Irigyországban a csókosok megunhatatlan téma.

-még mindig dal és levél helyett Dinamukinak

Csókolnak ezrek évekig és van osztogatnivaló 333 db, hát hogyan lehetne ezt igazságosan elosztani akkor, ha annak,aki nem kap,sok az az egy (1 db) , amit a másik csókos kapott?

 

A korrupcióról lesz szó megint. A Piros Mogyorósról már írtam?

Volt egyszer egy pológármester, üldözött kisebbség tagja, de kék szemű. Szüksége volt a hivatalának egy pénzügyi képzettségű  dolgozó nőre, meghirdette az állást és a jelentkezőket behívta meghallgatásra. 11  jelentkező volt. Két dolgot közölt a jelentkezőkkel, az egyik az, hogy sajnoshogy ez az állás még ráadásul dolgozással [=munkával] is fog járni. Valamint az nyeri el az állást, aki jó lesz vele. Hárman itt azonnal és felháborodva pattamtak fel és kirohantak a meghallgatásról.

heten pedig leszopták. Végig és nyelve. 

A pógármestert nem is ez lepte meg,alegjobban szopó és leghűségesenben nyelő nőt fel is vette.

A pógármestert az lepte meg, hogy 7-en a döntése után is küldözgettték neki a cics meg pinás képeket a malac [nyugodjunk meg: disznó] szövegekkel.. Be ius próbálta, hogy ugyanúgy leszopná-e bármelyik az elutasítás után,hát a próba azt igazolta, hogy igen.  -----nnnna,pl ezek itt csókosok arcképei voltak

Csókkal a FIDESZ-ben semmire se mégy.

A csók iránt immunisak, sőt. A csók a természetes, a mindennap a FIDESZ-ben, mint a grófi reggeli-meg ozsonnaasztalon a kalács. Vagy a gyöngyöspatai uzsorás királycsávók életében a konkrét fasz konkrét szopatása. Tulajdonképpen a gyöngyöspatai uzsorás királycsávónak a feleségét, amikor pedig le szeretné szopni (egészen pontosan ki~) úgy kell levernie-kedvesen lerázni a térgyéről, hiszen a szopást sem az asszony, sem az ember nem tekinti szeksznek, ezt csak a magyar paraszt gondolja annak, akit akkor se' szop le a felesége, ha szomjúhzván elepedne az ura faszáért a gecijével. [-> kurvaszótár] .  Az uzsorásné csak pusztán féltékenységből szopja ki az urát, nehogy a pár óra távollétében megcsalhassa idegenpinában. A szopatás, ismétlem, nem számít megcsalásnak.

Csókos ? -az Princz Dániel  a  Harvardon,aki lényegében egy blöff kereteiben hawájzz PHD-ösztöndíj-ért EZÉRT nem azt mondja a k'k'k'éjraópai valóságról, amit tud, sőt nem is használja a Közép-kelet-Európa kifejezést,mert azt ott nem ismerik, csak olyaant mond, amiért eleve a pályázatot elnyerhette, vagyis a semmi újat mondja, azt,amit ott tudnak Kelet-Európáról,azt mondja föl,mint leckét. Vagy Csekő Balázs a csókos, aki cserébe a bécsi ingyenéletért tudja, hogy mit kell hazudni. Vagy Novák Benjámin egy csókos. Csókból az Ellenzék kereteiben lehet szépen megélni.

Volt egyszer egy közgazdász egyetemitanár Dr Csaba László,aki 2010-ig csókolta naponta az akkor ellenzéki FIDESZ gazdaságpolitikáját és baszta az ellen't. Azt hittem, löknek neki valamit...és... senkinek eszébe nem jutott. Nerm kapott? -azóta átállt. Dr Csaba Lászlóimmár 10 éve bassza a FIDCESZ gazdaságpolitikáját, mégsem annyira ismert a neve,mint Ángyán professzoré. Több csókszakértővel, egyenesen még bajnokokkalis konzultáltam erről,ki mire tippelt, szerintem egyszerűen csak senkinek nem jutott eszébe Dr Csaba László a névsorok egy még korai, tehát többoldalas összeállításakor sem. Mások -ésmeg kell hagyjam,ez szintén reál' feltételezés- arra gondoltak,ami a FIDESZ elbaszottan pocsék HR tevékeenységében ritka ugyan, de fő motívum,úgy gondolták a névsor összeállítói,hogy  pénzügypolitikában bőven vannak okosaik, nem kell még 1.

Szóval önmagában annyi, hogy valaki jól csókol[ik] még semmit nem redeményez.

A motívumok Ángyán esetében ugyanolyan alacsonyan vannak,mint Herceghalom ex-fideszes expolgármestere vagy Hadházy Ákos esetében.

angyanfelesegenekigaza.jpg

Herceghalmon a telhetetlen expógármesterné, aki szerint minden fideszes mennyit tudottlopni, de a tehetetlen balfasz ura, az nem. A herceghalmi expógármesterné sajátos bosszúját már mutattam itt. Ákikának meg az anyukája ultimátum után ultimátumot, mint ívet, adta , fideszesként oligarchák szerettek volna lenni, de sehogy nem képesek fejülhaladni az 1200 Hektáros álomhatárt. Ákika naponta kapta anyutól az utolssóhatáridőket,most már kisfiam vagy kikövetelsz magadnak valamit, rendes adagot,mint a többiek vagy lépünkés ha te egyszer kinyitod a szádat! És te ,mint valami Gyülike az Archivumát,kinyitod és elkezdesz beszélni meg cselekedni.

 

Ha valakinek megvan a kép, ahogy Sallai R. Benedek földbirtokos irigységében veszett dühvel ugrik neki hadházy földbirtokos gyereknek, akkor már sejt valamit, hogy a páviánbanda a FIDESZ osztozkodásokon a csókolás (amit Dinamuki is elképzel,mert olvasta az újságban) helyett is művel.

Vagyis Ángyánné itt az okos-mint kiderült a cikkből, csak a te figyelmünket elvonja a vágykiélés,hogy a gyűlölt ellenségünk mit kapnak már megint ettől az okos (egyébkén? - okos hát,nem egy hülye,sosemondtam ilyent!) professzorembertől... Csak közben lesül egy szokásos sajtó-rutinról is a lárva [régimagyar, jelentése kb álarc] ,mint ahogy a beszélőlink 2020/05/19/angyan-jozsef-rendszervaltas30-orban-fidesz-fold-interju is összefoglalja az igen-igen alacsony motívumát az "interjú"-nak :D Ami: egy rutin magyar sajtómunka és egyébként pedig csókos is.

Akiről soha nem fogjuk megtudni,miben és miről okos, tudna pl hallatlan-olvasatlan dolgokat mondani mezőgazdálkodásról, nagybirtokrenszerről meg valódi zöld-bio dolgokat tudna mondani, de csak a politikai pornó szolgálata az, amibe állítják, azaz csókolni-csókolni-csókolni. Akkorlesz riportban, ha jól csókolja az ellenzéki agitáció síkos pályáját a lejtőn nyelvesen és bőven nyállal.

[Frikk] továbbra is azt mondod akkor, hogy Ángyán csak egy sértődött pojáca, ahogy a mandineren mondják a kommentelők?

 /Heki blogbarátunk kérdése/

Volt egyszer egy főnökasszonyom, aki, ez még ötven kilóval ezelőtt, amikor 32 éves volt és csinos is, nem is tekintett engem hímneműnek. Sőt. A gálája [-> tojócső] kivolt tőlem. Egyik személyzeti tanácsadóm szerint pirost, de rózsacsokrot kellett volna neki vinnem, egy másik tanácsadóm szerint Piros Mogyorósokat. Eleinte kedves, bájos, a vállalkozásáért szorgalmasan dolgozónak tekintettem, de pina nélkül, ahogy óvodás nem gondolja óvőnéniről, hogy pisilője lehetne. (Ami pisilőról óvodás koromban az volt a nézetem, hogy egyben a segge lyuka is a kislánynak,azért kell hozzá leguggolnia.) A menedzser stressz miatt leürült a szervezetemből minden jóés a vitaminok az ásványokkal, sokminden eszembe jutott már   alaposaabban is megismerve  a főnökasszonyomat róla, csak persze a pinája, az továbbra sem. Márpedig egy majombandában is már a nők az igazi háttérhatalmi lények és semmivel nem lehet egy ilyen páviánnőt jobban-alkalmasabban megsérteni,mintha nemérdeklődsz utána egyoldlan szexuálisan, tehát ő semmit, de te epedjélel érte, vagy ha nem, vigyél neki Pirosat, mogyoróst, vagy rózsacsokrot.

 

Ángyán nem sértődöttember és nem pojáca. Sőt, tovább megyek:Azt sem hiszem, hogy  az a jóljárás,amit a felesége vagyonilag remélt attól, hogy beállt az ura a FIDESZ-be 2006-ban , őt magát, a bio-valódizöld-professzort, érdekelte volna.

Ángyán professzor egy olyan sorba állt be, aminek a végén páviáncsapat csaholt osztozkodván és ahol a csók semmi más a fogazáson kívül -akiket érdekelnek apávián fogsorok, szörfözzön utána...

 

Ángyán professzor,mint valóban zöld és bio pőrofessszor, beállhatott volna a FIDESZben oda, ahol senki nem állta a sort, és összesen 1 embere volt akkor erre a témára a FIDESZ-nek, aki ma már az 1 sem: ez pedig a bio-valódi-zöld témakör. De nem oda küldte őt a felesége.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2020.05.20. 10:04:44
@Frick László Intézet: aha. Tehát Orbán úgymond kénytelen volt keresztülhúzni Ángyán terveit, amikre egyébként korábban áldását adta, mivel hát a magyar egy ilyen lopós fajta, és ha nem engedi a magyart lopni Orbán, akkor elkergetik.

Nem. Szó nincsen erről,  senki nem akarja elkergetni Orbánt, ezt ugatomévek óta,mint a kutya a Holdat,míg a karaván persze szarik rám.

SENKI NEM AKARJA ITT ELKERGETNI ORBÁNT MERT ORBÁNBÓL [abból, hgogy "diktatúra" van és arra p, az ellene való permanens küzdelemreéventepályáznilehet és nyerni és nem szarFt-ban fizetik, hanem USD-ban] ÉL MEG AZ ELLENZÉK IS:

 

Orbán egy J.V.Sztalin előtt már évtízezrekkel,az un "emberiség" nyilt és őszinte majomkorszakában már gyakorolt politika szerint a jóllakottakat más éhesekre cseréli és akkor a jóllakottak nem kezdenek el igazi móóókszistaként elgondolkodni azon, hogy ekkora vagyonnal a markukban akár már ők maguk is lehetnének a fasz boldogabbik végén, mint pl a majombanda Fő vezérlő Kan-jai. 

 

Hunyadi Mátyás már J.V.Sztalin előtt szűk félévezreddel korábban gyakorolta ezt, a nem túl eredeti ötlete szerint nem-nemes parasztokból nevelt föl saját adminisztrációt és a friss nemeseknek "pilllanatokon belül" mintegy 10 év jószolgálaat után már bárói rangot is adományozott.

 

Mátyás király a kortársai tekintetében általánosabb gyűlöletnek örvendett,mint Orbán. nagyjából az a Hunyadi Mátyás retus,amit ma rajongunk az "igasságos"-ról 1541. után született. Egyszerűen Mátyás király élete vége felé már nem is találunk szegmenst Magyarországon, akik ne gyűlölnék Mátyást. 

Egészen a jó Nicola Subic Zrinski horvát grófig kellett várnunk arra, hogy egy igaz magyar ember ha csak felibe-harmadába is megsejtse,mit akart Hunyadi Mátyás.

Orbán,mint tanult móókszista -és bizony ki nem tanult móókszista itt, irigyországban akkor, amikor a történelem tankönyveink szövegei zömét móókszisták írták vagy csak inverz ellentétei (azaz másfajta hazugságai) móókszista hamnisításoknak, szóval orbán nem túl eredeti ötlete aaz volt, hogy ha az MSZP-sek a lopkodásaikkal hatalomhoz bőségesen elég Eredeti Tőkét halmoztak föl, akkor a FIDESZ elitje meg több mnás, ugyan jóvalkisebb, de aktuálisaabb kupacokat felhalmozván Új Elite alapjait alkotandja majd.

 

Na,és ez az Új Elit pont úgy viselkedik, ahogy Mátyás bárói, a parasztokból kivakartak: Urabbak az uraknál.

És mindegyik úrnak van felesége is...

És úr nem csókol. van etikett, így sasszé és úgy ansanté, valamit a kalpagokkallendíteni, egy bizonyos szögben a meghajlás, de csók, a csók az nem.

A csókos-ság kifejezés eredeti jelentése nagyon pontos.

Ugyanis kurvákról beszélünk, kurvaemberekről, egészenpontosan kurvafiakról  akik eljátszák a kebelbélit, a hűet,

 

odahaza meg teszemazt éppen inverz-szerűen nácikarlendítenek, szidják a kommunistákat komonistákat  és a Szovjetúniót és minden gyerekük meg van keresztelve. És amikor a 7. faluban a kurva pap elkezdett ott fennhéjjázni, meg hol a szelvény az egyházi adó megfizetéséről, akkor a kurva eltás csak annyit ejtett el, amennyi a pap 1956-os gyanús politikai szerepe volt , illetve azt, hogy együtt szokott vadászni az egyházügyi hivatal főemberével és úgy picsán rógatja az érsekúrral, hogy a fal adja a másikat.

tehát arról beszélek, hogy kb 3333 jelentkeztek csókosnak, ennyiből kaphatott fölŐdet 333 és egy része azoknak, akik bár  csókosnak jelentkeztek, mégse kaptak, elkezdenek rinyálni a csókosokra.

A főőőd, az nagyon komoly dolog és ha pl lett volna valaha is 300 hektárod, Kedves Olvasóm, megérezhetted volna szivedben azt a jegeces hideg félelmet, hogy ennyi-kicsinyke főddel mi lesz veled, megesznek a disznók a korpával. Semmi nem elég, amikor 1000 Hektár-t összeharácsoltál, ugyanúgy félsz, ciffrafosás van rajtad és nem tudod elengedni magad a vadászvacsorán még akkor sem, amikor valami főkapitánnyal vállat vetve szopatsz a konyha folyosóján 12-13 éves cigány nőket, akiket Manci néni előzöleg a konyhai slaggal fürdetett ki.

Nem tudom, hogy emlékszel-e arra a nagyon régi képre, amiben

egy teremben az akkor még háromféle embertipusnak a miről-megismerhetőségét azzal szemléltettem, hogy a veresses-lila fejjel tajtrészeg veresses fejűek, a profi idült alkoholisták az MSZP-sek, az elvonási tünetektől, mert inni csak a 4 fal között otthon, mint egy háziasszonynak szabad, de akkor fél óra alatt mindent és kiütésig.. ők a fideszesek, és a drogosok, akik a falnak-ajtófélfának, akkor már iszonyú kevesen voltak, lenézve fitymálják a sok piás hájas seggarcot, ők az utolsó "SZDSZ"-esek.

Itt a lényeg nem a FÖLDHÖZ JUTÁS előtti szakasz, a fődért, akinek kell, bárki akármire képes, a szart felzabálja a fődről, csak fődgye lehessen.

"Sanyikám, ha akarsz még valaha Pick -szalámit enni, vedd meg tőlem a kócerájt, mielőtt szarrá csinálom unalmamban!"

/Leisztinger spekulalista  Dr Csányi elavultkapitalista  fideszoligarchához egy estélyen/

Az újságírók SOHA SOHA nem értették ezt,mert ők egymás hasonszar "cikk"-eiből "tájékozódhattak csak" mint ahogy DinaMuki blogbarátom a hír24 politikai pornójából , annak alapján "verte ki magának".  

 

Ha szebb-gusztusosabb hasonlatot akarok, akkor az újságíróink véleményformálóink olyanok,mint a cápamagzatok az anyjuk hasában, akik KorszerűModernJövőbevezető-módon  vegánok ahhoz, hogy a genetikai kód alapján egymást zabálják fel  és így csak a legerősebben hazug születhessen meg, nem, hanem egymás napi szarát zabálják fel és okádják ki Új Kaja-ként, mert:

elni_elnikell.jpg

"Élni! élni KELL!"

 

Keszei Károly , Ötödik pecsét [rendezte Fábri Zoltán Dégi István alakításában.../

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr4915711594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása