A politika a hazudozás művészete és egyben tudománya. Az "igazmondó politikus" a hazudozó  szakember igen gyakori formája. Biztos előfordul néha egy-egy igazmondó politikus,de ő a lokális,a helyi,a települési politika szintjére nem kerülhet föl, vagy ha,akkor heteken beül megbukik.

"Az örökkévalóságigörökkön-örökké recycklálható alumínium kapszuláink!"

/A Nestlée álzöld hazudozása/

 

Vagyis a látszatpolitizálás még a hazudozást is elhazudja. A politika látszat -és a látszat politizálás még erről a látszatról is hazudik.

"Mi, Liberálisok!"

/Dr Kóka János látszatkijelentése,amitőlliberális 2004-2007/

A XXI.században járunk,most haladtukmeg az elsőötödét.Szóvalmár eléggé bennevagyunk a XXI.században naptárilag úgy, hogy a boilygónkegy részén jólláthatóan még a XX.század dúl.

A politika hazudozás és legfőképpen a lényeget hazudja el.

"Nem ismételhetjük meg a BREXIT-szavazást, mert azzal elárulnánk a demokráciát."

/Theresa May,a BREXIT szajhája ócska kurvadumája/

 

Nem szeretnék itt belebonyolódni most a Szükésges Hazudozás körüli filozófálgatásban,nyilván, ha tűz üt ki egy bálteremben,akkor politikailag szükségesazt hazudni,amit, hogy a pánikminélkésőbben és akkor is a lehetőlegkevesebb emberáldozattal törjön ki.

 

Járvány idején pl beszéljünk a járványpolitikáról,nekem is van véleményem,magán ízlésem,szerintem a mai járványhelyzetben a jólés szakszerűen hazudozás a legcélravezetőbb, ebben a tekintetbenén a Svéd és a Dél-Koreán Példát támogatom. Mind a két bezzegországban éltek ugyanis olyan fogásokkal,amikuniformizálhatóak az egész Földön.Az egyik a Svéd Totális Hazudozás, amiszerint a járványt a maga útjárakellengedni,amíg a nyájimmunitáski nem hal,hátránya ennekamegoldásnak, hogy előtte az országnakmeg a társadalomnak valami jó100évet kell dolgoznia az akkora tekintélyéért,hogyy még azt se merje senki semkritizálni,azt a svédkormányzati utasítást,miszerint 80 évfölöttiállampolgártkoronavírussal nem szabad felvenni korházba (rividítve,egészen magyarul: dögöljön meg szépen,ahol van,élt már eleget). A Dél-Koreán megoldásbólpedig nekemtársadalompszichológiailag a totális tesztelés tetszik alegjobban, ehhez viszont olyan páratlanul államkapitálszocialista fegyelmezett társadalomkell,amihez képest a japánrészeges angol fiatalok a bulinegyedben fesztiválszezonbvan. Van ugye Dél-Koreában a rendőrség,amivela nemzetközi sajtóritkán foglalkozik és van a csendőrség,amineka fő feladata ennek a rendőrségnek a ráncbaszedése annyira,amennyire viszont a rendrségtőlatársadlomrácbaszedését elvárják,a szint pedig az, amiben a dél-koreán rendőr a sípjába fúj ésfelemeli a kezét éserre ezer járókelőfelfüggeszti a gondolkodást, nemkérdez, csak vigyázzba állván várja a következő parancsot.  És ezt a rendőrt gyanakodva vizsgálja a csendőr, hogy eléggé alakias-e. A svéd a Homo Sapiens egyik,a dél-koreán pedig a Homo Sapiens egy másiknagyonfejlettembertípusa,nyilvánvaló, hogy a GlobálisÖsszevonás-ban uniformizált népségekmég sajnálatos eltéréseketmutatnak ekétlegeslegfejlettebb embertípushozképest,mégisodavélek, hogy Orbán ViktorkivételévelaFöld valamennyiállamának valamennyi vezetője bevezethetnépél a tömeges.."benzinkút/autópályakapu" szerűtsztelést,kizárólag magyarországon tudna azonnaleszeveszett fejetlen marhasággázülleni a Tömeges Tesztelés Idiómája: ha Orbán Viktor akarná azt.

beszéljünk az USÁ-ól. Ezekben az években alakuláta XX.századi un "Kétpólusú Vilgrend" .AKétpólusúVilágrend egyikpólusa a Világ(és ezzelaz Univerzum)közepe az Amerikai Egyesült Államok,Minden Demokráciák netovábbja és a Legeslegfejlettebb.

"Soros!"

/Orbán beceneve a CIA-ra/

Igaz, hogy az elmúlt 20évben a külkereskedelmi mérlege enneka birodalomnak folyamatosan deficites vagy pl az elmúlt 15 évbenlegtöbbszöraz import töbletmeghaladta ahadiköltségvetésfőösszegét is,pl az importtöblet 760Mrd USDvolt miközben a hadiköltségvetés főösszege 570 Mrd USD.

 

Ennek az EgyesültÁllamoknak van politikájaés az Egyesült Államokpolitikájában egy pilitikaitényező: Az Elnök[iIntézmény]maga. Avilágsajtóban az éppen aktuális amerikaielnökmindig a legfőbb szereplő, jönnekésmennek ezek az elnökök,miközben pl az EgyesültÁllamokpolitikája nemváltozik.

"! סורוס"

/A CIA általános beceneve Izraelben -a liberálisoknál is/

Ha történelemtudományilag (ésnempolitikailag)vizsgálommeg,akkor J.F.Kennedyután a következő elnök,aki valóban is formált valamitaz USApolitikáján,az Barack Obama volt,az igaz,hogy öszesen ez ki ismerültabban,hogy Obama az első afroamerikai  elnöke lett az USÁ-nakésegyben az első netokrata elnöke is.

Itt aztán JFK-val a párhuzam meg is szakadt,ugyanis Obamát valamiért nem merték úgy megölni,mint a Két Kennedy-t.

Egy Donald Trump  kényegébenoutsider,kívülrőljövő..zsírtahó ösztönlény éss hivatásos seggfej lett amásodiknetorata "elnök" .

Már a Botrányelnökválasztás 2016.idejében rámutattamaz igazi botrányra,ami szerintem az volt, hogy két vén hülye,egy egzaltált öreg picsa és egy képen kívüli öntelt baromközül lehetett "választani".

 

Gyávák voltak még egy elnököt úgy megölni,mint Kennedyt -leölik tehát az Elnöki Intézményt magát.

 

A látszatpolitizálás az volt Kennedyóta,hogy az amerikaielnök meghatározója az USA politikájának. Ezt a látszatotigyekenekma is fenntartani John Biden "más"-nak beállításával.

"Kína a Veszélyes Kommunista Birodalom!"

/republikánis és demokrata ellenségkép/

Ha valaki történelmileg (benne:jelentörténelmileg)vizsgálja meg a mindenkori amerikai elnök szerepét,akkor az egy statiszta szerep,az USA politikája demokrata elnök alatt nemlett "demokratább" ésrepublikánus elnök alatt meg republikánusabb.Egyfajta jóvsrossz szerepjátékban a demokratáka jók,tehátaki nem demokrata, annak már csak a republikánusság jut. Zsidózni vagy négereuniplpolitikailag inkorrektbe számít az USÁ-ban,dea republikánust nyugoidtam és bárki alkalmazhatja köpőszónak,mineklezsdózni vagy nácizni vagy kommunistáznieg SzabadOrszágban bárkit, ha annyivalel lehet intézni, hogy ráturházzuka republikánust.

 

Pl itt van mindjárt kéznél a faszom,ami kb annyira republikánus,amennyire demokrata.

Immáron 4 éve kell már belehalni ebbe a gecihülye hurrikánfrizurás bojóccba, Trumpba,aki minden idők  legfajsúlytalanabb amerikai elnöke volt ,összes tevékenysége a pofázás,valamint a mumus-szerep:Kézenfekvő minden szart ráfogni. A Bill Clinton-Obama-féle mexikói határketrítésre egy csík bádogot nem tudott Trump felszereltetni és manapság már mindenki elhiszi, hogy ez a kerítés a TrumpKerítése:D

Ha földre száll egy marslakó és áttanulmányozza a sajtót,úgy tűnhet, hogy Trump az USA magproblémája és ha kiveszi a képletből,még a járványhelyzet is jobb lesz.

"A tüntetések megújítják a demokráciát!"

Trump-szintű avaszsírhülye hazudozás a demokratáktól/

Az a baj azonban a marslakóval, hogyy még ő semértené, hogy ha ekkora baj egy 74éves vén idóta , és nem is oly régen volt már az USÁ-nak egy fiatal netokrata elnöke,hogy abban a kurzív demokrata fejlettéletben nem sikerült egy 44-55 éves demokrata és netokrata  ellenjelöltet találni. Azt már fel se vessük az EgyesültÁllamokÖsszes Elnöke Történetei ismeretében,mi lettvolna,ha a Háttérhatalom egy függetlenelnök jelöltet dob be. (akihez persze az elsőkérdés az,mi a véleménye Trumpról és jaj neki,ha nema szokásosat mondja egy turhát a republikánusokra is okádván...)

 

Jó hosszú lett [tl dr ]megint ez a bejegyzés,pedig a látszatpolitizálásban itt van Oirópában a cirkusz a BREXIT körül,ami BREXIT-ethivatalosan az angolszélsőjobbhoz meg Farázs-hozkönyvelnek be, ez alátszatpolitikairésze,a gyakorlati valóságpolitikában azonban az angolhaladók,a jóoldaliak,a Jók és Igazak is  fültőig benne vannak.

 

A mai Olaszországban is látszatpolitizálás folyik,éppen aktuálisan vankormányon egy "oldal" de senki nemcserélne azzalaz oldallal még maga Salvini sem,aki azt a látszatpolitikátfolytatja,mintha komolyan szeretnéleváltani azt az olasz kormányt,mit főleg éslegszivesebben maga az olasz kormány váltanale, csak nem teheti,mertOlaszország akkor kappénzt az EU-tól,ha a stabilitáslátszatátmutatja, tehátakimegnyerte akormányt,az üljön is a szarában szépen és ne ugráljon.

A látszat azt mutatja, hogy Putyinnak van egy Oroszországa,ami Oirópátszeretné bekebelezni,ezzelszemben OIroszország Kelet-refordult, aholugyanis napjainkban történik valami,amit Világgazdaságnak nevezünk,ésaz Orosz kövéposztálynak van ez a Putyinja éskb addig maradhat Putyin,amíg engedi föl ezt az orosz középosztályt. Egyfajta szó nélküli megállapodásban Putyin alátszatpolitikájávaluralkodik,az orosz középosztály pedig belemenvén ebbe a játékba úgy csinál,mintha Oroszország Putyiné lehetne. És amíg az oiropidlátszatpolitikaPutyinon rugózik,a globálisspekulalista világgazdasági erőterekvidáman üzletelnek az orosz középosztályra,mint jelentős piacra alapozva.

 

Brüsszel megállítja Orbánt és Orbán pedig pont annyira állatja meg Brüsszelt, elvannak szépen, egymásra szorulva.

Itt van pl Orbán sajtaja alátszatával,miszerint elúrhodott az országon ésmár csakkormánymédia van,közben pedig az internetes sajtó látogatóstatisztikái azt mutatják, hogy ez a "mindent leuraló" orbánsajtóa harmadát sem teszi ki az ellenzéki sajtó erejének.

Pl a reklámpiac szarik a politikára is,nemhogy a látszatpolitikára,gyakorlatilag piacról reklámbevételt az orbánsajtó akkor kap, haOrbán adminisztrációjábólakormányközeli vállalkozást arra utasítják.Szabad reklámpiacról pár ganyi vasat fabatkát , ha kap ez a woooodeelnyomómár (és önmagában is gatyarohasztóan amatőr meg röhejes Németh balázs,istenem,mint túlsúly! -:D ) kormánytúlsúlymédia..Mit a magyar piacon...amagyar ellenzéki internetes sajtómégoirópai összevetésben is a látható sávokban szerepel...

Látszatpolitika,most már tényleg csak címszavakban,San Marino súlya nagyobb Oirópában,mint Fehéroroszországé,az igaz, hogy a Minszki Repülőtér utasforgalmaa négyszerese a kb ugyanolyam-szerű Debreceni Repülőtérnek,de ha ezt a kijáratnál számolom,akkor a debrecenre érkezők el is hagyják a repülőteret, Minszkben viszont a 2,8 millióutasból 2,6 millió a tranzitban várakozik,amíg az olcsó fehérorosz [= orosz]  kerozinnal a gépüket megtankolják.

Foglaljam össze képekben,minek ez a sok duma?-tessék

szargentini.gif

latszatpolitika.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr816224198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása