Tegnap felbukkant bennem egy gondolat Mészáros Lőrinc stróman kapcsán : élete van Mészárosnak s ekkor rápillantottam a centire, amit már vágok, még mennyi nap és immár 4. alkalommal  nekivághatok Thomas Pynchon Súlyszivárvány c. könyve Széky János-féle magyar fordításának. Hogy jön Csili Csala néni és piri-aparádé egyet köröz a fuckanal-ával és én leszek Mészáros Lőrinc az un "milliárdjaival" a zsíragyával, a zsírpockával, a G-Mercedes-ben. Egy szempillantás alatt olyan életem lenne, amiben még annyi eszem sem, hogy átgondolhassam, életem van-e.

https://media-cdn.tripadvisor.com/media/photo-s/11/e7/bf/91/khyber-restaurant.jpg

Főleg az élet van. Izelgessük csak: létigék. A többi forma "részeredmény", Melyik formának jut világészlelet. Aztán még az élet milliárdformái -de ezek közül is az emberi kétségtelenül a legmagasabb. És még nem is minden embernek jut emberi lét vagy emberhez méltó gondolkodás. Nagyon úgy néz ki, hogy az Univerzum ez ismert sziporkájában embernek lenni eléggé menő. Meditatíve az ember képes eljutni akár 1 Mrd fényévre is. Persze "tévedések"-kel meg benézésekkel, ez lehet olyan, mint egy máltai út, aki még nem járt Máltán, az elképzeli.. pl görög szigetek alapján, vannak fogalmai a kopárságról, megnézheti épületek vagy városok képeit... Street View-t. Málta olyan "műfaj" amit kép nem ad vissza, még 3D mozi sem. De ha a TAPASZTALT nem is olyan, mint az elképzelés, nincsen messze.

verengzomajmok.jpg

A Homo Sapiens a legvérengzőbb majom-féle.

margóra: Egy Salma Hayek filmet nézvén dramaturgiai túlzásbaesésnek gondoltam azt, hogy a XXI. században sincs ember, aki megfékezze az efféle megveszekedett vérengző majmokat.

Vagy a sivatag. A filmek alapján az ember elképzel valamit a sivatagról és az életben egyáltalán nem olyan. Szép a sivatag ... mint egy fagyos hóvihar-ban, az embertől karnyújtásnyira a halál, beletarthatja szelébe az ujjait.

Egy héliumatom is anyag, meg egy üstökös is vagy szilárddá fagyott gázbolygó vagy vörös törpe is. De ezeknek mekkora a világészlelete és ... a gravitáció hatásai azok a gravitáció hatásai
...még annyi észleletnek nevezhető sem állhat össze, mint egy őrjöngő 44 éves kislányban az őrjöngése okairól. Vagyis a fő okáról. A nők sokkal inkább kitettek a kozmikus hatásoknak, emlékszem, hogy a 2011. márciusi szuperhold idején kizárólag különféle szinteken és formákban őrjöngő nők voltak körülöttem, ezekbe az őrjöngésekbe néha bele OkoskaTörp-ösködtem a tudósítással a szuperholdról, kissé engedett a markában szorított nőihajzat markolásán, elmosolyodott, igazán? -aztán tépte tovább a barátnőjéét, vagy ja, tényleg? -és folytatta tovább a "kis picsa" gyomrának felforgatását szülések vérszarsársaras horroremlékeinek szinezgetésével...  vagy takaroggyak a faszba, má megin csak a hülyeség, őrrhhh. Úgy őrjöngött egymilliárd nő a Földön, hogy fingja se arról, hogy a hormon- és enzimháztartását birizgálja a Hold, esetleg jiddische mámék, afrikai bábasámánasszonyok vagy indió nénék Dél-Amerikában sejtettek valamit. De hogy a Központi Fizikai Kutatóintézetben dógozó férfiak a nullát, az biztos, nahát egy roppant kvazárnak lehet annyi tudomása az Univerzumról, mint a KKF fizikusainak volt a Szuperhold nőkre tett hatásairól. Biológusok már, humán-feminoid kutatósávban persze több, mint sejtésekkel rendelkeztek, de azért a kozmofizikai [bolygófizikai altudományos] részről nem annyira teljes ismeretekkel.Egy cigány klánfőnöknek... ösztöni, kinemfogalmazható sejtései voltak, megvárta, amíg az asszonya végez a az Északi Konyhasarok XXXVII. Lajóss korabeli barokk bútorzatának herendiporcelánokkal való leküzdésével, parancsot adott a csicskáknak, hogy a meztelenül a disznók közé láncoltatott főmenyét hozassák föl és lent a sofőrfürdőbe---, aztán a szépszobába vonszolta eszelős asszonyát és lenyomván a szintén nejlonbarokk szófára----

Aki nincsen azzal tisztában, hogy az élet jutalom, annak ez így annyi, mintha nem is élne, hanem csak kvazárként zsezsegne el.

Mészáros Lőrincként ültem a hétcsillag-plusz alszolma-szuperior egyasztalos éttermében, tányérzataim körül az arany Eßzeug intergalaktikus legyezőkben, mintha dubai lakóparktervezők rakták volna ki, enyhén rágöbbedve a pocakomra Ráhelke felé sunyulok, a képzett szállodai szakember int-e a szemével, melyik kés következik, majd ellenőrzöm a jobbkezem, hogy azzal nyúljak érte. Miközben a bangladeshi pincér szemizmai döcörögnek a belsőrhögéstől, hogy megint valami felkapaszkodott ostoba tudatlan zsíragy oirópai geci idétlenkedik, dikhel má :D És akkor Tiborcz kicsinyítőképzőt illetve nevemhez kézzel mutat a megfelelő kés-e az egyáltalán  felé, de a balba kellene fognom, ugyan, miért?

lábjegyzet Néha arra gondolok, hogy Stephen Hawkingot ezért gyötörték sejtések Isten-mégis-léte felől... Einstein ... buddhaszerűen nem kötötte le ezen magát, úgy volt vele, jó, akkor van Isten és tolta tovább a biciklit

A bejegyzés trackback címe:

https://dudenbuch.blog.hu/api/trackback/id/tr8914265991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arnyekveto 2018.09.29. 13:36:07

Rutinos műtőssegéd éjjeles ügyelet előtt tesz egy kört - nővérkékkel kávézásnak álcázva, faros-csöcsös 50-es főnővértől megmaradt ebéd lejmolásnak álcázva - a szülőszoba felé késő délután. Főleg ha az a műtős nem is nőgyógyászatos, hanem csak helyettesít szatelit műtőkből (gége, szemészet, sebészet). Hunyorog befelé hogy hányan fekszenek a várandósok, merthogy telihold/hidegfront/melegfront/csapadék lesz éjjel, kitört a vulkán Krakataun, vagy csak úgy benne vibrál a levegőben mint enyhe nyomás a halántékon hogy van valami.

Megszámolja magában darabra, hatványoz, gyököt von és derivál, ő már tudja... szopóroller a szülőszobán, az lesz! Vagy Sectio a műtőben reggel hatig megállás nélkül.

Már le sem fekszik este hét felé az ügyeletes szobában rutinos segédünk, magazinokat olvas, vagy pöckölgeti a 80-as évekből ottmaradt koszlott TV távirányítóját. Esetleg a kibírhatatlan zsarnok és aljas nagyszájú műtősnőt stukkolja meg homlokkal képzeletben. Itt talán el is vigyorodik, bele a levegőbe, picit talán még mást is csinál gondolatban stukkolás helyett, főleg ha mellette feküdne hogy a kurva anyját neki.

Számítása bejön, este kilenc sincs még és máris csöng az ügyeletes telefon bele a nagy fantáziálásba, sürgős Sectio a kisműtőben, azonnal és utána még kettő. Megindult hát, világra jönnek az újzüllöttek, ma is az univerzumé a kezdőlökés. Míg más napon 1 szülés sincs, aznap este volt 5 Sectio és 8 természetes szülés 21:00 és reggel 08:00 között. Ebből 3-at rohammentő hozott valahonnan az éjjel folyamán.

heki 2018.09.29. 18:22:37

@arnyekveto: a szöveg egész jó irodalmilag is!

Frick László Intézet 2018.09.30. 07:07:44

@arnyekveto: A vendéglátósok Front-nak nevezik azt a napot, amikor a törzsvendégek, a kocsmarisztokraték is, akik patikus-pontossággal isznak, egy mérték szerint, hogy csak otthon essenek majd el az Utolsó Betevő mohó lehúzásával... sokkal többet isznak, idegen arcok isznak, délelőtt 9kor telihányva a WC, kölykök.. és még asszonyok is. Nincsen időjárási front, semmi a Krakatauval, szülészeteken egy átlagos nap, ez valami másfajta háttérsugárzás miatt lehet.

Frick László Intézet 2018.09.30. 07:14:12

@arnyekveto: A fiatal születettorvos, orvos dinasztiából, az egyetemen született tudósorvosok nevelték, rezidensként pár óra alatt felismeri, hogy a főnővérben egy orvos veszett el (a felvétel 1996-os) kulák lányként nem engedték orvosi egyetemre. Akkor alakult egy főiskola, azt jelölték ki neki, oda jelentkezzen ha diplomát akar. Két-három óra és már szűrik a levet. Az orvos az egyetemen tanultakat és hallottakat adja át, amik még nem szivárogtak le a vidéki kórházba, a főnővér a gyakorlatot. Láttam ilyen szituációt orvosember juhász és állatorvos között. A juhásznak komoly állatorvosi felszerelés, az orvos gyógyszerismereti kiegészítéseket adott elő, a juhász.. alig valamit.. pár olyan fogást, amit csikós vagy gulyás is érzékkel elleshetett tőle.

Sekélyebb tudású szülészeti dolgozók a várható meló megsaccolásához a Hold járását követik.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.10.01. 17:37:28

"A Homo Sapiens a legvérengzőbb majom-féle."

Ha már Csányi a mestered (akit egyébként én is nagy tudású embernek tartok) akkor tudhatod, hogy ő ennek pont az ellenkezőjét állítja.

Frick László Intézet 2018.10.03. 05:39:10

@Sipi81: Igen. Csányi mester e véleménye margójára írtam a minap százötven majom c. bejegyzésemet, ha ráérsz, kérlek, olvasd el.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.10.05. 22:28:58

@Frick László Intézet: Elolvastam, jó kis írás. Bár nem cáfolja Csányit.

Frick László Intézet 2018.10.14. 07:30:05

@Sipi81: Nem cáfolni akartam Dr Csányit.

Sőt,ugyanazt az irigységet éreztem,mint Krúdy eseteiben. A szelid,mindenkit szerető, mindenkinekmegbocsátó, elnéző ember.

Az idiokráciában a 2D síklogika és a"mesterséges intelligenciá"-hoz fűződő netokrata ideálizmus, hiedelmek miatt az oppozíciót csakis támadásnak veszik.

A 888-on szüntelenül ezzel találkozom, barmokra és idiótákra vadászó, az azok "elkapásán" élvező küldetéstudatos jóoldaliakkal.

A menet a következő: Valamiéet benéz a másik,a rosszoldlinak,ettől kezdve az, amit állítokmellékes, a fő, hogy a leghamarabb rám tudja sütni, hogy idióta vagyok, majd ezt az idióta barmot legyőzi.

Én... feltétlenül tisztelem Dr Csányi tanítását. Van nekem egy idiómám, ami szerint attól, hogy biológiai értelemben (osztályozás szerint) a Homo Sapiens ember, ez... embernek lenni... nem intelligencia és műveltség kérdése. Ezt boncolgatja Thomas Pynchon Súlyszivárvány [Széky János fordította] c zseniális regénye. Hiszen az Ész Majmai, a nácik intelligensek és műveltek is voltak.

Csányi szerint az emberből eredendőan fakad az, hogy 150-et ha buszba ültetsz

de most figyelj

ne legyen változtatás

Nagyon fontos Dr Csányi majmos bizonyításában, a szituáció, az Ismeretleb, az okok és célok nemtudása.

Fingja nem lehet a 150 csimpánznak,mire zsúfolták őket a buszba.

Ehhez képest is, ha valamilyen módon ellenőrizhetetlenné és büntethetetlenné teszem az embereket.. és azt mondom,pl egy fesztiválbusz esetében (tehát sokmindenben azonos, hasonló motiváltságú, ízkésű, gondolkodású, ívású, nemsorolom) ember esetében, hogy az első 50 ember, aki majd leszáll, ingyen mehet be a fesztiválra éss úgy számíthat bármi retorzióra, ahogy a csimpánzok.

Az írásom példája ennél durvább, hiszen az SZTK vizsgálatokkal végzett idős nénikék kevesebben vannak,mint a buszon a szabad ülőhelyek. Lényegében... tök mindegy, ki hogy smint, lesz ülőhelye,lehet, nema legjobb, nem pont az, amit szeretne, de lesz.És ezen +"kiscélok" érdekében arányosan.. figyelembe véve az állítólag mennyirefejlett mindenféle emberi-t.. eléggé lezúzzák egymást, mire feljutnak...

Ha a fesztiválbusz utasait valahogy meg tudom győzni, hogy büntetlenül és bármit megúsznak, garantálom a 8 napon túl gyógyuló sérüléseket.

A "legeslegfejlettebb embertipusoknál" az ojropidoknál biztos.

Ismereteim szerint talán...talán távol-keleti, főleg Buddha-tan ismerők eseteiben talán kevésbé durvulnának...

Dr Csányi tud nemgondolni erre, midőn a példáját állítja.Ezért irigyelem.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.10.26. 12:01:13

@Frick László Intézet: Bocs a késői válaszért, sajnos engem kimerít általában a kommentekben való vitázás, még ha egyébként érdekes is. Olvasni (és hallgatni) szeretem a jó és tartalmas vitákat, de ritkán kommentelek hozzá valamit és azt is általában utólag megbánom. :-) Inkább a saját dolgaimmal, pl a cikkírással töltöm az időmet.

Na tehát.
"Nem cáfolni akartam Dr Csányit."
Értem én de mivel pont az ellenkezőjét állítottad annak amit ő, ha azt alátámasztod akkor azzal Csányi állításának a cáfolatát is adod.

"Az idiokráciában a 2D síklogika és a"mesterséges intelligenciá"-hoz fűződő netokrata ideálizmus, hiedelmek miatt az oppozíciót csakis támadásnak veszik."
Igen, ráadásul nem az álláspont, hanem a saját személyük elleni támadásnak. Nagyon nehéz ezen túllendülni.

"Valamiéet benéz a másik,a rosszoldlinak,ettől kezdve az, amit állítokmellékes, a fő, hogy a leghamarabb rám tudja sütni, hogy idióta vagyok, majd ezt az idióta barmot legyőzi."
Ez is lehet egy motiváció, bár szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy az emberek bizonytalanok önmagukban és ezért folytonosan bizonygatniuk kell maguknak hogy ők jól gondolnak mindent. Ha másként gondolkodókat legyőznek az egy új bizonyíték.

"Én... feltétlenül tisztelem Dr Csányi tanítását."
Ezzel nem vagy egyedül. A tanítása is nagyon értékes, de Csányi önmagában is rendkívül nagy látókörrel és lényeglátással rendelkezik, ezért élvezet hallgatni az előadásait is (legalábbis amihez én a youtube-on hozzáférek). Én egyedül azzal nem értettem egyet, amikor a transzcendenst lebontva megpróbált helyére tenni egy saját életfilozófiát. Ez nem ment neki mert nem is mehetett.

A csimpánzok esetén éppenhogy lehetetlen az hogy ne az következzen be amit Csányi tanít. És nem azért mert a csimpánznak fingja nincs róla miért zsúfolták be a buszba hanem mert eredendően nem is lehet. Hiányzik náluk az a társadalmi és kulturális háttér ami az embert eredendően megkülönbözteti minden állattól, és épp erről szól Csányi mondanivalója. Attól hogy megpróbálhatunk kulturálisan és társadalmilag olyan kiélezett helyzetet teremteni, ami az emberekben is erősíti az agressziót az állítás még igaz marad, vagyis az ember a legkevésbé vérengző állat. Ugyanis nem az az állítás, hogy nem vérengző, hanem az, hogy a legkevésbé vérengző. Ha pl szétnézel, egy 8 milliárdos populáció él egyre inkább összezsúfolva már a Földön, épphogy viszonylag békében. Nem teljes békében, hanem ahhoz képest viszonylagos békében.

Csányi persze hozhatott volna fel példákat arra, hogy vannak erőszakos cselekmények tömegközlekedésen, de semmi értelme nem lett volna mert az emberek mindennapi tapasztalata azért többnyire békés. Vagy nézd meg az indiai vonatokat amiken fürtökben lógnak az emberek mindenféle tömeges gyilkosság nélkül.

Egyébként bő 20 évig voltam rendszeres buszozó, ha már a téma szóbajött. Nem helyi járatos belvárosi vonalakon, hanem 50-150 kilométeres vagy még hosszabb távon és ez alatt a 20 év alatt azért nagyon kevés olyan esetet láttam amikor valóban agresszív viselkedés előjött. Volt persze de nagyon kevés.

2018.10.26. 12:34:44

@Sipi81: Ráadásul a háborúkra propagandával őrjítik be a harcoló feleket. Ki kell hozoni az agresszívitást az emberekből. Ez azért jelent valamit.

Frick László Intézet 2018.10.30. 06:15:10

@Sipi81: Pedig a kommentiális vita fejlesztheti a gondolkodást. nem dicsekszem, tényszerű vagyok: Ebben a blogban vannak szerintem a legértékesebb viták. Nem arra gondolok persze, amikor Fenehorizont és Lujza rugóznak egymáson.

Szerintem ebben a blogban sokkal-sokkal értékesebbek a viták,mint az őrjöngjünk, Vecám vagy más jógyerekblogokban.És itt soha nem volt moderáció. A "pali"-t töröltem,de még nála is többet saját kommentjeimet.

Sokat épültem a vitáktól.

Nem akarsz érteni engem csimpánzügyben.

Létezik génemlékezet.Nyilván egy emberegyed egyben "ősei műve is" ősei tapasztalatait is hordozza,meg ad át ezekből a tapasztalatokból.

Iszonyúsok emberi munka van abban, hogy 150 ember viszonylag, a csimpánzokhoz képest legalábbis, békésen tud utazni összezárva egy csuklósbuszba. Ezen munkákközött sokféle van, nem csak szocializációs meg "intelligens" munkák, hanem pl morális és jogi munkák, nevelésláncok,minták stb.

Ehhez képest nem tudom kizárni, hogy egy Lelovich- George N. Toth típusú állatidomítási módszerrelzáros határidőn belül egy 150 fős csimpánzcsapatot.. tehát egyedeket az egyediéletük töredékeiben korábbi minták stbk nélkül. Ne lehetne megtanítani arra, hogy rájöjjenek, hogy a buszbazárásra nem pánikkal kell reagálni.
Ha legyönnek az ufókokok és bezárnak 150 embert a transzportációs hernyójukba, azok nemsokkal fognak különbülviselkedni az összes különleges emberitulajdonságuk ellenére sem a buszbazárt csimpánzoknál.

Ismétlem: Az ok Dr Csányi páratlan jóindulata.
Pl így tárgyalja a génmanipulációt.Az esze legkisebb ágába nem bukkan fel gyanú, hogy a Szent és Jóindulató Tudomány esetleg.... még ki másfajta és más-szándékú embereket is szolgálhatna.

Ezekben a pillanatokban, amikor beszélünk,Kínaának a Magyarországihoz hasonló mezőgazdasági övezeteiben aratják a 2. vetést: Kukoricát. Akkor,amikor Magyarországon száraz kukoricásokat zörgetett a szél, Kínában a 2. vetésű kukorica címerét hányta. és nemám afféle magyar kukoricatábla, a széleken alacsonyabb, satnyább növényekkel. És itt-ott-látni 3 méter magas kukoricát is. Nem vagy mezőgazdász, de annyi általános műveltséged (általános iskolai biosz meg gyakorlatiórai) ismereted van, hogy sok jót ne láss egy csak kukoricát, de azt kétszer 100napos vetési ciklusban ismételve monokulturás mezőgazdálkodásban. Természetesen olyan rovartalan légkörvben, amivelitt Ojrópában mondjuk Nyugat-Németországban vagy Észak-Olaszországban találkozol: egy muslica nem pettyezi 300 km sztrádán is át a szélvédődet.

Csányi bácsi a haladás tipikus begyepesedett ellenségeinek gondolja a génmódosítást ellenzőket,összesen tisztalelkű jóindulatból.

Szerintem erről érdemes vitatkozni.

Én legalábbis..elepedek Dr Csányi véleményéről a véleményemről, mit felelne a buszosra vagy erre.

Mivel a Tanár Úr-ral nem lehet szerencsém.. így téged nyúzlak :D

Frick László Intézet 2018.10.30. 06:18:07

@Sipi81: @nagyjoco: Nem tudom. Hát ott van Verdun, ott van a Müncheni Konferencia 1938 -amire jaj, annyira nem akartak emlékezni az idén és ott vanna Hitlerék és Drezda bombázása, az atombombák és még az atombombák után az USA és Szovjetúnió további sajátemberes élőkisérletei atombombaügyileg.

2018.10.31. 12:21:14

@Frick László Intézet: A dualista hagyomány úgy tudja, az ember valamiféle állat-isten keverék. A Buddhadharma úgy tudja, az ember abban a speciális helyzetben él, hogy dönthet. Törekedhet isteni létre, pénz, hatalom, mindentudás megszerzéére - temporálisan Hiterék ebben jó eredményeket értek el. Dönthet úgy is, hogy állatként él, esetleg éhes szellemként, drogra, piára, akármire éhezve folyton. Az éhes szellemek minél többet esznek, annál éhesebbek lesznek. Aki pedig hagyja, hogy a gyűlölet falja fel, a poklokba kerül, ég a saját maga teremtette pokolban, jó esetben elmegyógyintézetekben.
A döntés képessége és felelőssége az ember sajátos jellemzője, ami miatt nem állat. A csimpánzok lehetőségei jóval korlátozottabbak.

Frick László Intézet 2018.11.01. 04:48:30

Én ismerek majmokat -és nem érzik magukat korlátozottnak. Manilában van egy börtön 20000 rabbal, 40 őr vigyázza -az adminisztratív létszámról nincs adat, a parancsnok egy tábornok-majom. Nemrég halt meg egy majomismerősöm, 80-as IQ-val rabszolgahad fölött uralkodott, cukrásztorta stílusú nyaralója volt üdülőhelyen. Eladtak neki egy vadiúj alsó-luxuskategóriás autót, az értékesítőmajom az értékesítőmajmok szokása szerint nem tudott volna az udvarról klíma nélkülkiállni a szaalon elé az autóval, beindította, levette a klímát 15 fokra és csak akkor ült be kivinni a rabszolgatartó majomnak az újótót, amikor már lehült a beltere 19 fokra. Két hétig járt ez a jelentős majom az új lukszusótójával,mire meg mert kérni egy embert, ugyan, állítsa már be neki viselhetősre a klímát.

Például egy Tzukabagga nevűmajom lehetőségei szinte korlátlanok, szakterületén utolérhetetlen volt, de, mint az a majmokra általában jellemző, egyáltalán nem képes a cselekedeteit eseményláncolatba ágyazottan, emberi felelősséggel áttekinteni.

Marketingmajmok ezrei tevékenykednek az emberi felelősségérzet szikrája nélkül a vállalat jogi osztályára hagyva az agyonperelista környezetben a kockázatokat, semmi más nem jelent számukra kockázatot, mint érvényesíthető kártérítési igény. Ha sikerülegy piacon elnyomniuk "gépjármű kategóriában" a konzervbádog kasztnit, amibe gyártásaalatt többen haltak bele, ismétlem, csak abba, hogy a kasztni egyszerűen gyönge fos, mint muszlim terrortámadásokba, de ezért senki nem volt képes kártérítési igényt érvényesíteni bírósági úton, akkor ezek szerint a marketingmajmok szerint semmi baj.

Ugyanígy plsvájci gyógyszergyárak K+F osztályain egy Dr MNengelére vonatkozó lekérdezésben minden majom felmondja, amit betanítottak neki Mengeléről,miközben az élőemberes gyógyszerkisérleteikbe Afrikában párezren belehalnak, viszont Mengele eredményeiből, ahogy Dr Goebbels marketing-kommunikációs leleményeiből, azóta is építkeznek a szakágazatok szakmajmai.

Először a Giblaltári sziklán kellett ezzel szembesülnöm, amikor megláttam a majmok tekintetében a mélységesen mély lenézésüket a Homo Sapiens iránt. A nyálukat szánták leköpni. A vezető kanmajmok, hamint a Homo Sapiens főbb kanmajmai, ott járkáltak a lefelévivő kabinok mellett és szedték a sápot -sokkal tisztességesebben,mint a Árosztályon az elismert értéken alapuló árazásműveleteiben dolgozók, akik a "Toyota Prius" című kisérlet tesztelési szakaszát is az un "innovatív vásárlókkal" fizettették meg: a saját költségükön mehetnek végig aaz innovatívak azon a zsákutcán,aminek a végén 2030. körül majd megállapítják, hogy az elektromosautózás szar volt a pofonba.

Az ember Magyarországon le tud döbbenni azon, hogy 30 évvel ezelőtt, minden gabonatároló helyhez iparvágány vezetett és egy kontingens gabonát vasúton a legszerencsétlenebb együttállásokban is egy hét alatt le lehet száállítani töltés-ürítéssel együtt, azért, hogy 30-40 majomcsalád jólérezze magát,meg persze a gabonaiparitröszt főmajmai, elkezdték teherautókon utaztani a gabonát, minden 10 millió Ft haszonért 100millió kárt trancsírozva az utakba.Ez az,amit a majomságból az orrom előtt látok,pedig a boltban, a húspultban már három hete virít egy gáűzzal kezelt vákuumcsomagolásba konzervált nagydarab spanyol disznócomb, ami "szlovák" importcégen keresztül került Magyarországra. Egyelőre a boltban vásárló majmok még nem annyira buták, mint azt ezt a disznóhúst utaztató marketingesmajmok elképzelték, de nincs már messze az idő. Amikor a majmi kíváncssiság legyőzi a fukarságot és egy széles lendülettel a majomnő rámutat: "Na, akkor kóstizzuk meg a spanycsi malachusikát!"

Emberrel nem tudod megvcsinálni azt, hogy az elsőfázisban leöleted a természtes veleszületett ... bocsánat a rövidítésért... "bio" védelmirendszerét, hogy aztán pénzért vehessen magának természetazonos hatásút.

Itt történik az orrunk előtt, az első fázisban internetesújságírói "blog, twitter és fészbúk" eszközökkel a gyermeket vállaló alsó-ésközép-középosztálybeli nőkbe az amúgy az idősebb nők által a fiatalokba szivesen táplált vaginálisszüléstől való félelemre még rá is gyúrnak, az idiokrata picsák tapsikolnak, hogy a császármetszésselkikerültek a fujj-fujj és fájdalmas pinásszüléstől,majd császározzák őket és a szétbarmolt hasukkal két hetet kínlódnak -ilyet csak majmokkal tudsz megcsinálni.

A Manilai börtön önműködő -Hitlerék által kidolgozott móccerrel: 12 banda irányítja a belső életet. A bandatagok a kápóknak felelnek meg, mondjuk egy bandavezér pedig a Kertész Imre által bemutatott Cigány-nak felel meg. A bandák egymással leszámolnak, a túlzásbaesőket megölik... A széleit kell védeni a börtönnek.. az őrök igen ritkán mennek le a rabok közé, hasonló börtön Mexikóban is van.

"Szekularizmus"-nak elhazudva a korszerű állam vallásfüggetlen, "megszabadították az embereket a vallásuralomtól", persze ez foltonkint másképpen működik, a "vallástalanok" büszkén dicsekednek, hogy nem ismernek Istent és istenelőtti nejlonprimitív babonások

2018.11.01. 08:58:26

@Frick László Intézet: Köszönöm a montázst, érteni vélem, mire gondolsz. Egy igen fontos dolgot elfelejtettem említeni neked. Már a védikus időkben bevezették az értékes emberi élet fogalmát, amit a Buddhadharma a saját értékrendszerében a mai napig használ, és az Élő Átadás mindig ennek az ismertetésével kezdi a tanítványok edukálását. A tizennyolc feltételből az egyik az, hogy az ember ne valljon téves nézeteket. Ha valaki úgy gondolja, az élete már csak ilyen majomélet, akkor hiába ott az elméleti lehetőség, majoméletet fog élni. Belejön, megszokja, azonosul vele, és leél egy emberi testben egy majoméletet. A mai, magát fejlettnek nevező világban itt bicsaklik ki a legtöbb ember.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.11.06. 17:12:08

@Frick László Intézet: "Pedig a kommentiális vita fejlesztheti a gondolkodást"
Ezzel egyetértek, csak jobb lenne ha az ember érzelmileg ki tudná vonni magát a dologból.

"Ebben a blogban vannak szerintem a legértékesebb viták."
Azért a 888-on a szép emlékű disqus1-Emlékzenekar viták (beszélgetések) nagyon üdítőek voltak. :-)

"Nem akarsz érteni engem csimpánzügyben."
Akarni akarlak csak egyetérteni nem tudok. :-)
Igazából te ha jól látom arra építetted fel az érveket, hogy Csányi a jóindulata, hogy azt ne mondjam humanizmusa alapján nem lát teljes képet az emberi természetből. Én megmondom őszintén Csányitól csak egyetlen könyvet olvastam, meg néhány videóját néztem meg a youtubeon, az alapján nyilatkozok és az alapján mondom, hogy nagy tudású ember. Egyik kedvencem az volt mikor még a "migránsválság" durvább hónapjaiban egyik beszélgetésben felvetették neki, hogy a keresztény elvek szerint is be kéne engedni a hordákat. Mire ő (micsoda meglátás!) azt mondta, hogy a Biblia ezen elvei az egyes embereknek szólnak, vagyis nekem egy segítségkérőt személyesen, emberi kapcsolatban segítenem kell, nem pedig országoknak szóló elvek, hogy százezrével/milliójával engedjenek be emeri hordákat.

"Ezen munkákközött sokféle van, nem csak szocializációs meg "intelligens" munkák, hanem pl morális és jogi munkák, nevelésláncok,minták stb."
A szocializációban szerintem a nevelés is benne van, de éppen erről beszéltem, hogy az ember ebben is több a majomtól, hogy ott ezek a dolgok teljesen hiányoznak és éppen ezért megalapozott Csányi kijelentése.

"Ehhez képest nem tudom kizárni, hogy egy Lelovich- George N. Toth típusú állatidomítási módszerrelzáros határidőn belül egy 150 fős csimpánzcsapatot.."
Lehet hogy lehet, de a jelenlegi megfigyelések a csimpánzokról Csányi kijelentését támasztják alá. És még ha lehet is - akkor is csak azt bizonyítottad be hogy a csimpánzok és az emberek egyforma vérengzők, még mindig nem azt hogy az ember a legvérengzőbb majom. :-)

"Pl így tárgyalja a génmanipulációt."
Igen, de innentől kezdve a hozzászólásodban már szerintem teljesen másról kezdesz beszélni, nem az alapkérdésről. Ami nem baj, csak szólok hogy ennek már szerintem nincs köze hozzá.

A génmanipuláció-bombázás kérdéskörrel kapcsolatban én azt mondanám, hogy a probléma itt már különösen nem az agresszió. Hanem a valóságtól elszakadt világ. A háború ma már nem véres valóság a csatatéren, hanem térképek-stratégia meg excel táblázatok. Akik ezekkel viselnek hadat, nem is látnak már embereket, vagy max a tévében, mit érdekli őket, hogy több ezer kilométerre mi történik, ők csak a térképeket meg a bábukat látják és tologatják. Ugyanez a génmanipuláció, satöbbi. Senki felelősséget semmiért nem vállal, mindenki csinálja a saját kis specializált életidegen dolgát aztán ha a nagy egész majd esetleg összedől, hát ki tehet róla?

Frick László Intézet 2018.11.07. 06:19:59

@Sipi81: Kot Kodus jógyermekkel való vitáink a legértékesebbek, ugyanis Kot kodus nyomokban liberális.
A tesztidőszakban az értékesebb viták a 444 alatt folytak -szerintem ezek miatt tiltottak ki. Több szerkesztőségközeli nikk is hajlandó volt velem szóbaállni,egyszer még Marci hevesen is.

Az egyik legelgondolkodtatóbb vitát vasziljevics 'közelinikkel folytattam.
Azóta is kedvenc mottóm vasziljevics válasza a Liberális Műhely c.ötletemre.

Frick László Intézet 2018.11.07. 06:36:30

@Sipi81:
Bizonyítás:
A csimpánz személyesen vérengz,éli ki vágyait ebben, a konkrétvér a konkrét kezéhez, a vér-és bélsárgőz az arcába föl és a szinte még élettől rángatózó gyönge majomhús nyers véríze az ínyein.

A Homo Sapiens áttételesen is képes vérengzeni úgy, hogy személyesen nem vesz részt a műveletben.

A csimpánzok csoportosan vérengzenek a banda egésze résztvesz benne.

A Homo Sapienspl..kedvencem ezügyben a nyilvános kivégzés műfaja.... ebből is a máglyahalál, amiről a maiember fogalmaipontatlanok.
Alavetőenmagának a "máglyának" a tüzelőanyaga is különbözött a halálbíróilag megállapított módozatai szerint. Kegyes bíróság pl a máglyahalál kategóriában dönthetett viszonylag gyors halálról, tehát nagylánggalésmindössze 10 perc szenvedéssel az eszméletveszítő sokkig. A másik variációban órákig párolták füstölték elevenen és eszméleténél a "bűnös"-t, egy hóhér magasabb fokú élettani ismeretekkel rendelkezhetett, mint egy orvos. Az orvosok valamivel későbben boncolhattak,mint a hóhérok. A lassú máglyahalál esetében a hóhér időnként megállt és magához térítette a kivégzendőt,aki már szép négerbarnára sült,de még élt.

Majmok a vérengzés ilyen fokára még képtelenek... A Homo Sapiens nőstényeibőlállt egy egy nyilvános kivégzés súlyozóan bő tömege. Egy férfi nézőre 2-3-4 női jutott, az első sorokat csak nők alkották és ha a boszorkány nő volt, és a kegyes bíróság gyorstűzre ítélte, kórusban követelték a lassúhalált.

Amikor egy svájci gyógyszergyár K+F osztályára befutnak az afrikai élőemberes kisérletek adatai s pl látják, hogy bizonyos komponens arányának emelésére nőnek a halálozási adatok,pl 2720-ról 4003-ra, akkor ezek a nagyonfejlett emberek neméreznek már semmit a középkori vagy hitlerájos náci majmokhoz képest, intézkednek, hogy vegyék lejjebb azt a komponenst.
A biológiaifegyverek élőemberes kisérleteinekkövetkezményeire rá se mutassaak már, ugye,annyira "hihetetlenek"

Pl autógyárak élőemberes kisérletekben ellenőrizték, hogy mennyire sikeres a fémek kispórolása a kasztnikból. A sikert nem a halálesetek számában mérték, hanem a jogiosztályon keresztüla kártérítési perek mértékében,ezért különbözik e Geo Metro
www.autotrader.com/car-news/you-think-mitsubishi-mirage-bad-try-geo-metro-257050
és a Suzuki Swift
sprzedajemy.pl/suzuki-swift-ii-mk-ii-1999r-przemysl-2-6bea9f-nr45018132

karosszériájának a szilárdsága, ellenállása és a benne ülők túlélési esélyei,a Swift olyan piacra terült, ahol senkinek eszébe nem jutott perelni a gyártót.

Frick László Intézet 2018.11.07. 07:02:13

@Sipi81: Most semmisült meg egy kommentem -majd ha lesz időm,inkább bejegyzésben írom meg.
A lényeg, hogy az Ojropid Társadalmak Kft társadalmak mindenki csak korlátozottan vállal felelősséget, ha az USA társadalmát veszem a minta-legfejlettebb társadalomnak, az a jogrendszert,akkor a felelősség határa a perelhetőség, ha per útján nem tudnak megfogni már, az a határa a felelősségnek.

ezzel szemben a Felelős Társadalom a kínai.

Ezért vásárolok kínai autógumit az autómra. 10 éve történt, hogy egy használt autón anyagi okok miatt rajtahagytam egy noname márkát. Elvileg téli gumiként forgalmaztákmOjrópban, a nemzetközi jelzése szerint 4 évszakos volt. Azt tapasztaltam, hogy régi,ma már Európában nem gyártott gumikhoz hasonló valódi, tapasztalati tulajdonságokat mutat. Egyedül télen, csúszós úttesten húzásra volt gyengébb, cserében viszont fékezhetőbb volt. Ezzel úgy voltam, nagyon helyes, ez a számomra megfelelő.

Kínában egy bőven középkorú ember nyugodt öregsége a gyernmekétől függ. HA így tehát egy egykés családban a gyermek meghal autóbalesetben,amit pl egészen egyszerűen beláthatóan az autógumi okozott,pl egy helyes nyomásra beállított, fiatal és nem kopott gumi sérülés nélkül... egyszerűen csak elszállt,mint egy fos osztrák Semperit... Akínai férfi fog egy alkalmas kést és elindul a gumigyárhoz valaki górénak elvágni a nyakát, mert.. a gyereke odalett... és ezzel a nyugodt öregsége, valakinek ezért felelnie kell, sammit nem érdekli a fogyasztóvédelem, a perelhetőség ojropid mintái,effélék. Nem mindenki ilyen... egy ilyen házaspár élettörténete ismert a lakókörnyezetükben... amikor már nem tudnak dolgozni és a befizetéses nyugdíjbiztosító havijáradéka kevés, akkor a lakótelepen, aholélnek, leülnek a járdára műanyag virágokkal és az őket,a történetüket ismerők mindig vetnek nekik pár jüant, de persze a művirágot köszönik, nem kérik.

Volt egy másik korszak Kínában, úgy 2000-20014-ig,amikor még megelégedtek a látszattal.. nézzen úgy ki,mint egy autógumi... Ma azonban már egy másik korszak van

Frick László Intézet 2018.11.07. 07:03:43

@Sipi81: Ránéztem a honlaapodra és... gondolhatod... csak makogtam magamban..kb mint csimpánz a csuklósbuszra, valami-- halad valahová és juj

Wildhunt 2018.11.07. 09:18:47

@Frick László Intézet: Pontosítás: 2012-ig. 14-re ért el hozzánk ennek az eredménye. Azért szólok bele, mert 2012-ben történt(hetett) valami, ami valódi változásokat hozott a iparban. A VW akkortól készítette már-már használhatóra a TSI-t, a GM akkor módosította az ecotec turbós verzióit, Kína akkortól kezdett megint elég rezet eladni, stb. Sajnos sem a politikához, sem a történelemhez nem értek annyira, hogy meg tudjam mondani, miért.

Frick László Intézet 2018.11.07. 13:05:52

@Wildhunt: Nem tapasztalom azt, hogy a Programozott Futásteljesítmény, mint valóságos belső titkos kartell-szerű autóipari közmegegyezés, változott volna. Talán Dél-Korea lehet kivétel. A TSI/TFSI valóban mutat javulást, ettől függetlenül az alapkoncepció nem változott. Én magam is tudok 270 LE TFSI-t, amiben több, mint 500000 km van és még működik az eredeti motorja.

Az "Opel"-t inkább hagyjuk...

2012-14 körül kezdték el óvatosan nyitogálni a kínai belpiacot. A kínai autóvásárlási dogmák egészen mások, mint az európaiak. Indokolatlanul , feleslegesen nagyméretű autókat preferálnak a vásárlók és mereven elzárkóznak olyan picsaságoktól, amit viszont az ojrópaiak tövig csummáznak be, mint pl az átverős-lehúzós led-lámpák: Az a kínai mérnök, aki a Hella kínai óriásüzemeinek valamelyikében dolgozik, nem rendel picsalámpát az autójába.
A kínai belpiacon nagyöbű TSI-ket vásárolnak, alsóhangon 3.2-eset. Állítólag a kínai benzin rosszabb minőségű, mint az ojrópai, ezért kell a fölöslegesen nagy teljesítmény. Többszázmillió elsőgenerációs kínai vezet .

Kína "piros zsiguli"-ja a VW Santana minden idők legjobb kispolgári benzinmotorjával, az 1.8i 8szelepessel.

Kínában a 10 évnél idősebb autót félévente kell műszaki vizsgára vinni, ezért a fostalicskát egyszerűen eldobják. Vagyis ha egy autó 10 évnél idősebb... akkor... az tud valamit. Valamiben jó.

Nehéz lemérni ezt, mert 10 évnél idősebb TSI-t nem látni. ÉS akkor még ehhez vegyük azt hozzá, hogy az autóárak 25-40%-kal magasabbak az európaiakénál. A megapoliszokban nem megvenni az autót a kunszt, hanem rendszámot váltani rá, Shanghaiban kb 10 MFt-nak megfelelő magasságban ütik le egy-egy rendszám licitjét.

Egy biztos: Ojrópában galád aljas módon szétrozsdásodó picsaautók kínai verziói rozsdamentesek. Ma ott tartunk, hogy ha Märchenlandban vásárolsz autót... és azt télen.. tél után, koratavasszal állították le fiatal használtautóként kereskedésbe, akkor a zeolittól, amivel ott az utakat jégmentesítik.. pár év állás után porrá rohad az autó, 3 mm-es futóműelemek, rugótányér.

Az Opelbe éppen ebból a célból, hogy a rugótányérban megálló víz ne tudjon lefolyni és rohadjon el a tányér, nem csinálnak vízkifolyót.

Kedvencem a Valleo hűtő, ami az autóhűtők között ugyanaz, mint kuplungban vagy lengéscsillapítóban a Sachs -de csak az Opel Valleo hűtők eresztik el a vizet, ha a katalógusból kiválasztasz más modellét, amivel kiváltható, az nem fog folyni. Ez azt bizonyítja, hogy a GM mérnökei beleugattak a bedolgozó Valleo minőségbiztosításába acélból, hogy a tömítetlen hűtőrendszer miatt fotrralja a fostalicska a vizet. És a picsaautó motorját egyszer főzöd meg: aztán Austauschen.
Én.. ha ma "Opel" vagy Ford emblémát látok, semmit nem érzek.. kb, mint amikor egy tök ismeretlen belpiacos kínai autóét. Az utolsó Opelnek nevezhető autókat a 90-es évek elején gyártották, az NZ-motoros F-Astrák.. a korai gömbölyű Corsa 1.4 NZ.

A Ford utolsó benzinmotorjai a Sierrákban meg Escortokban dolgoztak. Az 1.6D-1.8D-k. Az utolsó motornak nevezhető az 1.6 8V 105 LE, de abban K-Jetronic van. A K-Jetronic-kal sok a baj, nem éri meg a motor középkorúságát. Kompjutere nem javítható, mert a COCOM lista miatt az alkatrészeiben nincsenek jelzések.

Mercedes, BMW nulla, dupla, sőt quattronulla. Egyfos mind. A leges legaljasabb beépített beletervezett hibákkal.

Az a baj, hogy erre az a cinikus válasz, hogy új autót kell venni és el kell adni 2-3 évesen, lecserélni. Ezt elismerem, de az a bajom, hogy a használtautó árak nem tükrözik azt, hogy egy 300000km-t futott, még eredeti motorú BMW-ben majd motort kell cserélni. Ami ... különben.. nem nagy összeg, ha azt veszem, hogy egy Ford fosdízel üzemanyagellátó rendszerére dalolva lehet elszórni 600000 Ft-ot. Csupasz TSI vagy BMW motzort meg kapni 300ezerért.

A fostalicskák tele vannak műanyaggal. Plasztik szelepfedél. Légszűrőcseerekor le kell venni a szelepfedelet... (ez BMW) és ezért ki kell venni a dízelinjektorokat, ugye ne mondjam, hogy Münchenben a gyárban nem tudnák ebben a kurva életben már kóser visszaszewrelni és legyen az a légszűrő csere 50000 km-ként. (Ráadásul Magyarországon sűrűbben kell légszűrőt cserélni, mint Németországban.

Megmondom, mi a szokás újabban: A menő német, a fejlettisztáni megveszi az autót és egy szart se szervizeli. Németországban 200000 km-nél rakodik be úgy a levegőszűrő, hogy elkezdi fojtani a motort, de még adja neki.

A keletojrópér baromarcű a Deutschtürk gescheftjében beájul az őújszagú, újszerű, belseje láttán az autónak, néha még kívülről is karcmentes. Kinyitja a motorháztetőt, szép tiszta a motortakaró, az alsó motortakaró se engedi lecsöppenni az árulkodó jeleket. ha van még olajpálca, a török rádrivall, hogy ne nyulkáljál. Pl egy benzines autóban kb olyan mézbarna a 30-50000 km-t futott motorolaj.. természetesen a fostalicskában fekete, mint egy dízelben. (70000 km olajcsere nélkül)

Frick László Intézet 2018.11.07. 13:13:12

@Wildhunt: Volt a kezemben VW gyújtógyertya, 260000 km -rel, még adott szikrát, de nem mindig.

Ez az egyik, amivel a lehúzást elkerüli a fejlettember: baszik szervizeltetni, NSZK-ban is meg lehet már oldani a pecsételést, szervízkönyvrajzolást.

Csak az elmúlt 2-3 évben óóóriásit változott a német használtkínálat.

Nem kapitalizmus ez, hogy a politikába beleugasson a gazdaság. Egy angolszász vagy német konszern szarik az országa politikájára. A Bloomberg azt írja, hogy Kína jövőre összeomlik, a Royal Dutch Shell pedig már teszteli az első saját gyártásű nullakárosanyag kibocsátású szénerőműveit. 2016-ban vásárolták meg a licenszét Kínában. Német konszernbek a "büdös" ruszkikkal boltolnak. Az ojrópai cégek kibaszták az IT-s embereik kétharmadát, mert az indiai távmunkás olcsóbb, mit a faszt üljön a Jurópien Headquarters-ben ilyen sebességű internet korában a drága ojropid fagyasztottkajazabáló?

A spekulalisták nyírják az elavult kapitalistákat.. a lewgtöbb elavult kapitalistára az USÁ-ban tippelnék, pl az USA autóioara nem úgy néz ki, mintha vennék a lapot, s a hadilobbi sem.

Most Kínában vagy két éve megy a hadifejlesztési propaganda, de szerintem a füstje nagyobb, mint a lángja.

Az USÁ-ban olyan mcnamariánus kőkorszakiszakimakik tamtamoznak, akik azt hiszik, hogy fegyverkezési vesrsenybehajszolással, ha ez bejött 1974-ben, még ma is lehet valamire jutni.

2018.11.07. 13:22:25

@Frick László Intézet: Az ojrópai cégek egy csomó ágazatban kibasztak még kilóra embereket és Indiába pakolták a munkájukat.

Frick László Intézet 2018.11.08. 06:44:36

@nagyjoco: Ezt ugatom, hogy a spekulalista számára az emberi tényező undorító. Minden, ami emberi hibalehetőség, amit ki kell zárnia. A sztartaposok azzal a kevés emberükkel sem akarnak közvetlen érintkezni, felvesz egy ócska fasszopó szajhát inkább, fizeti, pedig minden fillért megfog egyébként, csak ne kelljen szóba állnia az emberével. Úgy van vele, kettő az egyben, végülis egy diáklánykategóriás kurva is benne van havi 600000-be.

Ez így mégjobb, ha az emberei, akiket csak bérel, még nem is a kontinensen vannak.

2018.11.08. 22:12:04

@Frick László Intézet: ÉN nem akarom megvédeni a multik emberi erőforrás politikáját, de a DAX36 irodistáinak munkamorálja sokszor elkeserítően alacsony. Csoportonként egy-két húzóember van, a többi csak a száját tátja.

Frick László Intézet 2018.11.10. 07:31:23

@nagyjoco: Élesen elválik a még régi, elavult kapitalista multik és az újak,a spekulalisták emberviszonya ill utóbbiaknál az undor és iszony.
A spekulalistánálminden emberi akadály. Akadály főleg az önálló véleményalkotás a gondolkodás az egyik legveszélyesebb emberi tényező a spekulalista számára. Az ügynök eleve nem hagy gondolkodni.
SPEKULALISTA:Na, Gecó?!? behúztad a parasztot? Megvan a kötés?
GECÓ Azt mondtam neki,aludjon rá egyet, holnap reggel fél8-kor hív. Meglesz, főnök,a kötés.
SPEKULALISTA: míííí? Micsináltál, te picsa??? Nem húztad be? (kilép)
FASSZOPÓ SZKA Igen, főnök?
SPEKULALISTA: Azonnal változtasd meg a jelszavait, bonts le mindent Gecó-tól, de nem tudhat még semmit.Mindent irányíts át, a telefonját, mindet. Szereld le.
FASSZOPÓ Oksi.

reggel 7:29.
BÜDÖSPARASZT Maga az Roland? Meggondútam akkor, kössük megfeléje a konraktust.
FASSZOPÓ Bocsánat, Pali bácsi, de Gecó elaludt, én foglalkozom most ezzel a témával, akkor tessék befáradni a papírozáshoz!
BÜDÖSPARASZT De én a Rolanddal egyeztem.majd szóljanak, ha bent van már.
FASSZOPÓ.. Ó. Őneki még dolga lesz, majd csak 10-kor jön be, de a Fönöknél is tárgyalnak erre a kontingensre. Szerintem megyek mindjárt a postára, előtte beugrom a szerződésekkel.
BÜDÖSPARASZT Jól van, aranyom,akkor gyöjjön,megvárom.

És ez.. majdnem 13 éves történet :D

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.11.12. 15:04:08

@Frick László Intézet: "A csimpánz személyesen vérengz,éli ki vágyait ebben, a konkrétvér a konkrét kezéhez,"

Ez igaz, csak azt akartam mondani, hogy a távháború nincs olyan hatással az emberekre mint az amikor valaki közvetlenül benne van a golyózáporban. Olyan ez mint amikor csak a tévé képernyőjén nézünk valamit vagy papíron húzogatják a bábukat a tábornokok. Nincsenek kapcsolatban a valósággal és ezért nem lehet közvetlen párhuzamba állítani őket a csimpánzokkal.

"A Homo Sapiens áttételesen is képes vérengzeni úgy, hogy személyesen nem vesz részt a műveletben."
Igen, de éppen az a helyzet szerintem, hogy ez "nem számít" mert "nem tudják mit cselekszenek".

"A Homo Sapienspl..kedvencem ezügyben a nyilvános kivégzés műfaja.... ebből is a máglyahalál, amiről a maiember fogalmaipontatlanok."
Hát látod ez tényleg fogas kérdés! Nem tudom ismered-e Ráth-Végh István Fekete krónika című könyvét. Tele van régi, középkori bűntények elemzésével, szerintem nagyon érdekes könyv. Hogyan mérgezték meg az alkalmatlan férjeket a középkori szépasszonyok, rablások, stb. Itt nekem igazából csak annyi jutott eszembe, hogy mi amikor erről olvasunk, akkor egy sűrített történelmet kapunk és ha megnézed, akkor azért ezek általában a többnyire békés társadalomban felbukkanó esetek voltak, nem pedig a mindenhol jelenlévő mindennapi valóság.
Ellensúlyozásként pedig például fel tudnám hozni a könyörületességet és a lelkiismeret szavát (voltak esetek amikor az elkövető utólag beleőrült a bűntudatba) vagy például az ellenséges katonák barátkozását a fronton. Az is az emberhez tartozik nem csak a nyilvános boszorkányégetés.

"Amikor egy svájci gyógyszergyár K+F osztályára befutnak az afrikai élőemberes kisérletek adatai"
Igen, de szerintem itt megint az első eset áll fenn, ezek a K+F osztályon igazából bele se gondolnak hogy ott élő emberekről van szó, nekik az csak egy excel tábla.

"Pl autógyárak élőemberes kisérletekben ellenőrizték, hogy mennyire sikeres a fémek kispórolása a kasztnikból."
Itt pedig még hozzájön az előbb leírt motívumokhoz a felelősség áthárítása. A felelősség a lelkiismeret nélküli, lelketlen "nagyvállalatoké", nem pedig azé aki épp kispórolja a fémet a gyárban.

"Ránéztem a honlaapodra és... gondolhatod... csak makogtam magamban..kb mint csimpánz a csuklósbuszra, valami-- halad valahová és juj"
Örülök, ha tetszett. :-) Általában inkább az oda szánt cikkeket írom a szabadidőmben, nem a blogok hozzászólásait. Jelenleg is több cikk van előkészületben, például egy Lamborghini történet (GT-Miura-Countach) is, ha már az autók szóbakerültek. :-) De idén biztosan nem lesz kész mert egy másik informatikai, szakmai cikk most fontosabb.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.11.12. 15:06:30

@Frick László Intézet: Még egy dolog. Eszembe jutott, hogy talán egy módja lenne a csimpánzok lenyugtatásának is: jólétben kell őket tartani, jóllakatva és eltunyítva. Akkor talán ők is jobban nyugton maradnának, nem csak az emberek.

Frick László Intézet 2018.11.16. 06:26:57

@Sipi81: Egy ősi nyugat-ázsiai bölcsesség szerint a kutya is jódolgában "veszik meg". Azt látom a majomfélék történelmében, hogy jódolgukbaan még csak vérengzőbbek lesznek. Erre Dr Csányi is rámutat a csimpánzoknál: kedvtelésből, szórakozásból is gyilkolásznak.

Egyszer Uj Pétert kérdezték, amikor már monopolium volt, hogy miért gyilkolássza a konkurenciát (a papírújságokat is) azt mondta erre,túlkicsi ez a piac 1-nél több eltartására.

Rendezvényszervezőbonyolítógondozó nagyvállalat, mármindent leurallt az országban, azt csinálják, amit régen Wáberer Gyuribácsi, a Kutatási osztály rendezvényeket kutat fel, felkarolják, hogy aztán semmit se csináljanak vele és hamvába holjon.

Frank Zappa írja meg a barátja Don türténetét, exclusive szerződést írt alá vele a Metro Goldwy Mayer a tövábbi életművére -de lemez nem lett. De nem is csinálhatott saját lemezt, fogta a szerződés.Csak az MGM amerikai, ott őszinték: Megmondták Donnak, ez volt a cél, nekik nem kell ugyan, de ne legyen másnak se Beefheartja.

A majmoknak semmi nem elég. De egyébként ez más fajoknál is megfigyelhető,pl a kutyáknál vagy a kacsáknál. Adsz a nagynak sokat és jót és a gyengéknek valamicskét.Akkor a nagy először a gyengékét zabálja fel, aztán védi a sajátját. A Szabad Kutya először felzabálja a láncos kutyák zabáját s aztán a sajátját. Pedig azt a láncosok el sem érnék.

Ja,m hogy a Láncos Kutyák úgy kerültek láncra, hogy a Szabad Kutya leüldöste a tyúkokat s amikor a kicsiok elkezdték enni, akkor ártatlan hűkutya ülésben a gazda lábaihoz ült nyüszítve. A gazda felfigyelt: A kicsik zabálják kétpofára a tyúkokat. A Szabad kutya kikaprta a veteményt...majd amikor a hülyék arra jártak,megint szűkölve-nyüszítve Okos Kutya arccal panaszkodott a gazdának.

Ismerős?

2018.11.16. 07:59:18

@Frick László Intézet: Visznot az ember képes megérteni olyan tanításokat, amik alapján rájön, ez a viselkedés miért butaság. A butaság pedig lépésről lépésre felszámolható.

Wildhunt 2018.11.16. 15:33:58

@nagyjoco: Én is szeretném ezt hinni.

Frick László Intézet 2018.11.17. 05:57:38

@nagyjoco: Az idiokrácia viharos terjedése mutatja, hogy a butaság az erősebb. Morgan Kánonját, ha tekintem, még az sem biztos, hogy bizonyos emberi tevékenység- és magatartás formákat majminak tekinthetek. Lehetnek ezek akár a kutyainál is alávalóbbak.

2018.11.17. 20:24:49

@Frick László Intézet: A butaság nem erőseb, csak könnyebb. Biztosan ismered a mélyfilozófiai kérdést: minek tanulni, ha a nemtudás azonnali? Másrészt kétféle tudás van. Az egyik arra való, hogy kényelmesebb munkával több pénzt keress, és nagyobb adósságot hátrhagyva haljál meg, mint a kevésbé képzett emberek. A másik azt tanítja meg, hogy másokról rosszat gondolni, rosszat mondani, vagy rosszat cselekedni ellenük miért butaság. Ez utóbbi tudásra feltűnően kevés igény mutatkozik - és az elsőre is egyre kevesebb.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2018.11.21. 13:15:57

@Frick László Intézet: "Egy ősi nyugat-ázsiai bölcsesség szerint a kutya is jódolgában "veszik meg"."
Ez bizony bölcsesség, de én a "megveszést" az embereknél nem a vérengzésben látom legalábbis a nyugati társadalmakban hanem a safe space-ekben, társadalmi nemekben, politikai korrektségben, a római birodalom végnapjait idéző dekadenciában.

"Azt látom a majomfélék történelmében, hogy jódolgukbaan még csak vérengzőbbek lesznek. Erre Dr Csányi is rámutat a csimpánzoknál: kedvtelésből, szórakozásból is gyilkolásznak."
Ez bizonyára így van, de a nyugati ember nemhogy gyilkolni nem képes, hanem a fiatalok túlnyomó többsége sorkatonának sem alkalmas. Egyszerűen szépen, a fejét lehajtva ballag a vágóhídra. A múltkor valami angol újságban láttam egy cikket ahol valamely London környéki 5000 fős településről volt szó ahol 4 angol él, a többi arab már. A cikkben volt egy érdekes grafikon a népességmegoszlásról London negyedeiben, maximum 80 % körül volt, a minimum 15% a tőzsgyökeres brit népesség. Megnéztem egy ilyen 15%-os negyedet, csak úgy találomra a google maps utcaképén kiválasztottam rajta egy utcát és az arackitakarás ellenére persze azért tényleg arabon és négeren kívül mást már nem lehetett látni az utcán. Szóval szerintem az ember ezek alapján nemhogy nem vérengz, hanem jódolgában szépen kihal.

"azt mondta erre,túlkicsi ez a piac 1-nél több eltartására."
Vicces azért hogy piacra hivatkozik az akit az amerikai alapítványok az amerikai adófizetők pénzéből tartanak el. :-)

"Ismerős?"
Én már nagyon a falusi állattartás végnapjaiban születtem, és megmondom őszintén nem is igazán tudott lekötni ez a dolog és nem is voltam rákényszerülve. Egy-két érdekességet persze láttam azért.

Frick László Intézet 2018.12.15. 07:41:47

@Sipi81: A kutya megveszésében a népszerűen ismert a vérengző, marcangolóállat,pedig összességében inkább a túl szelídsége a zavart viselkedéssela gyanús. Soksor a harapás csak odakapás...

Valóban.. A bombázót a pilóta az anyukájáról nevezte el Enolának és előre szóltak neki, hogy a szokásosnális hgirtelenebb élesfordulóval pucoljon a helyszínről.A svájci gyógyszergyárak kutatói még képeken sem nézikmeg azt az afrikai területett,aholélőemberes gyógyszerkisérleteiket végzik
mint ahogy a konzervbádogból gyártott és Ötö Csillagos törésteszt eredményt vásárolt gyártók sem szoktak helyszíni vizsgálóképeket nézdegélni, a túzoltók a húspépet, ami a végső tesztelő volt, hogy kaparják ki a kaszniból.

Pl akik a hülyeséget,miszerint az elektromosautóé a jövő, elkendőzik.
Gondolj a polgári repülési boomre,mennyi rákkeltő kerozinpor terül, Magyarország fölött pl csomópont van, nézz föl annak a Balaton-nak az egére,amibe tonnaszám szitál ez a por bele...

Gondolj a mikrofilterre,amikor kisgyerek voltam, akkor jött föl rákellenes proppal utóbb kiderült, hogy a nagy kátrányszemcsékkel még elbirnak az ember hörgői,de a finomporral,amit aztán a 90-es évektől a szuperdízelek is árasztottak, nem...

Ezek mind halálsélőemberes kisérletek.

Annyi, hogy a kolnialista klasszikuskaapitalista juropid civilizátor legalább élesben beszívta az emberszagot.
Tokio napalmbombázásakor még a pilóták beleokádtak,meg a bombázótiszt és a rádiós, a cockpit-be az égőemberek felcsapó bűzgőzfelhőjében...

De az ész Legtökéletesebb majmai, a nácik már plug' N' play műveket alkottak és pl a Manilai Börtön-t az amcsik így másolták a Fülöp szigetekre. Erewdetileg "sárga majmok"-nak

Frick László Intézet 2018.12.15. 07:45:28

@Sipi81: Magyarországon az alapítvány, amineka támogatásád megszerzed,áétverhető naív köcsögök,akiket lelehet venni kilóra.Uj szerintem nem a támogatási pénzekre gondolt.
Most legutóbb Földes riport/agitációs propkörútját napi 1000 USD-ral támogatták.Szerinted? :D
"Jaj, nehogy dolgozzon már a Hugi Szilvikéje! Szólok az osztrákoknak, csinálunk itt egy irodát,Szilvike lakását bérbe adjuk nekik irodánakmeg minden."
Vier Pratzl szerűségek.

Jogegyenlőség:Írtam már a francia vagy az angol cigányok helyzetéről.Szerinted? Ha nyerek a lottón és csinálok egy alapítványt,ami a francia cigányok életét csak kutatni merné :D

Frick László Intézet 2018.12.15. 07:47:40

@Sipi81: Meséltem már: Találkoztam francia cigányokkalProvance-ban, egy paratölgy cserjés csalitos erdőben.A lakókocsikat nemlehetett elvontatni,annyire körbenyőtte az akác .. Nyolc erős férfi ült a lakókocsik előtt, amikormegláttak illantak és csapdosták magukra az ajtókat zárakkattantak.Magyarországon egy ilyen jelenet az űűűdözöttek, a szegregátak között? Mi kell ahhoz, hogy 8 cigány férfi egy gecibőrű megjelenésére így reagáljon???

Frick László Intézet 2018.12.15. 07:49:19

@Sipi81: Magyar cigány stricik azt hitték, hogy a Londoni barnaságban elkeveredhetnek. A jamaikaiak megették őket és úgy dutyibajuttatták, hogy az ááátatlanabbja is lehúzott vagy hatévet.
Minden barna egyenlő, de egyesek egyenlőbbek Londonban is.
süti beállítások módosítása