2019.11.20. 05:46
A Bödőcs-jelenség
Humoréhség van.
Wildhunt 2019.11.18. 22:04:27
A Dűne Istencsászárában egy múzeumi fremen azzal indokolta a lopott késmásolat árának kétszeresére emelését, hogy mindenki úgy él meg, ahogy tud. Innen tanultam az erre a gyakran hallott kifejezésre adandó egyetlen helyes választ: te már nem élsz.
Az emberek annyira ki vannak éhezve a humorra, hogy egy humorsnak hirdetett est plakátját látva már előre mosolyognak A PEDIG NEM IS LESZ MAJD MICSODÁN. Mint Rimbaud kenyérleső proletárgyerekei,már a humor lehetőségére előre beindul a nyálelválasztásuk.Kiállok szinpadra és bemutatom a görbe kisujjamat,röhögnek. A humornak is vannak ágazatai és a picsatársadalomban a kínálat összezuhan,miközben a káosz színes forgataga csupa változatossággal igéz,a közben a valóságos belső titkos kínálat a nagy semmi... ízfokozóval akorpa,mint a kutya-macskaeledel. Jólmárkázott és dizájnolt törek. A csapvíz szerepe az élelmiszeriparban.
Bödőcsre azt szokták mondani, hogy ő független,mert Gyurcsány alatt Gyurcsányt támadta. Most meg a szőnyeteggget.
Nekem ezzel az egész diktátor-és diktatúrakérdéssel az a problémám, hogy a történelemben az igazi diktátorok és diktatúrák valóban-támadása legalábbis veszélyes,gyakran a támnadó életébe kerül. Na jó,pusztán a karrierjébe. de legalábbis éhen hal a kritikus. Ez meg egy olyan diktátor és diktatúra, akinek-aminek a támadása jól fizet és megélhetést biztosít. Bármekkora szemét és szarmunkának elég az a magyarázat, hogy trumpék mit csinálnak és hogy trumpék szemetek meg szarok. Ezt a szituációt nem magyarázza meg az, hogy a "diktátor" fasszopói és seggnyalói meg az oligarchái. Ez ugyanis nem felnőtthöz illő hivatkozás,ez óvodai szint, az általános iskolait nem éri fel. elvileg az óvónéni egyik alapfeladata lenne az, hogy az óvodást ebből a kétváltós szillogisztikus primitív 2D-bőlkivezesse-
nemhogy:belenyomja
Szerintem a politikai humor alapja a könyörtelenség lenne. Semmi szelekció, semmi leválogatás vagy részrehajlás.
Az embereket okolja a politikus a ganyéságáért -és valljuk be,a politikusok tényleg közülünk valóak és valóban a legtöbb politikus olyan,mint mondjuk horváth tamás popsztár: amikor a véletlen,a jószerencse és egy csomó undorító backstage fogás ikszfaktor, geciség,nem sorolom, feldobja,akkor... elkezdi megvalósítani azokat az elképzeléseit,amiket a popsztárok életéről elképzelt mégakkor,amikor nem volt popsztár.
Elvis Presley a korai időszakában, de már a sztársága fényeséveiben a rajongólányok közül kiválasztatta az ép hymenűeket...ezt a testőrök vizuálisan ellenőrizték...majd ezek a lányok felmehettek Presley-hez és ott sorban letérdelve kinyalhatták a végbéltáját. Ez egy olyan tipikus megvalósult teherautósofőr-álom,mint amikorJohn Lennon meztelenülaz asztalra feküdt és bekente testét gyümölcstortával és huszonnégy lány pedig lenyalta róla. John Lennon vagy sok más, szabadidejében értelmes ember le tudott erről szokni a későbbiekben,de ettől függetlenüla Beatles első, amerikai turnéjának a "sajtóértekezletei" igen tanulságosak.
Létezik egy természetes, elfogadható röpkemásodperc, amiről David Grohl is beszámolt,amikor a Nirvana elkezdett beláthatatlanulkurvasok pénzt keresni ésasrácoik elmentek egyet shoppingolni. Órákon át élvezték, hogy nem képesek a pénzt elkölteni.
A Bödőcs Jelenségben nem Bödőcs adja a mintát, hanem pont fordítva: Bödőcs a lenyomat.
De nem "a korszak lenyomata" hanem csak vágykiélés. Bödőcs valami afféle,mint az öreg néniknek specializált pornófilm apiszkos fiatal lányokról.Igen szigorú szabályokkal, csak semmi elhajlás, nehogy az öreg néniknek eszébe jusson, miket műveltek ők tüzes fiatal picsákként.
Csak semmi szembesülés!
Bödőcs nem okozó,hanem okozat. Bödőcs következmény -és ő,szerintem nagyon is megmagyarázható módon,mint Horváth Tamás popelőadó, puskás peti, a valódi bajszos szar,vagy az ostoba kövér ízléstelen lány,aki a szart gondolta ,de pavlovi reflexesen a fasz jött a szájára vagy Boldogképviselő vagy Pócsképviselő és sorolhatnám a Bödőcs Jelenség hasonló alakzatait.
külön sorban Bereczki Zoltánnal,aki szerintem legalább annyira tudatos művész,mint Bödöcs:Bereczki tökéletesen tisztában van képességeivel. Tudja azt, hogy nem zseni.Szorgalommal,kitartással érte el,amit ért és jól nősült,mint másodjára Gyurcsány Ferenc és elsőre Horváth Tamás.
Bödőcsben ugyanazt tisztelem,amit Bereczki Zoltánban: Tudatosak. Bödőcs tudja, hogy közepes humorista.
Mondjuk azt nem tudja Bödőcs, hogy egy népszerűbb kamionparkolóban névtelen kamionosok között, két tucat vicces kamionos között hat tehetségesebb van,mint ő.
Hoffmann Géza operettszínész és porcelánfestő nemcsak ezekben a műfajokban volt közepes képességű,de ráadásul még énekelni is elég jó közepes színvonalon tudott,sikeres ember korában volt annyi esze,hogy tudja, ha megbízható-jó autótakar,akkor Mercedes-t kell vennie és azzal is tisztában volt, hogy egy angyalföldi munkáskocsmában egy átlagos este 2-3-4 zseniális humorú ismeretlen,iskolázatlan munkás viccelődik.
Bödőcsnekmár nemkell lemennie füsttelen büdösbe emberek közé.
Hoffmann Géza színésznek jobb volt,mint énekesnek ,humoristának vagy porcelánfestőnek.Zseniális színész képes képernyőről országosan ismert és egyébként haknisztárként csakúgy simán emberek között lenni.
Hoffmann ott piált a kocsmában és mint egy Bartók Béla vagy Moldova György, gyűjtötte a népművészet kincseit. Jellemzi korszakunkat, hogy erreamondatra ma már az emberek 99,999%-nak annyi ugrik be, hogy bartók nem a kocsmákban --- Mert zseniális színész volt,amikor gyanakodva ránéztek a vicces munkások,a dolgozók,ő rezzenéstelen apró sertés-szemeivel visszanézett,el sem mosolyogva magát: "...hogy gondolod azt, baszod,nemőaz, csak hasonlít rá -ez valaami taxisofőr,aki beült piálni!" A Kádár-korszakban a Vásárcsarnokban vagy a MézesMackó hálózat üzleteiben azért nem árt egy leleplezőelmosolygás -Hoffmann nagy gourmand is volt.
Bevallom őszintén, Bödőcs helyében ugyanazt csinálnám,amit Bödőcs.Azt nem mondom, hogy Berecki Zoltán helyében meg tudnám csinálni azt,amit Bereczki ,mert amikor egy horváth tamás azt mondja,hogy neki munkássága van,akkor felállok,szó nélkülleszerelemmagamrólafülest,a mikrofont,a jeladót, belebaszom a zsűriasztalba és kimegyek: ennyire már ezen a szinten nem kellhet a pénz.
Bizony-bizony,az emberek,amikor irigykednek még nem egészen lehetnek tisztában a direkt morál fázisaiban azzal, hogy amit irigyelnek,közben mivel is jár.
Többezer köbméter egylevegőt szívtamproletárasszonyokkal ez a levegő csak bunáskenyér és műanyagcipőből nőilábszagból többszáz köbmétert tartalmazott.Alegtöbb proletárasszony a 32C-fokra felfűtötthálószobájábólműszálasmelegítőben kászldott előaz évszámmosatlan ágyneműbőlés mosakodás helyett télvízben erre a mackóra még felvett egy másik réteg műszálas mackót,majd sídzsekit és így tovább,végüla máanyaag edzőcipőjét a 77fokos nőilábszaggal. És ezek aproletár asszonyyok,aikor kinéztek amunkásbusz ablakán,amiben az egylevegőjüket vélükén is szívtam, nagyon tudták irigyelni az útszéli-kamionparkolós kurvákat. Természetesen az elsőtőla 72-ik sorog a sok pénz miatt,amit könnyűkeresetként a kurváknakelképzeltek.
Ez a bejegyzésem ugyan nem a kurvákéletéről szól...
De azérta zsűribe ülőpopsztárok szerződéseinek az apróbetűs részeiben vannak annyira mocskos és undorító passzusok,mint a kurvák titkoséletében isa stricikkikötései.
Tehát nem tudomkizátni azt, hogyBereczki Zoltán nemálltfelés nem baszta oda a fülesét ajeladóvalmeg a mikrofonnalaz asztalra Horváth Tamásnem is egy boldogképviselős hadházilászlósan szerinte humoros is,megjegyzésére.
De3 aKurvák Élete törvényei szerint az un "élőadás"-t ötperces csúszással közvetíthetik.Éppen az olyan esetekmiatt,amikor apopsztárban még valami elkezd dolgozni,pljóízlés,értelem,művészi elhivatottság, szakértelem.
Egy szappanopera az más,ott, ha Sztárek Andrea elkezd pofázni aproducereknekmeg a rendezőnekésegyéb kameramögötti potentátoknak,akkor egyszerűen kíratják a filmből
a gecibe.
Szinte hihetetlen ésakkora titok,hogy még Bödőcs Tibor sem merne rámutatni:Olyan baleset,mint ami Sztárek Andreával megtörtént ,megtörténhet politikussal is. A politikus fajsúlyától függően lenullázzák,mint Radnai György Sztárek Andreát, vagy EU-képviselő lesz,mint Navrasics Tibor vagy Szájer József, vagya Főni meggondolja magát és a félretett igazmondónak megajánlja a Köztársasági Elnöki funkciót, azaz lehet BátorLány száján Bajszos Fasz. meg élheti a zöld-tudatosköztársasági elnüknek az olyan bukkake-életét,mint Dr Sólyom Lászlónak kellett élnie a saját jóoldaláról is. Egy ezredmásodpercre is tilos volt TARTALMILAG belegondolni Dr Sólyon zöldkijelentésébe, hanemésznélkülle kellett gecizni -igen,a JókésIgazakállítólag-zöldképmutatóinak is.Tehát nemlehetet olyant mondani, hogy Dr Sólyom köcsög,de ha zöld-séget mond,akkor nem.Hanem egyben mindennel együtt lekellett szarozni.
Politikai amatőrök,mit Dr Torgyán József közepes ügyvéd,el is tudták baszni,ő a túlsokat követelőző Cseh Sándort hozzánemértő laikus módon kibaszta a pártból és ezzelelkövette azt a hibát, hogy Cseh Sándor egy másik "független kisgazdapárt"-ot szervezett. Dr Torgyán más ellene-mondója meg egy harmadik meg negyedik"független kisgazda párt"-ot. Pl anno az MSZP,amikor még nem ment el a politikai józaneszük,akkoriban az ellenségeiket bebuktatták, befelé a pártba ,adtak neki pártautót a segge alá, titkárnőt a slicce eléletérdepelni,ehhez irodát és fizetést...meg még valami feladatot is, hogy ne unatkozzon annyira az a titkárnő. [-> Nagy Szakszervezeti Sándor este Horn Gyulával]
Megalapozotztan állíthatom,hogy szépírónakkb 72-szer vagyok jobb,mint Bödőcs Tibor,viszont humoristának csak vagy háromszor vagyok jobb,mint Bödőcs Tibor. Eddig eléggénagyképűnek hazudhatóakijelentésem -csakhogy mégnincsen vége.
Szemben ugyanis az átizzadt büdösmackóséslábsazzaggal gőzelgő műanyag edzőcipősgombás seggűproletáűrasszonyokkalén tisztában vagyok azzal, hogy akurvákélete vagy pl Bödőcs Tibor élete egy rakásolyan motívumot tartalmaz,amihez sem nekemnemlenne gusztusom,semaproletárasszonyoknak,deplBödőcs Tibornak amaga műfajában és az útszélikurváknak nem az Egész KurvákÉletében, csakkizárólag az őútszéli műfajaaikban van ám gusztusa és nemkevés. vag ha nem,akkor azbeszt gyomruk.
Mindenki legyen tisztában a saját képességeivelés mint ahogy esélyemsemlehetne arra, hogy boldogképviselő vagy pócsképviselőlegyek,mégegy szánalmasángyánképviselőséghez sem vagyok képes legyűrnimagamban a beteges politikabuzit,eki nem képes tartani apofáját,ha politikáról van szó.
Ugyanis a Bödőcs jelenségalapja az, hogy az ember szelektíven csinálja apolitikai humort: Mint Pierre Woodman a casting-műfaját. M?indent nem szabad észrevennie,miont ahog Pierre Woodman semtettmegjegyzést az eléje tárulóállítólag szűz leány fenékben aszüléskövetkeztéenkeletkezett forradásra a gáton vagy arra, hogy a "szűz lány" segge lyuka is széjjel van kúrvamár.
Tehát Bödőcs zsenialitásaabban isáll,amirőlképes hallgatni.
Én viszont nem tudnék hallgatni,tehát hiába állnékBödőcs helyére, nemkerülnék adásba. Vagy úgy járnék,ahogy az idei Iksz faktorban a Speranta együttes,puskás peti,a "mentoruk" és egyben zsűritag, nem tudja,mi az a negyedhang. És ha NyálAleksz tudná is,mi a negyedhang és rámert szólni,az Ötperces Csúsztatás-sal megoldják. Gáspár Laci meg erősen rákoncentrál arra,hogy a Lamborghini-t tankolni is kellés egy garnitúra fékmeg gumi csak 10ezer km-.t bir el rajta.
egy egészséges társadalom egészséges közönségeott,a forgatási helysznben feláll a helyéreől,megragadjákpuskáspetités kibasszák a vérbe oda,ahová való, egy mekdónácc üzletvezetőjének.
De egy, a rendpárti Szabálykövető Feljelentőtársadalomba fejlődőpicsatársadalommárfelsemfogja,mi történik puskás peti és a Speranta együttesközött...
Akkor hogy várhatnánkel,hogy a Bödőcs-jelenséget megértsék?
Bödőcsöt ugyanis nem önmagában az teszi, hogy ő Bödőcs, hanem az, hogy ha egy bödőcs-öt egy egységnek veszünk,akkor Bödőcsnek lekell nyelnie éseleinte napontaa többször is azt, hogy gyök-alatt 0,000072 kis puskáspetialakú niemand bödöcskék belepofáznak és kontárkodnak a művészetébe.
12 komment
Címkék: humor geci kurvaélet mélymagyar magyar történet netokrácia maimarketing paracsizmaváltás életevan népszopatás búsmagyarsors magyarszar proletárok magyar riport picsatársadalom bajszos szar baden-badeni ember Bödőcs-jelenség
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2019.11.20. 06:19:31
Ahhoz, hogy meglássuk, kéne az igazi alany, aki 1. képes ezt észrevenni, mivel 2. felette áll. Egyes humoristáknál, aki jó megfigyelő, és igyekszik őrizni (megtalálni) az igazi alany autonómiáját, ez működik. Ezért szeretem Kőhalmit, és különösen az új estjét. Remek.
Az igazi alany nem redukálható le semmire, és csak ő képes véget vetni annak az ördögi, komikus-tragikus színjátéknak, amit normálisan életnek és emberi interakcióknak nevezünk.
3 zsenit is ismertem "élőben", ő az egyik, és a fentiekről beszél:
www.youtube.com/watch?v=33_xMDcaPq4#t=00h04m30s
(az elején még szar a hang, de 4.30-tól jó)
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2019.11.20. 12:12:56
www.youtube.com/watch?v=GlDx46SoPek
Frick László Intézet 2019.11.21. 06:27:53
1.tudjon igazából akár nem karikatúrát is rajzolni.
2.Teljesen humortalan tekintettel, őszintén és nagyon mélyenismerje azt,akit karikírozni szeretne.
Ezzel szemben a mai humoristaolyan,mint a kurvák: van egy elképzelése a kuncsaftról,mi kell neki,ezzelaz emberismerte aztán nagyjábólki is fújt.
Az emberismerettel kapcsolatban Hamvas Béla zanzáját idézem a pincérekről:
A pincér emberismerete óóóriási,lélekismerete csekély.
Sőt: a "pincér" típusú humorista a lélekben nem is hisz "Szív alakú?-ugyan,mitől!"
A "hívés"-ről is sokat beszélgettünk e blog életében,nem dicsekvésbőlmondom,de szerintemitt a leges-klegértékesebb beszélgetések folytak a hívésről,mint olyanról. Pascal híres mondást pl többek és többször is idézték itt.
Ezért én a kétpontomat egy harmadikkalegészíteném ki:
A humorista.. tudjon hinni az emberben.
A legtöbb humorista képtelen meghaladni egy pincér mértékét. Mint a pincér vagy az autószerelő vagy a picsa óvónő-tanítónő vagy a rossz orvos...mindenféle büdösparasztnak,kurbvának, dögöknek,minden szarnak elhordja az embereket,akiket pedig igyekszik kiszolgálni,mert belőlük él.
Egy 3-4-5éves kisgyerket apicsa óvónő még nem képes átverni a képmutatásával -csak a szülőket.
Viszont a jobbképességű óvodás gyerek az ilyen óvónőt? - mint szart a palánkon,annyira veriát és naponta..a zsenik folytatólagosan.
Ismertem két rosszcsontot,akik jógyereknek számítottak és a budi mögött az óvónéni hajasbabának öltöztetett mindentőlóvottkislányát rendszresen lepisilték.Pedig egyébként mintagyrekeke voltak.
Egy időben a munkámbólkifolyólag évente többször is találkoztam backstage körülményekközött humoristákkal vagy humorból élő színművészekkel.
természetesen mégkölyökkutya koromban már megtanultam, hogy nincsen a humoristék között vicces ember,a zseniális Koós Jánost én inkábbénekes-zenész előadóművésznek tekintem, valamintkolosszálisan jókőprofi autóvezetőnek is. Sok-sok hivatásos sofőrnél jobban vezetett,kb őrezredi szinten tudott vezetni fénykorában.
Azt tapasztaltam az igazi, valóban humorista humoristáknál, hogy fegyelmezettek,precizek, nem nézik le az embereket,akikbőlélnek,tudnak közöttüklenni, nem igényelnek szeparálást,ők maguk ésmindent megoldanak,még azt is, ha félórát késtekésmajdnem beszédképtelen részegek már, akkor azt... valahoigy... gyilkos öniróniával... beépítika műsorba.
Én..ezt hiányolom a mai kurvákból... tudván tudja, hogy szar,amit csinál, de azzal magyarázza, hogy szarok a politikusok és szar a társadalom és mindenki egy szar -csak ő nem.
Amikor szaremberek csinálják szarráéapolitikát, akkor az, ha a politikátmagátállítom be szarnak, az SZOLGÁLJA apolitikus szaremberekérdekeit: Elfordítjapont attólaz embereket,akiket pedig figyelmeztetni kéne, hogy ne elforduljanak hanem éljenek a politikaformáló jogaikkal.
A jópolitikai újságírónak egy 70%-osrészvételi aránynálnem tud a szájára jönni a magas részvételkifejezés.Magasnak a 70%-os részvételt a szarember politikus gondolja:ez az az optimálismaximum,ami még nem veszélyes amarketing trükkjeire.
Sőt: ezek a geci csicskák csúfolják a 100% közeli részvételt "kommunistának"
nagyon ritka ma már a jópincér..akinek nem csak ember, de lélekismerete is van.
Humoristáról nem tudok,aki.. egyáltalán el tud olyant képzelni, mint "lélek".. de hogy még hinne is benne...
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2019.11.21. 11:32:53
Igen, Karinthy nyilván jól ismerte és szerette, akiket kifigurázott.
Louis C K szkeccseinek egy része is önirónia.
Frick László Intézet 2019.11.23. 06:08:44
Az internetkorszakmindent 1-re és még arra a maradék másik 1-re redukál le. "D-ben elképzelhetetlen, hogy más legyen,mint a LIKE és a DISLIKE .
Egy ilyen képletben az
Érette Haraguvás Attitüdje... Gogoly, Zola, Flaubert... Gorkij
Móricz, Kosztolányi és Karinthy attitüdje felfoghatatlan...
Krúdy azonban nem haragszik.Már sokat boncoltam-koncoltam... hogyan csinálja az öreg,aki fiatalabb volt,amikor meghalt,mint most én.
Krúdy... egyszerűen...mintha nem is tudna haragudni. Ráfogtam arra, hogy Baktaymegojtota A Tan gondolataival... de Krúdy már azelőtt sem haragudott.
Esti Kornél felpofozza a picsa trafikários asszony...és egyet értek vele...
Krúdy nem pofozná fel.
Nietzsche...
Tudod te azt Muki, hogy néhány év és ezeket senki sem olvassa,illetve...nem fog mást sem olvasni és egyáltalán olvasni sem?
A South Park készítőinekmeg kellett azt érnie, hogy nem csak Cartman nem volt képes felnőni 20év alatt,de a rajongók sem jutottak a 16-róla 17-re húsz év alatt,sőt,inkább romlottak.
Nemrég iskolázatlan emberrel beszéltem erről,akimégképes felfogni a South Park-ban a csavarokat ésmertmagábólindulki,abban a hiedelemben van,hogy a haverjai is mind,akikkel 20 éve élvezik a South Park-et,mind UGYANÚGY értik... tehát túl a cxsavarokon,nemmég csak a felszíni szimpláján.
Egy összetett,kompolex és bonyolult, többrétegű, egyes telérjeiben még igen fejlett társadalom figyelmét le lehet kötni egy Hurrikánfrizurás Bojócc-cal. A maradék értlmiség nagyjai,még egy zseniálisan jó színés, Robert de Niro figyelmnét is tökéletesen le lehet kötni ezzel a bohóccal.
Azon nem tud csodálkozni az ember, hogy egy pisztáciazselé agyú, büdöspinájú ostoba,mint Ilana Glazer .. a maga..."képességeivel" el tudja hinni, hogy az választásvolt, hogyaszonygyaja... Trump vs Clinton.
De hogy a maradék értelmesek...akik már ivarérettek voltak Nixon és a 200 Millió Autókereskedő* korszakában... Képesek voltak a Jó [Hillary] éls a Rossz [Trump] viadalának elhinni a burleszket...
Nietzsche...
Csak szajkózni tudom:
Szándékosan butítják az internet korszak népét és ehhez a legfontosabb a földrajz és a történelem tantárgyak hanyagolása.
Nem rossz az sem, ha egy népnek van egy Karinthy Frigyese és a Micimackómellett még amit esetleg olvasnak tőle,az a Tanárúr kérem.
Beszélgettünk itt veled filozófiáról meg Nietzscé-ről,pl róla nemnagyon értettünk egyet,mertte szelid ésjóindulatúember vagy és Nietzschét-őt-magát nézed...én azonban erreképtelen vagyon,nem vagyok képes Wagnert vagy Nietzschét a hatásrendszerből, amit generáltak,kiragadni. Ha a Nürnbergimesterdalnokok nyitányát hallgatom TUDOM hogy ekkor még nemlehetett sejteni a következnményeit,tudom, hogy Wagner szándéka nem volt rossz szándék, nem ő tehet arrl, hogy ez a zene nyomta ki Richard Wagnert és a XX.századi kommersz filmzene posványát. Ugye...én...képtelen vagyok a fejemen átbucskázni... az AFTER az AZUTÁN JÖTTEK -en keresztül hallom vissza a mesterdalnokok nyitányát... bántom... te megvéded... Wagnert vagy Nietzschét... beszélgetünk... vitázunk=közösen gondolkodunk. Én megengedem neked, hogy szeresd Wagnert és Nietzschét.. te megvéded őket a kritikáimtól...
Miközben ennek az egésznek ... semmi értelme mára.
Amióta Kertész Imre meghalt,mára...én vagyok Magyarországon az egyetlen Krúdy-olvasó,akinek más a véleménye Krúdyról,mint az Áll.Tám. Hiv.Elf. (ezt mnost rettegve írom le,mert 2010. májusa óta az Áll.az = OV. és kötelező belehalni)
A blog,mint műfaj, még lehetővé tette a vitát, a kommentek úgy következnek,ahogy jöttek.
A Faszbúk Korszakban a generátort a legnépszerűbb-re állítják be
Vagy manipulálja a gyártó a legnépszerűbbet... a felhasználó is tudja..az egyik polpancsban még dicsekszik is a polpancser a felszavazó generátorával...
Mindenesetre a beszélgetést feleslegessééslehetetlenné is teszi a rendszer
Arczsibbasztóan blőd, óvodás, 7-14 karakteres beböfögött "poen" szétszórván turbózva a fészbúkbarátok között.. az első (a látható) 6-8-10komment csupa ilyen
népszerű
a tartalmiak valahol lent a láthatatlanban...
Pla 444-en mindössze 4év kellett ahhoz, hogy a tartalmas...a vélemény nem számít, most TARTALOM-ról beszélek...
A Látható Sávban két fillért nem érő fájdalmasan ostoba picsa poenok.
(Arra most csak utalok, hogy a "liberális" forrásban a kommentelhetőség összezuhan s mamárrendes belsőscikkek sem kommentelhetőek,egyre gyakrabban...)
Ha MOST indítanék egy Krúdy Olvasó Blog -ot,aminek... lenne értelme... akkor lenne napi 4-5 olvasója,ha még erre a blogra építeném rá
de ha "nulláról" indulnék, nulla olvasója lenne.
A Google-nél, ha nem is annyira szélsőségesen és atontámadás a savasesővel-szerű leszürkítően,de a Google-nél is a fájdalmas ostobaság kezdi leárnyékolni a Maradék Tartalmakat.
A legutóbb Arthur Rimbau-valestem pofára francia keresőszavakkal.
Kerestem valamit..és az első találatioldalakon csak picsák forrásai, cuki rajzocskák ésközhelyek.
Magyar nyelven az első oldalon még a mek.hu -t kiadja. Még.
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2019.11.23. 15:50:03
Frick László Intézet 2019.11.24. 07:23:53
Amúgy egy ideje lesüla bőrt apofámról, hogy európai fehér vagyok.
A múúltkor egy csodaszép afrikai nőúgy nézett rám,mint egy tócsa gecis fosra.
Ő ugyanis valami germano-anglo-saxo -naklátott a pofámmiatt.
Ezzelsokszor szokott bajomlenniéstöbb tucatszor vágtam ki magam azzal, hogy nem angolésnem német vagyok.
egyébként nem ismered a német mentalitást:Amit mutatsz a trockene Besonnenheit akp,amit mutat.ÉS ezalatt a képalatt... forrésfortyogminden,iszonyú indulatok
az asszonyt nadrágszíjjal veri ésdróttalkötözi ki a radiátorhoz hogy [...]
Egy németben,mikö9zben te rezzenéstelen lárvánaklátod.. elsem képzeled,mik nem tudnakmunkálkodni.
Korodmiatt nemlehett szerencséd NDK-s egyetemi kollégiumi diszkókhoz.
Tudod,kik a visszafogottakés szemérmesek?Az olasz nők. Délen mégma is,deészakon is számtalan nebámuljfarmeresbőpólóslányt látni.
A német nő... ztüzes,mint a haidermenkű,a németősnő nemkér,hanem vesz & ragad.
Egy 70 éves német néninél a fasz szopásamindennapos rutin és a Großvati sem viagrávalkeményít az állandóedzésben tartásmiatt és a néninek bioMuschiflutsch-a van....
Anémet nagynép... és a nagynépeknek,politikai korrekto hiába picsásítják előket baden-baden-i embernek... van egyfajta...tömeg-tehetetlensége az ősiemberi alap-attitüdökben.
Rosamund Pyke ezt KIVÁLLÓAN tudta megjeleníteni Frau Heydrich szerepében.
magyarországon a 40-pluszos kategóriában csak a cigány feleségeknek van gondja arra, hogy az uruk magját valahogy vegyékminden nap.
Német területen meg nénikmilliójának.
Német nyelvterületen a magyar cigánykurvák nem is fasszopásbólélnek meg, szemben Magyarországgal :D
Beszéltem magyar cigányykurvákkal, többet volt a szájukban Kitzili,mint Fickstangen.
Frick László Intézet 2019.11.26. 04:30:49
Tudod,ezek a baden-badeni rendpárti feljelentőemberek,ha kihajtasz a falujukba a csöndbe, abba a bajor,dombok között meghúzódó tanyabokros romantikus hagymakupolás falusi csöndbe aludni az úniós rendszámúautóddal,rádhívják aPolizeit... ezek az emberek pl,mint tanyatulajdonosok vagy valamelyik divattavunk környékének lakói, németként Magyarországon biztosítást sem kötnek az autójukra,a TÜV lejárt hat éve,engedély nélkülépítkeztek,kötöttek ráa vízvezetékre mérőóra nélkülés igen-igen fellátnak,mint cigányykutyákkal,beszélnek az önkormányzat emberével:ő NÉMET ÁLLAMPOLGÁR és mit képzel az unkooorische zigeuner schwainahundili,hogy őt KÉNYSZERÍTENI akarja KOMMUNISTA módon valamire? BALKÁN!
Mondjuk az tény, hogy a Bulgáriába menekülésre ráse tudtak kapni,pedig ott a kihaló félebn lévő vidéken fityingekbe kerülaz ingatlan.
Csak ugye egész Európában nincsen olyan befogadó,az idegenekkel toleránsnép,mint a magyar.
Érted,állok ott,mint egy cigány bűnöző,mutogatom a papírjaimat, az autó zöldkártyáját, mint Úniós Tagállam, természetesen a magyar adatbázist pikk-pakk eléri a Polizei ésaz mutatja, hogy a biztosításom érvényes és be van fizetve minden,de azért igazoljam hogy be van fizetve és hogy merek nekimagyar nyelvű átutalási bizonylatot mutatni?
És ennek a Wir Schaffen Das mintanépnek a mintapolgára ott nyűjtogatja a nyakát, hogy az unkooorzigeuner schwainaahundilit most mikor viszi már el végre a Polizei.
Ott tartunk, hogy csak tréleren szállítható alkatrészautóra is megveszem inkább a tíznapos rendszámot, hogy ne baszogassanak. Trockene -ó, baszod :D
Angliában egy éves műszakit kapok a szétrohadt, szemre már alkalmatlan autóra, csak takarítsam el a veszélyeshulladékot (pl 12 éves TDCi Mondeo-t) az országból.
Trockene :D
Frick László Intézet 2019.11.26. 04:31:34
Frick László Intézet 2019.11.26. 04:33:53
Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2019.11.26. 11:28:33
Frick László Intézet 2019.11.26. 12:29:00
Vagy ugye... ez korai élményeim közé tartozik: Mallorcán két kézzel, demég lábbalis úgy szemetel, ahogy viszont odahaza rám fogta, hogy én "veszítettem el" azt a papírzsebkendőt a München-i utcán,amit nem is. Csak ugye... a ruházatombólmeg a viselkedésemből látta, hogy egy Zigeuner vagyok.
Szóval... ezek az... elfojtott ...izék.. ezeket, ha mutatom, akkor -szerintem- nem okoska vagyok.
De mutattam már azt is, hogy a napokban jaj annyira körülaggódott Mátrai erőműben a bezzegnémet elfűthetett mátrai bükk szálerdőket: faderekakat. Amikért otthon börtönt kapott volna. Ittt a zigeunereknekeladta, hogy azzal, mint biomasszával fűtöget. És akkor se az indexet, se más jógyerekforrást, sem pedig a szarba szokkeno LMP-t nem zavarta