és a zeolit szétette, a külseje újszerű a bele annyora szét van rohadva, hogy elhagyja a hátsó futóművet, akkor ezt mérd át ütközésre. Elüt egy nyulat és az végigkűűűdi a motort a kasznin. Ugyanez Bari-ból: mint a vas.

Serény Vélemény 2020.10.16. 13:04:21

@Frick László Intézet: Winkler akkor húzta legjobban föl az agyamat, amikor egy elektromos autóban ülve - a felesége elektromos kocsijában - nyomta le az agymenését arról, hogy miért nem jók az elektromos autók. Nem is önmagában az agymenés miatt, hanem mert még csak véletlenül sem nézett utána olyan számoknak, amely számok egyértelműen bizonyítanak valamit. Például hogy Mo-n, az éjszakai órákban a villamosenergia termelés hány százaléka származik barnakőszén-lignit erőművekből. Na, mivel úgyis éjszaka tölteni kell ezeket az autókat, ezért valószerűtlen hogy napelemes erőművekből származó árammal találkozzanak. Ha meg a barnakőszén lignit 15% arányú mondjuk, akkor akár az azt is jelenti, hogy szerencsétlen autóra több széndioxid termelés jut, mint mondjuk egy snassz 1,6-os benzinmotor kibocsátása... és ezek számszerűsíthető, konkrét tény dologok, amik ideológiamentesen tartalmaznák azt, hogy tényleg környezetvédőbb-e egy elektromos autó, mint egy fele annyiba kerülő egyszerű benzines?
csak ugye ennek is tilos utánanézni, és hype-olni kell a villanyautókat mer' csak.
süti beállítások módosítása